Pál apostol ezt írja a Róma 1,16-ban: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is”. Az evangélium Isten hatalma, Isten ereje, Isten hatalmas dinamitja, bűnből megszabadító, üdvözítő ereje Jézus Krisztus, az Ő Fia által. Mert Isten evangéliuma Jézusról szól, az Ő haláláról és dicsőséges feltámadásáról, ahogy ezt Pál eszükbe juttatja a korintusi testvéreknek az 1Korintus 15,1-11-ben: „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt
adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való
kegyelme. Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké.” Nem létezik más evangélium, nincs más szabadító örömhír, jó hír, csak ez: meghalt Krisztus a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, de feltámadt a harmadik napon. Ez az egyetlen evangélium, a tiszta evangélium, a mi egyetlen esélyünk a megváltásra, a bűnbocsánatra, az örök életre: Jézus Krisztus halála és feltámadása. Jézus, a mi Megváltónk nagyon világosan mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis Énáltalam.” (János 14,6). Mennyire hálásak lehetünk Istennek azért, hogy az Ő Fiában van számunkra bűnbocsánat, új élet, örök élet! Jézus megfizetett a mi bűneinkért, megtört a teste értünk, vérét, életét adta, hogy megváltson minket! Ő, az ártatlan, tiszta, tökéletes Báránya Istennek, kínok közt szenvedett a kereszten, hogy elszenvedje miattunk, értünk és helyettünk, önként, a mi bűneinkért járó büntetést. De Ő fel is támadt, legyőzte a halált és dicsőséges Úr, uraknak Ura és királyok Királya! Mielőtt a feltámadt Krisztus Atyjához felment, tanítványaihoz lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, tanítva őket,
hogy megtartsák mindazt, amit Én parancsoltam nektek; és íme, Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,18-20). Márk evangéliuma pedig ezt mondja a 16. rész 15-16-ban: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és bemerítkezik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” Pál apostol a következőket írja a Római levél 6. rész 1-12-ben: „Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, az ő halálába merítkeztünk be? A bemerítés által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is. Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s
mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él. Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.” A 4. vers olyan szépen, világosan és érthetően mondta akkor, az első században a római keresztyéneknek, és mondja ma nekünk is, hogy a bemerítés által eltemettettünk Krisztussal a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Az Úr tehát új életre hívja a bűnei miatt elveszett embert, mindenkit, az Ő evangéliuma, Krisztus által. Péter Pünkösd napján a Krisztust hirdette az összegyűlt zsidóknak, és Isten Igéje ezt mondja: „Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” Péter így válaszolt: „Térjetek meg, és merítkezzetek be mindannyian Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív
magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2,37-39). Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében” (1Timóteus 2,46). Isten drága Szavát, Igéjét olvasva minden kétséget kizárva látható: nem személyválogató a mi Urunk és Istenünk, Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére. Jézus Krisztus az Igazság, Ő Istennek Igazsága, Őt megismerni az örök élet. Ezért gyökerezzünk meg Őbenne, az Ő Szavában, kövessük Krisztust, és maradjunk meg Őbenne mindvégig hűségesen Isten kegyelme által, melyet Krisztusban kész megadni mindenkinek, aki hisz Krisztusban és Őt, a Krisztus Szavát, az Úr Jézust követi! Isten Igéje nagy, hatalmas kincs a mi számunkra, és az Úr formálni, megújítani akar minket az Ő drága, szent Szava által, hogy életünk alapja Krisztus és az Ő Szava legyen, Isten drága, tiszta, megújító Igéje. Mennyire hálásak lehetünk Istennek, hogy a
történelem folyamán olyan sokan oly sokat fáradoztak azért, hogy az Ő Igéje saját anyanyelvén eljusson és világosan szóljon minél több emberhez, mindenkihez! Jöjjünk ezért nyitott szívvel, bátran, örömmel az Ő Igéjéhez naponta, hogy Ő formáljon minket úgy, ahogy akar, hogy Ő gyönyörűségét találja a mi
Pál apostol ezt mondja: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami Neki tetsző és tökéletes” (Róma
életünkben az Ő dicsőségére! Engedjük magunkat átformálni az Ő életadó és megerősítő Szava által, és egyedül az Ő Igéje határozza meg személyes és gyülekezeti életünket, mindazt, amit hiszünk és teszünk! Lakozzék bennünk gazdagon a Krisztus beszéde, hogy az Ő békessége és öröme töltse be szívünket és egész lényünket!
12,1-2). Isten kegyelme naponta megújul irántunk, hálából ezért éljünk mindannyian az Ő magasztalására, egyedül az Ő dicsőségére most és mindörökké! Úgy legyen! Ámen! Legyen az Úr gazdag áldása mindnyájunkon most és mindörökké! Hevesi Sándor-István, Nagyvárad, Románia
Hátraesés a Biblia fényében Az úgynevezett „karizmatikus” mozgalom feléledésével és erőteljes térnyerésével igen elterjedtté vált keresztyén körökben a hátraesés, amikor valaki állítólag Isten Szelleme különleges hatása alatt elesik, és rendkívüli megtapasztalásai vannak ebben az állapotban. A karizmatikus jelző számunkra jó tartalommal bír,
mert Istenünk a karizmák, azaz kegyelmi ajándékok által hívta el, és tartja fent Egyházát. Ezért a természetfeletti megnyilvánulások után túlzottan vágyakozókat és az őket kiszolgálókat rajongóknak fogom nevezni ebben a cikkben is. Nehéz, talán lehetetlen éles határt vonni az isteni erők utáni egészséges
vágyakozás és a rajongás között. A hátraeséssel most egy olyan jelenséget fogok a Biblia tükrében vizsgálni, mely kétséget kizáróan a határon túl esik, a rajongás, a hamis szellemiség területére. Számtalan rajongó rendezvényen lehet megfigyelni, hogy az előadó,
leírásokat a Szentírásban, de vizsgáljuk meg őket közelebbről.
vagy az erre kinevezett szolgálattevők kézrátétellel osztanak Szent Szellemet, sokszor csak kezük meglendítésével. Akik a hallgatóság közül erre fogadókészek, azok rendkívüli megtapasztaláson mennek keresztül, melyek közül az egyik legjellemzőbb, hogy egyensúlyukat elveszítve leesnek a földre. Ezt kísérheti rázkódás, vonaglás és furcsa hangok kiadása is. A megnyilvánulások többfélék. Akik részesednek ebből, nagyfokú érzelmi átélésről tesznek bizonyságot, és azt vallják, hogy ilyenkor beteljesednek Szent Szellemmel. Mivel az érzés jó, ezért szerintük ez csak Istentől jöhet. Azonban ilyenfajta átélést a Bibliában sehol nem olvasunk. A rajongó tanítók szívesen hivatkoznak azokra az esetekre, amikor Isten emberei az Úr
érkező sokaság hátra esik. Ez viszont ítélet, és nem lehet a Szent Szellemmel való betöltekezés példája. Ez a megállapítás igaz, és csak megerősíteni tudom, de ennél van egy még fontosabb közös vonás a leírásokban, melyre szeretném felhívni most a figyelmet. Legjobb ismereteim szerint válogattam össze azokat az igehelyeket, ahol azt olvassuk, hogy valaki leesett a földre Isten jelenlétében. Talán felsorolásom nem lesz teljes. Figyeljük meg, hogy minden esetben arról van szó, hogy a bűnös testben még a hívő sem bírja elviselni Isten hatalmas erejét, „mert a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid 12,29), és „test és vér nem örökölheti Isten országát” (I Kor 15,50). Az idézett Igékben azonban az is nyilvánvalóan kifejezésre jut, hogy „a Lélek az, ami megelevenít” (Jn 6,63).
előtt leestek. Valóban olvasunk ilyen
Egy klasszikus válasz a rajongók megtapasztalásaival szemben az, hogy a Bibliában említett esetekben az Úr szolgái mindig az arcukra estek, soha nem a hátukra. Az egyetlen kivétel, amikor a Jézus letartóztatására
Mindegyik esetben azt láthatjuk, hogy az ember Isten jelenlétében fizikailag a megsemmisüléshez kerül közel, rosszul van, összeesik, szinte haldoklik. Egyszerűen nem bírja ki Isten közelségét. Ahhoz, hogy ismét lábra tudjon állni, hallgatni tudja azt, amit az Úr mond, el tudja végezni a szolgálatát, be kell teljesedjen Szent Szellemmel.
8,18). A könyv 10. fejezetének leírása minden másnál szemléletesebben tárja
Nem akkor esik össze, amikor a Szent Szellem betölti, hanem akkor áll fel! Akkor tud megsemmisülés nélkül megállni Isten jelenlétében. Isten emberei közül a három nagy próféta, Ezékiel, Dániel és János él át ilyet. Ezékiel könyvében az 1,28-2,2-ben olvasunk erről először: „...és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát. És monda nékem: Embernek fia! Állj lábaidra, és szólok veled. És lélek jöve én belém, a mint szóla, és állata engem lábaimra, és hallám azt, a ki szól vala nékem.” Itt gondolhatnánk, hogy csupán azért borult arcára a próféta, hogy imádja az Urat, de a későbbiekből kiderül, hogy erőtlenség miatt történt ez így. Amint veszi a Szent Szellemet, megerősödik és lábaira áll. Az Ez 3,2324-ben hasonló a helyzet: „...és orczámra esém. És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra...” Dániel próféta egészen hasonló átélésen megy keresztül: „És mikor szóla velem, ájultan esém orczámmal a földre; de
szavát; és mikor hallám az ő beszédének szavát, én ájultan orczámra esém, és pedig orczámmal a földre. És ímé, egy kéz illete engem, és felsegített térdeimre és tenyereimre; És monda nékem: Dániel, kedves férfiú! Értsd meg a beszédeket, a melyeket én szólok néked, és állj helyedre, mert most te hozzád küldettem! És mikor e szót szólá velem, felállék reszketve. És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem. De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál; Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, a mi a te népedre az utolsó időkben következik: mert a látomás azokra a napokra szól. És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orczámmal a földre esém és megnémulék. És ímé, olyan valaki, mint egy emberfia, megilleté ajkaimat, és megnyitám a számat és szólék és mondám annak, a ki előttem álla: Uram, a látomás
megillete engem és helyemre állíta” (Dán
elénk, hogy Isten jelenlétében a halandó megsemmisül, hacsak nem érkezik isteni megerősítés: „És én egyedül hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erő sem marada bennem, és orczám eltorzula, és oda lőn minden erőm. És hallám az ő beszédének
miatt reám fordulának az én fájdalmaim, annyira, hogy semmi erőm nincsen. És mi módon szólhat ezzel az én Urammal ennek az én Uramnak szolgája? Hiszen bennem attól fogva nem álla meg az erő, és lélekzet sem marada bennem. És ismét illete engem az emberhez hasonló, és megerősíte engem. És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet" (Dán 10,8-19). Isten jelenlétében elesik, érintésére erőt vesz és feláll. János ugyanígy jár, amikor megjelenik neki az Úr Jézus: „ Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó...” (Jel 1,17). Van még két olyan eset, amikor Istennel ellenséges személyek esnek hátra, vagy le. Az egyik a már említett katonai csapat a Gecsemáné kertben: „Jézus azért tudván mindazt, a mi reá következendő vala, előre méne, és monda azoknak: Kit kerestek? Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velök Júdás is, a ki elárulta őt. Mikor azért azt mondá nékik,
hogy: Én vagyok; hátra vonulának, és földre esének” (Jn 8,4-6). Itt csak egy pillanatra hatott rájuk az Isteni szó ereje, mely világot teremt és pusztít. Érdekes belegondolni abba, mi játszódhatott le Júdásban, amint feltápászkodott a porból. A másik eset Saulé, a későbbi Pál apostolé: „És a mint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből: És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?” (Csel 9,3-4). Az esemény hatására a látása is elmegy egy időre. Láthatjuk, hogy a mai, rajongó hátraeséseknek semmi közük a bibliai leírásokhoz, Isten áldott Szelleméhez. Honnan fakadnak hát a megtapasztalások, erők? A megtapasztalások és erők valódiak, de nem felülről valóak. Akik átélik ezt, azok olyan lelki élményben részesülnek, hogy a legtöbb esetben nem lehet őket semmilyen biblikus eszközzel meggyőzni. Delíriumuk felülír minden Igét, testvéri intést. Ők megvallásuk szerint Istennel találkoztak, és olyan erőt tapasztaltak, amilyet csak szívükből
tudnak kívánni minden hívőnek. De mi ne kívánjuk ezt! A megtévesztés szelleme ez, nem Istené. Ti kedves olvasóim „kívánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orczáját szüntelen” (Zsolt 105,4) és „kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat...”. Mert mi az „erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (2Tim 1,7) vettük, nem az
hat keresztyén környezetünkre is. Ugyanazok a megnyilvánulások a jóga
őrjöngés, a bolondság és az élmények szellemét. A buddhista szerzetesek évszázadok óta ismernek egy erőt, melyet különféle jóga gyakorlatokkal lehet felébreszteni, a kígyó szellemét (ahogy ők mondják), a kundalini erőt. Aki rákeres a YouTubeon arra a kifejezésre, hogy „kundalini manifestation”, több videón látni fogja, hogy mit is jelent ez a látható világban. Erős idegzetűeknek ajánlom, de kénytelen vagyok, mert a megtévesztés szelleme egyre erősebben és erősebben
augusztusában. De ez csak egy kiragadott, bár szemléletes példa a tévelygések hosszú-hosszú sorából. Testvéreim! Isten előtti igaz hálával boruljunk le az Ő színe előtt Jézus Krisztusban kinyilvánított kegyelméért, imádva Őt, Szent Szellemmel teljesen, de szemeink előtt tartva a prófétai szót: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Péter 5,8). Gál Lajos, Szeghalom
összejöveteleken és az állítólagos egyházban. Erő van, de szeretet, józanság nincs. Ez a szellem mindenfelé szakadásokat szít. Magyarországon a Tűz Konferencia elnevezésű rendezvény volt az, mely ezt a szellemiséget hivatott közvetíteni, 2018
Imádkozik a család
Egy kerékpáros hegyi OB margójára Négy nappal a hegyi OB (országos hegyi bajokság) előtt, a jól sikerült
kerékpáros boltot és szervizt, ahol rendszeres ügyfelek vagyunk már. Ha
felkészülés utolsó állomásaként még a közeli romániai szerpentineken végeztünk a két fiúval (Bagi László, Tomka Boáz) egy utolsó ráhangoló
kerül alkatrész, akkor sínen vagyunk, mert a szerelő fiúk hozzáértése - eddigi tapasztalataink szerint - garantált. Siettünk, az országhatár is gyorsan enge-
edzést. Ezután lesz idő még a pihenésre - vagy sportosan szólva : a rápihenésre -, majd irány a Mecsek, az év utolsó, szeptember végi „éles” versenyének helyszíne. De miért is menne minden simán?! Boáz fiam kerékpárjának tengelye váratlanul „megadta magát”, alkalmatlanná téve a bringát - nemcsak a versenyzésre -, de egyáltalán a haladásra is. Egyből rövidnek kezdtem érezni a versenyig hátralevő időt. Mitévők legyünk? Marad az imádság. Mindig az a legjobb! Hamarosan aztán már úton is voltunk, de nem püspökladányi otthonunkat megcélozva, hanem Debrecen irányába kerülve, hogy még talán zárás előtt útba ejthessük - ha a határátkelés zökkenőmentes lesz - azt a szokásos
dett, és még időben érkeztünk. Békességet mindenkinek! köszöntem a megszokott módon, amit az egyik szerelő - nevezzük most Tamásnak - jól fogott meg, és imigyen fogadott: - Ha lenne Isten, én is hinnék benne! Erre hirtelenjében nem volt bölcsességem megfelelő válasszal szolgálni, csendben maradtam inkább. És mivel egy hitvita idejét sem tartottam éppen most elérkezettnek, kisvártatva előálltam a kézzel fogható problémával, amit Boáz szépen letett a szerelőállvány mellé. Rövid vizsgálódást követően a szerelők láttak esélyt a javításra, mert a főnök szerint, ha holnap megrendelik az alkatrészt, az holnaputánra itt van, s így péntek délutánra lehet jönni a kerékpárért.
Igaz, szombaton kora délelőtt kezdődik a verseny, amelynek helyszíne innen 450 km … de ez van, kicsit sűrű lesz a program. Péntek délután aztán rendben átvettem a megjavított bringát - jobb volt, mint új korában! Másnap időben keltünk, és bő négy órás kocsikázás után, kilenckor
itt most sajnos nem kerülhettem ki a következő háromszavast: Mi lesz most? Visszaérkezve Boáz épp az elfektetett kerékpárja fölé hajolva egy apró csavarral próbálgatta odafogatni a hátsó váltót a helyére, a hátsó villa végén. Ezen alibi-kísérletezgetés során hamarosan világossá vált, hogy mindkét rögzítő csavarocska végleg „elfáradt”,
„kihajtogattuk” magunkat az autóból az orfűi versenyhelyszínen. A fiúk kipakoltak, összerakták a kerékpárokat, addig én felvettem a rajtszámokat a versenyirodán. A fiúk aztán melegíteni kezdtek, én pedig besorakoztam a technikai értekezlet (rajt előtt félórával) résztvevőinek táborába. Szóval minden a megszokott mederben zajlott. A technikai értekezlet végéhez közeledve a „ha van még valakinek valamilyen kérdése” témánál aztán fut hozzám egy régi ismerős … és hát megtalálva vele a szemkontaktust, semmi jót nem olvastam ki a tekintetéből: - Te, képzeld - lihegte - a Boáznak (igen, így „dunántúliasan”, hogy „a” Boáznak) szétesett a hátsó váltója, gyere már, aztán csináljunk valamit! Na, éppen ez hiányzott! Ez egyszer szívesebben időztem volna a technikain az „egyéb kérdések” menüpont alatt, nem lecserélve semmire az egyébként ilyenkor mindig bedobott és unalomig
az egyik pedig elő sem került a sárgásbarnás avarból. Volt még szűk negyedóránk, hogy megtaláljuk a megoldást. Boáz nem volt túl jó állapotban, amin egyáltalán nem csodálkoztam. Utólag ezekkel a szavakkal írta le akkori helyzetét: „Már - már kezdtem megtörni ...” Isten akaratát nem értettük, de ami előttünk is biztos, abból merítettünk: „Aki kér, az mind kap, aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” Elindultam hát segítségért. Mindenhol lázas készülődés. Az egyik csapat szerelője hozott egy tálca csavart - de nem találtunk benne megfelelőt. Egy másik klub edzője kérésemre - fejét csóválva - így válaszolt: - Tizenegy emberemre mindösszesen jut egy tartalék kerékpárunk, azt nem adhatom oda, biztosan megértitek ... - Hogyne, persze - megértettük. A következő megszólított ismerős: - Én odaadnám a bringámat, de az kicsi neked..
megszokott, „borítékolt” kérdéseket; de
Majd az utolsó előtti remény is elillant,
amikor egy sportos jó barát apuka sajnálkozva csóválta fejét, hogy épp most nem hozta el a kerékpárját, pedig mindig nála van, ha a fiának mégis kellene, mert ugye sosem lehet tudni ... Közben az idő vészesen fogyott. Isten egyik újabb biztatása jött elém: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” Ez igaz,
- Ha szerencsétek van, elvileg megtarthatja a két csavar nélkül is … Ha Isten is úgy akarja, meglehet ... A hátralevő három percben Boáz még elgurult egy gyors próbára, majd bemelegítettnek egyáltalán nem mondható izmokkal - besorolt a rajtvonal mögé a többiekhez. Én eközben
még ha most ez a versenye el is megy Boáznak ezen a leesett váltón. És itt most egy pillanatra megállok egy fontos gondolat miatt, ami akkor nagyon kellett nekem: Isten hűségének fokmérője nem a hegyi OB alakulása! Ő egy másik hegyen bizonyította be szeretetét, amikor Jézus Krisztusban keresztre adta magát értünk a Golgotán... Ez megnyugtatott. Meg az is, hogy Laci legalább rendben van! Lassan végez is a bemelegítéssel. Meglátjuk ... Ekkor váratlanul jött az utolsó versenyesélyes szalmaszál. Kísérletezéseink egyik szemlélője megjegyezte, hogy megpróbálhatnánk a csavarok nélkül - ha már egyszer úgysincsenek. Hogyan? Úgy, hogy a kerékrögzítő patentszár erős meghúzásával erősítsük hozzá a kerékkel együtt a váltót a hátsó
hazatelefonáltam a családnak, hogy ők is imádkozzanak ebben a helyzetben. Időben elindult a verseny, és a váltót valóban az imádság tartotta, vagy inkább Az, Akihez imádkoztunk. Noha nem volt túl hosszú a táv, a váltakozó meredekségű hegyes domborzat miatt legalább ötvenszer kellett váltani a verseny kívánta helyzeteknek megfelelően. Nem lett baj. A váltó fent maradt, a láncot pedig mindig éppen arra a fogaskerékre tette, amelyikre a „parancsot kapta”. A verseny izgalmasan alakult, és fordulatokban bővelkedett. A kísérőautóból láttam, amint egyre többen maradoznak el folyamatosan az élbolytól „élet-halál harcot” folytatva a leszakadás ellen. A hegyi versenyek megszokott rendje szerint itt is egyre
villához. Ezt tettük.
magasabbra jutva a tengerszint fölött,
fokozatosan fogyott az élbolyt alkotta versenyzők száma. Az utolsó méterekhez érve már csak ketten maradtak a spiccen, egy narancssárga és egy kék mezes. A kéket Boáz viselte ... a hajrá pedig neki sikerült jobban. Bajnok lett! „Elesettségük idején kapnak egy kicsiny segítséget.” (Dán 11,34) A Biblia
sok, nemhogy 30 ...! Nem értem ... Hogy csináltátok? Eszembe ötlött, hogy most jött el az ideje a múltkori köszönésfogadás folytatásának: - Lehet, hogy felül kell vizsgálnod a korábbi kijelentésedet, Tamáskám! - Ezt meg hogy érted? - Attól kértük a segítséget, „Akiben
legalábbis ezt írja ... Két nap múlva visszavittem a kerékpárt a debreceni műhelybe pótolni a hiányzó váltótartó csavarokat, és persze egyúttal elmesélni a verseny élményeit is. Tamás az állát simogatva, homlokát ráncolva több irányból is megkémlelte a váltót, majd így szólt: - Az még rendben is lenne, hogy fent maradt a váltó, jól odaszorítottátok. De hogy váltani hogyan bírtatok vele használt többesszámot - amikor legalább 30 fokban ki van tekeredve ...? Nézd meg! Ez lehetetlenség! Egy ilyen 11-es fogaskeréknél egy fok eltérés is
hinnél, ha lenne”. Tőle kértük és ... meg is kaptuk. Ennél jobb magyarázattal nem tudok neked szolgálni ennek a kificamodott váltónak a működését illetően. Most ő hallgatott. Aztán hümmögött kicsit, majd sarkon fordult, és rövidesen két apró csavarkával a tenyerében visszatért. Gyakorlott mozdulatai révén minden hamar a helyére került, és a váltó szögállása is visszatalált megszokott és hibátlan működést garantáló helyzetébe. Tomka János, Püspökladány Sárréti SE, a fiúk edzője, Boáz édesapja
Imádság Nagycsaládos anyuka vagyok. Egy szorult helyzetemet szeretném leírni. A házban az egyetlen melegvíz forrás egyre vékonyabban csordogált. Már egy éve azt tűrtük, hogy szinte csöpög. Minden ember tisztálkodása víz- forra-
lását, fazékba forróvízhurcolást jelentett. Volt pénzünk rá, és én kértem a férjemet, hogy vegyünk egy új bojlert. De ő azt mondta, hogy őt nagyon bosszantja, hogy a drága bojler csak 5 évig bírta, majd megszereli. Többször
próbálkozott, de nem sikerült. Én pedig többször kértem vegyünk egy újat. Telt az idő. és én belefáradtam. Tudtam, hogy az egyik nagyfiam - aki már külön él - karácsonyra készül egy értékes ajándékot venni nekünk. Gondoltam megkérem, hogy bojlert vegyen. Aztán úgy éreztem illetlen ilyet kérni. Mást terveltem ki. Elpanaszolom nehéz helyzetemet a másik nagyfiamnak, aki jóban van vele, hátha így a
fülébe jut mire van szükségem. Végül az a gondolat járt át: Milyen hívő vagy te, hogy emberektől kéregetsz, kérj Istentől. Ezt tettem. Kértem, hogy változtassa meg a férjem szívét, legyen hajlandó bojlert venni. Egy fél óra sem telt bele, magától szólt a férjem: "Megyünk bojlert venni." Az jutott eszembe, sok testi - lelki szenvedést megspórolhattam volna, mindjárt az Úrhoz megyek.
ha
Mire képes a hit és a szeretet Continental Singers színház csoportjának turnéin. Itt ismerkedett meg egy kedves baptista fiatalemberrel akivel később házasságot kötött. Nagy öröm volt ez számomra, mert anyai szívemben éreztem, hogy kislányom mellé valóban ezt a fiatalembert
keresztül nem sikerült. 2017 novemberében kiderült, hogy az én drága kedves nászasszonyom rákbeteg lett. Betegségét első pillanattól nagy hittel és türelemmel viselte. Végtelen szomorúság lett úrrá a kis családon. Kislányom férje is nagyon szenvedett látva szeretett édesanyját a szenvedések közepette. Egyik este
rendelte Isten. Boldog voltam, mikor megtudtam, hogy vejem szüleivel és öccsével fognak együtt lakni a kétszintes családi házban. E drága kedves családba és a szerető gyülekezetbe hamar beilleszkedett az ország másik pontjáról érkezett református gyermekem. Házasságkötésük után rögtön szerettek volna kisbabát, de éveken
munkából hazajövet fölment édesanyjához, hogy kis időt együtt töltsön vele. Gyermekem érezte férje végtelen szomorúságát és fájdalmát. Leült az ágyra, és zokogva kérte Istent, vigye inkább őt haza, és hagyja meg férje édesanyjának az életét, mert édesanya csak egy van, őt senki nem tudja pótolni, de fiatal férje mellé Isten majd
Négy gyermekem közül a legkisebb több éven keresztül részt vett a Magyar
ad másik feleséget. És hogyan válaszolt Isten gyermekem anyósa és férje iránti szeretetére? Csodálatos szeretettel. Másnap reggel kislányom érezte, hogy másként van, mint szokott lenni. Egy terhességi tesztet elvégezve kiderült, hogy babát vár. Óriási volt az öröm. Azonnal szaladt beteg anyósának elmondani a
Próbáltam vigasztalni, hogy „Kicsim, Isten ezzel jelezte, hogy lesz nektek babátok, és az első magzatok nagyon sokszor meghalnak.” Gyermekem azonban vigasztalhatatlan volt. Másnap reggel félve hívtam fel kislányomat, el tudott - e menni dolgozni, hogy érzi magát. Amit azonban a telefonban hallottam,
nagy hírt, aki néhány nappal azelőtt mondta, hogy úgy sajnálja, hogy már soha nem tudja meg, vajon születni fog - e kisunokája. Néhány hét múlva bejelentkeztek az első vizsgálatra. A doktornő éppen ügyeletes volt, így a kórház genetikai ultrahangvizsgálójában nézte meg. A vizsgálatra kislányom születésnapján, december tizedikén került sor. A doktornő elmondta és megmutatta, hogy sajnos a baba már nem látszik, még a szikhólyag sem, mert egy vérömleny lett a méhében, és emiatt mindig meghal a baba. Tájékoztatta kislányomat, hogy a következő napokban beindul a spontán vetélés. Elmondta a doktornő, mire kell számítani a vetéléssel kapcsolatban, és ha esetleg nem tisztul ki a méhe természetes úton, műtéttel kell megtenni. El lehet képzelni, mennyire sírt a lányom és a férje. Milyen nagy volt a bánatuk. Tudták, mennyire elszomorítja majd ez az akkorra már
teljesen megdöbbentett. Gyermekem vidám hangon, teljesen megnyugodva a következőt válaszolta: „Anya, most már tudom, miért kaptam tegnap azt az igét, hogy Isten a száraz csontot megeleveníti. (Ezékiel 37,3-6) Anya, nekem nem olyan Istenem van, aki az én kisbabámat csak néhány hétre adta. Nekem olyan Istenem van, aki megeleveníti a száraz csontot és életet lehel az én halott kisbabámba. Ő képes erre és megteszi, én tudom. Hiszem, hogy nekem ilyen szerető, csodálatos Istenem van.” Örültem az én kicsim hatalmas hitének, ilyen nagy bizalmának Isten felé, de anyai szívem tele volt félelemmel, aggódással. - Nem tudja elfogadni ebben az amúgy is szomorú és nehéz időszakban, hogy elveszítette az annyira várt picit. Mi lesz vele-, hiszen gyermekkorától hajlamos volt a depresszióra kisgyermekkori betegsége miatti szenvedései következményeként. Bevallom, csak azért tudtam Istent
nagyon beteg és erőtlen édesanyát is.
ostromolni, hogy vigasztalja meg.
Az én kincsem azonban nem adta fel. Ahogy teltek a napok, egyre határozottabban és egyre vidámabban mondta, hogy „Édesanya tudom, hogy az én Istenem visszaadja a kisbabámat, és te sem úgy imádkozz, hogy legyek erős, és bírjam elviselni a baba elvesztését, hanem hidd, hogy
átölelte a lányomat, és együtt örvendeztek. Kislányom férje még azon a napon bement a kórházba, a telefonnal felvett pici magzat szívhangját lejátszotta az akkorra már teljesen erőtlen nászasszonyomnak. Szerdán este a lányom is meglátogatta anyósát, aki na-
Isten képes megeleveníteni, hisz ott van az igében.” Erre az imádságra biztatta a nagyszüleit is. Két nap múlva ugyanezt az igét kapta. Egyre erősebben hitt Isten halottat feltámasztó erejében. Így telt el egy hét várakozással telve. A spontán vetélés nem indult be, és az én kislányom Mennyei Atyja igaz szeretete iránti teljes bizalommal ment el az újabb vizsgálatra. Ekkor karácsony hetének hétfője volt. A doktornőn kívül még egy másik nőgyógyász is jelen volt, hiszen a műtétet két orvosnak kell javasolni. Mikor rátette az ultrahangot a doktornő, nem akart hinni a szemének és fülének. A magzat a helyén volt, a vérömleny eltűnt, és a pici szíve dobogott. Behívták a vejemet is a vizsgálóba, hogy megmutassák neki is, milyen csoda történt. Kérte, vegye fel
gyon boldog volt, hogy él az ő pici unokája. Kérte kislányomat, hogy nagyon vigyázzon magára. Másnap reggelre drága Nászasszonyom elköltözött. Karácsony előtti napon, szombaton volt a temetése. De ez nem temetés volt. Egy felemelő Istentisztelet, ahol tudtuk, Istennek egy drága, illatos edénye tért haza, aki egész életében szeretett, aki kedves szeretettel annyi embert vendégül látott, akinek mindenkihez volt egy kedves szava, aki minden körülmények között vidám volt, és aki akkor is a szeretteiért imádkozott, mikor már haldoklott, és szívében hálával tért haza az ő Megváltójához. És mi történt ezután? A drága kisgyermek fejlődött szépen az anyaméhben, és 2018 júliusában egészségesen megszületett. Bemuta-
telefonjával a szívhangot. A doktornő
tásakor az egyik gyülekezeti tagtól egy
nagyon kedves ajándékot kapott, az ő nagymamája puha anyagú ruháiból összevarrt kis takarót, hogy érezhesse a másik nagymama ölelését is. Az immár négy hónapos kisbaba olyan
gyönyörű és olyan jó baba, mint egy kis angyal. Ő egy igazi csoda baba. Isten szeretetének és édesanyja hitének a csodája. Zimányi-Zólyomi Irén Hajdúszoboszló
Amikor az Úr kopogtat – Az életemre vonatkozóan egyetlen bizonyság létezik, ez pedig az, hogy az Úr milyen mélységből váltott meg, és milyenné próbál formálni – fogalmaz Pataj László. A 45 éves, hivatásos sofőrként dolgozó családapa a Békéscsabai Reménység Baptista Gyülekezet tagja. – Nem hívő családba születtem, a szüleim korán elváltak. Édesanyám nehéz körülmények között, egy lakótelepi kislakásban nevelt minket, húgomat és engem. Rengeteget dolgozott, alig volt ideje ránk, mondhatni az utca nevelt. Azt gondoltam, ha valamire szükségem van, akkor azt meg kell szereznem magamnak. A kisebb lopásokból származó pénzt kocsmákban vertem el, vagy pedig játéktermekben próbáltam megtöbbszörözni. Hamar rákaptam a dohányzásra, az italra, füves cigarettát szívtam, és az iskolában sem a képességeim szerint tanultam. Mindössze 16 éves voltam, amikor
édesanyám megbetegedett. Ő ez idő tájt kezdett járni a békéscsabai baptista gyülekezetbe, ahol hamarosan megtért és bemerítkezett. Ekkoriban alkalmi munkából tartottam fenn magam. Édesanyám látta kisiklott életemet, szüntelenül imádkozott értem, bizonyságot tett, beszélt nekem Istenről, és az általa kínált kegyelemről, hívott a gyülekezetbe. Volt, hogy engedtem a hívásnak és el - elkísérgettem. Sőt, olykor szólt is az ige hozzám, de még mindig kívánatosabb volt a világi élet. Értetlenül álltam a felém áradó szeretet előtt, amit Isten és a közösség nyújtott. Közben húgom is megtért és férjhez ment. Később megszereztem a teherautóra szóló vezetői engedélyt, és elkezdtem sofőrként dolgozni. Ez rendszeres munka, jól fizető állás volt, azonban ezt a pénzt is feléltem, és csak a szórakozásra fordítottam. Közben egyre többször és egyre erősebben kopogtatott a szívemen az Úr.
Akkor és azóta is sokszor került elém egy igevers, a Jelenések könyve 3. részének 20. verse: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” Édesanyám 2001-ben költözött az Úrhoz, ekkor 28 éves voltam, és
igazán megtisztelőnek éreztem a feladatot, hiszen ennél fontosabb tennivaló nem igazán adódhat egy hívő újságíró életében. Nagy gondossággal szükséges eljárni, ezt talán magyarázni sem kell. A „kiszólás” oka pedig meglehetősen egyszerű, innentől külső szemszöget is bevonva, az eddigi-
teljes kilátástalanság jellemezte az életemet. Ebben az esztendőben ismertem meg a feleségemet. Ez a kapcsolat azonban a kezdetekben még korántsem volt ideális. Versenyszerűen kézilabdázott, én pedig csak a hétvégékre estem haza a munkából. Másról sem szólt a közösen töltött idő, mint a féktelen bulizásról. Ekkoriban már nem jártam a gyülekezetbe sem. Kifolyt a kezemből az anyai örökség, és az időközben megszületett kislányunkkal albérletbe kényszerültünk. Képtelen voltam eltartani a családomat, ráadásul betegségek is gyötörtek. Egyetlen szóval lehet jellemezni azt az életet: káosz! Ezen a ponton szükséges úgymond megszakítani, illetve kiegészíteni a bizonyságtételt. Amikor Pataj László felkért, hogy segítsek megszövegezni
ektől eltérő formában folytatódik tovább a bizonyságtétel. Laci otthonában, családja körében és feleségem jelenlétében beszélgettünk pál-fordulásáról és arról, hogy Isten közelségének hatására hogyan változott meg gyökeresen az élete. A ma már Isten szerinti életet élő boldog apa áldást jelent a család, a rokonok, a testvéri közösség számára, de nem is olyan régen, néhány évvel ezelőtt még rabságban volt, a világi élet hívságainak és csábításainak fogságában. Kettejük közül először a felesége tért meg – meséli Laci, hozzátéve, a 2011-es esztendő Szentestéjét az alkoholtól megborulva, gyakorlatilag öntudatlan állapotban töltötte, Andi mégsem kiabált vele. Nem volt cirkusz, „csak” csendes imádság. Nem volt pörlekedés, számonkérés, veszekedés,
életének,
csak az érzés, hogy ez így nem mehet
megtérésének
történetét,
tovább. Hozzáteszi, a húga és az ő családja a legnehezebb időszakokban is mellettük állt, lelkileg és anyagilag is segítséget nyújtottak, amiért örökké hálás lesz nekik és Istennek. – A megtérésem egy imádsággal kezdődött – emlékszik vissza, kiegészítve: az albérletünk nagyszobájában térdeltem le, és így imádkoztam az
Házaspárként szerettek volna bemerítkezni, ami végül sikeresen megtörtént, dacolva az ördög támadásaival. Négy év telt el azóta, saját otthont tudtak kialakítani, ami a korábbi kis albérlethez, kilátástalan helyzethez képest hatalmas előrelépést jelent. Jött a jó munkahely, ahol nagyon megbecsülik, s ma már azt tervezheti,
Úrhoz: „Segíts ki engem ebből az állapotból, Te látod az egész nyomorult életemet, kérlek Téged, hogy emelj ki ebből a mélységből, Uram!” Az ima természetesen meghallgattatott. Mint mondja, olyan betegségekből gyógyult meg az ezt az időszakot uraló 180 fokos fordulatot követően, melyek tüneteire az orvosok addig csak a vállukat vonták meg, és tanácstalanul tárták szét a karjukat. Letette a poharat, megszabadult a cigaretta, a szerencsejáték és az addig oly vonzó más bűnök rabságából is. Az élete egyenesbe jött, megtisztulás kezdődött, rendszeres havi jövedelmét a családjára fordította, rendezte az adósságait, a bevételek az épülésükre, bővelkedésükre, javukra váltak, és immár nem az önpusztító, romboló életmódot szolgálták. Természetesen Andrea szerepe nem elhanyagolható ebben a történetben, hiszen „Patesz” megtérése gyakorlatilag az ő megtérésének, a Szentlélek
hogyan segítse lánya, Petra továbbtanulását. Hálatelt szívvel részletezi azokat az áldásokat, melyek mind abba az irányba mutatnak, hogyan fordult meg vele a világ, melyek mind azt jelzik, hogy Jézus Krisztus kereszthalála révén és Isten kegyelméből, a hite által neki is üdvössége lehet. Bűnös életét félredobta, levetette az óembert, és új, eleve rendeltetett céllal, Isten dicsőségére szolgál tovább. Félreértés ne essék, küzdelmei, harcai továbbra is vannak és lesznek is, mint mindnyájunknak, de már jó ideje tudja, hogy imái meghallgattatnak, minduntalan, újra és újra megerősítést nyerhet Isten közelségében. A gonosz játékára nem szabad adni, hiszen csak Istentől származhat békessége. Immár áldott élete egyértelmű kinyilatkoztatás, bizonyságtétel számomra, számunkra is, s mindnyájunk épülését, megerősítését szolgálja. Erdei-Kovács Zsolt Pataj László,
áldásos
munkájának
köszönhető.
Békéscsaba
A bezárt slusszkulcs Nem vagyok egy túl jó autóvezető, és mivel azt tapasztalom, hogy egyre többen vezetnek durván, ez bizonytalanságérzetet okoz bennem. Nemrégiben egy autó hátulról nekünk jött (sávlezárás miatt vártam a sáv-
parkolójában, és ki voltam zárva a kocsiból és haza se mehettem, mert lakáskulcsunk se volt. Elmentem az óvodába, ahol megengedték, hogy telefonáljak a férjemnek. Közöltem vele, hogy nagy baj van. Megbe-
váltás lehetőségére), és ez mély nyomott hagyott bennem. Jött a tél, és a félelem bennem csak fokozódott. Férjemre jutott a gyerekek szállítása is, és bár ott voltam vele, még több teher került rá. Ezután az időszak után, amikor először ültem autóba, elvittem a kislányomat az óvodába, és a közelben bevásároltam. Pakolás közben véletlenül megnyomtam a slusszkulcs kocsit bezáró gombját. Már éppen indulni akartam, és ahogy becsuktam az egyik ajtót, az autó lezárt. Benne volt a slusszkulcs, amin rajta van a férjem lakáskulcsa, a telefonom, a pénztárcám, és az én bejárati ajtókulcsom is. Az egyik hátsó ajtó úgy záródott be, hogy egy kis résnyire nyitva maradt, de nem mertem feszegetni. Ott álltam a bolt
szélve a helyzetet, úgy gondoltuk, hogy a városunkban lakó anyósomnál van kapunyitó és bejárati kulcs, hazamegyünk a pót slusszkulcsért, és minden rendben lesz. Azonban később kiderült, hogy a bejárati kulcsot egyszer már elkértük, és nem adtuk vissza. A férjem kért egy vállalati autót, így rövid idő alatt ott volt mellettem. Jó volt érezni a támogatását, ahogy az ilyen helyzetekben a megoldásra törekszik, és nincs benne vád felém. Elmentünk egy közeli autószerelőhöz, de ő kitérő választ adott, nem akart segíteni. Két megoldás volt, vagy hazamegyünk egy hosszú drótért, és a kicsit nyitott ajtón keresztül kihorgásszuk a kulcsot, ami a sebességváltó mellett volt, vagy a házunk egyik ablakát betörjük, hogy
megkeressük a lakásban lévő pót slusszkulcsot. Hárman imádkoztunk, hogy az Úr adjon megoldást. Végül is hazamentünk drótért. A pót kapunyitó nehezen nyitotta ki az elektromos kaput, de végül az udvarunkon voltunk. Ekkor Isten csodát tett. Előre gondoskodott rólunk. A bejárati ajtóban kívülről ott volt a pót lakáskulcsom,
szétszórtak vagy kapkodók. Végig tudtuk, amíg kerestük a megoldást, hogy mindez a Sátán hálója. De azt is tudtuk, hogy velünk van Isten ebben a helyzetben is. Nem engedte az Úr, hogy kárunk legyen, és bennem is éreztem, hogy munkálkodik. Elmúlt az önvád, és kezd a félelemérzet is csökkenni a vezetéstől.
amit reggel felkaptam, hogy bezárjam az ajtót, és a rohanásban benne felejtettem a zárban. Ezután megtaláltuk a pót slusszkulcsot, és megoldódott a probléma. Alapvetően nem vagyunk felelőtlenek,
Ismét megtapasztaltuk, hogy érdemes imádkozni és bízni Atyánkban, aki velünk van és gondoskodik rólunk. "Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet" (Jób 10,12).
Bizonyságtétel az ifi napokról Már a tanév kezdetétől fogva nagyon vártam az ifi csendesnapokat, hogy újra találkozhassak azokkal a fiatalokkal, akikkel legutóbb a pányoki táborokban találkoztam. Idén volt először két napos a rendezvény, az ifjúság nagy örömére. Több mint 180-an gyűltünk össze, hogy Istennel és egymással közösségben lehessünk. Elterveztem magamban, hogy kikkel fogok beszélni, kit kérek majd meg, hogy imádkozzon velem, mit fogok sportolni, együtt énekelni, esetleg új fiatalokat megismerni, stb. Jóval
előtte elkezdtem imádkozni az alkalmakért és azokért, akik majd eljönnek. Közben elhívtam a csendesnapokra szobatársamat, Timit, és nagyon örültem, hogy igent mondott. Az alkalom előestjén csendességet tartottam. Imádság után kinyitottam a Bibliámat az éppen soron következő résznél, és elkezdtem olvasni. Két igére figyeltem fel: „…ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,11) és
„Így szól az Úr Isten, aki összegyűjti Izrael elszéledt fiait: még gyűjtök őhozzá, az ő egybegyűjtötteihez.” (Ézs. 56,8). Ujjongtam az ígéretek hallatán, és megköszöntem az Úrnak. November 2-án reggel a szobatársammal együtt érkeztünk a helyszínre, Berettyóújfaluba. A köszöntés és az imaóra után egy szemináriumon vettünk részt, aminek a címe: Érdemes-e hívőnek lenni? A délelőtt további részében csoportbeszélgetések voltak. Ebéd után, a délutáni órákban, amíg mások sportoltak, Timi és én kimentünk a parkolóba beszélgetni. Rengeteg kérdést tett föl, én pedig végig imádkoztam, hogy adjon az Úr bölcsességet megfelelni rájuk. Örültem, mikor ezt az érdeklődést láttam, és kértem, hogy Isten hallgassa meg az imámat, hadd térjen meg Timi is. Az esti evangelizáció címe „Jöjjetek!” volt. Nagyon megragadta a szobatársamat, mivel teljesen magára ismert. Érezte, hogy milyen nagy terheket cipel, és jó volt hallani a megoldást: jönni Jézushoz. Éjszaka sokáig beszélgettünk, megvallotta, hogy van
egy
terhe,
amitől
szeretne
megszabadulni. A másnap délelőtti tanítás címe: „Maradjatok!”. A Jézus Krisztusban való megmaradás fontosságáról volt szó és arról, hogy mit tudunk ennek érdekében tenni. Az ebédszünetben Timi megkérdezte, hogy mit ajánlok egy abszolút kezdőnek, hol kezdje el a Bibliát olvasni? Melyik fordítás a legjobb? Tudok-e neki szerezni egy példányt belőle? Megígértem, hogy hétfőre (mikor legközelebb találkozunk) viszek neki egyet. Az utolsó előadás a „Menjetek!” címet kapta. Ha Jézussal feltöltekezünk, utána mehetünk másokhoz hirdetni az evangéliumot. Ezekkel a gondolatokkal bocsátottak minket utunkra. Ennek a napnak a végén Timi még a lelkemre kötötte, hogy a beszélgetéseket a kollégiumban folytassuk majd. Én pedig megkérdeztem, hogy mi tetszett neki az elmúlt két napban leginkább. Két dolgot említett, a tanításokat és a szeretetteljes légkört. Hozzátette, hogy jó lehet egy ilyen közösséghez tartozni. Hétfőn az iskolában feltűnt, milyen derűs és nyugodt a hangulata. Látszott
rajta, hogy az Úr megkezdte az Ő munkáját. Átadtam a Bibliát, amit megígértem, ő pedig azonnal elkezdte olvasni. A lelkemben egyre gyűlt a hála. Kedden Timi, félrehívott a kollégiumi teáskonyhába imádkozni. Elmondta, hogy előző éjjel bűnt vallott Istennek, és bocsánatot kért mindenért, amit addig elkövetett. Megkérdeztem, akarja-e, hogy az Úr Jézus beköltözzön a szívébe. Könnyes szemmel mondott igent. Elkezdtem imádkozni. Néhány mondat után már peregtek a könnyeim, akárcsak az övéi. Miután befejeztem, Timi is megszólította az Urat. Jó volt hallani az első imádságát, olyan őszinte
és tiszta volt. Annyira boldog voltam, hogy úgy éreztem, meg kell osztanom valakivel. Felhívtam egy hívő barátnőmet, aki már korábban is imádkozott Timiért, és elújságoltam a hírt. Ettől kezdve az Úr nap mint nap megörvendeztetett valamivel. Nem nekem kell Timit keresnem, hogy imádkozzunk vagy beszélgessünk, ő jön hozzám ezzel a kéréssel. Rengeteget olvassa a Bibliát, igényli a közösséget, eljár velünk az alkalmakra. Hálás vagyok Istennek, amiért meghallgatta az imádságaimat. Kis Bori, Vésztő
Dicsérd az Urat! Egyik reggel nagyon rosszul voltam, egy csúnya megfázás miatt. (Fejfájás, torokfájás, nátha, stb.) Johanna látta, hogy valami nincs rendben. Odajött, megsimogatott, és megkérdezte, hogy mi a baj. Nagyjából elmondtam neki, hogy mi fáj. Erre ő: - Dicsérd az Urat!
- Tessék?? - kérdeztem furcsállva válaszát. - Dicsérd az Urat! - ismételte meg újból, és kiment a szobából. Én még ott maradtam, és elkezdtem dicsérni, magasztalni az Urat. Fizikailag ugyanolyan vacakul éreztem magam, de a szívem megvidámodott, lelkembe békesség költözött. "Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál, lelkemben erő támadt" (Zsolt 138,3) Gál Lajosné, Szeghalom
KEDVES OLVASÓINK! Minden újságban külön lapon találnak egy megrendelői űrlapot. Ez elektronikus formában is elérhető és kitölthető a www.tesz.net honlapon (az elektronikus megrendelés
könnyebbség számunkra). Mindenki, aki a jövőben is igényli az újságot, kérjük töltse ki az űrlapot és juttassa el a megadott címre. Ha valakitől NEM ÉRKEZIK VISSZAJELZÉS, a jövőben NEM FOGJA KAPNI az újságot. KÖSZÖNJÜK!
Bemerítés
Gyermekáldás