A napjainkban városunkban élő magyarok nagy része nem emlékszik arra a Kolozsvárra, aminek a közterein még számottevően jelen volt a magyar nyelv – mondta el lapunknak Bethlendi András. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktorandusza, kisebbségjogász és nyelvi jogi aktivista szerint a fiataloknak is van lehetőségük a magyar anyanyelvhasználat kiterjesztésére.
Tehetsz azért, hogy változzon a kolozsvári nyelvi tájkép
T
udtad, hogy te is tehetsz azért, hogy például a szelektív kukákon a hârtie, plastic, sticlă mellett a papír, műanyag, üveg felirat is szerepeljen az egyetem vagy iskola épületében? Többek között ilyen hétköznapi élethelyzetekről beszélgettünk Bethlendi Andrással. „Sokan azt tartják normálisnak, hogy a nyelvi tájképe a városnak egynyelvű: román. Ez nem jelenti azt, hogy ez így is kell feltétlenül maradjon. Számos olyan felület van, például a buszokon, villamosokon vagy a hivatalokban található feliratok esetében, ami az elmúlt ötven évben egynyelvű volt. Emiatt sokaknak elképzelhetetlen, hogy magyarabbá tehetjük nyelvi környezetünket. Azzal talán még kevesebben vannak tisztában, hogy ez miért is olyan fontos” – mondta a jogász. Bethlendi novemberben a Többnyelvű Kolozsvár konferencián mutatta be a kolozsvári magyarok anyanyelvhasználatáról szóló vitairatát, amit az YZ Intézet felkérésére írt. A dokumentum a magyar lakosság teljes befolyása alatt álló szituációkat veszi számba. Bethlendi András szerint az anyanyelvhasználatról vagy az egyenlő bánásmódról csak akkor mond le szabad akaratából egy nyelvi közösség, ha már az asszimiláció útjára tért. Állítása szerint a nyelvi tájképünk
11 | 2019. december – 2020. január
nagy befolyással bír, a magunkról és a tágabb társadalom rólunk alkotott képére, a magyar nyelv helyéről és szerepéről alkotott elképzeléseinkre. Az önkéntes lemondás vagy a magyar nyelv spontán lespórlása fel sem tűnik, egyenesen normálisként hat. Mivel az egyenlőségről és az anyanyelvhasználatról való önkéntes lemondást vagy az asszimiláció vállalását nem tekinthetjük a kolozsvári vagy erdélyi magyarság sajátos, szükségszerű magatartásformájának, ezt egy torzult normalitásképnek nevezte. „Talán a fiatal generáció lehet a legfogékonyabb ennek a torzult normalitásképnek a megújítására, ugyanis a kolozsvári középiskolások, egyetemisták, akik az elmúlt öt évben váltak érzékenyekké a társadalmi kérdésekre, egy olyan társadalmi problémafát ismertek
meg Kolozsváron, amelynek markáns része a magyar-román többnyelvűség kérdése. Az aktivizmus a fiatalos szellemiség sajátja, ők ebben élen járhatnak. Bárki jelezheti, hogy igazán értékelné, hogyha nem csak románul szerepelnének a iskolai kukákon vagy más helyeken a nyilvánosságnak szánt feliratok, de akár gerillaakcióként is újraragaszthatjuk őket, miért ne?! Furcsa volna, ha egy magyar intézményvagy cégvezető kifogást emelne egy ilyen akció ellen. Illetve élni kell a panaszkönyvvel, élni kell a közösségi vezetők személyes vagy nyilvános megszólításával akár bátorításként, akár kritikaképpen. Például a magyar tannyelvű iskolákban számos olyan felirat van, ami indokolatlanul nincs kiírva magyarul is. Ezek nagyon gyakori feliratok, kukákon, poroltókon, bejáratnál, ki-
járatnál vagy a menekülési útvonal esetében. Anélkül, hogy a magyar nyelvhasználat szempontjából egy kategóriába sorolnám, a BBTE-n és a Sapientia egyetemen is találkozunk olyan esetekkel, amikor csak románul vannak dolgok feliratozva. Ez nem feltétlenül arról szól, hogy értjük-e, hogy mit ír ott románul, hanem hogy teszünk-e azért, hogy ez a környezet, ez a nyelvi környezet minél magyarabb legyen, és minél kevésbé szolgálja az asszimiláció folyamatát. Ez fogja meghatározni azt a tudatalattit, azt a normalitásképet, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk ennek a kultúrának, közösségnek, nyelvnek, és hogy miként vélekednek a románok anyanyelvünkről” – fogalmazott Bethlendi. (X) Nagy Kinga, Stanik Bence
Létrejött egy új, magyar ügyeket felkaroló intézmény Az idén Kolozsváron alapított YZ Intézet kutatásokkal és széles kommunikációs eszköztárral igyekszik a magyar közösség szolgálatába állni. Az intézet egyik munkatársát, Szilágyi Kispista Ágotát kérdeztük arról, milyen szerepet szánnak az új intézménynek.
S
okszor úgy tekintünk Kolozsvárra, mint Erdély fővárosára. Az erdélyi magyarság identitásának megőrzése érdekében nem mindegy tehát, hogy alakul a város és lakosainak sorsa. Kolozsvár összekötőpont, az erdélyi magyarság egyik fontos motorja. Pont ezért alkalmas hely a Magyar Ifjúsági Központ által alapított YZ Intézet befogadására. A név azokra a nemzedékekre utal, amelyekkel foglalkozik: az Y és a Z generációra, vagyis az 1984-2009 között születtekre. Őket kívánja az intézet kutatni, valamint különböző hálózatokba kapcsolni. Az intézmény az ifjúságpolitikai, társadalmi, gazdasági és kulturális spektrumon fejti ki tevékenységét, illetve tehetséggondozó és tudásátadó programokat futtat és támogat. A pilótaprojekt, a legelső kutatás a VIBE Fesztiválon történt. Szilágyi Kispista Ágota, az intézet munkatársa elmondta, a csapat kihívásként élte meg ezt, közben pedig nagyon izgal-
mas is volt számukra. Egy teljesen új csapattal kellett rövid idő alatt ös�szegyűjteniük a több száz véleményt a fesztiválról és a fiatalok a fesztiválon kívüli szokásairól. Jó alkalom volt erre a VIBE, ami az elmúlt években sok ezer erdélyi fiatal számára megkerülhetetlen találkozási ponttá vált. Szilágyi Kispista Ágota szerint a kutatásaikról fontos megjegyezni, hogy az eredményeit igyekeznek visszajuttatni a célcsoporthoz, azokhoz, akikről szólt. Ezért is lesz izgalmas, amikor majd a kolozsvári magyarokról szóló kutatást publikálják. Az első kutatás főképp a médiafogyasztási, nyelvhasználati szokásokat, jövőképet, a helyi magyarok demográfiai adatait, infrastrukturális lehetőségeit, migrá cióját és kapcsolatát térképezi fel. Egy másik kutatás a Kolozsváron tevékenykedő magyar ifjúsági szervezetek szövetét térképezi majd fel. A kutatások eredményeit kiadványok segítségével, valamint konferenciákon, előadásokon osztják meg
a nyilvánossággal. Ilyen volt a novemberben szervezett Többnyelvű Kolozsvár I. – az anyanyelvhasználat ára nevű konferencia is, amelynek sikerült úgy felépíteni a programját, hogy a sok információ mellé még belefért egy vitairat bemutatása a kolozsvári anyanyelvhasználatról és egy kerekasztal-beszélgetés is. Novemberben tartották a Gyere le a blokk elé – 1989 előtt és után nevű konferenciát is, amit a rendszerváltás harmincadik évfordulójára szerveztek. Ezen a rendszerváltás óta eltűnt szokásokról és mikrotörténetekről esett szó, egy rendszerváltás előtti szobabelső reprodukálásával pedig már-már nosztalgikus légkört hoztak létre. Ágota az intézettel kapcsolatban megjegyezte, különböző generációk dolgoznak majd együtt olyan projekteken, amik összekötik azokat a magyar vonatkozású pontokat, amik eddig nem kapcsolódtak szorosan egymáshoz. Ebből az ökoszisztémából új gondolatok, kreatív válaszok születnek azokra a kihívásokra, amikkel szembenéz napjainkban a magyar közösség. (X) Tőkés Hunor
Igen, tessék! magazin | 12
Antal Géza: csapatjátékos vagyok Közösséget építeni bizony nem könnyű. Egyrészt rengeteg emberrel kell nap mint nap minőségi időt eltölteni, ami alatt precízen, fáradhatatlanul kell menni előre. Kisebbségi pozícióból ráadásul számos nehezítő körülmény jön be a képbe. Antal Géza, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke hozzáedződött a feladathoz, fiatalon kezdte a szervezeti, közösségi munkát. – Csíkrákoson születtél és ott végezted el az elemi iskolát. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra? – Egészen nyolcadik osztályig a Csíkszeredától 13 kilométerre fekvő szülőfalumban jártam iskolába, megszámlálhatatlan emlék köthető ehhez az időszakhoz. Sok olyan esemény is, melyek a későbbi szervezői, közösségi munkának a hírnöke is lehetne. Például egy ilyen élmény az, amikor az osztálytársakkal elkezdtünk suliújságot szerkeszteni. Talán ez volt az első ilyen újság az iskola történelmében. Mi a helyi ifjúsági szervezettől vettük az ötletet, amiben később én is megfordultam. Az osztálytársakkal és más osztályok diákjaival valami hasonló volt a terv, csak ezt az 5–8. osztályosok számára szerkesztettük. Az volt a neve, hogy Suli Tükör és a mindennapjainkról adtunk hírt benne: beszámoltunk iskolai rendezvényekről, elmondtuk a véleményünk a nagyvilágnak, írtunk bele vicceket, és mindenféle érdekességeket kerestünk hozzá. Emlékszem, az otthoni számítógépünkön szerkesztettem, aztán bekopogtattunk az igazgatóságra, hogy kinyomtassák, amikor ez meg volt, egyenként kellett összekapcsoznunk, és már vihettük is az iskolatársaknak az ingyenújságot. – Hogyan végződött a Suli Tükör története? – Ez az egész akkoriban izgalmas feladatnak ígérkezett, de amilyen gyorsan kipattant az ötlet a fejünkből, úgy szűnt meg, miután elhagytuk az iskola falait. Sajnos a következő évfolyam már nem vitte tovább. Ami azonban megmaradt, az az ifjúsági szervezetben töltött idő volt. Annak ellenére, hogy a kilencedik osztályt Csíkszeredában a Márton Áron Gimnáziumban kezdtem el, egy dologban biztos voltam: az otthoni
13 | 2019. december – 2020. január
ifjúsági szervezetben tovább is aktív akartam maradni. Csíkszereda teljesen más volt ugyan Csíkrákoshoz képest, de nem éreztem annak az igényét, hogy a városi ifjúsági életbe bekapcsolódjak. Azt láttam, hogy otthon van bőven feladat, amit szívesen vállalok. Otthon voltak a barátaim és a céljaim is, ezzel nem voltam egyedül. Nagyon sok diákkal és helyi fiatallal azon dolgoztunk, hogy a helyi közösség életét jobbá tegyük eseményekkel, és megkönnyítsük a helyiek mindennapjait, a fiatalok pedig megtalálják az iskola, a munka utáni szórakozási lehetőségeket, akár úgy, hogy másokon segítenek, akár úgy, hogy társaságban vannak. Így egyértelmű döntés volt számomra, hogy haza kell mennem, mert rám is számítottak ebben. – Választanod kellett a közösségépítés, vagyis a munka és a szórakozás között? – Közben azért szórakoztam is. Az ifjúsági szervezettel nem csak megszerveztük a rendezvényeket, részt is vettünk rajtuk. De már a szervezés is örömömre volt. Emellett pedig ott volt nekem a cserkészet, a néptánc�-
csoport, amik meghatározó közösségi élményeket nyújtottak. Eszembe sem jutott, hogy én bármiből is kimaradnék. Épp ellenkezőleg, azt éreztem, hogy benne vagyok valami olyanban, ami hozzátesz az életünkhöz, mind a közösségi élethez, mind a személyes fejlődésemhez, hisz nagyon sokat fejlődtem ezek által én is. – Miért épp kémiára felvételiztél Kolozsváron? – Természettudományi osztályba jártam, és világéletemben szerettem a kémiát. Ebben nagy szerepe volt nyilván azoknak is, akik bevezettek a kémia világába, akikkel erről tanulhattam. Versenyekre is sokat jártam, többször voltam megyei első helyezett. Így első perctől adott volt, hogy ezen a területen szeretnék továbbtanulni. Ráadásul a felvételin a verseny eredményét is figyelembe vették, így a 9–12-es átlagomat tízesnek számították be. Kolozsvár sem volt kérdéses számomra: kilencedik osztályban még nem tudtam, hogy milyen egyetemet fogok választani, de az már akkor biztos volt, hogy Kolozsváron szeretnék tanulni. Az, hogy a kincses városban volt, és egyébként ma is van, magyar nyelven vegyészmérnöki oktatás, a lehető legjobb lehetőség volt akkoriban számomra. – Ezt a diplomádat a későbbiekben fel tudtad használni? Hisz eléggé más területen helyezkedtél el végül. A lexikális, elméleti tudását annak, amit a szak adott, nem. Viszont közvetve megtaláltam a hasznosítási módját a vegyészmérnöki képzésnek. Mérnökként egzakt vagyok és rendszerekben gondolkodó. A feladatokat is rendszerszinten látom át, és úgy oldom meg, hogy behelyezem bizonyos térbe és szintre a dolgokat. Ezt a féle rendszerben gondolkozást a kémiának és a mérnöki képzésnek
tudom be. Édesapám pedig könyvelő. Ő nagyon sokat tanított a számok világáról, és arról, hogy a számok sosem hazudnak. Ez is megalapozta azt, hogy milyen lett a világnézetem. Mielőtt még KIFOR-elnök lettem, a KMDSZ irodavezetőjeként dolgoztam. Amikor felkerültem Kolozsvárra még egy-két évig rendszeresen hazajártam, mert addigra az alelnöke lettem a helyi ifjúsági szervezetnek, a Bogátalji Mozgalomnak. Amikor
otthon voltam, pályázatokat írtunk, eseményeket szerveztünk. Aztán harmadévesen szabadult fel annyira az időm – miután megtaláltuk a szervezetbe azokat, akik átvették a régi elnökség helyét –, hogy munkát vállaljak. Már előtte is ismertem a KMDSZ-t, mert részt vettem az eseményeiken. Nem volt idegen sem emberi kapcsolatok, sem szervezeti szempontból, hogy a KMDSZ irodavezetője legyek 2013-ban. Szerettem a csapatot, és nagyon sok feladat jött a felelősségvállalással. Folyamatosan jöttek be az egyetemisták, és kérdeztek. Nagyon sok odafigyeléssel járt az ügyintézés is. Ekkor erősödött meg bennem az a tudat, hogy emberekkel dolgozni nehéz, de nagyon
szép pillanatokkal jár. Ezután határoztam el magam a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum mellett, mivel felkértek, hogy legyek a tagja, majd az elnöke is. Így alakult, hogy 2014-ben lediplomáztam, és abban az évben KIFOR-elnök is lettem. – Milyen volt több mint kétezer fős rendezvényeket szervezni a KIFOR-ral az irodavezetői állás után? – Nagyon izgatott voltam, amikor az első Családi Majálist szerveztük. Úgy éreztem, hogy mindent tökéletesen kell megszervezni. Mindenre próbáltam odafigyelni, hisz mégiscsak több ezer emberről volt szó, és negyven önkéntesről, akiket koordinálni kellett. Itt azért ki kell hangsúlyozni, hogy ezeket az eseményeket nem egy ember csinálja, hanem mindenki kiveszi belőle a részét. Én nem is tudnék egyedül leszervezni egy ekkora rendezvényt, sőt bele is halnék, ha egyedül kellene, mert csapatjátékos vagyok, aki körül folyamatosan ott vannak az emberek, és együtt gondolkozunk. Bármilyen feladat jöjjön, a csapat a kulcsfontosságú a szervezésben. Ha együtt tudtok mozogni és gondolkozni, akkor legyen a rendezvény bármekkora, meg tudjátok oldani, és együtt haladtok előre. A kolozsvári ifjúsági szervezetekben is ezt tapasztaltam. Ismerik egymást, nagyon sokat is segítenek egymásnak. Folyamatosan tartják a kapcsolatot. Nekem személy szerint nagyon jó barátaim az akkori és a mostani KMDSZ-es tagok. – Egy másik csapat is kialakult azóta, méghozzá a magánéletedben. Megismerted Melániát, akivel nemrég össze is házasodtatok. Vele a szervezeti világban találkoztál? – Tény és való, hogy egy KMDSZ eseményen találkoztunk. Méghozzá a KMDSZ Gólyabálján, bár már rég nem gólyaként, másodéves mesteris hallgatóként voltam ott. Vele közös barátokon keresztül ismerkedtünk meg. Az pedig sorsszerű volt, hogy KMDSZ és KIFOR-os társaságban ismertem meg. Az egész dologban a legszebb egyébként, hogy már 2014-ben a Szüreti Bál szervezésekor volt közös
pont, mert ő is nyertese volt az egyik tombolajátékunknak. Egyik kolléganőmmel értesítettük a győzteseket a nyereményekről, és az én csoportomban ő is ott volt. Ráírtam messengeren, hogy „Örömmel értesítem, hogy nyert, és jöjjön be az irodába, hogy átvegye a nyereményét…” – azonban erre nem válaszolt, csak tudomásul vette, de így aztán 2016-ban már sokkal könnyebb volt beszélgetést kezdeményezni vele, miután a barátnője, akit én is ismertem, bemutatott neki. Mondhatnám azt is, hogy nem a nulláról indult az ismerkedésünk. – Ez pont egy kampány utolsó napjaiban volt, ami megváltoztatta a számításaidat... – A KMDSZ Gólyabál pont a képviselői kampány utolsó hetében volt, így eredetileg úgy terveztem, hogy csupán 11 óráig maradok, mivel a következő reggel 10 órakor a parlamenti választás kampányzáró sajtótájékoztatóját tartottuk a Tordai úton. Sosem felejtem el, ahogyan ott álltam laza négy óra alvás után az akkori képviselő- és szenátorjelöltekkel közösen a mínuszfokban, a fagyban. – Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezetőjeként csapatoddal kivetted a részed ebben a kampányban is. Hogy kezdtél náluk? – A 2015-ös tisztújítást követően az ifjúság elvárása a megyei RMDSZ fele az volt, hogy ifjúsági alelnöke is legyen a szervezetnek, végül a KIFOR elnökeként engem választottak meg erre a pozícióra. Aztán egy évre rá engem jelöltek a Kolozs Megyei Szervezetének ügyvezető elnökének. A feladatkör megnőtt, egy egész megyének kell az RMDSZ-es polgármestereivel, tanácsosaival, elnökeivel, valamint civil-, ifjúsági és egyházi szervezeteivel jó kapcsolatot tartanom. Tehát sokkal szélesebb az a csoport, akivel nap, mint nap együtt dolgozunk. Ettől eltekintve az ifjúság még mindig a szívügyem. Azt gondolom, hogy fiatal politikus vagyok, akinek mindenkivel, de elsősorban a fiatalokkal kell dolgoznia. (X) Tőkés Hunor
A melléklet megjelenését támogatta: Igen, tessék! magazin | 14