
2 minute read
Irány a francia Riviéra!
Új szponzorral vágott neki a 2023-as, Saint-Tropez-ban tartandó ügyvéd labdarúgóvilágbajnokságnak a magyar labdarúgó Ügyvédválogatott.
Amagyar labdarúgó Ügyvédválogatottat a hetvenes években alapították a legendás ősök, és mindig is óriási presztízst jelentett bekerülni a csapatba. Akkoriban olyan neves NB I-es játékosok is megfordultak a csapatban, mint dr. Izsó Ignác és dr. Birinyi István, a Vasas két korábbi klasszisa, de említhetnénk a csepeli kapust, dr. Szieben Lászlót vagy a sokszoros válogatott dr. Füzi Ákost is. Az Európa-bajnokság kiváló főpróbája a kétévente megrendezett világeseménynek, az Ügyvéd Világbajnokságnak, a Mundiavocatnak, ahol 1992 óta veszünk részt csapatunkkal. A magyar gárdát elsősorban a budapesti és a pécsi kamara tagjai alkotják, debreceni és székesfehérvári kollégákkal kiegészülve. Világbajnokságon már négyszer is bekerültünk a döntőbe: először 1994-ben, amikor Tapolcán rendezték, aztán 2000-ben Marokkóban, majd 2002-ben Máltán és 2016-ban Spanyolországban is, de sajnos mindanynyiszor alulmaradtunk a fináléban.
Advertisement
Gyönyörű emlékeink vannak az 1998as törökországi vébéről is, amikor a legendás holland csillaggal, Johnny Reppel is találkozhattunk, a 2000-es, marokkói Mundiavocaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök is szerepelt a csapatunkban. Az 1994-es vébén személyesen Puskás Öcsi akasztotta nyakunkba az ezüstérmeket.
A négyszeres Európa-bajnoki aranyérmes csapatunk gerincét egyébként a BLASZ III-ban vitézkedő BÜSKE FC Vis
Maior csapat játékosai alkotják, és szeretnénk kiemelni a Magyar Ügyvédi Kamara korábbi és örökös tiszteletbeli elnökét, dr. Bánáti Jánost, aki mindig lelkes támogatója volt a válogatottnak, és gyakran elkísérte a meccsekre a csapatot.
Az évek során a rendezvény is egyre népszerűbb lett, immár különböző korosztályokban, kategóriában is – Classic, Masters, Legends, Super-Legends és Five+One – versenyezhetünk mind az öt földrész száznál is több csapata között, sőt már a kolleginák számára is lehetőség nyílt a világbajnoki megmérettetésre.
Ez az esemény ráadásul messze nem csak a sportról szól. A sok évtizedes szereplésünk során a sportbarátságokon kívül országhatárokon, sőt kontinenseken átívelő kollegiális kapcsolatok is köttettek itt.
A főtámogató
A magyar résztvevők számára minden alkalommal ünnep ez az évi tíznapos együttlét, hiszen egész évben készülünk, szervezzük, várjuk a találkozást, a sokszor hajnalig tartó beszélgetéseket, a legendássá nemesülő mérkőzéseket, majd azok méltó megünneplését!
Nagy köszönettel tartozunk támogatóinknak, az Inter-Computer-Informatika Zrt.-nek, illetve a MÜBSE-nek, akik az idei részvételünket is segítették.
Lapzártánkat közvetlenül megelőzően érkezett a hír, hogy a 87 csapatos tornán a válogatott Legend kategóriában a 4. helyet szerezte meg, míg a Master csapat – rosszabb gólkülönbség miatti alsóházi küzdelmeket követően – 12. helyen végzett. Képes beszámolónkat a következő lapszámban nézhetik meg a kedves Kollégák.
A kizárólag magyar tulajdonosokkal rendelkező Inter-Computer-Informatika Zrt. (a továbbiakban: IC) az elmúlt 34 évben folyamatosan szélesítette kereskedelmi profilját, míg üzleti volumene évről évre növekedett. Ügyfeleinek köszönhetően az IC cégcsoport a legnagyobb IBM rendszerintegrátorrá fejlődött a közép-kelet-európai régióban, valamint emellett a hazai piac meghatározó Lenovo és HPE szakmai partnerévé is vált egyben. Rendszerintegrátorként IT infrastruktúrával, támogatási szolgáltatásokkal és üzleti megoldásokkal áll ügyfelei rendelkezésére. Mára több mint 130 munkavállaló dolgozik a cégcsoportnál, évről évre növekvő árbevételt generálva. Az IC célja ügyfelei számítástechnikai és üzleti igényeinek magas szintű kiszolgálása, legfőbb vagyonát jól képzett technikai szakértő és értékesítő munkatársai jelentik.