3 minute read
Közös repülés
Egy muzsikust sokféleképpen lehet „helyzetbe hozni”. Szárnyakat kap, ha kivételes minőségű mesterhangszert vehet a kezébe, rendkívüli teljesítményre sarkallhatja egy különleges akusztikájú terem, fellángolhat előadói képzelete egy nagy jelentőségű műtől. És persze a partnerek is sokat számítanak. Az évad művésze, VÁRDAI ISTVÁN most korunk egyik legkiválóbb fiatal zongoristájával kamaramuzsikál a Müpa közönségének.
Várdai István sikertörténete az egyik legfényesebb csillagpályát rajzolja az elmúlt évtizedek magyar zenei előadóművészetének horizontjára. Korunk egyik legjelentősebb csellistája Pécsen született 1985ben, majd a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult. Miután 2009ben megkapta diplomáját, a Bécsi Zeneakadémián és „a csellisták Mekkájában”, a németországi Kronberg Akadémián képezte tovább magát. Még tanulmányainak ideje alatt kezdte meg a versenyzést, nagy jelentőségű nemzetközi megmérettetéseken aratva sikert. 2007ben harmadik lett a moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen, 2008ban a Genfi Nemzetközi Versenyen azonban már ő végzett az első helyen, s emellett ugyanakkor a Coup de Cœur Breguet és a Pierre Fournierdíjat is megkapta — sőt a közönségdíj is az övé lett… Ezek után már aligha lepődhettünk meg, amikor 2012ben „a világ legígéretesebb fiatal zenészének” szánt Prix Montblanct is átvehette, 2014ben pedig Münchenben megnyerte az ARD (a németországi regionális közszolgálati műsorszórók szövetsége) hatalmas presztízsű nemzetközi csellóversenyét.
Advertisement
Időközben hazájában és külföldön is egyre népszerűbb lett, rendkívüli sikerű koncerteket adott szólistaként és kamaramuzsikusként egyaránt. Versenyművek, triók, szonáták, kíséret nélküli kompozíciók (például Johann Sebastian Bach csellószvitjei) — minden műfajban excellált, s a közönség és a kritika valamennyiben játékának
Várdai István
Víkingur Ólafsson
mélységét, érzelemés indulatgazdagságát, bensőséges jellegét, közvetlenségét értékelte, a hangszeres kivitelezés különleges perfekciója, az érzéki szépségű hang, a lehetetlent nem ismerő virtuozitás mellett. 2015 óta Baráti Kristóffal Várdai a művészeti vezetője a kaposvári Kaposfest Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztiválnak. 2016 decemberében játszott először a nyilvánosság előtt azon a milliárdos értékű Stradivari csellón, amelyet egy német mecénás vásárolt meg, tartós használatra ajánlva fel az instrumentumot a világhírű magyar muzsikusnak. A hangszer az „ex du Pré—Harrell” nevet viseli, mivel Várdai István előtt a legendás Jacqueline du Pré és Lynn Harrel játszott rajta. 2017ben Várdai volt a Bachtrack internetes oldal szerint a világ legfoglalkoztatottabb csellóművésze. 2018 ősze óta pedig — Heinrich Schiff utódaként — azon a Bécsi Zeneakadémián tanít, amelynek hajdan maga is növendéke volt.
Várdai István művészi pályáján nagyon fontosak a hozzá hasonlóan elkötelezett és maximalista szellemű partnerek — azok, akikkel a közös játék közös repüléshez hasonlít. A közönség sokat hallotta kamaramuzsikálni közeli barátjával, a hegedűművész Baráti Kristóffal és a zongoraművész Várjon Dénessel — hárman nagyszerű triót is alkotnak, akárcsak egykor Pauk György, Frankl Péter és Ralph Kirshbaum. Az imént említett hajdani trió zongorista tagjával, a nála fél évszázaddal idősebb Frankllal is ihletetten kamaramuzsikál Várdai István — koncertjeik különlegesen szép emlékei a budapesti közönségnek. Akivel most hallhatjuk, szintén nem először lép vele pódiumra: a kiváló északi zongoraművész, „Izland Glenn Gouldja”, ahogy a New York Times kritikusa nevezte, Víkingur Ólafsson már máskor is kamarazenélt Várdai Istvánnal. Egy évvel idősebb magyar művésztársánál, gyermekkorát hazája fővárosában, Reykjavíkban töltötte, majd a New Yorki Juilliard School of Musicban folytatta felsőfokú tanulmányait. Olyan zenekarokkal játszott, mint a Los Angelesi Filharmonikusok vagy a Philharmonia Zenekar, olyan karmesterek kísérték, mint EsaPekka Salonen vagy Thomas Adès. Akárcsak Várdait, őt is alázat és maximalizmus jellemzi. És kreativitás, az új keresése. Lemezein ezért hallunk Bach mellett Philip Glasst is. Legutóbbi CDjén pedig Debussyt társítja Rameauval — eredetien és felfedező szellemben mutatva rá a két különböző korban élt alkotó rokon vonásaira.
Műsoruk rendkívül színesnek és értékes tartalmakban gazdagnak ígérkezik. Két óriás, a 18. századi Bach (g-moll szonáta, BWV 1029) és a 19. századi Brahms (e-moll szonáta, op. 38) között Kodály (Szonatina csellóra és zongorára) és Janáček (Pohádka — a cím magyarul Tündérmesét jelent) képviseli a 20., kortársunk, az angol Thomas Adès izgalmas, láttató szellemű ciklusa, A Lieux retrouvés (Újrafelfedezett helyek) a 21. századot. Ezen a rendkívüli estén minden feltétel adott lesz, amiről a cikk bevezetőjében szó esett: kivételes minőségű mesterhangszer, a Müpa különleges akusztikájú hangversenyterme, nagy jelentőségű művek — és két muzsikus, akik egymásnak értő, ösztönző partnerei. A közönség ismét tanúja lehet a közös repülésnek. Csengery Kristóf
2020. november 12.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
VÁRDAI ISTVÁN ÉS VÍKINGUR ÓLAFSSON
Várdai István — cselló Víkingur Ólafsson — zongora
