Alice Munro: Nyílt titkok - részlet

Ebben a meglepetésekkel teli nyolc történetben Alice Munro, a novella műfajának élő klasszikusa a tőle megszokott virtuozitással és humorral, lélegzetelállítóan biztos kézzel örökíti meg azokat a pillanatokat, amikor valaki lerázza magáról a konvenciókat, a múltat, a végzetet. © Derek Shapton

ALICE MUNRO 1931-ben született Winghamben, Kanadában. Tizenkét novelláskötete, két válogatott novelláskötete, valamint egy regénye jelent meg. Számos rangos díjat és kitüntetést kapott, köztük Kanada főkormányzójának Irodalmi Díját háromszor, a Giller-díjat kétszer, a novellákért járó Rea-jutalmat, a Lannan Irodalmi Díjat, Anglia W. H. Smith Irodalmi Díját, az Egyesült Államok Nemzeti Könyvkritikusi Körének díját, az Edward MacDowell irodalmi medált és a Nemzetközi Man Booker-díjat.

2013-ban a Svéd Akadémia neki, „a kortárs novella nagymesterének” ítélte az irodalmi Nobeldíjat.

A PARK KIADÓNÁL MEGJELENT KÖTETEI

Szeret, nem szeret… (2006, 2008, 2013, 2014) Csend, vétkek, szenvedély (2007, 2013) Egy jóravaló nő szerelme (2008, 2009, 2013) Asszonyok, lányok élete (2009, 2013) Mennyi boldogság! (2011, 2013) Drága élet (2014) A boldog árnyak tánca (2015)

A Nyílt titkok megszállottan levelező, rejtélyes és nyughatatlan hősnői minduntalan azzal szembesülnek, milyen megsemmisítő erővel lobbanhat fel újra meg újra a régi szerelem. Alice Munro a tőle megszokott humorral, bölcsességgel és szomorúsággal mesél az élet furcsaságairól: eltűnt iskolás lányokról, a kanadai határvidékre kiközvetített árvaházi menyasszonyról, egy magányosan élő, különc nőről, aki egy felülmúlhatatlanul furcsa vacsoravendégség során egy Ausztráliából érkezett, gazdag, egzotikus kérőre tesz szert, holott ez egyáltalán nem állt szándékában. Ki gondolná, hogy egy, a Balkánon fogságba esett nő romantikus története milyen felszabadító hatással lehet egy másik nőre, aki a férje és a szeretője elől menekül napjaink Kanadájában? Vagy hogy milyen elfojtott traumák vezethetnek egy fiatal házaspár vandalizmusához?

Alice Munro szokatlan sorsú szereplői különös helyet foglalnak el maguknak az olvasó emlékezetében, ugyanolyan nehéz őket száműzni onnan, mint a gyerekkorból ismerős hóbortos, arccsipkedő rokonokat.

PARKKIADO.HU

3990 Ft

WWW.FACEBOOK.COM/PARKKIADO

Munro_NyiltTitkok_vedo-ny-jav.indd 1

2013 IRODALMI

Nyílt titkok

Cynthia Ozick

Alice Munro

Ő a mi Csehovunk, és életműve túl fogja élni legtöbb kortársáét.

PARK KÖNYVKIADÓ

„Van, amikor a lányokon erőt vesz valami, amikor egyenesen csábítja őket a kockázat, hogy csak menjenek tovább és egyre tovább. Hősnők akarnak lenni, kerüljön bármibe. Olyan messzire akarnak elmenni valamilyen tréfában, mint soha senki. Vakmerőnek lenni, rettenthetetlennek, felfordulást okozni – ez minden lány füstbe ment reménye.”

Alice Munro N Y O L C

T Ö R T É N E T

Nyílt titkok Park Könyvkiadó

28/09/16 15:34

Munro_NyiltTitkok_beliv

9/15/16

3:10 PM

Page 19

teket? A barátodnak lesz? – fordult együtt érzôn Louisához. – A barátod odaát van a tengerentúlon?

– Igen – mondta Louisa. Ezek a lányok persze azt gondolják róla, hogy vénkisasszony, és kinevetik vagy sajnálják, attól függôen, milyennek akarnak éppen mutatkozni, jószívûnek vagy keménynek és arcátlannak.

– Hát akkor csak kössed neki jó szorosra! – mondta az a lány, aki éppen lenyelte az utolsó falat zsemlét. – Jó szorosra, hogy meg ne fázzon!

Az egyik lányt a csoportból Grace Horne-nak hívták.

Szégyenlôsnek, de elszántnak tûnt, tizenkilenc éves volt, az arca széles, keskeny ajkát gyakran összepréselte, barna haját simán leeresztve és a homlokába fésülve hordta, és vonzóan érett alakja volt. Grace Horne eljegyezte magát Jack Agnew-val, mielôtt az bevonult, de abban állapodtak meg, hogy egyelôre senkinek nem beszélnek a dologról.

S PA NYOL N Á T HA

Louisa összebarátkozott néhány kereskedelmi utazóval, akik rendszeresen ott szálltak meg a hotelben. Ezek közé tartozott Jim Frarey, aki írógépet és más irodai felszerelést árult, valamint könyveket és mindenféle írószert és papírárut. Szôke, csapott vállú, de különben jókötésû férfi volt, a negyvenes évei közepe felé járt. Ha az ember ránézett, azt hihette volna, hogy valami súlyosabb dolgot árul, olyasmit, aminek nagyobb fontossága van a férfiak világában, például mezôgazdasági gépeket.

Jim Frarey egyfolytában utazgatott a spanyolnáthajárvány ideje alatt is, jóllehet soha nem tudhatta, nyitva 19

Munro_NyiltTitkok_beliv

9/15/16

3:10 PM

Page 20

lesz-e az a kereskedés, amelyikkel üzletelni akart, vagy sem. Néha még a szállodák is zárva voltak, akárcsak az iskolák és a mozik, sôt – Jim Frarey úgy vélte, ez már igazán botrányos – a templomok is.

– Szégyellhetnék magukat a gyáva kutyák – mondta Louisának. – Mit használ az bárkinek is, ha jóformán ki se mozdul otthonról, és csak várja, hogy mikor sújt le rá a betegség? Maga például nem zárta be a könyvtárat, igaz?

Louisa azt felelte, csak akkor, amikor ô maga is beteg volt. Az ô esetében a betegség nem volt súlyos, alig tartott egy hétig, de persze azért be kellett mennie a kórházba.

Nem engedték volna meg, hogy a hotelben maradjon.

– Gyávák! – ismételte a férfi. – Ha az van megírva valakirôl, hogy elpatkoljon, akkor úgyis elpatkol. Nincs igazam?

Megtárgyalták, mekkora a zsúfoltság a kórházakban, hányan haltak meg az orvosok és az ápolónôk közül, és hogy milyen lehangoló a temetések egyhangú sorának látványa. Abban az utcában, ahol Jim Frarey Torontóban lakott, nem messze tôle volt egy temetkezési vállalkozó irodája. Frarey szerint ha valami fontos személyt temettek, aki miatt érdemes volt nagyobb felhajtást csapni, még most is elôszedték a fekete lovakat, a fekete kocsit meg az összes többit.

– Éjjel-nappal folyt náluk a munka – mondta. – Éjjelnappal. – A magasba emelte a poharát, és azt mondta: – Hát akkor egészségünkre! Maga különben makkegészségesnek látszik.

Magában pedig azt gondolta, hogy Louisa sokkal jobban néz ki, mint korábban. Talán elkezdte rúzsozni magát. Sápadt olajbarna bôre volt, és a férfi régebben úgy találta, hogy az arcának nincs semmi színe. Elegán20

Munro_NyiltTitkok_beliv

9/15/16

3:10 PM

Page 21

sabban is öltözködött, és jobban ügyelt rá, hogy barátságos legyen. Korábban váltakozva volt hol ilyen, hol olyan, ahogy éppen kedve tartotta. Ráadásul most whiskyt ivott, bár mielôtt megkóstolta volna, elôbb alaposan felvizezte. Régebben legfeljebb egy pohár bort ivott meg.

A férfi azon töprengett, vajon attól változott-e meg így, hogy akadt egy udvarlója. De ha udvarlója lenne, lehet, hogy jobban adna magára, de nem kezdett volna élénkebben érdeklôdni az összes többi férfi iránt, márpedig Frarey nagyjából biztos volt benne, hogy ez történt.

Inkább arról lehet szó, gondolta, hogy az idô csak megy, és a lehetséges férjjelölteket borzasztóan megtizedelte a háború. Nem csoda, ha ez nyugtalanít egy nôt. Szellemesebb volt, jobb társalgó és csinosabb is, mint a legtöbb férjezett nô. Vajon miért marad magára egy ilyen nô? Talán csak nincs szerencséje. Vagy rosszul mért föl egy fontos helyzetet. Vagy talán túlzottan magabiztos és éles nyelvû volt régebben, és elijesztette a férfiakat?

– Az élet azért nem áll meg – mondta. – Maga jól döntött, amikor nem zárta be a könyvtárat.

Mindez 1919 telének elején történt, amikor a járvány egy újabb hulláma söpört végig a vidéken, pedig már azt hitték, túljutottak a veszélyen. Úgy tûnt, mintha csak ôk ketten lennének az egész hotelben. Még csak kilenc óra volt, de a szállodaigazgató már visszavonult.

A feleségét a kórházban ápolták spanyollal. Jim Frarey a whiskyt még korábban szerezte be a bárban, amely idôközben bezárt a fertôzésveszély miatt – és az egyik ablak melletti asztalnál ültek az ebédlôben. Odakinn az ablakoknak nyomult a sûrû köd. Alig lehetett látni az utcai lámpákat meg azt a néhány autót, amely óvatosan araszolt át a hídon.

21

Munro_NyiltTitkok_beliv

9/15/16

3:10 PM

Page 22

– Ó, nem elvi okokból tettem – mondta Louisa. – Mármint hogy nyitva tartottam a könyvtárat. Sokkal személyesebb okom volt rá, mint hinné.

Fölnevetett, és ígért a férfinak egy különös történetet.

– Ó, úgy látszik, a whisky megoldotta a nyelvemet!

– mondta.

– Nem vagyok pletykás – biztosította Jim Frarey.

Louisa szúrósan nevetve nézett a férfi szeme közé, és kijelentette, valahányszor valaki azt állítja magáról, hogy nem pletykás, szinte minden esetben ennek az ellenkezôje az igaz. Ugyanez a helyzet, amikor valaki megígéri, hogy egy léleknek sem fogja elmondani, amit hallott.

– Ott és annak adja tovább, ahol és akinek csak akarja, feltéve, hogy kihagyja belôle a valódi neveket, és ezen a környéken nem meséli el senkinek – mondta. – Ha ennyit megígér, azt hiszem, joggal remélhetem, hogy ezt meg is tartja. Bár ebben a pillanatban úgy érzem, még az sem érdekelne, ha nem tartaná meg. Ha majd elmúlik a whisky hatása, valószínûleg másképp fogok érezni. Igen tanulságos történet. Az a tanulság belôle, hogy mi, nôk bármikor képesek vagyunk bolondot csinálni magunkból. Na és aztán, mondhatná, mi ebben az újdonság, ezt naponta tapasztalhatjuk! És belekezdett a történetbe: volt egyszer egy katona, aki írogatni kezdett neki a tengerentúlról. A katona emlékezett rá, hogy látta ôt a könyvtárban. Ô nem emlékezett a katonára. De azért barátságosan válaszolt az elsô levelére, és levelezni kezdtek. A katona elmondta, hol lakott a városban, ô pedig elsétált a ház elôtt, hogy megírhassa neki, hogy állnak ott a dolgok. A férfi megírta neki, milyen könyveket olvasott, és ô is beszámolt 22

Munro_NyiltTitkok_beliv

9/15/16

3:10 PM

Page 23

a saját olvasmányairól. Egy szó, mint száz, mindketten elárultak egyet s mást önmagukról, és kezdtek melegebben érezni egymás iránt. Elôször a katona ôiránta, ha a vallomásainak hinni lehet. Ô, Louisa nem az a fajta, aki csak úgy bolond módra beleveti magát egy ilyen érzelmi kapcsolatba. Eleinte úgy gondolta, egyszerûen csak kedves ehhez a fiúhoz. És még késôbb is úgy vélte, annyi az egész, hogy nem akarja durván elutasítani vagy zavarba hozni. A katona kért tôle egy fényképet. Ô lefotóztatta magát, a kép szerinte nem sikerült valami jól, de azért elküldte. A katona megkérdezte, van-e kedvese, és ô, az igazsághoz híven, azt felelte, hogy nincsen.

A katona nem küldött képet magáról, és ô nem is kért tôle, bár természetesen kíváncsi volt, hogy néz ki. De hát nyilván nem egykönnyen csináltathatott volna képet magáról a harctér kellôs közepén. És azt sem akarta, hogy a katona olyan nônek higgye, aki nem áll vele szóba többet, ha a külseje nem üti meg a mértéket.

A katona azt írta, nem reméli, hogy valaha hazatér.

Azt írta, a haláltól nem is fél annyira, inkább attól, hogy úgy végzi, mint néhányan azok közül a sebesültek közül, akiket a kórházban látott. Nem részletezte, de Louisa feltételezte, azokra az esetekre gondol, amelyeknek a híre mostanában kezdett hozzájuk is eljutni – azokra, akik elveszítették a végtagjaikat, megvakultak, vagy ijesztôen összeégtek. Ezzel nem azt akarja mondani, hogy a férfi siránkozott volna a helyzete miatt. Mindössze arról volt szó, hogy arra számított, meg fog halni, és ezt a lehetôséget elônyben részesítette más lehetôségekkel szemben, és hogy ebben a helyzetben gondolt úgy rá, Louisára, ahogy a férfiak a kedvesükre szoktak, és úgy is írt neki.

23

Munro_NyiltTitkok_beliv

9/15/16

3:10 PM

Page 24

Amikor vége lett a háborúnak, beletelt egy idôbe, amíg újra hallott felôle. Mindennap várta, hogy levél jön tôle, de nem jött. Egyetlen levél sem. Ô már attól félt, a katona is egyike lett azoknak a szerencsétleneknek, akik a háború utolsó hetében, utolsó napján vagy éppenséggel utolsó órájában estek el. Minden héten áttanulmányozta a helyi lapot, amelynek minden újabb számában közölték néhány elesett katona nevét, még újév után is, de az övé nem volt köztük. Ezután a lap elkezdte közzétenni azok nevét is, akik épségben hazatértek, nemegyszer fénykép is szerepelt a név mellett, és rövid beszámoló arról, mennyire örült az illetô családja. Amikor aztán egyre többen érkeztek egyre gyorsabb egymásutánban, már nemigen volt hely másra a neveken kívül. És aztán egyszer csak az egyik ilyen listán meglátta a katona nevét. Tehát nem esett el, nem is sebesült meg – rövidesen hazatér Carstairsbe, talán már itt is van.

Ekkor döntött úgy, hogy a járvány ellenére nyitva tartja a könyvtárat. Mindennap biztos volt benne, hogy eljön, lélekben mindennap felkészült a találkozásra. A vasárnapok gyötrelmesek voltak. Valahányszor belépett a városházára, úgy érezte, talán már ott is van, és a falnak támaszkodva várja, hogy ô megérkezzék. Ez az érzés néha olyan erôs volt, hogy emberi alaknak nézett valamilyen árnyékot. Már értette, hogyan hihetik egyesek, hogy kísértetet látnak. Valahányszor nyílt az ajtó, arra számított, hogy a következô pillanatban szembetalálkozik vele. Néha megállapodott magával, hogy mindaddig nem néz föl, amíg tízig nem számolt. A könyvtárat alig látogatta valaki a járvány miatt. Feladatokat adott magának, mit hogyan rendezzen át, különben megbolondult volna. Soha nem zárt be korábban, csak öt-tíz perccel a nyitvatartási idô 24

Munro_NyiltTitkok_beliv

9/15/16

3:10 PM

Page 25

lejárta után. Akkor meg azt képzelte, a férfi bizonyára ott áll az utca túloldalán, a postahivatal lépcsôjén, figyeli ôt, de túlságosan szégyenlôs ahhoz, hogy odamenjen hozzá. És persze aggódott, hátha a férfi is elkapta a spanyolnáthát: ha beszélgetett valakivel, igyekezett a legújabb esetekre terelni a szót, de a férfi nevét senki nem említette.

Ekkoriban teljesen fölhagyott az olvasással. A könyvek borítója megannyi koporsónak tûnt számára, lehetett kopott vagy díszes, de ami azon belül volt, az felôle akár por és hamu is lehetett volna.

Meg lehet bocsátani neki, ugye, meg lehet bocsátani, ha azt hitte, azok után a levelek után, hogy az egyetlen dolog, ami biztosan nem történhet meg, az az, hogy a férfi nem közeledik hozzá, hogy meg sem próbálja fölvenni vele a kapcsolatot? Hogy át sem lépi a küszöbét azok után a vallomások után! Egyik temetési menet a másik után vonult el az ablaka alatt, és ô egyetlen gondolatot sem pazarolt a halottakra, csak az számított, hogy egyik se ô legyen. Még amikor betegen kórházba került, akkor is csak arra tudott gondolni, hogy vissza kell mennie, hogy nem maradhat ágyban, mert az nem lehet, hogy a férfi a könyvtár ajtaját zárva találja. Nagy nehezen lábra állt, és ment vissza dolgozni. Egyik forró délutánon aztán, amikor a frissen érkezett újságokat rendezgette a tartón, egyszerre csak az ô neve ugrott a szemébe, mint valami hagymázas álomban.

Elolvasta a rövid hírt, miszerint a férfi házasságot kötött egy bizonyos Miss Grace Horne-nal. A lány neve nem mondott neki semmit. Könyvtárba biztosan nem járt.

A menyasszony sárgásbarna, barna és krémszínû paszománnyal díszített krepdesinruhát viselt, és bézs szalmakalapot barna bársonyszalagokkal.

25

Munro_NyiltTitkok_beliv

9/15/16

3:10 PM

Page 26

Kép nem volt. Barna és krémszínû paszomány. Ez lett a vége, ez kellett hogy a vége legyen az ô kis románcának.

Csakhogy egy-két héttel azelôtt egyik szombat este a könyvtárban, amikor már mindenki elment, és ô már bezárta az ajtót, és éppen a lámpákat oltogatta, talált az íróasztalán egy papírdarabot. Mindössze néhány szót írtak rá. „Már vôlegény voltam, mielôtt bevonultam.”

Név nem állt rajta, sem a férfié, sem az övé. És megtalálta a saját fényképét is félig becsúsztatva az itatóspapír alá.

Tehát a férfi ott járt a könyvtárban aznap este! Aznap nagy volt a forgalom, gyakran ott kellett hagynia az íróasztalát, hogy megkeressen valakinek egy könyvet, vagy elrendezze az újságokat, vagy hogy néhány könyvet a helyére tegyen. Tehát itt volt ugyanabban a helyiségben, mint ô, és megragadta az alkalmat. De nem fedte föl a kilétét. „Már vôlegény voltam, mielôtt bevonultam.”

– Gondolja, hogy csak meg akart tréfálni? – kérdezte Louisa. – Maga szerint lehet valaki ilyen ördögien gonosz?

– Tapasztalataim szerint az efféle rossz viccek inkább a nôkre jellemzôk. Nem, nem. Ilyesmit ne is gondoljon!

Sokkal valószínûbb, hogy komolyan gondolta. Elôször csak vaktában próbálkozott, aztán elkapta a gépszíj. Legalábbis elsô pillantásra így fest a dolog. Már vôlegény volt, amikor bevonult, nem remélte, hogy valaha épen és egészségesen visszatér, de mégiscsak ez történt. És amikor épségben hazakerült, ott volt a menyasszonya, aki várt rá, mi mást tehetett volna?

– Csakugyan, mi mást? – visszhangozta Louisa.

– Rájött, hogy többre vállalkozott, mint amivel meg tud birkózni.

26