Az újraépítő emlékezete

Sírjának meglátogatásával, konferenciával egybekötött ünnepi közgyűléssel és hálaadó istentisztelettel emlékezett Ravasz László

beiktatásának századik évfordulójára a Dunamelléki Református Egyházkerület.

2021. október 1-jén volt száz esztendeje, hogy dunamelléki püspökké szentelték Ravasz Lászlót. A Dunamelléki Református Egyházkerület megemlékezése szeptember 30-án délután Ravasz László sírjának meglátogatásával kezdődött, amelyen jelen volt Ravasz László unokája, ifj. Bibó István is. Az imádságot és áldáskérést követően elhelyezték a síron az emlékezés virágait. Másnap délelőtt 9 órától ünnepi közgyűlést tartottak a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, ahol tudományos konferenciára és kerekasztal-beszélgetésre is sor került. A visszaemlékezés délután 3 órától hálaadó istentisztelettel folytatódott a Kálvin téri református templomban, ahol igét hirdetett Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, valamint ünnepi előadást tartott Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök, egyetemi tanár.

Száz év után is aktuális dilemmák

Ravasz László az egész magyar református közösség kincse, és nem is csak a reformátusoké, hiszen már a maga korában itöbb későbbi egyházi és világi vezetőre is mély benyomást tettek Ravasz László Kálvin téri igehirdetései – mondta az ünnepi közgyűlés megnyitásán Balog Zoltán dunamelléki püspök. Köszöntője után a közgyűlés tudományos konferenciával folytatódott, ahol többek között Ravasz László pályaképéről, a belmisszióra gyakorolt hatásáról és az 1956-os forradalom után vállalt szerepéről is szó esett.

Földváryné Kiss Réka történész-néprajzkutató, a KRE Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének vezetője tükörcserepekhez hasonlította Ravasz László sokszínű pályaképét, azt vizsgálva, milyen kép áll össze ezekből a cserepekből. Kiemelte: a püspök képes volt egyesíteni a széthúzó irányzatokat. Ambiciózus programja az evangélium megőrzésére és az egész magyar társadalmat átható reformációra épült, ennek kulcsát a belmisszióban látta. Emellett a református egyház hosszú távú anyagi és szellemi függetlenségének megteremtésére törekedett. Dilemmái száz év után is aktuálisak – vélte a történész.

Ravasz László mint igehirdető ma is megkerülhetetlen – fogalmazott előadásában Literáty Zoltán református lelkész. Ravasz László tudatosan állította a média legújabb eszközeit az igehirdetés szolgálatába és hatótávolságának megnöve-

lésére. Rádiós igehirdetéseit olykor egymillióan is hallották. A Károliegyetem Hittudományi Karának oktatója felhívta a figyelmet arra a digitális prédikációgyűjteményre, ahol Ravasz László több mint 300 igehirdetése megtalálható, újabb 166 prédikáció pedig éppen feltöltésre vár. Le is játszotta egy Ravaszáhítat hangfelvételét, amely szerinte jó példáját adja a püspök igehirdetői felfogásának.

Szász Lajos budapest-budafoki református lelkipásztor Ravasz Lászlónak a református belmissziós és ébredési mozgalmak megújításában betöltött szerepét ismertette. Ravasz belmissziós programja egyszerűen megfogalmazható volt: „az egyházat missziósítani, a missziót egyháziasítani.” Az igazi belmisszió szerinte nem más, mint „megszervezett és teljesen kifejlesztett gyülekezeti élet a maga egyetemes rendszerében”. Ennek megvalósítását megnehezítették az egyház és a miszsziói egyesületek közötti konfliktusok, Ravasznak végül mégis sikerült az egyház keretein belül kiépíteni az egységet.

Komoly egyházépítő tevékenysége, vagyis a pásztori szolgálat és a lelkek építésére szánt evangélizációs munka előkészítésére Ravasz László beiktatását követően canonica visitatióba kezdett.

Szatmári Judit levéltáros, a Ráday Gyűjtemény munkatársa elmondta: az egykori dunamelléki püspök 1921 és 1930 között végiglátogatta az egyházkerület mintegy 250 gyülekezetét. Részletes kérdőívvel vizsgálta az istentiszteletek, a pásztori és belmissziói munka, az iskolaügy, az egyházkormányzat és az egyházi vagyon kérdését, amelyet a személyes találkozáskor tárgyalt meg a presbitériumokkal. Ennek köszönhetően átfogó kép bontakozott ki előtte az egyházkerület állapotáról.

Ravasz félreállítása a kibontakozó kommunista diktatúra egyházellenes támadásának a nyitánya volt – hangzott el Lányi Gábor lelkipásztor-egyháztörténész, egyetemi docens, a HTK Egyháztörténeti Tanszéke oktatójának előadásában. „Személyében egy rádióból ismerős hangnak, egy érának, egy nemzedéknek üzentek hadat az új térfoglalók. A lemondáshoz vezető események láncolatában bolsevik machiavellista eszköztárral, a fokozatos nyomásgyakorlás válogatott eszközeivel végrehajtott tudatos folyamatot láthatunk.” Ravasz azonban lemondatása után is ismerős hang maradt, tovább szolgált, alkotott, hatott – mondta Lányi.

A nyugdíjas püspök tevékeny életet élt, és folyamatos, széles körű kapcsolatot tartott fent nemcsak egykori szolgatársaival, közéleti szereplőkkel, hanem a fiatalabb nemzedékkel is. 1956. november 1-jei rádióbeszédében már újszerű gondolatokkal jelent meg a közvélemény előtt – ismertette előadásában Csűrös András Jakab református lelkész, a KRE Pedagógiai Karának oktatója.

„Ravasz László szerint az ideális egyház-állam kapcsolatban az egyház a híveiből él és nem kap államsegélyt, cserébe az állam nem szól bele az egyház belügyeibe. A testvéri szeretetet forradalmi, de leginkább evangéliumi, Krisztus-központú megújulással gondolta elérhetőnek.”

Az újraépítés programja

Ravasz László huszonhét esztendőn át szolgált dunamelléki püspöki tisztségében egészen 1948as lemondatásáig. Kálvin téri lelkipásztorként még öt év adatott neki az igehirdetői szolgálatra, majd néhány kivételes hónap az 1956-57ben kibontakozó, a forradalom idején szárnyra kapó, de csakhamar kisiklatott Megújulási Mozgalomban – ismertette ünnepi előadásában Bogárdi Szabó István volt dunamelléki püspök, aki úgy véli, máig nem született igazán kiegyensúlyozott történelmi munka Ravasz László összetett pályaképe bemutatására.

Ravasz László drámai és tragikus változások, törések, szakadások világát találta Dunamelléken, ám önfeladás helyett eltökélte magát az újrakezdésre – fogalmazott az előadó. „Dunamelléki püspökként a maradék összegyűjtését, az erők rendberakását, megfelelő csoportosítását, okos felhasználását kellett végrehajtania, és ez elég is lett volna. Ravasz László azonban az újraépítés egyházkormányzati programjával érkezett, és ezt püspöki szolgálatának végéig szem előtt tartotta.”

Azt is látta, hogy programja roppant feszültséget teremt misszió és pásztori szolgálat között, mert a misszió folytonos igyekezet az evangélium közlésére, míg a pásztori szolgálat a megébredtek és Krisztus-követők gondozása. „A misszió folyton feszegeti a kereteket, és bátran hajlítja magához az adott lehetőségeket és eszközöket, a pásztori munka inkább szilárdítja, erősíti a kereteket, és tartózkodik az innovációtól. Az egyik kerítést bont, a másik kerítést húz.”

Ravasz László mélyen hitt abban, hogy Magyarország állapota csak evangéliumi erőkkel jobbítható. „A misszió – közvetlenül az evangélizálás – az egyetlen út, amelyen a holnapba átmehetünk – mondta 1932-ben.” Bár ismerte a keresztyénség történelmi paradoxonját is, nem félt a megújítás munkáihoz társadalmi és politikai kapcsolatokat keresni és használni – tette hozzá Bogárdi. „Tudta, hogy a világ krisztianizálása könnyen a visszájára fordulhat és a keresztyénség szekularizálása lesz belőle, de vállalta ennek kockázatát.” Ravasz László püspöki szolgálata nem dunamelléki sajátosság némi erdélyi ízzel, hanem az egész magyar reformátusság, sőt, bizonyos értelemben az egész magyar keresztyénség jellegzetes tükre. Örökségében, amely egyszerre szellemi és történeti, van azonban fájdalmas és józanságra intő is elem is. „Amilyen tévedhetetlenül ítélt a totális diktatúrák felől, olyan fájdalmas a tévedése a zsidóság ügyében. És ez intő példa a mi nemzedékünk számára, hogy csodálatos építőmunkában, az egyház viszonylagos jó helyzete közepette és nagyszerű emberek körében is oda kell figyelnünk arra, hogy a roppant társadalmi mozgásokban könnyű elsodródni” – fogalmazott Bogárdi Szabó István.

Múltat, jelent és jövőt egyben tartani

Ravasz László a kegyelembe fogadottság példája – hangzott el Balog Zoltán ünnepi prédikációjában. A dunamelléki püspök Ravasz 1971-es Újszövetség-fordításából felolvasva hirdette Isten Igéjét. „Ő a miénk harcaival, kérdéseivel, tévutaival, győzelmeivel és áldott szolgálatával, hiszen nemcsak neki volt egyházkerülete, hanem fordítva is volt és van. Isten ajándékozta őt nekünk, hogy egyszerre segítsen minket nagysága és eltévelyedése is a kegyelem által.” Balog Zoltán kiemelte: „Ezt a gazdag örökséget, a múltat, a jelent és a jövőt egyben tartani – ehhez egy vagy két ember is kevés, mindenkinek hozzá kell tenni a magáét. A magyar református múltból következő jövőt fogadjuk el együtt Isten kezéből, és szolgáljunk érte, tegye meg érte mindenki azt, amit a saját helyén megtehet.”

A Parókia portálon megjelent beszámolók alapján szerkesztette: Barna Bálint Képek: Füle Tamás