Mi újság a hónap osztályánál?

A Határtalanul program keretében a Sztárai 7. osztálya júniusban Horvátország magyar történelmi vonatkozású helyeit kereste fel. Vendéglátóik számára műsorral készültek, melynek egyik eleme a mesemondás volt. Ebből merítettük a következő bemutatást.

Egyszer volt, hol nem volt, a vasúton túl, a Mecseken innét, ahol tavasszal a nyárfák virágja vattapamacsként összeállva borítja az iskolaudvart, ahol trombitaszóra kezdődik a tanítás, majd rendszeresen ismétlődve emlékeztet mindenkit, hogy kezdődik az óra, végződik az óra, kezdődik a szünet, és már vége is van, no, ebben az iskolában volt egy 7. osztály. De nem akármilyen osztály volt! Az ám, de nem akármilyen! Ahány gyerek, annyiféle, mind más, úgy formára is, szőkék, barnák, feketék, picik, nagyok; a fiúk daliásak, a lányok hosszú hajúak, de a legkülönlegesebb az volt bennük, hogy ahányan voltak, annyi félét gondoltak. Ha valaki rájuk nézett, úgy látszott, pont olyanok, mint egy általános iskolai 7. osztály, de ha az ember közéjük elegyedett, és jobban szemügyre vette őket, hamar kiderült: mindnek másfele járt az esze, és ennek folyását nem is állította meg a szájának kapujában, hanem mondta, mondta, mondta, ki tudja meddig. Legalábbis addig, amíg a tanár azt nem kiáltotta, hogy csend legyen, erre kórusban ők is: csend legyen, aztán valahogy egyszer csak csend lett. Ez az osztály telis-tele volt érdekes, nagy egyéniségekkel. Az egyik fiú a fülével és más egyéb trükkökkel kápráztatta el a többieket, a másik a földrajz szépségeiről szónokolt, ha pulpitushoz jutott. Többen szerették a művészeteket, a zenét, s a képzőt, ami rendszeresen betöltötte a Sztárai falait. Az egyik lány mindenki örömére ontotta a grafikákat, a másik rendszeresen szomszédolt a hatodikban, s nagyon szeretett énekelni. Ahogy már mondtam, voltak köztük szőkék, barnák, feketék. Ami mégis közös bennük, hogy kosárlabdázni esőben, szélben, napsütésben, szóval bármilyen időjárás mellett, s bármikor képesek voltak. Hát így folytak, szépen sorjában egymás után a hétköznapok, közben gyömöszölték a fejükbe a tudást, ők időnként tiltakoztak, beszéltek, kiabáltak, véleményüknek hangot adtak, de aztán mégiscsak egyre okosabbak lettek!