Kamasztavasz az online térben

Minden eddiginél nagyobb teret nyert az online tér a 12–16 éves kamaszok életében a járvány kezdete óta. Pap Erika klinikai szakpszichológus, szimbólumterapeuta szerint nemcsak azt érdemes meglátni, mit vesz el a virtuális világ a fiataloktól, hanem azt is, hogy mit ad nekik.

Sokkal több kamasz fordult pszichológushoz, mint általában, megnőtt az öngyilkosságok száma, de gyakori a felborult bioritmus, a felerősödő alvás- és evészavar, az önsértés és bizonyos szociális kapcsolatok zavara is – osztotta meg tapasztalatait a gyerekek és kamaszok lelki segítségnyújtására elköteleződött MURMO Terápiás Műhely alapítója, Pap Erika Kamasz tavasz az online térben című szülőknek és pedagógusoknak tartott előadásán a taliándörögdi református templomban, az idei Művészetek Völgyében. Vajon miért lehet a kamaszok számára mégis „tavasz”, azaz a kiteljesedés lehetősége az online tér? „Szót válthatnak valakivel, és sikereket érhetnek el, hiszen például a videójátékokban nyújtott teljesítményükért cserébe jutalom jár. Javulhat az önértékelésük, oldódhat a szorongásuk, és kimenekülhetnek a családi kapcsolatok nehézségeiből” – sorolta a szakember. Erre szükségük is volt, hiszen a járvány során többször is jelentősen szűkült a mozgásterük. Ám a felnőttekkel ellentétben a kamaszok nem mindig dönthettek szabadon arról, hogy mivel töltik a rendelkezésükre álló teret és időt, hiszen a szülők gyakran befogták őket a ház körüli munkába, ha már otthon vannak. Néhányan a bőrt is lekaparták magukról, mivel a fizikai világ és benne az emberi kapcsolatok nem nyújtottak elegendő biztonságot és szabadságot. „Az elmúlt több mint másfél évben volt olyan kamaszunk is, aki hónapokig a szobájában kuksolt, egyetlen kapcsolata a külvilággal az internet volt, és csupán hetente egyszer jött ki onnan, a terápiás ülésre.” A szakember elmondta: azoknak a fiataloknak, akik tíz hónapig bezárkózva éltek, az idei nyár sem hozott igazi felvirágzást, mert addigra kiestek a társasági életből, nem volt közösségük, akikkel kimozduljanak, közös programokat szervezzenek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása a 6–18 évesek számára legalább napi hatvan perc mozgás. A Magyar Diáksport Szövetség hazai felmérése szerint 2020-ban a lányok 16,3 százaléka, a fiúk 23,8 százaléka mozgott legalább ennyit. 2021-re ez a szám a felére csökkent – a kamaszok még sétával sem töltöttek ennyi időt naponta.

Leválás helyett bezárkózás

A kamaszkor időszaka úgynevezett normatív krízis, ami fizikailag és lelkileg egyaránt terhelt, erre jött egy világméretű krízis, ami fizikai beszűkülést hozott magával, pedig a kamaszok számára épp a leválás alapvető életfeladata következett volna – mutatott rá Pap Erika. „A kamaszkor sajátosságai közé tartozik, hogy ilyenkor nehéz a szociális térben működni, ezért egy stabil közösség valódi támaszt jelent. Akikkel mi dolgozunk, általában egyedül vannak. Furcsa, átláthatatlan térben érzik magukat, az otthoni konfliktushelyzetek pedig tovább terhelik őket. Könnyebb választás nekik az online tér és az azzal járó viszonylagos nyugalom.” tosan manipulálhatják a felhasználókat, hogy fenntartsák a keresletet a játékokra” – magyarázta Pap Erika. „A játékfejlesztők nem elégedettek, amíg a vérnyomás el nem ér egy igen magas értéket, minden új fejlesztés a függőség kialakulását és fenntartását segítheti elő.” Ráadásul a multiplayer játékok azonos időben, más-más térben játszott csapatjátékot jelentenek, ami a közösségélmény miatt is fontos a résztvevőknek.

Rituáélékkal a függőség ellen?

Bár a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló BNO-10 kódrendszerben még nem szerepel a videójáték-függőség, függőségnek számít, ha tartós, visszatérő késztetésről van szó,

amelynek elmaradása esetén sóvárgást érez a kamasz – állítja a szakember. De mitől keletkezhetett egyáltalán ez a vákuum? „Mivel a modernkori társadalmakban nincs már rituáléja a kamaszkorból a felnőttkorba lépésnek, a fiúk nem tudnak hol összecsapni, erőt demonstrálni. Ezek a játékok ezt a szükségletet is kielégítik” – véli Pap Erika. „A kamaszoknak tudnia kell, mekkora ez erejük, mekkorát tudnak ütni, ha nagyot kiáltanak, az hogy szól – anélkül, hogy zavarnák a túlhajszolt szülőt, hiszen ezt is tiltják nekik.” A függőséget kialakító játékok e szerint hasonló elvekre épülnek, mint a rituálék. „Meghatározott sorrendben történnek a dolgok, bizonyos szabályokat kell követni, a háttérben megszólalnak zenék, amelyek megfelelő ritmussal szolgálnak, és általában van bennük szertartásos rész.” Vagyis a fiúk összecsaphatnak egy másik fiúval, miközben ez ma már igen kevéssé lehetséges egy olyan társadalomban, ahol a köznevelés tetemes részét nők végzik. „Egy kamasznak szüksége van arra, hogy a testében zajló őrületes nagy változásokat sajátjává tudja tenni. Eközben a társadalmunk meg akarja spórolni a szenvedést, és csak az örömöt hajhássza. Csakhogy a szenvedés az öröm velejárója. Igazi öröm nem hull az ölünkbe, azért meg kell küzdeni.” A szakember hangsúlyozta: érdemes lenne a felnőtté válás rítusait viszszaépíteni a kultúránkba. Szerinte a konfirmáció lehet ilyen határ a hívő családok életében. „Az első korty bor szimbolikus értelmű: a fiatal úrvacsorázó felnőtt tagjává válik az egyháznak. Emellett új hagyományokat is lehet teremteni.”

A járvány idején valamelyest legálisan elvonulhattak az okostelefonnal vagy a laptoppal, hiszen a távolléti oktatással amúgy is megnőtt a monitor előtt töltött órák száma. Sok fiatal azonban az online térben ragadt, a kamaszok egy részén pedig elhatalmasodott a játékfüggőség. „Az online játékok és közösségi platformok jutalmazó rendszerként működnek, erre a férfiaknak érzékenyebb az idegrendszere, a fejlesztők pedig tuda-

Mi történik a terápián?

A multiplayer játékok megjelenésekor még sok szülő nem tudta, milyen veszélyekkel járnak ezek, hagyták a gyereket, hadd játsszon – idézi fel a szakember. „Öt-nyolc éve még nem hitték el, hogy a függőség valós probléma a gyerekeik életében, ma már a többség tudja, hogy határokat kell szabni.” Az időkeretek felállítása mellett fontos, hogy rálássunk arra is, mi célt szolgál a kamasz online tevékenysége. A terapeuta ugyanezt teszi, amikor az online játéktérbe ragadt kamasszal dolgozik. „Megpróbálom megérteni, mi volt az a pont, amiért ő ezt a tevékenységet választotta, majd megismerem magát a játékot is, és azt, ahogy ő abban működik.

Miért épp azon a poszton vagy abban a szerepkörben játszik, és ez hogy illik a személyiségéhez? Van, aki nem is tud ekkor még másról beszélni, mint a játékról. Ezután én is letelepszem mellé egy úgynevezett átmeneti valóságba. Bemegyek abba a térbe hozzá, ha kell, játszom vele. Ő tanít engem arra, hogy mit csinál, én pedig figyelek, és emberként reagálok rá. Érzek helyette, vele. Kimondom, hogy ez most félelmetes, ez most nekem ilyen, ez most olyan, vagy hogy ez nekem így nézne ki a valós életben. Ezzel serkentem majd az ő reflexiós készségét is. Egy idő után pedig elkezd kapcsolódni abban az átmeneti valóságban, még a játékon keresztül, de már egy valós emberrel: velem. Ez az átmeneti valóság van, hogy tíz hónapig tart. Ez idő alatt eljutunk oda, hogy a kamasz párhuzamot tud vonni a saját élete és a játékbeli tevékenysége vagy az abban előforduló szimbólumok között.”

Rosszabb, mint a folyosói bunyó

Az online térben időző fiatalokra nézve nemcsak a játékfüggőség kialakulása jelenthet veszélyt, hanem a kontrollálatlan erőszak más formái is. „A Facebookon arctalan, álnéven írt lejárató kommentektől az érintett megkérdezése nélkül róluk feltöltött képeken, videókon át a messengerüzeneteken érkező ismeretlen megkeresésekig sok minden előfordulhat. Az erőszakoskodók gyakran bele sem gondolnak, kire milyen hatást tesz egy-egy beszólás vagy el nem távolított fotó. A zárt csoportokban, százak, ezrek előtt történő lejárató üzenetváltások helyett gyakran még egy folyosói bunyó is könnyebben kezelhető trauma lenne” – állítja a szakember.

Szexuális ragadozók terepe

A közösségi platformok a szexuális ragadozóknak is lehetőséget adnak a sebezhető, visszajelzésre és elismerésre vágyó fiatalok becserkészésére. Ők gyakran a kedvesség álcája mögött igyekeznek behálózni az érzelmileg kiszolgáltatott, gyakran online kiközösítést, bántalmazást is megtapasztaló fiatalokat. A pozitív visszajelzésre vágyó, bizonytalan kamaszok számára jó társaságnak tűnik a hirtelen felbukkanó idegen. Tehetségüket, szépségüket méltányolva barátságot, idővel karriert is kínálnak nekik. „Előfordul, hogy az újdonsült ismerőssel egy hónapig csak a természetről beszélgetnek, az illető megdicséri a fiatalt, milyen jó fotókat készít, és újabbak készítésére is biztatja. A barátság épül, a szülők pedig örülnek, hogy a gyerekük legalább kimegy a házból, pedig valós kapcsolatai továbbra sincsenek. Idővel a kamasz egyre kompromittálóbb instrukciókat kap, például egy sejtelmes aktkép készítésére felhívót, zavarba jön, nem tudja, hogy le is tilthatja az illetőt vagy szólhat egy felnőttnek. Ezek komoly bűnbandák, amelyek sokszor az online játékokon keresztül érik el a gyerekeket. Miután elegendő kompromittáló fotó került a birtokukba, azzal fenyegetőznek, hogy felhívják a gyermek szüleit.” Ahogy a képek durvulnak, úgy nő a szorongás a kamaszban, különösen, ha bizonytalanul kapcsolódik. „Volt, amikor a kutya vette észre, hogy a gazdija mennyire rosszul érzi magát, és odament, megszeretgette, ami oldotta a szorongását a fiatalnak, és így már el merte mondani a szüleinek, hogy zaklatják, aztán rendőrségre került az ügy. Hosszú idő, míg ez a feszültség kiszáll a lélekből.”

Mit tegyen a szülő?

Mégis mit tehetnek a szülők most, amikor ismét egész osztályokat zártak karanténba? „Nem tudjuk megóvni a gyermekeinket az online világ előretörésétől, nehéz is ezzel tartani a lépést, de utánaolvasással sok alapvető dologról tudomást lehet szerezni” – állítja a pszichológus. Pap Erika azt javasolja a szülőknek, hogy tájékozódjanak és beszélgessenek a gyermekeikkel arról, mivel töltenek időt a virtuális térben, és az miről szól. Merjenek kérdezni, hiszen ezt joguk van tudni, ha pedig nem értenek valamit, a fiatalok el tudják magyarázni nekik, hogy működik ez a világ. „Fontos, hogy a szülők legyenek nyitottak, ugyanakkor állítsanak fel határokat. A kamaszoknak szükségük van határokra. A szülők gyakran nem mernek mást, csak jutalmazni, miközben a számítógépes játék bizony mer szankcionálni: pontot von le, kizár. Az, hogy a fiatalokat ez vonzza, annak is a jele, hogy szeretetteljes keretekre van szükségük, hiszen azok tartják meg őket.” Figyelmeztető jel lehet az is, ha a gyerek inkább online barátságokat ápol, semmint élő, személyes kapcsolatokat. „Elengedhetetlen, hogy a szülőnek jó kapcsolata legyen a gyermekével, mert ha ez hiányzik, akkor a fiatal még kevésbé fogja bevonni őt az életének ebbe az elszigetelt terébe. Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy a leválás a digitális teret is érinti, az pedig nem valósulhat meg akkor, ha a szülő minden képet láthat és kommentálhat a gyerekéről.” Akik eddig bizonytalanok voltak a kapcsolataikban, egy ilyen krízisidőszakban is azok lesznek, de jó hír, hogy a személyiség gyógyulni akar – hangsúlyozza a szakember. „Bármilyen rossznak néz is ki valami, a mögött túlélési szándék van. Mint ahogy az is menekülési stratégia például, ha valaki a betegséget választja, de mindig marad a személyiségnek ép része.” A helyzet tehát nem kilátástalan, a mostani kamaszok pedig szerinte e tekintetben már jobb szülők lesznek, mert ismerik a digitális világ veszélyeit. A tiltsd le és jelentsd szabályáról azonban akkor is tudniuk kell, ha most még az online tér jelenti számukra a tavaszt, azaz a vágyott kereteket, visszacsatolást és törődést.

Jakus Ágnes Kép: Elek Orsolya