Autentikusnak és hitelesnek kell lenni
Kultúrbuli – Alkonyattól éjszakáig
LP n A Lovassyban megtartott ünnepségen Ranolder-díjat vehetett át Porga Gyula polgármestertől többek között ifj. Szathmáry Árpád, a Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumának igazgatója, aki 1982 óta van a pályán, s 2010-től az intézmény vezetője. 13. oldal
HL n A Laczkó Dezső Múzeum és a Művészetek Háza
interaktív kitelepüléssel egybekötve tartott beharangozót az év legnagyobb múzeumi eseményéről, a szombati Múzeumok éjszakája és Galériák éjjele programról a Kossuth utcán hétfőn. 6–7. oldal
V E S Z P R É M I 7
NAP Ingyenes városI közéletI hetIlap
2017. júnIus 22. XXIII. évfolyam 25. szám
Otthonteremtés Mellékletünk a 18–21. oldalon!
A városokban kevesebb az üres lakás MTI n Budapesten
Elefánt a Kabóciádén MT n Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Kabóciádé programjait, amelynek több helyszínén is feltűnt az az
csökkent, a kistelepüléseken nőtt az üres lakások aránya – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán. Balogh Lászlót a műsorban annak kapcsán kérdezték, hogy a KSH mikrocenzusának adatai szerint az elmúlt öt évben 550 ezer fölé emelkedett a lakatlan lakások száma az országban. Két tendencia bontakozik ki, Budapesten és a vidéki nagyvárosokban, amelyek egyben regionális központok, az üresen álló lakások aránya csökken. 18. oldal
életnagyságú elefántbábu is, amelyet a Kabóca Bábszínház munkatársai a Fővárosi Nagycirkusz egyik előadásához készítettek és a rendezvényen kereszteltek el Kacifántnak Fotó: Mátyus
A könyv és az olvasás ünnepe LP n Múlt csütörtökön a
MT n Pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján mutatott be aranymisét dr. Márfi Gyula veszprémi érsek hétfőn Veszprémben, a Szent Mihály-bazilikában. Az 1943-ban született Márfi Gyulát 1967. június 18-án szentelték pappá Szombathelyen, majd 1995. december 2-án Egerben szentelték püspökké. Veszprémi érsekké 1997. augusztus 14-én nevezte ki a pápa, és szeptember 6-án iktatták be hivatalába. Folytatás a 2. oldalon.
Szent Imre téren megnyílt a Veszprémi Ünnepi Könyvhét, amely igaz, nem egy hétig, hanem három napig tartott, s talán találóbb is inkább a Könyv Ünnepének nevezni, de ez semmit sem von le jelentőségéből. A mai digitális világban ugyan a nyomtatott könyv mintha háttérbe szorulna, de továbbra is jelen van mindennapjainkban, fontos szerepet játszik életünkben. Folytatás a 3. oldalon.
% % 10200 0 Ft %
TörTarany-BeszámíTás exTra magas áron:
%
Ötven éve a papi pályán
ó I c k a I s á g Balla ! e r r e z s k é y mInden aran
ha helyettte aammért mmért minden grammért új ékszert vásárolsz
www.aranybirodalom.hu ~ Imádni fogod!
%
Akcióink június iiuu 30-ig iigg tta tartanak, a de össze nem vonhatóak!
Veszprém, Jutasi út 18.