Lehull a lepel: a Facebook Hírfolyam rejtélye

Page 1

Lehull a lepel: a Facebook HĂ­rfolyam rejtĂŠlye


A közösségi marketinggel foglalkozók számára az egyik legfontosabb annak a megértése, hogyan működik a Facebook Hírfolyam. A fejlesztők szerint több mint 100 000 paraméter alkotja azt az algoritmust, amely lehetővé teszi, hogy minden felhasználó a saját preferenciáinak megfelelő tartalmakat lássa saját Hírfolyamában. Ezek mindegyikét természetesen nem ismerjük, de az 5 legfontosabb tényezőt igen, ezekről lesz szó ebben a cikkben.

Poszt: a portál előnyben részesíti az olyan posztjainkat, melyre rövid idő alatt sok reakció érkezik. Ha közzéteszünk egy bejegyzést, amely néhány perc alatt megjelenik 20 embernél, amiből 90% rá is kattint, akkor a közönségünk többi tagjának Hírfolyamába is nagyobb eséllyel kerül oda ez a bejegyzés, mintha az első 20 tag figyelmen kívül hagyta volna. A Facebook abból indul ki, hogy ami sokaknak érdekes, az másoknak is az lesz, ezért van kiemelt helyen az algoritmusban ez a tényező. Természetesen ez nehezíti a marketingesek dolgát, hiszen olyan bejegyzéseket kell közzétenni, melyek azonnal kattintásra késztetik a felhasználókat. A Social Mix oldalán például a gyakorlati segítséget és tanácsot nyújtó posztok kiemelten jól szerepelnek, így igyekszem ezekből előállítani minél többet. Az egyik legjobb példa, amikor egy poszt organikusan 263 emberhez jutott el a 204 fős rajongótáborban, mert olyan témáról szólt, ami a legtöbb tagot érinti: az érkező újdonságokról a PixelDesigners Magazine korábbi számában megjelent

ÉRDEKLŐDÉS * POSZT * TELJESÍTMÉNY * TÍPUS * ÚJDONSÁG

cikk alapján.

A Hírfolyamban megjelenő tartalmak szűrésében tehát a következő 5 paraméter kiemelt szerepet kap: Érdeklődés: a Facebook ezt az adott felhasználó viselkedése alapján állapítja meg. Nyilvántartják, hogy ki milyen oldalakat követ, hogy ezeken az oldalakon milyen tartalmat fogyaszt, milyen tartalomtípust (szöveg, kép, videó) részesít előnyben. Tudják, hogy a mi oldalunkon men�nyire aktív, mely posztjainkat olvassa el, mennyi időt tölt ezekkel, mennyi időt tölt egyébként Facebookon, és mire használja a portált. Milyen arányban kattint hirdetésre, ismerősei által megosztott posztokat vagy inkább vállalkozások posztjait nézi meg gyakrabban stb. Tehát minden olyan paraméter szerepet kap egy felhasználó érdeklődésének meghatározásában, ami segít megismerni egyéni-

Teljesítmény: a posztoló által közzétett korábbi posztok

ségét, értékrendjét. Minél nagyobb helyet foglalunk el az

teljesítménye a rajongótábora körében. Ez azért fontos,

érdeklődési körében Facebook oldalunkkal (vagyis minél

mert minden üzleti oldalnak van egy átlagos teljesítmé-

több időt tölt az oldalunkon és minél több alkalmazást ki-

nye: posztoláskor általában tudjuk, mennyire értékes tar-

próbál, videót megnéz vagy posztokra reagál) annál gyak-

talmat teszünk közzé, fog-e reakciót kiváltani a rajongók-

rabban jelenik majd meg az oldalunk posztja az adott fel-

ból, elindít-e párbeszédet, interakciót stb. Ezek az értékek

használó Hírfolyamában.

természetesen posztonként eltérők lesznek, de közzété-


tel előtt érdemes a korábban kitett tartalmakkal gondo-

Típus: oldalanként és közönségenként eltér az, hogy mi-

latban összehasonlítani az újat, és csak akkor posztolni,

lyen típusú posztokat érdemes közzétenni. A Facebook-

ha valóban értékes. Nem szabad rendszert csinálni ab-

ra közvetlenül feltöltött videók jelenleg nagyon jó helyen

ból, hogy csak azért posztolunk valami irreleváns dolgot,

szerepelnek az organikus eléréseket tekintve, ugyanakkor

mert néhány napig nem voltunk aktívak! Ezzel hosszú

közel sem biztos, hogy minden célcsoport vevő a videós

távon romboljuk a Hírfolyamba kerülési esélyt, hiszen ha

tartalmakra. A legfontosabb az, hogy kiszolgáld a közön-

sok olyan poszt van az oldalon, melyre senki sem rea-

séged, ez pedig állandó figyelmet igényel: az Elemzések

gált, akkor szépen lassan, de biztosan csökkenni fog az

menüpontban célszerű időről időre megnézni, hogy mely

átlagos elérés, ezt pedig “visszatornászni” nagyon nehéz

bejegyzéstípusok (kép, szöveg, videó vagy linkmegosz-

feladat. Éppen ezért érdemes az előre kialakított stratégi-

tás) a legkedveltebbek a közönséged körében, és azokat

ának megfelelő posztokat közzétenni, így hosszú távon is

előnyben részesíteni a jövőben. Azt azonban ne feledd,

jobb ár/érték arányt tudunk elérni a portálon.

hogy a változatosság gyönyörködtet, így nem szabad minden egyes posztot ugyanolyan típusúnak választani:

Itt ismételten a Social Mix oldalát tudom példaként fel-

találd meg a legjobb arányokat és figyeld folyamatosan

hozni: nem ritka, hogy organikusan 80-90% körüli elérést

a reakciókat, így egy esetleges változásra is gyorsabban

sikerül produkálni annak köszönhetően, hogy folyama-

tudsz reagálni!

tosan hasznos/érdekes tartalmak kerülnek ki az oldalra. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a posztok átlagos “értékét” 50-70% körül tartsam. Hogy ez megvalósuljon, azt a stratégiát követem, hogy amikor épp nincs időm a saját Facebook oldalamra tartalmat gyártani, akkor inkább nem teszek ki semmit, minthogy valami érdektelen dolgot megosszak. Esetleg közzéteszek valami nagyon rövid, de frappáns posztot, ami másokat is érdekelhet vagy szórakoztathat. A közönség azt nem veszi észre, ha egy oldalon néhány napig csend van, az azonban azonnal feltűnik, ha haszontalan, értéktelen tartalmat állít elő. Ettől óvakodni kell! Itt kiemelten igaz a szabály, miszerint a kevesebb néha több. Újdonság: a poszt közzétételének időpontja. Minél újabb egy poszt, annál valószínűbb, hogy organikusan (azaz ingyen) bekerül a felhasználók Hírfolyamába. Olyan kifejezetten ritkán fordul elő, hogy egy több hónappal ezelőtti poszt egyszercsak új életre kel, felkapja a közönség és magától terjed. Az “örökzöld” tartalmakat és posztokat persze meg lehet próbálni új köntösbe csomagolva újra a rajongók elé tárni egy kis idő elteltével, elvégre sosem tudhatod, éppen milyen hangulatban találtad őket, amikor legutóbb látták az adott ajánlatodat és lehet, hogy most fogékonyabbak lesznek rá. Különösen igaz ez azoknál, akik szezonális ajánlatokkal rukkolnak elő: ha bikinit szeretnénk eladni, miközben hetek óta szakad az eső, akkor nehezebb dolgunk van - azonban ha a közönségünkben pont egy olyanhoz jut el, aki épp nyaralni készül, máris fogéko-


nyabb lesz rá. Így érdemes hullámoztatni a tartalmakat,

Összesítésként azt érdemes szem előtt tartani Face-

és egy-egy jól sikerült ajánlatot, blogbejegyzést, fotót vagy

book oldalad üzemeltetésekor, hogy Te vagy a közönsé-

beszámolót újracsomagolva is megosztani.

gedért, nem pedig ők a vállalkozásodért. Az Elemzések folyamatos figyelése segít abban, hogy megismerd a közönség igényeit és képes legyél kiszolgálni azokat - ezzel pedig nemcsak organikus elérésed javul és egyre több felhasználó Hírfolyamába kerül be az oldalad ingyenesen, de kialakítod bennük azt a képet a vállalkozásodról, amit szeretnél. A tartalommarketingnek pontosan ez a lényege: mondd el, mutasd meg a rajongóidnak, hogy miért vagy különb a versenytársaknál, miért érdemes a Te vállalkozásodat választani, milyen előnyöket nyújtasz, amiket másoktól nem kapnának meg. Ezeket kizárólag barátságos, nyitott és őszinte kommunikációval érheted el, aminek tökéletes eszköze a Facebook oldalad. Használd ki!

MEZEI ALEXANDRA

Közösségimédia-tanácsadó, Social Mix


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.