FORRÁS 2019. március 27. • VIII. évfolyam 6. szám
HÉVÍZI
HÉVÍZ VÁROS LAPJA • A MARATON LAPCSOPORT TAGJA
A könyv konkurenciája az érintőképernyő… Nyulász Péterrel az alfa generációról, az ősemberekről és a tudásmorzsákról
A TARTALOMBÓL Szemetelők nyomában…
8. oldal
„Ahogyan ’48-ban, ma is győzhetünk”
Hévíz is csatlakozott a TeSzedd! akcióhoz, amely során a Berki sétány és a Hévízt Keszthellyel összekötő kerékpárút megtisztításán dolgoztak az önkéntesek. 2. oldal
Báloztak a tűzoltók
Fotó: Strobl Gábor
„Ma, 171 évvel dicső forradalmunk után ugyanaz a feladatunk: hazafinak kell lennünk, ahogyan forradalmi elődeink is azok voltak. Ki kell állnunk hazánkért. Magunkért. Jövőnkért. Nemzetünkért” – mondta március 15-én, a fáklyás felvonulást követő ünnepi beszédében Papp Gábor polgármester (balra). (Tudósításunk a 3. oldalon olvasható.)
Örökké teszik az erdőt
Bővítik a foglalkoztatást Mintegy száz tűzoltó, rendőr és hévízi civil szórakozott együtt a hétvégi, immár tizenkilencedik megyei tűzoltóbálon, amelynek főszervezője Strázsai Zoltán (képünkön) volt. 6. oldal
Faültetéssel ünnepelték a városban a víz világnapját. A gyógytavat körülölelő véderőben 300 kőriscsemete lelt új otthonra, a munkából az Illyés Gyula Általános Iskola lelkes, 5–6. osztályos diákjai is kivették részüket. Ezzel a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház által szervezett eseménnyel pedig jelképesen kezdetét vette a véderdő rekonstrukciójának következő szakasza, amely a Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programjának részeként valósul meg. (Továbbiak az 5. oldalon.)
2018 és 2019 februárja között 1145 főről 953-ra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a keszthelyi járásban, tájékoztatott dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott a Kelet-zalai Foglalkoztatási Paktum évértékelő konferenciáján. (Egyebek a 2. oldalon.)
Tompos Attila erdőmérnök a diákoknak segít az ültetésben
Húsvétra készülve
Így szerettek ők 2… címmel nyílt irodalomtörténeti kiállítás a Muzeális Gyűjteményben. Képünkön Hermann Katalin, Bojtné Tóth Erika és Király Erika. (Cikkünk a 7. oldalon olvasható.)
Kelendő a füstölt húsáru a Hévízi Termelői Piacon: sokan már húsvétra vásárolnak. A Semec Farm standján a legkülönfélébb áruk kínálják magukat: nemcsak látványukkal, hanem illatukkal is. (Részletek a 4. oldalon.) Novák Lászlóné épp egy német vásárlóval választ füstölt sonkát