Pénz áll a házhoz, azaz a keszthelyiek legfőbb igényének teljesítéséhez. A lakosság legyen a megmondhatója, hogy mire (?) költsön elsődlegesen a város vezetése! Az önkormányzat által újonnan megalkotott Közösségi Költségvetésben ott van a finanszírozás forrása, idén először 5 millió forint összegben. Az így rendelkezésre álló pénzből az fog megvalósulni, amit a legtöbben, a legjobban szeretnének.
Keszthely város Közösségi Költségvetése 2025. évre
■ „Beleszólunk, mert a Szívügyünk!” Ezen határozott lakossági igénnyel számolva, s annak teljesítése szándékával Közösségi Költségvetést alkotott Keszthely önkormányzata.
A döntést nem csak technikai eszköznek, hanem egy szemléletváltó intézkedésként hozta a városvezetés.
Idén 5 millió forint keretöszszeget határozott meg, ami azt jelenti, hogy a városlakók a beküldött felhasználási javaslataikkal jelölhetnek meg olyan projektet, amelyre ezt a városfejlesztési keretet szánni szeretnék.
Az önkormányzat ezúton is bővíteni kívánja azokat a lehetőségeket, melyeken keresztül a lakosság közvetlenül szólhat bele a város ügyeibe. Erősíti a helyi demokráciát, átláthatóságot és bizalmat teremt,
s a közösség igényeit jobban megismerheti a városvezetés.
A leadott ötleteket a hivatali szakemberek megvizsgálják, majd a megvalósíthatókat közzéteszik, amelyekre aztán szavazni lehet. A Közösségi Költségvetés 5 milliós összegének
nyi lakosa küldhet online, egy személy több ötletet is jegyezhet, de mindegyiket külön űrlapon.
Az önkormányzat olyan ötleteket vár, amelyek mind több lakos javát szolgálják, beleférnek a jelzett 5 millió
Az önkormányzat honlapján a főoldalon, jobboldalt felül található kiemelt gomb: Véleményezés 2025. Ezt megnyomva jutunk el a Közösségi Költségvetés felületéhez, ahol piros „Űrlap beküldése” gomb nyitja meg az egyszerűen kitölthető felületet. Nyomd meg a piros „Űrlap kitöltése” gombot ennek az oldalnak az alján, töltsd ki a felugró űrlapot hiánytalanul és végül nyomd meg a „Beküldés” gombot. Külön visszaigazolást nem fog küldeni a rendszer a beküldésről. Ajánlott képet is csatolni. ÖTLETADÁS
felhasználásáról az ötletekre leadott voksok száma dönt, hogy milyen fejlesztés valósuljon meg az önkormányzati büdzsé ezen részéből.
Ötletet Keszthely valameny-
forintos pénzügyi keretbe, és ez ötlet ne javítás vagy karbantartás legyen, hanem valami új létrehozása. Ne ütközzön jogszabályba, tartozzon a keszthelyi önkormányzat
illetékességébe. Az ötletadó ne pályázati forrásként tekintsen a Közösségi Költségvetésre!
A projekt ajánlásának menete: az ötlet beküldési lehetőség 2025. augusztus 31-én zárul. A polgármesteri hivatal szakértőinek szűrése után szeptember 15-ig azok kerülnek ki a honlapra, amelyekre szavazhat a nagyközönség.
A voksokat szeptember 30-ig várják.
A szavazás menete: ezen nem csak keszthelyiek vehetnek részt, egy személy több ötletre is szavazhat, maximum tízre, de egy ötletre csak egy szavazatot adhat le. A szavazatok súlyozottak lesznek: keszthelyi lakos = 5 pont; zalai lakos = 4 pont; dunántúli lakos = 3 pont; távolabbi magyarországi lakos = 2 pont; külföldi lakos = 1 pont. A városvezetés kialakítja annak lehetőségét, hogy ne csak
online, hanem személyesen is lehessen szavazni: így a városházán, a Tourinform irodában, a Goldmark Károly Művelődési Központban, a Fejér György Városi Könyvtárban. Az önkormányzat a legtöbb szavazatot kapott nyertes ötlet megvalósításának azonnal nekilát.
A cél hosszú távon, hogy a Közösségi Költségvetés beépüljön a keszthelyi köztudatba és a mindennapokba. Az idei kezdő év a tapasztalatgyűjtésé, a város évről évre igyekszik egyre nagyobb költségvetési keretet biztosítani erre, és bevezetni úgynevezett ötletkategóriákat. Például: zöld ötlet, művészeti ötlet, közösségszervezési ötlet, turisztikai ötlet és hasonlók, hogy mind hatékonyabban, sokoldalúbban, szervezettebben és eredményesebben működjön a program.
Új tetők készítése, régi tetők felújítása, tetőfedő-, bádogosmunkák. Régi tetők kúpkenése, kisebb-nagyobb javítások.
Új! Vérvétel már szombatonként is!
· Rugalmas időpontfoglalás beutaló nélkül
· Vérvétel 7 éves kortól
· Várakozási idő nélkül
· Kedvezményes csomagajánlatok
· Leletkiadás e-mailben és EESzT-n keresztül
A TAPOLCAI SZÉCHENYI ISTVÁN BAPTISTA TECHNIKUM PÓTFELVÉTELT HIRDET a 2025-2026. TANÉVRE
• Épületgépész technikus
• Központifűtés- és gázhálózat rendszer-szerelő
• Cukrász
• Szakács
• Kereskedelmi értékesítő iskolarendszerű szakmai képzésekre. Érdeklődés, jelentkezés emailben vagy telefonon E-mail: szechenyiszki@keri-tapolca.edu.hu
Telefon: 20 411 06 48, 70 387 20 09
8300 Tapolca, Móricz Zsigmond u. 8. Facebook: Széchenyi Tapolca Honlap: www.szechenyi.tapolca.hu
Szakember ajánló
TEXTILSZERVIZ BIZTOSÍTÁS
Mosás? Varrás? Tisztítás? BABÓ TEXTILSZERVIZ A MEGOLDÁS!
Gyenesdiás, Kossuth Lajos utca 81. Tel.: +36 30 236 5736 @babo_textilszerviz www.babotextilszervizkft.hu
SZEMÉLYRE SZABOTT INGYENES FELMÉRÉSÉRT HÍVJA A 06/20/231-0770-ES SZÁMOT
GENERÁLKIVITELEZÉS
VÁLLALJUK:
ÚJ CSALÁDI HÁZAK
KIVITELEZÉSÉT, RÉGI CSALÁDI HÁZAK KÜLSŐ-BELSŐ FELÚJÍTÁSÁT, HOMLOKZATSZIGETELÉST, GÉPI VAKOLÁST, TÉRKÖVEZÉST, FESTÉST ÉS BURKOLÁST.
GYORS, TISZTA MUNKAVÉGZÉS, INGYENES ÁRAJÁNLAT: +36-30/446-9345
SZŐNYEGSZEGÉS
KERTIGÉPSZERVIZ
Park-Gépker Kft.
KESZTHELY, KÜLSő ZSIDI 11. 06-30/533-5306
SZOLGÁLTATÁSAINK:
■ Július 1-től Mecsériné Olasz Magdolna tölti be a Keszthelyi Ipartestület ügyvezetői tisztségét.
Adminisztratív munkakörből váltott a sokrétű feladattal és felelősséggel járó beosztásba. Keszthelyi lakosként került a megüresedett állásba, s nem is idegen környezetbe, miután férje az ipartestület egyik üzletének bérlőjévé és ipartestületi taggá vált.
- Kreatívabb lehetőségeket jelentő feladatra vágytam, ez motiválta a jelentkezésemet - mondta Mecsériné Olasz Magdolna. - Másfél hónap elteltével úgy érzem, sikerült a számításomat megtalálni.
A napi aktualitások szerinti ügyviteli munkavégzésen túl az eseményekhez kötődő alkalmi feladatokban, a pénzügyi gazdálkodásban, a kapcsolatrendszerek létében mind-mind ott vannak azok a szálak, amiket fel tudok venni a Testület élénk, biztonságos, a tagságot megfelelően kiszolgáló működéséhez. Szándékait elnökségi ülésen ismertette, a grémiumtól kapott bizalom alapján foglalhatta el az álláshelyet.
- Belső ajánlás alapján ipartestületi tagi kérelmemet is elfogadták - folytatta az ügyvezető. - A tagi létszám 90100 fő között változik. Növekvőben van az átlag életkor,
fontosnak tartom, hogy fiatal szakembereket is megnyerjen a mi testületi közösségünk. A meglévő, deklarált kapcsolatok élőbbé tételében látom
ALBERT ÉS FIAI GÉPJÁRMŰSZERVIZ KFT. Hétvégén és ünnepnap is nyitva, helyszínre is kimegyünk Zala vármegyében és közeli megyében!
Tóth Albert 06-30/240-2541 Szentgyörgyvár, Petőfi S. u. 28. Hengerfejezés, motorátépítés, vezérlés csere, váltócsere, kuplungcsere, kisés nagy szerviz.
Új ügyvezetővel dolgozik a Keszthelyi Ipartestület
ennek lehetőségét. Elég széles körben vannak az Ipartestületnek együttműködési megállapodásai, köztük a város önkormányzatával, a térségi vállalkozói klubbal, az Asbóth Sándor szakképző iskolával, a helyi kamarai szervezettel. A kommunikáción való élénkítés szükségét látom, amiért ugyancsak tevékenykedni kívánok. Meg kell újítani az internetes honlapunkat, ez a lakossággal való kapcsolattartás tekintetében nagyon fontos naprakész információkat adva, a keszthelyiipartestulet.hu címen. Az ügyvezető beszélt arról, hogy az Ipartestület ingatlanvagyona, infrastruktúrája
megfelelő feltételeket nyújt a hivatalos programok lebonyolításához és a jóléti közösségi élethez egyaránt.
- Anyagiakat tekintve több helyiségünk bérbe adásából származik a bevételeink egy jelentős része, közüzemi költségeket illetően napelem rendszerrel megoldott az energiatakarékos áramellátás, klímás hűtés és részben fűtés is. Nagytermünk, udvarunk egy fedett résszel együtt a rendezvényeinknek ad helyet. Örömmel tekintek az elé, hogy mind több program szervezésének lehessek részese - mondta az ügyvezető asszony.
Horányi Árpád
SÍRKŐ
Mecsériné Olasz Magdolna
Vers, zene és kép - művészházaspár vendégtárlata
■ A művészeti ágak nem egymástól függetlenül léteznek, csak a mondandó kifejező eszközei különbözők.
Ezt hitelesítette a Balatongyöröki Nyári Tárlat augusztusi megnyitója.
Cserszegtomaji művészházaspár: Takács Ferdinánd festőművész és Takács-Szencz Lívia festőművész, textiltervező munkái kerültek közönség elé a Bertha Bulcsu Művelődési Házban zenés, verses műsor kíséretében. Lágy színek, arcok, különleges
formavilág a természetből, gondolatokból,érzelmekből, amiket a két alkotó képei mutatnak, sugallnak. Ezt a vizuális élményt foglalta verselő szavakba a közönség elé
lépve Horváth Péter, Bardócz L. Csaba dalköltő gitárkíséretével. A valóság és a képzelet megfestett látnivalóit a költészet és a hangszeres világ jegyeivel ötvözték
Emlékkonferenciára készülve
■ A keszthelyi Balatoni Múzeum egyik alapítójára, dr. Lovassy Sándorra emlékezik születésének idén 170. évfordulója jegyében az intézmény.
Az emlékév központi rendezvénye az október 28-án sorra kerülő szakmai konferencia lesz. A természettudós 43 éven keresztül a Balatoni Múzeumért Egyesület titkáraként dolgozott, Keszthely sokat köszönhet neki. Dr. Lovassy Sándor a Gazdasági Akadémia tanára, majd igazgatójaként rendszerezte a Természetrajzi Tanszék
gyűjteményeit, botanikus kertet létesített, klímaállomást vezetett, feldolgozta az intézet rovargyűjteményét. Hévízen megtelepítette a tündérrózsát, de mindemellett önmagát mégis ornitológusnak vallotta. A múzeum célja, hogy mid szélesebb körben idézzék fel a szakember munkásságát. Ezért kollégák jelentkezését várják, aki 1520 perces előadásokkal járulnának hozzá a méltó megemlékezéshez. Az előadás témája kötődhet Lovassy Sándor életéhez, tevékenységeihez, kutatási eredményeinek hasznosításához és továbbviteléhez. Az
előadók jelentkezését szeptember 5-ig várják, a marketing@ balatonimuzeum.hu email címre.
Sporttörténelem: Nagy III. János 75
■ Aki a Nagy III. János nevet hallja, azonnal a Videoton jut eszébe. De ő a magyar válogatottban és a Keszthelyi Haladásban is maradandót alkotott, s Zalában találta meg otthonát.
A Gyenesdiáson élő egykori labdarúgó minden idők legjobb keszthelyi védő játékosa, 75. születésnapját ünnepli. A Vidiben nevelkedett, 1976-ban bajnoki ezüstérmet szereztek NB I-ben. Minden meccsen játszott abban az évben, és összesen 291-szer a Videoton színeiben NB I-ben. Sorra nyerték a téli kispályás bajnokságokat is. Ugyanabban az évben szerepelt a rendkívüli jelentőségű athéni válogatott világbajnoki selejtezőn,
amikor 1:1-et játszottunk a görögökkel. A nemzeti tizenegyben 16-szor kapott lehetőséget. Óriási híre volt, amikor 1982 nyarán a másodosztályú Keszthelyi Haladáshoz igazolt, mely akkor az aranykorát élte. Különösen emlékezetes bajnoki meccse volt, amikor 4500 néző előtt az ő fejes góljával a Szegedet, vagy amikor 4-1-re a Diósgyőrt győzték le.
A Magyar Kupában a bajnok Verebes edzette Győr ellen 2-2 volt 90 perc után az állás, ő egyenlített.
Ötvenszer játszott a Keszthelyi Haladásban, és 1986 tavaszán (2:1 a Debrecen ellen) öltötte fel utoljára bajnokin a kék-fehér mezt. Később Ausztriában, majd Gyenesdiáson is játszott, utolsó bajnoki szereplése 1997-ben
harmóniába. A közönség társművészetek randevújának lehetett tanúja.
Prózai szavakban dr. Cséby Géza irodalomtörténész, író-költő, műfordító ajánlotta a műveket a jelenlévők figyelmébe. A kettős tárlat a nyári sorozat zárója, a látnivalók augusztus 27-ig tekinthetők meg. H. Á.
BEFAG sportképviselet
Franciaországban
■ A Magyar Sportlövők Szövetsége delegáltjaként Franciaországban rendezett Európa-bajnokságon vett részt a pisztolyos Major Veronika és a futócél lövő Farkasné Keczeli Bianka.
egyéniben 6. lett. Farkasné Keczeli Bianka a sportág másfél évtizedes versenyzési kihagyása után 8. és 9. helyezéssel tért vissza az európai elitbe.
volt a Sebestyén Péter alapította Keszthely F.C.-ben. Évek óta Gyenesdiáson él. - Nemcsak szép, hanem nagyon sikeres évek is voltak itt Keszthelyen negyven évvel ezelőtt, a lelátón háromezer néző előtt. Nagyon jól ismertem azokat, akikkel korábban a ZTE ellen játszottam, így hamar befogadtak. Az jut eszembe, hogy 32 évesen igazoltam ide Keszthelyre, de már korábban is jöhettem volna. Remek csapatba kerültem, és akkor a jó éveket futó magyar labdarúgásban a 25 legjobb csapat közé tartoztunk. Nagyon szeretek Gyenesdiáson élni, igazi otthonra találtam itt. - mondta köszöntésekor a Keszthelyi Haladásban eltöltött évekről.
dr. Iglódi Endre
A Párizstól 270 km-re található Chatearoux-ban 49 ország 975 sportolója szállt harcba az érmekért. A helyszín különösen kellemes emléket nyújtott a keszthelyiek számára, hiszen közel egy éve Major Veronika ott szerezte meg első olimpiai bronzérmét. Rendkívüli elismerés, hogy hosszú idő után a város két versenyzője is bekerült a Keczeli Zoltán vezette BEFAG LK csapatából az Európa-bajnokságon indulók közé. Major Veronika csapatban bronzérmet szerzett,
- Nagyon szoros volt a verseny, de nagyszerű érzés volt visszajönni az olimpiai küzdelmem helyszínére, s a hatodik hely miatt sem vagyok csalódott - mondta Major Veronika.
- Küzdöttem a másfél évtizedes versenyzés mentességgel, hálás vagyok, hogy itt lehetek és állom a sarat a legjobbakkal. Sokan itt vannak a régi vetélytársak közül a svédek, a finnek a lengyelek között, de közben felnőtt egy új generáció is. Amiért jöttem, elértem: visszarázódtam nagy küzdéssel 15 év után az európai elitbe - fogalmazott Keczeli Bianka.
dr. Iglódi Endre
Az asztalitenisz legjobbjai
Asztalitenisz sportágban az I.-II. korcsoportban a gyenesdiási Lendvai Noel Benett, a III.IV. korcsoportban a keszthelyi Palotai Anna lett Zala vármegye legjobb ifjúsági játékosa. Nagykanizsán, a Vasember házban tartott ünnepségen Jakabfi Imre szövetségi elnök ajándékát vehették át. A legjobb csapatvezetőnek a hévízi Kovács Imrét választották.
Hévízi csörgőlabda edzőtábor
Hévíz új Lelkesné Tomann Rozália sportcsarnokában edzőtáborozott egy héten át az Európa-bajnokságra készülő magyar női csörgőlabda válogatott. A csapat
finnországi világversenyre készül. Ehhez a fürdőváros ily módon támogatással járult hozzá, ezt igénybe véve még szeptemberben is szeretnének visszajönni.
Hagyományos mesterség modern technikával
■ Láncfűrészes fafaragók alkotótáborának házigazdája volt Gyenesdiás, a Kárpáti Korzón.
A nem szokványos technikával dolgozó alkotók ötödik alkalommal találkoztak és
láttak munkához, ám a faműves mesterségnek ennél jóval nagyobb a helyi múltja: megelőző években Gengeliczky László, tatabányai mester 25 esztendőn át vezetett nyári műhelymunkákat Gyenesdiáson. Az akkor elkészült művek, s azóta immáron az utóbbi 5 év során faragottak is a község köztereit, intézményeit
Olimpikonok emlékére
■ Két keszthelyi olimpikon születési évfordulójára emlékezett a Keszthelyi Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör.
Az Aranycsapat legendás tartalék kapusa, a 100 éve született Gellér Sándor és a súlylökő, diszkoszvető atléta Horváth István 1936. évi berlini olimpikon, 115 éves
születési évfordulójára emlékeztek a Szent Miklós temetőben található nyughelyüknél. A sportkiválóságok életútját, teljesítményeiket dr. Iglódi Endre ügyvéd, sportújságíró méltatta. Horváth István tiszteletére zalai szülőfalujában, Garaboncon mellszobrot avattak.
A bronzból készült alkotás (képünkön) a Várvölgyön
díszítik. A tábor néhai alapítójának emléke ott él a folytatásban, a résztvevőknek is nagyon fontos az értékek továbbvitele. A fa megmunkálásával művészi szinten foglalkozók ezzel a szemlélettel töltenek el nyaranta pár napot az alkotótáborban, köztük az alapító fia, Gengeliczky László Szilárd.
Idén a kettős jubileum jegyében születtek az értékes alkotások. Ez alkalomból Gál Lajos polgármester kérésére elsősorban padok készültek közterekre, strandokra és azok környezetébe való kihelyezésre, az egyéb figurális díszítő művek, használati tárgyak mellett. Tíz alkotó három napon át dolgozott a táborban. Programot is adtak a vendégeknek látványfaragással, a közönség láthatta, amint a fűrész nyomán alakul, s létrejön a végeredmény.
élő Orr Lajos szobrászművész munkája.
Gál Lajos polgármester a záróeseményen oklevelek átadásával köszönte meg a munkát, Simon Attila faműves egy helyben készült munkájával ajándékozta meg a támogatásért a keszthelyi Agro Takács Kft-t, a polgármester és Mészáros Krisztina táborszervező társaságában.
Atléták élen
A Nemzeti Atlétikai Központban rendezett 130. atlétikai országos bajnokságon kiváló eredményt ért el két Keszthelyen nevelkedett sportoló. Csahóczi Csanád 400 méteres síkfutásban 2. helyezést ért el, Csóti Jusztina 4x100 méter váltóban az FTC színeiben magyar bajnok lett, 100 méteren pedig bronzérmet szerzett. Mindketten Csikós József tanítványaként a KVDSE színeiben nevelkedtek, és voltak Keszthely legjobb ifjúsági sportolói.
Implantátumrendszerünk előnyei:
• nincs szükség csontfelépítésre
• foghúzás után azonnal behelyezhető
• azonnal terhelhető • nincs nap fog nélkül
Rendelőnk fő profilja az implantációs beavatkozás, ezen kívül az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk még:
• koronák, hidak
• kivehető és fix pótlások
• fogkőeltávolítás
• tömések, gyökérkezelések
• panoráma röntgen
• 3D CB CT
Augusztus 20-augusztus 31-ig ZÁRVA
H. Á.
Gál Lajos, Simon Attila, Takács Tibor a cégét jutalmazó szoborral, Mészáros Krisztina
Balatoni randevú
Hotel Erzsébet Hévíz***
KONYHALÁNY
és SZAKÁCS
munkatársakat keresünk.
Elvárások: 2-5 év szakmai tapasztalat, szakács végzettség.
ADJA FEL SZUPERINFÓ APRÓHIRDETÉSÉT ONLINE! nyugatbalatonihirdetes.hu
ÁLLÁST KÍNÁL
Éves munkalehetőség! Hévízi, családias hangulatú éttermünkbe keresünk egész napos vagy osztott munkarendbe konyhai kisegítőt. Érd.: +36-30/852-2107
Baráth Balázs
Kis Tours Kft. autóbusz-vezetőt keres hosszú távra, állandó munkára, kiemelt bérezéssel. Feltétel: rugalmasság, önálló munkavégzés. Érd.: H-P.: 8-15 óráig a 06-88/213-368as telefonszámon.
A Vibex Hús Kft. gyenesdiási munkahellyel, éves állásra, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező ÁRUTERÍTŐ GÉPKOCSIVEZETŐT keres.
Jelentkezés: önéletrajzzal a vibexallas@gmail.com email címen.
Hévízi HB vendéglőbe keresünk éves állásra munkájára és önmagára igényes, józan életű, önállóan dolgozni tudó, minimális számítógéptudással rendelkező SZAKÁCSOT vagy
kezdő SZAKÁCSOT, FŐZŐASSZONYT.
Bérezés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet: +36-30/245-0628
Női masszőrt keresünk Dobogómajorba. Gyógymasszőr tanulót is szívesen látunk. clubdobogowellness@ gmail.com Lenner Attila Hévízi panzió másodállásra gyakorlattal rendelkező takarítónőt felvesz. Érd.: +36-20/3489-063
Gasztromókus 2005 Kft.
A hévízi La Montanara étterem keres éves munkára konyhai kisegítő kollégát! Érd.: H-P 8.30-12.00 óra között a +36-30/232-6769 telefonszámon
Leinformálható, elektromos műszaki ismeretekkel, jó kézügyességgel, „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező dolgozót keresünk Keszthely és környékéről gyengeáramú (riasztó, kamera, tűzjelző, beléptető) rendszerek telepítésére javítására, karbantartására. Szakmai tudás hiányában a képzést vállaljuk. Érdeklődni, jelentkezni önéletrajzzal, elérhetőséggel a Vagyonvill Keszthely Kft. címére 8360 Keszthely, Kisfaludy u. 3. vagy e-mailen az iroda@ vagyonvillkeszthely.hu címen. Idősek otthona szakképzett ápolót keres fő- és mellékállásba. Kérem telefonon érdeklődni: Szilágyi Istvánné +36-30/587-6524
Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +3670/669-777
Használt idős, roncsautó felvásárlás. Hivatalosan! +36-30/7337753
Eladók Opel Meriva nyári gumik! Vredestein, 195/65/15, újszerű, felnivel együtt. Érd.: +36-30/3568845
INGATLAN
Balatongyörökön 3,75 ha külterületi ingatlan közvetlenül a 71-es főút mellett eladó! Tulajdoni lapon 9.969 m2 fásított terület, 27.597 m2 rét besorolású, min.o. 7. HÉSZ előírás szerint "Z" övezeti besorolású. Bővebb információkért várom hívását! Tel.: +36-30/293-7988
ALBÉRLET
Hévízen kiadó 56 m2-es, 2 szobás, bútorozott, 1. emeleti lakás liftes házban, 50 méterre a fürdőtől. Mélygarázsban parkolóhely tartozik hozzá. +36-20/364-6771
Hévízi büfé éves állásra munkájára igényes, főzésben és tálalásban jártas FŐZŐASSZONYT, SZAKÁCSOT, akár KEZDŐ SZAKÁCSOT keres.
Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni: +36-30/473-4676
Pogány-HHH Kft.
ÁLLÁSHIRDETÉS
a Szuperinfó országos hálózatán keresztül az ország bármely pontjára!
Tudta Ön, hogy itt helyben, a Szuperinfó irodáján keresztül, az ország 54 másik Szuperinfó lapjába is feladhatja hirdetését? MUNKAERŐHIÁNYA VAN?
Hirdessen célzottan a Szuperinfó országos laphálózatában!
Keszthelyen kétszobás, bútorozott lakás hosszú távra kiadó. Érd.: +36-20/375-2464
Gyenesdiáson külön bejáratú, földszinti, 50 m2-es, bútorozott apartman teljes felszereléssel szeptember 1-től határozott időre kiadó, akár irodának is. Tel.: +36-70/2109120
Teljes körű építőipari munkálatok, kisebb és nagyobb építés és felújítás, kőművesmunkák. Hívjon bizalommal! Norbert +36-30/081-8528
APRÓHIRDETÉSEK
Az akció három alkalom együtt történő megrendelése esetén(2 alkalom Szuperinfó + 1 alkalom Info Régió) érvényes, és 2025. szeptember 21-től október 1-ig irodáinkban feladott hirdetésekre vonatkozik. Apróhirdetésüket a www.szuperinfo.hu/keszthely és a www.inforegio.hu oldalon is megtalálhatják!
Ácsszerkezet, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Régi és új tető készítése, palatetők javítás, szigetelés, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemezt és cserepet kedvező áron, bármilyen tetőre. Szigetelést, festést vállalunk. Saját anyaggal dolgozunk. Ingyenes felmérés, 25% kedvezmény 2025.09.30-ig.
Ács, tetőfedő, bádogos munkát, régi palatető felújítást, teljes tetőfelújítást, vihar okozta kárelhárítás. Cserepeslemez akció, 10% kedvezmény szeptember végéig. +36-30/1640-793
Ácsmunka, tetőfedés, cserepeslemezelés, trapézlemezelés, tetőjavítás, cserépfedés, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés, SOS egyéb javítások! Kedvezmény 30% 2025.09.15-ig. +36-20/977-2731
Kőművesmester vállal 50 kmes vonzáskörzetben régi és új családi házak felújítását. Kőműves - ács: vizes-salétromos, penészes falak megszüntetése, repedt-süllyedt falak helyreállítása, tetőszerkezet építése, javítása, beázása, kúpolása, kémények javítása, homlokzatszigetelés, fürdőhelyiségek átalakítása. Kerítések építése, javítása. Mindenféle külső-belső felújítást vállalok A-Z-ig. Sitt elszállítás. Ingyenes felmérés: 25% kedvezménnyel 2025.08.07 - 09.30-ig! Tel.: +36-70/170-5930
Eltartási szerződést kötnék idősebb úrral, hölggyel, akár házaspárral is. +36-20/917-7289
Tetőfedést, kisebb javításokat, bádogozást, ereszcsatornázást, széldeszkázást, teraszkészítést, lapostető-szigetelést, kúpcserépkikenést, Lindab-lemezelést, S.O.S. munkákat vállalok. 30% engedmény augusztus 31-ig. Tel.: +36-30/139-3271
EGYÉB
Bútortárolásra alkalmas kisméretű raktárhelyiségek kiadók. Gyenesdiás +36-30/374-4452
Minőségi Szent György-hegyi fehér-, rozé-, és vörösbor eladó. Érd.: +36-20/441-7393
Eladó Keszthelyen: elektromos lombszívó-fúvó, kettős asztali köszörű, faszenes grillsütőkocsi, elektromos láncfűrész, kolbásztöltő, lávakő. Érd.: +36-30/956-0185
Hagyatéki tárgyak, festmények, porcelánok, karórák, tört aranyezüst felvásárlás kimagasló áron. Akár házhoz is megyünk. +3670/291-2414
Keszthely, Pipacs u. 57-ben I. emeleti, 36 m2-es, egyedi gázfűtésű, felújított lakás eladó. Ár: 36 M Ft. Érd.: +36-30/353-6152
Kertkapcsolatos, 50 m2-es, újszerű lakás Cserszegtomajon tulajdonostól eladó. 40 M Ft. 2 szobás, 54 m2 45 M Ft. Érd.: +36-70/5469626
ÜZLET-IRODA
Gyenesiáson, a Liget-Plazaban a 66 m2-es Pláza bisztro kiadó alkalmanként, vagy családi rendezvényekre is. Érd.: +36-30/5799-077, +36-30/9466-342
OKTATÁS
Természetgyógyász és egyéb képzések Veszprémben. Hangtál, Kineziológia, Fitoterápia, Fülakupunktúra, Talpmasszázs, Bioenergetika, Szimbólumterápia, Bach-terápia. +36-20/9440984, www.mariannastudio.hu, mariannatourist@t-online.hu
Dajka (óvodai-bölcsődei), pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens tanfolyam indul Tapolcán. Esz.: 2020/000150 Jelentkezés: +3630/637-4083, +36-20/423-7877
BOLHAPIAC
3 db 120x175-ös bontott, műanyag ablak eladó. Ár: megegyezés szerint. Tel.: +36-30/9944-077
Forgótárcsás mosógép 15.000 Ftért, közepes és nagy falitükrök eladók 8.000 - 16.000 Ft-ig. Érd.: +36-70/5959-353
Nyugat Balatoni Szuperinfó Lapzárta: hétfő 16 óra Felelős kiadó: TEL INFÓ BT. Keszthely, Széchenyi u. 1-3. Tel./Fax: 83/314-612
Kiadásért felel: Iski Zsolt ügyvezető Nyomás: Délkelet-Press Kft. Békéscsaba, Kétegyházi út 18/2. Szedés, tördelés: ISKI INFÓ KFT. Megjelenik: Keszthely, Hévíz, Tapolca, Marcali, és 29 környezõ község.
A Szuperinfó fizetett hirdetéseket tartalmaz, melyek valódiságát a szerkesztõség nem vizsgálja, tartalmáért felelősséget nem vállal. Irodáink: Keszthely, Széchenyi u. 1-3., Tel.: +36-30/600-5346 kszinfo@t-online.hu URL: http://www.szuperinfo.hu Színhelyességért csak hozott proof esetén tudunk felelősséget vállalni!
A HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT, ÚJSÁGBAN VALÓ ELRENDEZÉSÉÉRT NEM (ill. az általunk okozott hiba esetén csak az aktuális hirdetés díjának értékéig) VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET! A kiadó előzetes
• 108 cm (43”) képátló
• DVB-T2/S2/C, QLED Technológia
• TIZEN operációs rendszer
• Netfl ix, YouTube, MAX
• Ultra HD 4K (3840×2160) felbontás
• Bluetooth, 3 HDMI, 1 USB
OKOSTELEFON GALAXY A26 6/128 GB 5G • 6.7” FHD+ (2340 x 1080) Super Amoled kijelző
OKOSTELEFON
GALAXY A36 6/128 GB 5G
• 6.7” FHD+ (2340×1080) Super Amoled kijelző
RAM, 512GB SSD
• AMD® Radeon™ Graphics
• operációs rendszer nélkül
139 999 Ft
OKOSTELEFON
GALAXY A56 8/128 GB 5G
• 6.7” FHD+ (2340×1080)
Super Amoled kijelző
• Octa-Core CPU
• 6 GB RAM, 128 GB háttértár
• 50+8+2 MP hátlapi kamera, 13 MP előlapi kamera
• 5G hálózat
• optikai képstabilizátor
47 999 Ft
VÍZFORRALÓ
TEFAL KO251430
• 2400 W
• 1,7 liter
• 360°-ban forgatható alapzat
• automatikus kikapcsolás
• kivehető vízkőszűrő
• lefedett fűtőszál
11 999 Ft
• szín: fehér
tojástartó
• jégkockatartó, Ma: 84,2 cm x Sz: 47,5 cm x Mé: 44,8 cm
SZÁMOLÓGÉP CASIO FX991CEX
668 fukció
magyar menürendszer
grafi kon rajzolás
9 memória
komplex számok
• mátrixok és vektorok
• Octa-Core CPU
• 6 GB RAM
• 128 GB háttértár
• 50+8+5 MP hátlapi-, 12 MP előlapi kamera
• 5G hálózat
• optikai képstabilizátor
• IP67-es por- és vízállósági besorolás
• Exynos 1580 Octa-Core CPU
• 8 GB RAM, 128 GB háttértár
• 50+12+5 MP hátlapi kamera, 12 MP előlapi kamera
• 5G hálózat
• optikai képstabilizátor
• IP67-es por- és vízállósági besorolás
109 999 Ft
ETA 051790000
• 800 W
• ECO motor
• 2,2 literes portartály
• állandó szívóerő
• 9 m hatósugár
• forgó első kerék
ELEKTROMOS ROLLER SENCOR SCOOTER S25
• 350 W teljesítmény
• 206 liter, 165/41 literes hűtő/fagyasztó tér • tojástartó, CrispZone • EcoMode, LED világítás •
32 999 Ft 11 999 Ft
• maximális sebesség akár 25 km/h
• 10 colos tömlős gumiabroncsok
• maximálisan megtehető távolság 25 km
• 4800×1200 dpi felbontás
MULTIFUNKCIÓS NYOMTATÓ CANON TS3350W
• akár 7.7 lap/perc sebesség
• Wi-Fi kapcsolat
17 999 Ft
(termék/szolgáltatás készpénzára: 1 875 000 Ft, önrész: 375 000 Ft) a havi törlesztôrészlet: 42 548 Ft, referencia THM: 16,99%, futamidô: 48 hónap, hitelkamat(fi x): évi 16,99%, teljes visszafi zetendô összeg: 2 042 304 Ft, a hitel teljes díja (kamat): 542 304 Ft (a hitel teljes díjában foglalt díj: 0 Ft; jutalék: 0 Ft; költség: 0 Ft; adó: 0 Ft). THM: