Page 1


IMPRESSZUM - AVASI ÖSVÉNYEK Kiadó: Avasi Borút Egyesület Felelős kiadó: Báthory Csongor Szerkesztő: Darázs Richárd Tördelés, dizájn: Zagyi Péter Korrektor: Balogh Attila Köszönet a kutatásban nyújtott segítségért a következőknek: Dr. Sáfrány József, Dr. Gyurkó Péter, Farkas Gyula, Herman Ottó Múzeum, MNL B.–A.–Z. Megyei Levéltára, II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Tasi Endre, Zempléni Múzeum Képeslapgyűjteménye. Az Avasi hangulatok fotópályázat képeinek beküldői: Balogh Attila, Bakk Norbert, Bejczi Béla, Béres Attila (BRS pince), Béres Attila (Attis photography), Bognár Péter, Demeter Olivér, Vajda Judit.

Miksolc, 2017.

ISBN 978-963-12-7912-2


KÖSZÖNTŐ KEDVES OLVASÓ, KEDVES BARÁTUNK! Civil kezdeményezésünk sikerét jelzi, hogy az ismeretterjesztő célzatú Avasi értéktár harmadik darabját tarthatja kezében az olvasó. Ismét időutazással kezdjük: a Mesélő macskakövek ezúttal Móricz Zsigmond a Nyugatban megjelent, azóta sokszor idézett írásával nyit, ezt Zsedényi Béla értekezése követi, majd pedig egy Krúdy-regény kerül terítékre néhány izgalmas részlet erejéig. Ezt követően egy vázlatos történeti áttekintés, majd a hajdani Fábián vendéglő mindennapjait felelevenítő interjú következik. Végül az avasi kilátóról az avasi kilátóban lezajlott beszélgetés második darabjának írásos változatát olvashatjuk. Ezt követően a nagy sikernek örvendő Avasi Borangolás nevű rendezvény rövid bemutatásával folytatjuk. Az Avasi hangulatképek egy fotópályázat legjobb darabjait tárja elénk, a korábbról már szintén ismert Avasi tekercsek fejezet pedig a „Bort iszom én, nem vizet…” című kisfilm kockáit eleveníti fel. Zárásként mai avasi vendéglátásról indított rovatunkban ismerkedhetünk meg a János Pincével és az Avasi Cellariummal.


MESÉLŐ MACSKAKÖVEK MÓRICZ ZSIGMOND

MAI NAPOK „Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város. E pillanatban el van hanyagolva. Az állam nem favorizálja. Nem kapott még egy kis egyetemet sem; nem kapott privilégiumokat. S ami nagyobb baj, nincs benne a köztudatban a fontossága, jelentősége és értéke. […] Miskolc egy hosszú és keskeny völgyben fekszik, kelet-nyugati vonulatban. Igazán egy utcás város, amely e miatt igen érdekesen fejlődött. Az Avast öleli körül. Nyugati végén Diósgyőr nőtt össze vele, keleti végén megnyilik a nagy Alföld síkja s a Sajóra támaszkodva, Hejőcsabáig nyúlt. Ezenkívül egy párhuzamos völgyön fejlődik tovább. Ha az ember megáll a Nagylyány-temető magaslatán, csodálatos tájkép nyilik meg előtte. Északról a Bábonyi bérctől a Tetemvár-hegyig, délen a Ruzsin és Kőporostól az Avasig gyönyörű zöld alacsony hegyek, dombok. Lent a város sűrű tetői. Valósággal ideális kertváros. Nyugaton a diósgyőri gyár fehér füstfelhői, keleten a Sajótáj síkja. Nem lehet kedvesebb és bölcsebb elhelyezkedést kivánni. Távol egymástól az ipartelepek s a város egy jövő városrendezés után kész és festői paradicsom. Most érik a terv, hogy Miskolc egy közigazgatási testté váljék a vele ma már teljesen összeépült Diósgyőrrel és Hejőcsabával. Így a kb. négy kilométer hosszú város nyugatra öt kilométerrel, keletre s délre három kilométerrel nőne. Pompás, tizenkét kilométeres város állana elő s a lakossága is valami 25.000-rel gyarapodna. Ma Miskolcnak kb. 60,000 lakosa van. Így lenne egy 85-90,000 lakosú város. Ez maga hallatlanul megnövelné a jelentőségét országos viszonylatban. Szeged és Debrecen lakóinak jelentékeny része kint van a tanyákon és nem vesz részt a város központi és kultúréletében. Miskolc egy ilyen közigazgatási ténnyel egyszerre Budapest után az ország első városa lehetne s akkor már csak emiatt sem hanyagolhatná el érdekeit semmiféle kormányzat. S teljes joga van erre a kialakulásra, mert az életben,

a valóságban tényleg már meg is van ez a hatalmas méret. Én nagyon szeretem Miskolcot. Mindig gyönyörködtet az a pezsgő élet, amely utcáin folyik. Az alföldi nagy városok este kilenckor

álomba borulnak, itt szinte fővárosi élet van éjfélig s még tovább. És minden akcióra hajlamos ez a város. A miskolci iparos és kereskedő olyan lendülettel él, hogy gyakoribb az, hogy túlméretezi üzletét s műhelyét, mint az, hogy szűkmarkúan és fösvényen kimaradjon a fejlődésből.”

Nyugat, 1930. 22. szám


ZSEDÉNYI BÉLA

MISKOLC SZELLEMI ÉLETE ÉS KULTÚRÁJA (részletek) „Alig van város Magyarországon, amelynek földrajzi arculata, amellett, hogy a gazdasági fejlődés nagyszerű predesztinációit magában hordja, a természettől is a szépségek oly változatos gazdagságát örökölte volna, mint Miskolc. […] Az Avas, amelyet a város mintegy félkörben körülölel, a város szívébe könyököl bele. Az út a város főteréről a Szinva hídján keresztül az Avas oldalán büszkélkedő régi avasi templom, az Avas árnyékaiban alvó régi temető és a híres, praehisztorikus multra visszatekintő avasi pincesorok között egy pár röpke perc alatt vezet a tetőre és a legnagyszerűbb panorámában mutatja be a várost. Nyugatra a Bükk rejtelmei sötétednek fel a láthatár peremén, a Szinva a Diósgyőri vár festői romjai alatt szalad el s útjába ejtve a gomolygó füstfelhők alatt elterülő nagy vasgyár telepeit, szőlős domboldalak között fut a város felé. Keletre a város nagy külvárosi jellegű része nyújtózik kaszárnyáival, pályaudvaraival, gyáraival és ipartelepeivel a Sajó partja felé. A déli oldalon

szőlők borítják az Avast, tövében a temetők, a villanegyed, a kórházak feküsznek és délre a messzeségben az alföld végtelennek tetsző csodája tárul fel. Az Avas északi meredek lejtője alatt karcsu tornyai között maga a belváros él, sürög és zajong. Az Avas a város drága dísze és legmarkánsabb jellegzetessége, amely nélkül Miskolc és a miskolci élet el sem képzelhető. Az ősi templom, a régi harangtorony, mögöttük a hangulatos temető és fölöttük a dalos pincesorok, a torkuk mélyében erjedő s érő avasi borral, nemcsak a város arculatára raknak színeket, de a város életébe is valami különös zamatot lopnak bele. Az Avas a város romantikája. De bölcsője azoknak az álmoknak is, amelyek odalent a városban, a felébredéskor, köveket raknak egymásra és palotákat emelnek a jövőnek. Sok öreg ház húzódik meg az Avas tövében és az Avas lejtőinek utcáiban. Ezek legnagyobbrészt a XVIII. század második felében épült módosabb kispolgári házak, minden különösebb jellegzetesség nélkül.


A város nagyobb utcáiban pedig s egyelőre még a főutcáján is, tarka változatban állnak egymás mellett a nagyvárosi nekilendülés előtti időben épült, kopott, máladozó, egyszerűbb, de nagyrészt mégis városi jellegű házak és az ezt követő idők többemeletes, palotaszerű építményei. […] Amikor az új magyar piktúra, Nagybánya leszakadása után, a fővárosi műtermekből újra kimenekülve, a szolnoki és a kecskeméti farmokon kívül új lehetőségek után kutatott s

lelkes és színes’ álmaival az új magyar Barbisont kereste, kereső útján eljutott az Avas aljára is. Egy kis festőiskola élt s virágzott itt akkor, 1919 és 1921 között, az Avas délkeleti lábánál s szelíd lankái alatt. Túl a miskolci villanegyeden, a tapolcai út fölött állt, egy kis öreg kertbe beépítve, a város régi szanatóriuma. Ezt bérelte ki Meilinger Dezső vezetése alatt egynéhány lelkes festő s itt alakítottak szabadiskolát.” […]

KRÚDY GYULA

ETEL KIRÁLY KINCSE „Tokajtól nincs messzire Miskolc, csak éppen Borsodban fekszik, és itt az Avas-hegyet mondják a világ első hegyének, ahonnan az ígéret földje meglátható. A Nyírből Miskolcra valaha vásárra, bálba, szüretre jártak, amikor kölcsönadták a cigányukat, kedvüket, pénzüket, néha meg férjhez is adták a lányaikat a borsodiaknak. Ha nem tudta volna Miskolcra az utat Szabolcs vezér, bizonyosan akadt volna valaki a társaságban, aki már legalábbis verekedni volt Miskolcon. De nem tévesztették el az utat, egyenesen eltaláltak a »Koroná«-hoz címzett vendégfogadóba, ahol az udvaron letelepedtek. (Karácsony felé

(részletek) járt az idő, az udvarról a hideg időjárás miatt elhordták a máskor itt tanyázó vendégeket zártabb helyiségbe, mert nem állottak a szabad levegőt, mint Szabolcs vezér népei.) Göczögő úr, a vendégfogadós nagy lelkendezéssel sietett a vendégek fogadására, mert ez a vendéglős mindenféle jövevénynek nagy nyájassággal nyitott kaput. Vajon miféle előadást fognak tartani a nyíriek (mert eleinte vándor komédiásoknak nézte a társaságot), de Szabolcs vezér komoly szavaiból mindjárt megértette, hogy miről van szó. /3. fejezet/ […]


– No, a töltött káposzta is tud rotyogni, ha azt miskolci módra csinálják – vetette fel a fogadós, mire némi gasztronómiai vita keletkezett, amelyet legjobban úgy vélt megoldhatónak a fogadós, hogy Szabolcs vezért meghívta délutánra az Avason lévő pincéjébe, ahol majd a konyhászati vitát tovább folytatják néhány szakértőnek a jelenlétében. – Van a városban egy rajztanár úr, aki európai hírű szakértő bizonyos dolgokban – ígérte Göczögő. – Szeretem a szakértőket – felelte egyszerűen Szabolcs vezér, amely kijelentésével egyszer és mindenkorra beigazolta, hogy távol áll tőle az elfogultság, amellyel ellenségei vádolták. Nem önmagát tartotta a legokosabb embernek a világon. […] Ha Szabolcs vezér azt mondta, hogy a temetőbe kívánkozik, akkor minden bizonnyal oda irányítja lépteit, míg a Sajó megméréséhez indulók esetleg valamely mulatságos kalandba, esetleg kocsmalátogatásba is keveredhetnek. De a falábú gesztelyi pap, akitől egy kicsit mindig tartott Kálnay, mert a pap nem szerette a hazug embereket, a Sajó-mérőkhöz csatlakozott. »Megnézem én is azt a folyót, amelyet a régi írás szerint Sajou-nak írtak« – szólt a pap, és Kálnay Szabolcs vezér nyomában ballagott az Avas ol-dalán levő régi temetőbe. A temető látnivalói közül Szabolcs vezért természetesen az ódon, elhanyagolt sírhantok érdekelték. Leginkább azok, ahová a 48/49-i honvédeket temették. Sokáig állott egy kőbálvány előtt, amely Szemere Bertalan hamvait födte. Merengésében Kálnay kabátráncigálása zavarta meg, aki mindenféle ócska kalapok és a kalapok alatt kopott emberek emelkedésére figyelmeztette Szabolcs vezért. Azoknak, akiknek nem volt más helyük: szívesen szolgált pihenőhelyéül a régi, avasi temető. Őszi délután ködében nem voltak túlságosan barátságosak ezek a mozgó fejfák, amelyek a fakó fűből figyelő szemmel kísérték a temető látogatóit. Egyiknek-másiknak gallér helyett avatag koszorúszalag volt a nyakában, mintha ez pótolta volna a ruházatot. A fűben lakók vezérének, egy keshedt képű, bajusztalan, rossz tekintetű fiatalembernek pláne nemzetiszínű szalag volt a nyakában, amelyet valamely koszorúról őrzött. Ez tetőtől talpig végigmérte Szabolcs vezért egy szomorúfűz mögül.

– Úgy látszik, hogy még Miskolc is ama kisebb vidéki helyek közé tartozik, ahol sokkal többet álmodnak az emberek, mint élnek – mondta közömbös hangon Szabolcs vezér. – Ezek a céltalan fiatalemberek nyilván arról álmodnak, hogy valakit megvernek, kirabolnak, mint a bakonyi betyárok. Pedig nagy gyakorlat kell a haramiáskodáshoz, nem lehet azt csak úgy egyszerre megtanulni, mert hében-korban megijesztettek egy vénasszonyt, aki itt felejtette a kendőjét a temetői rablóknak. A betyárságot éppen úgy kell tanulni, mint a harangöntést vagy a végrehajtóságot. /4. fejezet/ […] A fogadós pincéje olyan volt, mint maga a terjedelmes, széles vállú, jókötésű, mellben, hasban legalább másfél méter kerületű fogadós, akin elfáradt a szabó, míg mértéket vett, ugyanúgy elfáradhatott a vendég, amíg a gombnyomásra kivilágosodott pincét és annak folyosóit bejárta az Avas oldalában. […] A kipádimentumozott pince tágas előcsarnokában, amelyben elfért volna egy kisebb falu temploma híveivel együtt: már többen üldögéltek a miskolci úriemberek közül, mégpedig olyanok, akik mindig megállották a helyüket, amikor a Miskolcra tévedt vendégeket mulattatni kellett. A fogadós nevelt magának néhány terjedelmes és tekintélyes városi polgárt, akik Európa legnagyobb borivóival is felvehették volna a versenyt, még csak a szemük se rebbent meg odáig, amíg a kezükbe került vendég megadta magát. A pincelátogatásnak első felvonása akkor kezdődött, mikor Szabolcs vezér belépett a pincébe, és megismerkedvén a jelenlevő urakkal: a fogadós vezetésével a pince folyosóinak bejárására indult. […] Hegyaljai, mégpedig filoxéra előtti időből származott bor foglalt helyet a hordóban.” /5. fejezet/


AZ AVAS ÉVSZÁMOKBAN 1471. I. 26.: Mátyás király parancsa: Miskolc lakosait a bortizedre vonatkozó szabadságjogaikban semmi módon ne háborgassák. 1503. II. 11.: Ulászló rendelete: Miskolcon idegen bort nem árulhat, aki ez ellen vét, a bevitt bort elveszíti. 1549.: Miskolc határ szőlőhegyein 405 db. szőlőt írtak össze. 1562.: Oklevél tanúskodik arról, hogy Egri János eladja négy darab szőlőjét és a Szentgyörgy hegyen lévő 3 pincéjét Máté Benedeknek és Máté Ambrusnak. 1569-es bejegyzés szerint: „Sabbathe Pentecon Estván váltotta meg a Szabó Ferencné kö lukát” 1592.: Bakos Papos Balázs megvádolja a miskolci polgárokat, hogy idegen bor behozatali tilalma ellenére lopva ők is visznek bort a városba. (nincsenek zárható városkapuk) 1593-as bejegyzés szerint: Mészáros Kálmán vett egy darab szőlőt „15 Ftr-ért, melj szőlőt hat esztendőre fordult, hogy nem kapálták”. 1632. V. 4.: Szabályozásra kerül a borárusítás. Kiskarácsonyig (január első napja) volt szabad a borárusítás. E naptól Szent György napig (április 24) csak a város pecsétes szapujával lehetett bort mérni. 1632.: A tanács pincehelyet jelöl ki az Avason. 1639. VI. 3.: Az egri pasa oltalomlevele a miskolci hegyek gazdáinak, hogy a szőlőkben ne háborgassák őket. 1639.: Maklári Zubor Márton miskolci prédikátor „vött az Avas völgyön egy pincét egy gönci hordó boron”. 1674.: A város török uraihoz fordul védelemért, hogy katonáktól védelmet kapjanak, mert a boraikat elhordják. 1685.: Szepesi Pál záloglevelet ad egy szőlőről, amely szőlő a Tűzköves oldalán volt. 1686.: A város bérbe adja az égetett bor- és pálinkamérés jogát. 1717.: Városi tanácsi rendelet alapján a lelkészeket és tanítókat borral kell fizetni. 1718.: A városi tanács kocsmát épít. 1722.: A vidékről behozott bor után adót kell fizetni. 1724.: A bíró a templom előtti téren kijelenti, hogy akik a pincékből nem költöznek le a városba, azokat erőszakkal fogják kiköltöztetni. 1792.: 143 tiltott bor- és pálinkamérő helyet írtak össze. 1724.: A városi tanács elrendeli a pincesoron lakók beköltöztetését – az ellenszegülők pénzbüntetést kaptak, épületrészeiket lerombolták. 1725.: Városi rendelet: pincét ásni csak bírói engedéllyel lehet, s adót kell fizetni. 1759.: Már ismerünk nagyobb borházakat is, pl. 17,5m*2,5m-es, emeletes. 1780.: A pincék száma 1224! 1781. V. 25.: Tűzvész a Mindszenti részen – ekkor szervezik meg a városi tűzoltóságot. 1782.: Benkő Sámuel – Miskolc topográfusa – szerint Miskolcon 1424 pince van. 1794.: A város döntése alapján egységes, hiteles mérőeszközt kell készíteni – pecsétes icce. 1800.: A város elad 30 hordó bort a kiadásainak fedezésére. 1800.: Jégeső veri el a szőlők nagy részét. 1817.: telekkönyv szerint 45 szőlőhegyen 1100 gazda rendelkezett szőlőbirtokkal (880 hektáron, a város területének 17%-án).


1817.: Domby István elkészítette a pincék felmérését – 1779 pincét írt össze, ebből az Avason 865-öt! 1825.: A városban 8 kerékgyártó bodnár dolgozik. 1827.: Sokáig emlékezetes a szüret jó minősége. 1828.: A városban 15 bodnár, kádár dolgozik (érdekesség: csizmadia 102), a lakosság több mint 50%-a szőlőművelésből él. 1831.: 1339 pince van Miskolcon. 1843. VII. 19.: Tűzvész – az Alsó papszertől indul, leég 815 ház és 69 pince. 1848.: A pincék száma 1438, ebből az Avason 900! 1852.: A termés jó, aszú is termett. 1856.: 1827 óta ilyen jó bor nem volt, aszú is termett. 1868.: Hegyi rendőri szabályzat létrehozása. 1869.: Állat- és borkiállítás. 1880-tól: kezd pusztítani a filoxéra. 1883. IV. 24.: 1883. IV. 24.: Borcsarnok nyílik Miskolcon. 1885.: A Miskolci kalauz 20 borkereskedőt tüntet fel. 1886.: A Grünfeld cég 65 ezer forintot ajánlott a városnak a bor-, sör- és pálinkamérés jogáért. (A Grünfeld család az országos borkiállításokról érmekkel és oklevelekkel tér haza.) 1887.: „Az Avashegyen láthatók lépcsőzetesen egymásfölé emelkedő sorban Miskolcz szőlőbirtokosainak jól berendezett, s épített pinczéi, melyek legtöbbjei a régi időben telve valának a legjobb minőségű borokkal” (Podmaniczky Frigyes) 1888. IX. 22-26.: A népkerti lövöldében borkiállítást rendeznek. 1890 körüli hír alapján: a borhamisítás fészke Miskolcon van. 1893.: Szabó Gyula új szőlőfajták szaporítóanyagát állítja elő, állami megrendelésre szállít. 1906.: Rákóczi Ferenc és bujdosótársai – akiknek hamvaival Miskolcon is megállt a Kassára tartó vonat – tiszteletére egy ideiglenes fa-kilátót állítanak (Rákóczi-torony). 1908.: A város területén 370 kat.hold a művelt szőlőterület, 7896 hektoliter bort szüreteltek. 1912. III. 31.: Az Avas első kivilágítása. 1913. IV. 3.: Avas víztároló felavatása – a városi vízszolgáltatás kezdete. 1934.: Szeghalmy Bálint és Demes Béla tervei alapján megépül a kilátótorony az Avastetőn. 1956 decembere: leég a kilátótorony (a szemtanúk szerint egy szovjet harckocsi lőtte ki) 1963. VIII. 20.: átadják a Hofer Miklós és Vörös György által tervezett új Avasi kilátót – a TV-toronyként is funkcionáló 72 méteres építmény alsó szintjén körbejárható terasz, felső szintén pedig presszóhelyiség található. 2006.: Megalakul az Avasi Borút Egyesület. www.avasiborut.hu 2006.: Megrendezésre kerül az I. Miskolci Fröccsfesztivál, a helyszín ekkor a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületének udvara. www.froccsfesztival.hu 2012.: Az I. Avasi Borangolás nevű rendezvénysorozat megrendezése. www.borangolas.hu 2013 szeptembere: Az Avasi Disputa projekt megindulása (az alapprojekt lezárult, ám azóta is kisebb-nagyobb pályázati támogatásból folytatódik a kezdeményezés). www.facebook.com/avasidisputa

összeállította: Bejczi Béla


FÁBIÁN VENDÉGLŐ A CSÁTHI SORON INTERJÚ

DUDÁS LÁSZLÓNÉ melletti telken, illetve épületben. Nagyon jól menő vendéglőjük volt, hiszen közel voltak a városhoz. Azt tudni kell, hogy az avasi vendéglőknek valamilyen szinten megvolt a háború előtt is, háború után is – ugye, én arra emlékszem inkább – egy meghatározott vendégköre. Sok vendéglő volt, megélt mindenki, egy-egy soron két-három egymás fölött, ott voltak a vendéglők sorban. Nagyszüleim vendégköre zömmel a főutcai iparos- és kereskedőtársadalomból került ki. Ékszerészek, cipőbolt-tulajdonosok, méterárukereskedők, autószerelők, tehát jó nevű iparosok voltak az ő vendégkörükben. ’51-ben államosították. Tudom, hogy volt az Avason, ahova inkább a munkásosztály járt, volt olyan, két sorral feljebb – ezt már én ’45 után …7-8-9 éves kislányként hallottam, tehát nem az én orromra kötötték, de azért csak le lehetett szűrni, hogy – volt olyan hely is, a Tóthné vendéglője, ahova a „széplányok” jártak. Az lett később a Gól vendéglő, amit a DVTK kapusa üzemeltetett. […] A Gól az ott volt a Nagyavason, tehát ahol a nagyszüleim vendéglője volt, afölött egy sorral, de kicsit eltolva az Erzsébet tér felé. Dobó volt a futballista, aki a Gól vendéglőt… Mit tudom én, már az ’57–es, 60-as években, lényegtelen, tehát volt egy ilyen vonulata is a dolognak, tudtuk, hogy oda azok mennek, akik lányokat keresnek. Akkor a Verebély, az a temetőn túl, a Vasgyár felé, tehát a temető közepén van Mérhetetlen szerencsénknek tartjuk, hogy egy hármas ipszilon elágazás, annak, ha a bal azóta megismerhettük a történelmi források- szárnyán a Latabár sír felé megyünk, azon túl ban szereplő vendéglősök egyik unokáját, aki volt a Verebélynek a vendéglője. készségesen válaszolt érdeklődő kérdéseinkre. Annak mi volt a neve? Kezdjük az elején! Hogyan került Miskolcra a Ezt nem tudom, így emlegették a nagyszüleim, család? illetve már háború után a nagymamám, A nagyszüleim az 1920-as években kerültek mert ’40-ben meghalt a nagyapa, hogy VereMiskolcra. Vendéglőt nyitottak a Nagyavas bély Zoltán, Verebély bácsi. És egyre emCsáthi sor 376. szám alatt, a jelenlegi Bortanya lékszem még, a névre a Mélyvölgy utcán, Az Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület 2014-2015. évi – az „Avasi Disputa” projekt keretében tartott – kulturális rendezvényeinek és tudományos kutatásainak egyik fontos vállalása volt feltárni a miskolci Nagyavason épült borházak számozásának változásait, a pincetulajdonosokra, építési eseményekre, használatra-funkcióra vonatkozó történelmi ismereteket. Levéltári források alapján akkor mindössze az alábbiakat sikerült kiderítenünk az egyik legérdekesebb pincéről és borházáról. Csáthi sor 376. szám. A miskolci háztulajdonosok névjegyzéke Csáthi sor 376. szám alatt Fábián Ferencnét jelöli meg tulajdonosként. Az 1930-as és 40-es években közismert szórakozóhelynek számított a Fábián vendéglő, tulajdonosa özvegy Fábián Ferencné 1942-ben az egyik kezdeményezője volt a mélyvölgyi zugkimérések ellen hatósági fellépést sürgető panaszos beadványnak.


Saját, vagy fogadott?

ahol most a Palacsintaház van, ott egy Majoros nevezetű családnak volt vendéglője. Az épület, ahol most a Palacsintaház van, a Majoros családé volt. Tudni kell még az Avasnak a felosztásáról… Én ’45-ben voltam hat éves, háború után államosításig valamennyire ott jöttem-mentem, sertepertéltem. Főleg a háború alatt voltunk fönt, a pince miatt, mert mi lent laktunk a városban, csak aztán ott bombatámadás, meg nem tudom, szóval zűrök, problémák miatt egy kicsit ott ragadtunk fönt az Avason. Elkülönült az úgynevezett Nagyavas, Csáthi sor, Latabár, Középső sor, tehát az Erzsébet térrel szemben lévő rész. Bocsánat, csak így tudom mondani, hogy az volt az elit az Avason. A Kisavast mindig úgy lekezeltük, az olyan „kis avas”, semmi nem volt ott csak esetleg pincék … Arról nem beszélve, hogy a Nagyavas magas számozású, tehát 376. volt a nagyszüleim épülete. 500., 600., ami már a zsidótemető felé ment, az már ugye gyerekeknek tiltott hely volt. Arra volt a Danyi völgy, azt sem tudom, hogy mi volt az, de azt tudom, hogy arra nem lehetett menni. Mi bejártuk az Avast gyerekekkel… Még annyit, hogy ezeknek a vendéglőknek zömmel, nem mindegyiknek, de cigányzenészeik voltak.

Nagyszüleimnek saját. Oda följárt egy prímás, brácsás, egy cimbalom, és egy bőgős, tehát négy az biztos, de lehet, hogy voltak öten is, ezek állandó cigányzenészek voltak. Elegánsan, fehér ing, öltöny, délután olyan három-négy óra körül szépen fölsétáltak a Mélyvölgy utcán a vendéglőbe. Ott leültek, kicsit a családdal is beszélgettek, szóval már ez olyan, nem azt mondom, hogy baráti viszony, de egy kellemes beszélgetős viszony volt. Ha jött egy vendég, vagy leült délután ötkor, már akkor is cincogtak egy kicsit, tehát egy ilyen vendégcsalogató is volt ez, egy kicsit játszottak. Aztán este, hát akkor az új slágerektől kezdve a ma-gyar nótán át, tehát tényleg jó képességű volt az a társaság nálunk. Verebélyéknél is volt zene, aki egy kicsit úgy megtehette vagy adott magára, akkor cigányzenészt, azt, ha nem négyet, nem ötöt, de egyet-kettőt azért úgy alkalmaztak. Járkáltak is a cigányok, tehát akinek nem volt fix helye, hóna alatt a hegedűvel, az úgy jött-ment a sorokon, aztán ahol éppen úgy látta, hogy olyan társaság van, akkor ment és húzta… A bort Tolcsváról szerezték be. Búza kisaszszonyok, tehát ez volt a vezetéknevük, hogy Búza Karolina meg Búza Etelka, valamilyen idős lány tulajdonosok, onnan szerezték be mindig a bort, tolcsvai bor volt. Házi szörp! És szódavíz volt folyamatosan, volt még sör, az üveges sör volt, nem csapolt, ez a másfél literes családi sör, meg volt fél literes is. Meg röviditalok voltak, de az is, nem házi, rendesen hivatalosan beszerzett rum, császárkörte, az abszintra emlékszem, a zöld színére, hogy az is volt, meg valami erős pálinka is volt. Tíz asztal volt a minimum, és mondjuk, ha négyesével számoljuk, akkor 40, de attól inkább több, amikor tényleg nagyon teltház volt, akkor még több asztalt is be lehetett állítani, de a 40-50 ember az elfért kényelme-sen. Télen is működött. Akkor ugye jóval kisebb létszámmal, vendégkörrel, de azért működött, voltak törzsvendégek, akik följártak. Bezárták az üzletet a főutcán délután öt órakor, a méteráru- kereskedő, meg az ékszerész akkor följöttek, szépen leültek, kértek iksz egy fél liter, vagy egy liter bort, egy kis szódát. Szépen ők elbeszélgettek, megváltották a világot, megitták és hazamentek.


Ételek… a nagyszüleimnél meleg étel folyamatosan nem volt, viszont amíg nem államosították őket, háború előtt is és az államosításig, akkor minden héten egyszer disznóvágás és disznótoros vacsora volt. Arra jöttek, tehát az messzi földön híres volt. Most ezt csak úgy suttyomban mondom, hogy még utána, az államosítás után is a disznóvágás megvolt, hát akkor már nem vacsoraként, de akkor jöttek kilóra, hogy a hurka, a májas hurka, a véres hurka... Akkor ebből, amíg ugye adható volt és nem volt veszélyes az, hogy megromlik, akkor a disznósajt, a házi kolbász. Aztán a disznótoros vacsora után: hideg, tehát a házi kolbász volt folyamatosan, szalonna folyamatosan, ehhez nyílván a zöldségek: zöldpaprika, hagyma, paradicsom, éppen ami aktuális. Juhtúró, amit úgy készített a nagyanyám, hogy megvett egy nagy gomolyát a piacon, azt ő szépen húsdarálón ledarálta, sóval összegyúrta és szorosan benyomkodta egy befőttesüvegbe. Azt a só tartósította - tulajdonképpen a juhtúró így készül - és innen neki folyamatosan volt juhtúró, ebből körözöttet csinált, ha a vendég azt kérte, vagy csak egyszerűen a kolbász-szalonna mellé juhtúró. Zöldségféle, hideg dolgok, tehát mondjuk az, hogy egy rántottát megcsinált, természetes volt, ha valaki ezt kért, de folyamatosan náluk meleg étel nem volt. Korábban, háború előtt sem. Amit úgy hallottam, hogy a zónapörkölt, ez még úgy egyszer-egyszer ment, de nem, inkább a hideg. Ez tulajdonképpen családi vállalkozás volt. A nagyanyám egy kemény és jó üzletasszony volt, de tulajdonképpen, ha lett volna bármiféle melegkonyha, azt neki kellett volna vinni. Illetve nem is adta volna át másnak, mert azt csak ő csinálhatta. Háború, államosítás

Háború után már más volt, mi egy darabig fönt laktunk a háború miatt is, a pince miatt. Lent laktunk a pincében a háború alatt… Lent a pincében, lent voltak az ágyak, egy darabig. Több pincében, ott rendesen berendezkedve, hozzánk is jöttek baráti házaspárok, akik menekültek, meg próbálták a bőrüket menteni… meg szorosan a család. Most ha arról még mesélek, a háborúról… Hát az húzós volt, ahogy később, mert én gyerekként ezt nem fogtam föl, csak azért úgy visszaemlékszem a történésekre, és amikor elmesélték,

hogy mi volt, hogy volt. A lényeg az, hogy amikor már bejöttek az oroszok, és mi még akkor mindig a pincében voltunk. Én akkor voltam öt éves, hatodik éves, ’39-ben születtem. Jöttek az oroszok, és keresték a nőket. Na, most ugye ott voltak családok, férjek, feleségek, minden, és akkor ott kitalálták, hogy az oldalág az egyértelműen ott be volt rendezve, tehát az egy nyílt dolog volt. De volt pincének egy ici-pici kis valami oldalzuga, csak be lehetett rajta kúszni a lukon, és akkor ott bent volt valami egyhordónyi, vagy kéthordónyi hely… Akkor kitalálták, hogy a nők bújjanak el ebben a kis zugban, elétettek egy zsákdarabot, úgy fölfüggesztették, és elé toltak egy asztalt, tele penészes befőttesüvegekkel. Ez nagyon jól működött, volt egy jelszó, amikor lekiabáltak föntről, hogy „gyertyát kérünk” és akkor jó, hát fölvittek gyertyát, de addig gyorsan a nők elslisszoltak. Egy alkalom volt, mikor lejöttek, és kutyával is kerestek. Az többször volt, hogy szétlocsoltak petróleumot és ott az volt a rizikós, hogy nehogy valami gyufát vagy valamit meggyújtsanak, mert akkor belobban az egész, de megúszták, tehát nem volt hál istennek, nem is volt semmi olyan atrocitás ott fönt, hogy bárkivel probléma lett volna hölgyekkel, vagy akárkivel is. Na, az későbbi történés, a finánc, mert azért ott abban megbújt egy-két hordó bor, az már az államosítás utáni időszak… Az épület az államosítás után övék maradt, de elvittek minden borkészletet, pálinkakészletet, az összes felszerelést, poharakat, tányérokat, szódásüveget, asztalt, széket. Tulajdonképpen kiseperték, de hát az a nagyszüleimnek a lakása is volt, az most is tulajdonképpen olyan elrendezésben van, csak picit ott lefalaztak egy két dolgot. Az épület a Bortanya mellett ott szemben, ahogy bemegyünk a kapun, szemben az volt az úgynevezett söntés. Ott volt egy nagy terem, jobbra volt egy másfél szobás, tehát egy nagy szoba, meg abból, régebben úgy hívták, hogy alkóv, nem tudom, kinek ismerős ez, ilyen fél fallal leválasztott fél szoba, tehát nem volt rajta ajtó… De belül ott volt egy szoba, tehát olyan szélességben volt meghagyva ez az üres rész, mint két ágy körülbelül, vagy még egy kicsi mellette kis járó rész, tehát két egymás melletti ágy. Így is volt berendezve és ott volt a szoba a nagyszüleimnek,


és balra, ettől a söntéstől balra, ott volt a konya. A söntésből nyílt lefelé a pince, most is így van. Majd ő vesz szőlőt, vett szőlőt fenn az Avas tetején, akkor vett egy nagy házat, nem tudom, ismerős-e az a név, hogy Gyémánt internátus? Az a miénk volt: az uszodával szemben a torony alatt, az a kétemeletes, közvetlenül a lépcső mellett. Hát mert nagymama mindenképpen emeletes házat akart, sikerült is ’51-ben államosítani, 3 évig, vagy 4 évig, vagy meddig volt a tulajdonunk. Nagyon szép volt, ilyen dolgai voltak, hogy nem igazán hallgatott a családra [nagymama]. Járta a maga útját, ezzel együtt, szépen azért még egy kis szőlő abból a bizonyos szőlőből, ott mindig volt egy kis saját bor, és az igazi szőlőből volt. Azért a régi ismerősök följártak Fábián nénihez. Na, lényeg a lényeg, ő azért úgy zugban méricskélt, és nem nagyban, meg egyáltalán nem, de úgy megvolt az ő kis megélhetése, meg jól megvolt ő vele, még egyszer-egyszer disznót is vágtunk, nem is egyszer… Avas-tető

Én már háború utáni teraszra emlékszem, tehát ott már valamilyen háborús dúláson keresztülment, de még akkor is nagyon szépek voltak. Rendesen kerítéssel, tehát a teraszoknak a párkányán ilyen fehérre festett kerítések voltak, padok voltak mellette, és futórózsa. Megmaradt, ami nem, nem, de még a futórózsára én is emlékszem, hogy itt-ott amott futott a rózsa. Iskolából is, én a zárdába jártam, ide a Városháztérre, a jelenlegi Fráter Gimnázium helyén, még az apácákkal odamentünk ilyen első, második, harmadik elemistaként kirándulni tavasszal, föl, oda a teraszokra, a domboldalra, ott a gyerekekkel jól el lehetett lenni. Az egy nagyon elegáns, sétálós, most mondjam azt nem a mai értelemben vett szerelmespárok, mert nem az, de azért úgy fölmentek, sétáltak elegánsan, kalapos hölgyek, vagy a család, vagy csak a fiatalok is, egy udvarló a szíve választottjával, szépen fölsétált az Avasra, ott a rózsalugasok között egy kicsit elbeszélgettek, de a szó legnemesebb értelmében, tehát semmi rosszra nem kell gondolni, és akkor szépen visszasétáltak, vagy megittak még egy sört, vagy egy fröccsöt, és visszajöttek a városba…

Közvilágítás valamilyen szinten volt mindig, ha nem is olyan erőteljes, mint most, de azért volt, és ott ettől a bizonyos polgármesteri pincétől, vagy egy picit följebb, be a temető közepéig, aztán vissza, nappal fölmentünk a kilátóig, aztán ott szépen lekanyarogtunk, vagy lementünk a Toronyalja utcán is. Jártak, sétáltak, akkor egész komoly élet volt az Avason, tehát ilyen sétálós családok, hétköznap nem annyira, de szombaton, vasárnap különösen! Gyerekekkel felnőttek. Emlékszem, nem tudom, hogy az mit csinált, tengerimalacot hordott valami cigányasszony a kezében és akkor az kihúzta a szerencse planétát, vagy nem tudom mit, tehát ilyen mutatványos jellegű dolog is volt! Ő az utcán ment sorba végig, és nahát, akkor húzzuk ki a szerencséjét, meg nem tudom, milyen szöveget kiabált. Sétáltak az emberek, akkor apuka megszomjazott, bejöttek egy fröccsre, esetleg anyuka is, akkor volt szörp, mert akkor még üdítő nem volt. A kilátó aljában élt egy család. Nem tudom a nevüket megmondani, de azt tudom, hogy én a kilátóban ugyanúgy többször voltam, meg az avasi harangtoronyban, mert oda bejáratosak voltunk a gyerekekkel. Oda mentünk fel, néztük a nagyharangot, meghúzni nem tudtuk, de néztük a harangokat, de a kilátót is. Rendszeres vendégek voltunk, de nem csak mi, a kilátóba felmehetett más is. Még akkor is, háború után szép volt a kilátó környéke, ’56-ig, amikor aztán sikerült leégetni.


TÉVÉTORONY, VÁROSJELKÉP MILYENEK A KILÁTÁSOK?

Kerekasztal-beszélgetés az Avasi kilátó valamikori presszó helyiségében, az Utánam Srácok Fesztiválon, 2016. október 1-én. A beszélgetés résztvevői: Balogh Attila (Észak-Keleti Átjáró Egyesület) és Szunyogh László (megyei főépítész) moderátorok, Merényi Dániel („grafitember”, Napirajz), Kiss László (Maradj Miskolcon Alapítvány), Fazekas Csaba (Miskolci Egyetem), Sélley Andrea (Dialóg Egyesület), Kolostori Gábor (médiaszakember), Dombovári Ágnes (grafikus), Petruskó Norbert (rádióriporter), Kupcsik Sarolta (idegenvezető), Koleszár Péter (Miskolc a múltban Facebook-csoport), Kishonthy Zsolt (Műút folyóirat). Balogh Attila: – Az avasi kilátóról szeretnénk beszélgetni: ez az alig több mint fél évszázada létesült objektum abból az ötvenvalahány évből 30-40-en át Miskolc természetes jelképe volt. A legtöbb helybeli úgy gondolta, ez a borsodi megyeszékhely egyértelmű, első számú szimbóluma, a várossal kapcsolatos dolgokban mint logó, benne volt rengeteg miskolci vállalat emblémájában. Aztán az elmúlt 5-10-20 évben ez a jelenség valahogy visszaszorult, ma kevés helyen látható. Bementem a Miskolc boltba, mintha turista lennék, keresek az idegenforgalmi kiadványok között olyat, amiben benne van az avasi kilátó. Nincs olyan, ami a kilátóról szól mint híres miskolci épületről. Egyetlen egyet lehetett találni, ezt a füzetkét, aminek a legutolsó előtti oldalán ott van egy ekkora kép a kilátóról… És egy mondat a kép mellett.

Kiss László: – A gyerekkoromhoz kötődött, sok szempontból, de ha egy mondat, akkor szerintem a kilátó az soha nem volt Miskolcnak, egy korszaknak a jelképe. Egy miskolci korszaknak volt a jelképe, és ez a bajunk vele jelenleg, hogy ez azért nem egy olyan örök elem. Nem mondhatjuk az Eiffel toronyra, hogy ez Párizs egy korszakának a jelképe, erre viszont nyugodtan mondhatom azt, hogy minden ízében ez egy korszakát testesíti meg, nagyon klasszul megfogalmazva – és ezt most beleplántálni a jelenbe: nem lehetetlen, de elég nehéz.

Kupcsik Sarolta: – Ez egy néhány évvel ezelőtti kiadvány, azóta születtek újabbak is. A kilátóról valóban nincsen Fazekas Csaba: – Mindig ez jön elő: hogy Párizsnak az Eifkülön, de azért nem csak ennyi van… fel-torony, akkor Miskolcnak az avasi kilátó; nem érzem ezt jó hasonlatnak, már csak a Párizs és Miskolc közötti Balogh Attila: – Reméljük, jobb a helyzet, de talán érezni, különbségek okán sem. Ha ebből indulunk ki, akkor megvan mit akartam kifejezni ezzel. ez a jelképiség szerintem, ez most is egy élő dolog. Életemnek csak a felét éltem Miskolcon, a megelőző felében, ha Szunyogh László: – Tavaly tartottunk egy ugyanilyen megláttam az avasi kilátót úgy, hogy csak turistaként jártam beszélgetést, csak akkor itt építészek ültek a székeken. itt, akkor azért beugrott, hogy ez Miskolc. Más kérdés, hogy Magam is építész lévén beleestem abba a hibába, hogy azt egy város azonosul egy jelképpel, akkor egy olyan város, gondoljuk, mi aztán mindenhez értünk és megmondjuk a meg egy olyan jelkép kell hozzá! Amíg Miskolcnak nem lesz tutit… Azóta gondolkoztunk, és kíváncsiak lettünk, mások olyan súlya, akár idegenforgalomban, akár kultúrában, mint mit gondolnak. Ma talán nem azon a rangon van a kilátó Párizsnak a maga egy szinttel nagyobb mezejében, addig kezelve, ahogy szerintünk kellene. Mindenkit kérek, hogy a turisták idejőve nem fogják letaposni egymást, hogy kis egy szóban vagy egy egyszerűsített mondatban mondja el, avasi kilátót vehessenek és hazavihessék. Mert aki elmegy hogy ő mit gondol a kilátóról! Párizsba, az vesz magának egy ilyen kis Eiffel-tornyot, hazamegy, kirakja a polcra és utána egész életében erről jut Merényi Dániel: – Nehéz kérdés, mindenféleképpen Mis- eszébe, hogy ő ott járt. Míg Miskolcnak nem lesz valami kolc jelképe, de… próbáltam kotorászni az emlékeimben, hasonló, természetesen a maga nagyságrendjén hasonhogy milyen kötődésem van. Én ’77-ben születtem és ló kisugárzása, addig nem kötődik hozzá ez a jelkép vagy nekem ez egy ugyanolyan adottsága már Miskolcnak, mint nem ennyire erősen. Amikor meg lesz, akkor jön magától. a diósgyőri vár, vagy a körülötte lévő domborzat, vagy A városjelkép köré kultuszt nem lehet csinálni, vagy nagyon bármi, ami Miskolchoz tartozik és elválaszthatatlan tőle. nehéz, az „csinálódik”, az lesz magától.


Sélley Andrea: – Én kilátóként tudom értelmezni és akkor jövök tényleg ide, ha valamire rá kell nézni, akkor tök jó ide felsétálni és ránézni a dolgokra. Másrészt: három lábazat-festést csináltak kisközösségek itt az avasi lakótelepen és az egyik szimbólum a kilátó volt, amit felfestettek. Élő példa.

Azt mondják, nem lehet gazdaságosan működtetni itt egy büfét. A város működtesse! Csináljanak egy költségvetési rubrikát, hogy avasi lakótelep: 20 millió forint. Nyíregyháza vagy Debrecen mit adna, ha lenne neki ilyenje! De nincsen! Kiülsz, kikönyökölsz, iszod a sört, és ilyen kilátás, hihetetlen, Magyarországon egyáltalán létezik ilyen és pont mi kaptunk egy ilyet ajándékba... Szerintem bűn, ezt ki kell használni, minden adottságot, ami működtetné a várost. Az önkormányzatnak kötelessége volna – és szégyen, gyalázat, hogy nem. A város vezetését kellene noszogatni, hogy gondolkozzanak el ezen. (???)

Kolostori Gábor: – Nekem a kilátó, mint egy világítótorony. Szeretem az olyan objektumokat, amihez tudom magam orientálni, és ez mindig is az volt. Akárhonnan jöttem hazafelé, ha már láttam a kilátót… Itt dolgozom, itt laktunk régen, nem is nagyon tudnék dombok meg hegyek nélkül élni, de hogy van ez a kilátó, nagyjából ez egy origó. Petruskó Norbert: – Biztos vagyok benne, ha lenne műanyag kilátó, akkor vennék. Csak nem feltétlenül a tuDombovári Ágnes: – Számomra talán leginkább tengely risták. vagy iránytű ez az épület… Petruskó Norbert: – Úgy gondolom, a kilátó most is jelkép és szimbólum, csak másoknak, máshogyan és egy másik Miskolcnak a szimbóluma… Ha az ember sétálgat, egészen érdekes matricákat lehet látni kilátó-mintával, egy szubkultúrának lett a jelképe most, többnyire fiatalokból álló szubkultúrának. Akik igenis ehhez kötik a miskolciságukat, mint egy egyszerűen feldolgozható jelképhez. Kupcsik Sarolta: – Miután egyidős vagyok a kilátóval, teljesen természetes, hogy „ez van”, kvázi „mindig is volt” már az én életemben, és remélem, hogy ez is lesz, míg világ a világ, meg két nap, annyira hiányozna, ha nem lenne. Origóként vagy világítótoronyként. Másrészt meg a szakmai része: minden turistának, akivel találkozom, van arra alkalom, hogy ide feljöjjünk, de mindenkinek ajánlom, s van, aki visszajön és azt mondja, de jó, hogy mondtam, hogy hogy lehet oda feljutni, mert különben számos helyéről, pontjáról a városnak látszik és a turista kedvet kap, hogy felmenjen – a hogyan, az szokott a kérdés lenni.

Szunyogh László: – Elhangzott, ez nem egy városnak a jelképe, hanem a város egy korszakának. Talán van valami politikai hátulütője is ennek, hogy egy olyan korszakban épült, amit egyesek nem biztos, hogy szívesen fölvállalnak. [...] Mikor annak idején Leningrádban jártam, onnan tudtam, hogy ott járt a Digépből egy brigád, hogy egy kis avasi kilátó alakú volt ott, és nem egy kis avasi harangtorony és Koleszár Péter: – Nagyon jó labdát kaptam, pontosan ezt nem egy nem tudom micsoda. akartam mondani erre: aki eljön Miskolcra és nem vesz egy mini avasi kilátót magának – én azt gondolom, ha ez Balogh Attila: – Ezeket a tizen-huszonéveseket aligha a hata Városház téren lenne, akkor nem menne el a turista in- vanas évek Kádár-rendszere iránti nosztalgia motiválja… nen a városból szép kilátó nélkül, vagy kulcstartó nélkül. De ennek a kilátónak az az áldása, ami az átok: a helye… Merényi Dániel: – Jövőre leszek 40 éves és bevallom, enEz okozza, hogy sokan nem jönnek fel, sokan nem ismer- gem a végletekig fáraszt már ez a dolog: hogy egy bizonik meg és nem szeretnek bele. Hogy mit jelent nekem a yos generációnak, tőlünk idősebbeknek mindenről az jut kilátó? Ha nincs a kilátó, akkor én nem vagyok. A szüleim eszébe. Lélekben már nagyon szeretnék „kikönnyülni” és Debrecenben az orvosira jártak és itt az alattunk lévő az avasi kilátóban egy épületet látni, vagy egy szimbólumot, szinten mutatták be egymásnak őket. Egyikük tiszacsegei, a vagy akármit. másik miskolci; lehet, hogy találkoztak volna valami egyetemi buliban, de ez volt így a biztos… Balogh Attila: – Tíz embert az utcán megkérdeznénk, hogy az avasi kilátó szerinte milyen építészeti stílust testesít meg, Kishonthy Zsolt: – Nekem a kilátó a totálisan kihasználat- akkor nyolcan mondanának valamit, ami nem az. Rosszul lan lehetőségnek a szimbóluma, és fura, hogy csak ketten válaszolnának. említették egyáltalán, hogy ez egy működő, működtet- Igen, egy olyan építészeti stílust mondanának, ami a közhető valami lenne mint kilátó, mint találkozóhely… Tehát vélekedés szerint ahhoz a bizonyos politikai rendszerhez ez az egész szimbólum dolog hülyeség. Azt gondolom, ez kötődik, de rosszul mondanák, mert az épület nem azt az a városvezetés sara évek óta, hogy ez így áll. Egy évben építészeti stílust képviseli. tíz napot, vagy húsz napot van használva. Egy városnak dolga, hogy tisztítják az utcát, este világítanak a lámpák. FOLYTATÁS A 18. OLDALON >


Balogh Attila: – A tavalyi beszélgetésen itt volt az egykori építésznek, aki 1963-ban tervezte, a két lánya, egyikük maga is építész és Párizsban dolgozik – érdekes véletlen összefüggés –, akkor elmondták, hogy az édesapjuk aztán minden volt, csak annak a rendszernek a politikai híve nem; abszolút az ellenkezője volt, tehát ha ő valamit nem akart, akkor annak a rendszernek jelképet… Kiss László: Millió város van a világon, amelyik ismert, és szeretne, de nincs egyetlen épületben megfogalmazható egyedi szimbóluma. Van, ahol ez összejön, van, ahol nem. Gondoljunk Bécsre, ott is van egy nagy tévétorony, még forog is a teteje: nem tudom, kinek jut eszébe Bécsről ez a torony. Jártam ott, de nem ez jut róla eszembe. Szerintem az löki itt félre kicsit a dolgokat, hogy ez egy nagyszerű épület, amit sokan sokféleképp szeretnek, de az is elvitathatatlan, hogy amit a külsejében, megfogalmazásában szimbolizál, az egy korszakhoz kötődik és nem politikai korszakra gondolok, hanem a formatervezés, az építészet, a stílusvilág korszakához, ami mögött ott volt az a politikai-gazdasági jelentés, a kettő nem választható el egymástól. Egyszerűen elmúlt az az idő, hogy ez a város szimbóluma és akkor mindenre ezt tesszük. A logókat is áttervezik tízévenként, amivel egy város operál. Nagyobb kérdés az, hogy van

egy nagyszerű épület, amit nagyon sokan ismernek: mit kezdünk vele? Mert az a legnagyobb baja, hogy ez így jelenleg halott – és egy halott dolgot nem lehet szimbólummá tenni. Ez nem egy várrom, amire azt mondjuk, hogy itt vadászott annak idején nulladik Lajos és ettől majd izé. Ez egy használható és funkcióra tervezett épület, de jelenleg halott. Hozzátenném, az egész környezetével együtt. Hétnyolc évvel ezelőtt, az akkori városvezetés, aminek voltak ilyen kulturális vonzódásai, arra gondolt, hogy egy elektronikus zenei fesztivált kellene csinálni. Még a top-top-top dj-k fellépési díja is töredéke egy közepes zenekarénak, tehát nem drága dolog egy színvonalas, kifejezetten világszínvonalú underground zenei fesztivált csinálni. És miért ne lehetne Miskolc a központja és a fesztiválnak a szimbóluma – nem az egész városé – lehetett volna ez a torony. Egy ötletmorzsa; nem lett belőle semmi. Azt gondolom, a

fantázia is hiányzik hozzá, az akarat is, ahogy mondod, és egyáltalán, olyan rettenetesen konzervatív dolgokban gondolkoznak, nem abban kéne… Szunyogh László: – A tavalyi építészkollégák teljesen egyetértettek abban, hogy ennek a városnak a szimbóluma akkor is, ha akarjuk, ha nem akarjuk… Ez egy kilátónak épült, egy turisztikai célpont. Az más kérdés, hogy erre rá lehet építeni sok más funkciót is, büfét, közösségi teret, bármit, ez már a hasznosítás kérdése. Hogy melyik korszakban született? Nem gondolom, hogy ez bármilyen módon a XX. század utolsó harmadának vagy az államszocialista korszaknak lenne valamiféle alkotása. A szimbólumok tudnak funkciókat váltani, tudnak új tartalommal telítődni. Egyáltalán, a tény, hogy 25 évvel később még arról beszélünk, hogy ez szimbólum vagy nem szimbólum a rendszerváltás után, ez azt jelenti, hogy nem egyértelműen csak ahhoz a korszakhoz kötődik. Példaként mondjuk, a gellérthegyi szabadságszobrot tudnám felhozni, ami aztán tényleg egy korszaknak a szimbóluma volt, annak is építették, szándékoltan. Ma, ha ránéz valaki, akkor nem azt mondja: na, ez a kommunista elnyomásnak a szimbóluma és szegény magyarok megaláztatásának a kifejezője. Olyannyira, hogy a 2024-es olimpiai pályázatban a Szabadság-szobor szerepel. Tehát már annyira megváltozott a jelentéstartalma. Szóval úgy gondolom, hogy ez lehet a modern Miskolcnak, a XXI. századi Miskolcnak a szimbóluma is, meg a réginek is. Nem olyan, mint egy avasi panelház, mert az is egy korszaknak a szimbóluma, csak még lakóépület… még nem lehet műemlékké nyilvánítani. Ha a közösségi tér jellegű funkciók megtalálása bekövetkezik, logóként megjelenik, satöbbi, akkor nem a történetisége fog ennek az objektumnak felmerülni. Hanem valóban a Miskolccal való azonosíthatóságának a lehetősége. Sélley Andrea: - Szerintem nem a funkció az alapvető kérdés. Nincs olyan miskolci, aki ne tudná, hogy van avasi kilátó, létezik, volt, van, lesz. A szimbólum-léte nem kérdés. A gyerekeim annyira evidensen, 10-18 évesen jönnek, látják, nézik, csodálják, az életük része, mint ahogy a ’70-es gyerekeknek is. Valahogyan értékként kezelni, szerintem ez most nincs a helyén. Kiss László: - Ha mondjuk, netalántán, ez egy olyan város lenne, hogy beszélgetnénk az emberekkel, akkor erről el lehetne beszélgetni, hogy a miskolciak mit gondolnak erről a kilátóról, mit kéne csinálni. De mindig csak ingatlankezelési szinten rétegződött a dolog, meg hogy ne dőljön össze, meg ne essenek le róla a betondarabok. Koleszár Péter: – Az egész szimbólum-tétel megásta a gödrét ennek az egész kilátónak. Azzal, hogy definiáljuk, vagy legalábbis beszélünk róla, hogy ez most a múlt vagy nem múlt, táptalajt adunk ahhoz, hogy a politikusok valamiféle katalizátornak tekintsék a mi alátámasztásunkat… Mondok egy példát: két évvel ezelőtt az önkormányzati választáshoz az egyik garnitúra ezzel a logóval indult, a másik garnitúra pedig tíz darab épületnek a sziluettjét


jelentette meg a honlapján, a tíz épület közül nem sikerült kiválasztani a kilátót. Tehát az első tízbe nem fért be az egyik oldalon, a másik csak ezt választotta az embléma-rendszerébe. Azt gondolom, a kilátó egy ilyen politikai harcnak az áldozata. Egy kicsit mindig mélyebb ez a gödör, amiből ki kellene mászni… Vannak civilek, akik próbálják betömni ezt a gödröt, a padoknak a festésével vagy olyan kezdeményezésekkel, amit mi is csináltunk néhány évvel ezelőtt a kilátó 50. évfordulóján. Vannak ilyen próbálkozások, de mindig úgy tűnik, mintha politikai ellenmozgalom lenne. Én már szeretném hallani egyébként a városnak a „nem szeretem a kilátót” oldalát: hogy például miért volt az első költségmegtakarítási intézkedés az új városvezetésnek az, hogy lekapcsolták a többszínű kivilágítást. Nem tudom, a választás volt október 13-án és lekapcsolta 19-én a városüzemeltetés. Hál’ istennek időközben visszatértünk oda, hogy megint látható a kilátó a városból.

Koleszár Péter: – Nem biztos, hogy egy állandó funkcióban kell gondolkodni. Az operafesztivál idején, pár évvel ezelőtt felhoztak ide egy előadást, az Aidát. Úgy gondolom, az olyan esemény volt, amivel szerethetőbbé lehet tenni a város egyes elemeit. Merényi Dániel: – Amikor valami történik a városban, akkor itt is történjen valami! Petruskó Norbert: – Nincs baj, hogy szerethető-e vagy nem. Pont a matrica, amiről beszéltem: nézegettem egy időben, hogy fiatalabbak vagy idősebbek, és azt láttam, hogy ugyanúgy kiragasztották az autóikra 40-50 éves emberek, mint a 20 éves gyerek, aki odanyomta a graffiti mellé a szétbombázott Erzsébet fürdő oldalára. Kiss László: – Nem véletlen, hogy egyfajta szubkulturális elem lett, még egy csomó minden egyébbel együtt, nem csak a kilátó, hanem a Vasgyárnak bizonyos dolgai, ilyenolyan jelképei Miskolcnak. Biztos ismeritek a 101B-seknek a honlapját, akik ebből trikókat, sapkákat is gyártanak. Ebben van egy kis lázadás jelleg is, az emberek imádják, ha valami, ha nem is tilos, de nem a mainstreaimben van… A másik marha nagy probléma, hogy ezt a kilátót és a környékét az éltette annak idején, hogy az embereknek az időtöltésébe tartozott, hogy az Avason sétálgatnak. Aztán jött egy hosszú korszak, amikor sehol sem sétálgattak, itt sem. Most megint van egy pici változás, menjünk futni, ilyesmi. De az az élet, az egyelőre nincsen, azt most már csak generálni lehet, magától nem áll vissza: Az emberek ahhoz vannak szokva, hogy nekik valamilyen eseményt kell gyártani, és akkor lassan visszaszoknak valahova.

Kolostori Gábor: – A város logója jóval többször változik, mint kellene… Ez a kilátó funkciójú épület, televízió- és rádióadó torony, amire rálátnak nagyon messziről és ez ellát nagyon messzire, praktikus és ugye, a mobil szolgáltatók is megtalálták Maga az épület nagyon jól rajzolható, három-négy vonalból megrajzolható, nem véletlen ez a sok házi készítésű kilátó is, sokkal egyszerűbb, mint a lillafüredi Palotaszállót fából összerakni, szóval a legegyszerűbb logó szempontjából, tök logikus. Tehát ha eltolnék minden történelmi nehézséget az épülettől: van egy város, van egy hegyszerű dombja, amin áll egy mindenhonnan látható épület – bárki idegen jön, az az első, hogy észreveszi, mert kiszúrja a szemüket képletesen és ide akarnak följönni, megnézni. Szégyen, ami most van! A Toronyalja utcán laktunk, megállnak sokan autóval, hogy: hogy lehet feljutni? – és Dombovári Ágnes: – Logó szempontjából ez valóban nagyon zavarban vagyok, hogy ezt hogy magyarázzam el… egy ideális épület, nagyon egyszerű és nagyon markáns. Várból rengeteg helyen van, templomból rengeteg helyen Petruskó Norbert: – Könnyen rajzolható szimbólum. van máshol is, viszont ennyire egyedi formájú jel nagyon Egyszer rajzoltam egy ilyen háromszöget, rá két vonás: és kevés városban fellelhető, mindenképpen egy ideális választás. Viszont nem tudom, mennyire kell ezeket a dolgokat mindenki tudja, hogy ez a kilátó! Érdekes párhuzam: pár évvel ezelőtt egy miskolci te- erőltetni. Jól meg lehet logónak csinálni a… mit tudom én, toválóművész készített egy „áj láv Miskolc” matricát, a lillafüredi kastélyt is, a grafikus megoldja. Ami a kilátó amin a szívet a kilátóval helyettesítette, és pont tegnap mellett szól: ritka, hogy egy városban, a város közepén, láttam egy ilyet kiragasztva egy autón. Nagyon gyorsan mindenhonnan látszódna a „logó”. Tényleg az a kérdés, elterjedt és tök jópofa volt, és mindenki kérdezte, hol le- ebbe mennyire lehet beleszólni. Egész beszélgetés arról het ilyet szerezni. Egyszerűen felismerhető és köthető: szól, hogy mi a célunk végül is ezzel az egész kilátóval: ha ilyen van az autón, az biztos miskolci! Annyira jelleg- azt szeretnénk, hogy szimbólum legyen, vagy nem is, vagy zetes valami. Lehet szimbólum a Diósgyőri vár, lillafüredi hagyni, hogy természetesen történjenek a dolgok, és akinek Palotaszálló, bármi, de azt valóban elég nehéz lerajzolni ez fontos, az majd felkarolja és csinál vele valamit, vagy kierőszakolni egy kis támogatást a városvezetéstől. Dönteni meg gyufából összepakolni. Ez egy tökéletes logó. kell abban, mennyire teszünk érte, vagy mennyire hagyjuk Kishonthy Zsolt: – Itt nőttem fel, és volt egy nagy étterem ennek a természetes folyását. diszkóval meg élőzenével, a ’80-as években, vagy a ’70-es évek végén bonthatták le, tehát nyilván mindennek kell valami környezet – gyakorlatilag itt egy légüres térbe vagyunk zárva. Feljön valaki és csak ez van. Mert ha ilyen kis bódék lennének, sütödék… A beszélgetés bővebb változata megtalálható

a www.utanamsracok.blogspot.hu oldalon.


AVASI HANGULATKÉPEK


AVASI TEKERCSEK II. BORT ISZOM ÉN, NEM VIZET!

EGY AVASI PINCETULAJDONOS SANYARÚ ÉLETE Az Avasi Disputa projekt során forgatott Utas és Borvirág című kisjátékfilmet egy újabb – szintén a Történelmi Avas vadregényes pincesorain játszódó – darab követte, amelynek egy része már 2014ben elkészült. Stílusa vígjáték, mely alkalmas az avasi életmódra jellemző humor megjelenítésére. A műforma (kisjátékfilm) azonban ne tévesszen meg senkit: a film nem csak a kanyargós avasi pincesorok bemutatására vállalkozott. Megelevenedik benne a hajdani és jelenlegi avasi pincekultúra, sőt mindezen túlmenően az élet nagy kérdései is felvetődnek. Éppen ezért – nagyképűség nélkül – bátran párhuzamba állathatjuk a filmtörténet és a kortárs szerzői filmes termés nagy darabjaival is: Antonioni, Bergman, Kuroszava, Tarkovszkij, Wim Wenders, Woody Allen, Pedró Almodóvar, Hal Hartley, Jancsó Miklós, Jim Jarmush, Quentin Tarantino és mások egyik-másik alkotásával – az elemzést a nézőkre-olvasókra bízzuk!

Egy asszony többet tud kívánni, mint amennyit száz férfi teljesíteni képes.

A munka lefontosabb része a kezdet.


Röpül a kapa! Elröpül az idő is?

Kellemes a séta a borházak mentén.

A kilátás is ragyogó!


Még jobb a kártya a jó társaságban!

Jó borral koccintsunk, vígan múlassuk az időt!

Még egy kis piros bort a lopóba!


Rögös és kacskaringós az út hazafelé a macskaköveken…

A sodrófa nem disznóláb!

Bort iszom én, nem vizet…


MAI AVASI VENDÉGLÁTÁS AVASI CELLARIUM PÁLINKA- ÉS BORHÁZ

Az Avasi Cellarium egy 17. századi műemléki borház alapjainak megtartásával és a 21. századi technikák felhasználásával kialakított több funkciós épület. Az itt megvalósuló projekt célja többek között, hogy példát mutasson a miskolci Avason található pincék megújulásához. A borház a felújítást megelőzően statikailag életveszélyessé vált, falainak egy része bedőlt. Az épület elbontása helyett a tulajdonosi döntés az eredeti épület megmentése volt. Konzultálva a városi főépítészével az eredeti épület köré egy vasbeton „doboz” került, ezzel biztosítva megóvását. Fontos szempont volt az új épület kialakításánál a modern és környezettudatos technológiák alkalmazása. Megújuló energiával, hőszivattyúval valósult meg a hűtés és a fűtés. A természetes fény bejutását számtalan tetőablak biztosítja és a világítástechnika is energiatakarékos LEDvilágítással lett megvalósítva.

A Cellarium arra vállalkozik, hogy a magyar italkultúrában az elmúlt évtizedekben bekövetkezett fejlődést népszerűsítése. A középtávú tervekben szerepel a témához kapcsolódó alapgyűjteményeinek kibővítése. A ház profiljának kialakításán számtalan szakma képviselője dolgozott az okleveles borbírálótól kezdve a múzeumi szakemberig. A szőlőtermesztés és a borkészítés a kora középkortól fontos szerepet töltött be Miskolc gazdasági életében és a pincék a polgári életforma kihagyhatatlan színtereivé is váltak. A város a

Bükki Borvidékhez tartozik, de szoros kapcsolatok kötik és kötötték az Egri és a Tokaji Borvidékhez is. Az avasi borkultúrát és a borkészítés hagyományait a pincében kialakított kiállítás mutatja be régi és új tárgyak segítségével. A tematika része a fröccskultúra népszerűsítése is. A pálinka hungarikum és a bor mellett a magyar italkultúra egyik legfontosabb része. A Magyarországon termelt nemes gyümölcsök mellett több vadon termett növény terméséből, illetve szőlőtörkölyből is kiváló párlat készül melyek zamata egyedülálló az egész világon. A pálinkakészítés múltját és jelenét bemutató kiállítás ennek a nemes italnak a megismerését segíti. A kiállításokhoz kapcsolódóan több film is készült neves borászok, pálinkafőző mesterek és kádárok közreműködésével, amiket helyben is meg lehet tekinteni. Az interaktív tárlatlátogatást


különleges látványelemek is színesítik: 3D-s fényképezés, szőlőtaposás interaktív padlón és véralkohol-kalkulátor. Az Avasi Cellarium nem csak egy kiállítóhely: a pince, a borház természetesen az önfeledt szórakozás színtere is. Hangulatos kamarakoncertekkel és gasztrokultúrális rendezvényekkel igyekszik az Avasi Pincesort népszerűsíteni és egykori fényét visszaadni. A miskolci borfesztiválok helyszíneként részt vesz a Borangolás és a Fröccsfesztivál megvalósításában. Az Avasi Cellarium a baráti, családi és céges rendezvények helyszíne is. A vendégeknek előzetes bejelentkezést és egyeztetést követően, az igényüknek megfelelő program kerül összeállításra. A borés a pálinkakóstolók nagyon népszerűek, amiket

hideg vagy meleg ételekkel lehet gazdagítani. A meleg ételeket Miskolc meghatározó éttermei készítik az igényeknek megfelelően, amit nem csak a borházban, hanem 12 méter mélyen a föld alatt is el lehet fogyasztani az egyik pinceágban. Terveink és reményeink szerint a miskolci polgárok ismét birtokba veszik a belváros egyedülálló adottságát, az avasi pincéket. Reméljük, hogy a következő években gondos gazdát találnak a régi pincék és nyüzsgő szórakozónegyed lesz ez az egyedülálló örökség. 3529 Miskolc, Kisavas Elsősor 2. Tel.: +36-20-487-41-71 E-mail: info@cellarium.hu Web: www.cellarium.hu

JÁNOS PINCE - PRÉSHÁZ A vendéglátóhely története Az épület pontos építési dátuma nem ismert, feltehetően az 1700-as években épült. A korabeli szőlőműveléshez kapcsolódóan az épület présházként és borkereskedésként működött. Az épülethez tartozó kiterjedt, több szinten elhelyezkedő és több ágból álló pincerendszer alkalmas volt nagy mennyiségű bor tárolására, míg a II. világháború alatt óvóhelyként szolgált a város lakosainak. Ezt követően nem sokkal az állami pincészetek kezelésébe került. Jelenlegi tulajdonosai 1983-ben vásárolták meg az ingatlant a hozzá tartozó pincerendszerrel. Az épület funkcióját tekintve ekkor két részre lett osztva. Az épület egyik szárnyában, valamint a pincerendszer nagyobbik felében borászat és a boreladáshoz szükséges kiszolgáló egységek kerültek kialakításra, míg a másik szárnyban Seres Péter tervei alapján melegkonyhás borozó, vendégpince és bor kóstoltató pince lett kialakítva. A borozó kandallós, boltíves belső terének robusztus fa bútorzata, kovácsoltvas gyertyatartói és egyedi gyártású hollóházi porcelánjai nemesi vonásokkal gazdagították a présház és pincék durva falú egykori paraszti miliőjét. A János Pince 1984-ben nyitotta meg kapuit, és kora délelőttől virradatig várta vendégeit. Délelőtt a bornagykereskedés játszotta a fő szerepet, amikor is a város más vendéglátó egységeinek

rendeléseit teljesítették. A tulajdonosok saját Tokaji borain kívül egri vörösborokat is lehetett vásárolni. Déltájtól aztán átvette a klasszikus avasi vendéglátás a főszerepet. Állandó menüből és változó napi ajánlatból lehetett választani, amit változatos, első sorban Tokaji borokkal lehetett kísérni. A fogások között szerepelt többet

között a mádi szolgapecsenye, bükki kaszásmáj és a klasszikus avasi kocsonya is. Délután rendszeresek voltak a szervezett borkóstolások is a tágas pinceágakban. A kései ebédeket, kora délutáni gyertyafényes vacsorákat és a hordós borkóstoló túrákat gyakran kísérték az avasi zenészek előadásai. A hangulat azonban az este beköszöntével érte el a csúcspontját, Erdős Péter, Rinder György és Gratz Dezső lemezlovasok kíséretében. A „video disco” népszerűsége


a fiatalok körében azonban hamar kivívta a kor rendszerének ellenszenvét és az ideológiát fellazító nyugati beszivárgásnak bélyegezték a lemezlovasok vetítéseit. A János Pince két év alatt a megtűrt kategóriából tiltólistára került, majd 1986-ban határozatban rendelték el azonnali felszámoltatását. Ezt követően a borospince ajtaja már csak a rendszerváltást követően nyílhatott meg újra a nagyközönség előtt, Boszorkány Borozó néven. A boltívek alatt ekkor a kandalló szabad tűzén, a látványkonyhán készültek az olyan ételek, mint a zsírjában sült libamáj vagy a csülkös bableves. A borokat pedig a magyar népviseletet idéző egyenruhába bújt pincérnők és pincérek szolgálták fel lopóval, egyenesen a hordókból. Az épület másik felében ezzel párhuzamosan a kor egyik legmodernebb palackozója került kialakításra, melyben csodálatos Tokaji borok kerültek a palackba. Ezt követően a borkóstoltatás, ezáltal a borozó funkció vette át a főszerepet már Dukát Borozó néven. Mindezek mellet számos egyedi rendezvénynek (pl. esküvők) is helyt adott az épület. Az avasi üzletek változásával, az emberek igényeivel lépést tartva ezt követően az üzlet első sorban éjszakai szórakozóhelyként működött éveken keresztül, míg az épület másik felében (János Pince név alatt) tovább üzemelt a Tokaji borok nagykereskedelme. Az elmúlt 6 évben azonban az üzlet megvált a rendszeres nyitva tartástól. Azóta Présház néven alkalmi rendezvényeknek ad otthont és rendszeresen vesz részt a Kisavas különböző kulturális és szórakoztató rendezvényein. Hangulatát tekintve a kezdeti János Pince és Boszorkány Borozó eklektikus világát hozza vissza, rég elfeledett Tokaji borfajtákkal, avasi fröccsel és az azokat kísérő egyszerű magyaros borkorcsolyával. Miért az Avas? A miskolci Kisavas pincéi és borházai mindig is fontos szerepet játszottak a környező borvidékek (Tokaj, Eger, Bükkalja) kereskedelmi életében. Borász családként, akik már 150 éve foglalkoznak Tokaji borok készítésével, nem volt kérdés, hogy szükség van egy pincére és borházra a Kisavason. A borkészítés mellett a család életét végigkísérte a vendéglátás is, így a jó fekvésű, tágas belső terekkel és hatalmas pincerendszerrel rendelkező ingatlan megvásárlásakor nem volt kérdéses egy részének ilyen jellegű hasz-

nosítása sem. (A szőlészet-borászatról további információk a www.janospince.com-on érhetők el.) Szolgáltatások, profilok, jelenlegi működés Jelenleg kizárólag a tradicionális avasi hangulatot megidéző kulturális rendezvények alatt látogatható vendégek számára. Ilyenkor jellemzően a tulajdonos saját szőlészet-borászatában készült Tokaji borokat lehet megkóstolni, néhány egyszerű magyaros falat társaságában, elő zene kíséretében. De otthon adunk bármilyen kulturális kezdeményezésnek, mint az évente megrendezésre kerülő találkozó az egykori Nehézipari Műszaki Egyetem filmkörös tagjai számára. Távlati tervek Az épület és pincerendszer fontos szerepet tölt be a tulajdonos családi borászatának életében, mely a jövőben sem fog változni. Sajnálatos módon a pincerendszer egy részét illegális úton eltulajdonították, így jelenleg nem tudja 100%-ban betölteni a borászatban eddig betöltött szerepét. A szükséges hatósági intézkedések végeztével ez terveink szerint visszaáll korábbi állapotába. A vendéglátó egységet jelenleg rendszeresen nem kívánjuk nyitva tartani. A Kisavason az elmúlt néhány évben kialakult helyzet jelenleg nem teremti meg erre a lehetőséget. Azonban minden olyan közös rendezvényhez szeretnénk kapcsolódni, amely segíti a történelmi Kisavas rehabilitációját és visszahozza az egykori életet a pincesorra. Milyen lesz az Avas 5-10-20 év múlva? Nagyon bízunk benne, hogy a történelmi Kisavas visszanyeri eredeti „fényét” és újra a művészetek és a kulturált szórakozás helyszíne lesz. Reméljük, hogy a városvezetés mihamarabb megszünteti a környék „ingyen parkoló” funkcióját, amely erősen rontja az utcaképet, valamint fizikálisan is megakadályozza a borházak napközbeni hasznosítását, vagy bármilyen tevékenység végzését. A környéket ideálisnak tartanánk képtáraknak, múzeumoknak, valamint bármilyen kulturális tér kialakítására. Mindemellett jól megférnének a régi melegkonyhás borozók (bisztrók), éttermek, színteret biztosítva az élő zenének és szórakozásnak. Elérhetőségek: 3915, Tarcal, Útfenntartó út 3.sz. 3519, Miskolc, Kisavas Első sor 17. janospinceclub@gmail.com www.facebook.com/pages/János-Pince-Borászat


AVASI RENDEZVÉNYEK: BORANGOLÁS Miskolc város szívében, a történelmi belváros tőszomszédságában rendezzük meg az országosan is híres borgasztronómiai eseményt. A Bükkaljai borvidék részeként, az Avas hegyen mintegy 900 borospince található, melynek 30 pincéjében 35 borászat mutatkozik be válogatott, minőségi boraival, az ország számos borvidékét képviselve. A gasztro-kulturális és borturisztikai rendezvényen a kiváló - gyakorta díjnyertes – borok mellett számos miskolci étterem ételkínálata is megjelenik. Idén, 2017-ben hatodszorra rendezzük meg az „Avasi Borangolás” elnevezésű kétnapos rendezvénysorozatot, mely kiemelt jelentőséggel bír a miskolci borkultúra és turizmus fejlesztésében. Az évek során a város egyik legnagyobb

és legsikeresebb eseménye lett a miskolci polgárok és az idelátogató turisták számára. Nem csak regionális, hanem országos és nemzetközi szinten is megmozgatja a borkultúra iránt fogékony látogatókat. A kezdeti néhány száz vendég után, mára már több ezer érdeklődő számára nyújt unikális, kulturált szórakozási lehetőséget. Az esemény célja, hogy az Európában egyedülálló, több mint 100 éves múltra visszatekintő épített és természeti környezete régi fényét visszaállítsa és a kor szükségleteinek megfelelően. Az Avasi Borút Egyesület tagsága és több, az Avasért tevékenykedő civil szervezet összefogásával hatékonyan tudunk fellépni mind a feltérképezetlen pincesorok megújítása, mind a közösségi programok és színterek megvalósítása terén.


Avasi Ösvények  
Avasi Ösvények  

Avasi Ösvények, Avasi értéktár III. Avasi Disputa projekt, Avasi Borút Egyesület - Észak-Keleti Átjáró Egyesület, 2017.

Advertisement