Szendvics a farmról ,,Éhes disznó makkal álmodik. Miért ment át a csirke az úton? Nyeli, mint kacsa a nokedlit. Volt egy török, Mehemed, sose látott tehenet.” Ezek a szólások, állítások, kérdések és versrészletek végigkísértek minket gyerekkorunk során, felbukkantak a középiskolás felvételikben, unalmas óráinkban mozgatták meg a fáradt agyunkat. Ez a cikk nem ad választ a jelentésükre, nem ad filozófiai útmutatást az értelmezésükhöz, nem tanít meg nyelvtanilag elemezni őket, és nem mutat példát arra sem, milyen szövegkörnyezetben kéne őket használni. Itt csak arra az egészen emberi és gyarló kérdésre kaphat az olvasó választ, hogy az idézetekben szereplő állatokat hol érdemes elfogyasztani két szelet kenyér között, buciban, pitában, kalácsban, vagy kifliben. Bendegúz
Egységes íz
A szendvicsek, szerkezetükből adódóan a gyorséttermek oszlopos alapegységét képezik. A két különálló, vagy egy lyukas, összefüggő pékáru (gasztronómiai eretnekséget elkövetve a pitában felszolgált ételeket és a burgereket is szendvicsnek veszem) vonja meleg ölelésbe a fő alkotót, ami lehet akár hús, sajt, vagy húspótló. Az utóbbi esetében közel azonos ízélményt lehet elérni a Föld különböző tájain termesztett zöldségekkel, ám
a húsoknál erőteljesen kiütközhet az eltérő származási hely és minőség. Bizonyos ismert, burgereket forgalmazó étteremláncok ezt a problémát úgy oldják meg, hogy az általuk olcsón vásárolt marhát megfőzik, majd az így ízét vesztett húst mesterséges ízesítővel öltöztetik fel a mindenki által jól ismert köntösbe. Emiatt lehet az, hogy a világ bármely részén is eszi ezeket az ember, ugyanazt a konzisztens, közepesen mű érzetet küldik a nyelvünkben lévő receptorok.
