NAGY Tibor „Én szeretem a vendégeket, a vendég meg szeret engem” illetve a hazai gasztronómián hagyta rajta örökre szakmai kézjegyét, de a kamara munkáját is hosszú éveken át elkötelezetten segítette. Azt mondja, minden esetben úgy kell szeretni és kiszolgálni a vendéget, ahogy azt ô megkívánja. És akkor a vendég is szeretni fogja azt a helyet, ahol mindig szívesen látják. Nagy Tibort gyermekkorában lenyûgözték a polgári világot idézô olvasmányélmények, a pécsi Nádor Szállóban dolgozó elegáns, kulturált megjelenésû és viselkedésû pincérek – ez határozta meg pályaválasztását. Szakmai pályafutása 1957-ben kezdôdött, tanulóéveit a harkányi Baranya Szállóban, Katona József igazgató vezetésével és a legendás pécsi Nádor Szállóban töltötte, Kis Karcsi bácsi szakmai felügyelete mellett. Ez idô alatt rengeteget tanult a „valódi” vendéglátásról. E kollégáktól leste el a szakma alapfortélyait, a vendégvárás és -fogadás alapvetô szabályait és etikettjét. A szorgalmas, törekvô és kitartó fiatalembert aztán kiemelték, elôször Mohácson a Török presszóban, egy év múlva pedig már a mohácsi Béke Szálló helyettes üzletvezetôjeként dolgozhatott. A mohácsi Halászcsárda élére úgy került, hogy a város „kikérte”, így 1968 óta ott dolgozott.
Szakmai tudás, szorgalom és alázat – ez a mindig mosolygó Nagy Tibor hitvallása. A mohácsi Halászcsárda étterem korábbi üzemeltetôje nem csak a legendás vendéglátóhelyen, 76
— Nyolc betelt és féltve ôrzött vendégkönyvünkben ott sorakoznak a neves mûvészek, írók, szobrászok, sportolók nevei, kedves bejegyzései, köszönetei. Nagyszerû emberekkel találkozhattam, ez pedig ösztönzôen hatott a munkámra. Sikerként éltük meg, hogy nincs az az öt csillagos, „száz csilláros” fôvárosi szálloda, ahol a mohácsi Halászcsárda ne „vendégszerepelt” volna az ételeivel. Nem beszélve a szá-