Otthon, Kolozsváron Csorba Zsuzsanna Emese cserkészként, ifjúsági szervezetek önkénteseként kezdte, jelenleg pedig vállalkozások elindítására és uniós pénzek lehívására képez szerte Romániában. Közéleti szerepvállalásaiban az az elv vezérli, hogy visszaadjon valamit a közösségnek abból, amit kapott. – Széki születésű vagy, és a Báthory István Elméleti Líceumba jártál iskolába. Milyen tervekkel érkeztél annak idején Kolozsvárra? – Akkoriban, kilencedikesként még nem voltak óriási terveim, nem láttam tíz évre előre az életem. Arra tisztán emlékszem, hogy mennyire különbözőnek tűnt a nagyvárosi élet a vidékihez képest. Az első napokban eltévedtem, ez az első élményeim egyike (nevet). Amikor falusi kislányként bekerültem Kolozsvárra, volt egy kisebbségi érzet bennem a városi diákokkal szemben. Ráadásul egy már kialakult közösségbe érkeztem. Idővel ez az érzés megszűnt, nagyon sok barátom lett, és az otthonommá kezdett alakulni a kincses város. – Mikor kaptad meg az első cserkésznyakkendőt, és mik voltak az első diákszervezeti tapasztalataid? – A cserkészethez való kapcsolatom jóval a líceumi éveim előtt kezdődött. A szamosújvári 51. Czetz János cserkészcsapathoz tartozom. A szüleim biztatásának köszönhető, hogy tagja lettem a közösségnek. Szamosújvárra vittek, ami tizenöt kilométerre van Széktől. Heti rendszerességgel elhoztak foglalkozásokra, mert ráéreztek a fontosságára. Azt szerették volna, hogy próbáljam ki magam idegen társaságban, és találjam fel magam közöttük. Rengeteg táborba mentem cserkészként, és nagyon erős kötelékek születtek. Két év után kaptam meg a cserkésznyakkendőmet. Ekkor már nemcsak
11 | 2019. november