Pandadiplomácia

Andris A világ számos országának van olyan természeti kincse, amit előszeretettel alkalmaz tárgyalási alapként. Ilyen az orosz gáz, a szaúdi olaj vagy a kazah urán. Kína azonban egy egészen különleges dolgot használ fel diplomáciai eszközként, méghozzá az óriáspandákat.

A veszélyeztetett faj természetes élőhelye jelenleg kizárólag Kínában található. A távol-keleti ország 1984-ig számos nemzetnek ajándékozott óriáspandát az egymás közötti barátság kifejezéseképpen. A leghíresebb ezek közül Richard Nixon és Mao Ce-tung találkozásához köthető, ahol az amerikai elnök két óriáspandát kapott a kínai diktátortól. Az esemény világszerte nagyon népszerű lett. A washingtoni állatkertben több mint 20 ezren nézték meg az állatokat egy nap alatt, a brit miniszterelnök pedig felkereste Kínát, hogy ők is kaphassanak hasonló ajándékot. A kínaiak eleget is tettek a kérésnek, az odaajándékozott pandák pedig később a Természetvédelmi Világalap (WWF) logójának inspirálójává váltak.

A sok elajándékozott állat után a kínaiak átgondolták a stratégiájukat, és 1984-től örökbe nem, csupán kölcsönbe adtak óriáspandákat. A mai napig működő gyakorlat szerint a kölcsön 10 évig tart, évi legfeljebb 1 millió dolláros díjért cserébe. A szerződésekben azt is megkötötték, hogy minden külföldi állatkertben megszülető panda automatikusan Kína tulajdonát képezi.

A távol-keleti ország számos esetben használta ki az óriáspandák terén fennálló monopol helyzetét a diplomáciában. 2018-ban például Finnország azután kapott két óriáspandát kölcsönbe, hogy az ország vezetése nyíltan támogatta az „egy Kína elvet”. Egy másik híres eset, amikor 2006-ban Robert Zoellicket, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettesét kínai látogatása során lefotózták, amint egy öt hónapos pandát ölel át. Ez a kép később erősen propagálva lett a kínai médiában annak a jelképeként, hogy a két ország kapcsolata javulófélben van.

A pandadiplomácia Kína egyik legnagyobb, jelenleg is tartó konfliktusában is helyet kapott. Kína alatt általában a Kínai Népköztársaságot értjük. Van azonban egy másik Kína is, a Kínai Köztársaság vagy más néven Tajvan. Az „egy Kína elvnek” megfelelően mindkettő ország vezetése sajátjának tekinti a másikat, azonban közigazgatásilag a két állam egymástól függetlenül működik. Ez a konfliktus a modernkori diplomácia egyik legfontosabb problémája. A két ország kapcsolatába először 1998-ban kerültek bele az óriáspandák, amikor a szárazföldi Kína felajánlott két egyedet Tajvannak. A tajvani kormány ragaszkodott ahhoz, hogy az állatok szállítása a „Veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény” (röviden CITES) betartásával történjen. A kínai vezetés azonban ezt nem tartotta szükségesnek, hiszen az ő értelmezésükben nem két ország közötti, hanem belföldi transzferről volt szó. Az egyet nem értés miatt a kölcsönbeadás végül nem történt meg. 2005-ben újabb konfliktust okoztak a pandák a két ország között. Az akkori tajvani ellenzék vezetője Kínába látogatott, ahol felajánlottak az országának két pandát. A két állat neve Tuan Tuan és Yuan Yuan volt, ami „újraegyesítést” jelent. Bár a tajvani közvélemény és az állatkertek is támogatták a lehetőséget, az erősen függetlenségpárti kormány elutasította a pandák befogadását. Hivatalos kommunikációjukban arra hivatkoztak, hogy a tajvani klíma nem megfelelő a pandáknak és a kínaiaknak egyébként is le kellene állniuk a gyakorlattal, hiszen az otthonukból kiragadott és ketrecbe zárt állatok nem lesznek boldogok. Persze mindenki tudta, hogy a háttérben a kormány ezzel a döntésével is a két ország közötti távolságtartást szeretné megerősíteni. 2008-ban azonban kormányváltás történt Tajvanon és az új kabinet a békülékenyebb politika keretében elfogadta a Kínától kapott ajándékot. A pandák megérkezése hatalmas események számított az ország életében.

Bár az elmúlt évtizedekben nagyon sok óriáspandát ajándékozott el vagy adott kölcsönbe Kína, egyre többen vannak, akik kritizálják ezt a gyakorlatot. Az egyik fontos ellenérv természetesen az állatvédelem. Mivel egy egyébként is kihalófélben lévő fajról beszélünk, sokan nem tartják helyesnek, hogy az állatokat kiragadva természetes környezetükből a világ különböző pontjain állatkertekben tartják bezárva. Ennek megfelelően az Egyesült Államok már csak akkor fogad el óriáspandákat, ha Kína a kölcsönzési összegnek legalább a felét az állatok és élőhelyük megóvására fordítja. A másik nagy problémát a pandák fenntartásának költségei jelentik. Egy átlagos óriáspanda napi 40 kilogramm friss bambuszt eszik meg. Ez óriási költséget jelent az állatkerteknek, amihez természetesen még hozzájön a Kínának fizetendő kölcsönzési díj is. A bambusznak azonban a beszerzése sem egyszerű. A pandémia alatt például egy kanadai állatkertnek vissza kellett juttatnia az állatokat Kínába miután nem tudta megoldani a bambuszellátmány folyamatos beszerzését. Bár a pandák kölcsönzésének egyre több az ellenzője, Kína a mai napig felhasználja őket diplomáciai eszközként.

források: wikipedia/pandadiplomacy 5