Mandiner_2022_03_10_10szam

Page 55

Jövőt ad a fogyatékkal élőknek

META

FEMINENS

ÁDÁM REBEKA NÓRA

FOTÓ: FICSOR MÁRTON

„Élményt adni, ez a cél!” – vallja Gali Rita, aki társaival együtt a fogyatékkal élő emberek életkörülményeit és hétköznapjait igyekszik szebbé tenni a Tordasi Műhelyben. Gali Rita 2010 óta ismeri a Tordasi Műhely csapatát. Noha más is szeretne felmutatni az ember. Az alapítvány vagyonát területről, a mérnöki világból csöppent a szociális szférába, adományokból, pályázati támogatásokból gyűjti össze, és mire észbe kapott, már a Jövőt Nekik Is Alapítvány önkéntese közhasznú szervezetként jogosult az állampolgárok egylett, és részt vállalt olyan feladatokból is, amilyenek a kötele- százalékos adófelajánlására. „Ez nem úgy működik, hogy ző munkán túlmutattak. Az alapítvány 1993 óta támogatja a várunk összetett kézzel, majd csak jön valami támogatás Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézményben valahonnan. Pontos célok kellenek, rengeteg befektetett élő embereket. A csapat tagjai egy olyan társadalmat tartanak munka, jó csapat és jó kapcsolatok, szorgalom, kitartás, ideálisnak, amelyben az értelmi és halmozottan fogyatékos elhivatottság, elszántság és talán a legfontosabb: hitelesség.” emberek egyenértékű tagként vesznek részt mindenben. Sokan sokféle dolgot gondolnak a fogyatékkal élő, pszichiát­ Céljaik eléréséhez fogyatékkal élő emberek értékeinek bemu- riai betegséggel küzdő emberek világáról, gyakori a tévhit, a tatását segítő rendezvényeket szerveznek: sport-, egészség- rosszul értelmezett együttérzés és sajnálat, akárcsak az „ideés környezetvédelmi programokat. Rita 2014-ben lett az ala- genből” érkező feltételezés. Rita elmondása szerint változó, pítvány kuratóriumának a tagja, rá egy évre hogy milyen a magyar társadalom viszonya pedig a vezetője, s ahogy fogalmaz, azóta ez a fogyatékkal élő emberekhez. „Több kategó„A »fizetség« már riáról van szó: vannak, akik tisztában vannak teszi ki az életét. a kezdetektől vele, mit is jelent ez pontosan, ők többnyire „A helyzet adta magát, megismerkedni mindennel és mindenkivel, s kicsit rá is csoközvetlenül vagy közvetve érintettek, mert megvan” dálkozni: jé, így is lehet? Hamar rájöttem, például a családjukban, baráti körükben akad ilyen ember. Aztán jellemző még a közöny és hogy egy különleges helyen egy különleges sajnos a teljes elfordulás is. Illetve van az a csapat tagja lehetek. Jöttek a feladatok, az események, öröm volt olyan emberekkel együtt dolgozni, akik kategória, amely azt mondja: én szívesen adok támogatást, tisztában voltak vele, hogyan kell megfelelő tudással és empá­ pénzt, bármit, csak ne kelljen velük közvetlenül foglalkoznom.” Fontos, hogy a fogyatékkal élő embereket semmi ne akatiával a megfelelő módon segíteni azokat az embereket, akik másként indultak az életben, akadályoztatva vannak valamiben, dályozza abban, hogy életük ritmusa hasonló legyen a körfogyatékkal élnek. Tiszta szívemből mondhatom, hogy ez egy nyezetükéhez, tanulhassanak, dolgozhassanak, a képességeik olyan közösség, ahova jó tartozni, sőt kiváltság” – meséli Rita. fejlesztéséhez megkapjanak minden segítséget. A Tordasi A tordasi intézményben bentlakásos formában élő értelmi Műhelyben a lakók kézimunkái között papíralapú díszek, fogyatékos felnőttek alapszükségletei biztosítva vannak. textilből készült állatfigurák, ülőkék, szövött termékek, illetve Emellett a fő kihívás az, hogy miként lehet megtörni ennek helyben készített használati tárgyak és dekorelemek is szereaz életformának a monotóniáját kulturális vagy sportrendez- pelnek. Munkáik túlzás nélkül bejártak már országot-világot. vényekkel, kirándulásokkal, zenével, tánccal. „Egyszóval: „Nem tagadom, ez a hivatás azzal is jár, hogy sokszor élményt adni, ez a cél! A »fizetség« pedig tulajdonképpen már feszegetnem kell a határaimat, új területekről kell tanula kezdetektől megvan, hiszen örömet szerezni és adni talán nom, néha fejest kell ugranom az ismeretlenbe. De mindig jobb is, mint kapni” – magyarázza az alapítvány vezetője, felteszem a kérdést: Megéri? Igen! Hiszen azért teszünk nap majd kifejti, hogy egy efféle civil szervezet működtetése mint nap, hogy a társadalom perifériájára szorult embereket és fenntartása komplex feladat, főleg, ha eredményeket is elfogadják” – vallja Gali Rita. www.mandiner.hu | 2022. 03. 10–16.

55


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Mandiner_2022_03_10_10szam by Mediaworks - Issuu