JURÁNYI Latte interjúkötet 1.

Külön köszönet Gulyás Dórának, Mátrai Jenőnek és Vég Szilviának!

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, 2023

Felelős kiadó: Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület elnöke

Felelős szerkesztő: Antal Klaudia, Bordás Katinka

Korrektor: Rozgonyi Sarolta

Kiadványterv, tördelés: László Zsuzsi

Nyomda: Premier Nyomda

Minden jog fenntartva!

www.juranyihaz.hu

A kiadvány az NKA támogatásával valósult meg.

További támogatók:

BEKÖSZÖNTŐ 7

BEVEZETŐ 8

ROZGONYI-KULCSÁR VIKTÓRIA 10

2013/2014

BENKÓ BENCE ÉS FÁBIÁN PÉTER 17

JUHÁSZ DÓRA 20

SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN 22

DÖMÖTÖR ANDRÁS ÉS KOVÁCS DÁNIEL AMBRUS 24

BÁNKI GERGELY, JANKLOVICS PÉTER ÉS VINNAI ANDRÁS 26

ÁRVAI GYÖRGY 29

VAJDAI VILMOS 32

2014/2015

ÖTVÖS ANDRÁS 34

NAGY ZSOLT 37

FEKETE ÁDÁM 40

EKE ANGÉLA ÉS MÁRKUS SÁNDOR 42

PASS ANDREA 44

2015/2016

ANDRÁSSY MÁTÉ ÉS ÚJVÁRI MILÁN 47

HEGYMEGI MÁTÉ 50

BOROSS MARTIN ÉS JULIA JAKUBOWSKA 53

KELEMEN KRISTÓF 56

GRECSÓ ZOLTÁN 59

2016/2017

ORLAI TIBOR 62

RÓBERT JÚLIA 64

HORVÁTH JÁNOS ANTAL ÉS OLASZ RENÁTÓ 66

SZTARENKI DÓRA 69

GÁSPÁR MÁTÉ 71

2017/2018

SOMFAI BARBARA 73

LÁSZLÓ ZSUZSI 75

ESZTERI BENEDEK 77

PAPP ENDRE 79

SZÉKELY ROZÁLIA 81

SZIRTES ATTILA 83

2018/2019

STEFANOVICS ANGÉLA 87

JANKOVICS PÉTER 89

SCHWECHTJE MIHÁLY 91

JURISTOVSZKY SOSA 93

POLGÁR CSABA 95

KISS RÉKA JUDIT 98

2019/2020

BORGULA ANDRÁS ÉS MARCSA BARBARA 100

DUDA ÉVA 103

KÁRPÁTI PÉTER 105

GORON SÁRA 107

CHURCHILL 109

2020/2021

TENKI RÉKA 111

TASNÁDI ISTVÁN 113

RADNAI MÁRK 115

JORDÁN ADÉL 117

2021/2022

GÖNDÖR LÁSZLÓ 119

KOVÁCS D. DÁNIEL ÉS PÁLOS HANNA 121

SZABÓ RÉKA 123

GÖTTINGER PÁL 125

RÁADÁS:

JURÁNYI FRAPPE – ISÉPY ANDOR 127

BEKÖSZÖNTŐ

Nemcsak intézményvezetőként, de színháztörténészként is nagyon büszke vagyok arra, és hálás vagyok érte, hogy ez a kiadvány a Jurányi 10. születésnapja alkalmából megjelenhetett.

Ez a Jurányi Ház honlapján publikált interjúk sorozatából kivonatolt kötet rámutat a színház speciális dinamikájára, életritmusára, hogy ami ott és akkor történik a színpadon és a nézőtéren, az már a taps után színháztörténetté is válik, és ebben a formában megismételhetetlen, de a későbbiekben még kutatható.

Így váltak a honlapon még PR értékkel bíró (programokat, fesztiválokat népszerűsítő; társulatokat, fiatal tehetségeket, alkotóművészeket bemutató) interjúk mára már színháztörténeti kordokumentumokká, amelyeket végigolvasva összeáll egy kép, hogy milyen is lehetett a hazai független színházi élet 2013–2022 között.

A 9 évad alatt 290 Jurányi Latte és 7 Jurányi Frappe készült (ez utóbbi a Füge Produkció munkatársaival valósult meg azzal a céllal, hogy bepillantást engedjen a színházi háttérmunkákba is). Ezekből 48 interjú került a kiadványba. Összesen 58 emberrel, köztük színészekkel, rendezőkkel, írókkal, látványtervezővel, képzőművésszel, dramaturgokkal, drámatanárral, grafikussal, műszaki vezetővel, díszítővel, művészeti titkárral, produkciós menedzserrel, művészeti vezetőkkel, táncosokkal, a Jurányi lakóival, színházi szakemberekkel és egy kutyával készültek a beszélgetések.

Köszönet a kollégáknak a remek interjúkért és a szerkesztői és grafikai feladatok elvégzéséért! Ez egy figyelemfelkeltő válogatás, a teljesség igénye nélkül. A teljes termés megtalálható a Jurányi Ház hivatalos weboldalán az azonos című rovat alatt: juranyihaz.hu/hu/hirek/juranyi-latte

Budapest, 2022. október 29.

ROZGONYI-KULCSÁR VIKTÓRIA , a Függetlenül Egymással KHE. elnöke, a Jurányi Ház megálmodója

BEVEZETŐ

Van a kávék között egy igazi különlegesség, amit elsősorban azoknak merek jószívvel ajánlani, akik felfedezőkedvűek, akik szeretnek rendszeresen valamilyen új élményben elmerülni, akik minden alkalommal más ízre vágynak. Ez a Jurányi Latte. Nem csupán a népszerű produkciós közösségi inkubátorház nevét viseli, hanem azt a szellemiséget is magában hordozza, amit a Jurányi jelent: a nyitottságot, a párbeszédet, az összefogást, az értékteremtést.

2022 őszén ünnepelte tizedik születésnapját Budapest független alkotó-, játszó- és próbahelye, a Jurányi, melyet egészen hihetetlen és csodálatos módon Rozgonyi-Kulcsár Viktória, vagy ahogy mindenki hívja A Kulcsár Viki vezet. E jubileumi évad ünnepi alkalmából foghatja kezében az olvasó ezt a kiadványt, mely a szintén tízéves, heti rendszerességgel megjelenő Jurányi Latte interjúsorozatból tartalmaz egy válogatást.

Az elmúlt tíz év során több mint 290 Jurányi Latte interjú készült, melyek a juranyihaz.hu oldalon hiánytalanul fellelhetőek, de előszeretettel osztották/osztják meg a beszélgetéseket az online színházi sajtóorgánumok is. Az interjúsorozat egyik jellegzetes vonása az egyszerűségre való törekvés: hangzatos cím és figyelemfelkető bevezető nélkül jelentek meg kezdetben a Jurányihoz köthető személyeket és előadásokat bemutató interjúk. A hangsúly a hétköznapiságon és a közvetlenségen volt, mind a beszélgetés szituációját, mind a hangnemét tekintve. (Kezdetben ráadásul mobillal készített, amatőr képfelvételeket publikáltunk a beszél getőpartnerekről.)

A kiadvány szerkesztésekor Bordás Katinkával igyekeztünk olyan interjúcsokrokat összeállítani, melyek elég kifejezőek ahhoz, hogy bemutassák az adott évad műsorpolitikáját és alkotóközösségét, illetve hogy kiemeljék, a Jurányi melyik (produkciós-, közösségi- vagy inkubátorház-) funkciója játszott abban az időszakban főszerepet. Érdekes vetülete az interjúknak, hogy rendszerint premier előtt, az alkotófolyamat kellős közepén kérdeztük Katinkával a rendezőket a készülőfélben levő előadásukról, így izgalmas lehet összevetni az interjúkban olvasható rendezői víziókat a későbbi, bemutatott előadásokkal.

FOTÓ: GULYÁS DÓRA

Szerkesztői munkánk nem titkolt célja az volt, hogy történetet meséljünk, a Jurányi Ház történetét; mindezt úgy, hogy hagyjuk, hogy a múlt beszéljen helyettünk. A Jurányi, és a tőle elválaszthatatlan Kulcsár Viki sikere véleményem szerint abban rejlik, hogy nem fél szembenézni önmagával, az esetleges múltbeli kudarcaival; hogy hisz a változás és a változtatás erejében; hogy igyekszik mindenből a legjobbat kihozni (pl. a Covid időszakában); nem utolsósorban, hogy remek csapatot, néző- és alkotóközösséget épít maga köré, akikkel/akikért érdemes továbbhaladni ezen a rögös úton.

Minden kedves Olvasónak jó kávézást kívánok,

ANTAL KLAUDIA, a Jurányi Latte kitalálója, interjúkészítője (2013–2018)

Antal Klaudia felkérésére és mentorálásával szakmai gyakornokként kezdtem el Jurányi Latte interjúkat készíteni 2017-ben, azóta a Füge Produkció munkatársaként interjúzom a Jurányi Ház alkotóival, lakóival, esetleg kutyáival, de olvasóként kamaszkorom óta érdekel ez a műfaj.

Havi ütemezésben tervezzük a Jurányi Lattékat Vég Szilviával, a Füge kommunikációs munkatársával, külön köszönet illeti őt ezért. A beszélgetések során nagyon sok jó élményt szereztem az elmúlt évek alatt. Köszönöm mindenkinek, akit kérdezhettem, és aki ezáltal a bizalmába fogadott.

BORDÁS KATINKA , a Jurányi Latte interjúkészítője (2017-)

ROZGONYI-KULCSÁR VIKTÓRIA

Jurányi Latte sorozatunkkal a hétfő reggelt próbáljuk szebbé, legalábbis elviselhe­

tőbbé varázsolni egy­egy (szigorúan kávé mellett készült) interjúval.

Elsőként Kulcsár Vikivel beszélgettünk.

Akkor indul jól a reggel…

…mikor kimegyünk futni Roxival (Felmérai Roxána, a Füge program- és kiállításszervezője – a szerk.) a Marczibányi téri futópályára, s utána a Jurányiba menet veszünk egy Kubut, ami narancssárga, tehát eleve segít, hogy jól induljon a nap. (Nevet) Aztán a kávézóban iszunk még egy melange-ot.

Beszéljünk a Jurányiról! Milyen változások történtek a nyáron az épületben?

Különböző fejlesztések és beruházások indultak el, melyek elsősorban a nagy színháztermet érintik. Igyekeztünk pótolni azokat a hiányosságokat, melyek az évad közben felmerültek: például leszigeteltettük a színházterem ablakait, mert a szomszédok nem annyira élvezték, ha egy előadás 22.00 után is tartott. Tehát fontos szempont volt, hogy az idei évadban ne legyen ez a belső feszültség, hogy hogyan tudjuk összeállítani a műsort, hiszen sok előadás csak 22.00 után tud megvalósulni. Illetve csináltatunk egy légtechnikai berendezést is, hogy a nyári nagy melegben tényleg be tudjunk engedni 120 embert a Színházterembe, hogy még tudják élvezni az előadást.

Lesz valamilyen változás a Jurányi arculatát, profilját illetően?

Azt a profilt szeretnénk megerősíteni, mely a szép hosszú nevünkben szereplő három jelzővel gyorsan körülírható, hogy inkubátor-, produkciós és közösségi ház vagyunk. Inkubálunk, tehát sok csapat itt éli a hétköznapi életét, s figyelünk arra, hogy nekik jó infrastrukturális és szellemi teret tudjunk továbbra is biztosítani. Produkciós házként elsősorban a gyártásra szeretnénk koncentrálni, ezért egy hónap úgy fog kinézni a színházteremben, hogy különböző csapatok próbálnak egy-egy hetet, majd egy nyilvános főpróba, vagy egy munkabemutató keretén belül megmutatják a nyilvánosságnak, hogy min dolgoztak. Illetve szeretnénk, ha a Jurányi továbbra is a köztudatban maradna, mint közössé gi hely, ahova bármikor el lehet látogatni egy-egy nyilvános kulturális programra.

Milyen változásokkal indul a 2014/2015­ös évad?

A legnagyobb feladat az volt, hogy csökkentett büdzsé mellett hogyan tudjuk megtervezni és elindítani az évadot, hiszen a kiadások nőttek, de a támogatások nem, valamint megszűntek a korábban rendelkezésünkre álló pályázati és szponzorációs források is. Az elsődleges célunk tehát az lett, hogy jelen körülmények között egyáltalán talpon maradjunk: ehhez a szervezetünk és koncepciónk újragondolása, illetve a nagy hármas egységünk – a produkciós-, közösségi- és inkubátorházlétünk – optimális arányának a megtalálása volt szükséges. Sajnos befogadói színházi funkciót a jövőben nem igazán

tudunk ellátni, hiszen továbbra is fő funkciónk az marad, hogy számos produkciónak úgy

szolgálunk a hátteréül, hogy nálunk próbálnak és hoznak létre bemutatókat. Emellett az elmúlt két évadban bevált – a Gólem Színház, HOPPart Társulat, Szputnyik Hajózási Társaság, TÁP Színház előadásaiból és más Füge Produkciókból álló – repertoárunkat tovább szeretnénk vinni, amely ráadásul új előadásokkal is bővülni fog. Ezeknek köszönhetően a havi előadásszámunk így is 20-25 alkalom közé esik. A Jurányi Galériában idén kéthavi rendszerességgel lesznek kiállítások. Nagy változás történt még a kávézó háza táján is: új külsővel, mentalitással, kínálattal és programmal várja az érdeklődőket a Jurányi Suterene.

A Színházi Kritikusok Céhe idén különdíjra jelölt téged a Jurányi működtetéséért. Mennyire ért váratlanul a hír?

Már tavaly is meglepődtem, hogy volt egy-két szavazóm a különdíjra jelölésnél, most pedig az ért váratlanul, hogy kaptam annyi voksot, hogy bejutottam az esélyesek közé.

Anyukaként nem meglepően a 2015/2016­os évadban különböző családi­ és gyerekprogramok elindítását tervezed.

Most jutottunk el odáig, hogy a produkciók létrehozásán és az inkubáláson túl, a Jurányi harmadik, közösségi ház oldalával is tudunk foglalkozni. Mivel a közösségépítés nekem részben összefonódik a családdal is, szeretném, ha sikerülne azokat az embereket is megszólítanunk, akik a gyerekeikkel együtt szeretnének igényes szabadidős programokat élvezni. Idén is lesznek hétvégenként gyerekszínházi előadások: egyrészt műsoron tartjuk a Tünet Együttes Kucok és a Szamárfül Projekt előadásait, másrészt igyekszünk helyet adni a ház társulatainak, például a Gólem Színház és a HOPPart Társulat tervezett gyerekszínházi bemutatóinak, harmadrészt pedig a Pagony Kiadóval fogunk együttműködni, aminek a népszerű könyveit fogjuk a Jurányiban színpadra adaptálni. A célunk hogy azok a felnőttek, akik szeretnek idejárni előadásokra, mozgásórákra vagy akár csak egy kávéra, szívesen magukkal hozzák a gyerekeiket is. Ráadásul sokan vannak kisgyerekesek a ház lakói és az itt dolgozók között, ezért tervezzük egy családi napközi (minibölcsi és -ovi) beindítását is a Parányi Műhellyel és a Mocorgóval, hogy amíg az anyuka próbál, jógázik, vagy megbeszélésen vesz részt a teraszon, addig szakemberek foglalkozzanak a kicsikkel. Mindehhez persze infrastrukturális feltételek is szükségesek, ezért a kávézóban egy hencsergő, az udvaron pedig egy játszókuckó kialakítása várható.

Számodra is fontos a fiatalok felkarolása. Milyen forrásokból tudjátok megvalósítani?

Szakmai elkötelezettségeink egyeznek a Főváros kulturális vezetőségének koncepciójával, így tárgyalásokat folytatunk arról, hogy hogyan tudnak bekapcsolódni a Tantermi

Színházi Projekt támogatásába, illetve a tervek szerint a 2015/2016-os színházi évadban hagyományteremtő céllal – a mi közreműködésünkkel – elindítanának egy tehetséggondozó programot (STAFÉTA – a szerk.) is a független előadó-művészeti területen.

A másik nagyon jó dolog az életünkben, hogy idén már ötödik éve, hogy a MasterCard mögöttünk áll és ez az idei évadot is „bearanyozza”. A közösen összeállított együttműködési modellünkben szintén az ifjúság a kiemelt célcsoport, az edukáció és az innováció a meghatározó irányelv.

A tavalyi évadban a Jurányi közösségiház­profiljának megerősítése volt a cél a Mese Habbal programsorozat elindításával, illetve a Jurányi Klub megújításával. Hogy sikerült a Jurányi Klub újragondolása?

Az újratervezéskor el akartuk kerülni, hogy nagymerítésű klub legyünk, amit valamiért épp Jurányinak hívunk, közben pedig nem is tudunk semmit egymásról. Mindegy, hogy több százan vagy csak nyolcvanan vannak, szerintem az aktivitás mindig fontosabb, mint hogy virtuálisan mennyien vesznek minket körül (arra ott van a Facebook), a klub célja a közösségépítés. Ki is alakult egy szűk mag, akik rendszeresen eljárnak a klubprogramokra, zártkörű főpróbát nézni, beszélgetni az alkotókkal, koncerten részt venni vagy épp néhány házlakót közelebbről megismerni: számomra pont ez a testközeliség és fizikai jelenlét vált fontossá ebben a virtuálisvalóság-őrületben. A klubbal tehát nem a nézőbázisunk növelése volt a célom, hanem hogy kiderüljön, van-e arra másnak is igénye, hogy ne csak a közösségi hálókon éljen társas életet… Szerencsére van, úgyhogy tovább dübörög a Jurányi Klub. A közösségépítés mellett a másik vesszőparipád a tehetséggondozás, melynek egyik emblémája a TITÁNium Színházi Projekt. Milyen tapasztalatok vezettek oda, hogy idén változtass a TITÁNiumon?

A személyes, a partnerintézményi és az alkotói tapasztalatok azt mutatják, hogy a pályázó fiatalok nem feltétlenül vannak ugyanolyan szinten felkészülve vagy felkészítve a gyakorlati színházi életre. Mivel mi, Fügék ezt csináljuk éjjel-nappal, azt gondoltam, hogyha a partnerintézményekkel karöltve egy kicsit nagyobb energiát fordítunk arra, hogy megtanítsuk őket a színészegyeztetés problémáitól kezdve a díszletterv-elfogadáson át a technikai, praktikus gondolatokig, akkor nemcsak a pályázókat készítjük fel egy komolyabb útra, hanem a saját magunk helyzetét is megkönnyítjük. Így az idei alkalommal az előadások bemutatását egy mentorprogram előzi majd meg, hogy mire a próbafolyamatra sor kerül, az alkotó már tudja, hogy melyik színház színpadán, pontosan milyen technikával és milyen stábbal lehet kivitelezni és életben tartani, továbbjátszani a produkciót.

A 2015/16­os évadban indította útnak a Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkcióval karöltve a STAFÉTA pályázatot. A Főváros keresett meg ezzel az ötlettel?

A Jurányi miatt eleve van egy szoros együttműködésünk a Fővárossal, az új vezetésnek azonban volt olyan igénye is – amit nagyon üdvözöltem – hogy keressünk az érvényben lévő bérleti szerződésen túl szakmai kapcsolódást is. Hamar megtaláltuk a közös pontot, a független színházi terület, azon belül is azon fiatalok támogatását, akik nem, vagy csak kisebb eséllyel tudnak pályázati forrásokra szert tenni. Így született a STAFÉTA tehetséggondozó program: az első évben egy meghívásos pályázatot írtunk ki, hogy megnézzük, mit is gondol erről a projektről a szakma, illetve, hogy növeljük az ernyőszervezetek és produkciós házak felelősségét azáltal, hogy nekik kelljen meghatározniuk, kikben is gondolkodnak az adott évben. Most, hogy mögöttünk van egy év tapasztalat, illetve több időnk is volt, egy nyílt pályázatot tettünk közzé, amire bárki, aki az adott feltételeknek megfelel, pályázhat.

Október 29­én ünnepli fennállásának ötödik születésnapját a Jurányi Ház. Mit jelent számodra ez a kerek évforduló?

Több szempontból is fontos számomra ez az év: amellett, hogy pont öt éve, 2012-ben nyitottuk meg a Jurányit, hét éve működik a Füge produkciós- és ernyőszervezetként, illetve tíz éve már, hogy Vajdai Vilmosnak és a TÁP Színháznak köszönhetően a független színházi pályára léptem. Hét év után a párkapcsolatokban is szokás feltenni a kérdést, vajon jó úton járunk-e, ezt most én is megteszem. Elértem azt, amit szerettem volna a Jurányival és a Fügével kapcsolatban? Hol tartok a pályámon? Vajon jó irányba indultam el? Ha letértem a kijelölt útról, akkor azt miért és vajon jól tettem-e? A 2017/18-as évad számomra az öndefinícióról fog szólni, illetve arról, hogy az elmúlt évek tapasztalatait hogyan tudom a működésünkbe integrálni, hogy még inkább a hasznára váljunk a független szcénának.

Milyen változásokat hoz ez a jubileumi évad?

Az egyik cél most az, hogy méltóképp megünnepeljük ezt a jubileumi évadot, hogy kicsit ünnepélyes köntösbe öltöztessük a Jurányit: szimbolikusan már bele is csempésztük az arculatunkba az évfordulónkat, megújult a műsorfüzetünk, hamarosan pedig jelentkezünk egy születésnapi kiadvánnyal, illetve szervezünk majd egy születésnapi ünneplést is, amikor is köszönetet mondhatunk mindazoknak, akik nélkül nem tartanánk ott, ahol most vagyunk. A másik célkitűzésünk az, hogy még inkább nézőbaráttá alakítsuk a Jurányit: kényelmesebb székek, légkondicionáló, felújított designpadló várja majd a közönséget, illetve sikerült megnövelnünk egyes előadásaink férőhelyszámát. Ahogy említetted, idén járt le a Jurányi ötéves szerződése a fővárosi Önkormányzattal, és most aktuális a megújítása. Hogyan értékelik a Jurányi eddigi működését?

Szerencsére nagyon jó a kapcsolat, gördülékenyen haladtak az egyeztetések is, biztosítottak minket a támogatásukról és elégedettségükről a Jurányi kapcsán. A nyár folyamán a legnagyobb fejtörést a bürokrácia okozta, illetve a mellettünk lévő üres telken megkezdett hatalmas építkezés. Nem csupán arról van szó, hogy a markolók zaja és a felszálló porfelleg a komfortérzetünket bántja, hogy nem tudunk a kertben beszélgetni, hanem az is előfordulhat, hogy októberben nem tudjuk majd megtartani az előadásainkat, hiszen ha nekik haladni kell a beruházással, nem biztos, hogy pontban hat órakor leállnak majd a munkával.

Szerinted mit jelenthet a lassan hatéves Jurányi Ház?

Azt tapasztalom, hogy sok mindent és mindenkinek mást jelent. Van, akinek a Jurányi egy hely, ahol szabadidős tevékenységeket lehet folytatni: festeni, táncolni, jógázni, meginni egy kávét az udvaron. Ha a szakmára gondolok, akkor egy befogadó színház, ernyőszervezet vagyunk. Ha a társulatokat nézem, akkor mentsvárként tekintenek ránk. Legalábbis remélem. Van, aki csak a színházat látja bennünk, és nem tudja, hogy az első emeleten túl is van élet. Sokarcú intézmény a Jurányi, ami cél is volt a kezdeteknél, és a neve is mutatja. Szerintem hatévesen ott tartunk, hogy több réteget megcélozva mindenkinek másik arcát tudja mutatni a Ház, de az biztos, hogy elsősorban színház lettünk.

Hogyan befolyásolja a TAO­támogatás radikális megvonása a Jurányi működését?

Ez az évad leginkább attól nehéz, hogy a sok előkészítés után végül olyan hirtelen szűnt meg a TAO, hogy azt már nem tudtuk betervezni a 2018. évi előadások forgalmazásába, így sajnos a támogatásra és az elmúlt évek mutatóira építve sok veszteséget termeltünk az elmúlt évadban. Ezt most valahonnan vissza kell pótolni. Erre írták ki a kompenzációs pályázatot, de mi azon kevesek közé tartozunk, akik még nemhogy pénzt nem kaptak, de még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán kapunk-e támogatást. A korábbi években ilyenkor már a lehívható támogatás több mint felét megkaptuk. A Füge és a Jurányi nagyon komplex működésű intézmény, így vannak lábai, amelyek biztosan tudnak állni a TAO nélkül is, és vannak, amelyek azért funkcionáltak eddig így, mert volt/lett a TAO. Így például a Jurányi Ház inkubátor jellegét a támogatás hiánya nem befolyásolja, továbbra is tudjuk biztosítani a helyet a nálunk dolgozó 63 szervezetnek, fizetjük a rezsit, közös költséget és a bérleti díjat. Viszont 6700 nm esetében már a napi karbantartási kiadás is tetemes összeg, és annak forrása részben a TAO-támogatás volt, ezért azt már meg kell majd gondolnunk, hogy hol és mennyiért szerezzük be az izzókat... A nagyobb érvágás a Füge produkciós működésében érzékelhető, nem tudunk létrehozni új bemutatókat, és támogatni sem tudjuk a tehetséges pályakezdő alkotók munkásságát. A Jurányi műsorában több olyan előadás volt repertoáron, amelyeket úgy mertünk kitűzni, hogy tudtuk, egy-egy előadás költsége nem termelhető ki a jegybevételből, mert pl. intim a tér, és ahhoz képest sok a színész, ezeknek a kísérleti előadásoknak a továbbjátszásáról is le kellett mondanunk a kieső forrás miatt. A fejlesztésekről nem is beszélve, hiszen a TAO tette lehetővé, hogy évről évre fejlesszük a lehetőségekhez mérten az eszközparkunkat: a lámpákat, hangfalakat, technikai eszközöket. Sajnos itt nemcsak a Jurányiról van szó, hogy hány előadással lesz kevesebb nálunk egy hónapban. Eddig is ritka volt az olyan befogadószínház, ami egy új bemutatóba anyagilag is be tudott szállni. Az, hogy a feltételek rosszabbodnak a játszóhelyeken, inkubátorházakban, közvetve valamennyi nem taózó független színházi társulatot is érint. Hogy a pályájuk elején álló színházi alkotók fillérekből mutatnak be produkciókat rossz körülmények között, komoly problémát vet fel. Sajnos én még nem látom az új rendszerben, hogy ezek a dolgok, hogy kerülnek majd egyensúlyba.

Március közepén álltak le a színházak a koronavírus járvány miatt. Milyen hatással volt, van a vészhelyzet a Jurányi Ház életére, működésére?

Néha az az érzésem, hogy ezt az egészet csak álmodtuk. A járvány váratlanul, üstökösként csapódott be a megszokott hétköznapokba. Egészen másféle, ismeretlen kihívást jelentett mind a munkahelyen, mind a magánéletben. A Jurányiban is, mint minden más színházban, elmaradtak az előadások, ami havi 60 előadást jelent csak a Jurányin belül, de emellett más helyeken is forgalmazunk produkciókat. Azért is volt nekünk ez különösen bonyolult helyzet, mert maga a Ház annyira komplex működésű, hogy sokszor nehezen tudtuk magunkra nézve értelmezni a szabályokat, hogy épp milyen megszorításoknak, korlátozásoknak kell eleget tennünk, mi az, ami ránk már/még vonatkozik. Igyekeztünk a házon belüli rendelkezésekkel hozzájárulni a vírus terjedésének megfékezéséhez, hogy minél hama-

rabb túl legyünk ezen a rendkívüli, áldatlan állapoton. Fokozatosan zártunk, majd ugyanilyen óvatosan nyitottunk újra.

Arra törekedtünk, hogy az irodai munkát minden szervezet tudja folytatni a maga ritmusában, a saját belső szabályai szerint, de aki tehette, otthonról dolgozott. Néhány irodába rendszeresen bejártak designerek, webszerkesztők, de ahhoz képest, hogy normál körülmények között naponta 6-700 ember fordul meg a Házban, most csak 10-15-en mozogtak egy hétköznapon, ezért egy idő után csökkentettük a nyitva tartást is. Mi a Fügén belül már március közepén átálltunk a home office-ra. Előadások híján mi is kevésbé voltunk helyhez kötve. Érdekes érzés volt így látni a Házat, mert az elmúlt hét év alatt egyszer sem fordult elő, hogy akár egy napra is bezárt volna. Felállítottam magamban egy gazdasági válságtervet, úgy számoltam, hogy június közepéig áll fenn ez a helyzet, így osztottam be az éves forrásokat. Aminek nagyon örültem, hogy nálunk senki nem került nehezebb helyzetbe, éltünk azzal a lehetőséggel is, hogy mint kulturális intézmény, kérhettünk járulékkedvezményt, és alapvetően mindenki biztonságban lehetett otthon, megtarthatta az állását, megkapta a rendes fizetését. Ez jó érzés volt, büszkeséggel töltött el, mert a közvetlen környezetemben azt érzékeltem, hogy nem mindenhol alakult ilyen szerencsésen a helyzet.

Ez a második olyan évadnyitó interjúnk, amiben megkerülhetetlen a Covid megemlítése. A 2020/21­es évadban több mint hat hónapig nem tarthattunk előadásokat. Hogyan vészelte át a Jurányi az elmúlt évadot?

Intézményvezetőként arra koncentráltam, hogy a helyet és a stábot meg tudjam tartani, és az nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ez sikerült. De ehhez nem csak én kellettem, hanem a különböző lehetőségek is. Mentálisan is nagyon nehéz időszak volt több szempontból. Abban hiszek, hogyha újraindul minden, az tud adni lendületet, de ott van bennünk a félelem, meg a szinte biztos tudat, hogy ez a világjárvány még nem ért véget. Próbálunk mindenféle vészforgatókönyvet előre legyártani, azonban az a tapasztalat, hogy ez szinte lehetetlen.

2022­ben a Jurányi 10 éves bérleti szerződése lejár. Hogy haladnak a tárgyalások és egyeztetések a Jurányi jövőjét illetően?

A Jurányi bérleti szerződése 10 éves időtartamra köttetett, ennek a kilencedik évében, vagyis az utolsó évadában vagyunk, hiszen 2022 júniusában jár le a szerződés. Lezárul egy időszak. Ambivalens érzés, van az emberben egyfajta ijedtség, hogy valami véget ér, de bennem van büszkeség is, hogy úgy néz ki, végig tudjuk csinálni ezt a vállalt 10 évet. Ott van a kíváncsiság és izgalom is, hogyha ezt tudjuk folytatni, akkor hogy lehet újratervezni, újragondolni, hogy ennek a 10 évnek a tapasztalatait, bölcseleteit beépítve még maibb, még ütőképesebb intézménnyé tudjon válni a Jurányi. 10 év hosszú idő, még egy magánember életében is, hát még egy intézményében, ami ráadásul nem is költségvetési intézmény. Muszáj rugalmasnak, nyitottnak lenni a változásra, még akkor is, ha az nem feltétlenül fájdalommentes. Próbálok azon gondolkodni, hogy mi van, ha úgy tekintek erre az épületre, hogy egy nagy fehér papír: mivel tölteném meg a 10 év tapasztalataiból kiindul-

va? Izgalmas feladat. A napokban el is indultak a valós egyeztetések az önkormány zattal, kérdés, hogy milyen kondíciókkal lehet ezt tovább csinálni, ha lehet. Közben dolgozom a tartalmi koncepción is, hogy mit jelenthetne a Jurányi 2022-től 2027-ig, a következő 5 évben. Projektalapon gondolkodom, ez segített mindig abban, hogy teljesíteni tudjam, amit vállalok, és be tudjam osztani az időmet. Mindig fontos volt, hol van egy mérföldkő egy bizonyos projektben. A 10 év sok idő, még az öt is az. Most is nagy lendületet kell venni a folytatáshoz, ahogy 2011-ben az elindításához is. Nem lett egyszerűbb a helyzet a kulturális finanszírozás, a szakmai nyitottság területén sem. Bele kell annak is épülnie, amilyenné én váltam, vagy amit én gondolok most. Különben nem tudok annyira motivált lenni, hogy ezt az ekhós szekeret tovább toljam.

Az interjúkat készítette: Antal Klaudia és Bordás Katinka

ROZGONYI­KULCSÁR VIKTÓRIA produkciós vezető, alapító, intézményvezető. Színháztörténet szakon végzett Veszprémben, majd az ELTE­n szerzett kulturális menedzser diplomát. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa volt. Ezzel párhuzamosan évekig független színházi társulatok produkciós menedzsmentjével foglalkozott. 2006­ban megalapította a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (Füge Produkciós és Ernyőszervezet), amely 2012­ben megnyitotta a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház kapuit. Számos tehetséggondozó pályázat életre hívója. Óraadó az ELTE színháztudomány MA képzésén, és a Freeszfe Egyesületnél is tart színházi menedzsment órákat. Két egymást követő évben (2022, 2023) bekerült a 10 legbefolyásosabb magyar nő közé a Forbes listáján.

BENKÓ BENCE

ÉS FÁBIÁN PÉTER

Mindig kávéval indítjátok a napot?

Bence: A próbanapokon igen.

Hogy isszátok a kávét?

Bence: Én abszolút presszókávés vagyok, s az a vicces, hogy Petya pedig hosszú kávés, de most valamiért cseréltünk.

Péter: A hosszú kávé drágább, ezért rászoktam a presszóra.

Bence: Ami ütősebb is, én azért szeretem.

Javában zajlanak a Viharok című előadásotok próbái a Jurányiban. Hogyan esett a választás Shakespeare­re?

Péter: Általában kiválasztunk egy szerzőt és egy minket foglalkoztató problematikát, s szerencsés esetben a szerzőnek van egy olyan műve, amin keresztül kibontható ez a problémakör. Nemrégiben elkezdtünk a klasszikusok felé kacsingatni, a tavalyelőtti évadban például Euripidész Helené drámáját dolgoztuk fel, majd nekivágtunk Kafka

A kastély című művének…

Bence: …s most eljött a sötét középkor ideje.

De miért pont A vihar? Számomra ez Shakespeare egyik legkevésbé érdekes darabja.

Péter: Mert gyakorlatilag nem történik benne semmi, ugye?

Nem, hiszen az abszurd drámákat – ahol sokszor mondják, hogy „nem történik semmi” –szeretem. Egyszerűen A vihar karaktereit nem találom elég izgalmasnak.

Bence: Alapvetően ebben igazad van; mondjuk, mi a darab nyolcvan százalékát átírtuk.

Például Arielen kívül nálunk nincsenek tündérek, Caliban pedig nem egy ősember, hanem egyszerűen csak egy más(milyen) ember, aki azért szolga, mert azt mondják rá. Prospero egyáltalán nem egy bájos öregúr, hiszen múltbeli sérelmei miatt úgy érzi, joga van másokkal azt tenni, amit tesz. Ma is vannak ilyen nagy öregek, akik mindenféle okok miatt harcolnak, s közben nem veszik észre, hogy mások szenvednek tőlük. A darab hangvétele tehát közel sem olyan vidám, mint amilyennek első olvasatra tűnik: itt mindenki szenved, csak van, aki nem tud róla.

Péter: Nagyon izgalmas feladat volt az is, hogy definiáljuk, mi is az a varázslat, ami Prospero kezében van, de erről mondjon többet az előadás maga.

Hogyan lehet ketten rendezni és írni egy darabot?

Péter: A Viharoknál ez úgy nézett ki, hogy bezárkóztunk nálunk, és addig nem álltunk fel a kóla, az energiaital és a laptop mellől, amíg ki nem választottuk a megfelelő fordítást, és végig nem vittük az elgondolásunkat az eredeti szövegen. Az a nagyon jó benne, hogy folyamatosan felül tudjuk bírálni egymást és ebből sosincs sértődés, hiszen tudjuk, közös a cél. Persze fontos, hogy hasonló az ízlésünk…

Bence: …vagy legalábbis pont annyira más, hogy épp ettől lesz izgalmas.

Hogy viszonyulnak a színészek ahhoz, hogy egyszerre két ember rendezi őket?

Bence: Viktor Balázs, akivel először dolgozunk most együtt, azt mondta, hogy neki az tetszik, mikor ugyanabban a jelenetben teljesen más színészeket instruálunk, s az összeeresztéskor ez mégis működik.

Színész szakos hallgatóként mi vitt titeket a rendezés felé?

Péter: Az egyetem mellett szerettünk volna egy olyan műhelymunkát létrehozni, ahol végre elmondhatjuk a gondolatainkat, meglátásainkat a színház nyelvén, mely az egyetemen sokszor háttérbe szorult. Tehát műhelyvezetésként indult, nem rendezői színházként.

Bence: Az első két darabban még mi is szerepeltünk, de hamar be kellett látnunk, hogy muszáj kívül maradnunk. A csapatunk magját kaposvári egyetemisták alkotják, hozzájuk csatlakoznak vendégszínészek, mint például most Tóth Jocó ( Tóth József – a szerk).

Péter: Nálunk mindegyik színész akarja azt, amit csinál – ez a nagy előnyünk a hatalmas társulatokkal szemben. Még ha nem is a világ legprofibban megrendezett előadása jön létre, látszik rajta, hogy ezt a színészek akarták, nem csupán egy meló volt.

A k2 Színház logóján egy ember próbál felgörgetni egy követ a hegyre. Ilyen sziszifuszi munkaként tekintetek a színházra?

Péter: Még 2011-ben írtunk egy darabot, ami gyakorlatilag a színházcsinálásról szólt, hogy mi fiatalok hogyan éljük meg, milyennek látjuk a perspektívánkat, s ehhez Sziszüphosz mítosza illett a legjobban. Az egyfelvonásosunk végén Sziszüphosz abbahagyja a kőgörgetést, elmegy szabadságra, de visszajön, hogy még egyszer megpróbálja, hátha most sikerülni fog neki. Akármennyire értelmetlen…

Bence: …ez az élet értelme.

Péter: Úgyse fog átgördülni, de lehet, hogy mégis. Nem mi fogjuk megváltani a világot, vagy talán mégis.

Bence: Ha meg sem próbáljuk, akkor biztosan nem.

Péter: Ez végül ars poetica méretet öltött, s innen a logó.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

BENKÓ BENCE Junior Prima­díjas rendező. 2014­ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Fábián Péterrel másodéves egyetemistaként alapították meg a k2 Színházat, mely tizenkét éven át működött. 2022­ben, a k2 Színház felbomlása után létrehozta az Apertúra –A Perpetuum Manufaktúrát, melynek vezetője.

FÁBIÁN PÉTER Junior Prima­díjas rendező. 2014­ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Benkó Bencével másodéves egyetemistaként megalapították a k2 Színházat, mely tizenkét év fennállás után, 2022­ben megszűnt. Azóta szabadúszóként dolgozik.

A K2 SZÍNHÁZ Jurányiban bemutatott előadásai: Mielőtt az éj leszáll! (rendező: Benkó Bence és Fábián Péter), Át az ingoványon (rendező: Ascher Tamás), Sömmi (rendező: Hegymegi Máté)

FOTÓ: FARKAS-SÁRA ESZTER

JUHÁSZ DÓRA

Hogyan indul nálad egy átlagos reggel?

Az biztos, hogy nem indul túl korán, mert általában késő estig dolgozom itt, a Jurányiban. Nagyon ritkán kávézom, ezért mindig valamilyen gyümölcslevet iszom reggelente.

Koffein nélkül is bírod az éjszakázást?

Simán. Imádom a kávé illatát, szeretem az ízét is, de engem túlpörget, a szívem úgy tud tőle kalapálni, hogy ezért csak alkalomadtán iszom.

Bőrszakon végeztél az Iparművészetin. Hogy esett a választásod erre a szakra?

Érdekelt a formatervezés része a dolognak, hogy nem síkban, hanem térben kell gondolkodni. Az egyetemen az első év végén ruha- és bőrtervezésre adtam be a jelentkezésemet, s az első éves munkáim és kiállított anyagaim alapján a bőrszakra választottak ki, aminek ma már kifejezetten örülök, mert nagyon megszerettem ezt az anyagot. A sors ügyesen navigált erre a területre.

A munkáid alapján nagyon praktikus embernek tűnsz, a honlapodon is különböző –work, travel, life, party – kategóriákba sorolod az általad készített táskákat. Azt vallom, hogy a funkció mindenekelőtt – persze ettől még lehetnek díszítettek és esztétikusak ezek a tárgyak. Utazáshoz például igyekszem olyan táskákat készíteni, melyek biztosan megfelelnek a kézipoggyászméretnek, illetve olyan laptoptokokat tervezni, amelyek megvédik a számítógépet a sérüléstől. A tervezésnél mindig végiggondolom, hogy ha én vennék meg egy bizonyos tárgyat, akkor mit várnék el tőle.

Milyen bemutatkozási lehetőségeitek vannak magyar designerekként külföldön?

Nagyon nehéz a helyzet, mert elképesztően sokan vagyunk, akik szeretnének boltokban megjelenni, egy kis hírnevet szerezni, bekerülni a köztudatba és állandó vevőkörre szert tenni. Most a hétvégén volt egy bécsi designvásár, ahova a termékeink alapján beválogattak minket is, illetve megyünk Bolognába egy kifejezetten bőrös tematikájú vásárra, ahol a jövő évben piacra kerülő trendeket nézhetjük meg. Ezeken a vásárokon fantasztikus technikai újításokkal és anyagokkal találkozhat az ember, melyek ösztönzően hathatnak a saját tervezéseire.

Idén 10. alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a Design Hét, melyen ti, a Lucky Shepherd Showroom is részt vesz. Mit is jelent pontosan a design, kit nevezünk ma designernek?

Ma már nagyon tág értelemben használják a design(er) fogalmát, ami néha félreértésre ad okot. A művészetek közti határok összemosódásával, a formatervező lehet grafikus, a grafikus képzőművész és így tovább. Az biztos, hogy minden designernek szüksége van egy biztos szakmai és művészettörténeti alaptudásra, melyből inspirációkat nyerhet.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

JUHÁSZ DÓRA a Moholy­Nagy Művészeti Egyetemen végzett textiltervezőként, majd designmenedzser szakos diplomát is szerzett. 2010ben hozta lére a saját, Juhaszdora márkáját: kezdetben bőrkesztyűket és laptoptokokat készített, ma már elsősorban bőrtáskák alkotásával és jelmeztervezéssel foglalkozik. Szerencsés Gaboval közösen hozta létre a Jurányiban működő Lucky Shepherd Showroomot, mely 2015 óta utcafrontos üzletté alakult.

SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN

A Titkos Társulat Színházi Jam című sorozatot indít a Jurányiban, melyben te is mint játékvezető dramaturg részt veszel. Honnan az ismeretség Kárpáti Péterrel és a társulattal?

Osztályfőnököm volt dramaturg szakon a Színművészetin, ráadásul a mi osztályunkon próbálta ki először ezt az improvizációs technikát.

Aztán végigkövettem mellette egy több hónapos munkafolyamatot, melynek a Vándoristenek című előadássorozat lett az eredménye.

Mit takar a Színházi Jam, mire számíthatnak a nézők?

Ahogy a Vándoristenek, ez is jelen idejű improvizáció: minden cselekedetnek meghagyja a valós idejét, és a színészeken nincs meg az a nyomás, hogy mindenképpen folyamatosan csinálniuk kell valamit. Azt tapasztaltuk, hogy nem kell klasszikus színházi értelemben vett történés ahhoz, hogy érdekes legyen nézni a színészek cselekvését. Ehhez hozzájárul az is, hogy gyakran leosztjuk a nézőket a színészekre, akik az előadás első tíz percében beavatják őket a saját történetükbe, karakterükbe. Ennek köszönhetően az akciót nélkülöző jelenetek a nézők számára is izgalmasak lesznek, hiszen tudják, mi húzódik meg a felszín alatt.

Mennyit tudnak előre a színészek?

Az előadás kezdete előtt kb. 3-4 órával már itt vannak a színészek, és kapnak egy háttértörténetet a saját karakterükről. A karakter felépítése is valamennyire improvizatív, hiszen a színésszel zajló beszélgetés közben alakul ki. Azonban az előadásba be vannak építve meglepetések, például lehet, hogy a színész nem tudja, hogy kik lesznek aznap a játszótársai. Az előadás közben pedig sms-ben küldhetünk nekik instrukciókat, melyeket csupán átfutó gondolatokként kezelnek, s ők döntik el, hogy felhasználják-e őket, vagy sem.

Azt gondolnám, hogy egy dramaturgnak ellensége az improvizáció, hiszen kikerül az ellenőrzése alól a történet felépítése.

Itt arra kell figyelni, hogy hogyan indítasz el egy történetet, ami szintén dramaturgia, csak nem te vezeted végig. Természetesen nagyon sok múlik a színészek dramaturgiai érzékén.

Mitől lesz izgalmas a sorozat a nézőknek?

Más a színészek jelenléte, más a feszültség egy ilyen típusú előadásban és ez újszerű élmény lehet a nézők számára. Unalmasnak pedig soha nem unalmas, még ha nem is történik akció, hiszen tudod a hátterét, éppen ezért másra és máshogy tudsz figyelni.

Az interjút készítette:

Antal Klaudia

SZABÓ­SZÉKELY ÁRMIN Junior Prima­díjas dramaturg. 2012­ben végzett a Színház­ és Filmművészeti Egyetemen. Szabadúszó dramaturgként egyaránt dolgozik kőszínházakban és független társulatokban, prózai és táncelőadásokban. 2021­ben doktori fokozatot szerzett.

A SZÍNHÁZI JAM című előadássorozatot a Titkos Társulat és barátaik hozták létre a Jurányiban. Az improvizáción alapuló játékban többek között Nagy Zsoltot, Stefanovics Angélát, Stork Natasát, Vass Imrét, Vadas Zsófia Tamarát láthatta a közönség. A háttérben játékvezetőkként Kárpáti Péter, Boross Martin, Szabó­Székely Ármin és Antal Klaudia működtek közre.

DÖMÖTÖR ANDRÁS ÉS KOVÁCS DÁNIEL AMBRUS

Hamarosan bemutatjátok az új, Művház című színházi sorozatotokat a Jurányiban. A Katonában a Gondnokságot rendeztétek együtt. Honnan jött a közös munka ötlete?

Dániel: Az egyetemről ismerjük egymást, aztán egyszer a Kamrában üldögélve került szóba, hogy jó lenne együtt dolgozni.

Máté Gábor pedig pont szólt, hogy üres a Sufni, úgyhogy elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mit is lehetne ott megvalósítani.

András: Olyan szempontból furcsa alkotótársi viszony a miénk, hogy nem egy barátságból alakult ki. Azt éreztem, hogy jó lenne találni egy rendezőt, akivel együtt lehetne gondolkodni a színházról. Az egyetemi vizsgaelőadásokat nézve pedig megtetszettek Dani munkái, és úgy tűnt, hogy azonos tematikájú és világú dolgok érdekelnek minket, ezért megkerestem.

A Művház műfaji meghatározása: színházi szituációs komédia. Mit jelent ez pontosan?

Dániel: Ez egy folytatásos színházi előadás, mely részben a kabaré hagyományából merít: állandó szereplők vannak, akik mindig reflektálnak az elmúlt hónap történéseire. Ehhez, a sorozat aktualitásokat tartalmazó részébe bárki bármikor be tud kapcsolódni.

András: Igyekszünk majd a nézőket mindenféle módon tájékoztatni a korábbi epizódok eseményeiről. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy az is tudja élvezni és követni a sorozatot, aki két előadás közben kapcsolódik be. Minden rész előtt vetítünk majd összefoglalókat, és ahogy a Gondnokságnál, itt is a terveink közt szerepel, hogy hozzáférhetővé tegyük majd az előadásról készült felvételeket.

Hogyan készül a Művház?

Dániel: Először is megírtuk az egésznek a mitológiáját, a közeget, amiben a történet játszódik, illetve a főbb irányvonalakat és hogy hova futhat ki a történet a nyolcadik előadás végére. A színészek azonban csupán szinopszisokat és karakterábrázolásokat kapnak, a konkrét szöveg az előadást megelőző 3-4 próbán jön létre. Ez egy rapid műfaj: iszonyú nagy koncentrációt, energiát és fantáziát igényel a színészektől, akik ennek ellenére, vagy épp ezért nagyon szokták ezt élvezni – az adrenalint.

DÖMÖTÖR ANDRÁS

Milyen kérdések körül fog forogni a történet?

András: Azt szeretnénk, hogy a Művház metaforája legyen mindannak, amiben élünk.

Dániel: Az általunk elképzelt vidéki kisvárosban, Kopjáson ugyanazok a politikai és közéleti események történnek, mint a valóságban. A Művház pedig tele van haza menni nem akaró, ücsörgő emberekkel. Ők megbeszélik mindazt, ami itthon vagy a világban történik, másrészt meg az évad alatt egyre jobban bele is bonyolódnak – akaratukon kívül – az eseményekbe.

Kik fognak a sorozatban szerepelni?

András: Az első részben például Mészáros Piroska, Vajda Milán, Schruff Milán, Tamási Zoltán, Szilágyi Csenge, Makranczi Zalán, Stefanovics Angéla és Futó Balázs. A sorozattal az is a célunk, hogy átjáróházat biztosítsunk a Jurányi Inkubátorházban dolgozó művészeknek, hogy az itt lévő csapatok bármikor bekapcsolódhassanak egy-egy epizódba. Úgyhogy az állandó színészek mellett feltűnnek majd a Jurányiban alkotó művészek is.

Az interjút készítette: Antal Klaudia DÖMÖTÖR ANDRÁS Hevesi Sándor­díjas rendező. 2003­ban végzett színész szakos hallgatóként a Színház­ és Filmművészeti Egyetemen, majd 2007­ben az egyetem rendezői szakát is elvégezte. 2003–2010 között az Örkény Színház tagja, azóta szabadúszó rendező. 2014 óta rendszeresen dolgozik német nyelvterületen is. A Jurányiban a Művház című sorozatot, illetve a Kaputt – halálkabaré című előadást rendezte, színészként pedig az Alkalmáté Trupp előadásaiban volt látható.

KOVÁCS DÁNIEL AMBRUS rendező, látványtervező, író. 2011­ben végzett rendező szakos hallgatóként a Színház­ és Filmművészeti Egyetemen. Rendezései a Művház című sorozaton kívül a Jurányiban: Radioaktív, Benne vagy, Kánon, Fajankó, Dehogy van jól. A Színház a város projekt Gólya és Szökőkút című hangjátékainak írója és rendezője.

A MŰVHÁZ havonta új epizóddal jelentkező misztikus thriller­vígjáték sorozata volt a Jurányi 2013/2014­es évadának. A főbb szerepekben Futó Balázst, Makranczi Zalánt, Mészáros Piroskát, Schruff Milánt, Stefanovics Angélát, Szamosi Zsófiát, Szilágyi Csengét, Tamási Zoltánt és Vajda Milánt láthatta a közönség. A teljes sorozat visszanézhető a youtube­on.

BÁNKI GERGELY, JANKLOVICS PÉTER ÉS VINNAI ANDRÁS

A Cabaret Ma sorozat részeként mutatjátok be A férfiak szexuális világa című előadásotokat a Jurányiban. Mennyiben támaszkodik az előadás a kabaré műfaji jellegzetességeire?

András: Annyiban, hogy a nézők nem egy színdarabot, hanem szkeccseket, rövid jeleneteket, dalokat fognak látni és hallani.

A kabaré szó hallatán elsőként mindenkinek a Sas Kabaré jut az eszébe.

Gergely: Ennyiben félrevezető lehet a kabaré megjelölés, hiszen nem a sikamlós, pikáns, térdcsapkodós, vadul röhögős humor lesz a jellemző. Annál talán finomabb, helyenként elgondolkodtatóbb…

András: Ezt a szót azért nem használnám…

Gergely: Igen, talán ez erős.

Péter: Nekem a finomabbal vannak gondjaim.

Gergely: Persze, van, ahol kieresztjük ezt a fajta humort is, de a nézők nem sikítva, szemüket dörzsölve fogják végignézni az előadást. Ennek ellenére szórakoztató, megmosolyogtató, kuncogtató lesz…

András: Nem akarom, hogy bárki is kuncogjon.

Péter: Pedig jobb, ha felkészülsz rá.

András, említetted, hogy lesznek dalok is. Saját számokat fogunk hallani?

András: Igen, sajnos a plakátra nem került fel, pedig mindenképpen szerettem volna feltüntetni, hogy a dalokat a Tanuljunk játékosan angolul című nyelvkönyv első kötetének a szókincse alapján írtuk meg.

Hogyan állt össze a csapat?

Péter: Az még egyáltalán nem állt össze.

Gergely: Én Andrássy Máté helyett vagyok itt, aki nem vállalta el…

András: …mert túl magas lett volna hozzánk.

Gergely: Andrással már 15 éve ismerjük egymást. Mindig is tudtuk, bár sosem vallottuk meg egymásnak, …

Péter: …hogy van köztetek egy kapocs…

Gergely: …pontosan. Péterrel pedig sokat dolgoztunk már együtt TÁP Színházas és egyéb embert próbáló produkciókban. Részemről igazából csak az volt a kérdés, hogy ráérek-e.

Péter: Szerencsére sikerült egy olyan időpontot kitűzni, mikor Gergő ráért, és ennek örömére elvállalt még két másik munkát.

Gergely: Jelenleg ezért nem állunk még sehol.

Hárman rendezitek az előadást, nem okoz nehézséget, hogy nincsen egy külső szem?

András: Nagyon sokszor Gergő a külső szem, ő állította össze például a jelenetek sorrendjét. (Gergelyhez fordul – a szerk.) Persze ezzel nem a felelősséget akarom rád hárítani, csak tudd, hogy mit vállaltál magadra.

Gergely: A tanulóéveink alatt mindig megkérdőjeleztük a rendezői szerep szükségességét, később azonban rájön az ember, hogy iszonyatosan fontos, hogy legyen valaki, aki látja kívülről, aki gondolatilag össze tudja fogni a felmerülő ötleteket.

Hogyan készültek el a jelenetek szövegei?

András: Az elején nem akartam jeleneteket írni…

Péter: … sokáig nem is írtál…

András: … mert olyan előadást akartam csinálni, amiben kevés a duma. Nagyon unom már, hogy mindenki dumál.

Gergely: Mikor elkezdődött a próbaidőszak, csak értetlenül álldogáltunk Péterrel, mert nem volt mit próbálni.

Péter: András csak zenéket hozott a próbára, szöveget semmit.

Gergely: Arra gondoltam, hogy valószínűleg nincs kedve írni, csak nekünk erről nem szólt.

András: Mondtam, hogy az előadásban fogunk zenélni.

Péter: Igen, de azt nem, hogy csak azt.

Gergely: Mikor elkezdtük neki mondogatni, hogy „András, nem gondolod, hogy most már lassan írni kellene valami jelenetet”, arra úgy reagált, hogy ő nem hallgatja egy pillanatig sem, hogy „írókám, írjál”. Szerencsére most már vannak jelenetek.

Péter: Sőt, kihúzott jelenetek is akadnak.

A Jurányi nagytermében fogtok játszani, ehhez a műfajhoz nem lenne jobb egy kisebb, zártabb tér?

András: Bár a hangszereken kívül nem lesznek díszleteink, be fogjuk játszani a teret, például a gyíkos jelenetben.

Péter: Ott aztán tényleg megmozgatjuk a teret, kár, hogy vaksötét lesz.

Gergely: Nekem azért tetszett meg András ötlete, hogy ne legyen díszlet, mert azt a lehetőséget adja a kezünkbe, hogy mi magunk teremtsük meg a jelenetek, a dalok és a koreográfiák egymástól teljesen különböző világát, hangulatát, hogy a nézők fantáziájára bízzuk, hogy egyik pillanatban még egy pszichoterápián, a következőben egy atlétapólós macsó klipjében, majd a középkorban vagyunk.

A plakáton még szerepelt, azonban az előadásból már kihúztátok az egyetlen női szereplőt: a próbababát.

Péter: Igen, mert nem igazán használtuk.

Gergely: Nem véletlenül: nagyon erős dolog, hogy csupán három férfit látunk a színpadon és a nőről csupán az jelenik meg, amit ez a három férfi gondol. A célunk az, hogy minél több szempontját felvillantsuk a férfilétnek – nyilván ezt csak a magunk elborult szűrőjén keresztül tudjuk.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

BÁNKI GERGELY színész, rendező. 1995–2008 között a Schilling Árpád vezette Krétakör tagja. 2008 óta szabadúszóként dolgozik. A Jurányiban többek között a Lefitymálva, A férfiak szexuális világa, 40! avagy Véges élet, Furnitur, Voyager 3, Pizza Kamikaze, Szóvirágok, És a függöny felhördül, Árpád-ház, Vojáger, Kérsz teát?!, Fear the szaknévsor!, A Negyedik című előadásokban (volt) látható. Önálló rendezései a Jurányiban: Első kétszáz évem, A politikusok lelki világa.

JANKLOVICS PÉTER színész, humorista. A Gór Nagy Mária Színitanodában végzett, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, később pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja volt. 2009­től kezdett humorista karrierbe, azóta rendszeresen fellép a Dumaszínházban, illetve szabadúszó színészként független színházi produkciókban játszik. Jurányis előadásai: A férfiak szexuális világa, Furnitur, Korrup Schőn, Kaputt – halálkabaré, Zs-kategória, Irodai patkányok, Cécile.

VINNAI ANDRÁS író, színész, rendező, zeneszerző. 2002­ig a Krétakör Színház tagja. 2003­ban Örkény István Drámaírói Ösztöndíjat kap, majd több darabját is bemutatja a Katona József Színház. 2009­ben Szép Ernő­díjban részesül. Jurányis előadásai: Lefitymálva (író), A férfiak szexuális világa (író – rendező –színész), Furnitur (író), Pizza Kamikaze (író), Szóvirágok (író), Zs-kategória (író), A szerelem zsoldosai (író – rendező – színész), Fear the szaknévsor! (író – rendező), Garázsbanda (író – rendező – színész), A politikusok lelki világa (író), Magyar Nátha (színész – rendező), Irodai patkányok (író), Szarvasnak gyermeke (író), Roletti (író – rendező). A Színház a város hangjáték­sorozatban az Álomőrség, Szórakoztató összeállítás, Jurányi 10 hangjátékokat jegyzi.

A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA a Jurányi műsorán legrégebb óta futó előadás, melynek közönségsikere 2013 óta töretlen. 2022 májusában tartottuk a 100. előadást.

ÁRVAI GYÖRGY

Egy év elteltével milyennek találod a Jurányit?

Nagyon fontos dolognak tartom. Utoljára a Trafó születésekor érez tem hasonló léptékű nyitást és potenciát. Remélem, a Kulcsár Vikiből eredő termékeny naivitás komoly értékeket fog kikristályosítani a következő időszakban. Ugyanakkor szorongok is egy kicsit, mert elég zárt az ízlésem, toleranciám és nem szeretnék beleveszni egy „kultúrplázába”. Én biztosan szűkíteném és koncentrálnám a ház izmusát, de Vikiben és csapatában talán pont az az érdekes, hogy nagyon nyitott és toleráns. Sejtek egy értékrendet ugyan, amely igyekszik különbséget tenni aközött, hogy mi az, amire a progresszivitás, és mi az, amire a fenntartás érdekében mondanak igent, de ezt nem látom még elég kirajzoltnak. Mindemellett a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház tényleg egy óriási dolog: az elmúlt tíz év kulturális viszonylatában nem történt ekkora léptékű odaadással és akarással végigvitt elhatározás. Nagyon szeretném, hogy a Jurányi kis borostyán legyen Budapest nyakán.

A Természetes Vészek Kollektíva alkotói terének a Mauzóleum nevet adtátok. Mire utal a név: mit akartok eltemetni, vagy éppen minek akartok emléket állítani?

Nem biztos, hogy ez lett volna a neve, ha ezt a teret a köztemetőben, vagy egy utcáról közvetlenül benyíló épületrészben építem meg. Szerettem volna ebben a hatalmas „gyárban” egy nevében is más érzetet és funkciót keltő teret kijelölni. A Jurányi 6700 négyzetméteren helyezkedik el, egy különálló kis társadalomnak is tekinthető, ahol lehet az alkotói munkán kívül enni, aludni, jogászhoz menni, ráncot felvarratni és akár hamvasztani is. A TVK Mauzóleuma azonban nem a halállal és a múlttal forr össze – ez egy emlékhely, ahol a holnapról is megemlékezhetünk.

A Mauzóleum­projekt munkáinak, így a novemberben bemutatott eldorado.com című produkciónak a műfaját installációs­laboratórium színházként határoztad meg. Úgy kezdtem el még a ’80-as években művészettel foglalkozni, hogy volt egy belső élményvágyam és annak érdekében, hogy azt átéljem, létre kellett azt hoznom. Most is ez volt a fő motiváció: egyrészt szerettem volna olyan élményhez jutni, ami lehetővé teszi, hogy részese legyek egy egységes folyamatnak úgy, hogy közben elkalandozhassak az

apró részletek között. Másrészt szerettem volna a műtárgyi, installációs, művészeti, illetve színházi és akusztikus tapasztalataimat úgy ötvözni, hogy abból egy önálló műfaj szülessen. Természetesen ezt be kellett helyezni valamilyen skatulyarendszerbe, és ehhez keresgéltünk fogalmakat.

Hogyan készült az eldorado.com?

Az eldorado.com közös munkánk Imre Zoltánnal és Korai Zsolttal. Sok alkotótársammal ellentétben, hiába van egy 8 éves gyerekem, nem tudok odáig eljutni, hogy ennek a korosztálynak csináljak előadást. Középfokon és felsőoktatásban tanuló diákokat azonban – úgy éreztem – szívesen megszólítanék, ráadásul a Jurányi régen iskola volt. Ki is találtuk Imre Zolival, hogy Voltaire – középiskolai tananyagnak számító – Candide című művét kellene feldolgozni. A dramaturgiai munka során viszont egyre több dolog jutott az eszembe, és éreztem, hogy annyira át fogom írni a művet, hogy végül kénytelen voltam kimondani magamnak: felejtsük el Voltaire-t és ezzel azt a célt is, hogy az előadás majd direkt szólítja meg a diákságot. Az alkotási útnak tehát a téma kitalálása és elengedése volt a hosszabb és a tanulságosabb időszaka, hiszen azt már előre eldöntöttem, hogy nem akarok – egy klasszikus értelemben vett – színházi helyzetet teremteni, egy speciális térben. A kérdés már csak az volt, hogy hogyan tud majd a néző, a befogadó a térben úgy bolyongani, hogy az számára egy szokatlan, különleges élményt okozzon. Ehhez kellett egy formát találnom.

De hogyan jutottál el Candide­tól Huxley világáig?

Egy 18. századi német filozófus, Leibniz kijelentése szerint: „a mi világunk a lehető legjobb világ”. Erre válaszként írta meg Voltaire a Candide című brutális művét, melyben a hősével végigjárat egy olyan utat, amibe az összes emberi gyarlóságot belezsúfolja, és közben Leibniz tanítását hangoztatja. Az alapszituációt én is megtartottam, kijegyzeteltem Voltaire írásából az emberi szörnyűségeket, melyeket valódi dokumentumképekkel illusztráltam (pl. természeti katasztrófák, betegségek, háborúk, faji, nemi küzdelmek stb.), és az installáció egyik részen feltűnik Leibniz tétele is. De a mi hősünk tényleg felfedezett egy olyan lehetőséget, amivel talán jobb világot lehetne teremteni. Elkezdtem apró krisztusi momentumokat építeni a főhősre, és feltettem a kérdést, hogy vajon lehetséges-e a világunkat egy Megváltó által jobbá formálni. A burkolt válaszom, hogy valószínűleg nem. A találmány, mely által hősünk Megváltója lehetne a világnak, elpusztítja őt. Nem lehet tudni, hogy vajon ez a megváltások sorsa, vagy a megváltás ez által jön létre.

Mik a terveid a következő hónapokra?

Az eldorado.com május végéig lesz látható, melyre megpróbálunk olyan csoportokat is hívni – például művészeti iskolákból – akiknek a reflexiója nem csupán személyes, hanem közösségi is lehet. Ez egy nyitás egy speciális beavató színház felé, amellyel eddig nem tudtam azonosulni, nem éreztem hozzá készséget és nem láttam olyat, ami megfogott volna, azonban a szabadon alkotás és gondolkodás hangsúlyozásában szeretnék én is egy

kis szerepet vállalni. Szükség lenne arra, hogy elfelejtsük azokat a konvenciókat, melyek belekényszerítenek minket egy meghatározott művészeti és kulturális, tartalmi és formai kommunikációba. Alkotni csak szabadon, megfeleléskényszertől mentesen, becsületesen, hihetetlen nagy szorgalommal és odaadással érdemes. A szabadságra való biztatás azonban sokkal nagyobb felelősség, mint a sínen maradás artikulálása. Talán ezért sem tanítok rendszeresen, mert azt mondani egy nyitott, de tapasztalatlan személyiségnek, hogy térj le az útról, nagyon terhes következményekkel járhat. Egy ilyen produkción keresztül viszont – ami nem csak szuggesztív hatás, hanem magunktól eltartható műtárgy is – lehet, hogy sikerülne valamit átadnom, átadnunk egy új, öntudatos, de egy kissé túlmanipulált generációnak. Az eldorado.com erre tesz most egy próbát.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

ÁRVAI GYÖRGY Jászai Mari­díjas hang­ és látványtervező, színházi időkutató, képzőművész. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett díszlet­ és jelmeztervező szakos diplomát. 1984­ben megalapította a különböző létezési dinamikával működő Természetes Vészek Kollektíva nevű alternatív színházi csoportot. 2013­ban eldorado.com címen rendezett a Jurányiban.

VAJDAI VILMOS

Mi váltotta ki benned azt az elhatározást, hogy hosszú évek után létrehozz egy állandó társulatot a TÁP Színház számára?

A TÁP Színház indulásakor hetente mutattunk be előadást a Tilos az Á-ban, mely elsősorban kísérletezés volt. Major Tamás, még a főiskolán adta tanácsul, hogy „amelyik nap nem fejlődsz, aznap visszafejlődsz”. Azonban ezt az intenzív munkát csak egy bizonyos ideig lehetett bírni energiával. A Tilos-korszak után következett a Trafó, ahol évente egyet rendeztem, de ez kevésbé elégített ki és a Süss Fel Nap-ban már újra, hetente hoztam létre előadásokat. Ez volt a TÁP Színház aranykorszaka, ekkor váltunk kultszínházzá: rengetegen jártak hétfőnként az előadásainkra. Aztán ez is kifáradt, ráadásul közben megtaláltak nagyobb lehetőségek is. A „nagy” előadásainkba azonban ezer helyről érkeznek színészek, akiknek az egyeztetése rengeteg munkával és idegeskedéssel jár együtt. Részben ezért is kezdtem el azon gondolkodni, hogy társulatot kellene csinálni. Másrészt, mivel egyre kevesebb pénz van a kultúrára, és a kőszínházak szépen lassan felbomlanak, a jövő – véleményem szerint –a társulati létben van. Zsámbéki Gábor is, mikor megkapta a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját, azt javasolta a fiataloknak, hogy alakítsanak mikroklímát, és abban dolgozzanak a mai nehéz helyzetben.

Az új társulattal elindítottatok egy sorozatot a Jurányiban: minden hétfőn új bemutatóval várjátok a közönséget. Mi a fontos számodra ebben a sorozatban? Most elsősorban a közösség-, a társulatszervező ereje: a folyamatos munka nagyon jól összetartja a csapatot és segíti a színészfejlesztést, ezért is szeretnénk megtartani ezt a formát. Emellett, ezek a produkciók nagyon sok olyan elemet, ötletet tartalmaznak, melyekből később minden bizonnyal önálló előadások fognak születni. Jelenleg kísérletezés folyik, nem tökéletes előadások születnek, de mindig vannak olyan jelenetek, amikért érdemes eljönnie a nézőnek.

A TÁP Színház, mondhatni, új korszakába lépett, azonban az előadássorozatot nézve nem vettem észre nagy változást.

Attól nagy változás, hogy van egy társulat, akikkel lehet folyamatosan dolgozni. A Süss Fel Nap-os időszakban az előadások előtt csupán egyszer ültünk össze és beszéltük meg a felmerülő ötleteket, most azonban a társulati létnek köszönhetően van időnk és lehetőségünk azokon dolgozni. Most műhelymunka folyik.

A TÁP Színházas előadásoknál számomra mindig a közönség a legérdekesebb, most is volt, aki természetes módon közbeszólt.

Már az elejétől fogva a közönséggel másfajta viszonyra törekedtem, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy az első előadásokat kocsmában tartottuk. Fontos, hogy a hosszú évek alatt passzivitásba fulladt nézőket kiemeljük és részeivé tegyük az előadásoknak. Nemcsak a társulat, hanem a közönség építése is zajlik.

A Kurátorok című előadásotok már megélte a Tűzrakteret, a Trafót és most a Jurányiba költözik be.

A Kurátorok egy izgalmas kísérlet volt arra, hogy hogyan tudunk különböző írókkal és társulatokkal közösen létrehozni egy előadást. Egyeztetési okok miatt igazából ez csak egyszer sikerült a Tűzraktérben, amikor egy 5 órás előadást láthatott a közönség. A Trafóba már csak bizonyos jeleneteket vittünk át, a Jurányiban pedig csupán a TÁP Színházas rész látható, ami Vinnai András Kovácsoltvas pelenka című darabjából, egy hangjáték-, és egy filmes jelenetből áll.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

VAJDAI VILMOS színész, rendező. 1986­ban végzett a Színművészeti Főiskolán, majd a Katona társulatához szerződött. 1994­ben hozta létre a TÁP Színházat, melynek mai napig a vezetője. A színházon kívül zenével és képzőművészettel is foglalkozik. Rendezései a Jurányiban: Furnitur, Korrup Schőn, Jövedelmező állás, A Menedék.

ÖTVÖS ANDRÁS

Egy korábbi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy minden szerepnél megnézed, mi az, ami miatt szeretnél olyan lenni, mint az az ember, hogy mi az ereje és a gyengéje. Mi a helyzet A csemegepultos naplója főszereplőjével, Márczy Lajossal?

Itt is sorra kellett venni a szerep gyengeségeit és erősségeit, hogy miért lehet őt szeretni és felmenteni. Márczy Lajos egyrészt hihetetlenül bátor, nemcsak azért, mert végigviszi a tervét – íróként beáll a csemegepult mögé –, hanem mert képes meglátni a körülötte lévő dolgok igazi arcát: pontosan látja a vásárlókon és a szomszédjain, hogy szépen lassan mindenki megőrül és tönkremegy, hiába próbálják ezt leplezni. Azonban az egész elhatározását áthatja a dac: hogyha engem elhagytak, akkor én végigszántom az éjszakát és a nőket. Aztán elkezdődnek vele olyan váratlan dolgok történni, melyek kívül esnek a saját epésségén: megszereti például a házban lakó szenilis öregasszonyt és jön egy olyan lány, akivel végre máshogy létezhet, mint a többi nővel, akiket vizsgál. Van benne egy olyan kíváncsiság és látásmód, amivel nagyon tudok azonosulni. Ráadásul nagyon humoros és vicces is, nem mellékesen pedig hihetetlen nagy öniróniával tekint saját magára.

Gerlóczy Márton az előadás alapjául szolgáló regény megírásakor valóban elment csemegepultosként dolgozni a vásárcsarnokba. Te tettél már hasonló „tanulmányutat” egy szerep kedvéért?

Igen, amikor egy ketrecharcos fiúról szóló kisfilmben játszottam, három hetet töltöttem a „birkózós kannibálok” között, akikkel lenyírtuk a hajam, napi háromszor edzettem és húst meg salátát ettem. Életre szóló élmény volt. Az első egyetemi év végén pedig Máté Gábor azt tanácsolta, hogy menjünk el dolgozni, de semmiképp ne színházba: ekkor egy traumatológiai osztályon beteghordozónak álltam, de dolgoztam már korábban építkezésen culágerként is. Legutóbb, az Isteni műszak című film forgatása alatt pedig egy mentőtiszttel próbáltam végig a nyarat. Ez a munkánk egyik legizgalmasabb része, de már az is remek, ha az idő megengedi, hogy az ember hozzáolvashasson a szerepéhez, ha egy kicsit többet megtudhat például a délszláv háborúról. A csemegepultos naplójánál most fontosabb volt, hogy Schneider Jankó (a rendező munkatársa - a szerk.) bábvilágában merüljek el, mint az, hogy valósághűen fel tudjak szeletelni egy disznót.

Az előadásban rengeteg karaktert keltesz életre a tárgyak mozgatásával. Foglalkoztál már korábban is tárgyanimációval?

Soha, de mindig is szerettem a Matchbox repülőket, ha tehetem, havonta veszek is egyet.

Rendkívül izgalmas volt, amikor Jankó és Pali (Göttinger Pál rendező – a szerk.) kitalálták, hogy melyik virsli és szalámi testesítse meg az adott szereplőt. Nagyon nehéz és csodálatos világ a bábművészeké, éppen ezért mindig is tiszteltem őket.

Hihetetlen, hogy mennyi hangon szólalsz meg a darabban... A hangutánzás a gyerekkoromból megmaradt hülyeségem.

Négy évvel ezelőtt az volt a terv, hogy film készül Gerlóczy regényéből, melynek castingján te is részt vettél.

Egerből, egy próbáról estem be a válogatásra, s éppen magyaráztam valamit az egyik jelenettel kapcsolatban a rendezőnek, aki nem értett velem egyet, Marci (Gerlóczy Márton – a szerk.) azonban nagyon röhögött rajta. Ekkor ismertük meg egymást és az évek alatt barátok lettünk. Mikor találkoztunk, néha felmerült, hogy milyen jó lenne valamit csinálni

A csemegepultos naplójából, de ennél többet nem foglalkoztunk az üggyel. Aztán egyszer csak jött az ötlet, jött Pali, hogy ha film nem is, színház legyen belőle.

Az idei szegedi Thealter Fesztiválon megkaptad a legjobb színészi alakításért járó díjat. Mit jelent számodra egy ilyen díj?

Ez egy pillanatnyi visszaigazolás, hogy amit mi jónak gondolunk, arról mások is így vélekednek. Egy ilyen díj azonban – a színház alaptermészetéből adódóan – csupán arra az egy estére vonatkozik, amikor kiérdemeltük, hogy nekünk ítéljék: másnap már nem tudok mit kezdeni vele, hiszen újra meg kell csinálni az előadást. Sőt,, el is kell felejteni, mert veszélyes út, ha az elismerésen merengek ahelyett, hogy arra koncentrálnék, mikor és hova kell tennem majd a konzerveket. Másrészt ez a díj az egész csapat érdeme: senki, még Jánoska Zsuzsa, a mi főasszisztensünk és mindenben segítőnk, sem tudná megmondani, hogy kinek mi volt a saját ötlete. Ez egy közös munka volt, amiben én azt a feladatot kaptam, hogy elmondjam a szöveget.

A Katona József Színház társulatának tagja vagy, pályakezdőként azonban dolgoztál a Krétakörben és Zrínyi Gál Vincével közösen alapították meg a KoMát. Milyen érzés most visszatérni a független szférába, hiszen A csemegepultos naplóját a Jurányiban játsszátok?

Nem látom ennyire kettősnek a helyzetet, ott próbálok és dolgozom, ahol jól érzem magam. Ezért maradtam Egerben is 3-4 évig, az nem számított, hogy az intézmény független- vagy kőszínházként funkcionál. Palival sem abból a célból ültünk le, hogy mi most egy független előadást hozzunk létre, hanem hogy megcsináljunk egy ötletet, aminek megvalósulását most épp az Orlai Produkciós Iroda és Füge Produkció tett lehetővé. Nagyon jól

érzem magam a Katonában, nagyon szeretem, ami ott történik, és a Jurányiban is szeretek dolgozni. Nem az intézményformán, hanem azon múlik minden, hogy kinek a képébe nézel reggel, ki az, akivel együtt szenvedsz és gondolkozol az alkotófolyamat során. Az előadást az határozza meg, hogy kikkel és mit csinálsz.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

ÖTVÖS ANDRÁS színész. 2007­ben diplomázott a Színház­ és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Horvai István osztályában. Egerben játszott, majd 2011–2017 között a Katona József Színház tagja. 2017–2022 között szabadúszó, mellette az Orlai Produkciós Iroda alkotóközösség tagja. 2022­től a Vígszínház színésze. A Jurányiban A csemegepultos naplója és a Nem baj, majd megértem című előadásokban látható.

A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA című előadás 2014 óta fut nagy sikerrel a Jurányi műsorán. Ötvös András 2023. március 8­án 200. alkalommal játszotta a monodrámát.

FOTÓ: TAKÁCS ATTILA

NAGY ZSOLT

Nemrég Dunaújvárosban mutattátok be Hegymegi

Máté vizsgarendezését, az Amphitryont, melynek egyik különlegessége, hogy a fiaddal együtt lépsz színpadra.

Másfél évvel ezelőtt kezdtünk el beszélgetni arról Mátéval, hogy szeretné, ha én játszanám az Amphitryon című diplomaelőadásában a címszereplőn kívül Jupitert is. Felmerült azonban a kérdés, hogy az előadás végén hogyan fog találkozni ez a két karakter: felvetettem, hogy mi lenne, ha Samu fiam jönne vissza, mint Jupiter, hiszen minden ember valamiképp istennek a fia. Megtetszett az ötlet Máténak, hiszen ezzel az apa-fiú viszonyt is ki lehet emelni, ráadásul nagyon éles helyzet az, amikor a fiad azt mondja a szemedbe, hogy „gyereked fog születni tőlem”.

Ez volt az első, hogy Samu szerepelt egy előadásban?

Korábban már improvizált velünk a Titkos Társulat egyik előadásában, amiben nagyon magabiztosan mozgott. Bíztam benne, hogy most is meg fogja tudni csinálni, és így is történt.

Lehet, hogy követi az apukáját és színész lesz?

Kizárt, nem akar színész lenni, nem érdekli ez az egész – focista szeretne lenni.

Az idei, 2014/2015­ös évadtól az Örkény Színház társulatának a tagja vagy, de továbbra is folytatod az öt éve megkezdett munkát Kárpáti Péterrel és a Titkos Társulattal. Hogyan találtatok egymásra Péterrel?

Péter figyelemmel kísérte a munkámat a Krétakörben, és a Leonce és Léna című előadásunkba írt is pár sort az egyik karakternek (Valerionak), melynek gondolatisága nagyon megtetszett és kíváncsivá tett, hogy ki is ez a Kárpáti. Éppen ezért, mikor pár évvel később megkeresett a Szörprájzparti című előadás ötletével, rögtön igent mondtam – azóta dolgozunk együtt.

Mitől működik jól a közös munka?

A kölcsönös tisztelet és érdeklődés az alapja mindennek. Rendkívül nyitott és érdeklődő embert ismertem meg Péterben, aki képes tolerálni a gondolkodásmódomat és sokszor az elviselhetetlenségemet. Teljesen más személyiségek vagyunk, melynek követ keztében eltér a világhoz való hozzáállásunk is. Ha felmerül valamilyen probléma, én rögtön keresztül akarok menni rajta, míg Péter a legvégső esetig próbálja kerülni

a konfliktust. Nyers vagyok, Péter azonban bírja ezt a nyersességet, engem pedig érdekel, hogy hogyan lehet olyan finoman kezelni a dolgokat, mint ahogy ő teszi.

Milyen rendezőnek tartod Pétert?

Színészként nekem az a fontos, hogy a rendezőnek legyen konkrét elképzelése arról, hogy mit szeretne csinálni, mit akar mondani, hiszen ahhoz tudok valamiképp kapcsolódni. Kárpáti mindig pontosan tudja és érthetően el is mondja, hogy mi az, ami foglalkoztatja egy munkában: A Pitbull cselekedeteinél például elkezdett mesélni arról, hogy mostanában a Biblia, a Korán és az azokban megjelenő furcsa mester-tanítvány viszonyok érdeklik. Péter tehát mindig tudja, mit akar, egy idő után azonban mi, színészek kezdünk többet tudni a darabról, akkor is, ha azt épp ő írta. Az biztos, hogy Péter sosem volt olyan figura, mint például Süsü (Schilling Árpád, a Krétakör alapítója – a szerk.), aki az elejétől a végéig az irányítása alatt tartja az alkotófolyamatot, hanem sokkal nagyobb szabadságot ad, aminek megvan az a kockázata, hogy szét lehet tőle esni.

A Pitbull cselekedetei című előadásotok beköltözik a Jurányiba. Változott valamit az évek során?

Ez az előadás nagyon keveset tud változni, mert minden egyes momentuma pontosan meg van komponálva, hogy a néző megértse a történetet. Az elmúlt három évben nem került ki belőle egyetlen helyzet sem, csupán az első jelenetem lett még feszesebbre húzva.

Hogyan működött az előadás Párizsban és Berlinben?

Meglepően jól. A dráma elolvasásakor rögtön tudtam, hogy ezt meg kell csinálnunk, amikor azonban elkészültünk, azt gondoltam, hogy túl bonyolult lett, és biztos nem lesz érthető a nézők számára. A hazai és a külföldi közönség azonban egyaránt fogékony volt a darab abszurd világára, és hagyták, hogy teljesen behúzza őket a történet.

Október 27­én mutatjátok be A negyedik kapu című új előadásotokat, melyben ismét a történetmondás, a mesélés kap főszerepet.

Péter életében nagy szerepet játszanak már a gyerekmesék is, az összes történetét áthatja valamiféle csoda, a fikció és a valóság keveredése. Az improvizációs előadásaink többségénél is az alaphelyzetet mindig egy teljesen valóságos szituáció adta, ami egyszer csak átfordult valamiféle hihetetlen, irracionális világba. A feladat adott volt: hogyan tudom elérni, hogy a fikció és a valóság összeolvadt világában a mese követhető maradjon. Ha azt nézzük, a hétköznapi életünkben sem csinálunk mást, csak mesélünk: történetbe ágyazva, dramatizálva adjuk elő az aznapi eseményeket, melyek megestek velünk.

Az előadásaitok végén mindig közös beszélgetésre buzdítjátok a nézőket, A negyedik kapu nyári előadásainál pedig koncerttel zártátok az estét.

Ezeknek a beszélgetéseknek az a lényegük, hogy felelevenítsük és átbeszéljük a látottakat, nem pedig az – mint amit sokan gondolnak – hogy okosakat mondjunk az előadásról.

Olyan, mint amikor a mozi után beültök a barátaiddal egy kocsmába megbeszélni, hogy mit indított el bennetek a film. Másrészt egyfajta közösségépítő szerepe is van, hiszen a színháznak ez is a funkciója; azonban nem szabad, hogy a közösségi élmény kimerüljön abban, hogy több száz ember néz egy történetet.

A víges Othello óta kungfuzol. Mit ad számodra ez a sport?

Többnek érzem magam tőle: jobb a fizikumom, az állóképességem, a mozgáskoordinációm. Emellett segíti a koncentrációmat és fejleszti a személyiségemet. A kungfu tulajdonképpen egy életstílus, ami az egész életfilozófiádat megváltoztatja. Fontossá válik például a másik ember tisztelete, a harmóniára és a békességre való törekvés. Segít, hogy a problémát ne nehézségként, hanem feladatként fogd fel, mely még erősebbé tesz. A kungfusok emellett még azt tartják, hogy ahol fáj, ott távozik a gyengeség. A munkában is azok a legizgalmasabb pillanatok, amikor a határokat feszegeted. Nem hiszem, hogy a színházcsinálás egy kényelmes rutin feladat lenne.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

NAGY ZSOLT színész. A Színház­ és Filmművészeti Egyetemen 2000ben szerzett diplomát, 2000–2008 között a Krétakör, majd 2011–2013 között az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház tagja. 2014­ben az Örkény Színházhoz szerződött. A Jurányiban a Titkos Társulat előadásaiban: A Pitbull cselekedeteiben és A negyedik kapuban szerepelt, illetve játszott a Színházi Jam előadássorozatban is.

FEKETE ÁDÁM

A TÁP Színház egyik oszlopos

tagjának számítasz, szerepel-

tél többek között a Minden Rossz Varieté, a Szerencsés Flótás, a Furnitur című előadásban, a Megjegyzem különös: éppen a város

közepén és a Jövedelmező állás című produkciókban pedig dramaturgként működtél közre.

Mitől izgalmas számodra a mai napig a TÁP Színházzal való közös munka?

Nagyon jó társulat alakult ki a Magyar Nemzeti TÁP Színház alakulásakor 2013 végén –az, hogy ezekkel az emberekkel együtt dolgozhatok, önmagában szép. A varieté- és performanszjellegű előadások sok kreatív energiát szabadítanak fel bennem, amiket máshol nemigen tudnék vagy mernék használni. Jó érzés, hogy továbbra is lehet rossznak lenni, félelem nélkül létezni a színpadon, valamint mások félelem nélküli létezésével találkozni.

Öt éve dolgozol együtt Vajdai Vilmossal, kíváncsi lennék, hogy te hogyan jellemeznéd őt.

Vili összehozott egy olyan színházat, ami alapvetően az elfogadásra épül, ahol nem ciki cikinek lenni, tehát nem ciki olyannak lenni, amilyenek vagyunk. Nagyon sok szeretet és elfogadás van benne, amit ő mintha minden eszközzel próbálna leplezni. És van, hogy sikerül.

A közönség eddig elsősorban dramaturgként ismerhetett meg téged, hamarosan azonban rendezőként is bemutatkozol. Hogyan jött a rendezés ötlete?

Hajmási Dávid barátommal sokat beszélgettünk színházról, hogy mi hiányzik, hogy őt mi érdekli a színészetben, hogy én min kattogok éppen. Ő hívta fel a figyelmemet a TITÁNium pályázatra, és ösztökélt, hogy pályázzunk. Én sok korábbi és jelenkori ötletemből összeraktam egy koncepciót, aztán ősszel nekiültem a darabnak. Már az egyetemen foglalkoztattak olyan színészvezetési és dramaturgiai formák, amiket más színpadokon nem látok, és más rendezőkben nem érzek ezek kipróbálására szándékot. Tehát ezeket nekem kell kipróbálni.

Sikeres pályázás után, a TITÁNium Pályázat keretében mutatod be a Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) című rendezésed. Hol tart most a próbafolyamat? Most kezdődött el az a fázisa a próbafolyamatnak, ahol oda kell figyelnem a jelenetek hosszára, belső tempójára, és arra, hogy a hosszabb, néha szinte meditatív tempójú

jelenetek is sűrűek tudjanak lenni. Lelkes vagyok, mert az írott anyag kezdi olyan arcait is megmutatni, amiket írás közben magam sem láttam. A színészekkel nagyszerű együtt dolgozni, lelkesek, érzik a darab világát, sok új ötletet adnak hozzá. Ezzel együtt úgy érzem, hogy valami olyasmi alakul, amit korábban elképzeltem, és hogy ez a valami izgalmas.

Mi lesz jellemző az előadásra, például mennyire lesz történetközpontú, milyen szerepet kap a humor?

Az előadás egymással érintőlegesen összefüggő jelenetekből fog állni. Ezek sokszor nem dramatikus, inkább performatív jellegűek. Lassú folyású előadás lesz, amelynek a cselekménye alapvetően hiányokból építkezik. A szereplők kétségbeejtő élethelyzeteit olyan eszközökkel próbálja láttatni, amik a maguk végletességében sokszor nevettetőek is tudhatnak lenni.

Az előadás címét Richard Brautigan Group Portrait Without the Lions (available light) című versciklusa ihlette. Milyen szerepet tölt be az életedben a költészet?

Sokat írok és olvasok verseket – most éppen Tolnai Ottó, Petri György, Jannisz Ritszosz, Tomas Tranströmer és Richard Brautigan kötetek vannak kéznél. Brautigan említett versciklusa a darabhoz hasonlóan villanásszerűen ad képet egy-egy figurájáról. Innen az előadás címe.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

FEKETE ÁDÁM Junior Prima­díjas dramaturg, rendező, színész. 2010–2015 között a Színház­ és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakán tanult. A TÁP Színház oszlopos tagja, alkotója. Jurányis előadásai: Bűn és Bűnhődés (dramaturg – színész), Furnitur (színész), Válasszunk párt! (dramaturg – színész), Baal (dramaturg), Korrup Schőn (színész), A heilbronni Katica (dramaturg), A fura (dramaturg), A csatorna (író – színész).

ANGÉLA ÉS

MÁRKUS SÁNDOR

A színháztörténetből ismerünk nagy színészpárosokat: Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán, vagy Gombos Katalin és Sinkovits Imre például felejthetetlen párost alkottak a színpadon és a magánéletben egyaránt. Kiegészülhet a sor Eke Angéla és Márkus Sándor párosával?

Angéla: Ehhez a névsorhoz tartozni nem tudom, lehet-e egyáltalán. Persze nagyon jó lenne, ha majd egyszer modern kori alkotópárosnak tartanának minket. Azt gondoljuk, hogy nem mindennapi, ahogyan együtt rezgünk, de valószínű ez kell egy jó munkakapcsolathoz.

Hogyan alakult ki köztetek ez a szoros kapcsolat?

Sándor: Ez tisztán kémia – két ember egymásra hangolódik, és azonnal érti egymást. A köztünk lévő kapcsolatot leginkább testvéri viszonyhoz tudnám hasonlítani, ami nálunk a találkozásunk első pillanatában, a felvételi harmadrostáján alakult ki.

Angéla: Az egyetemi évek alatt először annak a barátságnak, annak az emberi összetartozásnak kellett megalapozódnia, melyből ki tudott nőni egy ilyen munkakapcsolat, ami sokszor durvább, mint egy párkapcsolat.

Az osztálytársaitok többsége leszerződött valamelyik bábszínházhoz, ti azonban a szabadúszást választva prózai színházakban játszotok, és létrehoztátok a Nylon Groupot.

Sándor: A kőszínházi létformával ellentétben a szabadúszás izgalmasabbnak tűnt, hiszen több lehetőséged van kipróbálni dolgokat.

Angéla: Nem akartam dönteni, hogy próza vagy báb. Sajnos sok pályakezdőt láttam bezsibbadni kőszínházak büféiben, mert nem voltak kihasználva az energiatartalékjaik. Szabadúszóként sokféle színházzal, műfajjal találkozhatunk, ezenkívül pedig megvan az a lehetőségünk, hogy megfogalmazzuk azt, ami minket a felnőtt bábszínházban érdekel –erre hivatott a Nylon Group.

A Nylon Group előadásait nézve úgy tűnik, hogy számotokra nagyon fontos a közösségi élmény megteremtése.

Sándor: Az első, Start című előadásunkkor a színház esemény jellege érdekelt minket: arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan lehetne az előadást egy vacsorán keresztül egy buliba kifuttatni, ahol igazi emberi találkozásokra kerülhet sor, ahol eggyel szabadabb közösségi együttlét alakulhat ki.

Angéla: A mi generációnk két nagy táborra, a partikultúrában résztvevők és a színházba járók csoportjára szakad. Előadásainkkal, így a Halotti Thor ral is arra teszünk kísérletet,

hogy mindkét közönséget megszólítsuk, például, hogy nézzétek színházba járók, vannak ilyen bulik is, melynek elemeit másképpen is lehet használni…

Sándor: …és nézzétek partyzók, van ilyen színház is.

A Start a születés és a szülés, a Burok a házasság és a lakodalom, a Halotti Thor című előadásotok pedig a temetés témáját járja körül.

Angéla: A generációnk hangulatát alapvetően a spleen, a szorongás és a frusztráltság érzése hatja át. Magunkon is azt vettük észre, hogy egyre több dolog kezdett el minket nyomasztani. Ebből az érzésből kiindulva úgy döntöttünk Sanyival, itt az idő, hogy összegezzük a velünk történteket, a személyes konfliktusokat, a fájdalmakat és az örömöket, hogy egy picit meghaljunk, majd újjászülessünk. Erre az utazásra hívjuk a nézőket is, akiket arra biztatunk, hogy nézzenek bele az életükbe, kotorják ki a szemetet és dolgozzák fel, gyászolják meg a fájdalmaikat, hiszen ha megpróbálják elleplezni a problémáikat, azok csak növekedni fognak. Az alapszituáció, a halotti tor ellenére ez egy életigenlő előadás lesz.

Gondolom most is támaszkodni fogtok a nézői interaktivitásra.

Sándor: Igen, de nem kell félniük, csak pont annyi fog velük történni, ami izgalmas és érdekes lehet számukra. Alapvetően a mi halálunk utáni és újjászületésünk előtti lélekbeli utazásainkat követheti végig a közönség, akiknek ugyanúgy felkínáljuk a lehetőséget, hogy újjászülessenek és ezzel együtt egy új életnek adjanak teret.

Angéla: Ez most egy óvatosabb lépcsőfok: mivel a nézői interaktivitás itthon gyerekcipőben jár, finoman kell a közönséget az interakcióhoz szoktatni.

Az előadásban rengeteg művészeti ággal – például art gasztronómiával, land arttal és bábszínházzal – találkozhatnak majd a nézők.

Angéla: Azért is eklektikusak az előadásaink, mert egy évvel a megalakulásunk után még nem akarunk semmit eldönteni, nem akarunk határt szabni a képzeletünknek.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

EKE ANGÉLA Junior Prima­díjas színész. 2013­ban végzett a Színházés Filmművészeti Egyetemen, bábszínész szakon. 2013­ban Márkus Sándorral megalapították a Nylon Group nevű kortárs bábszínházi formációt. A Jurányiban, a TITÁNium Színházi Projekten nyert előadásukkal, a Halotti Thorral mutatkoztak be.

MÁRKUS SÁNDOR színész, látványtervező. A Színház­ és Filmművészeti Egyetemen 2013­ban végzett bábszínész szakon. 2017­től a Budapest Bábszínház tagja.

PASS ANDREA

A Kő, papír, olló című tantermi színházi előadásod a pályaválasztás előtt álló fiatalok kérdéseivel és kétségeivel foglalkozik: annak idején neked mennyire volt nehéz eldönteni, hogy hogyan tovább?

Sokáig zenei pályára, fuvolistának készültem, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Tudtam, mivel jár ez a pálya, állandó gyakorlás, szereplések, versenyek, és hogy ha ezt választom, onnantól kezdve csak egy felé vihet az utam. Ma már csak

A Démon Gyermekei című előadásban játszom, amit imádok. Emlékszem, hogy az apukám 16 éves koromban hazahozott egy felvételi tájékoztatót, mintha megsejtette volna, hogy ezt a döntést később már nem lesz alkalmunk közösen átbeszélni a korai halála miatt. Mivel a reáltárgyak nem voltak az erősségeim, kizárásos alapon a magyar szak jöhetett szóba. Az, hogy ebből nem fogok megélni, csak addig aggasztott, amíg az apukám – idealista ember lévén – azt nem mondta erre, hogy „na és?”. Aztán egy barátnőmtől hallottam a színháztudomány szakról, ami a színházi vonal miatt sokkal izgalmasabbnak tűnt, így végül oda jelentkeztem.

Mikor kezdett el érdekelni a színház gyakorlati oldala?

Az egyetem alatt nagyon megszerettem az elméletet, ami az akkori képzésnek volt köszönhető. Aztán elnyertem egy ösztöndíjat Londonba, ahol az elméletet a gyakorlaton keresztül oktatták. Eddig tartott számomra az elmélet varázsa. Ekkor rendeztem először, és ekkor dőlt el véglegesen, hogy a színház gyakorlati oldalával szeretnék foglalkozni. Tehát középiskolásként egyáltalán nem gondoltam volna, hogy rendező leszek; azt, hogy írni is fogok, végképp nem. A Kő, papír, olló című előadás egyik célja, hogy a diákok merjék felfedezni saját képességeiket, és hogy a pályaválasztás az ő döntésük legyen, amit nem külső nyomásnak engedelmeskedve hoznak meg. Ha kell, hagyjanak időt maguknak keresgélni, mert azzal sincsen semmi baj, ha valakinek még nincs ötlete. A saját kanyargós életutamat sem tévedésnek, hanem útkeresésnek tartom. Hozzáteszem, hogy ezt visszatekintve gondolom így. Sokáig azt éreztem, hogy bizonyos életszakaszokban elfecséreltem az időt, ma már azonban egyre biztosabb vagyok benne, hogy minden egyes állomásra szükség volt.

Mi fordított a színházi nevelés felé?

Szanitter Dávid, akinek még a KIMI-ben (Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium – a szerk.) segítettem dramaturgként, rábeszélt, hogy jelentkezzek

a Kaposi László vezette drámapedagógiai tanfolyamra, mert szerinte az nekem való lenne. Elmentem, és igaza lett, kinyílt egy újabb világ. Mivel a diákoknak készített előadásaim után egyből reagálhatnak is a látottakra, nagyon sokat lehet tőlük tanulni. Róluk is, de szak mailag is sok minden kiderül, például, hogy mi működik, és mi kevésbé az adott produkcióban, és ennek alapján lehet azt pontosítani. Idén olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy nem csak diákoknak, de diákokkal közösen hozhattam létre egy előadást, amit Lengyel Annának köszönhetek: ő kért fel, hogy a PanoDráma színházi nevelési csoportjára és öt felnőtt színészre írjak és rendezzek darabot. Ennek eredményeként született meg a Más nem történt című előadás.

A Szputnyik Mentőcsónak Egységben milyen műfajú előadások létrehozására törekedtek? A Szociopoly című előadás például nem nevezhető (komplex) színházi nevelési előadásnak.

Ki is mondtuk Fábián Gáborral, a Szociopoly író-rendezőjével, hogy a műfaja nem színházi nevelési előadás, hanem interaktív színházi társasjáték. Jelenleg Gábor hozza létre az interaktív programokat, én pedig színházi előadásokban gondolkodom, amiket feldolgozó foglalkozás követ. A tevékenységünkben az a közös, hogy mindketten társadalmi kérdésekről akarunk beszélgetni a fiatalokkal. Mindig egyeztetünk egymással, hogy hasonló problémákkal foglalkozzunk, csak más színházi eszközökkel. Tehát egy témakörben több programot is láthat tőlünk ugyanaz a diákcsoport, így hatékonyabban dolgozhatjuk fel az adott problémákat.

A Kő, papír, olló történetének a megírása előtt több iskolát is felkerestél, hogy az előadással kapcsolatban játszhass a diákokkal. Hogyan született az Újvilág?

A 2014-es választások után tartottunk egy nagy Szputnyikos megbeszélést, hogy hogyan tovább: többen nyitottak voltak arra, hogy hagyjuk el az országot, de voltak, akik ezt nem bírták volna megtenni. Ekkor merült fel a kérdés, hogy mi is nekünk, színházi alkotóknak a feladatunk, felelősségünk, és hogy jelen helyzetben sokkal inkább reflektálni kellene az aktuálpolitikai történésekre, nem pedig elmenekülni előlük. Ez volt az egyik oka, hogy elkezdtem gondolkodni az előadásról. A másik, hogy a Kő, papír, ollóval több olyan iskolában jártunk, ahol az osztály cigány és nem cigány tagjai között nagy volt a feszültség. Ezek a gyerekek amúgy iszonyatosan érzékenyen reagáltak az előadásra, a foglalkozás közben azonban több diák is elkezdett a másikról, de nem a másiknak – mintha ott se lett volna, akiről beszélt – durva célzásokat tenni, például, hogy olyan országban akarnak élni, ahol nincsenek cigányok. Ez egy példa a sok közül. Ennek ellenére ezek a fiatalok alapvetően fogékonyak a humánus gesztusokra, csak különböző okok miatt most eltorzítva látják a világot. Ezért is tartottam fontosnak, hogy beszéljünk velük erről a témáról egy olyan előadáson keresztül, ami nem támadja őket, hanem képes megkérdőjelezni az előítéleteiket.

Az Újvilág rengeteg kérdést vet fel: van idő arra, hogy a foglalkozásokon ezeket kibontsátok a diákokkal?

Sosem várom el egy ilyen típusú programtól, hogy maximális mértékben feldolgozzon egy adott problémát, már az is nagy eredmény, ha elindul róla egy beszélgetés, ha gondolkodásra készteti és kimozdítja a diákokat a komfortzónájukból. Takács Gáborral – aki a foglalkozásokat vezeti – folyamatosan ötletelünk azon, hogy hogyan lehetne még hatékonyabban kérdésekkel provokálni a diákokat. Jelen pillanatban leginkább „elit” gimnáziumokból érkeznek hozzánk tanulók, akik többnyire toleráns közegben, mondhatni, burokban élnek, így nem igazán szembesülnek azzal, hogy a rasszizmus ma éles probléma Magyarországon. Velük viszont pont ezért rendkívül fontos erről beszélgetni.

Az interjút készítette: Antal Klaudia

PASS ANDREA drámaíró, rendező. A Veszprémi Egyetemen színháztudomány szakon szerzett diplomát. 2014­ben Fábián Gáborral közösen hozták létre a Szputnyikon belül, külön csapatot alkotva a színházi neveléssel foglalkozó Mentőcsónak Egységet. 2022­től pedig szintén a Jurányiban indította el a DanteCasino­val a Mentor műhelyt, ahol fiataloknak fiatalokkal közösen hoznak létre színházi programokat. A Jurányiban íróként és rendezőként a Kő, papír, olló, Finálé, Újvilág, Napraforgó, Bebújós, A vezér, Pokolra kell annak menni, A néma tartomány, És jöttek a jószándékú emberek, A Jelentéktelen, Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon című előadásokat jegyzi. A STAFÉTA pályázat háromszoros nyertese. Önálló drámakötete, az Eltűnő ingerek és más színdarabok 2021­ben jelent meg. Hangjáték két platánfára és Az Operaház őrzői című hangjátékokat írta és rendezte a Színház a város hangjáték­sorozatban.