N E M Z E T I É S T ÖR T É N E L M I E M L É K H E LY E K
Az emlékhelyek szerepe a hungarikumok rendszerében Az örökséget, amit elődeinktől kaptunk, nem múzeumi tárgyként kell továbbadnunk a jövő generációjának, hanem az életük részévé kell tenni, hogy megértsék és szeressék azt. Ha ez sikerül, akkor van értelme a nemzeti értékek népszerűsítésével foglalkozni.
Forrás: hungarikum.hu
Babits Mihály a magyarság tartalmát a nemzeti hagyományban, azaz „sorsemlékekben”, szellemi és érzelmi élmények összességében látta. Ezt ma leginkább kollektív emlékezetnek hívjuk, amely valós kapcsolatot sejtet az egyén és a közösség együtt megélt, ugyanakkor áthagyományozott élményei között. Az egyén és a közösség (nemzet) azonban nem pusztán egymással állnak közvetlen interakcióban, hanem a térrel is, amelyben léteznek. Vajon a magyar ember teljesítményére, személyiségjegyeire hatott-e a hely, az éghajlat? Csak mi alakítottuk a tájat, vagy a táj is alakított bennünket? Babits szerint: „Képzeletünk, érzésvilágunk, egész kul4
túránk, az itteni tájak és éghajlat színeiből, benyomásaiból, hangulataiból szövődött.” A Kárpát-medence, „ez a szép kerek terület a magyar lélek szülőágya és nyújtózó matraca, ez a magyar vér vegyítőedénye, s kultúránk festékespalettája.” (Forrás: Babits Mihály: A magyar jellemről. In. Szekfű Gyula (szerk.): Mi a magyar? Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1939. 54-55. o.) Ezt a színpompás „festékespalettát” szeretnénk megőrizni például a Nemzeti Örökség Intézetének munkája és a hungarikum mozgalom segítségével. Ez talán a legfontosabb közös pont. Nyilvánvaló, hogy vannak helyek a Földön, amelyek visszahatnak az emberre,
így nemcsak földrajzi behatárolhatóságuk van, hanem szellemi kiterjedésük is. Magyarországon és az egész Kárpát-medencében is számos olyan helyszínnel találkozhatunk, amely az egész nemzet számára meghatározó történelmi és szimbolikus jelentéstartalommal bír. Ezeket a Nemzeti Örökség Intézete jelöli meg és fogja össze ernyőszervezetként. Büszkék vagyunk rá, hogy számos helyszín ezek közül átfedésben van a Hungarikumok Gyűjteményében található elemekkel. Így például Budapesten a Budai Várnegyed nemzeti emlékhely, de említhetném akár a Vizsolyi Bibliát is, amelynek egyik fennmaradt példányát egy törté-