A nyereményjáték szervezés szabályai Facebookon

Page 1

A NYEREMÉNYJÁTÉK SZERVEZÉS SZABÁLYAI FACEBOOKON


Nemcsak a rajongótábor növelésének, de az aktivizálásának is nagyszerű módja egy nyereményjáték szervezése hivatalos Facebook oldalakon. Ezt sokan tudják, és élnek is a lehetőséggel, azonban a folyamatosan változó szabályzatnak köszönhetően nem könnyű feladat legális, a portál által sem tiltott promóciót szervezni.

Hasonló a helyzet egy másik nagy kedvenccel is. Úgy 1,5 -2 évvel ezelőtt népszerű volt a cégek körében olyan játékokat kitalálni, melyben arra kérték a rajongókat, hogy egy a cég által feltöltött fotón jelöljék meg magukat vagy ismerősüket a részvételhez. Ma már nem véletlenül nem látunk ilyet: a Facebook szabályzata tiltja a hasonló nyereményjátékot.

Tudtad például, hogy már nem bünteti a Facebook, ha a játékban való részvételhez az oldalad kedvelését határozod meg az egyik feltételnek? Ez az ún. „likegate” sokáig tiltott volt, mostanra azonban engedélyezték az ilyenfajta kikötést. Az más kérdés, hogy önmagában nem használható feltételként, tehát pusztán azért nem adhatsz nyereményt valakinek, mert lájkolta az oldaladat. Viszont azért adhatsz, mert az oldalad kedvelését követően kitöltötte az ott található, csak a rajongók számára elérhető űrlapot.

Ugyanígy tiltott az is, ha a játékban való részvételhez a rajongóidnak meg kell osztani az oldaladat ismerőseikkel. Pedig ez is sokáig nagy divat volt, mostanra azonban már ezt is tilalom övezi.

Nézzünk egy részletesebb listát arról, hogy pontosan mi az, ami engedélyezett a Facebook nyereményjátékok futtatásakor.

NYEREMÉNYJÁTÉK SZERVEZÉSE ENGEDÉLYEZETT: Ez pedig teljesen érthető szabály, hiszen értelmetlen olyan promóciót futtatni, amelyben az újonnan érkezett rajongók kapják a jutalmat. Ennek egyszerű az oka: nincs egy pontos nyilvántartás arról, hogy melyik rajongó mikor lájkolta az adott oldalt, ráadásul a személyes profilbeállítások miatt az is előfordulhat, hogy adminisztrátori státuszod ellenére mégsem látsz minden egyes lájkolót a listában. Pontatlan és kiszámíthatatlan játékot pedig nem érdemes szervezni, mert legtöbbször nagyobb kárt okoz a rajongók elégedetlensége, mint amekkora hasznot hoz a promóció.

■■ saját oldalon elhelyezett, de harmadik fél által készített Facebook alkalmazással (Woobox és társai) ■■ saját hivatalos oldal idővonalán a tulajdonos által szervezett formában, harmadik fél bevonása vagy külön erre a célra készített alkalmazás nélkül

NYEREMÉNYJÁTÉK SZERVEZÉSE NEM ENGEDÉLYEZETT: ■■ saját profil idővonalán. Szigorúan tilos ugyanis magánemberként, magánprofil segítségével az ismerősök körében nyereményjátékot szer-


vezni. Mindenképpen egy hivatalos oldalhoz kell kötődnie a promóciónak. (Ha nem vagy biztos abban, hogy mi a különbség személyes profil és hivatalos oldal között, nézd meg, hogy a Facebook a „rajongók” vagy az „ismerősök” kifejezést használja rajta. A hivatalos oldalon minden esetben rajongók vannak, míg a személyes profil minden esetben ismerősökkel rendelkezik.)

AMIRE KÉRHETED AZ EMBEREKET A RÉSZVÉTELHEZ: ■■ egy adott poszt lájkolása ■■ hozzászólás egy adott poszthoz ■■ az oldalra bejegyzés írása ■■ privát üzenetküldés egy oldalnak ■■ oldal lájkolása annak érdekében, hogy láthatóvá váljon a részvételhez szükséges alkalmazás/űrlap stb. ■■ lájkolás szavazatként való használata

AMIRE TILOS KÉRNED AZ EMBEREKET A RÉSZVÉTELHEZ: ■■ az oldalad megosztása saját idővonalukon ■■ egy fotón önmaguk vagy ismerőseik megjelölése ■■ az oldalad megosztása ismerőseid idővonalán

AMIRE KÉRHETED UGYAN A FELHASZNÁLÓKAT, DE ÉRTELMETLEN LENNE AMIATT, HOGY NEM TUDOD ELLENŐRIZNI A FELADAT TELJESÜLÉSÉT: ■■ egy oldal lájkolásáért járó automatikus nyeremény felajánlása. Például: „Az alábbi oldal első 10 kedvelőjének ingyen cipőt adunk!” ■■ egy másik oldal kedvelése annak érdekében, hogy a Te oldalad nyereményjátékán részt vegyen ■■ több oldal egyidejű kedvelése a részvétel érdekében Most, hogy láttuk az elméletet, nézzük meg mindezt a gyakorlatban!

ÖTLETEK ENGEDÉLYEZETT NYEREMÉNYJÁTÉKOK SZÖVEGEZÉSÉRE: 1. Vegyél részt nyereményjátékunkon 1 pár vadiúj, menő sportcipőért: lájkold ezt a posztot, hogy legyen esélyed a nyereményre! 2. Íme egy új logóterv. Neked hogy tetszik? Mondd el a véleményed, hogy legyen esélyed megnyerni egy pár vadonatúj sportcipőt! 3. Mondd el, mit szeretsz legjobban a sportcipőben: posztold az oldalunkra, így részt veszel a sorsoláson, melynek fődíja egy webshopunkban beváltható vásárlási utalvány! 4. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre! Privát üzenetben írd meg nekünk a legújabb modellünkkel kapcsolatos észrevételeidet, cserébe pedig részt veszel a sorsoláson, ahol a fődíj egy kétszemélyes vacsora a kedvenc éttermedben! 5. Íme legújabb modellünk - azonban a nevét illetően tanácstalanok vagyunk. Írj egy névjavaslatot, és lájkolással szavazz a Neked legjobban tetszőre. Akinek az ötlete a legtöbb lájkot kapja, azt megajándékozzuk egy párral a képen látható újdonságból!

ELRETTENTŐ PÉLDÁK TILTOTT NYEREMÉNYJÁTÉKOK SZÖVEGEZÉSÉRE: 1. Kell egy új pár sportcipő? Oszd meg az oldalunkat és részt veszel a sorsoláson, ahol nyerhetsz egyet! 2. Ingyen spotcipő annak a 10 embernek, aki elsőként lájkolja az oldalunkat! 3. Keresve sem találhatnánk olyan zoknit, ami jobban passzol a vadonatúj sportcipőnkhöz. Lájkold a zokni oldalát, és így nemcsak egy pár sportcipőt nyerhetsz, de a hozzáillő zokni is a Tied lesz! 4. Szeretnél egy kétszemélyes utat nyerni? Nincs más dolgod, mint lájkolni cipőnk oldalát, a hozzáillő zokni oldalát, valamint egy utazási iroda oldalát, és máris részt veszel a sorsoláson!


5. Íme a legújabb modellünk! Jelöld meg magad a fotón, hogy részt vegyél a sorsoláson, ahol nemcsak magadnak, de legjobb barátodnak is nyerhetsz egy párral! 6. Indulj nagyobb esélyekkel nyereményjátékunkon: oszd meg az oldalunkat a legjobb barátod idővonalán, így megduplázzuk esélyeidet a sorsoláson!

■■ nyilatkozat a Facebook teljes körű mentesítéséről minden jelentkező vagy résztvevő részéről ■■ annak elismerése, hogy a promóciót a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá, nem végzi és nem kapcsolódik a Facebookhoz.

Most pedig következzen a lényeg dióhéjban:

■■ az oldalon posztolt bejegyzésen keresztül nyilvánosan értesítheted őket ■■ hozzászólásban is közzéteheted a nyertesek nevét, akár annak a kommentfolyamnak a végén is, melyben a nevezések érkeztek ■■ küldhetsz nekik e-mailt arra a címre, melyet a részvételkor megadtak ■■ küldhetsz nekik tweetet ■■ közzéteheted a nyertesek névsorát publikusan a blogodban vagy a weboldaladon.

Megkérheted a rajongóidat, hogy lájkolják oldaladat annak érdekében, hogy hozzáférjenek a nyereményjátékban való részvételhez szükséges alkalmazáshoz, jelentkezési laphoz stb., de a lájkolás és megosztás nem lehet az egyetlen feltétele a részvételnek.

AMIT A FACEBOOKON SZERVEZETT NYEREMÉNYJÁTÉKODNAK FELTÉTLENÜL TARTALMAZNIA KELL: ■■ a hivatalos szabályzatot; ■■ az ajánlat feltételeit és részvételi jogosultsági követelményeit (például életkor és lakhely szerinti megkötések); továbbá ■■ a promócióra és a felkínált összes díjra vonatkozó előírások teljesítését (például nyilvántartásba vétel és a megfelelő szabályozói jóváhagyások megszerzése)

A NYERTESEKKEL A KÖVETKEZŐ MÓDON VEHETED FEL A KAPCSOLATOT HIVATALOS ÚTON:

A folyamatosan változó szabályok miatt nem könnyű nyereményjátékot vagy promóciót szervezni Facebookon, ezért minden esetben érdemes közvetlenül a lebonyolítás előtt ellenőrizni a legfrissebb szabályokat, hogy egészen biztosan annak megfelelően járj el! (A cikkben olvasható szabályzat 2016. márciusi. A legfrissebb szabályzat magyar nyelven ide kattintva olvasható.)

MEZEI ALEXANDRA

Közösségimédia-tanácsadó, Social Mix


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.