„Aurélie története olyan, mint egy könnyű szuflé.”
Nicolas Barreau (1980) Párizsban született, a Sorbonne-on tanult romanisztikát és történelmet. Ma egy könyvesboltban dolgozik a Szajna bal partján, de távolról sem élet-idegen könyvmoly. A Thiele Kiadónál megjelent, Párizsban játszódó, nagy sikerű regényeivel – die Frau meines Lebens (Életem asszonya, 2007), Du findest mich am Ende der Welt (A világ végén megtalálsz, 2008), Eines Abends in Paris (Egy este Párizsban, 2013) – lelkes olvasók széles rétegeit hódította meg. Harmadik regénye, A nő mosolya (2010) világszerte a bestsellerlisták élére került.
Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…
PArKKiAdo.Hu iSBN
Nicolas A nő Barreau mosolya
Weltbild
Nicolas Barreau
A nő mosolya
Tévedések romanTikus vígjáTéka
2900 FT
978-963-355-064-9
www.facebook.com/parkkiado
Park köNyvkiadó
„Mintha az égből pottyant volna, úgy állt előttem. A hang tulajdonosa karcsú, fiatal nő volt, sötétbarna szövetkabátban és antilopcsizmában, hanyagul nyaka köré vetett kötött sállal. Hosszú haja úgy lobogott és csillogott a folyosó bágyadt fényében, mint az arany, és habozva tett felém egy lépést. Sötétzöld szemével kérdő pillantást vetett rám. Csütörtök este volt, valamivel fél hét előtt, és egyszerre déjà vu érzésem támadt, amivel hirtelenjében nem is tudtam mit kezdeni. Álltam mozdulatlanul, és úgy meredtem a sötétszőke nőre, mint valami jelenésre. – Chabanais urat keresem – ismételte meg komoly ábrázattal, majd váratlanul elmosolyodott. Mintha napsugár suhant volna végig a folyosón. – Nem tudja véletlenül, bent van-e még? Te jó ég, én ismerem ezt a mosolyt! Úgy másfél évvel ezelőtt már találkoztam vele. És ezzel a hihetetlenül vonzó mosollyal kezdődött regényemben a cselekmény.”