“Ha az ember tanít megszázszorozhatja, ezerszerezheti a hatását”

BESZÉLGETÉS HÚNFALVI ANDRÁSSAL ÉS RUPPERT DÁNIELLEL „HA AZ EMBER TANÍT, MEGSZÁZSZOROZHATJA, EZERSZEREZHETI A HATÁSÁT”

A MOME JÁRMŰTERVEZŐ KÉPZÉSÉNEK OKTATÓI MAGUK IS AZ EGYETEM DIÁKJAI VOLTAK, AKIK SAJÁT STÚDIÓIK SIKERRE VITELÉT KÖVETŐEN DÖNTÖTTEK ÚGY, HOGY VISSZATÉRNEK AZ ALMA MATERBE.

Hogyan kerültetek az egyetemre? Miért épp a MOME-ra esett

HUN a választásotok? Ruppert Dániel: Alapvetően műszaki beállítottságú vagyok, de a művészetek, kreatív területek is közel állnak hozzám. A járműtervezés már a kezdetektől fogva nagyon izgalmasnak tűnt, és jó kiugrási lehetőségnek gondoltam, hogy kikerülhetek Németországba gyakornoknak. Borzalmasan izgalmas volt, hogy részt vehetek egy autó, hajó vagy bármilyen más jármű megalkotásának folyamatában. Húnfalvi András: Engem már gyerekként is nagyon érdekeltek és lekötöttek a tárgyak. Roppant kritikus voltam mindennel, ami körülöttünk van. Ez egyenes utat jelentett ahhoz, hogy később designer lettem. Ne kritizálj, csinálj jobbat? HA: Igen. Szó szerint mindenből lehet szebbet, használhatóbbat, kényelmesebbet kreálni, ha gondolkodunk, és a mélyére ásunk a problémának. Ezt a mentalitást a MOME képzései messzemenőkig támogatják. Emellett persze vonzóak voltak az egyetem nemzetközi kapcsolatai is. Milyen volt a tizenöt évvel ezelőtti MOME? RD: Családias. Diákéveink idején minden egy kicsit kisebb volt, szerényebbek voltak a körülmények. HA: Megpróbáltunk egy egyáltalán nem világszínvonalú infrastruktúrában világszínvonalú eredményeket produkálni. Ez sokszor sikerült is. RD: A mi időszakunkban kezdtek érkezni a lehetőségek azoktól a külföldi kapcsolatoktól, amelyeket nagyrészt Stefan Lengyel professzor úr hozott Németországból. Fantasztikus volt látni, hogy egy nemzetközi viszonyrendszerbe kerültünk a munkáinkkal.

Mintha Stefan Lengyel megelőzte volna a korát. Gondolok itt a jelenkor felsőoktatási modellváltására. HA: Stefan Lengyel akkor még a MOME-val párhuzamosan a Duisburg-Essen Egyetem design tanszékének a vezetője is volt. Mindkét helyen kihasználta a kapcsolatrendszerét. RD: Azt se felejtsük el, hogy Scherer József, a jármű-formatervező szakirány vezetője volt az ingázó Stefan Lengyel jobbkeze. Ő volt az, aki operatívan vezette a járműtervezés programot. HA: Az ő szimbiózisuk kovácsolta meg a csapatszellemet. Fontosnak tartották, hogy egymástól legalább annyit tanuljunk, mint tőlük. Azzal, hogy a Mercedes-Benz nem a tantervhez ütemezte a projektjeit, egyedülálló dinamikát alakított ki, nyáron is bent voltunk, és dolgoztunk a projekteken. Nagyon összetartó csapat lettünk.

Személyesen mit adott nektek a MOME? HA: Leginkább a látásmódot, ami nagyrészt Stefan Lengyel profeszszor úrtól érkezett, aki immár 20 éve maga konzultálja a hallgatókat. A klasszikus modernista alapokra épülő, ugyanakkor végtelenül inkluzív és szabad szemlélet ráragadt a társaságra. Képesek lettünk organizáltan, rendszerben, stratégikusan gondolkodni. A magánpraxisomban elvétve foglalkozom járműtervezéssel, de ott is rengeteget használok abból, amit a járműtervezés programban elsajátítottam. RD: Összecsengünk valamelyest, hiszen a MOME alapvető aspektusa, hogy olyan tervezőket képezzen, akik magas hozzáadott értékkel rendelkező, etikus, humáncentrikus tartalmakban gondolkoznak, és eszerint állnak a világhoz. Egy győri műszaki középiskolából a MOME-n keresztül egy német designstúdióban valósíthattunk meg olyan dolgokat – Andrással együtt voltunk gyakornokok, és egyszerre is diplomáztunk –, amik ma az utcán vannak, és világpiaci termékek részei.

A diploma után sikeres, többszörösen díjazott, világszerte elismert designstúdiókat alapítottatok. Hogy jött képbe ismét az egyetem?

HA: Amikor Scherer József professzor úr nyugdíjba ment, nyílt egy lehetőség arra, hogy egy fiatalabb szakember is bepattanjon a járműtervezés programba annak korábbi oktatója, Lenkei Balázs mellé, én pedig vissza szerettem volna adni abból, amit kaptam. Egy formatervező vagy bármilyen designer terveinek legfeljebb bizonyos impaktja lehet. Egész életében megtervez, mondjuk, kétszáz terméket, amik lehet, hogy nagyszerűek lesznek, jobbá teszik az emberek életét, sikeressé kovácsolnak vállalkozásokat. Ugyanakkor ha az ember tanít és szórja a látásmódját, megszázszorozhatja, ezerszerezheti a hatását.

Ne halat adj, hanem taníts meg halászni? HA: Pontosan. Miután belőlem, egy formatervezéshez egyáltalán nem értő, egyébként nem is művészeti gimnáziumból jövő emberből kompetens tervezőt faragott a MOME, örömmel segítek abban, hogy még több, az enyémhez hasonló történet szülessen!

A fiataloknak is jó, hogy az oktató nem egy akadémiai magaslatról intéz beszédet, hanem jön valaki, aki közelebb hozza a szakma valóságát. RD: Mi is azokat a beszélgetéseket kedveltük, amikor egy volt MOME-s hallgató visszajött, és megosztotta a tapasztalatait. Nagyon jó érzés, hogy viszsza tudunk adni oda, ahonnan rengeteget kaptunk. Amikor Lenkei Balázs Sopronba igazolt, András felhívott, hogy vigyük együtt a kurzust.

Rengeteg minden változott az elmúlt három évben. RD: Az elmúlt évek intenzitását nehéz bármihez mérni. A Covid miatt sztenderddé vált, hogy online kommunikálunk, a digitális technológiák pedig minden eddiginél jobban utat törtek maguknak a mindennapos használatban. Fizikai modellezéssel már csak elvétve foglalkozunk.

Milyen változásokat hoz a következő tanév? HA: A Mobility Design Lab tulajdonképpen egy designstúdió. Nagyon erősen digitalizálódunk, teljesen új, feltörekvő technológiákat alkalmazunk. Több angol nyelvű mesterképzés indul, így a régió vagy akár a világ legjobb, legrátermettebb formatervezőit tudjuk elcsábítani a képzésekre. RD: Igyekszünk kiszélesíteni a spektrumot, megszólítani olyan hallgatókat, akik szívesen foglalkoznak a mobilitás témakörével. Manapság nincs már „csak autó”, a jelen jelszava a mikromobilitás.

Milyen szerep jut a MOME-n a Mercedes-Benznek a jövőben?

Húnfalvi András

HA: Most indul egy Interaction Design master képzés, ahol szintén alakul egy közös program a Mercedesszel. Hosszabb távon nemcsak a közlekedés jövője, de a közlekedés élményének a jövője is a scope része lesz. Ez nagyon izgalmas, mert küszöbön áll az autonóm közlekedés, amiben a vezetés élménye egyszerűen elkopik, már csupán utazási élményről fogunk beszélni. RD: A MOME Mobility Design Labben és az együttműködés során igyekszünk egy „mini-advanced stúdió” lenni, experimentális projekteken keresztül minél izgalmasabb inputot adni a Mercedesnek.

Hogyan sikerül összeegyeztetni az egyetemi oktatói munkát és a saját, munkáival Red Dot-díjakat nyerő designstúdióitokat? Melyik visz el több időt és energiát? HA: Vannak húzós időszakok, nagy leadások a cégnél is, de az elmúlt év és a húszéves jubileum a MOME-n keményebb volt. A sok fejlesztés sok időt igényel, de ha valaki elhivatott, megoldja, hiszen az egyetem és a munka egymást erősítik. A cégem nélkül nem vagyok hiteles, ugyanakkor a MOME nélkül is aligha lennék az. Ez a két dolog összejátszik, és mindkettő ugyanannyira fontos.

INTERVIEW WITH ANDRÁS HÚNFALVI AND DÁNIEL RUPPERT “BY TEACHING, YOU CAN INCREASE YOUR IMPACT BY A HUNDRED OR A THOUSAND-FOLD”

THE TEACHERS OF MOME’S VEHICLE DESIGN PROGRAMME ARE FORMER STUDENTS OF THE UNIVERSITY, WHO, AFTER BRINGING THEIR OWN RESPECTIVE STUDIOS TO FRUITION, DECIDED TO RETURN TO THEIR ALMA MATER.

How did you end up studying at MOME? And why MOME of all EN universities? Dániel Ruppert: Essentially, I’m more of a technical guy, but arts and creative areas are also close to my heart. I was intrigued by vehicle design right from the start, and it seemed like an ideal stepping stone to securing an internship in Germany. It was tremendously exciting to be involved in designing a car, a ship or any other vehicle. András Húnfalvi: I was interested and engrossed in objects even as a kid. I was quite critical of everything that surrounds us. This lead straight to becoming a designer. “Don’t criticise, create something better”? AH: That’s right. You can literally make a more aesthetic, useful, or convenient version of everything by reflecting on and delving deeper into an issue. This mindset is promoted by MOME’s programmes to the fullest. Of course, the international contacts the university had were also appealing. What was MOME like 15 years ago? DR: It had a family-like feel. Everything was a little smaller, and the circumstances more modest when we were students here. AH: We were doing our best to use an anythingbut-world-class infrastructure to produce worldclass accomplishments. We often succeeded. DR: It was during our time here that opportunities from international contacts mostly made by Professor Stefan Lengyel in Germany started to come in. It was incredible to find ourselves in the international scene through our work.

It’s as if Stefan Lengyel had been ahead of his time, in particular when it comes to the recent model change in higher education. AH: At the time, Stefan Lengyel was also head of the Design Department at the Duisburg-Essen University in addition to teaching at MOME. He made use of his contact network in both places. DR: Also, let’s not forget that head of the Vehicle Design programme József Scherer was Stefan Lengyel’s right-hand man. He was the operative head of the Vehicle Design programme. AH: Their symbiosis forged the team. They felt it was important to learn from each other just as much as from them. By not scheduling their projects around the syllabus, Mercedes-Benz created unique dynamics. There were times when we were at the university in the summer, working on the projects. We became a very close-knit team.

What did MOME do for you personally? AH: It taught us an approach, mostly originating from Professor Stefan Lengyel, who has been conducting consultations with students personally for 20 years. This approach, which rests on classic modernist foundations while being profoundly inclusive and free, really stuck with us, enabling us to adopt a highly organised, structured, and strategic thinking. In my private work, I only seldom deal with vehicle design, but when I do, I use a great deal of what I learned in the Vehicle Design programme. DR: This is more or less consistent with my experience. It is MOME’s fundamental ambition to train designers with the ability to create high value added, ethical and people-oriented content, and with the corresponding attitude. We went from a technical high school in Győr to MOME and then to a German design studio – András and I were interns together and we also graduated at the same time – working on products that you can see on the street and are available on the global market today.

After graduating, you went on to found internationally acclaimed design studios recognised with multiple awards. Where did the idea of going back to university – if only to teach – come from? AH: Professor Scherer’s retirement opened up the opportunity for a

Ruppert Dániel

younger professional to join Balázs Lenkei in the Vehicle Design programme, and I also wanted to give back to the university that taught me. The designs created by a product or any kind of designer can only have so much impact. Throughout their lifetime, they design, say, two hundred products that might turn out great, improve people’s lives and help businesses succeed. At the same time, by teaching, you can increase your impact by a hundred or a thousand-fold.

Don’t give a man a fish, teach him to fish instead? AH: Precisely. After I, a person not even coming from an art high school, with no clue about product design, was turned into a competent designer by MOME, I’m happy to help more stories like mine happen.

Young people also benefit from having teachers who rather than deliver a speech from an academic high ground can bring the reality of the profession closer to them. DR: We too preferred the kind of discussions where a former MOME student returned to share their experience with us. It feels great to be able to give back to the place where you received so much. When Balázs Lenkei transferred to Sopron, András gave me a call and invited me to teach the programme together.

A great deal has changed in the past three years. DR: The intensity of the recent years is beyond comparison. Due to COVID, it has become standard practice to use online platforms for communication, and the daily use of digital technologies has become more widespread than ever. Creating physical models on the other hand has become increasingly rare.

What changes will the next academic year bring? AH: The Mobility Design Lab is in fact a design studio. We are intensifying our digital transformation, using new emerging technologies. The university’s launching several Master’s programmes in English language, which means we can attract top and most capable prospective product designers in the region or even in the world. DR: We are seeking to broaden the spectrum and reach students who enjoy exploring the subject of mobility. Today, there’s no such thing as ‘just car’, the buzzword of the moment is micromobility.

What role will Mercedes-Benz play at MOME in the future? AH: The Interaction Design Master’s programme launching now also involves a joint programme with Mercedes. Over the long term, the scope will include – in addition to the future of transportation – the future of the transportation experience. This is very exciting, as autonomous transportation is just around the corner. As a result, the driving experience will fade away and only the journey experience will remain relevant. DR: At the MOME Mobility Design Lab and within the collaboration we are seeking to function as a ‘mini advanced studio’, and provide intriguing input to Mercedes through experimental projects.

How did you manage to fit your university teaching job in your multiple Red Dot award winning design studio work? Which one takes more time and energy? AH: We have some intense periods and major deadlines at the studio too, but the past year and the 20th anniversary at MOME was rougher. The developments need a lot of time to complete, but a dedicated person could make it work, because the university and work reinforce each other. I would lack credibility without my business, just as I would lack credibility without MOME. These two things go hand in hand, and are equally important.

IM GESPRÄCH MIT ANDRÁS HÚNFALVI UND DÁNIEL RUPPERT „WER LEHRT, KANN DIE WIRKUNG SEINER TÄTIGKEIT HUNDERTFACH, JA SOGAR TAUSENDFACH VERVIELFACHEN”

DIE DOZENTEN FÜR FAHRZEUGDESIGN AN DER MOME WAREN EINST SELBST STUDENTEN DER UNIVERSITÄT, DIE NACH DEM ERFOLG IHRER EIGENEN STUDIOS BESCHLOSSEN, AN IHRE ALMA MATER ZURÜCKZUKEHREN.

Wie seid Ihr an die Universität gekommen? Warum habt Ihr Euch für MOME DE entschieden? Dániel Ruppert: Ich bin grundsätzlich technisch veranlagt, aber ich stehe auch der Kunst und den kreativen Bereichen nahe. Fahrzeugdesign erschien mir von Anfang an sehr spannend und ich dachte, es wäre eine gute Möglichkeit, als Praktikant nach Deutschland zu kommen. Es war sehr aufregend, am Entstehungsprozess eines Autos, eines Bootes oder eines anderen Fahrzeugs mitzuwirken. András Húnfalvi: Schon als Kind habe ich mich sehr für Gegenstände interessiert. Ich habe alles um mich herum sehr kritisch betrachtet. Das führte mich direkt zu meinem Ziel, später Designer zu werden. Besser machen statt zu kritisieren? AH: Ja. Man kann buchstäblich alles schöner, benutzerfreundlicher und komfortabler machen, wenn man nachdenkt, und dem Problem auf den Grund geht. Diese Mentalität wird durch die Ausbildungskurse von MOME weitgehend unterstützt. Darüber hinaus waren natürlich auch die internationalen Verbindungen der Universität attraktiv.

Wie sah MOME vor fünfzehn Jahren aus? DR: Familienfreundlich. Während unserer Studienzeit war alles ein bisschen kleiner und bescheidener. AH: Wir haben versucht, erstklassige Ergebnisse in einer Infrastruktur zu erzielen, die alles andere als erstklassig ist. Und das ist uns öfter gelungen. DR: In dieser Zeit ergaben sich die ersten Möglichkeiten durch die Auslandskontakte, die größtenteils Professor Stefan Lengyel in Deutschland geknüpft hatte. Es war fantastisch zu sehen, wie unsere Arbeiten in einem internationalen Kontext aufgenommen werden.

Es war, als wäre Stefan Lengyel seiner Zeit voraus gewesen. Ich denke hier etwa an den derzeitigen Wandel des Hochschulmodells. AH: Stefan Lengyel war damals parallel zur MOME auch Leiter des Lehrstuhls für Design an der Universität Duisburg-Essen. Er nutzte sein Kontaktnetz an beiden Orten. DR: Man darf auch nicht vergessen, dass József Scherer, Leiter der Fachrichtung Fahrzeugdesign, die rechte Hand von Stefan Lengyel war, der zwischen Ungarn und Deutschland pendeln musste. Er war derjenige, der das Programm Fahrzeugdesign leitete. AH: Ihre Symbiose schmiedete den Teamgeist. Es war wichtig für sie, dass wir genauso viel voneinander lernen wie von ihnen. Die Tatsache, dass Mercedes-Benz seine Projekte nicht auf den Lehrplan abstimmte, schuf eine einzigartige Dynamik: Wir waren auch im Sommer an der Universität mit Projekten beschäftigt. So wurden wir ein sehr kohärentes Team.

Dempbell Motorhome. Design: Ustory Studio, Ruppert Dániel, Csonka Fruzsina

Was hat Euch MOME persönlich mit auf den Weg gegeben? AH: Vor allem die Herangehensweise, die zum großen Teil von Professor Stephan Lengyel stammt, der seine Studenten seit 20 Jahren selbst berät. Diese klassisch-moderne, zugleich aber äußerst inklusive und freie Sichtweise hat sich auf uns alle übertragen. Wir haben gelernt, organisiert, systematisch und strategisch zu denken. Privat habe ich nur gelegentlich mit Fahrzeugdesign zu tun, aber auch da wende ich viel von dem an, was ich im Programm gelernt habe. DR: Im Prinzip sehe ich das genauso, denn ein grundlegender Aspekt von MOME besteht darin, Designer auszubilden, die in ethischen und menschenorientierten Inhalten mit hohem Mehrwert denken und die Welt auf diese Weise angehen. András und ich waren gemeinsam Auszubildende und Absolventen und konnten – von einer technisch orientierten Berufsschule in Győr über MOME bis hin zu einem deutschen Designstudio – überall Ideen realisieren, die heute auf der Straße und in Weltmarktprodukten zu finden sind.

Nach dem Abschluss Eures Studiums habt Ihr erfolgreiche, mehrfach preisgekrönte und weltweit anerkannte Designstudios gegründet. Wie ist die Universität wieder ins Spiel gekommen? AH: Als Professor József Scherer in den Ruhestand ging, bot sich die Gelegenheit, einen jüngeren Kollegen ins Programm Fahrzeugdesign an der Seite von Balázs Lenkei aufzunehmen, und ich wollte von dem zurückgeben, was ich erhalten hatte. Die Entwürfe eines Designers haben eine begrenzte Wirkung. In seinem ganzen Leben entwirft man, sagen wir mal, zweihundert Produkte, die zwar großartig sind, indem sie das Leben der Menschen einfacher und die Unternehmen erfolgreicher machen. Wenn man jedoch lehrt und seine Ansichten verbreitet, kann man die Wirkung seiner Tätigkeit hundertfach, ja sogar tausendfach vervielfachen.

Gib dem Hungernden keinen Fisch, sondern lehre ihn das Fischen? AH: Genau. Nachdem MOME aus mir, einem Menschen, der nichts mit Design am Hut hatte und nicht einmal eine Kunstschule besuchte, einen kompetenten Designer gemacht hat, freue ich mich, dazu beitragen zu können, dass mehr Geschichten wie meine entstehen!

Für die jungen Leute ist es auch gut, dass der Dozent nicht aus einem akademischen Elfenbeinturm spricht, sondern ihnen die Realität des Berufs näher bringt. DR: Auch uns gefielen die Gespräche am besten, in denen ehemalige MOME-Studenten von ihren Erfahrungen berichteten. Es ist ein unglaublich gutes Gefühl, der Universität, von der wir so viel bekommen haben, etwas zurückgeben zu können. Als Balázs Lenkei nach Sopron wechselte, rief mich András mit der Bitte an, den Kurs gemeinsam weiterzuführen.

NORT Complex Smart Coaching System Design: Design: Laufer Ferenc, Naszádi Anna, Húnfalvi András

In den letzten drei Jahren hat sich viel verändert. DR: Die Intensität der letzten Jahre ist mit nichts zu vergleichen. Durch COVID ist die Online-Kommunikation zum Standard geworden, und die digitalen Technologien haben mehr denn je Einzug in den Alltag gehalten. Die physikalische Modellierung wird nur noch selten eingesetzt.

Welche Änderungen wird das nächste Studienjahr bringen? AH: Das Mobility Design Lab ist eigentlich ein Designstudio. Wir sind digital sehr gut aufgestellt, und nutzen brandneue, aufstrebende Technologien. Wir bieten mehrere Masterstudiengänge in englischer Sprache an, um die besten und talentiertesten Designer aus der Region oder sogar aus der ganzen Welt für ein Studium zu gewinnen. DR: Wir sind dabei, das Spektrum zu erweitern, um Studenten anzusprechen, die am Thema Mobilität interessiert sind. Heute ist es nicht mehr so, dass ein Fahrzeug nur als Auto genutzt werden kann; das Schlagwort der Stunde heißt Mikromobilität.

Welche Rolle wird Mercedes-Benz in Zukunft für MOME spielen? AH: Bald startet der Masterstudiengang Interaction Design, für den ein weiteres gemeinsames Programm mit Mercedes ausgearbeitet wird. Längerfristig wird nicht nur die Zukunft des Verkehrs, sondern auch die Zukunft des Verkehrserlebnisses ein Ausbildungsschwerpunkt sein. Das ist sehr aufregend, denn der autonome Verkehr steht vor der Tür, und das Fahrerlebnis wird einfach in den Hintergrund treten. Was bleibt, ist vielmehr ein Reiseerlebnis. DR: Im MOME Mobility Design Lab und im Rahmen der Zusammenarbeit versuchen wir Mercedes als fortschrittliches Ministudio und durch experimentelle Projekte einen möglichst spannenden Input zu geben.

Wie schafft Ihr es, die Lehrtätigkeit und Euer mit reddot-Preisen ausgezeichnetes Designstudio in Einklang zu bringen? Was kostet mehr Zeit und Energie? AH: Es gibt harte Zeiten und große Firmenprojekte, aber das vergangene Jahr und das 20-jährige Jubiläum an der MOME waren noch härter. Die vielen Entwicklungen nehmen viel Zeit in Anspruch, aber wenn man sich engagiert, schafft man das schon, denn Universität und Arbeit verstärken sich gegenseitig. Ohne meine Firma bin ich nicht glaubwürdig, aber auch ohne MOME wäre ich kaum glaubwürdig. Beides gehört zusammen und ist gleich wichtig.

A JÁRMŰTERVEZÉS MEGKERÜLHETETLEN SZEMÉLYISÉGEI ÉS AZ IKONIKUS DIZÁJN RECEPTJE. LEGENDARY VEHICLE DESIGNERS AND THE RECIPE FOR ICONIC CAR DESIGNS. PIONIERE IM FAHRZEUGDESIGN UND EIN REZEPT FÜR IKONISCHES DESIGN.

DESIGN