BENKÓ BENCE ÉS FÁBIÁN PÉTER

Mindig kávéval indítjátok a napot?

Bence: A próbanapokon igen.

Hogy isszátok a kávét?

Bence: Én abszolút presszókávés vagyok, s az a vicces, hogy Petya pedig hosszú kávés, de most valamiért cseréltünk.

Péter: A hosszú kávé drágább, ezért rászoktam a presszóra.

Bence: Ami ütősebb is, én azért szeretem.

Javában zajlanak a Viharok című előadásotok próbái a Jurányiban. Hogyan esett a választás Shakespeare­re?

Péter: Általában kiválasztunk egy szerzőt és egy minket foglalkoztató problematikát, s szerencsés esetben a szerzőnek van egy olyan műve, amin keresztül kibontható ez a problémakör. Nemrégiben elkezdtünk a klasszikusok felé kacsingatni, a tavalyelőtti évadban például Euripidész Helené drámáját dolgoztuk fel, majd nekivágtunk Kafka

A kastély című művének…

Bence: …s most eljött a sötét középkor ideje.

De miért pont A vihar? Számomra ez Shakespeare egyik legkevésbé érdekes darabja.

Péter: Mert gyakorlatilag nem történik benne semmi, ugye?

Nem, hiszen az abszurd drámákat – ahol sokszor mondják, hogy „nem történik semmi” –szeretem. Egyszerűen A vihar karaktereit nem találom elég izgalmasnak.

Bence: Alapvetően ebben igazad van; mondjuk, mi a darab nyolcvan százalékát átírtuk.

Például Arielen kívül nálunk nincsenek tündérek, Caliban pedig nem egy ősember, hanem egyszerűen csak egy más(milyen) ember, aki azért szolga, mert azt mondják rá. Prospero egyáltalán nem egy bájos öregúr, hiszen múltbeli sérelmei miatt úgy érzi, joga van másokkal azt tenni, amit tesz. Ma is vannak ilyen nagy öregek, akik mindenféle okok miatt harcolnak, s közben nem veszik észre, hogy mások szenvednek tőlük. A darab hangvétele tehát közel sem olyan vidám, mint amilyennek első olvasatra tűnik: itt mindenki szenved, csak van, aki nem tud róla.

Péter: Nagyon izgalmas feladat volt az is, hogy definiáljuk, mi is az a varázslat, ami Prospero kezében van, de erről mondjon többet az előadás maga.

Hogyan lehet ketten rendezni és írni egy darabot?

Péter: A Viharoknál ez úgy nézett ki, hogy bezárkóztunk nálunk, és addig nem álltunk fel a kóla, az energiaital és a laptop mellől, amíg ki nem választottuk a megfelelő fordítást, és végig nem vittük az elgondolásunkat az eredeti szövegen. Az a nagyon jó benne, hogy folyamatosan felül tudjuk bírálni egymást és ebből sosincs sértődés, hiszen tudjuk, közös a cél. Persze fontos, hogy hasonló az ízlésünk…

Bence: …vagy legalábbis pont annyira más, hogy épp ettől lesz izgalmas.

Hogy viszonyulnak a színészek ahhoz, hogy egyszerre két ember rendezi őket?

Bence: Viktor Balázs, akivel először dolgozunk most együtt, azt mondta, hogy neki az tetszik, mikor ugyanabban a jelenetben teljesen más színészeket instruálunk, s az összeeresztéskor ez mégis működik.

Színész szakos hallgatóként mi vitt titeket a rendezés felé?

Péter: Az egyetem mellett szerettünk volna egy olyan műhelymunkát létrehozni, ahol végre elmondhatjuk a gondolatainkat, meglátásainkat a színház nyelvén, mely az egyetemen sokszor háttérbe szorult. Tehát műhelyvezetésként indult, nem rendezői színházként.

Bence: Az első két darabban még mi is szerepeltünk, de hamar be kellett látnunk, hogy muszáj kívül maradnunk. A csapatunk magját kaposvári egyetemisták alkotják, hozzájuk csatlakoznak vendégszínészek, mint például most Tóth Jocó ( Tóth József – a szerk).

Péter: Nálunk mindegyik színész akarja azt, amit csinál – ez a nagy előnyünk a hatalmas társulatokkal szemben. Még ha nem is a világ legprofibban megrendezett előadása jön létre, látszik rajta, hogy ezt a színészek akarták, nem csupán egy meló volt.

A k2 Színház logóján egy ember próbál felgörgetni egy követ a hegyre. Ilyen sziszifuszi munkaként tekintetek a színházra?

Péter: Még 2011-ben írtunk egy darabot, ami gyakorlatilag a színházcsinálásról szólt, hogy mi fiatalok hogyan éljük meg, milyennek látjuk a perspektívánkat, s ehhez Sziszüphosz mítosza illett a legjobban. Az egyfelvonásosunk végén Sziszüphosz abbahagyja a kőgörgetést, elmegy szabadságra, de visszajön, hogy még egyszer megpróbálja, hátha most sikerülni fog neki. Akármennyire értelmetlen…

Bence: …ez az élet értelme.

Péter: Úgyse fog átgördülni, de lehet, hogy mégis. Nem mi fogjuk megváltani a világot, vagy talán mégis.

Bence: Ha meg sem próbáljuk, akkor biztosan nem.

Péter: Ez végül ars poetica méretet öltött, s innen a logó.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

BENKÓ BENCE Junior Prima­díjas rendező. 2014­ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Fábián Péterrel másodéves egyetemistaként alapították meg a k2 Színházat, mely tizenkét éven át működött. 2022­ben, a k2 Színház felbomlása után létrehozta az Apertúra –A Perpetuum Manufaktúrát, melynek vezetője.

FÁBIÁN PÉTER Junior Prima­díjas rendező. 2014­ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Benkó Bencével másodéves egyetemistaként megalapították a k2 Színházat, mely tizenkét év fennállás után, 2022­ben megszűnt. Azóta szabadúszóként dolgozik.

A K2 SZÍNHÁZ Jurányiban bemutatott előadásai: Mielőtt az éj leszáll! (rendező: Benkó Bence és Fábián Péter), Át az ingoványon (rendező: Ascher Tamás), Sömmi (rendező: Hegymegi Máté)