Hévízi Forrás - 2019. 05. 08.

Page 1

FORRÁS 2019. május 8. • VIII. évfolyam 9. szám

HÉVÍZI

HÉVÍZ VÁROS LAPJA • A MARATON LAPCSOPORT TAGJA

„A városért dolgozunk valamennyien, a Jóisten áldásával” Kiss László esperes-plébános, díszpolgár múltról, szolgálatról, kihívásokról és Hévíz illatáról 8. oldal

Pilótaképzés indul a reptéren

„Tégy minden jót, amit megtehetsz”

Nemzetközi pi lótaképző központ épül a Hé v í z – Ba l aton A i r ­ porton (HBA), minteg y 4,8 milliárd forintos beruházással. Ezzel a Közép-európai Légiközlekedési Klaszter (CEAC) egyik meghatározó tagja, Norvégia legjelentősebb pilótaképző akadémiája érkezik Mag yarországra. A hévízi központban évente 300 szakembert képeznek 80 oktató vezetésével. Az első diákok ősszel érkeznek. (Folytatás az 5. oldalon.)

A TARTALOMBÓL

Már a kopóréteget rakják fel

Idén is a városnapon adták át Hévíz kitüntető címeit. Képünkön Papp Gábor polgármester mellett az új díszpolgár, Kiss László esperes-plébános és a többi díjazott: dr. Szarkáné Lampert Anikó, Verebélyi Vilmos, Belovári Tamás és Varga Endre. „Az eredmények, így a város teljesítménye mögött is sokak munkája van. A kitüntetésekkel ezt szeretnénk megköszönni” – fogalmazott beszédében Papp Gábor. (Tudósításunk a 3. oldalon.)

Kosztümös időutazás

Közbiztonság és kitelepülés Épülnek a gyalogátkelőhelyek és elindult az aszfaltozás a Széchenyi utcán. 4. oldal

Közterületi kamerarendszerének fejlesztésével Hévíz minőségi előrelépést tett a bűnmegelőzés terén, hangzott el a képviselő-testület legutóbbi ülésén. (Folyta­ tás a 2. oldalon.) A hévízfürdői kvártélyadók idén is ott voltak a menetben

Festmények és főkötők

Ötvenöt diák búcsúzott el idén a Bibó-gimnáziumtól. A ballagáson átadták a Bibó-díjat és az évfolyamelsőnek járó elismerést is. (Részletek a 7. oldalon.)

A Zsolnay lányok műveiből és különleges gyűjteményéből nyílt kiállítás a belvárosi múzeumban. A tárlatot Burján Ist­ ván, a pécsi Janus Pannonius Múzeum etnográfus főmuzeológusa mutatta be (képünkön). (Továbbiak a 4. oldalon.)

Egy délutánra ismét előkelő dámák és elegáns urak vették birtokba a belvárost, felvonult a boldog békeidők Hévízének aprajanagyja, hogy felelevenítse a kezdeteket, amikor a város elindult a polgárosodás és a világhírnév útján. Ekkor, 1860 és 1940 között születtek meg a legendás hévízi gyógyászat alapjai, épültek fel a település csodálatos villái és pezsgő kulturális élet kezdődött. Erre emlékezett a város immár kilencedik alkalommal a Boldog Békeidők Hévíze rendezvénnyel, amely idén is több napon át szórakoztatott. (Képes beszámolónk a 6. oldalon.)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Hévízi Forrás - 2019. 05. 08. by szuperinfo - Issuu