Dr. Dienes Valéria Mozdulatművész, koreográfus, táncpedagógus, táncteoretikus (Geiger Valéria, dr. Dienes Pálné, *Szekszárd, 1879. máj. 25, - +Bp. 1978. jún. 8)
Filozófiából, matematikából és esztétikából doktorált (Bp. 1905) és egyidejűleg a Zeneakadémia zongora- és zeneszerzői szakára is járt. Filozófiai, pedagógiai, esztétikai stb. témájú tanulmányai (Huszadik Század, Nyugat stb.) mellett francia és angol filozófusok műveinek magyar fordításai jelentek meg. Párizsban tanult tovább 1908-12 között mint a Henri Bergson filozófus tanítványa a College de Francé-on. Ugyanekkor ismerkedett meg Isadora Duncan művészetével a Chatelet-ben látott három előadáson, majd Raymond Duncan görögtornatanfolyamain vett részt. E két hatás keltette fel érdeklődését az emberi mozdulatok rendszerezése iránt. 1912-ben Budapesten görög torna néven indított tanfolyamot, majd 1917-től kezdve Orkesztikai Iskola néven folytatta tanítását. Nevéhez fűződik az első magyar táncelméleti írás (Magyar Iparművészet, l915/7.). Az iskola nyilvános bemutatkozása (1917. ápr. 1, Uránia Színház.) a hazai szabadtánc (később mozdulatművészet) első előadása volt Magyarországon. Ezt évente számtalan fellépés követte (Bécsben és Belgrádban is), amelyeken több koreográfiája került előadásra, mint pl. Kinderszenen (1917, z. Schumann), Szeretőm táncol (1918, z. Bartók), szövegtáncolás, pl. Danaidák (1918, sz. Babits), számos k. Bach, Brahms, Debussy, Beethoven stb. zenéjére és Kósa György 1920. évi zenejátéka Mese a királykisasszonyról, aki sohasem nevetett címmel. 1920-22 között Bécsben tanított, majd Nizzában és Párizsban a Duncan-kolóniához csatlakozott (két gyermekével együtt). Hazatérve (1923) Domokos Lászlóné Új Iskolájában tanított, és újból megnyitotta Orkesztikai Iskoláját. Első előadása az 1925. évi Hajnalvárás (z. görög dallamok) c. kórusdráma volt, amelyet 1926-ban A nyolc boldogság (z. válogatás) c. mozdulatdráma követett (mindkettő saját versre). A 30-as évektől kezdve a középkori misztériumjátékok mintájára készített nagy formátumú történelmi kórusdrámákat saját szövegre és főleg Bárdos Lajos zenéjére: Szent Imre misztérium (1930, 1931), A rózsák szentje (1932, z. Kerényi Gy), A gyermek útja (1935) közel ezer szereplővel a Városligetben épített szabadtéri színpadon. A Patrona Hungariae mozdulatjáték (1938) 11 orchémában mutatja be, hogy I. István ország-felajánlása révén a Madonna, mint az ország védőszentje hogyan vezeti át a magyarokat a nagy történelmi megpróbáltatásokon. Későbbi kórusdráma Az élet kenyere (1940, z. Bárdos). - Bibliai témájú művei: Magvető (1933), Menyegző vagy a Tíz szűz (1934), Az anya (1937). Korán megjelent a versek táncos értelmezése, mint pl. Babits M. Laudomeia kórusok (1917), Danaidák (1918), később Engem nem látott senki sem (1930) keretében több költemény, majd a költői arcképek, köztük R. Tagore: Végtelen út vándora vagyok (1930), és Sík Sándor: Nézek szembe a nappal (1930). Ugyanakkor zeneművek megtáncolása, mint pl. Beethoven Mondschein-szonátája (1918), Debussy Tánc (1918), Bartóktól Két sirató ének (1918), Fegyvertánc (1933, z. Gluck), Kék álom (1935, Gershwin), vagy zenei válogatásra komponált mozdulatképek, mint pl. A női divat története (1931) 8 részben, vagy a Kínai templomkertben (1935). - Szintén saját szövegű mesejátékai, mint a Hamupipőke (1934, z. preklasszikusok), Hófehérke (1940, z. montázs), a Csipkerózsa (1931, z. montázs). A Bethlen Margit-féle Meseesten Dienes Valéria a Fehér királylány (1929, z. Schubert) c. táncjátékkal vett részt, amely 1930-ban az egyetlen mozdulatművészeti film része lett. 1929 után a Mozdulatkultúra Egyesület társelnöke volt. Intézete, amelyben több száz növendék mellett 1929-től kezdve tanárképzés is folyt olyan tantárgyakkal, mint mozdulatrendszer, funkcionális anatómia, tánc- és művészettörténet stb. 1944. március 18-ig állt fenn. Orkesztika nevű mozdulatrendszere, amely az emberi mozdulatok és helyzetek tudományos elemzésén alapul és törvényszerűségeit foglalja rendszerbe. Az emberi test mozgása térben megy végbe, időben történik, erőt vesz igénybe és jelentése van. Ezek szerint a rendszer tagozatai a tértan (plasztika), időtan (ritmika), erőtan (dinamika) és jelentéstan (mimika, később Babits javaslatára szimbolika). Megkülönbözteti az élettelen anyag mozgását, amelynek csak oka van, de célja nincs, az élőlény mozgásától, a mozdulattól, amelynek célja is van, sőt jelentése is lehet (amikor valamit közöl). Ezért használja a szerző a mozdulatművészet szót a mozgásművészet helyett. A plasztikában a testet mozdulatfantomnak tekintjük, ami testegységekből, vagyis vonalakból, és az ezeket összekötő forgópontokból áll. A plasztika megkülönbözteti a helyzetváltoztatást (relatív kinetika) és a helyváltoztatást (abszolút kinetika). A ritmika, mint időtagolás megkülönbözteti a mozdulati, a zenei és a nyelvi időmintázást. A dinamika energetikai hullámokkal magyarázza az izomerő és a gravitáció viszonyának változásait. A szimbolika a mozdulatok társadalmi funkciójával, tehát a közléssel foglalkozik, vagyis az előadói kifejezés (expresszivitás) és a nézői befogadás (receptivitás) viszonyával. Ezt a viszonyt vizsgálja az evologika.
http://www.mozdulatmuveszet.hu, http://www.orkesztika.hu
Dr. Valéria Dienes Movement artist, choreographer, dance pedagogue, dance theorist (Geiger Valéria, Mrs. dr. Pál Dienes,Born in Szekszárd, 25 May 1879, deceased Budapest 8 June 1978)
Habilitated as professor in philosophy, matemathics and aesthetics in 1905, Budapest while attending the piano and composer department of the Music Academy in the same period. Besides essays on philosophy, pedagogy and aesthetics, she also published the translations of the works of French and English philosophers. Continued her studies at the College de Francé of Paris between 1908-12 as the student of Henri Bergson. She got acquainted with the art of Isadora Duncan at the same time seeing three of her performances at the Chatelet, then participated in Raymond Duncan’s greek gymnastics courses. These two impressions raised her interest in the systematization of human movements. In 1912 she started her own course in Budapest called greek gymnastics, which she turned to Orkesztika School from 1917. To her name is the first Hungarian essay on dance theory attached. (Magyar Iparművészet, l915/7.). The school’s introduction to the public (1st April, 1917, Uránia Színház.) was the first Hungarian free dance (later art-of-movement) performance. This was followed by many more performances (in Vienna and Belgrad too) with the variety of choreographies, as „Kinderszenen” (1917, music by Schumann), „Szeretőm táncol” (My Lover Dances) (1918, music by. Bartók), poem- dances, as „Danaidák” (1918, a poem by Mihály Babits1), many choreographies for the musical pieces of Bach, Brahms, Debussy, Beethoven and for György Kósa’s musical tale in 1920 titled „The Princess Who Never Laughed” Between 1920-22 she taught in Vienna, then Nice, and joined the Duncan-colony in Paris (with her two children). Returning to Hungary in 1923 she taught in Mrs. László Domokos’ school, the ”Új Iskola” (New School) and reopened her own Orkesztika School. It’s first performance was the „Hajnalvárás” (Waiting for Dawn) movement choir in 1925 for ancient greek melodies, which was followed by the „A nyolc boldogság” (The eight happyness) in 1926, both performances were composed for her own poems. From the 1930’s she choreoraphed historical movement choirs of great dimensions, based on the medeival mysteries, for which the basis were her own lyrics and mostly Lajos Bárdos’ music, as the „Szent Imre misztérium” (Saint Emery’s Mystery) (1930, 1931), „A rózsák szentje” (The Saint of Roses) (1932, music by Gy. Kerényi), „A gyermek útja” (The Child’s Way) (1935) with almost a thousand performers, on the outdoor stage of the Városliget (Budapest’s City Park). The movement choir „Patrona Hungariae” (1938) introduces in 11 orchémas how King István the First offers his country to the Madonna, who, as their patroinizing saint leads the Hungarians through their great historical afflictions. Her later movement choir is „Az élet kenyere” (The Bread of Life) (1940, music by Bárdos). – Her biblical pieces are „Magvető” (Sower) (1933), „Menyegző” (Wedding), „Tíz szűz” (Ten Virgins) (1934), „Az anya” (The Mother) (1937). She started creating poem-dances (as poem interpretations in dance) very early, as Mihály Babits’ „Laudomeia kórusok” (Laudomeia Choirs) (1917), „Danaidák” (Danaidas) (1918), many poems and poetic portraits later in the „Engem nem látott senki sem” (Nobody Has Ever Seen Me) (1930), as Rabindranah Tagore’s „Végtelen út vándora vagyok” (I’m The Wanderer of an Endless Road) (1930), and Sándor Sík’s „Nézek szembe a nappal” (I’m Facing The Sun) (1930). In the same time musical pieces are danced as Beethoven’s „Mondschein Sonate” (1918), „Debussy Tánc” (Debussy Dance) (1918), „Két sirató ének” (Two grieving song) by Bartók (1918), „Fegyvertánc” (Weapon Dance) (1933, music by Gluck), „Kék álom” (Blue Dream) (1935, music by Gershwin), or movement picturesques comosed for musical selections, as „A női divat története” (The History of Women’s Fashion) (1931) in 8 pieces, or the „Kínai templomkertben” (In a Chinese Church Garden) (1935). – Tales with her own lyrics were the „Hamupipőke” (Cinderella) (1934, music by preclassical composers), „Hófehérke” (Snow White) (1940, music: montage), the „Csipkerózsa” (Sleeping Beauty) (1931, music: montage). On Margit Bethlen’s „Meseest” (A Tale Evening) Valéria Dienes participated with the performance of „Fehér királylány” (White Princess) (1929, music by Schubert), which became the part of the only art-of-movemental moving picture in 1930. From 1929 was the associate chairman of the „Mozdulatkultúra Egyesület” (Movementculture Association) Her institute, where hundreds of student grew up also was the home for teacher’s training from 1929 with classes like movement system, functional anatomy, dance- and art history, the school remained open until the 18th March 1944. Her movement system is named Orkesztika, that is the science of the human movements, which through the analisation of the movements wants to discover the interactions and communication, the structure, the functions. The movement of the human body is situated in space, happens in time, requires power and has meaning. By these basic ideas the system’s sections are the study of space („plasztika”), the study of time („ritmika”), the study of power („dinamika”) and the study of semantics („mimika”, later for Babits’ suggestion „szimbolika”). It distinguishes the moves of the dead matter, as it only has cause but not intention, from the moves of the living creature, the movement, that has cause and can have intention, (when it is to communicate something) That’s the reason for using the term „art-of-movement” In plasztika we concern the body as the movement-phantom, that is built of body units, as lines and turning points that connect them. Plasztika makes a distinction between the change of posture („relatív kinetika”) and the change of space („abszolút kinetika”). Ritmika, as the articulation of time differentiates the patterns of time in the case of movement, music and language. Dinamika explains the changing relations between the power of the muscles and gravitation by the means of waves of energy. Szimbolika is observing the social functions of the spectator’s receptions. This relation is observed by the „evologika”.
1
Mihály Babits (1883-1941) poet, writter, critic, translator, the cousin of Dr. Valéria Dienes http://www.mozdulatmuveszet.hu, http://www.orkesztika.hu