Adventi lelki nap felnőtteknek

December 10-én, szombaton adventi lelki napot tartott Imre atya a plébánián felnőtteknek. A hirdetésekben meghallva már előre örültem a lehetőségnek, hogy lelki napon vehetek részt, mivel igen fontosnak tartom, hogy adventben valóban lélekben készüljünk a karácsonyra, ne csak a világban tapasztalható vásárlási láz és egyéb gyakorlati készülődés kössön le minket.

Szombaton nagy lelkesen érkeztem a nagyterembe, és örömmel láttam, hogy szép számmal összejöttünk, becslésem szerint kb. 50-en lehettünk, fiatalok-idősek, férfiak-nők vegyesen. Mint megtudtuk, Imre atya a héten beteg volt, és már arra gondolt, hogy le kell, hogy mondja a lelki napot, de hála Istennek meggyógyult időben. Nagyon szép programot állított össze számunkra.

A bevezető előadásban a vágyainkról volt szó. Néha nehéz megállapítani, hogy mire vágyunk igazán. A legbelső vágyunk nem az feltétlenül, amit kimondunk, hanem annál sokkal mélyebb dolog: a vágy, Istennel személyesen egységben, jó kapcsolatban legyünk. Ahhoz, hogy találkozzunk Istennel, tudjunk kapcsolatban lenni vele, először magunkkal kell tisztában lenni, az önismerettel kell kezdeni. Hogyan ismerjük meg magunkat? Isten szemével, a Biblia alapján. Isten úgy néz ránk, mint szeretett gyermekére – alig várja, hogy megtérjünk és szeressük Őt. Az önismeret lényege: én végtelenül értékes teremtménye vagyok Istennek, aki végtelenül szeret. A sátán azon mesterkedik, hogy elhitesse velünk, hogy mi rosszak, semmirekellők vagyunk, illetve, hogy Isten rossz és rosszat akar nekünk. Ezt nem szabad elhinnünk! Imre atya ezen a ponton felolvasta Andersen „A hókirálynő” című meséjének erről szóló fejezetét, mely a sátán által készített gonosz tükörről szól, mely minden szépet és jót csúnyának, rossznak láttatott.

Ezután hosszabb csöndben, szétszóródva az épületben és a kertben, a megadott kérdések alapján mindenki magában végiggondolta az önmagával való kapcsolatát, érzéseit, vágyait és azt, hogy az élete történéseiben hol volt jelen az Isten és mikor, hogyan tapasztalta meg Őt, a jövőben pedig mik a céljai, tervei és előre láthatóan hogyan lesz mindebben jelen Isten? Összegyűlvén újra megállapítottuk, hogy ha önmagunkat nem szeretjük, nem tudunk Isten felé sem jól fordulni. Az istenkapcsolat alapja az énképem, a helyes önismeret. Ebben lehet fejlődni, alakulni.

Nagy meglepetés volt, hogy annak ellenére, hogy a meghívásban az szerepelt, mindenki hozzon egész napra hideg élelmet magával, a tízórai- és ebédszünetben olyan terülj-terülj asztalkám várt bennünket az ebédlőben különféle édes és sós süteményekből, üdítőkből, hogy bár élvezettel fogyasztottuk őket beszélgetések közben, mégis egy töredékét tudtuk csak elpusztítani.

A második előadás Istenről szólt. Nem könnyű Jézus mellett dönteni, a követése sem könnyű. Az ideális helyzet: Istennel való kapcsolatom fontos, a Vele való találkozásra örömmel megyek, a hitemmel kapcsolatban kérdéseket bátran felteszek, de elfogadom, ha valamire most nincsen válasz, majd a Szentlélek segít. Csak néhány gondolat, ami megragadott: szentgyónás után a sátán összeomlik, Isten örül. Isten nem büntető Isten, nem kell félni tőle, Ő a jóság és a szeretet. Isten a munkatársainak tekint bennünket, minden megkeresztelt ember az általános papság részese: Istennek áldozatot mutat be. A szentmisében mindannyian felajánljuk a saját áldozatunkat, azaz az életünket. Nincsen fölösleges ember! Mindenki értékes!

Ezután kiscsoportokban beszélgettünk a következőkről: - Ki hol és hogyan tapasztalta meg Isten közelségét, szeretetét, jóságát?

- Mi lehet nagy kísértés arra nézve, hogy kételkedjünk Isten jóságában és szeretetében? Mik lehetnek a válaszok ezekre a kísértésekre? - Milyen jó gyakorlatokat tudunk és alkalmazunk a személyes, élő istenkapcsolatunk érdekében? - Az Egyház hol, hogyan és mennyire tud segíteni bennünket az élő istenkapcsolatunk és hitünk növekedésében? Mit és hogyan lehetne vajon jobban csinálni? A kiscsoportos beszélgetés és egy rövid szünet után a templomba vonulva egy szép, gitáros énekekkel kísért szentmisén és szentségimádáson vettünk részt. Végül megosztottuk egymással a kiscsoportokban elhangzottakat, és a lezáráskor összegeztük, hogy ha van megfelelő önismeretünk, ha megtapasztaljuk a minket szerető Istent és kapcsolatban vagyunk vele, akkor ebből kell hogy fakadjanak a szeretet tettei. Gondolkodjunk el, hogy vajon az Isten minket mire küld? Befejezésül – ellenpontként a sátán gonosz tükréhez – Imre atya elmesélte Alexander Papadérosz történetét, aki a krétai-német megbékéléshez egy intézetet alapított. Ő még gyermekként a háborúban talált egy összetört tükörcserepet, s azt szépen megcsiszolva azzal foglalatoskodott, hogy fényt tükrözzön vele a sötét zugokba, hogy továbbítsa a fényt. Rájött, hogy ez egész életének is a célja: fényt tükrözni a sötétségbe, más emberek szívébe. Legyen ez a mi életcélunk is: Isten szeretetét továbbadni másoknak. Nagyon köszönjük Imre atyának ezt a megerősítő, élményekben gazdag lelki napot, és előre örülünk, mert megígérte, hogy nagyböjtben folytatás következik – érdemes lesz majd eljönni rá! Írta: Keszthelyiné Bergmann Rita