KÖRFORGÁSOS INGATLAN — ÉS VÁROSFEJLESZTÉS

Ha az újrahasznosítás fogalmát próbáljuk meg definiálni, a szakirodalomban és szakpolitikai állásfoglalásokban egyaránt sűrűn hivatkozott „re–” előtagú angol kifejezésekkel érdemes kezdeni. A kortárs gazdaság lineáris modellje szerint egy terméket a gyártását és felhasználását követően, hasznos élettartama végén hulladékként „ártalmatlanítják”, ami legtöbbször nem jelent végső megoldást, hulladéklerakóban való tárolása csak „eltüntetés”. Ezzel szemben a termék „visszautasítása” (refuse), azaz szükségtelenné tétele vagy más termékkel történő kiváltása, újragondolása (rethink), azaz a termék, például közösségi használat révén megvalósítható intenzívebb használata, illetve az előállítás során a nyersanyagfelhasználás csökkentése (reduce) a körforgásos modellhez legközelebb álló fogalmak. A hangsúly az előállításon és a használat módján van ezekben az esetekben.

Szintén fontos az élettartam meghosszabbítása az újbóli hasznosítás (reuse), a javítás (repair), a felújítás (refurbish) vagy az újragyártás, illetve más célú újbóli felhasználás révén (remanufacture). Ezen megközelítések közül a lineáris gazdasági modellhez legközelebb az újrafeldolgozás (recycle) és a visszanyerés (recover) állnak, amikor a hasznos élettartam végén már hulladéknak tekintett terméket nyersanyaggá válva ismét feldolgozzák, vagy energiatermelésre használják fel megvalósítva ezzel a körforgást. (Kirchherr - Reike - Hekkert, 2017).

A fenti stratégiák között érzékelhető különbségre utal az újrahasznosításra használt recycling fogalom finomítása aszerint, hogy az eredeti használathoz képest értéknövelt (új funkcióra adaptált) vagy csökkentett módon (pusztán nyersanyagként vagy energiahordozóként) alkalmazzák a terméket (upcycling, downcycling).

A körforgásos gazdaságban az anyagok zárt rotációja és az erőforrások viszszanyerése egyszerre érvényesül. Az ilyen elv szerint kialakított szervezeti, szervezési és tervezési rendszer az összes felhasznált erőforrást zárt ökoszisztémába rendezi a termékek és alkatrészeik előállítása, valamint a nyersanyagokkal való gazdálkodás során (Alhawari - Awan - Bhutta - Ülkü, 2021). A termelés, elosztás és fogyasztás folyamatában a felhasznált anyagmennyiség csökkentését, alternatív hasznosítását, újbóli felhasználását, illetve nyersanyagként történő visszanyerését célzó rendszerszerű innováció értelmezhető lokálisan, a szervezetek, vállalatok vagy fogyasztók, de a települések, térségek, régiók tágabb szintjén is. Az egyes szervezetek, illetve az egyéni fogyasztók a viselkedésmintázatai összeadódnak, és területi léptékben is érzékelhető változást hoznak létre. A városi, térségi vagy nagyobb régiót érintő rendszer átalakításának feltétele, hogy az egyének életvitele mellett a szervezetek, vállalatok működése is megváltozzon. Ez kihívás, mivel a lineáris gazdasági modellben az ipari forradalom óta több száz év alatt jöttek létre a nagy rendszerek, amelyeket most részben alapjaiktól kezdve kellene újraépíteni a fenntarthatóság jegyében.

Az Ellen MacArthur Alapítvány honlapján olvasható definíció szerint a körforgásos gazdaság a termékeket és nyersanyagokat folyamatosan használva helyreállítja a természetes rendszereket, ezért működése hulladék- és szennyezésmentes. Az alapítvány által megfogalmazott körforgásos vízió városi léptékben is értelmezhető javaslatot tesz a tervezés, a termelés, a szolgáltatások és a fenntartás elemeinek átalakítására. A tervezést két aspektusból vizsgálják, egyrészt a várostervezés (planning), másrészt a terméktervezés (design) oldaláról. Javaslatuk szerint a körforgás a kompakt város kialakításával, illetve a hulladék- és az energiagazdálkodás nagy rendszereinek újraszervezésével hozható létre.

A Carlos Moreno munkássága nyomán elterjedt „15 perces város” ideája a vegyes funkciójú, a mindennapi életvitelhez csak rövid, lehetőleg nem motorizált utazásokat igénylő területfelhasználási mintázat létrehozását jelenti (Moreno és szerzőtársai, 2021). A terméktervezés, a dizájn feladata a várost alkotó egyedi elemeknek, az infrastruktúrának, a közterületeknek, az épületeknek, a tömegközlekedési rendszer elemeinek – járműveknek, megállóhelyeknek – az újragondolása. Ezek az elemek moduláris, adaptív, könnyen fenntartható, javítható és újra-felhasználható módon, a természet által inspirált megoldások alkalmazásával lesznek a körforgásos gazdaság elemei és ezáltal járulnak hozzá a fenntartható város működéséhez. A hulladékmentes termelési eljárások, a helyben termelés, az ipar 4.0 ágazati szintű elterjedése, a létrehozott termékek javíthatóságának biztosítása, illetve az „elérhetőség” elve, a szükségletek kielégítésének új, megosztáson alapuló módjai –tulajdonlás helyett szolgáltatásként használt eszközök – városi léptékben is mélyreható változást indukálnak.2 https://www.ellenmacarthurfoundation.org/circulareconomy/what-is-the-circular-economy https://www.ellenmacarthurfoundation.org/our-work/activities/circular-economy-in-cities/vision

Reuse

REPAIR REFURBISH REFUSE RETHINK REDUCE RECYCLE RECOVER REMANUFACTURE

Recycling Down Cycling Up Cycling

„Minden település valamikor létrejön, »megszületik«, aztán növekedni kezd, stagnál, esetleg elhal vagy megújul, növekszik, működéséhez a környezetből energiát és anyagokat használ fel, ezek átalakításával saját fogyasztására és piacra szánt termékeket állít elő, közben hulladékokat bocsát ki, kapcsolatba kerül más településekkel, és köztük – különösen az ellátás terén – bizonyos munkamegosztás alakul ki. A benne élő emberek helyi társadalmat alkotnak, miközben a település saját történelemmel, kultúrával és hagyományokkal rendelkezik – vagyis sajátosan komplex életjelenségeket produkál.” (Meggyesi, 2006). A város biológiai rendszerekkel való összehasonlítása nem véletlen: a települések növekedése sok elemében ugyanolyan matematikai törvényszerűségeket követ, mint amelyek komplex biológiai rendszerekben is megfigyelhetők. Európa, Észak-Amerika, Kína és Brazília urbanizált területeinek nagy elemszámú és hoszszú időszakot átfogó statisztikai adatainak elemzése alapján a kutatók arra jutottak, hogy a metropolisz térségekben az élő organizmusokhoz hasonlóan, a rendszer léptékével arányos méretgazdaságossági sza- bályok érvényesülnek, amelyek az eltérő földrajzi elhelyezkedés és történelmi fejlődés ellenére közös mintázatot mutatnak.

Természetesen a megfigyelt mintázatok nem adnak mindenre választ, hiszen a városok fejlődését hosszú távon ható, komplex humán-, anyagi erőforrásés tudásinterakciók, társadalmi innováció és gazdasági fejlődés alakítja, amelyek nem hasonlítanak a biológiai folyamatokhoz (Bettencourt és West, 2010). A települések alaktana, a „városi szövettan” a települések, városok alkotóelemeiként infrastruktúra-hálózatokat (utakat és közműveket), ingatlanokat, üres telkeket, többféle funkciójú épületeket különböztet meg, és ezek alaktanával, egymáshoz való viszonyával foglalkozik. A város szövetét alkotó elemek létrejöttét és használatát a korszak tudományos (technológiai), gazdasági és társadalmi feltételrendszere határozza meg, a megépült térbeli mintázat egy-egy kor „lenyomataként” is értelmezhető és vizsgálható. Arena Mall, Barcelona építész Alonso y Balaguer és

Richard Rogers