krónika
UNIVET
Hûen a hagyományokhoz: másodéves gólyák tábora Az Állatorvostudományi Egyetem az elmúlt tanévben is azon kezdeményezések mellé állt, amelyek erõsítették a hallgatók együvé tartozását. A COVID járvány által okozott veszteségek egyfajta jóvátételének tekinthetõ, hogy július elején megrendezték a 2020-ban elmaradt gólyatábort a második tanévüket megkezdõ hallgatóknak. Különleges volt ez a találkozás, mert olyan közösség tagjai utaztak Mezõkövesdre, akik alig lehettek együtt a 2020/2021-es tanévben. B. G. Július 11-én Dr. Sótonyi Péter rektor, az Anatómiai és a Szövettani Tanszék vezetõje, Dr. Bartha Tibor, a nemzetközi kapcsolatok rektorhelyettese, az Élettani és Biokémiai Tanszék vezetõje és Dr. Mándoki Míra egyetemi docens, a Patológiai Tanszék vezetõje látogatta meg a tábort. A gólyatábori hagyományokat követve kora délután az Egyetem vezetõje tartott, egyetemtörténettel fûszerezett, az egyetemi évekre, sõt, az egész életre szóló tanácsokban, javaslatokban gazdag elõadást. Gondolatait ugyanolyan figyelemmel fogadták a felsõbb éves csoportvezetõk, mint az elsõ egyetemista nyarukat töltõ hallgatók. Dr. Sótonyi Péter bevezetõjében elmondta, a legutolsó percig arra törekedtek, hogy a múlt nyáron megrendezhessék a gólyatábort. – Errõl a járvány erõsödése miatt le kellett mondani, amit végtelenül sajnáltunk. Meghat, hogy látom, milyen sokan jöttek el ide, pedig az elmúlt tanévben alig találkoztak. Remélem, hogy itt sikerült bepótolni az ismerkedést. Igen fontos, hogy jól érezzék magukat, mert úgy gondolom, bármit csak szívvel és szenvedéllyel érdemes tennünk, legyen szó tanulásról, sportról vagy szórakozásról.
20
Gólyatábor? Ha egy évvel késõbb is, de teljesítve! A folytatásban az Egyetem rektora arról beszélt, hogy hallgatói a legszebb hivatást választották; a természet csodáit kutatják, és állatokat fognak majd gyógyítani. Ennél szebb már csak az én szakmám lehet, mert Önöket taníthatom. A tananyag ugyan változatlan, de mindig másnak tartok elõadást, mindig mások szemében csillan meg a fény, ami a legjobb visszajelzés számomra. Emlékszem persze riadt arcokra is az elsõ elõadásról, amikor is egy élõ ló asszisztálásával elkezdtem felmondani a „telefonkönyvet”, az anatómiai elnevezések sokaságát. Amikor én éltem át ezt hallgatóként, megfordult a fejemben, hogy kiiratkozom az Egyetemrõl. De most láthatják, maguknak is mennyi mindent sikerült megtanulniuk. Dr. Sótonyi Péter ezután kiemelte, a lehetõ legfontosabbnak tartja azt, hogy az embernek legyenek gyökerei családban, nemzetben, hivatásban, de legyenek szárnyai is! A gyökerek kapcsán a világon harmadikként megalapított Alma Mater történetét idézte. Mesélt az egyetem
zászlójáról. Az elsõ zászló elégett, de megmaradt az a szalag, amit 1896ban Hutÿra Ferenc akkori rektor felesége kötött fel rá. Ezt a szalagot az intézmény 2016. évi önállósodásának ünnepségén kötötte fel az új zászlóra Dr. Lami Gyula professzor, aki néhány hónap múlva tölti be életének századik évét. A szárnyalásra is ezt az eseményt említette példaként. Elmondta ugyanis, hogy amikor 2012ben dékánná választották, ezred százalék esélyt sem adtak arra, hogy el tudja érni a célját, az állatorvosképzés önállósodását, de négy évvel késõbb ez mégis megtörtént! A továbbiakban a rektor arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy az Egyetemen töltött éveik életük legszebb idõszakát ölelik fel. – Éljék meg jól ezeket az éveket, mert az idõ kegyetlenül gyorsan halad! Az egyetem minden támogatást megad ahhoz, hogy összetartó közösséggé kovácsolódjanak. Használják ki a Budapest adta lehetõségeket a mûvelõdésre, a város megismerésére, és a társkeresésre is! Dr. Sótonyi Péter a vírus elleni küzdel-
2021 III.