Teletextil 2020/nyár

Page 20

20 / COVID-19 ELŐTT / tervező

variálható minták Igazi európai vándordiákként töltötte az elmúlt hónapokat Marada Gerda (24), aki féléves milánói Erasmus programja után azonnal az öreg kontinens másik textilfővárosába Frankfurtba utazott, hogy megtapasztalja, milyen trendek uralják a textilipart 2020-ban.

A Moholy Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 15 éve jár a Heimtextilre, Gerda pedig erős belső háziselejtező után jutott ki három másik társával a textilek „ünnepére”. – Portfoliómba a kedvenceimet tettem, azokat a letisztult, geometrikus terveimet, amelyekben megvalósíthattam a számomra mindig fontos egyszerűséget. Úgy szeretek játszani az anyagra felvitt rétegekkel, hogy azok önmagukban téri hatást keltsenek Ezt vegyítem a régi manuális technikákkal – vázolja szakmai ars-poétikáját a fiatal tervező, akinek fontos szempont azonban a minták variálhatósága is. Gerdának a 80-as évek a kedvencei, ezen belül is az olasz Memphis-csoport munkáiból nyer gyakran inspirációt. – Nem ragadok le a mintatervezésnél, az anyagot is megtervezem hozzá, de ha kell kötéssel is megbirkózom – avat be sokfókuszú alkotómunkájába a minta- és ruhaszakosként végzett, Miskolcról elszármazott textiles, akit igazán az alkalmazott tervezés érdekel. Le sem tagadhatná, hogy milyen komoly előzményei voltak egyetemi tanulmányainak: szakképzéssel tágította ismereteit, majd hónapokig gyakornokoskodott design- és divatstúdiókban. - A ruhatervezés sem idegen tőlem. Ezzel a nyitottsággal vágtam bele az egyik egyetemi félévembe, amikor alkotótársammal ismert színésznőknek terveztünk ruhákat. A cél az volt, hogy három tipikus, a művészek életében előforduló szituációhoz készítsünk teljes öltözéket. Ónodi Eszter igazán feladta a leckét, hiszen ő például biciklivel jár a próbákra, így többek között az egyik feladat az volt, hogy praktikus, könnyen kezelhető, ugyanakkor egy hirtelen interjú esetén könnyen elegánsabb, képernyő-kompatibilis ruhát kellett „varázsolni” számára. – mesél egy kisebb kitérőről Gerda, aki azt látja, hogy a hazai tervezők százszázalékosan megállják a helyüket a nemzetközi mezőnyben, ám fontos milánói tapasztalata volt, hogy megtanulta, hogyan lehet és kell piacképessé tenni azt, ami aztán ténylegesen megvalósul.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.