KÁTÉ 2020/3 Október by GDH BME

BME GÉPÉSZKARI HALLGATÓI KÉPVISELET LAPJA

2020/3 OKTÓBER

Mit kezdjünk az álhírekkel?

BME ANNO

skywalker elvtárs

Tartalom

4 6

14 Versek és egyéb szösszenetek 16 Erasmus, pro és kontra 18 8 Amsterdami trip 20 9 Sorozatpremierek 22 10 Tapasztalatom a látásjavító 12 műtétekről 24 13 Interjú, mindegy kivel 25

Mit kezdjünk az álhírekkel? Skywalker Elvtárs „Emberbe vírusok, városba emberek” Downsizing BME anno A magyar falu Stressz színező

Online oktatás Bingó

Impresszum Kiadó:

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Cikkírók:

Felelős szerkesztő:

Lántzky Anna Főszerkesztő:

Hepp Ádám Főszerkesztő-helyettes:

Ábrahám Flóra

Tördelők:

Bánhidi Patrik Biróczky Máté Faragó Daniella Pákozdi Borbála

Grafikusok:

Tördelőszerkesztő:

Kiss Vivien Tartalmi vezető:

Weimert Dániel Vezető grafikus:

Csuta Ákos Dobó Viktor Faragó Daniella Kerepesi Veronika Mézes Márton Mokos Csilla Ruskó Ádám Szabó Bendegúz Szűcs Márton

Adorján Csenge

Adorján Csenge Bánhidi Patrik Barad Réka Hídváry Zita Szabó Dóra Varga Szonja Olvasószerkesztők:

Korábbi számaink: issuu.com/bme-gepeszmernoki-kar

Bajnóczi Anna Bartalos Róbert Bense Hajnalka Csuta Ákos Galovics Bálint Korom-Vellás Bálint Mézes Márton Mokos Csilla Pákozdi Borbála

KÁTÉ szerkesztőség, 1111 Budapest Irinyi József u. 9-11., HK Tömb A33 katepress@gmail.com www.kate.hu fb.com/katepress instagram.com/kateepress Nyomda: Multiszolg Termeltető és Szolgáltató Bt. A hirdetések tartalmáért és minőségéért, esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Gondolj a környezetedre! Add tovább egy ismerősödnek az újságot, ha te már elolvastad, vagy keress neki egy kényelmes szelektív kukát! Köszönjük! Hivatalos megjelenés: Október 5.

Mit kezdjünk az álhírekkel? - a szólásszabadság határai

Ahogyan a táplálkozásunk befolyásolja testünket és közérzetünket, legalább olyan komoly hatást gyakorolnak tudatunkra, mentális egészségünkre, véleményünk alakulására a hírek és információk, amikből a világ eseményeiről tájékozódunk. Az internet széleskörű elterjedésével példátlanul nagy közönséghez juthatnak el egy ember vagy szűk réteg megnyilvánulásai, gyakran mindenféle ellenőrzés nélkül, ezért mind nagyobb teret nyernek az álhírek, melyek felismerésénél már csak kezelésük jelent nagyobb dilemmát.

Marci

Ezek fajtáiról, felismerésükről korábbi számunkban már részletesen írtunk. Jelen cikkem témája annak mintegy folytatásaként az álhírek, téves információk kiszűrésének, cenzúrázásának kérdése, az arra vonatkozó általánosan elfogadott és a többség által támogatott gyakorlat kialakításának lehetőségei az egyes platformok, oldalak saját üzleti érdekein alapuló irányelvei és gyakran ad hoc jellegű döntési mechanizmusai helyett.

Komolyabb átgondolás híján, indulatból válaszolva az álhírek kezelésének kérdésére, elsőként egészen biztosan az untig ismert „TILTSUK BE MIND!” adódik válaszként, s a házmesterek országában sajnos az internetes kommenteket böngészve ez igen széles támogatottságra is talál. A probléma ezzel véleményem szerint éppen csak annyi, hogy egy ennyire felületes, csupán a felszínt kapargató, végtelenségig egyszerűsített válasz egy ily mértékben összetett kérdésre borítékolhatóan téves konklúzió. Hiszen mit is kellene betiltani? Az álhíreket. Na de mitől is lesz valami álhír? S ha valami valószínűsíthetően álhír, szükséges-e, a társadalom szempontjából hasznos-e megakadályoznunk annak terjedését, vagy bízzuk inkább a felhasználók kritikus és tudatos gondolkodására a mérlegelést? Éppen itt van az a közmondásos kutya elásva! Olyankor egyértelmű a helyzet, mikor egy könnyedén ellenőrizhető és tényszerűen cáfolható téves információról van szó. Jó példa erre az egyik legabszurdabb, és egyben népszerűsége ellenére legártalmatlanabb összeesküvés-elmélet, miszerint a Föld lapos. Talán néhány hiszékenyebb embertársunkat az ilyen nevetségesen blőd tartalmak

tévútra vezethetik, de látványos légből kapottságuk miatt gyakorlati kárt kevéssé okoznak, hiszen manapság kön�nyen hozzáférhető eszközökkel lesöpörhetőek a hasonló teóriák mellett szóló érvek. Biztosan lenne olyan, aki szigorúan fellépne az efféléket terjesztők ellen, de a többség ingerküszöbét az ilyen szintű ostobaságok valószínűleg nem ütik meg, mindenesetre már itt elkezd szépen kirajzolódni a dilemma, hogy fel kell-e lépni az álhírekkel szemben, és ha igen, hogyan, s milyen esetekben. Azonban az életben igen kevés dolog ennyire fekete vagy fehér. A két bit többnyire csak az informatikusoknak elég, a legtöbb kérdés, jelenség megítélése inkább a szürke valamely árnyalatához hasonlítható a két komplementer szín között, vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy az igazság valahol félúton van. Számos olyan kérdéskör létezik, amit én egyértelműen ebbe a kategóriába sorolnék, ráadásul véleményem szerint ezek közül több is meglehetősen súlyos befolyással bír mindennapi életünkre, arra adott válaszaink pedig jövőnkre.

A téma leginkább központi vonulatának a közéleti, politikai témájú megnyilvánulásokat látom. Hazánkban meglepő módon – a kormányoldal és az ellenzék is egyetért abban, hogy a közbeszéd hangneme egyre durvul – még ha ezért természetesen mást is tartanak felelősnek. Egy-egy választási kampányban teljesen megszokottá vált a sárdobálás felfokozása, az ellenfél befeketítése bármilyen áron, gyakran olyan kijelentésekkel, amik később hamisnak bizonyulnak. Sokszor azonban nincs szó egyértelmű tényállításról, hanem sugalmazásról vagy véleményes kijelentésről.

Na de vajon kinek a tisztje lenne megítélni, hogy ezek közül mi tehető közzé, és mi nem? Hiszen a kampányok során elcsattanó kijelentésekből születő rágalmazási ügyekben még a bíróságok is csak hosszas procedúra után szoktak ítéletet hirdetni. Mégis úgy tűnik, egyes közösségi oldalak egyre nagyobb előszeretettel öltik magukra az igazságosztó szerepét – gondoljunk csak a közelmúlt botrányaira, mikor a Twitter törölte le vagy jelölte álhírnek az USA elnökének egyes bejegyzéseit. Jogos kritika, hogy ez a gyakorlat csorbítja az egyén szólásszabadságát, hiszen ha valaki az adott platform – gyakran nem is nyilvános és egyértelmű – irányelveibe ütköző véleményt fogalmaz meg, törlés vagy tiltás várhat rá. Ugyanakkor érdemes gondolni arra is, hogy teljes ellenőrizetlenség esetén egy kellően gátlástalan populista politikus akár teljesen a valóságtól elrugaszkodott kijelentésekkel is kovácsolhat magának komoly hatalmi tőkét. Ehhez viszont hozzá tartozik az ellentétje is: talán hasonlóan gyakran találkozhatunk azzal, amikor bizonyos közszereplők ellenfeleik álláspontját nemes egyszerűséggel „fake news”-nak bélyegzik, kibújva ezzel az ellenérvelés terhe alól. Valószínűleg ugyanennyire tévútra vezetne tehát, ha bármit el lehetne távolítani vagy rosszabb esetben távolíttatni a közösségi médiából, amit kamuhírnek bélyegeznek, különösen akkor, amikor a választóvonalat elfogadható és elfogadhatatlan között nem független bíróságon, hanem céges igazgatótanácsi értekezleteken húzzák meg. A kamuhírek üldözése vs szólásszabadság párharcának egy teljesen új, valószínűleg még megosztóbb frontját a koronavírus terjedése hozta el, méghozzá azért, mert újszerűsége miatt a tudomány egyértelműen elvesztette megszokott erőfölényét, újra megmutatkozott, hogy nem létezik mindenek felett álló és cáfolhatatlan, lezárt tudás, a megismeréshez idő kell, és bizonyos esetekben magától értetődőnek hitt feltételezések is helytelennek, vagy legalábbis valószínűtlennek bizonyulhatnak. Mi lenne hát kedvezőbb terep a káosznak, mint amikor számtalan,

Képek forrása: thehindu.com, cnbc.com, en.as.com, hirondelle.org

az egészségünket és hétköznapi életünket durván befolyásoló kérdésben sem alakult még ki a tudományos konszenzus, és az egyes hatóságok intézkedései gyakran szöges ellentétei egymásnak, attól függően, hogy melyik szakértő álláspontját veszik át? A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve – tartja a mondás, és egyes vélemények szerint éppen ilyen útra léptünk, amikor a közösségi platformok a betegséggel kapcsolatos álhírek elleni fellépés nevében cenzúrahadjáratba kezdtek minden tartalom ellen, ami a WHO álláspontjával ütközik. A politikai tartalmak szelektálásával ellentétben itt nehezen képzelhető el más, mint hogy a legjobb szándék vezérelte őket, azonban ez a gyakorlat egyre megkérdőjelezhetőbbé vált, ahogy a WHO újra és újra megváltoztatta ajánlásait, még teljes hátraarcra is példát mutatva. Hiába értékelendő az igyekezet, itt sem történt más, mint hogy bizonyos monopolhelyzetben lévő techcégek a tudományos tekintélyre hivatkozás alapján korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát – az egyértelmű rémhíreket és a jogos kérdésfeltevéseket sokszor egyaránt ellehetetlenítve. A probléma körbejárása után egyre biztosabbnak tűnik, hogy a jelenlegi helyzeten érdemes lenne változtatni, hiszen könnyű példákkal alátámasztani, hogy amíg a teljes ellenőrizetlenség a szélsőséges vélemények társadalmi támogatottságuknál lényegesen nagyobb térnyerésének, úgy a túlzott ellenőrzés – különösen, mikor az függetlennek és pártatlannak semmiképpen sem mondható céges cenzorok kezében összpontosul – a nyilvánosság torzulásához, a szólásszabadság jelentékeny csorbulásához vezethet. Ha nem is részletekre kiterjedően, de alapelvek terén mindenképpen meg kellene húzni valahol a választóvonalat – nem igazság és fake news, hanem veszélyes és ártalmatlan kijelentések közt – és erre mindenképpen olyan szabályozást lenne érdemes kitalálni, ami egyrészt megfelelő többségi támogatottságot élvez, másrészt a lehető legkisebb mértékben korlátozza a véleményszabadságot. De hogy létezhet-e ilyen? Azt már nem e sorok írójának tisztje eldönteni…

Skywalker Elvtárs Ákos Jurij Gagarin, Neil Armstrong, Valentyina Tyereskova, Farkas Bertalan – őket bizonyára senkinek sem kell bemutatni, hazánkban ők az űr meghódításának legismertebb elsői. Annak, aki olvasott már az űrkorszak hőskoráról, ismernie kell a Szputnyik-1, a Vosztok-1 és az Apollo-8 nevét is. De vajon tudjuk-e, ki tette az első űrsétát, vagy ismerjük-e az első emberes űrállomás történetét? Főhősünk Alekszej Arhipovics Leonov, a Szovjet Légierő egykori marsallja. Kétszer járt az űrben, és mindkétszer történelmet írt: hozzá köthető az első űrséta, illetve ő volt az első nemzetközi (szovjet-amerikai) űrprogram szovjet űrhajó-parancsnoka.

1934-ben látta meg a napvilágot egy szibériai faluban. Már a Kalinyigrádban töltött iskolásévei alatt élénken érdeklődött a repülés iránt, pilótaiskolát látogatott, majd az érettségi után bevonult a légierőhöz. 1957-re a vadászpilóták kötelékének tagja lett, ahonnan – nem véletlenül – a legtöbb űrhajós is kikerült. Rövid idő alatt kitűnt képességeivel és ambícióival, 1960-ban megkezdhette az űrhajós kiképzést. Közben elindult a szovjet Voszhod-program, amely talán kevésbé ismert a korábbi Vosztok- és későbbi Szojuz-programnál. A Voszhod űrhajókat többszemélyes űrutazásokra konstruálták, végül a tervezett hatból két küldetést hajtottak végre velük.

A másodikra éppen Leonovot választották ki, feladata pedig történelmi volt: az első űrséta végrehajtása. 1965. március 18-án reggel emelkedett a magasba a Voszhod-2, fedélzetén Leonovval és az űrhajó parancsnokával, Pavel Ivanovics Beljajevvel. Miután pályára álltak, az első megtett kört követően sor került az űrsétára. „Az ifjú Skywalker” 12 percet töltött a világűrben, miközben csupán egy alig 5 méteres zsinór kötötte össze az űrhajóval, amely ellátta oxigénnel is a kozmonautát. Túl sokkal is! A tervezett idő leteltével Leonov egy súlyos tervezési hibával szembesült: a speciális ruha olyannyira felfújódott, hogy az űrhajós nem fért be vele a zsilipen. A világűrben ragadt. Kockáztatott, leeresztette űrruhájából az oxigént, így nagy nehézségek árán ugyan, de sikerült visszajutnia a kabinba. Ezután újabb problémák sora sújtotta az űrhajó legénységét. Bizonyos berendezések túlmelegedtek, szökött a levegő és egyes iránytartásért felelős szenzorok is meghibásodtak. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a manuálisan végzett leszállás során jó 2000 kilométerre landoltak a kijelölt területtől. Csak 2 nap elteltével mentették ki őket a nehezen járható terep és a tomboló orosz tél következtében. Nem meglepő módon ez az űrutazás jelentette a Voszhod-program végét. Leonovtól azonban nem vitathatjuk el az érdemet: ő lett az első ember, aki űrsétát tett. Nem sokon múlott az sem, hogy Leonov legyen az első ember a Holdon. Őt jelölték ki ugyanis a szovjet holdprogram parancsnokának. Mint ismeretes, a Hold eléréséért vívott harcot végül a NASA nyerte. Ha ez nem így történik, cikkem első sorában ma Armstrong neve helyett talán Leonové szerepel… Később ő lehetett volna az első ember, aki űrállomásra száll, azonban Valerij Nyikolajevics Kubaszov másodpilóta betegsége miatt a tartalék csapat indult útnak. Az első emberek fogadására alkalmas űrállomás a szovjet Szaljut-1 (eredeti nevén Zarja) volt. Másfél éves munkálatok után a Szaljut-1 1971. április 19-én hagyta el Bajkonurt és vette alacsony földkörüli pályája felé az irányt. A 18 tonnás, mintegy 47 köbméter hasznos térfogatú űrtartály egyetlen Szojuz űrhajó dokkolására, illetve 3 űrhajós fogadására volt alkalmas. Első látogatója a Szojuz-10 volt, melyen tehát nem lehetett ott Leonov. Az űrhajó 1971. április 22-én közelítette meg a Szaljutot. A küldetés technikai okokból teljes kudarccal zárult, a dokkolás nehézségei után nem sikerült kinyitni az űrállomás ajtaját sem. A kozmonauták nem zökkenőmentesen, de

épségben értek földet. Ennél sokkal rosszabb sors jutott a következő misszió legénységének. A Szojuz-11 1971. június 7-én indult útjára, majd sikeresen dokkolt. A Georgij Tyimofejevics Dobrovolszkij vezette hármas 22 napot töltött el az űrállomáson, közben különböző teszteket és vizsgálatokat végeztek. Ezzel tehát ők lettek az elsők, akik sikeresen űrállomásra szálltak. Azonban egy ennél sokkal sajnálatosabb elsőség is hozzájuk kapcsolódik, ők lettek az első emberek, akik a világűrben vesztették életüket.

Forrás: hu.wikipedia.org, urvilag.hu

Mindmáig az utolsók is. A visszatérés során a kabin levegője műszaki hiba miatt távozott a kiegyenlítő szelepen keresztül, így a legénység mindhárom tagja megfulladt. Hajójuk sértetlenül végrehajtotta a landolást, a személyzetet kiemelték és a Kreml falában, Gagarin sírja mellett helyezték örök nyugalomra. Az űrállomás több látogatót nem fogadott, az év októberében a légkörbe irányították, ahol megsemmisült. Ami Leonovot illeti, a két meghiúsult elsőség után egy még kijutott neki: az 1975-ös Szojuz-Apollo-program során ő kapta a Szojuz-19 parancsnoki tisztjét. 1975. július 17-én kapcsolódott össze az űrben a szovjet űrhajó és az amerikai Apollo-18. Ez volt a történelem első nemzetközi űrprogramja, egyben a majd két évtizedes szovjet-amerikai űrverseny lezárása. Leonov aktív hajózó évei ezzel lezárultak, 1975-től 1982-ig a szovjet űrhajósok parancsnokaként szolgált, 1981-ben a műszaki tudományok kandidátusa lett. Közben a szovjet űrhajósképzés szervezésében tevékenykedett. 1992-ben nyugállományba vonult. 2019 őszén, 85 éves korában hunyt el. Ő volt Alekszej Arhipovics Leonov, aki több szerencsével a múlt század talán legismertebb űrhajósa lenne – kevesebbel pedig az űrverseny tragikus sorsú áldozata.

„Emberbe vírusok, városba emberek” A vírushelyzet kezdete óta jelen írás születéséig több mint 3 hónap telt el. Ahogyan lassan újraindult az élet, hosszú „száműzetés” után – igaz, csak rövidebb időre, egy társasági esemény miatt – először jöttem vissza a fővárosba. Valószínűleg a fősodorbeli narratívának megfelelően azt illene ennek apropóján bemutatnom, hogy többé már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen. Azonban aki ilyet szeretne olvasni tőlem, annak sajnos csalódást kell okoznom: szubjektív élményeim szerint mi sem áll messzebb a valóságtól.

Marci

Kezdődött azzal, hogy szeretett államvasutunk egyből hozta megszokott formáját, és a szinte nélkülözhetetlen restanciával gördült be vonatom a kelenföldi peron mellé. Persze nem csoda: itt a jó idő, a népek az egész heti munka után indulnának a vízpartra, a járványügyinek nevezett járatritkítások pedig látszólag tökéletesen megférnek a számtalan teltházas balatoni vonattal, ugyanúgy próbára téve a hálózat átbocsátóképességét, mint bármely korábbi évben. A fővároshoz közeledve mégiscsak volt egy látható különbség: míg vidéki városunkban az ekkoriban tartósan jó statisztika és meleg idő miatt az emberek igencsak szabados felfogással kezelték a kötelező maszkviselést a tömegközlekedési eszközökön, a 4-es metrón mindenütt

példásan eltakart arcok fogadtak – ám, ami kissé szorongást keltő élmény volt, néhányan gyanakvó, kifejezetten ellenséges tekintettel méregették minden polgártársukat, aki akár csak többméteres közelségükbe mert kerülni. Ezt az elidegenítő tapasztalatot gyorsan ellensúlyozta a Körtér ismerős látványa, annak péntek kora estéhez illő nyüzsgésével. Mivel a társaságból ezidőtájt még mindenki csak munkahelyéről indult hazafelé, úgy döntöttem, hogy a megbeszélt találkozóig az egyik közeli, műegyetemisták által sűrűn látogatott kocsmában ütöm el az időt – itt született aztán az írásom alapjául szolgáló gondolatsor. A pincehelyiségbe lépve és körbetekintve jött ugyanis a felismerés, ami igazán megérintett: minden olyan ismerős, egyszeriben mégis teljesen idegen. A pult mögött a megszokott csapos, körös-körül a sokszor látott, lehasznált berendezés – még a tévéből is ugyanaz a zenecsatorna szólt, mint mindig. Valami mégis hiányzott. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta, miért tűnt a hely olyan üresnek, furcsának a nem elhanyagolható számú vendég ellenére. Sehol egy ismerős arc. Sehol egy műegyetemista. Talán ezért hatott az egész város annyira idegennek? – már ha lehet ilyenről beszélni egyáltalán. Jobban végiggondolva úgy látom, teljesen jogos a kérdés: mitől lesz egy város az, ami? A környezet mit sem változott. Igencsak úgy néz ki tehát, hogy a várost nem csak a történelmi viharok és politikai rendszerek néma tanújaként álló épületek határozzák meg. Nem vesszük magától értetődőnek, de kell hozzá valami más is. Minden település kicsit árva azok nélkül az emberek nélkül, akik benépesítik, akik ha csak néhány éve érkeztek is ide először, otthonuknak vagy második otthonuknak tekintik. Ha pedig ez igaz, Budapest a rendelkezések életbe lépésével sokkal szegényebb lett, és nemcsak anyagilag, a kieső turistaforgalom miatt, hanem a népessége szerves részét képező egyetemisták hiánya folytán, akiknek többségét hosszú hónapokra nélkülöznie kellett fővárosunknak. Talán ha most, cikkem nyomdába kerülésekor a baljós jelek ellenére újra állandó jelleggel visszatérhetnek azok a fiatalok, akik szétszóródtak országszerte a szélrózsa minden irányába, újra régi önmaga lehet a város, rácáfolva az elhamarkodott kijelentésekre.

Downsizing Az utóbbi pár évben megjelent károsanyag-kibocsátás ellen szóló törvények sok változást hoztak a járművek motorterében. Kezdenek eltűnni a hatalmas V8-asok és társaik, még az amerikai izomautó-gyártók is kisebb motorokra próbálnak átállni. A teljesítményről viszont nem mondanak le, ezért sok technológiát kellett bevetniük az erőért cserébe.

Ruskó

A motorok veszteségének közel felét a forró, gyorsan távozó kipufogógázok adják. Ennek az energiának egy részét vissza lehet viszont nyerni mechanikus feltöltéssel. Talán az európai kocsikban legnépszerűbb turbófeltöltésnek több előnye is van a szívómotorokkal szemben. Nem a motornak kell a levegőt beszívnia, hanem egy kompres�szor nyomja be, így nem terheli a hengert sem és még a kipöfögött energiából is nyertünk vissza, ezzel „duplázzuk” a nyereséget. Így a fogyasztás/teljesítmény arány jobban fog festeni, mint egy átlag szívómotornál, és a kisebb fogyasztás kisebb kibocsátást is eredményez. Természetesen a turbónak hátrányai is vannak. Lassabb lesz a gázadásra kapott reakció, bár ezt egy ügyesen beállított, kisebb méretű turbónál le lehet minimalizálni, hiszen az gyorsabban képes felpörögni. Ami jobban fájhat egy hétköznapi használónak az a javítás ára, ha valami elromlana. A turbófeltöltés több bonyolult mozgó alkatrészt tartalmaz, ezzel megnövelve a szervízelések és javítások árát. A kisebb, downsizing-korszakos motorok alacsonyabb fordulatszámon üzemelhetnek, így a súrlódási veszteség is kisebb. Sokat számíthat, hogy percenként 3000-et vagy 4000-et fordul a motor, hányszor teszi meg a fel-le utat.

A technológia előrehaladtával ezt a problémát lehet persze máshogyan is csökkenteni. A dugattyú oldalfalát súrlódáscsökkentő bevonattal látják el a tervezők, ezzel a veszteségek 10-15 százalékkal is csökkenhetnek. Ha ezt együtt vesszük a kisebb fordulatszámú, kis méretű motorral, akkor az itt máskülönben elvesztett energiákon is tudunk sokat javítani. Sokat számít az az idő intervallum, amíg a motor eléri az üzemi hőmérsékletét, mivel alacsonyabb hőfokon nagyobb a károsanyag kibocsátás, rosszabb a teljesítmény és még a motor is többet kopik. Viszont a kis méretű motoroknál ez az idősáv rövidebb, gyorsabban át tudnak melegedni, sok problémát kiküszöbölve.

A downsizing nem csak a hétköznapi autókban jelent azonban meg, sok sportautót, sőt még supercarokat és hypercarokat is 3-4 hengeres turbóhörcsöggel vagy brutális hibrid rendszerrel szereltek fel. Ilyen például az idei Koenigsegg Gemera és az ő „Tiny Friendly Giant Engine” névre hallgató 3 hengeres, twinturbós, 600 lóerős motora, ami csupán 70 kg-ot nyom. Ezt magas fordulatszámon tudja viszont elérni, és itt egy henger nagyobb, mint egy átlagos V8-asban például. Komplexitása miatt nem valószínű, hogy kisebb kocsikban működhet egy ilyen motor. Persze egy hypercarba ennyi erő még mindig nem elég, ezért 3 villanymotor is segít még neki, egy-egy 500 lóerős a hátsó kerekekre, és 400 lóerős az első kerekekre. A gyártó szerint ez bőven vetekszik a Forma 1-es erőforrásokkal is. A gyártók természetesen nem csupa szívjóságból akarnak legtöbbször kisebb ökológiai lábnyomot hagyni. Inkább az játszik itt közre, hogy minél nagyobb a kibocsátás, annál nagyobb adókat és büntetéseket kell fizetnie a cégeknek, így a profitjuk megtartása érdekében indult meg a downsizing hullám pár éve. A gyártási költségeiket is tudják ezzel csökkenteni, a kevesebb hengerszám kisebb és kevesebb alkatrészt igényel, az új technológiák költségeit vissza tudják rajta spórolni.

BME anno Rudasmester vagy matematikus. A 18. században így nevezték a műszaki ismeretekkel rendelkező szakembereket, egészen a nyelvújításig, amikor elterjedt a mérnök szó. Ekkor még nem volt szervezett egyetemi szintű mérnökképzés Magyarországon, kisebb szakiskolákban folyt csak természettudományos oktatás, egészen 1782 őszéig, amikor Európában elsőként - megkezdte működését az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum, a Műegyetem első elődje. Innentől királyi rendelet mondta ki, hogy Magyarországon mérnöki állásra csak oklevéllel rendelkező személy alkalmazható. Veronika

Ez az intézmény még nem önállóan, hanem a Budára költözött Nagyszombati Egyetem részeként működött, földmérő, út- és vízépítő mérnököket képeztek német nyelven. Ebben a formában 1850-ig működött, 1278 hallgató szerzett oklevelet. Az ipari forradalom következményeképpen a 19. század első felében indult fellendülés miatt szükségessé vált más tudományokban jártas mérnökök képzése is. Ekkor merült fel először egy önálló egyetem létrehozása, azonban erre nem került sor. Helyette 1846-ban megnyitott a József Ipartanoda, ahol csupán középfokú képzés folyt. A két intézményt 1850-ben összevonták, évente nagyjából 150 hallgatóval működött tovább Joseph Industrieschule néven, nagyrészt középfokú képzésekkel. 1856ban átszervezték az intézményt, Joseph Polytechnicum

néven, ahol már külön képeztek gépészeket, vegyészeket és általános mérnököket. Bár felsőfokú oktatás folyt, mérnöki oklevél kiadásának jogával nem rendelkeztek, egészen 1871-ig, amikor Ferenc József egyetemi rangra emelte az intézetet, amely 1901-ben pedig a doktori cím adományozásának jogát is elnyerte. A 20. században is többször átszervezték és átnevezték az intézményt. 2000. január 1-jétől működik a mai struktúrában és névvel. Az egyetemnek 1882-ig nem volt központi épülete, hanem több különböző volt kijelölve oktatási célra, amik általában lakóépületekből lettek kialakítva. Ezekben az épületekben azonban nehézkes volt az egyetemi felszerelések tárolása, a könyvtárnak sem volt megfelelő helye, valamint az évről évre növekvő hallgatói létszám is problémát jelentett. Szükségessé vált egy központi, oktatási célra alkalmas épület.

Ezért 1880-ban megkezdődtek az építkezések Steindl Imre műegyetemi tanár tervei alapján a Múzeum körúton (ma ELTE BTK). Ez az épületegyüttes már elegendő helyet biztosított 600 hallgató számára, azonban már 1882ben jóval többen iratkoztak be, mint amire az épületeket méretezték. Az évtized végére az egyetem diákjainak száma megközelítette a 2000-et, az oktatóké pedig 100 felett volt. Ezért újabb és újabb épületeket kellett bérelni, amik szétszórva helyezkedtek el a városban, gyakorlati órák tartására és laboratóriumok berendezésére nem voltak alkalmasak, így az egyetem nem felelt meg a korszerű oktatási követelményeknek. Ezért megkezdődtek a tárgyalások a Műegyetem új, állandó helyének kijelöléséről. Több elképzelés is született; elhelyezési terv készült például a Füvészkert és a Ludovika melletti területre is. Ezek elvetése után, Czigler Győző építész javaslatára jelölték ki Lágymányoson a területet, majd őt bízták meg a tervezéssel és a kivitelezés művezetésével is. A térség akkor még csak szórványosan volt beépítve, a campus céljára kijelölt részt többnyire földművelésre hasznosították, a keleti rész még a Duna medrét képezte. Az MM, MG, Hő és a K épület egy része a szabályozás miatt feltöltött területre épült. Az előkelő elhelyezkedés mellett, az építkezési költségek csökkentése és a későbbi bővítés lehetősége miatt esett a választás a területre. Bár a mocsaras részek feltöltése növelte a kiadásokat, a terület nagyrésze a fővároshoz tartozott, amihez a Közoktatási Minisztérium kedvezményes áron jutott hozzá. A század elején kezdődtek meg az építkezések, elkészült a K (Központi), Ch (Kémiai), F (Fizikai), MT (Műszaki Technológia), MM-MG (Műszaki Mechanika

forrás: Műegyetem- A történeti Campus, 2103

és Mezőgazdasági Géplaboratórium), Hő (korábbi nevén Kh, Kazánház és kémény), a könyvtár, valamint az eredeti tervekben nem szereplő L (Géplaboratórium) épülete. Felépült még egy Geodéziai Obszervatórium, ami az F épület előtt helyezkedett el, azonban a II. világháborúban teljesen megsemmisült. Czigler Győző 1905-ben elhunyt, ezért a további munkálatokkal Hauszmann Alajost bízták meg, aki jelentősen módosította a már meglévő terveket. Az eredeti elképzelés szerint egy épületet terveztek az MM és MG helyére, azonban a gyakorlati oktatás igényeinek jobban megfelel több kisebb épület, ezért készült el az L épület terve is. A 19. század végén jelentős szemléletváltás történt a gépészmérnök képzés módszerében Európában, nőtt a laboratóriumok jelentősége, ezért is szorgalmazták egy külön erre a célra alkalmas épület létrehozását. Az első tanévnyitót 1909-ben tartották a K épületben, ekkorra befejeződtek a munkálatok is. Később a K épületben történtek még változások, a belső udvarok helyén előadótermeket alakítottak ki, így jött létre az Aud. Max. is 1943-ban.

A II. világháború alatt jelentős károkat szenvedett az intézmény. Budapest ostroma alatt a K épület fekvéséből adódóan a frontvonalon volt, benne katonai és hadianyag központ működött. Megsérült többek között a főbejárat, beomlott a Díszterem boltozata, valamint megsemmisült az alapító okirat is. A háború utolsó hónapjaiban az oktatók és a hallgatók nyugatra menekítése után a campus területe tényleges hadszíntérré változott. Az épületekben keletkező károk mellett, jelentős volt a felszerelésekben és berendezésekben keletkezett pusztulás. A veszteségeket tovább növelték a harcokat követő fosztogatások. A háború alatti és utáni években nehéz körülmények között folyt az oktatás. 1945ben kezdték meg az épületek helyreállítását, az akkori rektor munkaszolgálatot rendelt el a hallgatók számára, oktatói vezetéssel. Mivel a kormányzat nem tudta biztosítani az újjáépítést, az egyetem akciót hirdetett „Munkások a tudományért – tudósok a munkásokért” címmel, melynek keretében sikerült a helyreállítás és a felszerelések bővítése. További bővítések az ötvenes évektől indultak, felépültek a Bertalan Lajos úttól délre elhelyezkedő épületek és kollégiumok, és a 2010-ben átadott Q épülettel egyelőre befejeződni látszódnak.

A magyar falu Hazánk lakosságának kicsit kevesebb mint 30 százaléka él faluban, ennek ellenére szinte mindenkinek van valamilyen kötődése legalább egy vidéki kistelepüléshez. Ott laknak a nagyszülők, rokonok, barátok, ott van a hétvégi ház, netán kikapcsolódás céljából keresünk fel egy-egy helységet. Még ha nem is feltétlen kötődik ezen községek élete a mindennapjainkhoz, mégis meghatározó szerepet töltenek be országunk működésében. Egy kis körkép következik a magyar falvakról. Wili

A kistelepüléseknek – szerkezettől, elhelyezkedéstől függően – megvannak a maguk jellegzetes vonásai, tipikus jellemzői. Hazánkban történelmi és földrajzi okok miatt megtalálhatók a tipikus aprófalvas régiók és a néhány ezer fős nagyközségek egyaránt. Előbbiek a Dunántúli-dombságra és Észak-Borsodra, utóbbiak az alföldi tájainkra jellemzőek – teljesen érthető módon. Sík vidéken sokkal egyszerűbb „terjeszkedni”, mint egy hegyes-völgyes tájon, ahol korlátos a hely és sokkal nehezebb a hozzáférés a külvilághoz is. Mivel a legtöbb falu már sok száz évvel ezelőtt is létezett, érdemes arra gondolni, hogy szinte mindenki földművelő életmódot élt régen, így ennek függvényében változott a lakosságszám is. A legtöbb település szerencsére nem tűnt el sem a tatárjárás, sem a török hódoltság időszakáb, köszönhető ez többek közt a különböző népcsoportok betelepítésének az elhagyott helyekre. Azonban mióta tart a városiasodás folyamata, egyre kevesebb a munkahely ezen falvakban, így sajnos sok falu elöregszik, elnéptelenedik egy idő után. Persze van jó pár szerencsés fekvésű hely, ahol többnyire valamilyen nagyobb ipari szereplő van jelen, nincs messze a nagyváros, vagy képes megélni a turisztikai adottságai miatt. Amikor az embert megkérdezik, hogy mi jut eszébe egy magyar falucskáról, valószínűleg egy egyutcás, párszáz lelkes helyre gondol. Bármilyen főúton megyünk, biztosan elhaladunk néhány olyan kereszteződés mellett, ahonnan egy számunkra ismeretlen településre vezet az út.

Ahogy egyszer Bödőcs is hivatkozott rá, „zsákfalu mindkét irányból”. Legfeljebb két utca, többnyire a Kossuth-Petőfi-Széchenyi hármas egyikéről elnevezve. Csak minden harmadik arra járó busz megy be a településre, a többi legfeljebb a főút elágazásánál lévő buszmegállónak kijelölt bódénál áll meg. A bevezető úton kényelmesen nem fér el két autó egymás mellett, legtöbbször szlalomozni kell a kátyúk/gödrök közt szeretett járművünk épsége érdekében. Ingerszegény Kádár-kockák és lepusztult parasztházak jellemzik az ilyen eldugott helyeket nagyrészt. Egyedül a kocsma (ha még nem zárt be végleg) épülete van felújítva, esetleg a polgármesteri hivatal és a templom. A pap különben is csak hetente egyszer jár ki misét tartani, mivel a körzetében még vár rá vagy 6-7 hasonló település. Akik ott laknak, többnyire nyugdíjasok vagy közmunkások, esetleg ingázók, a földterületek újraelosztása óta munkahely nemigen van. Habár mindenki ismeri a másikat, közösségként legtöbbször nemigen tudnak funkcionálni, mert hiányzik hozzá az energia és az összefogó erő. Csak akkor van esély, ha a falu élén egy talpraesett, ambiciózus polgármester áll, aki fel szeretné rázni települését a mély téli álomból, még mielőtt saját maga is hozzászürkül a környezethez. Évente egyszer azért valamilyen búcsút megrendeznek, akkor eljönnek a vándorbazárosok, esetleg egy-két környékbeli fúvószenekar.

Ilyenkor lehet a félrehordó puskával kulcstartót lőni, jobb esetben dodzsemezni, kakasos nyalókát venni. Talán még pár turista is ellátogat a helyre, rácsodálkozik, hogy nahát, milyen szép itt minden. Azon az egy napon biztosan. Aztán minden visszatér a régi kerékvágásba. A legnagyobb probléma, hogy az ehhez hasonló falvaknak semmilyen jövőképe nincsen. Az utánpótlás hiányzik, odaköltözni szinte senki nem akar. Természetesen többnyire olyan helyekre jellemző ez, amik a legtöbb szempontból el vannak zárva a külvilágtól, a környék központjától és a mindennapi élethez szükséges szolgáltatásoktól. Már olyan próbálkozások is vannak néhány faluban, hogy 1-2 millió forinttal támogatják az odaköltözőket (például Ófalu), cserébe természetesen elvárják, hogy életvitelszerűen ott lakjanak. Mások a turizmusban hisznek, és ezzel kapcsolatos fejlesztéseket támogatnak: panzióépítés, néprajzi múzeum, pár napos fesztivál minden évben. Sajnos mindenkinek nem válhat be ezen út sem, hiszen ahhoz túl sok kistelepülés van, hogy mindegyik megélhessen ebből. Tény, hogy a fiatalság túlnyomó többsége inkább a városi, nagyvárosi életet érzi jobban a magáénak. Ez nem újdonság, apáink, nagyapáink idejében is így volt. Csakhogy akik el is mentek, családalapításkor nagyon nagy százalékban visszaköltöztek a szülőhelyük környékére, így relatíve állandó volt a kis falvak lakossága. A mostani generációk azonban nagyon nagy százalékban nem vágynak vissza forrás: sokszinuvidek.24.hu

gyerekkori életük helyszínére, sokkal jellemzőbb, hogy valamelyik nagyváros agglomerációjában telepednek le. Már aki nem megy külföldre. Így viszont megmaradnak az öregek, legfeljebb nyugdíjasklub vagy diabétesz klub működik helyben. Sok helyen pedig még volt valaha megye 3-as focicsapat is, azóta a pálya parlagon áll, vakondtúrásokkal tele. Látszik, hogy a 21. század hogyan emészti fel a települést, pedig többnyire az 1200-as évekre nyúlik vissza a „mikrotörténelme”. Természetesen nem lehet egy általános sémát ráhúzni a magyar falvak helyzetére, mivel rendkívül különböző kilátása, történelmi fejlődése van a legtöbbnek. Azonban az kristálytisztán látható, hogy egyes települések milyen aggasztó ütemben néptelenednek el, ezt a folyamatot pedig nem biztos, hogy vissza lehet még valaha is fordítani. Legalábbis jelenleg én nem látok semmilyen ezzel ellentétes tendenciát. A másik kérdés, amit fel kell tenni: pontosan mekkora baj, ha egyes környékek elhagyatottá válnak? Talán lehet, hogy nem is annyira. Nem feltétlen probléma az, hogy egyes területeket „visszavesz” a természet, ha már (főleg itt Európában) ilyen sokat elvettünk tőle. Talán nem baj, ha inkább városokba tömörülve él a jövőben a lakosság túlnyomó többsége. De mégis, ha egy település megszűnik létezni, az rendszerint a volt lakosokat mélyen megérinti. Az életük egy része már nincs jelen. Hanem a „dicső” múlté lett örökre.

Versek és egyéb szösszenetek Bendegúz

Vedlett kalap és merőkanál Havazik odakint, idebent magányom kitekint az ablakon játszó hópihék reflektorfényébe.

Az értelmetlen szavakat halkan sorolod magadban, elgurult minden, gondolhatod.

Ha minden púpra lenne egy hátam, áttevegelnék hozzád mindenen át, átizzadnám az ingeimet.

És igenis van valamennyi benned, ahogy ott állsz és keresed folyton a tartalmatlant.

Vedlett kalap és merőkanál, gondoltam nehezen. Művelt kopárság hagyta itt számodra.

Már csak nézlek, támpillérrel kötött füleid hallgatnak mikor némán olvasol. Csak kímélve hazudj.

Dűnékben úszik szedett-vedetten kihagyott könyvekről, elhagytam magam, jogom van ítélkezni.

Nem bírnám nézni a kidobott sorokat pirosra merült arcokon. Hiánytalanul megkerülnének.

Azért még elviszem kiürült ujjakon, mosoly a fejemben, finomat billen amiért szeretlek.

Aud Max Viharként lobog vizes sálad a szélben. Ne fuss utána.

Harmincas lettem Harmincas lettem. Nem nagy siker, bár kevesen érik el mindezt húsz év alatt.

/Haiku /

Kavargó számok a hideg nyugalomban, Görög és latin táblatöredékek, Ti tartotok engem fájó unalomban, A vizsgától basszameg előre félek.

Elmesélhetem, Ha figyelsz a hangomra. Zárd ki sajátod.

/Haiku /

Már megint Már megint csak ver a szívem. Bezárok mindent a ketrecbe, kerülgetem, majd leülök mindenhol teljesen egyszerre. Hagyom hogy körülszaglásszon, Csukott szememmel követem végig a fény előtt feketén... Valami átszúrt a szöveten. Kicsit olyan mintha fájna, Így magamhoz vonzom és félek. Szalad és ugat, végigbarangol és megül mint árnyszegélyek. Lebont mindent amihez ér, De lassú és már én segítek. Megdermedtek a lábaimon A feléd össszefutó léptek.

Erasmus, pro és kontra Bizonyára elgondolkodtál már, hogy Te is eltöltesz egy félévet külföldön az egyetem alatt. Ebben a cikkben szeretnék egy kicsit mesélni az én Erasmusos tapasztalatomról, véleményemről, hogy hátha segít neked a mérlegelésben.

Danka

Úti cél

Fontos először is a nyelvet eldönteni, amelyiken tanulni szeretnél kint, vagy amit használnál, és csak utána az országot. Angoltudással közel bármelyik országba el tudsz menni, van angol nyelvű képzés. Ha a német, spanyol, francia vagy más idegen nyelvi tudásod szeretnéd fejleszteni, akkor olyan országba szükséges menni, ahol az a hivatalos nyelv. Számításba kell viszont venni, hogyha olyan nyelven szeretnél tanulni, ami az ottani hivatalos nyelv, akkor nagy eséllyel többet kell tanulni, és nehezebb lesz a dolgod. Ilyenkor az ottani diákokkal vagy együtt órákon, és az elvárás, illetve értékelés is ugyanaz, mint náluk. Természetesen ez is, mint nagyon sok minden, tanárfüggő, lehet, hogy azt mondja használhatsz vizsgán szótárt, vagy kapsz egy kis könnyítést, de összességében neked is

ugyanazok a kötelességeid, mint a többi diáknak. Ajánlott megnézni azt is, hogy abban az országban, azon az egyetemen milyen a tanítási rendszer, hogyan szoktak az órák zajlani (ezt megteheted úgy, hogy elolvasol pár Erasmusos beszámolót az interneten, amit minden diáknak kötelező megírnia, aki részt vesz a programban). Azért fontos ez, mert például az én esetemben, a legtöbb órán csoportmunka volt és katalógus, ami azért problémás, mert ha sokan vagytok egy csoportban, mind veled egyidős, és egyszerre elkezdenek beszélni, szlenget is használva, nagyon nehéz követni a beszélgetést, még ha C1-es szinten is beszéled a nyelvet, és a terem sarkában való elbújás nem mindig lehetőség, hidd el, megpróbáltam. Ha angolul szeretnél tanulni egy olyan országban, ahol másik nyelven beszélnek, akkor egy kicsit könnyebb a dolgod, mivel ilyen esetben legtöbbször olyan órákat tudsz

felvenni, amiket csak Erasmusosoknak tartanak, és emiatt lazábbak. Ez azért is jó, mert így több időd marad kiélvezni az ottlétedet, utazni, illetve könnyebben tudsz kapcsolatokat kiépíteni a többiekkel.

Barátkozás

Ha félsz attól, hogy egyedül leszel kint, akkor ne tedd! A legtöbb egyetemen az első hét az orientációs hét, ami alatt programok/nyelvi órák vannak, és együtt vagytok végig. Mindenki nagyon kedves és barátságos, mivel ők is ugyanabban a cipőben járnak mint Te, nem szeretnének egyedül lenni és azért jöttek, hogy megismerhessenek új embereket más kultúrákból. Én például egyetlen emberrel sem találkoztam az ott töltött idő alatt, aki elutasító lett volna, vagy ne lett volna nagyon kedves. Kellenek is az ismerősök, hogy segítsétek egymást az órákkal, tanulással, és hogy legyen kivel utazni, programokat szervezni, beszélgetni kint. Ajánlott felkeresni az összes online csoportot Facebookon, Instagramon, stb. Sokszor raknak ki programokat, infókat vagy éppen munkákat csak Nektek, és a szállásban is tudnak segíteni.

Magyarokat is nagy valószínűséggel találsz, Erasmusosokat és kint élőket egyaránt, ha szeretnél, sok helyen magyar csoport is van a kint élőknek, amiben reklámoznak pár magyar kinti programot, társasozást vagy esetleg babysitterkedést. Szerintem nem rossz, ha van kapcsolatod velük, bármilyen gond esetén, csereberélés végett, viszont nyelvtanulás és barátkozás szempontjából jobb, ha nem csak velük töltöd az idődet. Honvágy esetén mindenkinek más használ, de az egyik bevált módszer az, ha kicsit elszeparálód magad az itthoniaktól. Jobban bele tudod élni magad a kinti életbe, és kevésbé foglalkozol az itthoni ügyekkel, amik a honvágyadat növelik. Hazajönni ebben az esetben nem érdemes, mert még nehezebb a visszamenetel, és a maradék időszak elviselése is.

Nyelv

Bizonyára mindenki tisztában van vele, hogy a mobilitás alatt sokat fejlődsz angolból, és ha más nyelven tanulsz, abból is. A legtöbb egyetemen kötelező nyelvórák vannak az Erasmusos diákok részére az egész mobilitás ideje alatt, és általában külön nyelvtanfolyamokat is hirdetnek az online csoportokban, amelyek segítségével extra tudásra tehetsz szert. Arra viszont figyelj, hogy a nyelvhasználat miatt nagyon le tudsz fáradni, és fejfájást is okozhat. Főleg abban az esetben ha másik nyelven tanulsz kint, de pár emberrel ettől függetlenül valószínűleg angolul fogsz beszélgetni. Ez mind nagyon jó dolog, mert mindkettőből fejlődsz, de még jobban leterheli az agyadat az, hogy 3 nyelven funkcionálsz egész nap. Ez könnyebb lehet idővel, hozzá lehet szokni, viszont fontos, hogy extra figyelmet fordíts ilyenkor a napi vízbeviteledre, és ha a magyart egy kicsit félrerakod, az is segíthet. Összességében én csak ajánlani tudom a programot, nagyon sok embert ismertem meg különböző kultúrákból és nagy élmény volt megtapasztalni még ha csak kis időre is a külföldön élést. Ha pedig a papírmunka miatt aggódsz, akkor ne tedd, csak az elején tűnik bonyolultnak, de mindenki segítőkész.

Amsterdami trip Idén volt szerencsém ellátogatni Hollandia fővárosába és erről szeretnék egy rövid összefoglalót írni, valamint a különlegességeiről. Csili

Kezdjük a repülőtérrel. Az Amszterdam-Schiphol repülőtér hatalmas területen fekszik, olyan, mint egy óriási labirintus. Európa 3. és a világ 14. legforgalmasabb repülőtere, évente közel 72 milliós utasforgalommal. Még applikáció is van hozzá, hogy könnyebben el tudj igazodni és meg tudd találni, hogy honnan indul a géped, vagy aktuálisan hol is van a kijárat (mert sajnos azt sem volt olyan egyszerű megtalálni). Az app neve Schiphol Amsterdam Airport, nagyon egyszerű a használata, van rajta térkép, utazástervező is, de természetesen minden angolul. A várostól 9,1 kmre helyezkedik el délnyugati irányban, szóval innen még be kellett vonatozni a városközpontba. A Centraal Stationig mentünk. Ahogy kiértünk az állomásról, kicsit a budapesti Keleti pályaudvar hangulata jelent meg előttem. Elég koszos, csak sokkal több emberrel. A város nem túl nagy, szóval innen gyalogosan tettük meg az utat a szállásig, és amint egy kicsit eltávolodtunk a pályaudvari forgatagból, beértünk abba az Amszterdamba, amit a turisták is emlegetnek. Egyébként a területe 219 km², ami Budapesthez képest kicsinek mondható, mivel az 525,13 km² területen fekszik. A város egyszerűen lenyűgöző. Olyan érzésem volt, amikor ott jártam, hogy minden apró terület ki van használva, semmi sincs ott feleslegesen. Tele van kávézókkal, kocsmákkal, helyi boltokkal és természetesen a rendkívüli népszerűségnek örvendő coffeeshopokkal.

Tudniillik, Amszterdam híres az ottani felfogásról, miszerint ezekben a helyiségekben engedélyezett a marihuána és a hasis fogyasztása. Nagyjából 250 ilyen coffeeshop üzemel a fővárosban. A füvet úgy kérheted itt ki, mintha egy étteremben vagy kocsmában rendelnél: megnézed a kínálatot, a fűlapot, majd rendelsz a grammra kimért termékből. De persze, hogy a normális keretek között maradjanak a látogatók, itt is vannak szabályok. Például, hogy 18 év alatt nem lehet belépni ezekbe a helyiségekbe, személyenként max. 5 gramm vásárolható egyszerre, valamint a tolerancia csak hasisra és marihuánára vonatkozik. Minden egyéb drogot (az alkoholt kivéve) ugyanúgy tiltanak, mint bárhol. Tényleg, szinte minden sarkon érezni lehetett a fűszagot. A piros lámpás negyedet is sikerült megcsodálnom. Igaz, mi csak délután merészkedtünk be, amikor a legtöbb hely még zárva van, de így is egyedülálló látvány volt. Hatalmas üvegablakok vannak mindenhol, neonlámpákkal megvilágítva. Itt szoktak a lányok ácsorogni, üldögélni, telefonozni, néha esetleg táncolgatni is elég ledér öltözetben. A járókelők nyugodtan bámészkodhatnak, de tudtommal fotózni már tilos. Rengeteg minden van egyébként még ezen a területen. Például a témához illő színház, boltok, kiállítások, mozik, de talán a leghíresebb az Erotika Múzeum, amely 3 emelettel is rendelkezik, tele fényképekkel, szobrokkal és tárgyakkal.

forrás: wikipedia.org, iranyamszterdam.hu, ujszo.com

SUDOKU eASY

9 9 3

2 8

6 9

5 6

Közlekedés szempontjából is nagyon egyedi a város, mert szinte csak biciklisekkel és gyalogosokkal van tele. Alig van autós forgalom, ami meglepő, mert rengeteg kocsi parkol az utcákban, és nem is akármilyenek. Gondolom, nem kell említenem, de csak felsőbb kategóriás autókkal találkoztam ott. Szerintem a lakóknak a hétköznapi használatra és munkába járásra ott a kerékpár vagy esetleg robogó, nagyobb utakra pedig használják az autókat. Emellett, ha esetleg valaki kulturálódni is szeretne, gyönyörű parkok és múzeumok is megtalálhatók ott, és funfact, hogy a parkok tele vannak papagájokkal. Volt szerencsém elmenni egy hajóútra is, ahol érdekes történeteket tudhattam meg a város hagyományairól és a történelméről. Amszterdam területének egyébként ötödrészét az öböl, a kikötőmedencék, a csatornák és a folyók vízfelületei foglalják el, mondhatni a vizek városa. Eljutottam a Rijksmuseumba, Hollandia nemzeti múzeumába, amely a holland aranykor festészetének leghíresebb tárháza. A világ legjelentősebb Rembrandt-gyűjteménye, valamint Hollandia legnagyobb nyilvános művészettörténeti könyvtára is ebben az épületben található. Érdemes megnézni. Összességében nagyon jól éreztem magam. Rengeteg helyen voltam, de még mindig úgy érzem, hogy így sem láttam eleget. Mindenképpen vissza szeretnék még jutni Amszterdamba és mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el minimum egyszer oda.

2 3

mEDIUM 4

3 2

2 2

9 8

3 2 6

3 5

Sorozatpremierek

-szeptember, október

Itt van az ősz, itt van újra… Ha az időjárás bekényszerít a meleg szobába, nincs is jobb egy sorozatnál (vagy kettőnél). Nézzük, miből válogathatunk két online előadás közt: A harmadik nap – The third day Challenger: Az utolsó repülés – Műfaj: dráma, misztikus Challenger: The Final Flight

Vivi

Az HBO Go-n szeptember 15-én megjelent 6 részes minisorozatban két különálló, ám mégis összefüggő történetet mesélnek el nekünk. Ezt a két történetrészt a készítők Nyárnak és Télnek nevezték el. Az első szegmensben (Nyár), Sam ( Jude Law) az öngyilkosságtól ment meg egy lányt, akit aztán hazakísér Osea szigetére. Ez a sziget Anglia partjainál helyezkedik el, ahova már az eljutás is nehézkes: egy keskeny földsávon kell keresztülmenni, amikor a dagály ezt nem nyeli el. Nem kell sok időnek eltelnie, mire rájövünk, hogy a szigeten valami nincs rendben. Sam azonban a többszöri figyelmeztetés ellenére mégis marad. A sorozat a különböző népi hiedelmekre épülő horrorra alapoz. Egy idő után már nehéz megkülönböztetni Sam képzelgéseit a valóságtól. Sammel ellentétben Helen (Naomi Harris) konkrét céllal érkezett a szigetre gyermekeivel, azonban azt nem tudjuk, mennyi idővel érkezik Sam után. Ez a szakasz sokkal visszafogottabb, már nem lepődünk meg a sziget furcsaságain. Ebben a részben nagyobb hangsúly kerül a miértekre és a sziget történetére.

Műfaj: dokumentum, történelmi, sci-fi Szeptember 16-án jelent meg a Netflixen az a négyrészes minisorozat, amely a Challenger-katasztrófát dolgozza fel. 1986. január 28.-án a Challenger űrrepülőgép 73 másodperccel az indítás után megsemmisült. A fedélzetén utazó 7 űrhajós egyike sem élte túl a katasztrófát. A dokumentumsorozatban a legénység családtagjai mellett egykori NASA alkalmazottakat is megszólaltatnak, és a katasztrófához vezető műszaki hibákat is körbejárják.

Az utolsó szó – Das letzte Wort

Műfaj: vígjáték, dráma Ebben a 6 részes német sorozatban 25 év házasság után Karla Fazius (Anke Engelke) férje tragikus hirtelenséggel elhunyt. A férfi temetésén Karla a családja meglepetésére megtalálja élete új értelmét: temetéseken lesz búcsúztató. A temetkezési vállalkozóval, Andreas Borowskival (Thorsten Merten) Karla segít azoknak, akik ekkora veszteséget éltek át, és támogatja őket, amikor végső búcsút vesznek szerettüktől. Ez idő alatt Karla a saját útjait járva próbálja visszaszerezni az élet iránti szeretetét, azonban nehezen tudja legyőzni a saját veszteségét és ezzel hozzájárul a családjában egyre növekvő káoszhoz. Szeptember 17.-től látható a Netflixen.

Ratched

Műfaj: krimi, dráma, misztikus Ratched nővér Ken Kesey regényének, A száll a kakukk fészkére, egyik szereplője. Ez a két évados sorozat az ő történetét mutatja be. A történet 1947-ben kezdődik, amikor Mildred Ratched (Sarah Paulson) egy kísérleti eljárásokkal foglalkozó elmegyógyintézetben kezd el dolgozni. Sajátos modora azonban hamar szálka lesz munkatársai és betegei szemében. A sorozat producere Ryan Murphy, akinek a neve az Amerikai Horror Story, Hollywood, Scream Queens és Glee sorozatok stáblistáiról már ismerős lehet. Szeptember 18.-tól elérhető a Netflixen.

Kisokos az élethez – The Playbook Műfaj: dokumentum Ez az amerikai dokusorozat szeptember 22-én érkezett a Netflixre. A Kisokos az élethez legendás edzőket mutat be, akik elmondják milyen szabályok szerint éltek ahhoz, hogy a sikereiket elérjék, mind a sportban, mind az életben. Többek közt szerepet kapott a sorozatban Jill Ellis (kétszeres FIFA női vb-győztes labdarúgó edző), José Mourinho (Bajnokok Ligája és UEFA-kupa győztes labdarúgóedző), Serena Williams (huszonháromszoros Grand Slam tornagyőztes, korábbi világelső teniszezőnő), Patrick Mouratoglou (Serena Williams tenisz edzője) és Dawn Staley (háromszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó).

A bank – Pank

Műfaj: dráma Szeptember 22-én került adásba a Dunán ez a 10 részes észt sorozat, amely a rendszerváltás utáni időszakba repít vissza. Maga a sorozat 2018-ban készült, azonban Magyarországon a Duna televízió vette meg először a jogokat. A történet egy észt pénzintézet, a Nordpank felemelkedését és későbbi szerencsétlenségeit követi az 1990-es évektől kezdve, az újonnan felszabadult Kelet-Európa cowboy kapitalizmusa idején. A bank élén Ülje és Kalju Tamm, egy házaspár, és Toomast, a matekzseni állnak. A bank történetét egészen a 2008-as pénzügyi válságig követhetjük.

Emily Párizsban – Emily in Paris

Műfaj: vígjáték, dráma Ahogyan a cím is sugallja, a főszereplő, Emily (Lily Collins) egy marketingcégnél kapott állás miatt Párizsba költözik. Új színt és amerikai gondolkodásmódot hoz a cég életébe. Ez a teljesen új környezetben való boldogulás a magánéletében is kihívások elé állítja. Darren Star, a Szex és New York alkotójának új sorozata október 2.-tól lesz elérhető a Netflixen.

Apró világ – Tiny World

Műfaj: dokumentum Ennek a Paul Rudd által narrált dokusorozatnak a célja, hogy a legkisebb teremtmények szemszögéből mutassa meg a világot, illetve azt, hogy mit meg nem kell tenniük nap, mint nap a túlélésért. Az első 6 rész premiere október 2-án lesz, az AppleTV+-on.

Tapasztalatom a látásjavító műtétekről Minden szemüveges hallott már a látásjavító műtétekről, vagy el is gondolkodott azok valamelyikén. A reklámokon kívül viszont nem sokat hallottam róluk, személyes tapasztalatot sem, úgyhogy én félig vakon (nem szándékos poén) vágtam bele ebbe az egészbe. Viktor

Fontos tudni, hogy nem volt nagyon rossz a szemem, távollátásra hordtam 2-es lencsét. Így nem is feltétlenül nekem a legideálisabb ez a műtét, viszont sosem hordtam a szemüvegem, és kellemetlen, amikor nem ismerek meg embereket az utcán. Nem fogok árakról beszélni, és mivel ez a cikk nem szponzorált, így úgy fogalmaznék, az ára sokszázezer, de egy jó minőségű szemüveg is kerülhet hatszámjegyű összegbe, és bizony a szemüvegek elhasználódnak pár év alatt. Tehát amit érdemes tudni: először több tesztet is csinálnak, ezekkel ellenőrzik, hogy melyik eljárás végezhető el. Vannak a hagyományosak és az újabb, érintésmentes eljárások. A vizsgálatokkor pupillatágító szemcseppet használnak, amitől egy napsütéses nyári napon egész kellemetlen élmény hazautazni, főleg egy órát az 1-es villamoson. Napszemüveg javasolt, később szükség lesz rá! A műtét napján kísérővel kell érkezni. Én egy lézeres, azaz érintésmentes változatot választottam, így ezt fogom részletesen elmesélni. Mikor bementem a műtőbe, negyedóráig szemcseppeket kaptam, főleg érzéstelenítőt. Befektettek egy gép alá, és kitámasztották a szemhéjam, hogy ne pislogjak. Egy kék fényt láttam, majd egy fél percig semmit, és kész is volt az első fele az operációnak. A kettő közt a plafont nézve homályos volt minden. Átfektettek egy másik gép alá, ott is nagyjából fél percet feküdtem, és ennyi volt a műtét. Kivették a szemhéjtámasztót, és ismét láttam is a világot. Semmi feltűnő nem volt, olyan, mint mikor nagyon laza köd van mindenhol. Nem töltöttem a műtőben fél órát sem az előkészületekkel együtt. A szüleim receptre kiváltottak addig két szemcseppet a közeli gyógyszertárból, egy műkönnyet és egy antibiotikumot, ezekkel a következő hónapokra össze kellet barátkoznom. Fél órát ültem csukott szemmel, majd megvizsgáltak még egyszer, ezután hazaengedtek. Elkezdett a fájdalomcsillapító hatása elmúlni, és enyhe csípést éreztem. Nem nagyon, de folyamatosan. Ez aznap már nem múlt el, csak ha becsuktam a szemem. Ezért kellett a kísérő. Beültem az autóba, és amikor lehetett, nem nyitottam ki. Másnapra ez elmúlt, és a látásom is tisztult egy kicsit. Ekkor is volt egy vizsgálat. A műtét után elkövetkező 6 hétben nem érhettem a szememhez. Ez bizonyult a legnagyobb kellemetlenségnek, mivel gyakran viszketett a gyógyulás alatt, és a szemcsepptől reggelente alig bírtam kinyitni. Gyakran éreztem úgy, hogy valami a szemembe került,

mint egy szempilla, viszont valójában csak éreztem, igazából nem volt ott semmi. Ez afféle mellékhatásként jelentkezett. A hajmosást egy hétig el kellett felejtenem, és utána is csak tiszta vízzel. Ha kiléptem az utcára, napszemüveget kellett vennem, de ez nem volt probléma, mert a szemem nagyon érzékeny volt a fényre, inkább visszafordultam, amikor elfelejtettem. Két hónap elteltével még mindig nem volt tökéletes a látásom, mindennek volt egy halvány árnyéka. A műkönny kellemes, viszont a szemem hozzászokott, és ha nem használtam, nagyon kiszáradt. A féléves volt az utolsó vizit, addigra már a látásom is rendben volt, és a szemcseppel is felhagytam. A gyógyulás alatt minden rendben történt, és azóta jobban látok, mint valaha, bár ez kevésbé feltűnően jelentkezik a mindennapokban, mint arra számítottam. A műtét után fokozatosan javult a látásom, így kis hiányérzetem volt, mivel arra számítottam, hogy majd lesz egy pillanat, amikor észreveszem magamon, hogy milyen csodálatosan látok hirtelen. A hagyományos szemműtétekről saját tapasztalatomból nem tudok beszélni, azoknak hosszabb a gyógyulási idejük, és a műtét sem teljesen fájdalommentes, viszont olcsóbbak, és a végeredmény hasonló. A műtét tehát önmagában nem problémás, viszont a gyógyulási folyamat kellemetlen, és ez a cikk részben azért is készült, hogy felhívjam erre a figyelmet. Az egyetemen közben eltelt egy félév, és az órákon mindentől függetlenül részt kellett venni, szóval aki belevág, annak mindenképpen a nyár elejét ajánlom a műtétre, de így a balatoni nyaralás valószínűleg kiesik. Mindenképpen jó érzés jól látni, és élvezem a gyönyörű alföldi tájat hazafelé a vonaton, de én előtte se tartoztam a nagyon rosszul látók közé, így amikor megkérdezik, hogy „Megcsinálnád újra, ha most kéne dönteni?”, eltöprengek egy kicsit, mielőtt igent mondok.

Interjú, mindegy kivel Kedves Olvasó! Riporterünk - Kérdez Tihamér - körbejárta a világot, beutazta glóbuszunk alfáját és omegáját, szóra bírta a némákat, és az elfojtott hangoknak teret adott. Az alábbiakban ezekből szemezgethet, így hát nem is szaporítanám a szót, csupán kellemes olvasást kívánok! Szücsi

Kérdez Tihamér: Hölgyeim és Uraim! Ezen riportunkban megszólítjuk az utca emberét és faggatózóra vesszük a hangnemet! Itt állunk egy párizsi sikátor közömbösnek nem mondhatóan viszolyogtató bejáratánál. Üdvözlöm uram, a nevem Kérdez Tihamér! Feltehetnék-e Önnek néhány kérdést? Quasimodo: Természetesen! Hadd mutatkozzam be, Quasimodo vagyok, az egykori Notre Dame büszke, ám annál kevésbé elismert toronyőre. K. T.: Csak nem?! Hát ez szenzációs, hogy pont itt és pont Magába futottunk bele! Q.: Kérem, nyugodtan tegeződjünk. K. T.: Köszönöm. Akkor hát az első kérdésem az volna, milyen érzés hajléktalannak lenni? Q.: Nos, ez egész komplikált. Ha az eddigi életemet vesszük alapul, akkor igazából nem sok dolog változott, miután megmentettek és quasi hősként ünnepeltek. Gyakorta lejártam az emberek közé, mindenki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Ám ahogy teltek-múltak az évek, az emberek kezdték elfelejteni, hogy ki vagyok. Aztán már arra sem emlékeztek, hogy valaha léteztem. Azóta, hogy leégett az otthonom, itt tengetem napjaimat. Földönfutó mivoltommal nehéz megbarátkoznom.

K. T.: Nem gondolkoztál el azon, hogy cselekedj? Q.: De, többször is megfordult a fejemben. Közvetlenül az eset után felkeresett két tévétársaság is. Az egyik egy új, párkereső műsorba szeretett volna leszerződtetni. Ebbe még úgy-ahogy belementem volna, de mikor kiderült, hogy én csak a taszító ellenpéldának kellenék, jelképesen beintettem nekik. A másik pedig egy talkshow lett volna. Tudod, a szokásos, embereket hívnak meg akikkel beszélgetni kell, az aktuálpolitikai helyzettel összefüggő híreket kellett volna elemeznem. K.T.: Utóbbi nem lett volna testhez álló feladat? Q.: Ahogy mondod. Az első adásban egy patkányfarm tulajdonosát kellett volna faggatnom arról, hogy miként kezeli a szaporulatot, illetve mit tud tenni a túlnépesedés ellen. K.T.: Attól még, hogy nem az elnök a vendég, ez jó alternatíva lehetne. Miért mondtál nemet rá? Q.: Kezdjük azzal, hogy engem ez kifejezetten érdekelt. Tekintve, hogy a főszékesegyházban gyakorta futottam beléjük, jó lett volna tudni, mit lehet tenni ellenük. Az első adás felvételére el is mentem legott. Minden úgy ment, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Az beszélgetés is rendben lezajlott, viszont amikor a napi aktuális hírt kellett volna felolvasnom, a producer szólt, hogy le kell állítani a felvételt.

K.T.: Gondolom a hír miatt. Q.: Nem, egyáltalán nem. Mivel ez egy kis TV csatorna volt, ezért nem sok pénzből gazdálkodtak. A producer közölte, hogy elfogyott a pénz erre az adásra, mert egy kutyakozmetikával foglalkozó adás nagyobb népszerűséget szerzett egy közvéleménykutatáson. K. T.: Úgy hallottam, hogy a környéken fognak forgatni egy katasztrófafilmet, miért nem mész el statisztának? Q.: Eleget játszottam a szörnyet. K.T.: Köszönöm az interjút, remélem boldogulni fogsz a továbbiakban. Q.: Én köszönöm. Következő alanyunk Edgár a csótány, aki a VPK büszke lakója. Kérdez Tihamér: Üdvözöllek! Hogy viszonyulsz a többi lakóhoz? Edgár: Jó a buli, csak sok a talp. Állandóan agyon akarnak taposni. A családdal már gondolkoztunk a költözésen is. K.T.: Van más is, ami zavar? E.: Van bizony! Kezdjük az állandó bulizással. A 20 kisunokám nem győz aludni tőlük. Arról nem is beszélve, hogy rázkódik a fal. Próbáltad már földrengés közben álomra hajtani a fejedet? K.T.: A pohár alján mindig van még egy korty, így gondolom az itt lakásnak is megvannak a maga előnyei. E.: Hogy ne volnának? A gyermekeim ingyen kaptak oktatást. Van köztük vegyész, gépész, közgazdász, informatikus. De mit ér mindez, ha üldözöttek vagyunk, kérdem én? K.T.: Bárcsak lehetne ez ellen tenni valamit. Úgy hallottam, hogy már rajta vagytok az ügyön. Mesélnél kérlek a terveitekről? E.: Természetesen. Úgy véljük, hogy fajunk ellen szisztematikus utálat és hergesztikus gyűlölet keltése folyik éppen ezen percekben is! Hosszú évek óta vagyunk a rovarírtók célkeresztjében és már nagyon unjuk. Ezért hát létrehoztuk a CSILL szervezetet. K.T.: Ez mit is jelent pontosan? E.: Csótányok Is Létezhetnek Legott. Ez egy öntevékeny, önellátó és mások által teljesen befolyásoltság-mentességet élvező rovarösszesség. Ezúton is szeretném felhívni az összes rovar, illetve bogár figyelmét, hogy támogassatok minket szemetetek 1%-val. Minden adomány számít! K.T.: Mi a célotok? Mit szeretnétek elérni? E.: Először is nem céljaink, hanem követeléseink vannak. Ezeket pedig 8 pontban foglaltuk össze. Az első: Minden rovarnak legyen állampolgársági joga,

függetlenül származásától! A hazai spanyolcsiga is pont ugyan annyira magyar, mint a vándorliba. A második: Több ételt a rászorulóknak! Még hogy a kidobott maradék kárba vész… Akkor mi vajh mit eszünk?! Harmadik: Az éjjeli pillangóktól nyílt levélben kérjen bocsánatot az elnök, amiért pejoratív értelemben használják a nevüket! Negyedik: Minden állampolgárságot elnyert bogár és rovar jogi alanyként legyen kezelve, ezzel jogosulttá válnak a szociális kedvezményekre, illetve bármelynemű juttatásokra. Ötödik: Legyen törvénybe iktatva, hogy a csótányok ellen elkövetett sértések – legyenek azok gondoltak, cselekedettek, szólottak, vagy mulasztottak – a büntető törvénykönyv azonos ember ellenes sértésre vonatkoztatott cikkelye szerint legyenek kezelve. Hatodik: Élni és élni hagyni! Arról nem mi tehetünk, hogy gyorsabban szaporodunk, mint mások. Hetedik: Az antennáinkkal fogni akarjuk a magyar alapadókat! A személyi jövedelemadó nem tartozik közéjük. Végül, de nem utolsó sorban a nyolcadik: Kevesebb világítás, több sötétség! Mert a környezetnek is jót tesz, ha spórolunk az energiával, megvakulni pedig senki se szeret. Szeretnénk elérni, hogy az emberek minket is egyenrangú félként tartsanak számon. Csak azért, mert kissé különbözünk, nem vagyunk mi annyira mások. K.T.: Ebben biztos vagy? Tudtommal az ember és a csótány testi felépítése… E.: Hazugság! Egy jogtagadó, anticsótányista vagy! K.T.: De a biológia nem hazudik. E.: Pedig de, mert rosszul lett oktatva! Hé! Ne közelíts… Vidd innen a lábad! Ááá! K.T.: Khm… Kedves közönségünk! Egy véletlen baleset folytán életét vesztette a CSILL szervezet egyik vezető alakja, Edgár a csótány. Amint megtudunk valamit, azonnal tájékoztatjuk Önöket, én Kérdez Tihamér voltam, további kellemes olvasást, a viszontlátásra!