„Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (Jn 18,37) A testi halál minden élő osztályrésze ezen a földön. Nem mi döntjük el azt, hogy akarunk-e meghalni, vagy sem. Átkozott örökségünk legfájdalmasabb területe ez, a bűn következménye, mely kötelező hatállyal ragad meg mindenkit, kivétel nélkül. Itt igazán nincs hátrányos megkülönböztetés, meghal a magyar és a cigány, az angol és a zsidó, a hívő és a hitetlen. Végzetes esélyegyenlőség, „esélytelen egyenlőség”. Valamennyivel árnyaltabb a helyzet halálunk módjával kapcsolatban. Itt az
embernek van némi döntési jogköre. Egy ismerősöm a végzetes diagnózis átvétele után úgy döntött, hogy nem vesz igénybe orvosi segítséget. Így múlt el, nagy kínok között. Mások kétségbeesetten keresik a gyógyulás lehetőségét, és némelyek meg is találják, évtizedekkel hosszabbítva meg életük idejét. Petőfi Sándor irtózott attól, hogy öregen, vagy betegen haljon meg. Az „Egy gondolat bánt engemet...” című versében fogalmazza meg ezt, ahol hangot ad annak, hogy miként szeretné az életét a szabadság eszméjéért feláldozni a csatamezőn. Bár a világszabadság elmaradt, a neves költő ennek eléréséért adta életét. Vannak, akik az Úrért szeretnének élni, halni. Jim Elliot tudta, hogy életét teszi
kockára, amikor az auka indiánok megtérítésén fáradozott Ecuadorban. Híres mondata, mely egész életfilozófiáját összefoglalja, így hangzik: „Nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tarthat meg, azért, amit nem veszíthet el.” Odaadta, méghozzá e világi életét, mennyei jutalomért. 1956. január 8-án négy társával együtt lenyilazták a bennszülöttek. Sokkal érthetetlenebb azok halála, akik önkezükkel vetnek véget életüknek. A legtöbb esetben az ilyenek nem öreg emberek, hanem életük teljében lévő férfiak és asszonyok, milyen fájdalom, olykor fiatalok, gyermekek. Adott pillanatban a döntési jogkört magukhoz ragadva, maguk döntenek arról, hogy vége. Ó bárcsak tudnák, akik ilyen helyzetbe kerülnek, hogy Jézussal egy új és élni érdemes élet mellett is dönthetnek! A réginek akkor is vége. A mi Urunk, Jézus is önként döntött amellett, hogy a halált választja. Egy nemes cél érdekében élt olyan életet, mely a zsidó és pogány vezetőkből, a zsidó népből gyilkos indulatot váltott ki. Örökké élhetett volna a földön. Megmutathatta volna hatalmát, mindenhatóságát, csodálták volna évszázadokon, évezredeken át a halandók Őt, a múlhatatlant, a tökéletest. Ehelyett úgy végezte, mint egy szökött, tolvaj rabszolga, a legkegyetlenebb halálnem jutott neki.
Mindezt azért vállalta, hogy Isten haragját magára vonva vezekeljen bűneinkért, és kivívja számunkra az Atya bocsánatát. Teste kínok között végleg elgyengült, lelke elkárhozott, az Atya elhagyta. Mindezt önként tette a Megváltó. Hatalma lett volna megtartani az életét, hatalma lett volna legyőznie kínzóit, hatalma lett volna leszállni a keresztről, de nem tette, hanem „életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!” (Ézs 53,12). Hatalma volt életét felvenni is, és feltámadni a halálból. "Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt." (Jn 18,17-18) Sokan mondják a halálra gondolva, hogy „nem jött még onnan vissza senki!” Ez nem igaz! Jézus visszajött! Ő az egyetlen. Lázár visszajött, de újra meghalt. Énók és Illés elragadtattak, nem haltak meg. Jézus az egyetlen az egész Bibliában és az egész történelemben, aki meghalt, feltámadt és él. Azért, mert így döntött, és hatalma volt mindezt megtenni. Egy öngyilkos dönthet úgy, hogy véget vet az életének, de nem dönthet úgy, hogy támadjon fel. Jézus úgy döntött, hogy élni fog és élni fognak vele együtt
Az Ő olyan annyi Jézus
Ő végtelen kegyelméből elhelyez mindenkit akkor, ott, úgy, ahogy akar. Életünk kényszerű ajándék, ha örülünk neki, ha nem. Felelősségünk megélni az
Krisztus feltámadását. A keresztyének hitbeli bizonyossága pedig az, hogy testük halála esetén sem veszítik el életüket, mert
életünket, de elindítani nem. Ennek felelősségét más vállalta magára. Születésünk felől nem dönthetünk, tetszik vagy
az élet több, mint biológia, és az új élet, amit Isten a Krisztushoz való megtérés által kegyelemből ad, enyészhetetlen. Ez az enyészhetetlen élet pedig egy dicsőséges napon enyészhetetlen testben fog megjelenni. Ott nem lesz többé halál sem testi, sem lelki, sem szellemi értelemben. Mindez azért lehetséges, mert Jézus önként letette és felvette az életét. Ma egy olyan igazságra szeretném felhívni a figyelmet, amit leginkább figyelmen kívül hagyunk: Jézus Krisztus önként született! A halálnemmel kapcsolatban, mint említettem, van némi döntési jogkörünk, pici beleszólásunk. A megszületésünkre nézve viszont nincs. Mikor, hol, milyen körülmények közé születünk, nem a mi belátásunkra van bízva. Igazságtalanságnak is tűnhet, de a Teremtő az
nem. Jézus azonban azt mondja magáról: „Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.” (Jn 16,28) Ő önként döntötte el, hogy hol, mikor, milyen körülmények közzé szülessen. Ő örökkévaló, Isten Fia. Tudta, hogy mi vár rá itt a földön, tudta, hogy mit vállal azzal, ha itt ver tanyát. Vállalta. Érted és értem. Látta, mi lenne a sorsunk nélküle, és nem akarta, hogy az legyen. Az angyalok, akik nem ismerik a kegyelmet, értetlenül állnak a karácsonyi események előtt. Ők ahhoz vannak szokva, hogy aki Isten ellen lázad, az irgalom nélkül kivettetik, ahhoz Isten nem megy el, annak kell elhagynia Isten világát. Ez történt a sátánnal és angyalaival. És most az istentelen, gonosz emberi világot meglátogatja a bosszúállás Istene (Zsolt
mindazok, akik hisznek Benne. feltámadása már bizonyos. Kevés tény van a történelemben, amit bizonyíték támasztana alá, mint
94,1), de nem karddal, nem haraggal, hanem úgy, mint egy pici csecsemő.
bűneidet, múltadat, jelenedet jövődet Neki. Ő kegyelmes
és és
Ártatlanul és ártalmatlanul, kiszolgáltatottan és szánalmas szegénységben, alánk alázva magát. Az angyalok csak ámulnak és énekelnek. Megint megtudtak valamit abból, hogy milyen az Atya szíve elszéledt gyermekei iránt.
megbocsát. Ne félj, csak Ő az! Életed új irányítás alá kerül hatalma alatt. Tartalmas lesz és örök. Kemény csatákat fogsz megvívni hited miatt, de Isten Szelleme győzelemre vezet. Jézus Krisztus megszületett, meghalt, feltámadt érted, és kibocsátotta Szent
Kedves Barátom! Jézus azért született és azért jött e világra, hogy bizonyságot tegyen neked az igazságról. Az az igazság, hogy egy nagy gazember vagy! Bűnös. De Jézus Krisztus megjelent érted a földön, meghalt a bűneidért a kereszten, feltámadt és él. Elküldi hozzád élő Szellemét, hogy a szívedre beszéljen. Kéri, hogy hagyj fel hitetlen életeddel, higgy Benne, add át
Szellemét. Mindezt önként tette. Arra hív, hogy te is a saját akaratodból kövesd Őt mostantól. Befolyásol, de nem kényszerít. Hív. A döntés a te kezedben van: hogyan tovább? Ha teljes szívvel hiszel benne, akkor átéled az újjászületés örömét. Áldott karácsonyod lesz. Olyan leszel, mint aki önként született. Gál Lajos, Szeghalom
Hitünk célja A testvéremnek három kisgyermeke van, 5, 6 és 8 évesek. Amikor legutóbb nálunk jártak, megmutattam nekik a YouTube-on egy felvételt. Egy kilenc éves kislány énekelt operát csodálatos hangon egy tehetségkutató versenyen. A nézők és a zsűri is le volt nyűgözve, a testvérem gyermekei is ámulattal nézték a kislányt, annyira szokatlan
volt, hogy valaki ennyire fiatalon ilyen gyönyörűen énekeljen. (Amikor hallgattam, hála töltött el Isten iránt, hogy milyen csodás ajándékokkal tudja megáldani az embert.) Kicsit később, amikor már a szobában játszottak, megkérdeztem az 5 éves Dorottyát. - Szerinted apa elcserélne téged arra a kislányra, aki olyan szépen
énekelt? - rám nézett mosolyogva, mint aki tudja, hogy ilyet csak viccből vagy butaságból lehet kérdezni, és ezt válaszolta: „Nem”. - "Biztos vagy benne?" – „Igen”. - válaszolta határozottan, és már játszott is tovább, ügyet sem vetve tovább erre a kérdésre. Megjegyzem, mint általában a gyerekek, a test-
vagyunk, vagy van köztünk valami más, magasabb rendű kapcsolat, ami a cselekedeteink felett áll? Úgy nyolc évvel ezelőtt ismertem meg Jézus Krisztust. Azóta számtalanszor abban a csapdában vergődtem, hogy nekem kell elég ébernek, elővigyázatosnak és
vérem gyermekei sem az engedelmesség mintaképei. Dorottya válasza nem a saját kiválóságán alapult. Nem a kimagasló teljesítményén, nem a saját jóságán vagy engedelmességén, az ő bizonyossága másban gyökerezett, egy más, magasabb rendű kapcsolatban: apa szeretetében. „Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, be nem mehettek az Isten országába.” (Mt 18,3) Gondolkozzunk el egy kicsit. Nekünk min alapul az Istennel való kapcsolatunk? A teljesítményünkön, az engedelmességünkön, esetleg a hitünk mértékén? Mitől tesszük függővé az Úr hozzánk való viszonyát? Őszintén vizsgáljuk meg a szívünket! Mit gondolunk, mikor számíthatunk az Ő áldásaira? Amikor megfelelően
megfontoltnak lennem, hogy ne vétkezzek, ne hibázzak ezen az úton, mert akkor kevesebb áldásban lesz részem. Rám nehezedett az a nyomás, hogy ha valamit nem csinálok elég jól, az árt nekem, és árt másoknak. Úgy éreztem, hogy az Úrral és az emberekkel való szeretetkapcsolatok jelentős mértékben az én tel-jesítményemen múlnak. Az Úr az évek alatt folyamatosan arra tanított, és abban erősített, hogy ez nem így van. Hadd tegyek fel egy kérdést. Kérlek, mielőtt tovább olvasod a sorokat, gondolkozz el rajta, és próbálj meg válaszolni rá. Mi Isten legfőbb célja a hívő ember életében? Valószínűleg sok, és igazságot tartalmazó válasz megfogalmazódott, például:
cselekszünk,
- az a célja, hogy örök életünk legyen;
kellően
engedelmesek
- hogy engedelmes gyermekeivé váljunk; - szeretetközösségben legyünk vele örökké; - szeressük őt, és szeressük egymást; - Jézus Krisztus hasonlatosságára formálódjunk; - boldogok legyünk vele; - dicsőítsük őt; - eggyek legyünk Őbenne. Szeretnék én is leírni egyet, ahogy jelen ismeretem szerint válaszolnék: Isten célja az, hogy Jézus élhesse az Ő életét bennünk és általunk. - Miért tartom fontosnak ezt kihangsúlyozni? Mert Isten nem arra váltott meg, hogy mi képesekké váljunk helyesen élni, hanem arra, hogy tanuljunk meg szabad utat adni a Szent Léleknek az életünkben, és így Ő élhessen általunk. Nem arra lettünk megváltva, hogy erősek legyünk, hanem arra, hogy megtanuljunk az Úr erejében élni. A házi bibliakörünkön már több, mint egy éve Lukács evangéliumát tanulmányozzuk. Ezen a héten a 22. fejezet 21-62. verseit olvastuk. Jézus és Péter között az alábbi párbeszéd történt: „Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni! És ő
monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.” (31-34. versek) Miről van itt szó? – Jézus előre megmondja Péternek, hogy háromszor meg fogja tagadni, azaz vétkezni fog. Egyúttal utasítja Pétert, hogy miután megtért, majd erősítse az atyjafiait. Érdekes, hogy Jézus elsődleges szándéka nem arra irányult, hogy Péter ne vétkezzen, hanem arra, hogy megtérvén, mit tegyen majd. Emberileg azt gondolhatnánk, hogy Jézus legfőbb szándéka megőrizni minket a bűntől, hiszen Isten gyűlöli a bűnt. Azonban neki ettől fontosabb célja van. Jézus nem azt sulykolja Péter felé, hogy: „Péter vigyázz, el ne ess, tarts majd ki, támadni fognak ugyan, de ne félj, és légy hű mindhalálig.” E helyett a jövőre utal, és egy reményteljes ígéretet, valamint bizalmi feladatot ad Péternek. Miért van ez? Istennek fontosabb az, hogy mi jól ismerjük meg Őt, és növelje a hitünket, mint az, hogy ne vétkezzünk. A hitünk növeléséhez pedig szükség van arra, hogy szembesüljünk az erőtlenségeinkkel. A jóra való erőtlenségünkkel is (lásd: Róma 7,21-24). Péter esetében is erre volt szükség. Péter szívből ragaszkodott Jézushoz. Semmi okunk azt gondolni, hogy hazudott, amikor azt állította, hogy kész Jézussal
akár a tömlöcbe vagy a halálra menni. Ő komolyan gondolta ezt akkor, amikor mondta. Azonban volt még nála egy nagy probléma. A saját erejében bízott. A saját hűségében, a saját kitartásában. Szüksége volt a kudarcra, szüksége volt a bukásra ahhoz, hogy el tudja fogadni Isten kegyelmét, és megértse, hogy csak Isten erejéből élhet. Az Úr tervében a mi kudarcaink benne vannak, részét képezik. Ő tudott volna olyan körülményeket teremteni, hogy Péter ne bukjon el (pl. nem ismeri fel senki), de nem tette. Az Úr számára nem meglepetés a mi kudarcunk, Ő előre tudja, hogyan fogunk reagálni bizonyos helyzetekben, hiszen ismer minket. A kudarcaink és az erőtlenségeink nem Isten számára, hanem a mi számunkra megdöbbentőek. Szégyelljük (Péter is sírva elfutott), el akarjuk rejteni, el akarjuk kerülni. Isten viszont megengedi ezeket, mert szeret minket. Közelebb akar vonni magához, vágyik rá, hogy az Ő kegyelméből éljünk. Jót akar nekünk, együtt érez velünk, segíteni akar. Azt akarja, hogy ne féljünk, ne szégyenkezzünk, hanem vállaljuk az erőtlenségeinket, valljuk
meg a vétkeinket, és fogadjuk el örömmel az Ő szabadítását. Kész vagy-e arra, hogy minden erőtlenségedet Isten kezéből fogadd el? Kész vagy-e arra, hogy Isten az adott körülmények között megáldjon téged? Hiszed-e, hogy Isten meg akar és meg tud áldani? Hogy az Ő kegyelme nagyobb a körülményeknél, a te hibáidnál, a te vétkeidnél, és semmi nem árthat neked? Hogy hálát adhatsz minden helyzetben, mert Isten engedte meg azt az érdekedben? Kész vagy-e elfogadni az Ő szabadítását? Hogy megbocsásson, és kihozzon vétkeidből? Hogy helyes döntéseket adjon? Hogy a tévedésedet is a javadra fordítsa? Hogy a hibáid ellenére áldás legyél, sőt az erőtlenségeidben és a hibáidban is megmutatkozzon az Ő ereje? Ha kételkedsz ebben, nézz a keresztre! Jézus Krisztus áldozata tökéletes! Elegendő arra, hogy téged megújítson, megáldjon és szeressen általad! Rá mered magad bízni? Ha igen, akkor törvényszerűen megváltozunk és formálódunk, mert az Úr ereje és szándéka érvényesülhet az
életünkben. Mindinkább átéljük és megtapasztalhatjuk, hogy Ő él bennünk és cselekszik, általunk. És amit Ő cselekszik az elég, arra van szükség. (Ahogy Péter életében is történt. Áldássá vált az egész kereszténység számára, és az Úr nagy dolgokat tett általa, amikor már megértette, hogy
Jézus kegyelméből él, és a Szent Lélek erejére, vezetésére hagyatkozhat.) Szükségünk van erre a kapcsolatra, ami nem a saját teljesítményünktől függ, hanem egy magasabb rendű szándékban gyökerezik: Isten szeretetében. Dallos Imre, Tiszaújváros
Az Úr tudja Egy hoszszú
elég idő-
vegye a kabátját. Elmondta nekünk, hogy a testvére, vagyis a nagybátyám,
szakról szeretnék beszámolni, megpróbálom rövidre fogni. Január első vasárnapján ifit
Pali agyvérzést kapott, és kórházba került, imádkozzunk érte. Teljesen lesokkoltam, többek között azért is, mert pár héttel ezelőtt hunyt el Mamámnak a testvére, és amiatt is eléggé furán éreztem magam. Nem nagyon értettem, hogy miért történnek ezek a dolgok,
tartottunk a gyülekezetben. Imádsággal kezdtük meg az alkalmunkat. Imádság közben megcsörrent Apának a telefonja, felfigyeltem én is erre, Apa kinyomta a hívást, és rám mosolygott. De aztán még egyszer megcsörrent a telefon, Apa kiment erre a teremből, és felvette a telefont, de az imádság folytatódott. Végeztünk az imádsággal, és visszajött Apa. Ekkor már láttam az arcán, hogy valami gond van. Szólt Tominak (unokabátyámnak), hogy
úgy éreztem, hogy én ezekre nem vagyok felkészülve. Sok olyan dologról nem tudtam, amit az orvosok mondtak Apáéknak. Ilyen volt például az, hogy az orvosok azt mondták, hogy amikor Pali bekerült a kórházba, 48 órája van már csak. Aki tudott erről az információról, mindenki aggódott, mert Ő még nem volt az Úré. Apáék bementek a kórházba, mi addig otthon próbáltuk erősíteni Mamát és Papót. Az orvosok azt mondták, hogy 48 óra, de az Úr
másképp gondolta. Amikor ez az eset történt Pali éppen egy buszvezetői tanfolyamon vett részt. Pont Ő ült a volán mögött, a többi tanuló, pedig a busz többi ülésén foglalt helyet. A vezetés közben az oktató vette észre, hogy Pali nem úgy viselkedik ahogyan szokott. Mindig is precíz és magabiztos volt, de akkor hirtelen figyelmetlenné vált. Rögtön tudták, hogy gond van. Óriási csodaként éltük meg azt, hogy mindenkinek megvolt a lélekjelenléte, és kisegítették Palit a sofőrfülkéből. Ráadásul pont ott volt egy mentő is ami egyből a kórházba tudta Őt szállítani. Ezek után el sem tudtam azt képzelni, hogy nem éli ezt túl, de mégis ott volt bennem a félelem. Nagyon nehéz volt úgy hazaérni az iskolából, hogy bármikor megkaphatom a rossz hírt. Ez idő alatt nagyon komoly imaközösségben voltunk rokonokkal, testvérekkel. Az egyik nap Tomi megkérdezte Palit a kórházban, hogy imádkozhat-e Érte. Ő bólintott. Imádkozott, és a végén Pali kimondta az Áment az imádság végén, bármennyire is beszédképtelen volt abban a pillanatban. Az Úr még 43 napot adott Palinak a kórházba kerülése után és ezalatt megtért amit egy igével pecsételt meg: "Most pedig, miután megszabadultatok a bűntől, és Isten szolgáivá lettetek, megvan a
gyümölcsötök a megszente- lődésre, a vége pedig az örök élet". (Róm 6, 22) Mégsem értettem azt, hogy ha megtért, miért kellett meghalnia. Ráadásul annyira egybe volt szerkesztve minden, gondolok itt a buszos társakra és a mentős kocsira. Több bátorítást is kaptam ebben az időszakban, ilyen volt az Ézsaiás 40,31 is. "De akik az ÚRban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el." Nagyon jól estek ezek a bátorítások. Mégse értettem még az események miértjét. És igazából most az ifi táborban, Gál Lajos bácsi első esti szolgálata után értettem meg, amikor elmesélt egy történetet egy idős bácsiról, aki gégerákos, hitetlen ember volt, de halálos ágyán megtért, és nem sokkal utána meghalt. Elmondta Lajos bácsi, hogy azért halt meg, mert az Úr szerette Őt. Lehet, hogy visszatért volna a világba. Nem tudhatjuk. De az Úr tudta és így látta jónak. Ezzel az esettel párhuzamba tudtam hozni Pali esetét is és megértettem mindent az Úr kegyelméből. "Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak." (Ézsaiás 41,10) Dósa Dávid, Kazincbarcika
Visszajön A megtérésem
jönnének vissza értem, és nem is lenne
történetét sze-
értelme hazamenni, mert nem lenne már
retném
leírni.
senki otthon.. teljesen egyedül maradnék.
Én nagyon nem
Imádkozni kezdtem, hogyha ez most
szerettem
vol-
nekem szólt, akkor kapjak egy jelet.
na idén a tábor-
Aznap az alkalom, ami 9-ig szokott tartani
ba menni, ezért
10-ig tartott, mert olyan sokan tettek bi-
nem is voltam
zonyságot, és mindenki a megtéréséről.
hajlandó nyitni
Amikor vége lett, rögtön félrehívtam
Isten felé, és nem is nagyon figyeltem az
Abigélt, akinek sírva és remegve mond-
alkalmakra
amikor
tam el, hogy mi történt, és ő rögtön
Katona Dávid szolgált, de meg akartam
egészen
szerdáig,
irányított Gál Mónikához, akivel beszél-
maradni a szerepemben, ezért játszottam
gettünk és imádkoztunk, hogy meg tud-
továbbra is, hogy engem ez nem érdekel.
jam hozni a jó döntést, ugyanis nagyon
Másnap reggel beszélgettem Szomor
féltem attól, hogy megtérjek, és nem is
Abigéllel, hogy nem jó az az élet, amit
mertem volna megtenni. Nem tudtam
élek, és meg akarok változni, aztán majd
aludni azon az éjszakán, ezért imád-
jövőre megtérek. Ő ekkor mutatott egy
koztam, hogy kapjak még egy jelet, amiről
igét amit aznap olvasott az áhitatban:
biztosan tudni fogom, hogy ez az egész
"Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és
nekem szól, és le is töltöttem az Áhitat
hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát
alkalmazást, hátha azon keresztül kapok
nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem
valami igét.
tudod, melyik órában jövök el hozzád." (Jel
Reggel lementem a pingpong asztalhoz,
3,3) Nem igazán akartam vele foglalkozni,
és vártam egy jelre, közben megnéztem
mert nekem már volt egy jól átgondolt
milyen ige van az áhitatban, ez állt benne:
tervem ezért mikor befejeztük a beszél-
"Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót
getést és mentünk a saját dolgunkra nem
adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert
is gondolkoztam ezen. Aztán eljött az esti
bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én
alkalom és Gál Lajos bácsi szolgált, de
igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet."
nem tudtam figyelni, mert azon gon-
(Jel 3,8 Ennek nem találtam az értelmét
dolkoztam, hogy ha Isten most jönne le
és már bele is törődtem, hogy marad az
akkor mindenkit elvinne a táborból és
első terv, ezért elindultam az ebédlő
csak én maradnék itt, aztán már nem is
felé a reggeli alkalomra. Az asztalunk-
nál Mihály Eszter beszélgetett valakivel,
Tamásnak
köszöntem nekik, hogy 'Jó reggelt', és
beszélni vele, de ameddig lehetett, csak
is,
hogy
majd
szeretnék
ekkor Eszter a kezét nyújtotta, kezet fog-
húztam, aztán csak akkor tudtunk beszél-
tunk, és azt mondta: "Áldjon az Úr!" Itt
ni, mikor a tábortűz volt. Elmentünk a
már tudtam, hogy nekem is az lenne a
röpipályához, és a hosszú harc után, amit
legjobb, ha megtérnék, de valami vissza-
magamban vívtam, átadtam az életemet
tartott, és nem tudtam mi az, nagyon
Istennek és még aznap este megértettem
sokat őrlődtem ezen, és több alkalmam is
az igét, amit reggel kaptam.
lett volna arra, hogy átadjam az életem,
Szeretnék köszönetet mondani minden-
de tényleg nem tudtam megtenni, akar-
kinek, aki imádkozott értem és gondolt
tam, de nem ment. Aznap beszélgettem
rám, ezt egyedül képtelen lettem volna
Abigéllel, Tomka Jánossal és Szomor
végigcsinálni.
Gáborral is az egészről, és szóltam Dósa
Molnár Benjámin, Sajólászlófalva
Miért pont én? Egy olyan családban szület-
világba. A következő évben ismét elhatároztam, hogy Istent akarom
tem és nevelkedek, ahol csak anyukám hívő. Ennek ellenére, kicsi koromtól vittek minden va-
követni, de akkor sem sikerült minden bűnömet letennem. Az idei évben teljesen magamba fordultam, és a zenébe menekültem. Rengeteg mindent kipróbáltam, hogy megtaláljam a boldogságot, de Isten és a hívő dolgok nem érdekeltek.
sárnap imaházba és gyerekalkalmakra. Először talán 8 évesen vallottam bűnt, de ebből nem igazán lett később semmi. Ezután 2016-ban volt egy komolyabb döntésem, amit akkor megtérésnek neveztem, de most már látom, hogy csak egy lépés volt Isten felé, mivel ahogy elkezdődött a suli, visszatértem a
Fél év után nagy nehezen rájöttem, hogy akármit csinálok, nem vagyok boldog. Elhanyagoltam a családomat, akiknek akkor nagyon nagy szükségük lett volna rám. Én viszont nem törődtem mással, csak a zenével, ami már teljesen magával ragadott, ugyanis szó szerint nem néztem mást, csak
videóklippeket és videókat az énekesekről. (Koreai popot hallgattam, amiről azt kell tudni, hogy a rajongók szinte istenítik a bandákat, énekeseket, és imádják őket. Én sem voltam különb.) A pányoki ifi tábor előtti héten a Gáloknál nyaraltunk Szeghalmon. Már ott elhatároztam, hogy elmegyek a táborba, aztán pedig hazajövök, mintha
ezért ő imádkozott értem, de végül mégis imádkoztam. Befejeztük, és lefekvés előtt, ahogy szoktam, megint zenét hallgattam, hogy elnyomjam magamban azokat, amiket Anna mondott. Másnap elmentem, és beszéltem a barátnőmmel, aki elmondta, hogy már letette és nem hallgatja. Nagyon örültem, hogy neki
semmi sem történt volna. Szeghalmon van egy barátnőm, akivel beszélgettem, és elmondta, hogy ő is elkezdte hallgatni a koreai popot. Kicsit megijedtem, mert tudtam mivel jár, ha ilyet hallgat. Mondtam neki, hogy jobb, ha még most abbahagyja, mert különben úgy végzi, mint én. Tudtam, hogy ő Istennel jár. Kedden, a tábor 3. napján rám nehezedett ez a dolog a barátnőmmel kapcsolatban, és úgy éreztem, beszélnem kell Gál Annával. El is mentünk, én pedig elmondtam neki a problémám. Meghallgatott, aztán mondta, hogy másnap beszéljek a barátnőmmel rendesen. Ezután pedig elkezdte mondani, hogy ezt a bűnt nekem is le kell tennem, mert meg vagyok kötözve. Tudtam, hogy igaza van, de mégsem figyeltem rá, csak sétáltam mellette, és vártam, hogy végre befejezzük. Mikor visszaértünk a táborba, mondta Anna, hogy imádkozzunk, de én nem akartam, mert már régóta nem vagyok képes őszintén
sikerült. Aznap délután Anna elhívott mindkettőnket beszélgetni, aminek nem nagyon örültem. Azt gondoltam, hogy megint ugyanazt fogja elmondani. Azonban felolvasott egy igét, amiről elmondta, hogy ezt Isten üzeni nekünk általa és vegyük komolyan. Jeremiás 18,11-17. Felolvasta és elmagyarázta, mit is jelent valójában. "... ezt mondta az Úr. Ímé, én veszedelmet készítek ellenetek! Nosza térjetek meg, kiki a maga gonosz útáról, és jobbítsátok meg útaitokat és cselekedeteiteket ... Mint keleti szél szórom szét őket az ellenség előtt, háttal és nem arccal nézek reájok az ő pusztulásuk napján." Nem igazán tudtam felfogni, és nem értettem, hogy miért üzen nekem ilyet Isten. Háborogtam magamban: MIÉRT PONT ÉN?! Hisz annyi ember van, aki nálam 100-szor nagyobb bűnöket követ el. Anna elmondta, hogy azért, mert Isten szeret engem és nem hagy a világban szenvedni. Én ekkor már nem tudtam mit mondani, csak sírtam, majd
imádkozni. Ezt el is mondtam neki,
imádkoztunk. Éreztem, hogy tudok
őszintén imádkozni. Mikor befejeztük, mondtam Annának, hogy én meg szeretnék térni, de most igazán és az egész életemet át akarom adni Istennek, nem csak egy részét. Megvallottam az összes bűnömet, és nagyon boldog voltam. Jó volt megtapasztalni, hogy már nem éreztem azt, hogy mindenképpen hallgatnom
kell a zenéimet. Éreztem azt a felszabadulást, amiről már olyan sokat hallottam. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy nem hagyott békén a világban, és hálás vagyok, hogy Annát ide helyezte mellém. Végre megtaláltam az igazi boldogságot! Kovács Antónia, Békéscsaba
"Vak" voltam... A megtérésem történetét szeretném leírni nektek, ami az életem legfontosabb eseménye volt. Hívő nagycsaládban nevelkedtem, tehát mindig hallottam az Úr Jézusról, minden történetet kívülről tudtam. Ennek ellenére nagyon sokszor becsaptam a szüleimet, engedetlen voltam. Idén júniusban jött el az én fordulópontom a tivadari táborban. Előzményként annyit elmondanék, hogy sosem szerettem hívő táborokba járni, kényelmetlenül éreztem magam, úgy gondoltam, hogy nekem nincs ott helyem. Persze voltak jó táborok, mikor
azt mutattam, hogy - Hú de jól érzem magam! - de nem így volt. Tivadarra is ilyen szívvel mentem és - mint mindig itt is nagy szeretettel vártak. A tábor programjában naponta szerepeltek előadások is, amelyeken kötelező volt a részvétel. Na persze… - gondoltam magamban - szépen kijátszom én itt is az embereket. Eldöntöttem, hogy a legkisebb testvéremmel, Palikával kimegyek az előadásokról, hisz már nagylány vagyok és még a szüleimnek is „segítek vele”. Egyébként a tábor témája ez volt: MEGTALÁLTUK A MESSIÁST! Csak nevettem magamban, mindenhol ezt fújják, majd pont most, ugye?! Végül az eredeti tervemhez tartottam magam. Egyszer viszont, mikor épp mentem be öcsémmel, (mert néha azért bejártam, hogy
ne legyek feltűnő) egy mondat nagyon felkeltette az érdeklődésemet: VAK VAGY! Ez volt az a pont, ahol kíváncsi lettem, és leültem a legközelebbi helyre, kezemben az öcsémmel. Miért lennék vak?! Magyarázatot akartam. Hisz látok! MINDENT! Csak tudjátok, mit nem láttam? Megfeszítve Jézus Krisztust az én bűneimmel. Mikor ezt meghallottam, összetörtem belül, és elkezdtem gondolkozni, éjszakánként sírni, mert minden egyes nap, minden egyes éjszaka megláttam egyet az én bűneimből. De akaratos maradtam, és nem figyeltem, csak őrlődtem. Elérkezett a tábor vége, közben lettek újabb hívő barátaim, akikkel beszélgettem, de nekik se mondtam semmit. Viszont mikor hazaértünk, hatalmas nagy teher lett a szívemen, és másnap reggel eldöntöttem, hogy én szabadulni/ látni szeretnék. Mindig tudtam, hogy ilyenkor mit kell tenni, de hirtelen minden tudományom elszállt, és azt vettem észre magamon, hogy nem tudok mit csinálni, ezért gyorsan írtam unokatestvéremnek, hogy mit tegyek. Válasza ez volt: Imádkozzak egy hívő testvérrel, de legjobb lenne APÁVAL. Na ne… pont apával? Nagyon nehéz úgy a szemébe nézni, hogy a bűneim nyomják a szívem... egyszerűen nem vagyok képes neki elmondani, így anyát hívtam a szobába, majd elkezdtem erősen sírni. Nem bírtam to-
vább, és elmondtam MINDENT, majd imádkozott, de én csak annyit tudtam mondani, hogy: "Uram szeretlek, és a Tiéd akarok lenni!" De még hiányzott valami. Ekkor hívtam fel nagybátyámat Gyurit. Akkor is sírtam, és nagy nehezen kinyögtem, hogy imádkozzon azért, hogy tudjak apával beszélni. Letettem a telefont és lementem apához (Éppt vb. lázban égett, pont győzött is a csapata… na gondoltam itt jövök én!) Felhívtam a szobámba, és alighogy bezártam az ajtót, elkezdtem sírni, de apa csak nézett és várt. Nem bírtam tovább, és elmondtam neki mindent, ő imádkozott, és tudjátok, megérdemeltem volna azt az egy, sőt két, három pofont, de nem. Azt mondta az én apukám, hogy szeret. Nagyon meglepődtem, hogy mindezek ellenére is szeret, pedig én aztán hazudtam, becsaptam őket, de apa és anya is szeret, és ez nem minden, mert ahogy imádkoztunk, éreztem, hogy egyre könnyebb lesz a szívem, és mintha már más levegőt szívnék. Szilárd meggyőződésem, hogy az Úr Jézus is megbocsátott nekem és szeret. Ő szeretett előtte is, de ezt most már én is elhiszem. Ezután apukám megölelt, és mintha az én Mennyei Édesatyámtól kaptam volna ezt az ölelést. Attól a naptól kezdve érzem az én Istenem jelenlétét, és most már kijelenthetem, hogy LÁTOK! Szomor Abigél, Parasznya
Jöjjetek!, Maradjatok!, Menjetek! 3 országból, 52 településről JÖTTÜNK találkozni Istennel és egymással, és így 190 fiatallal MARADTUNK együtt 2 napot Berettyóújfaluban a művelődési központban, majd szombaton este MENTÜNK. Mentünk, és vittük, amit kaptunk, vittük a testvéreink szeretetét, vittük az új erőt tovább, másoknak is. Így jut most ide is egy kis ízelítő, eléggé az én szemszögemből, de hát ki máséból írhatnám? Vártam már hetekkel, talán hónapokkal november 2.-a előtt ezeket a napokat. Több okból is, de leginkább talán azért, mert idén először csendesnapokról volt szó, 2 egész napról – ami pontosan egy nappal több, mint az eddigiek. Pénteken reggel érkezés után regisztráció; póló, információs füzet és névjegykártya-átvétel; sok - sok rég nem – vagy épp nemrég – látott ismerős köszöntése, majd beültünk a Nagyterembe. Itt elsőnek Frank Áron imaóráján bátorodhattunk meg mi ifjak, akiket Isten használni akar, akik által hálát akar ébreszteni másokban. Csak ki
kell tartanunk Istenben bízva mint Dániel és társai Nabukodonozor király udvarában. Ezután szemináriumok következtek: Vezető kerestetik… – Molnár István Ami nekem itt a leglényegesebb volt, hogy a vezető nem egy diktátor kell legyen, hanem egy jó pásztor, akinek a szemei előtt a „nyáj” érdeke van, aki Istentől kapott ajándékait nem elásva, hanem kamatoztatva az Isten dicsőségére (!) áll az élre, és a felelősségének a tudatában vezet. „Érdemes-e hívőnek lenni?” – Elek Sándor Erről a szemináriumról néhány beszámoló alapján azt szűrtem le, hogy végeredményben többek arra jutottak, hogy érdemes hívőnek lenni. Sok érv és ellenérv elhangzott és megvitatásra került, úgy vélem, hogy nem hiába. Érvényesülés – Schneider Károly Erről is csak beszámolók alapján tudok nyilatkozni, nekem az jött le belőle, hogy lehet, hogy tudunk érvényesülni itt a földi életben is, de igazából a hívő ember célja nem az önérvényesítés,
hanem az, hogy az Úr Jézus érvényesüljön benne. „Élek többé nem én...” – szerintem ez egy igen fontos alapelv Krisztus rabszolgáinak az életében. Ezek után jött az ebéd a már jól bevált Bella Costa Étteremben. Majd visszatérve az eredeti helyszínre, 12 csoportra bontva kiscsoportos beszélgetések alatt ismertük meg egymást jobban, és beszéltük át a szemináriumok témáit. Majd jött egy bő 3 órás blokk, ahol sok - sok tevékenység közül lehetett választani: pingpong, csocsó, foci, sakk, röplabda. De aki inkább beszélgetni vágyott, arra is volt lehetőség, ugyanis ezek a sporttevékenységek külső helyszíneken, iskolák tornatermeiben zajlottak. Én egy kedves barátnőmmel végigjártam a helyszíneket, és jó volt látni a meccseket, a lelkes arcokat, a szurkolókat vagy éppen a csendben beszélgetőket. A röpi helyszíne és a csapatok felosztása különösen tetszett, igazán jó játékokat láthattunk. Szuperül ki volt találva a tisztálkodási lehetőség is. Ezt követően jött az első téma: JÖJJETEK! Bakai Lászlót hallhattuk a Mt 11,28 alapján beszélni. Először sok - sok terhet vettünk végig, mint például örökség, babonaság, vallás, bűn, lét, szabályok vagy akár Jézus hívása. Jó, hogy ezekkel is lehet JÖNNI Jézushoz, és
Nála megnyugvást találni. Nekem az egyik nagyon tanulságos példa volt ebből az esti üzenetből, hogy mikor a bűn nincs nevén nevezve, akkor olyan, mint mikor egy meggy Márkás üvegbe gázolaj volt töltve, és aki azt megitta, belehalt. Ennyire veszélyes az, ha csomagoljuk, elsumákoljunk a bűnt, ahelyett, hogy nevén nevezve, megszomorodva és megvallva hoznánk Isten elé. A nap végén a lányok a környéken lakó testvérek vendégszeretetét élvezték, a fiúk pedig egymás társaságát élvezhették a tömegszálláson Berettyóújfaluban. Másnap reggel a második téma kibontása következett Bohus Andrástól, a MARADJATOK! Hallhattunk 5+1 dolgot, ami segít Krisztusban maradni Péter vízen járásának a története alapján: 0. Jézusban kell lenned. 1. Ne bízz magadban, az érzéseidben! 2. Bízz Jézusban! 3. Győzd le a félelmedet! 4. Soha ne vedd le a tekintetedet Jézusról! 5. Gondozd a hitedet! Ezt követte egy csoportbeszélgetés, majd ebéd és bő 1 óra szabadidő, ahol most is volt lehetőség egy - két sportot folytatni. Ezután jöhetett a harmadik felhívás: MENJETEK! Gál Lajos beszélt nekünk a Jordán folyó útjáról és annak a szimbolikus értelmezéséről, hogy Jézus is ugyanígy alászállt, megalázta magát egészen a
keresztig; a mi életünk is ugyanígy kell kinézzen; és minden napunk így kell kinézzen, hogy felvesszük a keresztet, és azon meghalunk önmagunknak újra és újra. Hogy aztán az Ő dicsőségére lehessen az életünk újra és újra. Mint ahogy a Jordán elpárolog, és lecsapódik harmatként, úgy lehet
Sok bizonyságtétel is elhangzott a hétvégén sokaktól, ebből ami nekem többek között nagyon meghatározó volt, az ez a 3 kijelentés, hogy: „Kicsi vagyok. Kegyelemből élek. És van jövőm.” Ezeket értettem meg mostanában úgy igazán; hálás vagyok, hogy Isten így összegezte nekem az
az ifjúság is Isten előtt ilyen éltető harmat. A végén Molnár István záró gondolatait hallhattuk, hogy jó látni sokakban, hogy a helyükön vannak, meghalnak minden nap, és élhet bennük Krisztus, csak tartsunk ki, és így tovább. Én is ebben gyönyörködtem már nyáron, de ezeken a napokon is, hogy Isten mennyire sok mindent munkált már közöttünk, bennünk, általunk. Vágyom arra, hogy ez a munka folytatódhasson!
elmúlt 3 évemet. Így a beszámoló végén szeretnék először is hálát adni Istennek mindazért az áldásért, amit kaptunk ezekre a napokra is – azokért, amiket láttunk, és azokért is, amit még csak nem is sejtünk. És szeretnék itt is hatalmas köszönetet mondani minden testvérnek aki bármit hozzátett, szervezett, vendéget fogadott, imádkozott, szállított, stb. KÖSZÖNJÜK! Gál Mónika, Szeghalom
Istené a dicsőség! szállt ki! Lehetetlen! Az autót elnézve száz meg száz más gondolat megy át a fejünkben, keressük a válaszokat, a miérteket, s talán meg is találjuk. De mire jutunk a végére? Minden ember más, Isten minden embert különbözőnek és egyedinek
állunk meg, nem volt könnyű. Mégsem volt félelem a szívemben, mert tudtam, hogy nekem még dolgom van itt a Földön, és nem halhatok meg. Egyedül Isten kegyelme, szeretete, óvó és féltő keze tartotta meg életemet/ életünket ebben a roncsban. Érthetetlen kegyelem… suttogtam magamban…
alkotott meg. Ülve az autóban egy ilyen helyzetben, mindenkiben más - más dolog merül fel, miközben látja, hogy hová tart. Életbe vagy a halálba? Az Örök életbe az Úr Jézushoz vagy az Örök halálba az Ördöghöz?! Kedves Olvasó! Fiatal, idősebb, tinédzser, öregkorú! Ez mindenkinek szól! ISTEN SZERET! Az Ő gyermeke vagy! Azért alkotott meg, hogy miután megismerted Őt, átadd neki az életed! Ma is hív és azt mondja: Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! Isten talán nem enged meg az életedben egy ilyen balesetet, mint amilyet nekem. De kéri, hogy add át neki az életedet. Mert nem élet az, ami Krisztus nélkül van, és nem lehet nélküle élni. Az űrt a szívedben, amit érzel, azt csak az Isten tudja betölteni! Hívőként ülni az autóban és szembesülni azzal, hogy itt csak az árokban
Nem értettem, miért van ez a nyugalom a szívemben. Álltam a roncs mellett, bámultam ki magamból, hogy körülöttem mindenki szét van esve, és nem értettem. A kísértő kegyetlen módon támadta a szívem. Gyötört azzal a nyugalommal, ami a szívemben volt. Nem szégyelled magad? - Suttogta. - Mi több, ordította a fülembe. Fájt és legszívesebben elástam volna magamat a földbe, szégyelltem magam, tudtam, hogy Istenre kellene figyelnem, mert nála a válasz, de nem ment. Csak némán álltam, vártam, elindultam, ott voltam, segítettem, beszéltem, vigasztaltam. Másnap a kórházban a Bibliát a kezembe véve a Lukács evangéliumát olvastam, annak a 12. részének 22-32. verseit „Isten gondviselése címmel”. Ahogyan kezdtem a részt olvasni, úgy kezdtem megvilágosodni. Istennek gondja van az állatokra, a mezei virágokra, akkor mennyivel inkább
Első látásra az ember azt gondolná, (a képről) Atya ég! Ebből élő ember nem
ránk, emberekre. A rejtett és érthetetlen részek kezdtek kitisztulni a fejemben. És megértettem! A nyugalmam a baleset napján az Isten ajándéka volt, Isten viselt gondot rám, megadva a nyugalmat a szívembe, hogy ez által én is gondot tudjak viselni azokra, akik saját magukra nem
tam el, másnapra talán el is felejtettem, de az Istennél mindezen szavak ott voltak. Most pedig ezek az emlékek tanítanak, mindarra, amiket megéltem és megértettem, hogy mekkora felelősség mindez. Végezetül pedig egy igét
tudtak. Isten Csodálatos! Megmutatta a baleset által, hogy mit sem ér az élet, a boldogság, a gazdagság, a külső szépség, a szép autó/ ház és még sorolhatnám, mindezek jelentéktelenek, ha Isten nem az életed Ura! Megmutatta, hogy milyen hatalmas súlya van a szavaimnak. Sokszor mondtam azt, hogy jelentéktelen vagyok, nincs miről bizonyságot tennem, velem nem történt semmi extra dolog… Azt gondoltam, soha nem érhet fájdalom, hogy a szeretteim, míg élek velem lesznek, nem érhet baleset stb.… Mindezeket meggondolatlanul mond-
szeretnék mindenkinek a szívére helyezni, az Ézsaiás 5, 7 azt írja: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” Isten könyörülő és irgalmas, ma is hív és keres, várja, hogy megnyisd a szíved felé, várja, hogy megbocsáthasson neked! Tedd meg azt a bizonyos első lépést az Isten felé és Ő a többit majd pótolja, s majd ama szép napon Vele együtt örökké élhetsz a Menyországban! Egyedül Istené a dicsőség! Áldjon meg az Úr, kedves Olvasó! Baranyi Friderika, Kárpátalja
Az élet útjára Az Élet útjára, vagyis Krisztus útjára lassan 3 éve léptem rá. Magamról annyit, hogy nem hívő családból származom. Nehéz körülmények között nőttem fel, és itt nem feltétlen az anyagiakról beszélek, egész gyermekkorom azzal telt el, hogy arra keltem fel és aludtam el minden nap, hogy a szüleim csúnyán bántották egymást, és ordibáltak egymással. Nyilvánvaló, hogy ez hatással van egy gyerekre, nem is kicsit. Aztán bekerültem egy művészeti középiskolába, tetszett, hogy ott mindenki „szabadnak” látszott. Később én is elkezdtem olyan dalokat hallgatni, amik halálról, depresszióról, gyűlöletről szólnak. Az egyiknek a refrénje is arról énekelt, hogy „meg akarok halni”, illetve „1, 2, 3, az ördög kopogtatott az ajtódon”. A ruháimat is előbb - utóbb feketére váltottam, befestettem a hajam kékre, de hamar kiderült, hogy annak ellenére, hogy feltűnő külsőm volt, egy senkinek éreztem magam. Megkötöztek ezek a dalok, belül méregként átitatta az
életemet a magány, a félelem, az érzés, hogy nem találom a helyemet ebben az életben, s a halálvágy. Emellett folyamatosan rémálmaim voltak minden egyes nap. Megtérésem előtti fél évben minden nap sírva keltem fel, általában a temetésemet álmodtam meg. Züllöttem. Mint a legtöbb mai fiatal ma, (sajnos) a szórakozásban próbáltam válaszokat keresni, hétköznap a kocsmába, hétvégén a diszkóban. Rengeteg olyan szituációba kerültem ilyen helyeken, ahol csakhogynem megerőszakoltak. Aztán már annyira értéktelennek éreztem magam, hogy kész lettem volna meghalni, s majdnem össze is jött. De hiszem azt, hogy a Mindenható Isten már akkor is vigyázott rám, azért, hogy később bizonyság legyek mások számára. Sok mélységet megéltem, de mindezeket azért mesélem el, sokszor még hívő testvéreimnek is, hogy honnan jöttem és mentett meg az Úr, hogy bátorítsam őket arra, hogy merjünk hinni, s merjünk beszélni a hitünkről az
embereknek, merjünk só és világosság lenni a környezetünkben. Tudom, hogy ebben a dekadens világban az embereknek a Megváltó Jézusra lenne szükségük a legjobban. Szeretném még elmondani azt is, hogy Jézus Krisztussal az életem úgy kezdődött, hogy az a misszionárius házaspár, akik gyülekezetet alapítottak
utcán, hanem bárhol legyünk bátrak, és beszéljünk az elveszetteknek a Megváltónkról. Az életem Pál-fordulás volt, az ő szavaival élve: "Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és
a városomban, beszéltek nekem Istenről, mikor az utcán sétáltam, arról, hogy az örök élet a mennybe Jézus Krisztusban való hit által valósul meg. Ezért tartom fontosnak az utcai missziót is emellett, de bátorítok mindenkit arra, hogy nemcsak az
szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján," (Filippi 3,7-9)
Németh Anna, Zenta
A titkok az Úréi 7 év elteltével kiderült kislányunkról, hogy nem lát szinte semmit. Mindkét szemén szürkehályog van, amit eddig senki nem vett észre. Mielőtt elvittük volna a nagy kivizsgálásra, a mi Urunk elé tettük le ezt az ügyet is, és kértük, hogy legyen az Ő kezében, és ha úgy akarja, adjon gyógyulást és egészséges szemeket Johannának. A vizsgálat előtti este ezt olvastam: "Gyönyörködjél az Úrban és megadja neked
szíved kéréseit" (Zsolt 37,4) Másnap elindultunk a klinikára. Sok sok vizsgálat után közölték, hogy mivel a szürkehályog akadályozza a látásban, meg kell műteni a szemeit és műlencsét beültetni mindkét szemébe. Azért még utoljára megkérdeztem, hogy biztos ott van a szürkehályog? Kissé furcsán néztek rám, de közölték, hogy igen, hiszen az előbb vizsgálták meg. Nem értettem a helyzetet. Én nem erre számítottam, hiszen imádkoztunk, "gyönyörködtünk
az Úrban" és mégis ott van? Neki hatalma van meggyógyítani! De ha nem tenné is Másnap az Úr ezt mondta: "Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek útai és minden ösvényeit Ő rendeli" (Pld 5,21) "Az embernek elméje gondolja meg az ő útját, de az Úr igazgatja annak járását" (Pld 3,6) Szerintem az összes "útas" igét elém hozta akkor az Úr, és biztosított affelől, hogy Ő irányítja és kézben tartja a mi "sorsunkat körülményeinket Jó néhányszor az Úr áldásait részesítjük előnybe Ő maga helyett. A körülményeink oly sokszor változnak, sőt egyik pillanatról a másikra is megváltozhatnak, de Isten iránti szeretetünknek mindig meg kell maradni, hiszen Ő előbb szeretett minket. "Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt". (Róm 5,8)
János első levelében is erre szólít fel minket a Szentírás: "Mi szeressük Őt; mert Ő előbb szeretett minket!" (1Jn 4,19) A Zsoltárok 37-et újból elém hozta az Úr, és tovább olvasva így folytatódott az az igerész: "hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál Benne, majd Ő teljesíti" ( Zsolt 37,4) Letettem Elé, de mégsem hagytam Rá! Megmaradt az én elképzelésem, az én elgondolásom, de az Úr mást készített. Az egyik műtéten már túl vagyunk, és nem győztem hálát adni Istennek, hogy előttünk járt, és egyengette a mi ösvényeinket. Hogy kedvessé tette az orvosokat, hogy Johannának hatalmas türelmet és kedvességet adott. Rácsodálkoztak, hogy milyen ügyes ez a Down-szindrómás kislány, és milyen nyugodt. A 2 órás műtét sikerült, és készülünk a következőre. Mindenért Istené a dicsőség! Gál Lajosné, Szeghalom
Elrejtett manna „A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából" (Jel 2,17) Vannak olyan emberek, akik újonnan születtek ugyan, de szellemileg érzéketlenek. Ha Isten Szelleme munkál valamit, akkor azt nem ismerik fel, Isten hangja számára megsüketültek, a világra hallgatnak. Mások észreveszik azt, amikor Isten Szelleme nyilvánvalóan kiárad, de amint abbamarad a hatás, lelkük elalél. Csak addig tart az öröm, az erő, amíg szól az Úr, de Igéjének nincs mély gyökere bennük. Isten minden gyermekének biztosítja, hogy hozzáférjen az elrejtett mannához. Ez akkor is táplál, erősít, amikor
a körülmények zordak, Isten Szellemének munkája nem nyilvános, száraz időszak van. Aki ilyen időkben addig keresi az Urat, amíg meg nem találja, az olyan kincseket lel, melyek mások számára el vannak zárva. Aki felelősen vette magához ezt a mannát, aki a nehéz időkben is jól táplált Isten Igéjével, az mások megerősítésében is tud szolgálni, ha erre odaszánja magát. Nem csupán magára gondol, nem csupán elrejtőzik addig, míg minden jóra nem fordul, hanem a bajba jutott testvéreken is tud segíteni. Megtöri a kapott kenyeret és szétosztja. Melyik csoportba tartozol? Miért? Gál Lajos Szeghalom
Bemerítés Gyermekáldás
Alkalmaink