A szakadék

| GYŐRFFY ÁKOS |

Van egy verse Oravecz Imrének, a címe Oravecz János 1848. március 15-én. A vers címében megnevezett férfi a szerző ükapja, egy élete teljében lévő telkes jobbágy. A vers a forradalom kitörésének napját beszéli el egy eléggé szokatlan szemszögből. Oravecz János hajnalban kel, elvégzi a teendőit, és elindul az uraság erdejébe fát vágni. Egész nap dolgozik, és csak hónapokkal később értesül arról, hogy tavasszal Pesten történt valami. Petőfiről nem hall egész életében. Egy verset nyilván nem lehet elmesélni, hiányoznak az érzékletes részletek, a szöveg teljessége. Amiért mégis előhozakodtam ezzel, az egyfelől azért van, mert a téma aktuális, másfelől pedig a már fentebb emlegetett szokatlan perspektíva miatt. Mert ebben a versben a nevezetes nap nem a jól ismert toposzok mentén jelenik meg. Nincs Pilvax, nincs tizenkét pont, nincs Landerer és Heckenast-nyomda. Egy átlagos nap, olyan, mint a többi. Munka van hajnaltól alkonyatig, ahogy előtte és ahogy utána is mindig. A nagy, világot (vagy legalábbis országot) rengető események mintha meg sem történtek volna. Egy olyan nézőpont jelenik meg itt, amelyről általában megfeledkezünk. A kép, ami bennünk él, azt sugallja, hogy egy adott történelmi esemény a kortársaknak azonnal világos és nyilvánvaló volt. Holott egyáltalán nincs így. Emberek milliói élték le úgy az életüket, hogy az országukat vagy annak tágabb környezetét érintő világrengető eseményeknek még csak a hírét sem hallották. Legfeljebb a hatásait érzékelték jókora csúszással. Számukra a történelem nem létezett abban a formában, ahogy ma ismerjük. Napok egymásutánja volt, amelyeket ünnepek tagoltak az egyházi évkör rendje szerint. Ennek az életmódnak végső soron nincs történelme. Ciklikus rendje van, amely a múló időt egészen másképp értelmezi. A történelmet a ciklikus rendben zajló élet az esetek többségében csak elszenvedi. A forradalmak, a háborúk betörnek a ciklikus élet rendjébe, feldúlják és kirabolják. Az emberi élet ezen archetipikus rendjének enyhén szólva nem kedvezett a huszadik század. De már a tizenkilencedik se nagyon. A megbolygatott és szétvert organikus élet helyét kaotikus folyamatok foglalták el. Ezeket a mesterséges és kikényszerített élettechnikákat különféle ideológiák nevében óhajtották megvalósítani mérsékelt sikerrel. Az eredményt jól látjuk. Nyomukban pusztulás, üresség és káosz maradt. Erről a pusztulásról Oravecz Imre életművéből elég sokat megtudni. De nem Oraveczről akarna szólni ez az írás – szóltam róla nemrég ezeken a hasábokon –, hanem a szakadékról, ami a vers főhőse és az események között tátong. Ez a szakadék ma is létezik, minden látszat ellenére. Sőt, mintha jóval szélesebb és sötétebb lenne, mint a korábbi időkben. Pedig első látásra nem így van. Sőt. Az ember, mióta az online térbe költözött, hajlamos azt hinni, hogy tudása és értesültsége naprakész. Bárhol történik valami, akár a föld túloldalán, azonnal tudomást szerzünk róla, élő adásban látjuk, többféle kameraállásból. Azonnal információk özönét kapjuk róla, egymásnak ellentmondó híradások tömkelegét. Mindezt ép ésszel nehéz feldolgozni, de kialakulhat bennünk az a téveszme, hogy a ránk zúduló információcunami hatására jól körvonalazható képet kapunk arról, mi folyik éppen a világban. De nem így van. A káoszt kapjuk, vagy diplomatikusabban fogalmazva: az interpretációkat. Az interpretációk nem maguktól olyanok, amilyenek, hanem különféle szándékok szerint válnak valamilyenné. Bonyolult, rétegzett mechanizmus ez, nehezen átlátható. Ami látszik belőle, az viszont nem sok okot ad az örömre. Ukrajnában háború folyik, e sorok írásakor már egy hete. Ennek a háborúnak a képi és verbális reprezentációja tökéletesen kirajzolja a fentebb emlegetett szakadék peremét. Magát a szakadékot nem, mert az továbbra is feneketlenül mély. Az ukrajnai háború különböző interpretációit figyelve könnyen támadhat az az érzésünk, mintha itt egyszerre több háború is folyna. Az értelmezések, a magyarázatok olyan mértékben ütik egymást, hogy szinte el sem hisszük, hogy ugyanarról az eseményről szólnak. Bizonyos szereplői egyszerre hősök és hazaárulók, mártírok és háborús bűnösök attól függően, hogy épp melyik szűrőn keresztül jutnak el hozzánk. Miközben a helyzet nyilvánvalóan egyértelmű, legalábbis abban az értelemben, hogy a vérontást be kell fejezni, lehetőleg azonnal. Amire sok esély egyelőre sajnos nem mutatkozik. Állunk ebben a förtelmes hírviharban, naprakészen, élő adásban és elveszve. Talán soha ilyen elveszve nem álltunk még. Nézzük a szakadékot, amely – Nietzsche óta jól tudjuk – visszanéz belénk.