VIDA PÉTER A művészet küldetése, hogy értéket teremtsen

VIDA PÉTER | Rendező, színész, állandó közreműködője a Rádiókabarénak, szinkronizál, számos hangjáték szereplője, műsort vezet, közben a drámától a zenés színházig minden műfajban otthonosan mozog. A Thália Színház népszerű színművészével, Karinthy-gyűrűs humoristával beszélgettünk.

A MŰVÉSZET KÜLDETÉSE,

HOGY ÉRTÉKET TEREMTSEN

Milyen előadásban láthatjuk legközelebb? – A rögtön a beszélgetés után, ma este kezdődő Álmomban megcsaltál című bohózatban. Az eredetileg 1892-ben, Párizsban, majd rá öt évre Budapesten is bemutatott művet Hamvai Kornél helyezte át a mai korba. Ezzel a darabbal nyitotta meg újra kapuit – 2021. május 15-én, a fővárosi színházak közül elsőként – a Thália. Mi is nagyon vártuk már, hogy személyesen találkozzunk a közönségünkkel. Az alkotásnak remek a humora, rengeteg vicces szituáció van benne, és a nézők is szeretik. Legnagyobb örömünkre a bemutató óta telt házzal megy. A humor mindig közel állt hozzám, gyerekként például bohóc szerettem volna lenni. Fontos nevetni az életben és megnevettetni másokat. Ez begyógyítja a sebeket és segít átlendülni a nehéz pillanatokon. – Tehát a megoldás: mindig önfeledten nevetni? – Nem mindig és nem mindenáron. De ha az ember jó értelemben véve tud másokon és önmagán nevetni, akkor az élet nehézségeire sokkal könnyebben talál megoldást. Ez viszont csak akkor működik, ha tiszta szívből és természetesen történik. Nincs annál rosszabb, mint amikor azt mondják, hogy most kötelező nevetni vagy muszáj nevettetni. – Sok műfajban mozog otthonosan. Tudatosan alakult így a karrierje? – Nem egészen! A színész nem magányos alkotó, mint például egy szobrász, író vagy képzőművész. A pályáját sok minden befolyásolhatja, de bármilyen lehetőséget is hozzon az élet, egy fontos dolgot nem szabad elfelejtenie: nincs kis és nagy szerep. A színpadon, legyen szó bármilyen műfajról, mindig a legjobbat kell kihoznia magából. Színészként az ember szívesen gyakorol és több területen kipróbálja magát, aztán az élet és a tehetsége úgyis eldönti, miben tud maradandót alkotni. S mint minden téren, ehhez is sok szerencse kell, hiszen nem mindegy, milyen feladatokat osztanak rá, amelyek esetleg meghatározhatják az egész életútját. Hálás vagyok a sorsnak, hogy eddig a legváltozatosabb feladatokkal kínáltak meg. Én mindig megpróbáltam – a maximumot nyújtva – élni a lehetőséggel. A pályámon eddig legtöbbször a humoros szerepek találtak meg. – Apropó, humor: a közmédia szórakoztató műsoraiban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért 2018-ban megkapta a Karinthy-gyűrűt. Hozott esetleg új lehetőségeket az életében ez az elismerés? – Nem, de ez nem is erről szól. Az 1975 óta Karinthy Frigyes születésének az évfordulója alkalmából minden esztendőben odaítélt, a humoristák legnagyobb kitüntetésének számító díj inkább visszamenőleg igazolta azt, hogy a munkásságomat értékesnek tartják, helyem van ebben a műfajban. Óriási megtiszteltetés számomra a díj, amely azért is hatalmas elismerés, mert színészek ritkán kapják meg. A nevem hallatán néha zavarban is vannak, hogy akkor színész vagyok vagy humorista, de bennem ez a kettő nem válik szét. Egész életemben az egyedi és önálló gondolatokra törekedtem. E felé terelt bennünket például a főiskolai osztályfőnököm, Kerényi Imre is. Olyan tanár volt, aki bedobott egy kavicsot a vízbe, és kíváncsi volt, milyen hullámokat vet. Csak figyelt, hogy ki az, aki bátran szembenéz a kihívásokkal, s ki az, aki elbújik előlük. – Milyennek látja a magyar színjátszás jelenét? – Általában huszonöt előadásom van havonta, így ritkán jutok el más színházakba, ezért átfogó véleményt nem mernék mondani. Inkább az egész helyzetünket, azaz a színháznak, a művészetnek a társadalomban elfoglalt pozícióját, rangját és minőségét kezdem félteni. A művészet küldetése, hogy értéket teremtsen. Művész pedig csak az lehet – ahogyan a színészlegenda Bessenyei Ferenc is vallotta –, aki előre megfontolt szándékkal alkotni képes. Sajnos a kreált celebek, influencerek világát éljük, akik hozzáadott értékek nélkül lettek egyik napról a másikra országosan ismertek, és a nevüket is elfelejtjük két hónapon belül. Az a legroszszabb az egészben, hogy a véleményükkel formálják a fiatalokat. Pedig fontos lenne megfogni az új generációt, s a színház, a művészet és a valódi értékek irányába terelni. Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy az általam azelőtt csak a tévéből ismert nagy generáció sok tagjának – az akkori „celebeknek”, mint például Benedek Miklós, Hollósi Frigyes, Garas Dezső, Bodrogi Gyula, Blaskó Péter, Szombathy Gyula, Törőcsik Mari – később partnere lehettem a színpadon. – Milyen új feladatok várják 2022-ben? – Bízom benne, hogy a járvány lassan eltűnik az életünkből. A pandémia rávilágított arra, hogy a kultúra luxus az emberek számára. Viszont e luxus nélkül mindannyiunk élete nagyon üres tud lenni. A megszokott elfoglaltságaim mellett a Rádiószínház számára készítem a következő Rejtő-hangjátékot, több rendezői meghívást kaptam különböző színházaktól, és a Tháliában is vár egy új feladat: Mick Dowd szerepét alakítom Martin McDonagh ironikus, de finom humorral fűszerezett, A koponya című darabjában, melynek február 18-án, a Thália Télikertben lesz a magyarországi ősbemutatója.

NÉMETI SÁNDOR