Sz. Tóth Gyula
Iskola a határon túl és innen1 Európai tanszemle az élet iskolájában (2. rész) Rosszul esik a regnáló köztársasági elnök kijelentése. Egyrészt, mint magyar állampolgárnak, mert bánt, hogy kellő ismeret nélkül mond ilyeneket. És igaza van Sarkozynek, találó az utolsó kérdése! Tudom, mert itt élek. Én tisztelem Franciaországot, a köztársaságot, elsősorban a derék francia embereket. Mondhatom, elég alapos a tudásom a francia történelemről, irodalomról, tanítom a nyelvüket, részt veszek a két kultúra közvetítésében, készítettem Francia nyelvű tanítási programot, a közép-haladó címe: Correspondances – Kapcsolatok, Baudelaire nyomán. Nemrég jelent meg egy kötetem: Egy franciatanár irodalmi kalandozásai, benne a Fűzfa Balázs által összeállított 12 legszebb magyar vers francia adaptációinak feldolgozásával. Több francia vonatkozású cikkem van erre-arra, jó néhányszor voltam Franciaországban, ösztöndíjasként, tolmácsként és magánúton. Szóval, mint kultúraközvetítőt is bánt Hollande kijelentése. Most írjak neki levelet, mint Boris Vian egykoron: „Monsieur le Président”…? Igaz, az író, költő, zenész, tehát művész más téma kapcsán szólt az elnökhöz: háború volt, a háborúzás ellen tiltakozott. Most is háború van szerte a világban, Európában is. És akkor felvilágosodás köztársaságának vezetője is háborúzni kezd – ártatlanok ellen. Nem írok neki levelet, úgysem olvasná el. Nem szeret olvasni, szépirodalmat sem, erre büszke. (Lehet, hogy jobban ismerem a francia irodalmat, mint ő?) De hogy mélyebben átélem, az biztos. És kellő transzformációval igyekszem mára aktualizálni. Ebben segít például Pierre Chaunu Felvilágosodás című hatalmas munkája, amelyet kiváló tanárom, Nagy Géza fordított magyarra. (Az elnöknek ezt nem kell tudnia, de tartok tőle, hogy az eredeti művet sem ismeri.) Nem írok levelet az elnöknek. Szurkolok viszont Franciaországnak, hogy találjon vissza a „fényesebb” útra, merítsen ihletet a Fény századából. A Belle Époque ragyogásából, békebeli hangulatából, melyet a 20. századi háborúk megtépáztak ugyan, de a II. világháború után emberi-alkotói fejlődésnek indult az ország, de Gaulle vezetésével. Sajnos, mindez a hetvenes évek végéig tartott. Azóta: „Les Fleurs du mal” – „A Romlás virágai” (Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád fordításában), „A Rossz virágai' (régebben György Oszkár, Térey Sándor, újabban, Tornai József fordításában). Mindegy, a lényeg: a „mal”, a „baj”. A magyarok összejöveteléről franciáknak. Az idei színpompás csíksomlyói zarándoklatról készült videofelvételt, a kultúraközvetítés jegyében, tájékoztató ismeretekkel elküldtem francia barátaimnak. („Pèlerinage massif des Hongrois et des Sicules à Csíksomlyó” = http://visegradpost.com/fr/2016/05/13/pelerinage-hongrois-siculescsiksomlyo/) Kettő a reflexiókból: „Köszönöm e csodás hitbéli üzenetet. Nem tudtam, hogy Mária ennyire szeretett és csodált a magyarok körében, ő minden nép anyja, szerte 1 Az írás első része a Partium 2016/2. számában jelent meg
82
.
Partium