Kaposvár 2023.02.06.

Page 1

Grátisz

XXIV. évfolyam, 2. szám

KAPOSVÁR ÉS KÖRZETE INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP

2023. február 6., hétfő

Diplomahalmozók és új életet kezdők ülnek vissza leginkább felnőttként az iskolapadba

Sokaknak vonzó az élethosszig tartó tanulás Különböző motivációk és élethelyzetek állhatnak a felnőttkori tanulás mögött, abban azonban a lapunk által megkérdezett pszichológus is egyetért, hogy a tanulás folyamata idősebb korban is fejleszthető. – A mai középkorú, felnőtt korosztályból sokan azonosultak a lifelong learning, azaz az élethosszig tartó tanulás elvével – mondta Szigeti Mónika pszichológus, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója. – Többen is diplomahalmozóvá váltak, kisebb-nagyobb szünetekkel tarkítva gyarapítják szakmai tudásukat, szélesítik szakterületüket. Előfordul persze az is, hogy külső nyomás áll a felnőttkori tanulás hátterében, például

egy új pozíció, egy új álláslehetőség kívánja meg ezt. A pszichológus szerint megesik az is, hogy a jelenlegi munka okozta kiégés vezet új irányba, de az sem ritka, hogy valakit a saját gyermeke példája irányít az új ismeretek megszerzése felé. Ily módon a külső hatások mellett belső motiváció és mintaváltozás is a tanulás felé sarkall. A felnőttkori tanulás azonban mindig nagyobb elköteleződéssel jár, s csak bizonyos mértékben fejleszthető a kihívással szembeni gördülékenység is. Ebben a tekintetben fontos a korai minta Szigeti Mónika szerint, nem mindegy tehát, hogy az ember mit hoz magával a családjából. Ám legalább ennyire kardi-

Muszáj fenntartani felnőttként is a tudásvágyat

nális kérdés a saját korai minta és a korai tapasztalás is, például az, hogy fiatalként mennyire ment könnyen a tanulás, s men�nyi örömet, pozitív megerősítést, vagy éppen bánatot leltünk abban. Aki korábban sok pozitív megerősítést nyert, ők szíveseb-

ben állnak neki tanulni felnőtt korban is. – Személyiség kérdése is ugyanakkor, hogy milyen mértékben fejleszthető a belső motiváció, illetve a gördülékenyebb hozzáállás – tette hozzá Szigeti Mónika. – Felnőtt korban 15-

20 év kihagyás után azért is nehéz tanulni, mert a tanulást segítő agyi huzalozások már nem úgy működnek, mint amikor aktívan használtuk őket, ráadásul a kudarclehetőségekkel kecsegtető helyzetekbe eleve nehezen kezd bele az ember. Ugyanakkor fontos, hogy az idegrendszer még felnőtt korban is rugalmasan működik, ezért a memória fejlesztése mellett újra megerősíthetők a tanuláshoz szükséges kognitív folyamatok is. Mindemellett léteznek olyan minden életkorban használható segítő módszerek, melyek tanulni tanítanak meg. Egy idő után pedig maga a cselekvés segít hozzá bennünket a folyamat fenntartásához.

KAPOSVÁRI ÉPÍTŐIPARI CÉG

Ó J A B BOM

szakképzett villanyszerelő munkatársat és villanyszerelő mellé építőiparban jártas segédmunkást keres piacképes fizetéssel.

KAPOSVÁR, Baross G. u. 8-10. T.: 82/511-015 Nyitva: h.–p. 8.30–17.30, szo.: 8.30–12.00

info@barossaruhaz.hu www.barossaruhaz.hu

Szőnyeg, padlószőnyeg, laminált padló, vinylpadló, függöny, függönykarnis

Előfizetéssel jobban jár!

Burkolás garanciával!

659356

! K A R Á

10–50%

kedvezménnyel! MINDEN LAMINÁLT PADLÓHOZ SZEGÉLY ÉS POLIFOAM 50% KEDVEZMÉNNYEL!

Jelentkezni: allas@kirnervillkft.hu Kaposvár, Izzó utca 9. +36-30/341-5058 +36-20/525-4138 E-mail: bognar.laszlo@fino.hu www.gasztroteka.hu

Vízálló laminált padlók már 4990 Ft/m²-től Megrendelhető:

Akciónk 2023. február 18-ig, illetve a készlet erejéig érvényes!

660913

06 94/999 120

Klikkes vinylpadló akár féláron 4990 Ft/m²-től

SONLINE.HU Része az életünknek!

!

Ez itt az Ön hirdetésének

a helye!

Infó: 06-82/528-113

Ti odjátok, m ál eg m Gasztrotéka ítünk mi pedig seg bb • Esküvők és céges se te le a legtöké rendezvények sítani, to iz b t helyszín lebonyolítása hogy életetek • Egyedi, ja legszebb nap kiadós menüsor n le felejthetet • Korlátlan italfogyasztás legyen! • Hangulatos boralagút, rendezvényterem • Dekorációs lehetőségek


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.