Példaképp

Page 84

ORLOVICS Gyula „Az emberi vonatkozás nagyon fontos eleme a sikernek”

Az ország egyik leghátrányosabb kistérsége, az Ormánság építôiparának meghatározó szereplôjévé vált az O és R Építôipari Kft., amely jelentôs mértékben hozzájárul a térség gazdaságának fejlôdéséhez, a szakember-utánpótlás nevelé80

séhez. A középvállalkozás vezetôi, Orlovics Gyula és Répás József ma is aszerint végzik a munkájukat, ahogy az 1995ös megalapításkor: elsôdleges a minôség, ehhez pedig a jól felkészült szakembereket helybôl, illetve a környezô településektôl foglalkoztatják, ezzel is csökkentve a térség munkanélküliségét. A generálkivitelezôi tevékenységet végzô O és R Építôipari Kft. a székhelyén mûködött nagy múltú építôipari vállalatok megszûnése után jött létre Sellyén. A szintén felszámolt víztársulat és költségvetési üzem dolgozóit foglalkoztatták tovább, közülük többen a mai napig is a vállalkozás alkalmazásában vannak. — Az építôiparban mondhatni ritkaságnak számít, hogy a munkákat saját szakembereinkkel végezzük el, és a velünk együttmûködô épületgépész, villanyszerelô alvállalkozók is több évtizede a partnereink – fogalmazza meg a sikeres mûködés egyik feltételét a cégvezetô. Ma már a minôséghez elengedhetetlen a képzett munkaerô, ezért a szakmával nem rendelkezô dolgozóik részére a munkaügyi központtal együttmûködve kômûves és ács OKJ-s képzést szerveztek, az ehhez kapcsolódó gyakorlati oktatás a cégnél folyt. A gazdasági környezet kedvezôtlen változása, a beszûkült építési lehetôségek ellenére az O és R évrôl évre növelte befolyását, a sikeres pályázatoknak köszönhetô gép- és eszközfejlesztés révén bôvült a tevékenységi köre, ezáltal hatékonysága is. A 85-90 fôt foglalkoztató vállalkozás telephelyén lakatosüzem, gépjármûszerviz, raktárbázis és üzemanyagtöltô állomás, valamint egy nagy kapacitású betonkeverô telep található.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.