NEXUS I. évfolyam 1. szám

Page 16

N E X U S | Életutak – Tudományterületek | Interjúk

„NEM KELL FÉLNI KÉRDÉSEKET FELTENNI” Interjú Erát Dáviddal

E

rát Dávid a PTE BTK Szociológia Tanszékén végzett szociológusként. A tanszéken 2018 ősze óta dolgozik, főleg módszertani, demográfiai és szociológiaelméleti kurzusokat oktat tanársegédi beosztásban. Kutatásait – Spéder Zsolt tanítványaként – elsősorban demográfiai témakörökben végzi. Szakterülete a párkapcsolatok, azon belül a partnerszelekció és a válások kérdése, de emellett vallásszociológiával és a devianciák vizsgálatával is foglalkozik. A Replika társadalomtudományi folyóirat gondozásában 2020-ban Koronavírus idején címmel e-könyv jelent meg, melyben Erát Dávid is jegyzett egy tanulmányt A „koronaválások” jelensége és lehetséges magyarázatai címmel. Ennek kapcsán arra a kérdésre kerestem a választ, hogy hogyan küzd meg a sokunk által tapasztalt helyzettel egy párkapcsolat, és mi várható a válások számát tekintve. A koronavírus világjárványa nemcsak egészségügyi és epidemiológiai kihívást jelent az emberiség számára, hanem sorsdöntő hatással bír a hétköznapi életünkre és próbára teszi a közösségi életet, annak intézményeit. Mindezen túl pedig paradigmaváltást eredményez a társadalomtudományban is, hiszen a felmerülő kérdésekre szükségszerűen igyekszik reagálni.

Elsőként azt szeretném megtudni Tőled, hogy mit takar a „koronaválások” jelensége? A „koronaválások” új kifejezés, mely új jelenségkört próbál lefedni. Egy angol nyelvű tanulmányban olvastam, és megpróbáltam magyarra fordítani – némi iróniával és humorral. Mivel demográfiai kérdésekkel foglalkozom, adott volt a téma, vagyis kíváncsi voltam arra, hogy a párkapcsolatok hogyan reagálnak a koronavírus-világjárvány jelentette új helyzetre. A Replika felhívására több kollégám is írt tanulmányt. A társadalomtudományok művelői – mind nemzetközi, mind hazai szinten – folyamatosan értelmezik azt, hogy milyen társadalmi változások járnak a járvány nyomában. És – ami talán még ennél is érdekesebb – próbálják azt is megjósolni, hogy mi fog történni társadalmi szinten. Ami már most is látható, hogy Kína egyes érintett tartományaiban jelentősen megugrott a válások száma a vírus megjelenése után. Az viszont egyelőre kérdéses, hogy e válások esetében a „szokásos” válások pótlásáról volt-e szó (hiszen a karantén után újra ki lehetett járni az elmaradt ügyeket elintézni), vagy ténylegesen „pluszválásokról”. Biztosan ez csak évek múlva a demográfiai mutatók vizsgálatával fog kiderülni. Sejtésem szerint azonban itt nagyrészt új válásokról van szó. Egyértelmű, hogy a karanténhelyzet az együtt élőket új kihívásokkal állította szembe. Az összezártság egy-

16


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
NEXUS I. évfolyam 1. szám by PTE BTK - Issuu