Page 1


Tartalom

Impresszum Felelős kiadó:

Perger Dávid

Felelős szerkesztő:

Magyar Zoltán Főszerkesztő:

Orbán Péter Főszerkesztő-helyettes:

Herczeg Krisztina Tördelőszerkesztő:

Herczeg Krisztina Tördelők:

Tartalmi vezető:

Biróczky Máté Kocsor Máté Pickó Anna Takács Tímea Mézes Márton

Olvasószerkesztők:

Pirisi Viktor Vajda Márk Vámos János Zsubori Eszter

Cikkírók:

Bolyki Zsolt Csapó Dániel Horváth Bence Horváth László Kamondi Noémi Kun Csaba Nagy Dávid Márk Vezető grafikus: Grafikusok:

Egész Dénes Balázs Eszter Huszka Attila Pethő Luca Rába Erzsébet Vitányi Diána

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet lapja. Megjelenik 1000 példányban az Egyetemi Hallgatói Képviselet támogatásával. Káté szerkesztőség 1111 Budapest, Irinyi J. u-1-17. HÖK Tömb A33 katepress@gmail.com www.kate.hu fb.com/katepress Korábbi számaink: gpk.bme.hu/index.php/kate

Nyomda: Multiszolg Termeltető és Szolgáltató Bt. A hirdetések tartalmáért és minőségéért, esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Gondolj a környezetedre! Add tovább egy ismerősödnek az újságot, ha te már elolvastad, vagy keress neki egy kényelmes szelektív kukát! Köszönjük! Hivatalos megjelenés: Március 6.

4 Hírblokk 4 Bemutatkozik a BME FC 5 A folyosó peremén 6 Megalakult a Műegyetemi Vívókör 7 A BSc margójára 8 Gépészmérnök képzés 9 Lemezek közt éjjel-nappal 12 Etikett a világ körül 15 Der Vater der chemischen Waffen 16 2016 – People we have lost 18 Essência de Lisboa 19 Dziękuję, Kraków! 20 Hazudj, ha tudsz! 24 Fiktív fóbiák 25 Hyperloop, a szupervonat 26 Emberi döntések 28 István, a király 30 Sorozatajánló: Westworld 32 Duramax Camaro 33 Sudoku 34 Visszatértünk!


Visszatértünk! Egy ideje nem szokás az aktuális főszerkesztőnek beköszönőt írnia az újságba. A mostani kivétel apropója, hogy visszatértünk. Pontosabban nyomtatva visszatértünk. A papír alapú megjelenés hiánya eddig sem a szerkesztőség hibája volt, ezt jól példázzák a Gépészkar honlapján elérhető őszi számaink is. Nyomdacsendünk jogi okokra vezethető vissza.

Az akkori kormányzat 2014 végén hozta létre a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt (NKOH), melynek feladata az állami pénzből megjelenő nyomtatási igények koordinálása, a hivatalos kormányplakátoktól kezdve egészen a Kátéig és a hasonló kari lapokig. Noha részünkről már 2016 februárján leadtuk a nyomdai szerződés tervezetét a HSZI-nek, a közbeszerzés kiírására csak szeptemberben volt lehetőség a hosszadalmas átfutási időnek köszönhetően. A novemberi tenderzárás és eredményhirdetés után csak idén januárban, annak is a második felében került aláírásra a szerződés. Ennek okán nem találkozhattak a gólyák gólyaszámunkkal, emiatt nem volt a HK választási különszám elérhető papíron, illetve ezért nem találhattatok ősszel egyetlen Kátét a Kármán forgóvilláin vagy éppen a D épületi állványunkon. Ennek szerencsére vége van. Ezeket a sorokat végre újra olvashatod nyomtatásban is. 2017-ben biztosan lesz nyomtatott Káté, mi nagyon reméljük, hogy az ilyesfajta nyomdacsend nem ismétlődik meg harmadszorra, sőt, soha sem. (Miért harmadszorra? 2015 elején már szintén átéltünk egy hasonlót. Akkor még egyszer-egyszer sikerült megjelennünk, 2016 őszén azonban ez már a GHK támogatásával sem volt lehetséges.) Mi dolgozunk tovább, ahogy eddig is. A nyomtatott számainkat minden hónap elején megtalálhatjátok majd a gépészek lakta kolikban (Kármán és Vásárhelyi), továbbá az egyetem bizonyos épületeiben. (A K-ban, a D-ben és az R-ben biztosan.) Két nyomtatott szám között pedig továbbra is ott lesznek online felületeink tartalmai: a blog, illetve a KTK Stúdióval közös KáTV riportjai is. Eltűnni sosem fogunk. A Káté olyan, mint a rock: örök és elpusztíthatatlan!

Hírblokk Káté-összeállítás

Jelentős változások a különeljárási díjakban

Január 30-tól jelentős változások álltak be a hallgatók által fizetendő díjak tekintetében. Több tétel esetén is jelentősen emelkedett a térítés összege, illetve a fizetés módja is megváltozott. A változásokról a GHK honlapján bővebben is tájékozódhattok.

Keresztben is az élen

Idén februárban a BME mesterképzésein kezdték meg legtöbben tanulmányaikat, a 3656 összesen felvett hallgatóból 969 a Műegyetem padjait koptatja. Külön kiemelendő, hogy ebből 950-en elérték az állami ösztöndíjas képzés határát, továbbá, hogy a kedvezőtlen népességi folyamatok ellenére is növekedett a felvettek száma az egyetemen, noha az összes felvett létszám csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Elindult a Hydro Szakosztály

Február elején adta hírül a Gépész Szakkollégium, hogy elindult legújabb szakosztálya, a Hydro Szakosztály. A Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékkel együttműködésben álló kör célja elsősorban a vízgépek iránt érdeklődő hallgatók közös csoportba gyűjtése. Terveik között szerepel a gondozó tanszék berendezéseinek, laboratóriumainak megismerése-karbantartása mellett többek között intézmények (pl. szennyvíztisztítók, víztározók) látogatása, valamint a témához kapcsolódó előadások szervezése is. Tagfelvételt várhatóan a 2017-es őszi félévben fognak először tartani. Akinek felkeltette az érdeklődését a szakosztály, az a hydro.szakosztaly@gmail.com e-mail címen vagy a GSZK honlapján (gszk.bme.hu) tájékozódhat.

A szerkesztőség nevében: Orbán Péter főszerkesztő

forrás: bme.hu; gszk.bme.hu


Bemutatkozik a BME FC Hallottatok már a Műegyetemi Villanyfényes Bajnokságról? Az NB2-es bajnok BME Futsal-ról? A két nagypályás csapatról, a BME Kármán FC-ről és a BME Wanderers FC-ről? És azt, hogy ezek mindegyike egyetlen egyesülethez, a BME FC-hez tartozik? Az alábbi cikkben bemutatjuk a Magyarország legnagyobb egyetemi labdarúgó egyesületét, a BME FC-t. Menjünk szépen sorban a fent felsorolt kérdéseken. A Műegyetemi Villanyfényes Bajnokság 1977 óta kerül megrendezésre, és nem kevesebb, mint 228 csapat vesz rajta részt. A bajnokság minden szemeszter elején indul és a vizsgaidőszak közepéig tart. Összesen 5 osztály, 19 ligájából kerülnek ki a legjobbak, akik egyúttal a szezon végén értékes nyereményekben részesülnek. A szervező egyesület, a BME FC célja az, hogy minél több műegyetemistának biztosítsanak sportolási lehetőséget, így a nagy csapatlétszám mögött szinte csak BME-s hallgatók állnak, sőt a nevezési díj annál olcsóbb, minél több műegyetemista hallgató van a csapatban. A Villanyfényes Bajnokság azonban nem csak magáról a labdarúgásról szól: több alumni csapat szerepel a bajnokságban, így az egyetemen már végzett baráti társaságokat is összetartja. Sőt, mióta a BME FC gondozásában van a bajnokság, minden szezon elején adománygyűjtés kerül megszervezésre, aminek keretében körülbelül 2000 konzervet gyűjtenek a rászorulók számára. Az Ökumenikus Segélyszervezettel összefonódó tevékenység – a többi BME-s jótékonysági akcióhoz hasonlóan – minden évben sikeres, pozitív visszhangú. A BME FC csapatai nem csak műfüves kispályán, hanem teremben is remekelnek. A nagyrészt egyetemistákból álló BME-BT Futsal Club túlmutat egy baráti társaság mérkőzésein. A csapat az országos futsal bajnokság másodosztályában indul, idén pedig vezeti a Nyugati csoportot, így akár az élvonalba jutásért is játszhatnak a szezon végén. Edzéseiknek az egyetem biztosít termet a BME Sportközpontban és a Tüskecsarnokban, így ideális hely azok számára, akik komolyabb szinten szeretnék űzni a labdarúgást. Bár a futsal a kispályás futballhoz képest egyedi szabályrendszerrel rendelkezik (például kisebb a labda, nem lehet kötetlenül visszapasszolni a kapusnak a labdát), a futballban szerzett tudás nagyon jól hasznosítható a futsal mérkőzésen is. A BME-BT Futsal egyébként egyetemünk egyik legsikeresebb sportegyesülete:

évről-évre több hazai és nemzetközi kupagyőzelmet aratnak, rendre az NB2-es bajnokság élmezőnyében végeznek és MEFOB-ot is nyertek már. A csapat két bajnokságban játszik párhuzamosan (NB2, Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság), ami a kupákkal együtt nagy terhelést jelent, így folyamatosan várják az új játékosok jelentkezését. Méghozzá nem csak „profikét”, hiszen a többszörös válogatott edző, Csernai Gábor kezei között nagyon gyorsan fejlődnek a játékosok, így több játékos komolyabb labdarúgó tapasztalat nélkül lett alapember a csapatban. Végül, de nem utolsó sorban, a labdarúgás hagyományos, és legismertebb ágában is rendelkezik két csapattal a BME FC. 1994-ben a Kármán Tódor kollégium hallgatói alapítottak egy csapatot Kármán FC néven a hivatalos, Budapesti Labdarúgó Szövetség által indított bajnokságban. Az utóbbi években virágzásnak indult a csapat, amit jelenleg is Kármános- és ex-Kármános hallgatók alkotnak: tavaly feljutottak a BLSZ III-ban, ahonnan ugyan kiestek, de idén megújult erővel és taktikával, ismét vezetik a BLSZ IV-et, és feltett szándékuk a visszajutás. A csapat edzője az idei szezontól Szűcs Bence, aki elképesztő szezonbeli statisztikával mutatkozott be az őszi szezonban (10 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), de a csapatba folyamatosan várják a nagypályás futballban otthonosan mozgó játékosok jelentkezését. A Kármán FC mellett 2016-tól a Villanyfényes Bajnokságbeli gyökerekkel rendelkező, főként gépész- és közlekedésmérnöki hallgatókból álló BME Wanderers FC is nagypályás csapattá alakult és a BME FC gondozásában a BLSZ negyedosztályának dobogós helyén állnak. A csapat valamivel hullámzóbb teljesítményű, mint a Kármán FC, jól jellemezi ezt, hogy a szezonban még nem játszottak döntetlent, 8 győzelem mellé 4 vereség a mérlegük. A kiegyensúlyozottabb teljesítmény érdekében a BME Wanderers FC is keresi a lelkes hallgatókat, akik szeretnék próbára tenni magukat a nagypályás futballban.


A folyosó peremén A folyosó peremén, ahol élek, ritkán fordul meg egy-egy kósza lélek. Mi magunk közt csak Kamcsatkának hívjuk, mert a hideggel néha nagy harcot vívunk. A fenti sorokat végig olvasva hitelesnek tekinthető az egyesület jelmondata: „BME FC, több mint csapat.” Az egyesület tevékenységét 2017 tavaszától pedig a január végétől XI. kerületi irodával is rendelkező BT (British Telecommunications) a futsal csapat névadó szponzoraként támogatja, biztosítva ezzel a műegyetemisták minőségi sportolási lehetőségeit. A világ egyik vezető, telekommunikációs szolgáltatásokkal foglalkozó multinacionális vállalata potenciális célpont lehet a BME-n végző hallgatók számára, hiszen jelenleg is több, Műegyetemen végzett mérnököt foglalkoztatnak a magas hozzáadott értékű munkakörökben. Aki szeretne a BME FC valamely csapatában játszani, az bátran írjon a gabor.fabian@bmefc.hu címre!

Mellettünk már nem is kolisok laknak, de néha dörömbölnek: ők is itt vannak. Ők már nem a ZH-kat, vizsgákat félik, hanem dolgozó mindennapjaikat élik. A kilátás nem éppen a Dunára nyílik, előttünk csak egy nyírfácska nyílik. Dehogy nyílik, hisz’ még nagy a hideg, száraz gallya az ablak előtt libeg. Az ajtó előtt nem nagy a forgalom, csak a szembe szomszédot láthatom. Így viszont az öltözködés nem nehéz, ruhaváltás közben senki sem néz. Ide nem hallatszik az aula durva zaja, ide csak mi, no meg a csend jár haza. Itt nem zavarnak a részeg tivornyák, csak az Old’s-ból felkiáltó hordák. Ha az éhség még csak elkezd gyötörni, indulj gyorsan, a konyha felé törni. Mire elérsz melegíteni a konyhába, éhed felszökik az egek magasába. Ha valami folyó szükséglet hívogat, mivel itt nem vár négyökrös fogat, szedd a lábad, messze az illemhely, majdnem olyan, mint egy menhely. Mikor már azt hitted, haza is értél, nem tartasz még csak a felénél. Az élet a folyosó peremén nem vakáció, minden út egy külön expedíció.

Zsolti


Megalakult a Műegyetemi Vívókör BME-s vagy, szeretsz sportolni? Ha még nem vívtál, de akkor is, ha igen, gyere el és próbáld ki, milyen a Műegyetemi Vívókor tagjának lenni! Új év, új lehetőségek! Egyetemi hallgatók megalapították a Műegyetemi Vívókört, ezzel egy újabb sportággal bővült az egyetem repertoárja. Igaz, ezt nem tudod felvenni a Neptun csodálatos rendszerében, de a Facebook-oldalon tudtok jelentkezni. Mi kell ahhoz, hogy jelentkezhess? Probléma-e ha teljesen kezdő vagy, ha esetleg nincs felszerelésed? A dolog nagyon egyszerű, csak annyi a kritérium, hogy aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezz, onnantól zöld utat kapsz. Ami a képzettséget illeti, a csoport rutinosabb tagjai és edző segítségével kezdők számára is indul oktatás. Vívni felszerelés nélkül nem lehet, de a tagok segítenek egymásnak, tehát ha valakinek hiányzik egy tőr vagy esetleg más, akkor tud kölcsön kérni, hiszen mindenki szívesen segíti ki a másikat. Azonban ha a teljes felszerelés hiányzik, akkor érdemes beruházni rá. Nem kell megijedni, ebben is segítenek majd a fiúk, lányok. Az elején az edzésekről úgy értesülhettek, ha felveszitek velük a kapcsolatot a Facebook oldalon keresztül. Később fix időpontokban lesznek heti rendszerességgel az összejövetelek. A csoport célja, hogy minden olyan tanulót összehozzon, aki érdeklődik a vívás iránt, legyen az bármelyik

fegyvernem: kard, tőr vagy akár párbajtőr. Első a szórakozás és a jó hangulat megteremtése amellett, hogy lehetőség nyílik tanulni a többiektől. A sport erre mindig is jó példa volt, különleges ereje van, mellyel összehozza az embereket. Nem beszélve az edzések utáni közös sörözésekről, ahol mód nyílik a víváson túli dolgokat is megbeszélni, szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. Lesz azonban lehetőség versenyen is bizonyítani. Évek óta megrendezésre kerül egy egyetemi vívóverseny a MEFOB keretein belül. Az egyetem tavaly is szép eredményekkel zárta a három napos tornát: mind az összesített táblázaton, mind az Universitas váltó vegyes csapatversenyén is a BME foglalta el a dobogó legfelső fokát. Idén is jó lenne képviselni a Műszaki Egyetemet és hasonló eredményt elérni, sőt amennyiben adódik lehetőség, szervezésre kerülne egy csapatépítő tábor is a MEFOB-ot megelőzően. Ez már önmagában hatalmas buli lesz, és mindenki jobban megismerheti a másikat. Szóval, ha érzel magadban elég affinitást és van egy kis szabadidőd, akkor itt a helyed, akkor is ha versenyeznél és akkor is, ha csak hobbi szinten foglalkoznál a sportággal.


A BSc margójára

szerkesztőségi értékelő

Szépen gyarapodó szerkesztőségünk életében örömteli volt a január hónap, hiszen az alapképzés elvégzésével több tagunk vált „mérnök úrrá”. Ezt a jeles eseményt a lengyelországi kirándulásunkkal (is) megünnepeltük, azonban ezután számot vetettünk az alapképzésen tapasztaltakról. A frissen BSc-végzett tagjaink körében képzett, nem reprezentatív felmérésünk eredményét ezen az oldalon olvashatjátok. Zsolti

A hat diplomázónk a gépészmérnöki képzés specializációinak majdnem teljes választékát egyenletesen lefedi, kivétel csak a gépgyártás technológia, ezen nem végzett idén Kátés. A megkérdezettek közül valamennyien folytatják alapképzésen megkezdett specializációjukat mesterképzésen is, ami – véleményünk szerint – azt jelenti, hogy a gondozó tanszékek jól végezték az utolsó félévekben a munkájukat. Sikerült nekik megkedveltetni a hallgatóikkal a gépészetnek az adott részterületét, és nem utolsó sorban az ott folyó oktatást és az oktatói gárdát is. Az egyik kérdésben arra voltunk kíváncsiak, mely tárgyak tetszettek a legjobban a képzés során. Általánosan elmondható, hogy a szakirányos tárgyak és azok közös alapozó tárgyai nyerték meg a hallgatók tetszését. Így például a folyamattechnika és épületgépész szakirányon az Áramlástan, illetve az Áramlástechnikai gépek (ÁTG), míg gépészeti fejlesztőn a négy mechanika tárgy aratott sikert. Elmondható, hogy szinte orientációtól függetlenül kiemelték a negyedik féléves Polimerek anyagszerkezettana és technológiáit, illetve a Gépelemek tárgyak tervezési feladatait, mint értékes, hasznos tudást adó elemeket. Az Elektrotechnikát és Elektromechanikát minden válaszadó megemlítette, hogy részben az érdektelenség, részben pedig az oktatás módja miatt nem került közelebb hozzájuk. A Fizika A3-at sokan zsákutcának vélték a képzésben, amely nem annyira ad közvetlenül hasznosítható tudást. A Környezetvédelmi irányítási rendszerek létjogosultságát is megkérdőjelezték néhányan. Azonban toronymagasan kiemelkedik (vagy inkább lesüllyed) a tárgyak sorából az Irányítástechnika. Az Irtechet többen nagy izgalommal várták, ám a gépészmérnöki gyakorlattól messze álló, elméleti oktatási mód mindannyiunknak elvette a kedvét, holott sok területen igenis szükséges lenne a gyakorlatban alkalmazható tudásra, szemléletmódra. A leghasznosabbnak vélt tárgyakat csak felsorolásszerűen közöljük: Mechanika tárgyak, CAD alapjai, Gépelemek 1., Áramlástan, Hidraulikai és pneumatikai rendszerek. A legnehezebb tárgyak pedig a BSc-t végzett Kátésok körében ezek voltak: Gépészmérnöki alapismeretek, Szilárdságtan, Gépelemek 1 és 2., Épületgépészeti tervezés 2., Gépszerkezettan II.

A Kátés mérnök uraktól kérdeztünk az egyetemi évek alatti munkájukról is. A válaszadók döntő többsége, kétharmada dolgozott az utóbbi években, míg a munkát vállalók nagy része a szakmában tevékenykedett. Főként a képzés végén, az utolsó, utolsó előtti félévben nyílt lehetőség pénzt keresni. volt, aki a gyakorlathelyén maradt szakdolgozatot írni és dolgozni. A szakmai feladatok rajzkészítéstől kezdve készüléktervezésen át egészen a szerelési kockázatelemzésig terjedtek. Érdekesség, hogy egyik tagunk még egy filmben statisztai szerepet is vállalt. Külföldi részképzésben a megkérdezettek java szeretne az MSc-s évek alatt részt venni. Ösztönző erőként az új (műszaki) kultúra megismerését, más oktatási gyakorlat megtapasztalását, a nyelvtudás elmélyítését, valamint önmaguk jobb megismerését említették meg. Van, aki a jobb képzés reményében hagyná maga mögött a Műegyetem kapuit egy időre. A célországok között főként nyugat- és észak-európai országok szerepelnek, de egyeseknek a déli Portugália is vonzó. Az alapszak összegzéseként az alábbi véleményeket formálták meg a kátésok. A mérnöki munkához elengedhetetlen alapokat sikerült elsajátítaniuk a képzés keretein belül – talán ez a legfontosabb. Azonban meg kell említeni, hogy túl sok az elméleti anyag, ehhez viszonyítva viszont kevés a gyakorlati tudás. Néhány tárgyban jobban kellene az alapkoncepcióra figyelni, mintsem a (néha túl specifikus) részletekbe bonyolódni. Külön kiemelték, hogy a specializációkon már jól el lehet mélyedni egy-egy részterületben, így ha valaki megtalálja a számára szimpatikus gépészeti ágat, akkor a jó alaptudáson kívül egyes specifikumok velejéig történő megismerésére és elsajátítására is lehetőség nyílik. Dióhéjban ennyi volt a frissen végzett alapdiplomás Kátésok értékelője a gépészmérnök BSc-ről, azonban ehhez mindenkinek lenne hozzáfűznivalója: egyes részeket megcáfolnának, másokkal egyetértenének. Az bizonyos, hogy ahány hallgató, annyiféle vélemény, és akkor még a többi alapképzést nem is vettük górcső alá…


Gépészmérnök képzés - Franciaországban

Doni

Miben más, mint a műegyetemi? Habár egyetemünkön egyre többen kapják meg a lehetőséget arra, hogy Erasmus vagy akár más szervezet ösztöndíjával külföldön szerezhessenek tanulmányi tapasztalatokat, beszámolókat – ha csak nincs ilyen ismerősünk – alig hallunk. Bolognai rendszer ide vagy oda, számtalan különbség adódhat egy-egy képzésben,

azonban megfelelő tájékoztatás hiányában a teljes tanulmányaik során a BME falain belül rekedt hallgatók mindössze a magyar műszaki képzés világába nyernek betekintést. Így hiánypótló cikkünk következik, a műegyetemi gépészmérnöki képzéssel való összehasonlítás alanya pedig a francia műszaki oktatás lesz.

A mérnökiskola, mint külön felsőoktatási rendszer Franciaország hatalmas ország lévén jóval összetettebb a műszaki képzés területén, egyúttal lényegesen több műszaki egyetemmel is rendelkezik. A legnagyobb meglepetést az szolgáltatja, hogy a gallok a műszaki képzést teljesen különveszik a hagyományos felsőoktatási rendszertől. A természettudományi, orvosi, jogi, gazdasági, de még az építészeti képzés is a nálunk is jól ismert egyetemi szisztéma részei, míg a műszaki képzés külön intézményekben, úgynevezett mérnökiskolákban folyik. Ezen iskolák

Osztott, vagy osztatlan?

Röviden: osztatlan. Habár a bolognai rendszer alapján meg kell különböztetni alap- és mesterképzést, Franciaországban ezt elintézték azzal, hogy az utolsó két évet mesterképzésnek hívják. Az előtte lévő három (tehát nem három és fél) év pedig az alapképzés, amely után NEM jár semmilyen dokumentum a francia hallgatóknak. További különbség, hogy az alapképzés első két éve az úgynevezett „előkészítő”, amely teljesen általános, azaz szaktól és telephelytől független, a szakosodás csak ezután indul el.

jellegzetessége, hogy különböző iskolahálózatok vannak, melyek több városban működtetnek kisebb részegységeket, ezek közül a legnagyobbak a Polytech, az ITII, és az INSA, melyek egyaránt legalább tíz városban vannak jelen. A legáltalánosabb felépítése egy hálózatnak az, hogy a különböző képzéseket más városokban helyezik el, így például máshol tanulnak a vegyészmérnökök, a villamosmérnökök és a gépészmérnökök.

Ez lényegében azt jelenti, hogy az első két évben ugyanazt a képzést kapja minden mérnök, ami után eldöntheti, hogy milyen irányba menjen tovább, ahol már kizárólag szaktárgyak fogadják. Ezek a rugalmas keretek a külföldi hallgatók számára is hatalmas előnyt jelentenek, hiszen könnyen elfogadják az otthon végzett tárgyaikat és mindenféle felvezető kurzus nélkül egyszerűen beintegrálják a francia képzésbe.

Csak nálunk van ennyi „felesleges” gazdasági tárgy? Meglepő, de a Műegyetemen még igencsak kevés gazdasági tárggyal lehet találkozni. A Polytech Annecy telephelyű mechatronikai mérnök képzésén négy tárgycsoportba oszthatók a tárgyak: mechanika, elektronika, gazdasági, valamint kommunikációs. Félévenként itt is 30 kreditet kell teljesíteni, más kérdés, hogy szinte minden tárgy hármat ér, így jóval több a tanóra. Már így első blikkre is szembetűnik, hogy jóval kevesebb a szaktárgy, mint a BME-n, valamint nincsenek úgynevezett „peremterületi” tárgyak, mint például az ÁTG és a Kalorikus gépek a Gépészmérnök BSc-n. Azonban a legnagyobb

különbséget mégis a gazdasági és kommunikációs tárgyak szaktárgyakkal való egy szintre helyezése jelenti. Műegyetemista szempontból így kevesebb szaktudást szerez meg egy francia gépészmérnök, azonban más kompetenciákat – mint például kommunikációs készség, nyelvtudás, cégvezetési technikák, projektmenedzsment – elsajátítanak. A különbséget alapvetően a francia oktatási rendszer politikájában kell keresni: sokkal inkább céges karrierre, projektmenedzseri, cégvezetői pályára képezi a hallgatóit, mint kutatói pályára, valamint erősen ösztönzi diákjait saját startup vagy cég alapítására.

„Mérnök vagy, oldd meg” mentalitás Műegyetemi tanulmányaim alatt számtalanszor találkoztam az ehhez hasonló oktatói tanácsokkal, aminek köszönhetően megtanultam az önálló munkavégzést. Ezen folyamat azonban – és most tegye a szívére a kezét minden olvasó – sok fájdalommal, álmatlan éjszakával, glinken való példák és ismerőstől szerzett házi feladatok

felkutatásával is járt. Ezzel szemben szokatlan, és felszabadulást hozó mentalitás fogadott Franciaországban. Itt már-már gimnáziumi szinten fogják a hallgatók kezét minden területen. Külön szemináriumokat hoznak létre a szakmai gyakorlat keresésére, a vizsgára való felkészüléshez az oktatók javasolják a korábbi vizsgák átnézését,


valamint külön tanóra van a kommunikációs készség fejlesztésére. Ez utóbbit tartom a leghasznosabbnak, lévén iskolai keretek között tanulhatják meg a diákok, hogyan

Tantárgyak oktatása

Ez különbözik talán legkevésbé a két rendszerben. Franciaországban is általánosságban igaz, hogy elméleti (nagytermi) kurzus, majd kistermi gyakorlat és laborfoglalkozás van szinte minden tárgyból. A jelenlét a labor- és gyakorlati foglalkozásokon kötelező, a hiányzás csak orvosi engedéllyel megengedett. Az előadások és gyakorlatok Franciaországban is másfél óra időtartamúak, a laborok ezzel szemben négy órásak, két fős csoportokban zajlanak, a negyedik óra végén pedig beszámolót kell beadni, amely pontozásra megy, és beleszámít az év végi

Számonkérések

Habár a hivatalos tanrendben itt is folytonos számonkérést írnak három-négy vizsgás tárggyal, a legtöbb tárgy esetében ez egy év végi „nagyzh” formájában valósul meg. A vizsgaidőszak itt eléggé „ELTE-s”, összesen egy hét áll rendelkezésére a hallgatónak, amelyen nem ritka a hatnyolc vizsga sem, amelyekből előfordulhat, hogy három is egy napra esik. Azonban hatalmas a különbség minden számonkérést tekintve abban, hogy az elméletet úgy kérik számon, hogy mennyire tudja a hallgató alkalmazni. Így

Osztályozás, pótvizsga

Pont ez ne különbözne az otthoni rendszertől? Érthetetlen módon Európában nem alakult ki egységes osztályozási skála, így ahány ország, annyi szokás. Franciaországban éppen egy nullától húszig terjedő skálán értékelik a teljesítményed, összességében pedig az ötven százalék elérése a cél. De az sem akárhogyan! A már említett modulokon (mint például a mechanika, vagy elektronika) belül található tantárgyak átlagának kell meghaladni a jelzett

kell egy állásinterjún beszélni, majd a „próbainterjú” végeztével mindenki visszajelzéseket hall az általa előadott beszéd pozitívumairól és negatívumairól egyaránt. jegybe. A laborfoglalkozások az oktató jelenlétében zajlanak, azonban a munkát a hallgatók végzik, az oktatók csupán akkor szólnak bele, ha valamelyik csoport nagyon elakadt. Ezen órák hordozzák magukban a francia rendszer egyik legnagyobb előnyét, a gyakorlatba való átvitel oktatását. Ugyanis a laborfoglalkozásokon az elméleti anyag alapján konkrét példákat és eseteket kell párban megoldani, ami ösztönzi a hallgatókat az elmélet gyakorlat szemléletű elsajátítására, valamint a csoportmunka hatékony oldalára is rávilágít. valójában a hasznosítható tudást osztályozzák a vizsgákon, a kevesebb „száraz elmélet” miatt a vizsgára való készülés ideje is jelentősen csökken. Eltérő még az oktatásban az, hogy ritka az otthoni házi feladat, az elmélet gyakorlati elsajátítását a már említett laborfoglalkozásokon mérik, illetve projektek futnak a félév alatt, melyekkel egy keveset kell otthon is foglalkozni. A kontaktóra jóval több Franciaországban, mint a BME-n, azonban az otthoni tanulás és munka ideje is bele van integrálva az egyetemen töltött munkaórába. küszöbszintet, hogy a tárgycsoport teljesítésre kerüljön. Amennyiben ez nem sikerül, a hallgató pótvizsgára kényszerül a legalacsonyabb pontszámú tárgyból, a pótvizsgákra pedig minden alkalommal egy-egy hét van kijelölve a két szemeszter számára – a tavaszi félév végén, valamikor júniusban. Abban az esetben, ha valaki még pótvizsga után sem érte el a minimumszintet, abban az esetben a teljes tárgycsoport érvénytelen, amelyet a következő év meg-


felelő félévében teljesíthet – és mást nem. Egyszerűbben kifejezve, nincs egymásra épülés, nincs keresztfélév, egy félévben nem lehet az előírtnál több tárgyat teljesíteni, így bukás esetén teljes évismétlés vár a hallgatóra – az is lehet, hogy egyetlen modullal, és egy üres szemeszterrel.

Nyelvtanulás, külföld

Mind a két területet komolyan veszi a francia oktatási rendszer, és erősen sarkallja hallgatóit a (legalább) angol nyelv elsajátítására és a külföldi tapasztalatszerzésre. Az angol nyelv oktatása beépítésre került a tanrendbe, ahol folyamatos otthoni szövegírással, szóbeli prezentálással, valamint rengeteg próbanyelvvizsgával segítik a hallgatókat egyrészt abban, hogy sikerrel letegyék a diplomához kötelező nyelvvizsgát, másrészt pedig, hogy az egyetemről kikerülve jól beszéljenek angolul. A külföldi tapasztalatszerzést oly módon segítik elő, hogy az ötödévesek csaknem 50%-a Erasmus ösztöndíjjal egy idegen országban tölt el egy szemesztert, valamint a szakmai gyakorlatok teljesítését külföldi kapcsolatokkal segítik. Természetesen a franciák könnyen beszélnek, nagy és gazdag ország lévén az ő pénzügyi lehetőségeik össze sem hasonlíthatók Magyarországéval, valamint nem okoz a gazdaságuknak akkora traumát egy-egy tehetséges mérnök külföldre távozása.

A cikk végén összefoglalva mindazt, amit eddig bemutattam, szembetűnő, hogy Európán belül is mekkora eltérések lehetnek ugyanazon szakterület képzésén belül, akár a szerkezetét, akár a felfogását, akár a politikáját tekintjük – ezekkel pedig nem árt tisztában lenni. A cikk célja hiánypótlás volt, azaz egy Műegyetemtől eltérő külföldi műszaki képzés bemutatása, éppen ezért a cikk meglehetősen tényszerűre és objektívre sikeredett. Ennek két oka is volt: egyrészt a cikk szubjektív vélemény nélkül is éppen elég hosszú lett, másrészt így mindenki össze tudja hasonlítani a most bemutatott képzést azzal, aminek ebben a pillanatban is részese, és le tudja vonni a konklúziókat. Aki további részletekre kíváncsi, az bátran keresse fel szerkesztőségünket, vagy engem, a cikk szerzőjét e-mailben a nagydavidmark93@gmail.com címen.

Ábrándozás – az élet megrontója? Vörösmarty szerint egészen biztosan. Úgy tűnik, a Harvard Egyetem két pszichológusának megállapításai is a XIX. század nagy költőjét igazolják. De kezdjük csak az elején! Mi is az ábrándozás? Annak a kognitív képessége, hogy meg nem történt eseményekbe helyezzük bele magunkat. Egyes becslések szerint életünk felét-harmadát kitevő időt nem aktuális fizikai helyzetünkben, hanem képzeletünk világában kalandozva töltjük. Természetesen szinte semmi sincsen ingyen, ennek a készségnek is ára van, mégpedig érzelmi. Az említett felmérés során a kutatók több mint 2000 emberrel léptek kapcsolatba véletlenszerű időpontokban egy okostelefonos alkalmazással, és arra voltak kíváncsiak, éppen milyen tevékenységet végeznek, közben azon jár-e az agyuk vagy valami egész máson, illetve mennyire érzik magukat boldognak. A teszt kiértékelésekor arra jutottak, hogy az alanyok ábrándozás közben boldogtalanabbnak érezték magukat, mint amikor az aktuális cselekvésükre koncentráltak. Persze a kérdésnek számtalan más aspektusa is van, érdekes felvetés, hogy vajon a gyakori álmodozás a boldogtalanságnak az oka, vagy éppen a következménye. Az eredmények által festett igencsak riasztó képet tovább árnyalják például a Max Planck Intézet munkatársai, akik tanulmányukban az ábrándozást egyenesen biológiai szükségletnek nevezték. Agyi folyamatok szempontjából az alváshoz hasonlították, amikor is az agyunk egyfajta készenléti állapotba kerül, s az ekkor zajló aktivitás a neuronokra pozitív hatást gyakorol, így például a tanulásban is fontos szerepe lehet az ábrándozásnak. Ezen kívül egy sor további képességen is javíthat, ilyen például a memória, empátia, önmegismerés vagy kreativitás. A közvélemény érthető okokból inkább az utóbbi verzióval ért egyet, a fantáziák birodalmát a normális emberi belső világ részének tekinthetjük. Hogy mi is lehet akkor a különbség az egészséges és az abnormális között? Valószínűleg minden más dologhoz hasonlóan itt is a mérték a kulcsszó. Jusson ez nyugodtan eszünkbe, amikor az AudMax kényelmetlen padsoraiból inkább az álmok világába menekülünk! Marci forrás: www.trackyourhappiness.org


Lemezek közt éjjel-nappal – interjú Dj BB-vel

Senkinek nem kell bemutatni azt a személyt, akinek a mixeire már minden gépész csápolt, aki minden gépész buli pótolhatatlan résztvevője, és megannyi felejthetetlen estéhez szolgáltatta már a veretnivalót. Bozont

Igen, jól gondoljátok, Dj BB-ről van szó, akit joggal nevezhetünk a Gépészkar hivatalos dj-jének, viszont valószínűleg kevesen tudják, hogyan is jutott el idáig. Nos, mi megkérdeztük tőle: Káté: Kérlek mesélj magadról pár mondatot, mit érdemes tudni rólad? BB: Bögre Bálint vagyok, sokad éves gépészmérnök hallgató. 2008-ban kezdtem az egyetemet, azóta túl vagyok már egy BSc-n és egy MSc-n. Jelenleg a doktorit csinálom, annak is már a végé felé járok, mivel ebben a félévben kezdtem az utolsó évemet. Káté: Akkor ez azt jelenti, hogy lassan el kell, búcsúznunk tőled itt, a Gépészkaron? BB: Nem, szó sincs róla, rendezvényekre mindenképpen szeretnék még vissza-visszajárni, illetve zenélni rajtuk. Az eddigi egyetemi éveket azért nehéz elengedni egyik percről a másikra. Ahogy végzek a doktorival, ki kell költöznöm a koliból, de mivel itt dolgozom a közelben, nem

tartom valószínűnek, hogy túl messzire mennék. Ha a rendezvényekre hívnak zenélni, én mindig szívesen fogok a jövőben is igent mondani. Káté: Elég egyértelműnek tűnik, de azért megkérdezem: hogyan kaptad a becenevedet? Te adtad magadnak, vagy mástól kaptad? BB: Nem én adtam magamnak, még a saját gólyatáboromban ragadt rám. Már nem tudom, hogy pontosan ki adta ezt a becenevet nekem az ott kialakult baráti körömből, de valamiért nagyon tetszett mindenkinek, hogy a monogramom szerepel a Balatonboglári BB pezsgős-és borosüvegeken, aztán valahogy rajtam maradt ez a név. Amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a zenéléssel, és nevet kellett választanom, úgy gondoltam, hogy nem választok újat, hiszen ismerőseim nagy része ekkor már így ismert engem, szóval így lettem Dj BB. Igazából nem bánom, talán rövidsége miatt egy kicsit egyedi.


Káté: Mikor kezdted egyébként ezt a zenélgetést? BB: Ha nagyon a gyökerektől indulunk, akkor valamikor 7-8. osztályban kezdődhetett a dolog, mikor megkaptam szüleimtől az első CD lejátszómat, ami hatalmas dolog volt akkoriban. Bár ekkor még nem zenéltem, de szerintem ez adta meg a lehetőséget ahhoz, hogy a későbbiekben már élvezhetőbb minőségű zenéket hallgathassak otthon, ami egyben meghozta számomra a zene szeretetét is. Egyre több időt fordítottam rá, hogy újabb és újabb zenéket keressek vagy kérjek ismerősöktől. Egy kis idő elteltével pedig a zenehallgatás elmaradhatatlan lett számomra nap mint nap a suli után.

volt valamennyi hallgatottsága, mégis egy üres szobában játszottam, ahonnan hiányoltam az élő közönséget, a bulik hangulatát, a hangfalak igazi zengését. A következő évben elkezdtem a Bassmentben zenélni, ahol két évig játszottam a kisteremben. Végül jött az Old’s Club. Egyszer felkeresett az Old’s Club akkori főrendezője, Balogh Árpi, hogy nem tudnék-e beugrani egy bulira helyettesíteni az Old’s Club-os dj-ket. Természetesen rögtön elvállaltam, régi álmom volt, hogy egyszer jó öreg Old’s Club-ban zenélhessek egy valós buliban. Aztán valahogy ott ragadtam és lassan 2,5 éve rendszeresen csapatom a talpalávalót, talán azóta 2-3 alkalmat hagytam ki csak.

Káté: És mit hallgattál akkoriban? BB: Kb. mindent, amit akkor be lehetett szerezni osztálytársaktól, vagy sikerült a helyi rádió éjszakai mixeiből felvennem, vagy később a netről letöltenem. Ezután gimiben kezdtem el ismerkedni magával a zenéléssel úgy, ahogy mindenki kezdi: számítógépes programokkal próbáltam meg egy-egy rövidebb mixet elkészíteni.

Káté: Nem fárasztó munka mellett zenélni? BB: De, eléggé fárasztó munka és egyetem mellett csinálni, elég komoly időmenedzsmentet igényel, próbálom minél jobban beosztani az időmet, többé-kevésbé menni szokott.

Káté: Középsuliban volt valamilyen lehetőséged, valamilyen hely, ahol tudtál bulikat csinálni? BB: Nem, rendszeresen sajnos nem volt rá lehetőségem. Talán a gimi 4 éve alatt összesen 2 osztálybuli volt, amin zenéltem számítógépes programokkal, de azt sem nevezném nagy zenélésnek, inkább csak próbálkozásnak. Igazából az egyetem volt az, ahol komolyabban kezdtem dj-zéssel foglalkozni. Ekkor vettem meg az első dj-pultomat, amivel a koliszobámban kezdtem el gyakorolgatni. Csütörtök esténként rendszeresen kipakoltam a pultot a szobában lévő szekrényre, rákapcsoltam a hangfalamra, és verettem a zenét. Ilyenkor a haverok is mind kinyitották az ajtójukat, átjöttek, iszogattunk, beszélgettünk, majd 11 óra körül elpakoltam a pultot és átmentünk valamelyik kolis buliba. Ott természetesen mindig csodálva néztem a helyi dj-ket és álmodoztam, hogy én vajon fogok-e egyáltalán valamikor bulit csinálni, annyi ember előtt, mint ahogy ők teszik. Mikor már kicsit gyakorlottabb és magabiztosabb voltam a dj-pultom használatában, akkor az Old’s Club nagytermébe szerveztem saját bulikat ismerősi körömnek, kb. 100-120 főnek, ahol először volt lehetőségem egy nagyobb társaság előtt zenélni. Káté: Hogy jött ezután, hogy Old’s-os bulikban is beálltál a pultba? BB: Ez egy hosszú történet. Mivel a saját rendezésű bulik viszonylag jól sikerültek, elgondolkoztam, hogy hol lenne lehetőségem esetleg rendszeresen zenélni. Ekkor még működött a Kármán Rádió, ahová próbásként jelentkeztem, így szerda esténként lehetőségem volt, hogy 1-2 órás élő mixműsort készítsek. Két évig játszottam a rádióban heti rendszerességgel. Bár szerettem csinálni a rádiót, mégis kicsit hiányérzetem volt. A rádiónak

Káté: Ahogy tudom, nem csak a Kármán falain belül szoktál zenélni, hanem találkozhattunk veled az EFOTT-on és az Egyetemi Napokon is. Ide hogy jöttek a felkérések? BB: Alulról próbáltam építeni a dolgokat. Volt néhány kisebb bulim az elején, amin részt vettek szerencsére olyan emberek is, akik nagyobb rendezvényeket szoktak szervezni, így sikerült velük összeismerkednem. Volt olyan, hogy ők kerestek meg, hogy nem lenne-e kedvem játszani valamelyik buliban, volt olyan is, hogy én kérdeztem meg, hogy esetleg nincs-e lehetőségem fellépni. Így szerencsére egyre több alkalommal jött össze, hogy már nagyobb közönség előtt is játszhattam. Káté: Melyik volt a legnagyobb buli, közönség, ahol eddig színpadra léptél? BB: Talán a legnagyobb rendezvények, ahogy említetted, az EFOTT és az Egyetemi Napok voltak, de még ezen kívül a BME Together bulikat is ide lehetne sorolni, melyeket mindig egy híresebb budapesti szórakozóhelyen rendeznek meg. Ezeken kívül még számos kolis buliban fel szoktam tűnni a pult mögött. Káté: És hol szeretsz a legjobban játszani? BB: Ez jó kérdés. Számomra nagyon fontos, hogy ha zenélek, akkor ott tomboljanak az első sorban a haverok is. Ez mindig feledhetetlen érzést ad. Ilyen szempontból talán az Old’s Club-os bulikat emelném ki, hiszen ott mindig ismerős arcokkal találkozom. Ezért szeretem nagyon az Old’s Club-os bulikat, még ha egy kisebb létszámú kolis rendezvényről is van szó. Az EFOTT és az Egyetemi Napok teljesen más, hiszen azok jóval nagyobb rendezvények, jó érzés fellépni ilyen rangos eseményeken is.


Káté: Gondolkoztál már azon, hogy ha a gépészmérnökség nem jönne be, akkor esetleg dj-ként keresd meg a kenyered? BB: Természetesen el tudnám magamat képzelni, hogy főállásban csináljam, de az mindenképpen egy nehéz döntés lenne. Az éjszakai életet az ember jól bírja, amíg fiatal, de szerintem egy idő után az ember kiég és elfárad. Ritkán látni 40-50 éves dj-ket, akik még tényleg nem fásultak bele a folyamatos pörgésbe, és úgy tudják átélni a bulikat, és tudnak újat mutatni, mint ahogy azt 20-30 évvel ezelőtt tették. Persze vannak elvetemültek, mint Dévényi Tibi bácsi, akik idősebb korban is benne vannak a szakmában, de ez ritka. Én talán el tudom magamat képzelni, hogy még 30-40 év múlva is néha-néha pörgetem majd a muzsikákat valamilyen buliban. Káté: Ha mondjuk 40 év múlva elhívnának egy Old’s-ba zenélni, jönnél? BB: Természetesen, főleg, ha előtte hoznák a nyugdíjat! Káté: Mennyit szoktál hetente foglalkozni magával a zenével, mennyit szoktál zenét hallgatni? BB: Nem mindig van rá időm, de hetente egyszer azért igyekszem végighallgatni az újdonságokat. Általában az új zenék keresésével és rendszerezésével megy el a legtöbb időm. Meg persze ha vannak bulik a héten, akkor az természetesen az egész estét, éjszakát elveszi.

Káté: Mennyi időt szoktál ráfordítani arra, hogy felkészülj egy bulira, beleférne-e, ha most azt mondanám neked, hogy 10 perc múlva kezdeni kellene? BB: Igazából 5 perc múlva is kezdhetnénk. Annyi zene van a pendrive-omon, hogy nem jelentene problémát, ha akár ebben a pillanatban a színpadra kellene állnom. Konkrét tracklistet sorrenddel nem szoktam összeállítani, az aktuális zenék inkább sorrend nélkül vannak a fejemben. Szeretem teljesíteni a kívánságokat a buli közben, így az előre összeállított sorrend általában borulna. Inkább egy kazal zenét tartok a fejemben, aztán a sorrendjüket buli közben állítom össze, attól függően, hogy milyen kérések érkeznek. Van kb. 3-4 percem, amíg az előző szám lejár, addig általában sikerül kitalálnom, hogy mi legyen a következő zene. Bár volt már rá példa, hogy elbeszélgettem az időt és már csak pár másodpercem maradt, hogy kiválasszam az új zenét és átkeverjem. Káté: Néha nem gondolkozol azon, hogy jó lenne kicsit a pult helyett inkább a parketten lenni a többiekkel? BB: De, sokszor eszembe jut, főleg ha a haverok is ott vannak. Bár olyankor általában az ismerősök úgyis oda fognak jönni hozzám egy pacsira. Ha meg olyan buliban zenélek, ahol nem sok embert ismerek, akkor általában jobban érzem magam a pultban, mint kint. Káté: Köszönjük szépen! Reméljük még sokáig találkozhatunk veled gépész bulik alkalmával.

képek: Koronczi Richárd (KTK fotókör)


Etikett a világ körül A különböző kultúrák megismerése rendkívüli izgalmakat rejt magában. Ahányszor egy másik országba látogatunk, mintha teljesen új világban találnánk magunkat, egy egészen más életfelfogással ismerkedhetünk meg. Bence

Az itthon begyakorolt viselkedési formák mást jelenthetnek az új környezetben, talán még sértő is lehet az ő nyelvezetükben. Ezért is érdemes megismerkedni a célország, régió jellegzetességeivel és szokásaival, mielőtt útnak indulnánk. A következőkben bemutatok néhány érdekes példát a világ különböző pontjairól.

Általános etikettek

Számos országban általánosan elfogadott és el is várt, hogy a megbeszélt találkozókra pontosan érkezzünk. Ezen országok közül érdemes kiemelni Németország, Japán, Svájc és Dél-Korea nevét, valamint a skandináv államokat. Létezik azonban egy másik véglet, amelyet a dél-amerikaiak, valamint az afrikai és közel-keleti országokban élők alkotnak: ezeken a helyeken egyenesen kötelező késni. Ha Ausztráliában, Új-Zélandon, Skóciában vagy Hollandiában járunk, és taxival szeretnénk utazni, ne a hátsó ülésen foglaljunk helyet, mert udvariatlanságnak számít hátul utazni, ha egyedül vagyunk. Indiában és több ázsiai országban, valamint a Közel-Keleten egyenesen sértésnek számít, ha a csupasz talpunkat szegezzük valaki felé. A névjegykártyák átvételére a kelet-ázsiaiaknál – különösen a japánoknál – egyfajta szertartás alakult ki. Az átadás során két kézzel kell tartanunk a kártyát és csak tüzetes átvizsgálás után rakhatjuk óvatosan zsebre. Ehhez hasonló gyakorlat alakult ki a készpénz átvételére is.

Étkezési etikett

Az indiai, arab és afrikai kultúrákban elfogadott a kézzel történő táplálkozás, mindezzel kifejezve a tiszteletet az étel felé. Fontos kiemelni azonban, hogy az étkezés közben csak a jobb kéz használata megengedett, mert a másik kezet tisztátalannak tartják erre a cselekvésre. Ezzel szemben Németországban nem nyúlnak kézzel az ételhez, igyekeznek mindenhez evőeszközöket használni. forrás: overentertainment.com; brainjet.com

Az ázsiai országok többségében kerülik a kés használatát, mert az az erőszakkal hozható összefüggésbe. Az indiai kultúrában illetlenség bármilyen maradékot is a tányéron hagyni, minden szemet meg kell becsülni. Igaz ez Kína és Japán esetében is, ahol az utolsó rizsszemig elfogyasztják a fogást, utalva ezzel arra, hogy mennyire élvezték az étkezést. Ezzel szemben például Egyiptomban, Jordániában és a Fülöp-szigeteken illik maradékot hagyni. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a házigazda felé azt sugalljuk, hogy nem volt elegendő számunkra a felszolgált menü. A mi szokásainktól merőben eltérően az elégedettséget Szaúd-Arábiában étkezés utáni böfögéssel, míg Japánban a leves és a tészta szürcsölésével fejezhetjük ki. Japánban számos egyéb szokás alakult ki, ezek közé tartozik még, hogy illetlenség feltölteni a saját poharunkat, ha az kiürült, valamint fizetéskor nem kötelező, és nem is várják el, hogy borravalót adjunk.

Kerülendő kézjelek

Kinyújtott ujjal mutogatni sem itthon, sem más országokban nem illendő, sőt sértő is a legtöbb helyen. Igaz ez a Fülöp-szigeteken is, ahol erre a célra az ajkaikat szokták használni. A tetszésnyilvánításra és megerősítésre gyakran alkalmazott felfelé mutató hüvelykujj némely országban kerülendő. Görögországban, Olaszországban, Nigériában, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten ez egyenesen sértő kifejezést jelent, nagyjából megegyezik azzal, mintha itthon a középső ujjunkat mutatnánk fel. Továbbá ezekben a térségekben kerüljük az „oké-jel” (kört formáló mutató és hüvelykujj) használatát is, mert erősen vulgáris jelentéssel bír. Ha béke jelet szeretnénk mutatni, figyeljünk, hogy a behajlított ujjak kifelé mutassanak, mert fordított esetben, a „V” jel mutogatása az Egyesült Királyságban és Ausztráliában sértésnek számít. Ha pedig valakit közelebb szeretnénk hívni, akkor ne görbített mutatóujjal intsünk, mert sok helyen erősen sértő lehet. A bemutatott példák szemléltetik, hogy milyen hatalmas eltérések alakulhatnak ki kultúrák között. Emiatt is érdemes időt fordítani az előzetes megismerkedésre, nehogy kínos szituációban találjuk magunkat.


Der Vater der chemischen Waffen Ein wenig bekannter, aber desto berühmter Wissenschaftler war Fritz Haber, wer mit seinem widerspruchsvollen und vielfältigen Lebenswerk für Zehntausenden Tod und Leiden verursachte, trotzdem hat er Millionen von verhungern gerettet.

Marci

Geboren in einer jüdischen Familie in Schlesien, hat er sich gegen den Willen seines Vaters zu der protestanten Kirche gesellt. Nach Abitur hat Haber seine Studium in Chemie an der Berliner Universität begonnen, dann in Heidelberg und an der TU Charlottenburg fortgesetzt. Dort hat er seine Doktorat in organische Chemie erworben. Unter Anderem arbeitete er in Karlsruhe, wo er die Wechselwirkungen von Gasen geforscht hat. Am Anfang der zwanzigsten Jahrhunderts begann Haber sich für Stickstoffherstellung zu interessieren. Stickstoff ist der wichtigste Rohstoff der Düngemittel, die für die Lebensmittelversorgung der ständig wachsenden Population unmittelbar nötig waren. Damals kamen die stickstoffreiche Phosphaten fast ausschließlich aus den Bergwerken von Chile, und zwar in sehr beschränkten Maßen. Deshalb hat er lange versucht, aus der Luft dieses wertvolle Element zu gewinnen. Letztendlich hat Haber eine Methode ausgearbeitet, mit der Ammoniak unter 200 bar Druck von der Luft synthetisierbar wurde. Das Patent des Verfahrens verkaufte er an der Firma BASF, die 1914 bereits

20 Tonnen pro Tag herstellte. Damit erwarb er Bekanntheit und Reichtum, und die Menschlichkeit eine viel produktivere Landwirtschaft, was eine sichere Lebensmittelproduktion möglich gemacht hat. Seine Methode ist noch Heutzutage ganz verbreitet. Nach dem Ausbruch des ersten Weltkrieges hat er seine Kenntnisse der deutschen Armee angeboten. Haber wurde zu Kapitän promoviert, und die militärischen Anwendungsmöglichkeiten der Chemie geforscht. Er hat die Folgende gedacht: „im Frieden gehört der Wissenschaftler zu der ganzen Welt, aber im Krieg zu seinem Heimatland.“ Nach einem Betriebsunfall bekam er die Idee, dass das irritierende und sehr giftige Chlorgas an den Schlachtfeldern eine mächtige Waffe wäre. Mit anderen prominenten deutschen Wissenschaftlern, wie Gustav Hertz und James Franck hat er den ersten Einsatz der neuen Waffe selbst geführt und beaufsichtigt. So bekam der 22. April 1915 einen Meilenstein der Kriegsgeschichte, wann der erste erfolgreiche aber abscheuliche Gasanschlag in Ypern gegen die französischen Truppen

Fritz Haber (mit dem Hand zeigend) instruiert den Soldaten vor dem Gasangriff


Wirtschaftliche Goldgewinnmöglichkeit. Für mehreren Jahren ab 1925 befuhren deutsche Forschungsschiffe die Weltmeere, und haben den Goldanteil des Wassers gemessen. Haber hat aber einen fatalen Fehler gemacht: er hat den Goldgehalt um drei Größenordnungen überschätzt, so wurde sich sein Trick nicht mehr lohnen. Er hat seine Verirrung selbst entdeckt, trotzdem hat er sich für ein Versager gehalten, und seine Gesundheit hat stark an diesem psychischen Stress gelitten. 1933 haben die Nazis die Macht in Deutschland übernommen, und Haber musste dann wegen seiner Herkunft in die USA flüchten. Ein Jahr später ist er dort gestorben. Er musste schon nicht erleben, dass die Nationalsozialisten das von seinem Institut für Schädlingsbekämpfungszwecke entwickeltes Zyanidgas gegen menschliche Wesen benutzt haben.

Wörterbuch:

ausgeführt wurde. Leider erfolgten später zahlreichen von solchen erbärmlichen Angriffen von beider Seite während des Krieges, und verlangten dem Leben etwa 10000 Leute. Haber musste aber dafür einen wahnsinnig hohen Preis bezahlen: seine Ehefrau Clara Immerwahr, die erste Frau mit Doktortitel in Deutschland, wer die chemische Waffen von Anfang an für unmenschlich gehalten und stark widerraten hat, konnte mit ihrem Gewissen nicht abrechnen, und verübte Selbstmord. Nach dem Krieg hatte Haber davor Angst, dass er als Kriegsverbrecher vor dem Gericht gestellt wird, weil die Genfer Konvention, die 1899 auch Deutschland ratifiziert hat, die Erstickung verursachenden Waffen – wie auch Chlorgas ist – strikt untersagt. Stattdessen wurde er 1918 mit dem Nobelpreis wegen die Entwicklung der Ammoniaksynthese ausgezeichnet. Als die Friedezeit einstellte, wollte Haber wieder sein Heimatland dienen. 1921 wurde Deutschland von den Alliierten auf der Bezahlung von 226 Millionen Goldmarken Widergutmachung verpflichtet. Es war damals mit 70 Tausend Tonnen Gold gleichwertig! Da die Wirtschaft sich in Ruinenzustand befand, arbeitete er eine billigere Alternative aus: er wollte das Goldgehalt des Meereswassers subtrahieren. Dafür ist eine Unmenge von Energie nötig, trotzdem hielt Haber es für eine sehr forrás: http://www.seilnacht.com/chemiker/chehab.html

widerspruchsvoll - ellentmodásokkal teli Schlesien - Szilézia (e) Wechselwirkung, -en - kölcsöhatás (e) Stickstoffherstellung, -en - nitrogén előállítás (r) Rohstoff - nyersanyag (s) Düngemittel - műtrágya (s)Patent - szabadalom promovieren - avat, előléptet giftig - mérgező (s) Schlatfeld, -er - harcmező abscheulich - förtelmes, undorító (e) Truppe, -n - csapat erbärmlich - (itt) szörnyű mit dem Gewissen abrechnen können el tud számolni a lelkiismeretével (e) Erstickung, -en - fulladás (e) Alliierten - Szövetségesek (VH-ban) (e) Widergutmachung, -en - jóvátétel (e) Verirrung, -en - tévedés (r) Versager, - - vesztes, lúzer


2016 – People we have lost 2016 was quite a tragic year in a lot of aspects. The news was filled with accidents, terror attacks and the deaths of beloved actors, actresses, authors and many famous celebrities. Let’s take a look at the most notable ones.

Noémi

Zsigmond Vilmos ( June 16, 1930 –January 1, 2016) was born in Hungary then moved to the USA where in 1978 he became an Oscar winning cameraman. He worked with Steven Spielberg during the filming of The Sugarland Express (1974) and Close Encounters of the Third Kind (1977) for which he was later given the Oscar. David Bowie (8 January 1947 – 10 January 2016) was an English singer and songwriter. His career in popular music lasted for over five decades. He was also called the master of reinvention. His work affected all generations who came after him. Alan Rickman (21 February 1946 – 14 January 2016): became world-famous playing the role of Severus Snape in the Harry Potter series and Hans Gruber in Die Hard (1988). He also had a part in the lovely Christmas movie, Love Actually (2003). Rickman won a BAFTA Award for playing the Sheriff of Nottingham in Robin Hood: Prince of Thieves (1991) and the movie Rasputin: Dark Servant of Destiny (1996) won him a Golden Globe Award and an Emmy Award. Harper Lee (April 28, 1926 – February 19, 2016) was an American author who became world famous with her novel To Kill a Mockingbird (1960). In 1961, she won the Pulitzer Prize, in 2007, she was also awarded with the Presidential Medal of Freedom. The novel was turned into a movie in 1962, which has won three Oscars. Prince ( June 7, 1958 – April 21, 2016) was an American singer who played an important role in popular music for over three decades. He won an Academy Award, a Golden Globe Award and seven Grammy Awards. Muhammad Ali ( January 17, 1942 – June 3, 2016) was an American professional boxer, one of the most significant sport figures of the 20th century. He was also a political activist and refused to be conscripted in the U.S. military thus showing his opposition to American involvement in the Vietnam War. He won a gold medal at the 1960 Summer Olympics in Rome (he was only 18).

According to a legend, after going home and experiencing racism, he threw his medal in Ohio River. Anton Yelchin (March 11, 1989 – June 19, 2016) became famous with his role, Pavel Chekov in the Star Trek reboot series. He played in many other great movies like 5 to 7 (2014), Only Lovers Left Alive (2013) and Like crazy (2011). He was tragically killed by his own Jeep at the age of 27. Gene Wilder ( June 11, 1933 – August 29, 2016) was an American actor, screenwriter, director and author. Probably his best-known role was Willy Wonka in Willy Wonka & the Chocolate Factory (1971). He also played in The Producers (1967), Young Frankenstein (1974) and in a television film adaption of Alice in Wonderland (1999). Gábor Zsazsa (February 6, 1917 – December 18, 2016) was born in Hungary but became a well-known actress in the USA. She even got her star on the Hollywood Walk of Fame. Zsazsa started her career in Hungary by winning the title ‘Miss Hungary’. In 1958, she won a Golden Globe. George Michael (25 June 1963 – 25 December 2016) was an English singer and songwriter. He founded Wham! in the 1980s with one of his school mates and became popular with the band. In 2004, the Radio Academy said that between 1984 and 2004 Michael was the most played musician on British radio. He was also actively raising awareness of AIDS. Carrie Fisher (October 21, 1956 – December 27, 2016) appeared in the Star Wars series as Prince Leia. She was also a writer, one of her novels was Postcards from the Edge, which she turned into a screenplay for the movie of the book. Debbie Reynolds (April 1, 1932 – December 28, 2016) the mother of Carrie Fisher passed away a day after her daughter died. Her most famous role was in Singin’ in the Rain (1952). We also lost Kenny Baker (24 August 1934 – 13 August 2016), who portrayed R2-D2 in the Star Wars movies, Abe Vigoda (February 24, 1921 – January 26, 2016), playing Salvatore Tessio in The Godfather, Tyrus Wong (October 25, 1910 – December 30, 2016), an illustrator who worked for Disney and Warner Brothers, Madeleine LeBeau (10 June 1923 – 1 May 2016) a French actress who played in Casablanca, Erik Bauersfeld ( June 28, 1922 – April 3, 2016), the voice of Admiral Ackbar and Bib Fortuna in Return of the Jedi (1983), Edgar Mitchell (September 17, 1930 – February 4, 2016), the 6th person on the Moon, Allan Williams (March 17, 1930 – December 30, 2016), the first manager of The Beatles and many other great men and women. Though they are gone, their legacies will stay with us forever. source: wikipedia.org; cnn.com


Essência de Lisboa A repjegyem még jóval utazásom előtt vettem meg. Habár nem tudtam, hogy január közepén majd miként alakulnak a napjaim vizsgákat és programokat illetően, de tudtam, ha nem cselekszem időben, akkor nagy valószínűséggel nem lesz az egészből semmi. Daca

Eldöntöttem tehát, hogy abban az egy hétben Portugália elragadó fővárosában tengetem majd napjaim, nővérem albérletében húzva meg magam. Elhatároztam, hogy ez lesz az elfoglaltság, amihez minden mást igazítanom kell, és mellékesen teszem hozzá, hogy ezt az elhatározást azóta egy pillanatra sem bántam meg. Érkezésem estéjén egyből szemügyre vettem a körülöttem lévőket, rengeteg nemzetiségű, kinézetű és stílusú figurát láttam, és temérdek turistával találkoztam. Talán a legfeltűnőbb különbség az itthoni utcákon, tereken és tömegközlekedési járműveken uralkodó hangulathoz képest a nyugodtság volt. Nem láttam például türelmetlenkedő, tolakodó, illetve kapkodó embereket. A metrókon többségben vidám és mosolygós arcok utaztak, míg Budapesten ugyanez néha olyan, mintha egy Hitchcock-filmben lennénk. Igen változatos egyéniségekkel találkoztam már aznap este, és rövid ottlétem alatt olyan érzésem lett, mintha ez a fajta sokszínűség hozzátartozna Lisszabon teljes pompájához. Kacskaringós, macskakövekkel kirakott keskeny járdákon sétáltunk hegynek fel, majd le. Lisszabont a szóbeszéd szerint 7 dombra építették, mint oly sok híres várost. Azt nem tudom, valójában így van-e, de egy kezemen megtudom számolni, hány vízszintes utcán jártam. A történelmi belvárost két, egymással párhuzamosan húzódó domb fogja közre. Ennek köszönhetően rengeteg helyről nyílik pazar kilátás a város központjára. Ráadásul mindez kávézók teraszáról és parkok korlátjai mögül csodálható meg. Nehezen írható le az érzés, amikor január közepén pulcsiban a szabadban egy presszó kávé mellett süttetem az arcom, és csodálhatom meg Lisszabon szépségét. A látóteret ilyenkor egymás hegyén-hátán ágaskodó mediterrán házak töltik ki, zömmel fehér falaikkal és jellegzetes színű tetőikkel. Számomra az egész látvány lenyűgöző volt, mely egy gyönyörű mozaik festményként hatott. Elhagyva a várost, szinte minden irányban rengeteg gyönyörű látványosság található. Az óceánt a szárazföldtől elválasztó partszakasz sok helyen sziklás, homokos strandként húzódik végig Európa legnyugatibb részén, melyet nem ritkán vékony ösvényeken, sziklákon mászva, csak küszködve lehet megközelíteni. A látvány azonban mindenért kárpótol. Messzire eltekintve, a felhőtlen eget a távolban a mélykék, végeláthatatlan Atlanti-óceán látványa váltja fel. A fehéren habzó tarajos hullámok nyaldossák a partot és kiálló szikláknak ütközve törnek meg. A morajlások ismétlődő, megnyugtató hangja egy idő után beleivódik a fülbe. A szél nyugatról hozza a friss óceáni levegő sós illatát, miközben a nap hunyorgásra kényszerít.

Ha már kint voltam egy távoli, sűrűn lakott mediterrán térségben, kíváncsi voltam, mit rejt az éjszaka. Péntek éjjel mentem le az úgynevezett bulinegyedbe, ami nagyjából 2 percnyi sétára van a történelmi résztől. Az apró utcák megteltek emberekkel, az épületek alagsorai bárokká, kocsmákká alakultak, melyek szintén tele voltak. A hangulat, ami ott uralkodott, magával ragadó volt. A portugálok semmit se szeretnek elsietni, így van ez a szórakozást illetően is, ugyanis éjfél és 1 óra között van a legnagyobb tömeg jellemzően. A hangzavar hajnali 3 óra körül kezdett el csendesedni, amikor a kocsmák nagy része bezárt, mondván, hogy vannak, akik itt laknak, aludni szeretnének.

Fontosabb tudnivalók a városról:

A település az Ibériai-félsziget leghosszabb folyója, a Tajo kiszélesedő torkolatától északra helyezkedik el. Emellett az Atlanti-óceán közelsége is fontos szerepet játszik abban, hogy forgalmas kikötővárossá válhasson. Belém kikötőjében található egy emlékmű is, ahonnan Vasco da Gama portugál tengerész, felfedező híres útjára indult. Az 1755-ös lisszaboni földrengés, mely hatalmas pusztítást okozott, mély nyomott hagyott a városban és lakóiban. A földmozgás hatására a templomokban égő gyertyák felborultak, ami tűzvészhez vezetett. Az emberek emiatt a völgybe menekültek, ahol kicsivel ezután óriási cunami sodort végig. Erre a katasztrófára való tekintettel a helyiek minden évben megemlékeznek az áldozatokra. A Vasco da Gama nevezetű 17,2 km-es híd Európa leghosszabb hídjaként nyújt átkelést a Tajo két partja között. A riói Jézus-szobor mására a folyó déli partján felállították a 82 méter magas Krisztus király-szobrot, ami a város felé fordulva tárja ki karjait.


Dziękuję, Kraków!

– útinapló a sárkányok és II. János Pál városából

Azaz köszönjük, Krakkó! Ismételten eljött a hagyományos félévek közötti Kátés kirándulás ideje, mely már egy ideje nem a téli sportok körül forog. Idei úticélunk Krakkó volt, ahol a szerkesztőség – kiegészülve néhány cimborával – néhány felejthetetlen napot töltött el. Arról, hogy mi köze van a városnak a Káté kabalaállatához, hamarosan szó lesz, de ne rohanjunk ennyire előre! A szerkesztőség útinaplója Lengyelország egykori fővárosából, jelenlegi második legnagyobb városából. Bagoly

1. nap: Straż Graniczna és Carpe Diem! Január 27. 05:30. Csörög az ébresztő! Jó gépészként elő van készítve minden muníció, így a nehézkes felkelés nem okoz problémákat. Az újabb közös kirándulás gondolata ad egy plusz lendületet a dolgoknak, így könnyen megy minden. 06:10., Móricz Zsigmond körtér: a csapat buszos része (tehát a 90%-a) itt gyülekezik. A legtöbben csak szimplán fáradtak, de vannak páran, akik az előző esti Old’s Club hatásait nyögik, netán lendületből érkeztek meg. A buli ellenére mindenki megvan, irány az Etele tér! 06:30., Etele tér: a csapat megérkezett, a busz azonban még sehol. Néhányan kiegészítik útravaló készletüket szilárd vagy éppen folyékony eleséggel. Mire végeznek, a nagy piros busz is begördül. Lecuccolás és becsekkolás után a többség élvezi a piros-fekete bőrülések nyújtotta kényelmet, néhányan azonban e korai órában is szómenéssel küzdenek. Hét óra előtt pár perccel végül kigördül a busz, indul az utazás, csak erre vártunk. Mindeközben a csapat vonatos része ­– mivel csak éjszakai járat van – már valahol Krakkó környékén tekereg. 12:00 Két random helyen tartott sofőri cigiszünet után a hangszóróból lengyel nyelven elhangzó szöveg üti meg fülünket. Mint lengyel utastársainktól megtudtuk, szúrópróbaszerű ellenőrzésre kivettek minket a lengyel-szlovák határon. Mint a Straż Graniczna szóból kiderül, ez már a határ lengyel oldalán történik. Az ellenőrzés után 10 perc pisiszünetet kap mindenki a nagy lábtér ellenére kissé elgémberedett végtagjai kinyújtóztatására. Hamarosan a wi-fi is életre kelt, melyet a legtöbben ki is használtak. 14:15 Buszunk 15 perc késéssel begördül a krakkói buszpályaudvarra, ahol már várják a Varsóba továbbutazni szándékozók. Kisebb megdöbbenés ül ki azonban a mi arcunkra, amikor az angolul alig beszélő egyik sofőr közli velünk, hogy a busz hátulján lévő csomagtartót csak Varsóban nyitják ki. A félreértést szerencsére sikerül megnyugtatóan rendezni, mindenki hozzájut pakkjához. Maga a pályaudvar egyébként modern, szépen felújított, továbbá egybe van építve a vasúti pályaudvarral és egy

plázával. Egy térkép beszerzése után az óvároson keresztül sétálva elérkezünk a szállásra, ahol a vonatosok már mindent előkészítettek. Szállásunk nem is lehetne jobb. Minden gyakorlatilag egy köpésre van: az óváros 5 perc sétával elérhető, a Wawel, azaz a királyi vár pedig konkrétan az ablakon kitekintők panorámája. A hostel maga egyébként egy egykori bérház átalakításából született. Belül puritán, de modern berendezésű, igényesen felújított és felszerelt. Egyedüli problémát a fürdők és WC-k száma okozott nekünk. Kis pihenés után a csapat nagyja elindult szétnézni a városban. Felmentünk a várba, mely sajnos már zárva volt. Ide egyébként később sem sikerült eljutni a többségnek


hatósági zárás, továbbá egyéb programok miatt, melyet nagyon sajnáltunk. Láttuk viszont a vár tövében álló, valóban tüzet okádó sárkányszobrot. Innen némi kocsmával fűszerezett sétát követően megvacsoráztunk, majd elindultunk szórakozni. A társaság egyik törzshelye a Carpe Diem névre hallgató klub lett. Első tapasztalataink egyébként azt mutatták, hogy a vendéglátó egységekben a sör ugyan indokolatlanul drága (6 zlotyról indult, 1 zloty kb. 70 Ft), ellenben annyival jobb és erősebb is, mint az itthoniak. Annak fényében sokkal érthetőbb a dolog, hogy Lengyelország vodkanagyhatalom, a hazánkban is ismert Żubrówka vodkának (meg igazából minden vodkának) van vagy ötféle verziója: fehér vodka, ízesített vodka, barna vodka, fekete vodka stb. A vodka pedig árban sokkal közelebb volt a hazaihoz, ízben persze masszívan verte. Meg lehetett úszni egyébként az italozást olcsóbban is, a városszerte fellelhető alkoholboltokban, illetve a normális boltokban is már 1,5 zloty környékén árultak sört, fél liter vodkát pedig már szűk 20 zlotyért lehetett szerezni. A csapat végül változó időpontban hazaszállingózott a szállásra, hogy nyugovóra térjen.

2. nap: Schindler és Kazimierz

A társaság viszonylag későn kelt. A reggelit követően több hullámban elindultunk városnézésre. Bementünk az óvárosba, ahol megtekintettük a főteret a Posztócsarnokkal, illetve a Szent Mária-templommal együtt. Ezt követően kisétáltunk az egykori városfal megmaradt tornyához, a Barbakánhoz. Ezt egy gyors ebéd követte, majd kisétáltunk a Visztula túlpartján található Schindler Múzeumba. Igen, ez annak a Schindlernek a gyára volt korábban, akinek listájáról a híres film is készült. A múzeumban a II. világháború lengyel oldalát mutatták be, különösképpen Krakkó érintettségét. Szó volt a megszállásról, a partizánokról, a helyi zsidókkal kapcsolatos történésekről, és persze nem maradhatott ki az 1944-es varsói felkelés bemutatása sem. A kissé hosszú és nyomasztó kiállítást követően a Kazimierz-negyeden keresztül tértünk vissza

a szállásra. Ez korábban a helyi zsidónegyed volt, itt található természetesen a zsinagóga, illetve ez a városrész ad otthont a helyi mérnöki-közlekedési múzeumnak, melyet sajnos éppen csak, de lekéstünk. A városrész neve egyébként általános derültségre adott okot Kátés körökben. A Kazimierz magyarul Kázmért jelent, mely a Káté kabalaállatának a neve is. Végül mindenki befutott a szállásra, azok is, akik a városnézés helyett inkább a wieliczkai sóbányát választották. A társaság nagyja maradt a szálláson beszélgetni, másnap ugyanis korai kelés várt ránk.

3. nap: Arbeit macht frei

Ez a nap igen korán indult. Ekkorra ütemeztük be ugyanis az auschwitzi látogatást. Előző nap a Schindler Múzeum megadta a kellő lelki felkészítést az egyébként előzetes regisztráció után ingyenesen látogatható koncentrációs táborhoz, ennek fényében indultunk el Oświęcimbe. Mivel az út maga busszal kb. másfél óra, nekünk pedig 10-re volt jegyünk (a nagy érdeklődés miatt sávos jegyvásárlás van), így 8 órakor a csapat már neki is indult. Ezúttal villamossal mentünk a pályaudvarra. A villamosutat fejenként mindösszesen 1 zloty körüli összegből megúsztuk, köszönhetően az igen kedvező krakkói jegyáraknak, melyhez színvonalas szolgáltatás párosul. A pályaudvarról kigördülő buszon odafelé szinte csak mi voltunk. Legnagyobb örömünkre a járat a múzeum bejáratáig közlekedik, így nem kellett sokat sétálni a megállótól. Persze a lágerben sétáltunk eleget. Megtekintettük az egyetlen nem lerombolt gázkamrát, illetve az egyes épületekben álló kiállításokat az egyes országok deportálási szokásairól, továbbá a korabeli berendezésekről. Többen is megjegyezték, hogy a korhű berendezésekből nem sokat mutattak meg. A tárlatok modernsége – köszönhetően annak, hogy minden ország maga rendezte be – eltérő volt, az egyik legmodernebb, kicsit már túlságosan is annak tűnő tárlat egyébként a magyarországi helyzetet bemutató volt. Alapvetően egyébként színvonalasan mu-


tatták be az akkori történéseket, érdekes, egyben elgondolkodtató kiállítás volt. Visszaúton sokkal többen voltunk a krakkói járaton, ennek ellenére a többség mégis csendesebb volt a látottak hatásától. Voltak, akik a helyi Viaszmúzeumot látogatták meg felejtés gyanánt, mások inkább csak egy meleg ételre vágytak a kiállítás, illetve az időjárás fagyasztó hatása után. Ezt követően a csapat három részre szakadt. Voltak, akik a szálláson folytatták a beszélgetést, mások a Carpe Diembe tértek be ismét. A csapat nagyja azonban a szintén törzshelyünknek számító kubai latin klubot látogatta meg. Végül változó időpontban, de mindenki sikeresen nyugovóra tért.

4. nap: Dallamos busz

Az ébredés-reggeli kombó után kiscsoportos szuvenírés szeszbeszerzés következett. Mivel tavalyi tapasztalataink rosszak voltak az éjszakai buszozásról, így ezúttal a délután induló járatot választottuk hazatérésünkhöz. Ennek fényében dél körül érzékeny búcsút vettünk vonatos társainktól, akiknek csak este indult a szerelvényük. Azaz csak vettünk volna, ugyanis a szállást nekik is el kellett hagyniuk, csomagjaik megőrzésére pedig a pályaudvari megőrzőt választották. Buszunk Varsóból tartott Pest felé, és valamiért a menetrend szerinti induláskor még sehol sem volt. Végül fél óra késéssel sikerült elindulnunk. Az előző napi auschwitzi vissza buszúthoz hasonlóan a pesti járaton is jóval többen voltak, mint odafelé. Köztük volt egy csapat lengyel gimnazista is, akik valószínűleg osztálykirándulásra utazhattak, legalábbis a felnőtt kíséretből erre következtettünk. A közelünkbe hat, cserfes és csinos lengyel lány került, akik alapvetően már az új generáció tagjai, ugyanis amíg lengyel területen élt a vezeték nélküli internet, szinte meg sem szólaltak. Átérve azonban a Tátra innenső oldalára, a kapcsolat megszűntével egyből kommunikálni kezdtek. Kártyáztak, majd az út második felében énekelni kezdtek, többnyire lengyelül. A kisasszonyoknak igen szép hangjuk volt, énekükkel feldobták kicsit a hosszú, monoton utazást azoknak, akik esetleg nem aludtak volna köreinkből. Az alváshoz az ének egyébként nem volt zavaró, a lányok nem voltak hangosak. Néha kisebb széténeklések is kialakultak, amikor csapatunk néhány tagja felbuzdulva szintén hangszálainak pallérozásába fogott egy-egy gépész indulóval például. A nem éneklő csoporttársaink ezt annyira nem díjazták, lévén hangjuk messze elmaradt a polák lányokétól. A néhol kissé sportosan vezető sofőröknek hála fél órás késésünket Pestig ledolgoztuk, 20:00 körül már az Etele téren voltunk. A csapat fáradtan konstatálta, hogy véget ért a krakkói móka. Gondolataink már a jövő évi célpont körül forogtak, mélyen azonban akkor inkább csak egy puha ágyra vágytunk. Végül másnap reggel a vonatosok is épségben megérkeztek, így zárult tehát a Káté és barátainak krakkói kalandja.

Füst és karácsony

Két dolog mellett nem mehetünk el még szó nélkül. Az egyik a szmog. Krakkó Lengyelország e tekintetben leginkább veszélyeztetett városa. Ennek nyomát mi is megtapasztalhattuk. A városra a napsütés ellenére is némi homály telepedett. A helyzet a pestinél is durvább volt: ugyan itthon is szmogriadó volt ekkor, de mégsem tapasztaltunk ekkora füstködöt. Nem volt véletlen az, hogy a krakkóiak egy része szájmaszkban rohangált. A másik említésre méltó még a karácsonyi hangulat fennállta. Ugyan ottjártunkkor már egy hónapja vége volt az ünnepeknek, Krakkó mégis karácsonyi fényekben és díszekben pompázott. A főtéren még állt a város fája, a világító füzérek mindent beborítottak. Úgy tűnt, távozásunk napján kezdték el leszerelni ezeket. A jelenséget nem tudjuk hova tenni, felmerült bennünk, hogy vajon ez egy helyi szokás lenne-e, esetleg a lengyelek megdönthetetlenül erős katolicizmusához kapcsolódna, de nem sikerült választ kapnunk a kérdésre. Mindenesetre a csapat egy részének azért jól esett, hogy visszakapott egy kicsit a záróvizsgára való tanulás által szétrombolt igazi karácsony hangulatából.


Hazudj, ha tudsz! „Sose hazudok, mert senkitől sem félek. Az ember csak akkor hazudik, ha fél.” – John Gotti Luca A lódításoknak alapvetően három típusa van: ténybeli, emocionális és véleménybeli hazugságok. A füllentések természetét is megkülönböztetik: lehet önzetlen, vagyis az „áldozat” érdekében történik a hazugság, lehet ártalmatlan, mikor az „áldozatra” nézve nincs káros hatása és lehet ártó szándékú is, mikor súlyos következménnyel jár a mellébeszélés. Bűn és erkölcs

Az ember kisgyermekként legelőször az alapbűnökkel találkozik, ezekre épül a többi vétek, mint a hazugság, engedetlenség és lopás. A gyerekek bűnnek tekintik az ügyetlenséget is, hiszen a szülőktől kikapnak, ha sutaságukból kifolyólag bajt csinálnak, így az agyukban ezt is a vétségek közé sorolják. Alapvetően két erkölcsi felfogás áll egymással szemben. Az egyik azt mondja, hogy az ember erkölcsi megítélésében az elsődleges dolog az, hogy mit csinál, és tettének milyen következményei lesznek, ez a következményetika. A másik erkölcsi felfogás, vagyis a szándéketika szerint a tett szándéka a fontos. Régen a büntetőjogban csak a következményetika érvényesült: „Szemet szemért, fogat fogért!” Ekkoriban a bűntény szándéka háttérbe szorult. A társadalmi fejlődésben viszonylag későn jelenik meg a szándék fontossága. Először az 1804-ben törvénybe iktatott Napóleon törvénykönyvében súlyozták a szándékot a bűn mellett. Például nem bűnös az, aki önvédelemből öl, illetve nem büntethető a gyerek és az elmebeteg ember sem. Ekkor került bevezetésre a büntetés súlyozása is, amit többek között a szándék alapján ítéltek meg.

A fejlődés

A felnőttek erkölcsi ítélkezése alapvetően eltér a gyermekekéhez képest. A kicsik mindig nagyobb bűnnek tartják, ha egy felnőttnek hazudnak, mintha egy gyermek társukkal teszik ugyanezt. A felnőttek körében gyakori a morális megrekedés, vagyis a gyerekekhez hasonlóan azt tartják, hogy fölfelé nagyobb bűn hazudni, például úgy gondolják, hogy ha bíróságon lódítanak az rosszabb, mintha a társukkal vagy barátaikkal tennék ugyanezt.

A nemek harca

A sztereotípiák szerint a férfiak gyakrabban hazudnak, mint a nők, azonban az igazság az, hogy a két nem esetében a mellébeszélések aránya közel azonos, de a hazugság jellege eltérő. Az erősebbik nemre inkább az önző hazugságok jellemzőek, melyekkel bizonyos célokat kívánnak elérni. Ezzel ellentétben a nők akkor hazudnak, amikor valakit meg szeretnének kímélni a valóságtól.

Kegyes hazugság

A kegyes hazugság védekező megtévesztési szándék. A hétköznapok során gyakran találkozunk kegyes hazugságokkal. Az állatvilágban is sokszor előfordul, melyeket különbözőképpen ítélünk meg. Az embereknek általában nem tetszik, ha az állatvilágban a megtévesztés célja a zsákmányszerzés, de ha ugyanez a cselekedet az állat életét védi, akkor azt nem ítéljük el. A következő bibliai parancs is egy hasonló értelmezés. A tízparancsolat nem mondja ki, hogy hazudni bűn, de azt kijelenti, hogy más kárára nem szabad hazudni: „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” A kegyes hazugsággal élni nem bűn, általában azért alkalmazzák az emberek ezt a módszert, mert jót akarnak tenni a másiknak azáltal, hogy nem mondják el nekik a fájó igazságot. Ez a fajta hazugság nem támadó, az elkövető inkább hazudik, és védekezésként ezt a ferdítést jótettként állítja be. Azonban az igazság szeretetteljes, lelki sérülést nem okozó megfogalmazása kevesebb kárt okozhat mindkét félben. „Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.” – Efézusbeliekhez írt levél 4:25 forrás: Popper Péter: Hazugság, önámítás, érdek; http://www.infinitemath.hu


Fiktív fóbiák A fóbia elnevezés indokolatlan félelmet, viszolygást jelent valamilyen tárgytól vagy helyzettől. Életünk során számtalan olyan dologgal találkozunk, amelyek ijedelmet válthatnak ki bennünk, vagy elindíthatnak egy állandó, erősödő szorongási állapotot. Bence

Éppen ezek miatt a fóbia elnevezés mindannyiunk számára valami rosszat szimbolizál, de néhány kreatív elme ezt humoros köntösbe öltöztette, és megmosolyogtató fóbiákat találtak ki. Ezek közül emeltem ki néhányat, amelyek jelentése mellett azok eredetét is bemutatom.

Aibofóbia

A palindromoktól való félelmet jelenti, és az elnevezést visszafelé olvasva is ugyanazt kapjuk, tehát maga a név is palindrom. Szerencsére a valóságban nem szenved tőle senki, különben meggyűlne a bajunk, ha kötelező olvasmányként át kellene rágnunk magunkat Georges Perec Le Grand Palindrome című alkotásán, amely egy 1247 szóból álló palindrom, ráadásul francia nyelven tálalva.

Anakrofóbia

Az elnevezés a Ki vagy, doki? brit televíziós sci-fi sorozat egyik epizódjának címeként tűnt fel először. Az időbeni utazástól, transzportálástól való félelmet jelenti, amelytől egyelőre nem kell tartanunk.

Anatidaefóbia

A következő fóbia elszenvedői attól félnek, hogy egy kacsa megfigyelése alatt állnak. Nincs semmilyen érintkezés, nincs támadás, csak figyel valahonnan anélkül, hogy észrevennék. Az elmés ötlet Gary Larson fejéből pattant ki, és a The Far Side című képregényének lapjain jelent meg először. Eredete ellenére a valóságban is kialakulhat kacsával kapcsolatos félelem egy esetleges trauma hatására, amelyről már született dokumentált eset.

Anoraknofóbia

Elnevezése nem véletlenül hasonlít az araknofóbiához, ez is pókokkal kapcsolatos, kifejezetten az anorákot viselő pókoktól való félelmet jelenti. A Wallace and Gromit mesesorozat egyik könyvének címéből ered, amelyet később a Marillion együttes is felhasznált egyik albumának elnevezésekor.

Arachibutyrophobia

A következő, bonyolult elnevezésű fóbia a szájpadlásra ragadó mogyoróvajtól való félelmet takarja. Először 1982ben, a Peanuts képregényben tűnt fel Charles Schulz által. Bátran kijelenthetem, hogy bármekkora is legyen a félelem, az ízért cserébe bizony megéri kockáztatni. forrás: list25.com; allaboutcounseling.com

Hippopotomonsztroszeszquipedaliofóbia

Az említett fóbia nevét legépelni sem volt egyszerű, és ennek hatására el is ment a kedvem a hosszú szavaktól. A többszörösen összetett elnevezés a hosszú szavaktól való félelmet jelenti. A Brainiac című televíziós sorozat egyik epizódjában tűnt fel először. Szerencsére csak kitalált fóbia, többször is összefuthatunk vele az interneten, de ténylegesen ebben szenvedő páciensről nincs tudomásunk.

Luposlipafóbia

Szintén egy Gary Larson által alkotott fóbia, amely ugyancsak a The Far Side oldalain jelent meg. Elszenvedőit az tartja rettegésben, hogy zoknit viselve a frissen viaszolt padlón fogják farkasok kergetni a konyhaasztal körül. Nem kell túlságosan aggódnunk emiatt, mert a való életben meglehetősen nehéz ebbe a szituációba kerülni, de egy képregényben erre már jóval több esély van.

Nihilofóbia

Egy újabb filmes ihletésű fóbia, amely a Star Trek: Voyager sorozat egyik epizódjában szerepelt, és az ürességtől, a semmitől való félelmet jelenti. Fiktív eredete ellenére a felsoroltak közül talán ez illeszthető át leginkább a valóságba. Leggyakoribb elszenvedői az űrhajósok lehetnek, akiket űrsétáik során csupán a szkafander választ el az űr hidegétől és sötétjétől.


Hyperloop, a szupervonat Bárki, aki utazott már nagyobb távolságra, s tette ezt akár autóval, vonattal vagy repülővel, biztosan megismerkedett már ezeknek a közlekedési eszközöknek minden kellemetlenségével is. A bedugult autópályán, a fűtetlen vonaton vagy a zsúfolt reptéren várakozva elgondolkozik az ember: miért nem találtunk ki még valami jobbat? Laci

A sok ki nem mondott kérdést egy különc amerikai milliárdos hallotta meg és elhatározta, megtalálja rájuk a választ. Ez önmagában még nem sok jóval kecsegtetne, de a sok megalomán újgazdag között épp egy olyan ember vette ezt a fejébe, akiről már bebizonyosodott, hogy képes a legképtelenebb ötleteket is megvalósítani. Ő nem más, mint Elon Musk, a PayPal, a Tesla elektromos autók és a SpaceX atyja. Az ötletet maga Musk még a fejlesztés korai fázisában így írta le: „Átmenet egy Concorde, egy railgun és egy léghokiasztal között”. Ennél találóbb hasonlatot nem is igazán lehetne rá találni. A jármű születésekor a készítők vettek egy hagyományos vonatot, és megvizsgálták, mi okozza működése közben a legnagyobb veszteségeket. Azt találták, hogy ezek a sínpálya és a kerék közötti súrlódás, valamint a légellenállás. Az első problémára a megoldás már régóta létezik (bár az eredeti ötlet egy vékony légréteget alkalmazott volna), hiszen Japánban már a kétezres évek eleje óta működik az úgynevezett maglev – mágneses lebegtetésű – vasút. Az igazi kihívást a légellenállás kiküszöbölése jelentette, ám a kreatív mérnökök erre is találtak egy kézenfekvő megoldást: a jármű haladjon egy csőben, melyben mesterségesen vákuumközeli, ritkított légkört hoznak létre, ezzel csökkentve a veszteséget.

A meghajtást és fékezést a cső mentén elhelyezett lineáris indukciós motorok tennék lehetővé, melyekhez a szükséges elektromos áramot a szerkezet tetején elhelyezett napelemek szolgáltatnák, szinte teljesen önellátóvá réve a rendszert. Az így kialakított pályában a szerelvények helyett közlekedő úgynevezett kapszulák az első tervek szerint elérhetik akár az 1220 km/h sebességet is. Csak összehasonlításképpen, a ma használatban lévő legmodernebb utasszállító repülőgépek végsebessége nem haladja meg az 1050 km/órát. Elképesztő szám, ám ekkora sebességnél szembetalálkozunk egy újabb problémával: a pálya legkisebb egyenetlensége is katasztrófához vezethet. A felvetett megoldás itt sem nevezhető szokványosnak, hiszen a tervek szerint a vákuumcső hatalmas oszlopokon helyezkedne el, melyek az egyenletesség mellet, a földrengés elleni védelmet is biztosítanák. A Tesla és a SpaceX mérnökei által kidolgozott alap továbbfejlesztésére 2014-ben egy startup jött létre Hyperloop One néven, mely mintegy 200 mérnököt és technikust alkalmaz, s eddig összesen 160 millió amerikai dollárt gyűjtött össze különböző támogatásokból. Azonban nemcsak a cég dolgozói fejleszthetik az ötletet, hiszen Elon Musk a Teslánál megismert jó szokásához híven nyilvánossá tette a cég szabadalmait, s tette elérhetővé egyetemi hallgatók számára szerte a világon.


A kihívásra sokak válaszoltak is, és sorra alakulnak ki az egyetemi csapatok, melyek a Hyperloopot kívánják továbbfejleszteni. A csapatokat persze a cég is megpróbálja ösztönözni, így például 2017 januárjában már megrendezésre került egy szállítókapszula építő verseny, mely során a nevező 27, javarészt diákokból álló csapat bemutathatta az általuk készített kapszulát a SpaceX külön erre a célra épített 1,2 km hosszú tesztpályáján. Azt gondolhatnánk, hogy az ilyen űrtechnológiának az ára is csillagászati lesz, de ha hihetünk az előzetes becsléseknek (amit sokan túl szépnek tartanak ahhoz, hogy igaz legyen) kilométerenként potom 10 millió dolláros áron készülhet el a Hyperloop. Ez annyi, mint negyed kilométer maglev vasút ára. S mielőtt legyintenénk a tervekre, hogy ez a mi életünkben már úgysem valósul meg, tegyük gyorsan hozzá, a Hyperloop One 2020-ra ígéri az személy- és 2021-re teherszállítás beindulását. Ezt már csak azért is merik ilyen könnyedén megtenni, mivel az Egyesült Arab Emirátusok bejelentkezett, hogy szeretnék, ha náluk építenék meg az első ilyen vonalat Dubaj és Abu-Dzabi között. Ezen kívül felmerült még egy San Francisco - Los Angeles, egy orosz - kínai, vagy akár egy Bécs - Pozsony - Budapest útvonal is. Persze a tervek megjelenését rengeteg kritika is övezi, melyek közül azért néhányat nem árt számításba venni. Az egyik ilyen aggály az utazási élménnyel kapcsolatos, hiszen még elképzelni is rossz, milyen lehet egy szűk, ablaktalan kabinban ülni abban a tudatban, hogy közben hihetetlen sebességgel utazunk egy levegő nélküli csőben, anélkül, hogy lenne helyünk akár csak a mosdóba kimenni. A másik probléma még aggasztóbb, hiszen a jármű által elért hatalmas sebességnél bármilyen meghibásodás – legyen az véletlen, vagy emberkéz által okozott – azonnali és katasztrofális következményekkel járna.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a megalapozott bírálatok ellenére az ötletben van potenciál, és tömegközlekedési rendszereink mai állapotát elnézve szükségességéhez sem férhet kétség. Az pedig, hogy végül sikeres lesz-e vagy nem, az elkövetkezendő egy-két évtizedben kiderül. Az biztos, hogy én bizakodóbb lennék, ha néhány Műegyetemen végzett gépészmérnök is felbukkanna a fejlesztők között.

technewsworld.com, en.wikipedia.org, index.hu, hyperloop-one.com, telegraph.co.uk, inverse.com


Emberi döntések Einstein szerint a negyedik világháborút botokkal és kövekkel fogjuk vívni. Az első két világháború történetét mindenki jól ismeri, az érettségi tételek között is szerepeltek szinte mindannyiunknak. Miután lezáródtak, jöhetett egy újabb, ám a háttérben zajló, passzív, fegyverkezésre épülő háború. Cikkemben a hidegháborúról lesz szó és olyan pillanatokról, amikor egy hajszál választott el minket a harmadik, immár nukleáris összecsapás kitörésétől. Bence

A hidegháború a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió ellenségeskedéséből fakadt. Háború ténylegesen nem alakult ki a felek között, helyette ideológiai, gazdasági és politikai pályán vívták a harcukat egymással. A fegyverkezési versenyben felhalmozott arzenál túlszárnyalta az emberi elképzeléseket. Ebben az Egyesült Államok 1967-ben érte el csúcspontját, hivatalosan 31255 darab nukleáris robbanófejjel rendelkezett, míg a Szovjetunió 1986-ban 40159 nukleáris töltetet mondhatott magáénak. Az atomfegyverek bevetéséhez a kubai rakétaválság alatt kerültünk a legközelebb, amelynek kialakulását Kubába telepített szovjet atomrakéták okozták.

Ellenséges területen

A hidegháború alatt mindkét szuperhatalom folytatott nukleáris teszteket. A szovjetek egyik ilyen célra használt területe a világtól elzárt Novaya Zemlya szigetcsoport volt a Jeges-tengeren. 1962 októberében az Egyesült Államok U-2 kémrepülőket küldött a tesztek megfigyelésére és a légkörből való mintavételezésre. Az egyik ilyen „rutinrepülés” során, október 27-én, félúton az Északi-sark felé az egyik repülőgép eltévedt. A pilóta, Charles Maultsby szem elől tévesztette a tájékozódáshoz használt csillagokat a vakító Aurora Borealis miatt, és berepült a Szovjetunió légterébe. Amint értesültek az esetről, tartva az esetleges nukleáris csapástól, a szovjetek MiG vadászgépeket küldtek a betolakodó lelövésére. Közben az alaszkai bázisról is felszálltak F-102-esek, hogy segítsék az amerikait a hazatérésben. Maultsby-nak végül némi útbaigazításnak köszönhetően sikerült kivitorláznia az ellenséges területről, és sikeresen földet ért egy alaszkai leszállópályán. Mivel a rakétaválság egyik legfeszültebb pillanatában történt, nagyon rosszul is végződhetett volna az incidens. Azonban nem ez volt az egyedüli eset ezen a napon.

A felszín alatt

A hidegháború legforróbb helyzete szintén 1962. október 27-én alakult ki. A Fehér Ház később „fekete szombat” néven említette a napot, amikor a legközelebb voltunk a nukleáris megsemmisüléshez. Az Egyesült Államok haditengerészetéhez tartozó 11 romboló és a USS Randolph repülőgép-hordozó anyahajó bemért egy szovjet Foxtrot osztályú B-59-es tengeralattjárót Kuba partjai mellett.

Annak dacára, hogy nemzetközi vizeken tartózkodtak, a haditengerészet gyakorló mélyvízi bombákkal próbálta a felszínre kényszeríteni a tengeralattjárót. A helyzet így is feszült volt annak fedélzetén, napok óta nem sikerült felvenni a kapcsolatot Moszkvával, ezáltal arról sem tudtak, hogy kitört-e már a háború, vagy még nem. Mindezek hatására Valentin Savitsky kapitány a 10 kilotonnás (összehasonlításként a Hiroshimára ledobott bomba körülbelül 15 kilotonnás lehetett) nukleáris torpedó élesítése mellett döntött. A kilövéshez mindhárom fedélzeten tartózkodó tiszt beleegyezése szükséges volt, egyikük azonban nem értett egyet a döntéssel, és vita alakult ki. Vasili Arkhipov rangban a többiek alatt volt a fedélzeten, de a flottában ő is kapitányi ranggal rendelkezett, továbbá korábbi katonai sikerei is növelték szavának súlyát az adott helyzetben. Végül sikerült meggyőznie a többieket, és a felszínre emelkedtek. Az utóbbi döntést a felmerülő nehézségek is megkövetelték, az akkumulátorok lemerülőben voltak, és a levegőellátás is akadozott. A felszínen a rombolók várták őket. A kapitány azonosította a tengeralattjárót „Korablx” néven a szomszédos amerikai hajóknak, amelyek még sokáig ott köröztek körülöttük. Két nappal az incidens után a tengeralattjáró lemerült és hazaindult.

Porszem a gépezetben

1979. november 3-án hajnali 3 órakor egy telefonhívás ébresztette Zbigniew Brzezinskit. Az Észak-Amerikai Légvédelmi Parancsnokságtól (NORAD) értesítették egy szovjet támadásról: 250 nukleáris rakéta tart az Egyesült


Államok felé. Nem sokkal később egy újabb hívás már nagyjából kétezer rakétáról számolt be. Mielőtt felhívhatta volna Jimmy Carter elnököt, hogy egy teljeskörű válaszreakció indításáról beszéljenek, a NORAD-tól érkezett utolsó üzenetben tisztázták, hogy hamis riasztás történt. 1979. november 9-én az egyik alkalmazott rossz számítógépbe helyezett egy katonai gyakorlószalagot a NORAD parancsnokságán. A szimuláció forgatókönyve szerint meg is jelentek a radarokon az ellenséges szovjet rakéták. Nukleáris csapástól tartva az Egyesült Államok légvédelmi programjának keretében fel is küldték az elfogó vadászgépeket, még az elnök „világvége-különgépét” is felszállásra intették, és felkészültek a megtorló válaszra. Miután a műholdas adatokat is megnézték, fény derült a hamis riasztás tényére. A következő évben három hasonló riasztás történt. Ezek közül az első 1980. május 28-án, de ez csak könnyed előfutára volt a júniusi eseményeknek. 1980. június 3-án és 6-án egy 46 centes chip meghibásodása okozott hatalmas galibát, amikor a rendszer ismét beérkező rakéták miatt adott ki vészjelzést. Először 2, majd a következő pillanatban már 200 rakétát jelzett. Szokás szerint rögtön el is kezdődött az ellencsapás előkészítése, a bombázórepülők készen álltak a felszállásra, ám a radar ekkor már nem mutatott semmit. Három nap múlva újabb hasonló eset történt, amikor ismét közel kerültünk a harmadik világháború kirobbanásához, de szerencsére ez ekkor is elmaradt. forrás: nsarchive.gwu.edu; history.com; thebulletin.org

Reggeli napsugár

1983. szeptember 26., egy újabb dátum, ám most a másik oldalról. A Serpukhov-15 névre hallgató szovjet bunker műholdas összeköttetés segítségével figyelte a hazájára leselkedő veszélyeket. Azon a bizonyos napon, a kora reggeli órákban a vészjelző fülsiketítően felharsant, és 5 amerikai interkontinentális ballisztikus rakétára hívta fel a figyelmet, amelyek a Szovjetunió felé tartottak. A protokoll szerint az esetet rögtön jelenteni kellett a szovjet parancsnokságnak, ám a bunker parancsnoka, Stanislav Petrov alezredes habozott, tudván, az új műholdas rendszer hajlamos a hibákra. Mindent percek alatt kellett mérlegelnie, de meghozta a döntést, amelyben sokáig kétségei voltak. Figyelmen kívül hagyva a jelzést, hamis riasztást jelentett a parancsnokságnak. Később kiderült, hogy igaza volt, az egyik műhold a napfény megcsillanását értelmezte félre a Montana fölött úszó felhőkön. Az eset titkosított maradt a hidegháború végéig, ám ezután Petrovot kitüntették tette miatt, még az Egyesült Államok is. A felsorolásból sok eset kimaradt, csak a legfontosabbakat említettem meg. Bizonyára történtek ezeken kívül olyanok is, amelyekről a közvélemény még nem tud, és lehet, hogy ez sohasem fog megváltozni. Érdemes megtanulnunk belőlük, milyen apróságokon múlik a világ sorsa. Láthattuk, hogy világháború indításához, ha adott a hatalmas puskaporos hordó, elegendő egy szikra, amelyet szolgáltathat apró technikai meghibásodás vagy egyetlen ember rossz döntése.


István, a király Az idén 34 éves darabon – kis túlzással élve – nemzedékek nőttek fel, és mi is bármikor szívesen énekeljük el az egyik legjobb magyar rockopera dalait. Ki ne ismerné a Szállj fel, szabad madár, az Áldozatunk fogadjátok vagy a Mondd, menyit ér az ember c. számokat? Cikkünkben a darab keletkezéséről, ősbemutatójáról, majd feldolgozásairól, utóéletéről olvashattok. Zsolti

Előzmények

A darab előzménye Boldizsár Miklós 1970-es években készült műve, az Ezredforduló volt. Az írót a Szörényi Levente-Bródy János szerzőpárossal együtt már a kezdetektől foglalkoztatta egy hasonló zenés darab ötlete, ám a megvalósításig egészen 1983-ig kellett várni. Gondoljunk bele: egy olyan rendszerben, ahol a magyarságtudat nem volt a mindennapok része, szinte lehetetlen küldetés volt egy ilyen hazafias művet a színpadra, a filmvászonra vinni. Nem is sejthetjük, hogy milyen másodlagos jelentést hordozhatott 1983-ban a rögtön az első dalban felcsendülő „Valakinek holnap le kell mondani hivataláról” sor. A rockopera megvalósításában, engedélyeztetésében elévülhetetlen érdemei voltak Nemeskürty Istvánnak, a Magyar Filmintézet akkori igazgatójának és Koltay Gábornak, a film producerének és rendezőjének.

az ember szövegének hallatán? Történészek vitatkozhatnak a korhoz, a megtörtént eseményekhez való hűségen, azonban egy ilyen alkotást nem csak a száraz tényeket látó szemüvegen keresztül kell szemlélni. Érdekesség például, hogy Koppány lányának, Rékának az alakját Bródy János találta ki. Úgy vélte, a keresztény hitre áttért, de az apját tisztelő, a népiességet megtestesítő lány lehetne a megoldás, a közös kapocs a két fél között, akivel feloldódhatna a konfliktus. Talán a mai Magyarországnak is sok Rékára lenne szüksége… A két főhőst, Istvánt és Koppányt rockoperához képest kellő alapossággal mutatja be a darab, s szerintem lehetőség nyílik mindkét oldal megértésére, elfogadására. Azt hiszem, nincs abszolút jó megoldás a konfliktusra, bajban lennék, ha nekem szegeznék a kérdést: Ó mondd, te kit választanál…?

A rockopera

Ősbemutató

A darab zsenialitása – véleményem szerint – abban rejlik, hogy hangzásvilágával hihetetlenül tud hatni a magyar emberek érzésvilágára, míg szövegeivel a lelkünket érinti meg. Kit nem emel fel a Szállj fel, szabad madár lüktető lendülete és ki nem gondolkozik el a Felsőbb Hatalommal, Istennel való kapcsolatán a Mondd, mennyit ér

A rockopera ősbemutatója 1983. augusztus 18-án, a városligeti szánkózó dombon (azóta Királydombon) volt. Az eredeti megrendelés egy filmre szólt, ám a költségvetésből kijött egy nagy volumenű szabadtéri előadás is. A nézőknek szóló előadás után éjszaka vették fel a filmet, ami gyakorlatilag a rockopera színházi közvetítése volt. A


hét előadás alatt összesen 120 ezer ember látta az István, a királyt, az első alkalommal a darabot záró Himnusz utolsó hangjai után fél óráig tapsoltak, ujjongtak a nézők. A mozifilmre közel egymillióan váltottak jegyet, és a hanglemez is hatalmas példányszámban kelt el. A színpadra állított darabnak az volt a sikere, hogy a színházi világban forgó szereplőket (Pelsőczy László-István, Hűvösvölgyi Ildikó-Picur, Balázs Péter-Bese) jól kiegészítették a rock világából érkezett, könnyűzenei előadók (Vikidál Gyula-Koppány, Nagy Feró-Laborc, Deák Bill Gyula-Torda és István hangja Varga Miklós). A kor valóban ünnepelt nagyjai voltak, illetve némelyeket az István emelt azzá, indította el felfelé ívelő karrierjét.

További fontosabb bemutatók

Az 1983-as siker után a mai Pesti Magyar Színházban Kerényi Imre adaptálta kőszínházba a művet. A darab négy év alatt több mint kétszáz előadást ért meg. 1990-ben a Népstadionban mutatták be újra az István, a királyt, az ősbemutatót rendező Koltay Gáborral, ám más szereposztással. Istvánnak már nemcsak a hangját kölcsönözte Varga Miklós, hanem el is játszhatta, mint ahogy Sebestyén Márta is Réka szerepét. 1992-ben a sevillai világkiállításon láthatta a nagyérdemű a klasszikussá váló művet, majd itthon 1995-ben a Margitszigeti Szabadtéri Játékokon. 2000 és 2012 között szintén a Pesti Magyar Színház műsorán volt a felújított kőszínházi darab, 230nál több előadást ért meg a mű ekkor. 2002-ben Esztergomban készült a felújított darabról videófelvétel, amelyet DVD-n adtak ki. A 20 éves jubileumi előadást Erdélyben, a csíksomlyói nyeregben ünnepelték Novák Ferenc (Novák Péter édesapja) rendezésében. Varga Miklós és Vikidál Gyula játszotta a két főszerepet, a darabot 350 ezren tekintették meg. A 30 éves jubileumi előadás Alföldi Róberttel valósult meg a Szegedi Szabadtéri Játékokon. hu.wikipedia.org; 24.hu; jbsz.hu

Rendezése eltérő volt az eddig megszokottól, nagy port kavart, ám – a nem várt érdeklődésre való tekintettel – mégis újabb előadást kellett beiktatni. 2015-ben Novák Péter Városligetben vitte színpadra a a rockoperát.

A társulat

2007 augusztusában indult a közszolgálati csatornán A társulat c. műsor, amely arra volt hivatott, hogy a 2008-ban esedékes 25 éves jubileumi előadás szereplőit kiválassza. A műsorban a későbbi rendező, Szikora János vezette zsűri először 24, majd 16 tehetséget választott ki. A februárban megkezdődött szerepdöntők során nyolc este nyolc szerepet osztott ki a zsűri, így a hosszúra nyúlt széria május 10-i adásában derült ki, hogy Feke Pál lesz az évfordulós előadás Istvánja. A darabot végül június 18-án mutatták be az Arénában, majd 2008 és 2010 között az ország területén több előadáson közel 250 ezer néző láthatta az örökérvényű magyar alapművet. Végezetül az egyik szerző, Bródy János szavaival szeretnék búcsúzni, amelyben azt fejti ki, hogy számára az István, a király a kettős lábon álló magyar identitástudatról szól: „… egy olyan kis nemzetnek, mint a miénk, mindig erős az önazonosság iránti vágya, ezért egyfolytában küzdenie kell a nagyhatalmakkal. Másrészt szövetségesek nélkül egy kis nemzet sem élte túl a történelmet. Számomra az volt rendkívül izgalmas, hogy ez az ellentmondás különféle formákban végighúzódott az egész magyar történelmen.”


Sorozatajánló: Westworld A tavalyi év végén érkezett meg az HBO legújabb saját gyártású sorozata, mely első pillantásra egy érdekes sci-fi–western keveréknek tűnt. De vajon bevált-e a két műfaj keresztezése, és sikerült-e megugrani a csatorna korábbi szériái által igencsak magasra tett lécet? Cikkünkből többek között választ kaphatsz ezekre a kérdésekre is. Laci

Első pillantásra semmi furcsaság nem tűnik fel az embernek. Sweetwater ugyanolyan vadnyugati kisvárosnak tűnik, mint amilyet mindenki ismer, aki életében akár csak egyetlen western filmet megnézett. Megtalálható itt minden klisé: a vasútállomásról nyíló széles főutca, ami tökéletes drámai lövöldözések színterének, a tipikus vadnyugati kocsma, amely egyben bordélyházként is üzemel, s ahová természetesen egy kétszárnyú lengőajtón át lehet bejutni, valamint az ilyen kisvárosok jellemző lakói is: a messziről jött szépfiú, a rámenős, nagyszájú madame, az öreg sheriff és a tipikusan, szinte csak a megmentésére váró lány is. Ha azonban kicsit jobban megfigyeljük a dolgokat, feltűnhet néhány furcsaság. Az emberek egy része – a vonatról érkező idegenek – mintha egyáltalán nem illenének erre a helyre. Nemcsak az öltözködésük furcsa egy kicsit, de viselkedésük is olyan, mint akik leugrottak egy rövid vakációra, a vadnyugat közepére. Talán azért, mert ez így is van. Amit látunk nem más, mint illúzió. Ez Westworld, egy embereknek tűnő robotokkal teli park, amelynek csak az a célja, hogy szórakoztassa az ideérkezőket. A csillagászati árak miatt a világ leggazdagabbjainak kikapcsolódása ez, de amit a pénzükért kapnak, arra nehéz is árcédulát ragasztani. Amint egy vendég begördül a szerelvénnyel az állomásra, máris megkezdődik a játék, melyben ő a főszereplő. Azt tehet, amit akar, és nemcsak Sweetwaterben, hiszen ez csak egy amolyan gyakorló terep. Minden sarkon újabb és újabb történetek várják a látogatókat, melyekre a vendéglátóknak hívott robotok invitálják őket, s ezeket követve eljuthatnak a park belsejébe. Ezen a helyen mindenki az lehet, aki csak akar, és tényleg azt csinálhatja, amihez csak kedve támad. Ha egyik nap le szeretné lőni a szerencsétlen öregurat, aki leesett a kocsiról, megteheti, de a következő napon akár elindulhat vele kincset keresni, hiszen minden este összegyűjtik az androidokat, kitörlik az emlékeiket, és visszahelyezik őket eredeti pozíciójukba, hogy aztán induljon minden újra elölről. Westworld fenntartásához azonban szükség van az emberekre is, akik javítják, fejlesztik, esetleg felügyelik a robotokat és vigyáznak a vendégekre. Az ő mindennapjaikba is bepillantást nyerhetünk, ám megismerhetjük az egész létesítmény árnyoldalát is.

Még mielőtt valaki megijedne, a sorozat nem egy futurisztikus köntösbe bújtatott vidámpark menedzseléséről szól. A sorozat ennél sokkal intelligensebb. A Westworld rengeteg érdekes témát vonultat fel, és sokkal több gondolkodásra készteti a nézőt, mint azt elsőre sejtené. A történetből minél kevesebbet lelőve, van itt szó a robotok jogairól, a mesterséges intelligencia veszélyeiről, sőt, még olyan morális kérdésekről is, hogy az emberek, ha bármit megtehetnek, inkább a gonosz vagy a hős szerepét választják-e. Az egész sztorit jól felépítették, s az első résztől az utolsóig hoz valami meglepetést, akcióból sincsen hiány, sőt, helyenként a sorozat rendkívül jól váltogat a western műfajának jellemzői és azok paródiái közt. Az igazat megvallva az évad közepe felé kissé túl soknak hat a rengeteg szál és felvetett morális dilemma, s ezt a gyönyörűen felépített, a sci-fi és a vadnyugat keveredéséből kialakuló látvány- és hangulatvilág is alig-alig tudja ellensúlyozni. Egy dologról viszont még nem ejtettem szót, az pedig a színészi játék. Ez a sorozatban egyszerűen zseniálisra sikerült. Egyrészt a casting is fenomenális – az öreg alapítót játszó Anthony Hopkinst és a fekete ruhás embert megtestesítő Ed Harrist szerintem senkinek sem kell bemutatni. A robotokat alakító színészek játékára azonban tényleg nem találni szavakat: ahogy egyik pillanatról a másikra válnak élettel teli izgő-mozgó emberekből szinte mozdulatlan gépekké, az tanítani való. Külön kiemelendő a számomra eddig ismeretlen Evan Rachel Wood játéka, aki az egyik főszereplő robotot, Dolorest alakítja olyan átéléssel, hogy az ember a végére már tényleg nem tudja eldönteni, élő embert vagy robotot lát a képernyőn. Aki tehát csak egy könnyű kikapcsolódásra és néhány vicces jelenetre vágyik, annak nem tudnám ajánlani a Westworldot, ám ha valaki azt szeretné, hogy kicsit megdolgoztassák a szürkeállományát és tényleg minden rész után még fél napig gondolkodjon egy-egy jeleneten, az ne habozzon belevágni ebbe az egészen különleges sorozatba.

forrás: theguardian.com, imdb.com


Duramax Camaro A tengerentúlon jelenleg nagy rajongói tábora van az „engine swapped”, ”rollin coal” autóknak. Időről időre egyre erősebb és agyamentebb ötletek látnak napvilágot az egyediség és a „built not bought” irányzat kedvelőinek garázsaiból.

Márk

Ezen autók legtöbbjéről viszont már kilométerekről lerí, hogy motorterükben már semmi sem gyári. Legtöbbször annyira elszabadulnak a gondolatok, hogy komoly karosszériaátalakítások és a lökhárító szétvagdosása után sem lehet a gyári motorháztetőt lecsukni a helyszűke miatt. Ám egy minnesotai műhelyben Nathan Mueller olyat alkotott, mint még senki ezelőtt. Művének alapját egy 5. generációs Chevrolet Camaro (2010) képezte. Az alapgondolat az volt, hogy a Camaro orrába úgy építsenek bele egy V8-as dízelmotort, hogy közben ne kerüljön megbontásra a tűzfal és a gyári motorháztető sem. A projekthez sikerült hozzájutnia egy jó állapotú autóhoz, amiből mindössze csak a motor és a váltó hiányzott, valamint egy kisteherautóhoz, amiben az átépítéshez szükséges motor volt. Az erőforrás egy 6,6 literes common-rail rendszerű Duramax motor, amely 2001 óta piacon van, folyamatos fejlesztés alatt áll, és a mai napig gyakran építik be különféle kisteherautókba. Természetesen kis módosításokat eszközöltek rajta, többek között új turbófeltöltővel és szoftveres tuninggal tették virgoncabbá. Az autó manuális sebességváltót kapott, mivel a Chevy Express automata váltója nem fért bele a gyári váltóalagútba. Az autó futóműve is átdolgozásra került az orrában lévő súlytöbblet miatt. A változások kívülről szinte észrevehetetlenek, amíg áll a motor. A tervezési célok teljesültek, a gyári kinézetet sikerült megőrizni, mindössze az alsó hűtőrácsok mögött látható tekintélyes méretű intercooler ad okot a gyanakvásra. Beindítás után azonban le sem lehet tagadni az átalakításokat, a jellegzetes dízel V8-kerregés és az irgalmatlan mennyiségű korom miatt, amit minden gázadásnál kilő. Az autó tömege mindössze 2 tonna, ezt igen kön�-

forrás: duramaxcamaro.com

Így néz ki az igényesen beépített Duramax 6,6 motor. Bárkivel el lehetne hitetni, hogy egyszer sorozatgyártásba fog kerülni.

nyen mozgatja a mérőpadon lemért 516 lóerő és 1200 Nm nyomaték. A biztos megállásért Brembo fékek felelnek. Az eredmények önmagukért beszélnek. Nemhiába, hiszen Nathan műhelye kifejezetten sugallja, hogy azokat az átalakításokat, amiket más műhelyek elutasítanak, ők szívesen fogadják. Főként karosszériaátalakításokat végeznek, például egyedi gallytörő rácsokat készítenek. A Camaro a 3. dízellé alakított autója, és egyben a legjobban sikerült is. Egyre több tapasztalatát mutatja a munkái minőségének javulása is. A másik két projektnél Cummins dízelmotort használt. Az első egy 1960-as Cadillac, a második egy 2006-os Dodge Charger volt. A Cadillacnél látszott, hogy a cél mindössze annyi volt, hogy valami egyedi legyen az eredmény. Üzembiztos volt alkotása, viszont Mad Max filmbe illő kinézete sok tekintetet megragadott. Mindenkinek szemet szúr a motortéren kívülre helyezett turbó, valamint légszűrő. A Charger viszont már egy mindennapokban is használható autó. Utolsó két projektje napi használatban van, múlt évben mindkét autóval megtett 20 ezer kilométert, minden meghibásodás nélkül. A tévhitek eloszlatása miatt megemlítendő, hogy a Chevrolet gyári 6,2 literes benzinmotorja közel 100 lőerővel gyengébb, továbbá fogyasztása is nagyobb. A benzines fogyasztását a gyár – igen optimista módon – 14 literre adta meg, míg a Duramax motoros normál napi használat mellett mérve sosem megy 11 liter fölé. Egy biztos, Nathan munkásságát világszerte csodálják, mindenki izgatottan várja, hogy legközelebb milyen különlegességet mutat be műhelye.


Sudoku


KÁTÉ 2017 márciusi szám  

Kate 2017 marcius

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you