JAPÁN KULTÚRA

A kavaii kifejezés Japánban eredetileg azt jelentette: kedves, édes, aranyos. Ez a jelentéstartalom idővel esztétikai kategóriává nőtte ki magát, amely a gyermeki ártatlanságot hangsúlyozza, és a japán társadalom minden területére kiterjedt. A kézműves művészetben a kavaii látszólag abszolút ellentétben áll a megszokott japán dizájnnal, amely elegáns egyszerűségéről és tökéletességéről ismert. A Kokesi babák egyedi módon képviselik a tipikusan japán dizájn és az aranyosság szeretetének kombinációját. A hagyományos Kokesi baba tökéletességében és egyszerű szépségével egyszerűen kavaii.

Kokesi fababák nagyjából két évszázada a hagyományos japán kézműves művészet remekművei. Születésük és elterjedésük az Edo-korszak végére, azaz a 19. század elejére tehető: Tóhoku régióban értékes szuvenírként árulták ezeket a meleg vízű források, azaz az onszenek látogatóinak. A hagyományos babák alakja egyszerű, hengeres, a fejük kerekded. Festésük többnyire szegényes – stilizált arcvonások,

Avalamint virágmotívumok –, ám nagyon pontos, színek tekintetében a piros, a fekete és a sárga dominál. A hagyományos fababák készítését szigorú irányelvek szabályozzák, amelyek nemzedékről nemzedékre szállnak, és amelyek kiemelik ennek a kézműves művészetnek a sajátosságát. Egyszerű, karok és lábak nélküli törzsükkel, kerekded fejükkel és minimalista vonásaikkal a babák első pillantásra nagyon hasonlóknak tűnnek, ám a varázslat

TÓHOKU E régió Japán legnagyobb szigete, Honsú északi részén helyezkedik el. A terület kevés nagyvárossal és viszonylag gyér lakossággal, az érintetlen részeken pedig számos meleg vízű forrással bír. Az itteni mentalitás határozottan nyugodtabb és kedélyesebb, mint a többmilliós lélekszámú városokban, azaz a japán kultúra itt hitelesebb formában, a maga szelíd valóságában tárul elénk. A régió legnagyobb városa a mintegy egymillió lakosú Szendai. Zöld erdeivel, hegyvidékeivel és tengerpartjaival (a Csendes-óceán, valamint a Japán-tenger mentén) Tóhoku elképesztően sokrétű régió, amely 2011 óta sajnos elsősorban a déli részén lévő Fukusima atomerőművének földrengés és a cunami által kiváltott katasztrófája révén kerül be a hírekbe.

a részletekben rejlik. A finom vonalak az arckifejezések sokféleségét rajzolják meg, és azt a gondosságot és vonzalmat tükrözik, amellyel készültek: minden baba igazi egyéniség, amely karakterét a művésztől kapja, akinek neve gyakran a forma hátsó vagy az alsó részen jelenik meg. A művész mindenkori kedvétől, az időjárástól vagy egyéb körülménytől függően festi meg a beszédes vonásokat. Egyes darabok derűsen, elégedetten vagy kíváncsian tekintenek a világra, fellelhetők azonban mélyen a gondolataikba merülő ábrázatok, vagy szórakozottan maguk elé bámuló babák is. A részletek iránti szeretet és tisztelet azonban nem csak a fababák festésében rejlik, előállításuk egészében véve nagyon igényes. Kizárólag válogatott gyümölcsfák fája jöhet szóba a babák anyagaként, és már a gyümölcsfa fajtájának kiválasztása is meghatározza a későbbi kinézetet, mivel vannak sötétebb vagy világosabb, puhább vagy keményebb fafajták. A faanyagot ráadásul éveken át tárolják a szabadban, mielőtt feldolgoznák. A Kokesi babák megformálása, az arc és test megfestése után egy réteg viaszt hordanak fel a szobrocska egészére. Ez a vékony viaszréteg egyrészt védelemül szolgál, másfelől a babák finom fényűvé és kellemes tapintásúvá is válnak tőle. A babák eredetét számos mendemonda övezi. Egy komor tónusú mítosz szerint a babák olyan szülőket testesítenek meg, akik elvesztették gyermekeiket. Ez az elképzelés

gyakran megjelenik irodalmi alkotásokban, igazolni azonban nem lehet. A japán néprajz atyja, Kunio Janagita (1875–1962) azon a véleményen volt, hogy igazi modernség csak a vidéki múltra visszatekintve valósulhat meg. Mivel a turizmus az olyan vidéki térségekben, mint Tóhoku, fontos szerepet játszik, azt valószínűsítette, hogy a Kokesi babák emléktárgyként készülhettek, létrejöttük elsősorban a belföldi turizmusnak köszönhető. Ezt a tézist erősíti, hogy a korán iparosodott Japánban a nosztalgikus emlékezés a „jó és egyszerű életre” komoly tradícióval bír. Népszerűségük növekedésével párhuzamosan a Kokesi babák idővel új szerepet kaptak: szerencsehozó figuraként óvják a házat és a jó termés ígéretét hordozzák. A jelentéstartalom bővülése mellett a gyűjtők emelkedő érdeklődése is hozzájárult ahhoz, hogy a babákat 1920ban a nemzeti kulturális örökség részének nyilvánították Japánban. A második világháború vége óta a hagyományos Kokesi babák mellett megjelentek modern változatok is, amelyeknél a művészek a hagyományos előállítási irányvonalaktól

eltérve alkotnak, fantáziájukat és kézügyességüket a szabad forma- és színvilág kialakításában élik ki. De vannak sorozatgyártású babák is, amelyek, különösen, ha rikító színekben tarkállanak, inkább apró, fából készült mangafiguráknak néznek ki. A Tóhoku régióban található apró fürdőhelyen, Narukoonszenben múzeumot és egy teljes utcát szenteltek a Kokesi babák számára. Az ismert fafaragók igényes babái iránti gyűjtői érdeklődés elképesztő méreteket ölt, a bolhapiacokon (például a tokiói Oedo bolhapiacon) nagyon kedveltek a vintage [retró] babák. Tartsa nyitva a szemét: legközelebbi japán utazása során talán felfedez egy Kokesi babát, amely annyira kavaii az ön számára, hogy feltétlenül haza kell hoznia.