BOR_2021-11-14

Page 30

FOTÓ: AFP

Keményen dolgoztam azért, hogy ismét érezzem az edzőm bizalmát.

FOTÓ: AFP

30

Puskás Öcsihez hasonlóan a saját útját akarja járni

Szoboszlai Dominik: A gyerekek példaképe akarok lenni

A magyar válogatott futballista, Szoboszlai Dominik a bundesliga.com munkatársának felidézte, hogy 16 éves korában jött rá, mit kell változtatni edzésmunkáján. A Lipcse légiósa több érdekességet is elárult magáról a német portálnak. Érdekes, hogy a Borussia Dortmund edzője, Marco Rose, akinek a nagyapja, Walter német válogatott volt, az ön múltjának is az egyik kulcsszereplője. Amikor az FC Lieferingben futballoztam, ő volt az edzőm. Akkoriban úgy gondoltam, amit csinálok, az szakmailag megfelelő: gólokat rúgok, gólpaszszokat adok, és így tovább. Tizenhat évesen azt hittem, jó, amit csinálok, ám aztán Rose megváltoztatta a gondolkodásomat. Eleinte úgy éreztem, nem kedvel, de kiderült, nem erről van szó. Aztán a hosszú beszélgetéseink hatására elhatároztam, én leszek az első, aki megérkezik a tréningre, és az utolsó, aki távozik onnan. Nemrég fél évre kiesett a játékból a sérülése miatt. Nehéz volt ezt feldolgozni? Sokat tanultam belőle, rájöttem, vigyázni kell a szervezetemre. A karrierem nehéz időszaka volt, amit végleg magam mögött akarok hagyni.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
BOR_2021-11-14 by Mediaworks - Issuu