BUDAPEST BARNAMEZŐS TERÜLETEI

Er Zolt N

_ Budapest főépítésze

A felvezető gondolatokat követően Erő Zoltán tartotta meg előadását. Budapest főépítésze szerint az építészet nem választható el a városépítészettől – és fordítva. Felidézte, hogy ösztöndíjasként részt vett a Leuveni Egyetem Centre for Historic Towns and Buildings képzésén, amely már a nevében is jelezte, hogy a korábban épületcentrikus műemlékes szakma is a városi kontextus, a város mint történeti együttes irányába tolódott el már évtizedekkel ezelőtt. Az előadás két irányból közelítette a városi újrahasznosítás, az urban upcycling gondolatkörét. Az egyik a városrész lépték, ami Budapest barnamezős helyszíneivel mutatható be, többek között a vasúti és honvédségi területekkel. Ezek hajdan a periférián, ma a városi szövet átmeneti zónájában találhatók. Napjainkban a belső városrészek és a kertvárosi perem között húzódó övezetek jelentős átalakuláson mennek át. Jellemzően a magas presztízsű városrészekhez közvetlenül kapcsolódó, részben Duna menti területeken érhető tetten a megújulás.

A másik az egy-egy épület, illetve tömb léptékében zajló átalakulás. A MOM Park jó adottságú területek közé ékelődve, megújult formában szolgálja a várost, bár az eredeti ingatlanállomány nem maradt meg.

Az átalakulás ebben az esetben a szomszédos parcellákhoz való kapcsolódás, az egykor az ipar által kiszakított tömböknek a városszövetbe történő visszaintegrálódása volt. A Millenáris – az egykori Ganz gyár helyszíne – másodvirágzását éli a Széllkapu park megvalósulásával. Itt ikonikus épületek is meg tudtak maradni. A harmadik felidézett példa az Óbudai Gázgyár területe, amelynek nagy részén a Graphisoft Park campusa működik, de adósság még a műemléki együttes nagyobb része, ami fővárosi tulajdonban van ugyan, de szennyezettsége hátráltatja a fejlesztést. A főépítész a kisebb léptékű sikertörténetekre is kitért. A Fővárosi Önkormányzat helyi értékvédelmi rendszert működtet, ez a lista idén 100 épülettel gyarapodott.

A példák sorolhatók, a barnamezős övezetek újjáélesztése az egyik legfontosabb eszköz a városok mértéktelen térbeli szétterülése ellen. Mik a hátrányai egy ilyen területnek? Többek között a bontások, a kármentesítés költsége és időigénye, a jogi helyzet, a hiányzó közművek, az utak, az elmaradó helyi közlekedés és az intézményhálózat hiányosságai. Az ipari tevékenység részbeni megszűntével lepusztult állapotban konzerválódott helyszínek közül a csepeli és a Kőbányai út menti területeket, a Rákosrendezőt és az egykori Nagyvásártelep, a Déli Városkapu fejlesztés térségét emelte ki Erő Zoltán. Az elsőnek átfogó megújulása ugyan várat magára, de kisebb szigetek működnek a területen belül. Felmerül a kérdés, mi a tétje a fizikai megújulásnak, ha ma is sok ezer embernek van munkája, gazdaságilag racionális működés érzékelhető itt? Milyen mértékű megújulásnak van értelme? A Kőbányai út mentén négy önálló, nagyobb elemről lehet beszélni: a felhagyott pályaudvar területén elindult a sportcélú fejlesztés, a Ganz gyár az egykor a pályaudvar helyszínén működő ázsi- ai kereskedelmi központnak ad ma helyet, a Népliget megújítása napirenden van, az Északi Járműjavító területén az Opera új művészeti központja, az Eiffel Műhelyház megvalósult, és ide tervezik az új Közlekedési Múzeumot is. Elindult egy kedvező folyamat. A Zugló és Angyalföld határán elhelyezkedő Rákosrendező jövőbeli sikertörténet lehet a Déli Városkapuhoz hasonlóan.

A főépítész szerint a rozsdaövezeti akcióprogram jó irány, azonban mivel nem koordinált rendszer, egyedi döntésen múlik, hogy egy területen a megépülő lakások kedvezményes áfával értékesíthetők vagy sem. A szubszidiaritás elve sérül, ezért a város egészét összefogó fejlesztési gondolkodásra nem alkalmas. Ma Budapesten a beruházások peremfeltételeit a településszerkezeti terv és az építési szabályzat határozza meg, illetve a kerületi építési szabályzat mintegy harminckét hatósággal és a lakossággal is egyeztetve. Azzal, hogy a projekteket gyakorlatilag kiemelik egyedi döntéssel ebből a szabályozásból, meghiúsítja a közös gondolkodás esélyét.