Földön kívüli élmény

Bendegúz & Szücsi - Uram, kész a habcsókos kávémuff. Három vagy négy spuddlinggal óhajtja? - Főleg spuddlinggal kérem és kérnék bele egy kis kávémuffot. - Máris uram. Itt van mellé a hatodik reggeli újság is. Óhajtja elolvasni, vagy az előző négy mellé dobhatom? - Swordy, hátha az első reggel óta változott benne valami, elolvasom ezt is.

Azzal a lord kezébe vette az aznapi szennyet és megpróbált valami újat találni benne. A hatodik nap (Nap#6) aranyló fénye betöltötte az étkezőt. A Suus2012 bolygó sziluettje mögül kitekintő napsugarak együttes ereje elkezdte megolvasztani a spuddlingot. Illetve először ezt hitte őméltósága, majd meglepődve tapasztalta, ahogy a pohár szétfolyik a kezei között, markában hagyva egy pogácsányi, kőkemény pudingot. - Micsoda reggeli, micsoda reggel! Talán ez eddig a mai kedvencem! - Ezt örömmel hallom, uram. Óhajtja lementeni a „kedvenc étkezéseim” mappába az emléket? - Mindenképp, Swordy. - Máris intézkedem. Amint látom, a fedélzeti számítógép lassan befejezi az útiránykalkulálást, perceken belül indulhatunk. Mikor szeretne startolni? - Márpedig az európai töketlen fecske gyorsabb, mint az afrikai. - Rendben, értettem.

Azzal útra keltek. A másodperc tört része alatt értek el valahová , ahová eredetileg nem akartak volna. Ez már így ment azóta, hogy a csészealj borításáról lekopott az űrhajó elejét jelző informatív nyilacska, az utak kalkulálásához emiatt véletlengenerátorral határozta meg a fedélzeti számítógép, hogy merre van az előre.

Már régóta legfőbb céljuk volt meglátogatni az évszázadok óta lakatlan, katasztrófaturistákat vonzó, leharcolt anyabolygójukat, melyet egykor Földnek hívtak. A tervük meglepő módon ismételten füstbe ment, ennek következtében utazóink egy furcsa, gomolygó gázfelhőbe burkolt bolygóra tekintettek le – avagy fel. - Uram, a fedélzeti számítógép szerint ez az égitest négydimenziós. Óhajtja, hogy előhozzam a dimenziós kabátokat? - Nem kezdtek azok szétfoszlani a legutóbbi alkalommal? - A gyári másfél dimenzióból még a rendelkezésünkre áll egy, úgy vélem az elegendő lesz. - Kiváló, készítse a teleportert!

Swordy felvette szürke kabátját, majd felsegítette urára a hupilila, fényáteresztő ám mégis jól szigetelt, brütt szövetcsodát. Ezt még az anyai nagynénjétől örökölte a lord és rengeteg csodás emléke fűződik hozzá. Többek között ebben ment el első randevújára, egy megkérdőjelezhető mértékben ötdimenziós nővel.

Átlagos esetben megközelítették volna űrhajóval az előttük bolygó égitestet, sajnálatos módon azonban Brünnhilda néni nem rendelkezett olyan telt idomokkal, hogy ruhatárából a csészealjat is felöltöztethesse, így hát maradt a jól bevált teleportálás.

Mikor leértek, nem tudták, hogyan érezzék magukat – vagy egymást. Az első dolog, amire felfigyeltek, hogy a szél Stephen Hawking önéletrajzát susogja halk, gépi hangon. A lord örömittasan kiáltott fel - vagy le: - Mámor!

A halk idillt megtörő harsány kinyilatkoztatás hatására összerezzentek a körülöttük fekvő kövek. Karakán utazóink ellentmondást nem tűrően szegezték szemüket a látószerveket növesztő kavicsokra, akik szúrós tekintettel néztek vissza rájuk. Pár pillanattal később elkezdtek ugrálni a parányi kődarabok, hatalmas buborékokat hagyva maguk után. Utasaink először tétován egymásra, majd magukba néztek. Ekkor jöttek rá arra, hogy a bolygó ugrált alattuk és felettük. - Ez egészen… átlagos. Azt hittem látunk ma valami újat is.

Erre megjelent egy agresszív négydimenziós varrógép és visszavarrta a lefoszlott fél dimenziót a kabátokra. Ekkor felkiáltott Swordy: - Deus ex machina!

Utasainkat kellemetlen érzés fogta el, az egész világ forogni, pörögni és úszni kezdett velük egy meghatározhatatlan irányba. Hogyan is érezhetné magát egy 4D-s térben egy négy és fél dimenziós élőlény? Kifejezetten ramatyul. Úgy döntöttek, inkább viszszatérnek a csészealjra és megreggeliznek. Mire visszaértek ötvenhat olvasatlan, megegyező faxüzenet várta őket, mind ugyanattól a személytől. - Swordy, már megint maga szórakozott a faxommal? - Nem uram, tudtommal már évek óta csak maga szórakozik vele. - Akkor meg mégis ki tehette ezt?

A lakáj alaposabban szemügyre vette az utolsó kapott üzenetet, amit egyenesen a Földről címeztek. Bár a Braille-írás megnehezítette a szöveg értelmezését, a fedélzeti számítógép segítségével végül sikerült dekódolni. Az üzenet az alábbit tartalmazta: Segítség! - STOP – Nagy bajban vagyok! - STOP –Itt ragadtam a Földön. - STOP –

A lord harcias tekintettel nézett az ismeretlenbe, majd teljes nevén szólította a kedvenc jelszaváról elnevezett szolgáját: - Password, irány a Föld!25