Tarjáni városlakó magazin 2016 04

TARJÁNI

2016/4. • 18. SZÁM

VÁROSLAKÓ KÖZÉLETRŐL ÉS KULTÚRÁRÓL SALGÓTARJÁNBAN

MAGAZIN

FÖLDI PÉTER ÜZENETEK MADÁRNYELVEN

Bóna Kovács Károly

Átmeneti Otthon

Manusek Béla

Fekete Zsolt

Mitsuba

Angyal János

Balogh Béla

Nógrádker

Szeles Enikő

HAZATÉR A HAGYATÉK

DOLGOS ÉV VÉGÉN, MUNKÁS ÉV ELŐTT VADVIRÁGTÓL A SINUS-GÖRBÉIG

MENEDÉK A ZŰRÖS CSALÁDOKNAK ELSŐ A VEVŐ!

NÉPBOLTTÓL A DIGITÁLIS ÜZLETIG

JÓ BOR(ÁSZ)NAK IS KELL CÉGÉR A MÉRCE: AMIT TELJESÍTESZ! KITARTÁSSAL, ODAADÁSSAL CÉLBA ÉRSZ

ROVAT

BŐVELKEDÜNK ÉRTÉKEKBEN, SZÉPSÉGEKBEN

TARTALOM 3 A LEGSÖTÉTEBB NAP Hatvan éve dördült el a salgótarjáni sortűz 5 FEKETE ZSOLT Dolgos év végén, munkás év előtt 6 FÖLDI PÉTER „A művészet megértéséhez legalább annyi alázat kell, mint a teremtéshez” 10 BOTOS ZOLTÁN, HANDÓ PÉTER Versre kép a felelet 11 BÓNA KOVÁCS KÁROLY Hazatér a hagyaték 12 SZÍNHÁZ Ahol az ideológia nem működik 14 PARÓCZAI GERGELY Elmondatlan szavak 16 BALOGH BÉLA Vadvirágtól a Sinus-görbéig 17 GEOPARK Többet kell áldozni a turizmusra 19 KISEBBSÉG „Szép, új világunk” kihívásai 20 ÁTMENETI OTTHON Menedék a zűrös családoknak 23 MITSUBA Első a vevő!

26 NÓGRÁDKER Népbolttól a digitális üzletig 29 MANUSEK BÉLA Jó bor(ász)nak is kell cégér 32 ANGYAL JÁNOS A mérce: amit teljesítesz!

35 SZELES ENIKŐ Kitartással, odaadással célba érsz 37 BABUS PATRIK A Tejútról „leszállt” a Medvesre 38 III. RAJZTRIENNÁLÉ Él és virul a régi műfaj

„Évek múlnak el; megállítanám, de nem lehet, mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább” – énekli (stílszerűen) örökzöld slágerében Koncz Zsuzsa, és valóban, ez a száguldás már-már megdöbbentő: mindjárt újra az év végéhez érünk.

Ilyenkor érkezik el a számvetés ideje. Nos, a magunk mögött maradó év – szokás szerint – számunkra is dolgos esztendő volt. Ugyanúgy, miként az előző is: tízéves múltra visszatekintő lapunkat akkor sikerült újraindítanunk, és azóta is arra törekszünk, hogy minél jobban bemutassuk Salgótarján – a szó valódi és átvitt értelmében is – fényeit, árnyait. De persze nekünk is jobban esik szívderítő dolgokról beszámolni.

Jelentjük: van is mit bemutatnunk! Újfent kiderült a régi igazság, hogy szűkebb hazánk – a megannyi gond-baj mellett – bővelkedik a természeti és kulturális értékekben, szépségekben. Ha csak rövid leltárt készítünk arról, hogy kiről, miről írunk lapunk legutóbbi nyolc számában, látszik: van kikre-mikre büszkének lennünk.

Kezdjük azzal, hogy rendszeresen beszámolunk városunk egyik legújabb kulturális gyöngyszemének, a Zenthe Ferenc Színháznak az életéről, eseményeiről, s ugyanígy tudósítunk a város hagyományos, régebbi kulturális, művészeti csoportjairól, egyesületeiről, így a Nógrád táncegyüttes, a Dűvő zenekar vagy a fiatalabb népzenész korosztályt (is) képviselő Dobroda együttes sikereiről.

Helyi művészeink közül bemutattuk Kubinyi Júlia népdalénekest, Mikecz Estilla színésznőt, Bobály Attila és Molnár Péter szobrászművészeket, Kupcsulik Ágnes költőt, Herbst Rudolf fotóművészt, Torják Vilmos zenetanárt, Puskás Marcell grafikust, Molnár Ernő rendezőt, Botos Zoltán festőt és a Presits–Lóránt–Gressai háromgenerációs művészcsaládot.

A szűkebb pátriánkból elszármazottak soraiból megszólaltattuk Pándy Piroska operaénekest, Pindroch Csaba, Szorcsik Viktória és Nagy Gréta színészeket, Nagy Pál írót, Szolnoki Péter és Radics Gigi énekeseket, Alapi István és Nagy János zenészeket, Horváth Eszter forgatókönyvírót, Dukay Nagy Ádám költőt és Pálfalvi Tamás trombitaművészt.

Beszélgettünk az ország tortáját készítő Szó Gellért cukrászmesterrel, dr. Szvircsek Ferenc történész-díszpolgárral, Romano Rácz Sándor roma értelmiségivel, Manga Mihály különleges mentővel, Zengő Árpád rádióriporterrel, Buda László hegymászóval, Deme Károly evangélikus lelkésszel, dr. Simonyi Sándor mérnökkel. Megszólalt Czene Gyula és dr. Rozgonyi József tanár, dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, dr. Obrusánszky Borbála keletkutató, míg Simon Lajos igazgató bemutatta az 50 éves József Attila Művelődési Központot és a város további kulturális intézményeit.

Beszámoltunk a város újabb közönségvonzó rendezvényéről, a Medvesi Fotós Maratonról és a hagyományos Tavaszi Tárlatról, bemutattuk a ceredi művésztelepet, a Karancs–Medves Tájvédelmi Körzetet, a Nógrád Megyei Fotóklubot, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárat, a Dornyay Béla Múzeumot és a Nógrád Megyei Levéltárat.

Terveiről szólt Fekete Zsolt polgármester – és szomorúan kell megemlítenünk, hogy lapunknak adta utolsó interjúját Dóra Ottó, Salgótarján előző polgármestere.

Felvillantottuk Salgótarján fejlesztési programját, a helyi kiskereskedelmet, az új turisztikai beruházásainkat, foglalkoztunk a megújuló salgótarjáni felsőoktatással, a város cégei közül bemutattuk a Salgglast, a Wamslert.

A városrészeket bemutató sorozatunkban jártunk az Acélgyári úton, a Jónásch-telepen, a Kemerovón, a Zöldfa úton és Idegérben. Riportot közöltünk az egészségügyi ellátásról, a város „szellemépületeiről” (Karancs Szálló, Öblösüveggyár), írtunk a város éjszakai életéről, a hajléktalanokról és a drogfogyasztásról is.

A sport világából felvillantottuk a kilenc évtizedre visszatekintő ökölvívásunk – benne Botos András, Botos Tibor, Hranek Sándor és Farkas Sándor – sikereit, bemutattuk Félegyházi Éva, Szabó Géza és Vágó Attila edzőket és Jakab Zsófia motorversenyzőt.

Hirtelenjében talán elég is ennyi, sőt... Büszkék vagyunk azokra az értékekre, amelyekre lapunkban – szíves-örömest – felhívhattuk a figyelmet. Boldogok vagyunk, amikor a nem helybeli olvasóink is rácsodálkoznak, hogy mennyi érték lelhető fel ezen a sokszor rosszhírű, ám mégis sokszínű, változatos vidéken.

Munkánkat folytatjuk, hisz sok-sok olyan értékünk van még, amit a továbbiakban szeretnénk bemutatni. Mindjárt ebben a lapszámunkban is! Az ünnepi készülődés közben olvassák szeretettel. E gondolatok és remények jegyében kívánunk olvasóinknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt!

Lapalapító: Ercsényi Ferenc (1953–2013). Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Balás Róbert, dr. Baráthi Ottó, Drexler Szilárd, Dudellai Ildikó, Handó Péter, Kovács Bodor Sándor, Losonczi Tamás. Főszerkesztő: Balás Róbert. Képszerkesztő: Kovács Bodor Sándor. Tervezőszerkesztő: Kalcsó István. Kiadja: a Tarjáni Városlakó Egyesület megbízásából a Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Web: www.tarjanivaroslakomagazin.hu. E-mail: tarjanivaroslako@gmail.com.

Nyomdai munkák: Polár Stúdió, Salgótarján. © Ercsényiné Bódi Éva engedélyével. Előfizetés: Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Megvásárolható: Juhász Könyvesbolt: Fő tér 2. JAMKK-pénztár: Fő tér 5. Az Unió Coop Beszterce-lakótelepi, Gorkij-lakótelepi, Garzon alatti, Pécskő mögötti és Klapka úti üzleteiben.

A Dornyay Béla Múzeumban: Múzeum tér 2. A Bányamúzeumban: Zemlinszky út 1. A Szent Lázár Megyei Kórház büféiben: Füleki út 54–56.

Címoldal: Földi Péter festőművész (Fotó: Kovács Bodor Sándor). Hátsó borító: A szovjet emlékmű ledöntése Salgótarjánban, 1956. október 27-én. (Fotó: Dornyay Béla Múzeum)

2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

A LEGSÖTÉTEBB NAP SALGÓTARJÁNBAN „A Nógrádmegyei rádió jelenti” címmel nyílt kiállítás a Nógrád Megyei Levéltárban, az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz 60. évfordulóján. Mint Gusztiné dr. Toronyi Judit igazgató elmondta, az eddigi, igen alapos levéltári kutatások, feldolgozások, kiadványok a hivatalos iratokat, jegyzőkönyveket vették alapul, hiszen abból lehetett következtetni az események menetére, fordulataira.

 A KIÁLLÍTÁS EGYIK TABLÓJA

Ezúttal elsősorban olyan iratokat mutatnak be, amelyekkel eddig nem találkozott a nagyközönség; amelyek nem biztos, hogy befolyásolták az eseményeket, de a hétköznapi ember számára leképezték a történések egy-egy szeletét. Arról próbálnak képet adni, hogy mit láthatott, hallhatott, miről értesülhetett „az utca embere” 1956 novemberében, decemberében Salgótarjánban.

A tablókon a rádió által beolvasott szövegek, az eredeti iratok digitalizált, kinagyított változata látható. Ami akkor hallható volt, most olvasható lesz. A tárlókban azokat az eredeti röplapokat, röplapszerű gépelt üzeneteket helyezték el, amelyekkel az utcán találkozhattak az emberek.

– A Nógrád megyei rádió 1956. november 3-án kezdte meg adását. Az adó eredetileg az ÁVH-é volt. Október végén foglalták el a Nemzeti Tanács képviselői, majd november második felében az MSZMP hatáskörébe került, és megszűnéséig, december végéig Mikszáth Rádióként működött – ismertette Sebestyén Kálmán, a kiállítás kurátora, akit a január végéig látható tárlat bemutatására kértünk meg. – Beolvasott közleményei sok esetben nem voltak annyira fontosak a hivatalos történet szempontjából, hogy ezeket kiadták volna nyomtatásban, de segítenek felidézni a kort.

November első felétől kettős hatalom alakult ki Salgótarjánban, a gyárőrségek, nemzetőrségek mellett létrejött a karhatalom, a pufajkásoknak nevezett fegyveres erő. Tárgyalásokkal próbálnak dűlőre jutni, többek között

az acélgyári gyárőrség is leadja a fegyvert.

A munkástanácsok a karhatalom megtisztítása mellett azt akarták elérni, hogy beleszólást kapjanak az üzemek irányításába, az igazgatók kinevezésébe. 1956-ban csak az acélgyárban négy-négy és félezer ember dolgozott, a bányák működtek. A lakosság közel 70 százaléka ipari munkás volt.

Az Acélárugyár Munkástanácsa november 14-én arra hívta fel a dolgozók és a lakosság figyelmét, hogy minden körülmények között őrizzék meg nyugalmukat. „Várható, hogy városunkba újólag szovjet csapategységek érkeznek. A velük való ellenségeskedést mindenki kerülje. A nép akarata minden körülmények között érvényesülni fog, ennek érdekében véráldozatra nincs szükség.”

– A megerősödött Kádár-kormány határozottabban akart fellépni a munkástanácsok, az egyetlen olyan erő ellen, amely még valamiféle forradalmi elképzelést képviselt.

November közepétől hol beindult, hol leállt a munka, mivel a munkástanácsok legfőbb fegyvere, amivel a hatalmat engedményre tudták kényszeríteni, a sztrájk volt.

Döntő volt, hogy november 30-án a megyei munkástanács nagygyűlést tartott a megyeházán, amikor érkezett a hír, hogy a bánya-

igazgatóságon ülésező bányai munkástanács ülését pufajkások szétzavarták. Ekkor szakadt el a cérna. A megyei munkástanács 8 pontos követelést fogalmazott meg. Küldöttsége viszont csak kerülő úton jutott Budapestre, ahol a követelések nem teljesítése esetére sztrájkot helyeztek kilátásba. A megyei munkástanács, mivel ezzel nem értett egyet, hosszas vita után hirdette meg az általános sztrájk helyett a 48 órás ülősztrájkot.

A megyei munkástanács hatóköre Salgótarján 30–40 kilométeres körzetére terjedt ki.

A megyei munkástanács az üzemi munkástanácsokhoz szólt december 2-án. Ismertették a kormányhoz címzett követeléseiket, köztük, hogy a tiszti század helyett olyan karhatalmi egységet állítsanak fel, amelybe csak a munkástanácsok által javasolt személyek léphetnek be, vagy hogy a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságát a lehető legrövidebb időn belül egészítsék ki 4 bányász, 4 üzemi és 5 paraszt küldöttel. A kormány nemleges válasza esetén 48 órás ülősztrájkot rendelnek el a megye egész területén – közölték.

– A megyei munkástanács és az új hatalom képviselőinek tárgyalása után lépett fel újra erőszakosan a karhatalom. Elfogták a bányai munkástanács két képviselőjét azzal az ürüggyel, hogy sztrájkra buzdítanak. Egyikük valójában csak véletlenül keveredett az ügybe. Őket hozták be Salgótarjánba, a BM épületébe, emiatt kezdődött a tömeggyűlés december 8-án. Az emberek azt akarták elérni, hogy engedjék ki őket. Nem lehet pontosan rekonstruálni, hogy miért dördült el a sortűz. A bírósági tárgyalásokról készült jegyzőkönyvek sem tudták pontosan tisztázni az események sorrendjét.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnvádi eljárást indított és őrizetbe vette Ferencz István hugyagi lakost, aki 1956.

EMLÉKEZÉS

HATVAN ÉVE DÖRDÜLT EL A SORTŰZ

 GUSZTINÉ DR. TORONYI JUDIT ÉS SEBESTYÉN KÁLMÁN 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

3

EMLÉKEZÉS  FOTÓ: DORNYAI BÉLA MÚZEUM

 A TÜNTETŐK LEDÖNTIK A KOMMUNISTA EMLÉKMŰVET

december hó 8-án, amikor a bányászok felvonultak a rendőr-főkapitányság és a Megyei Tanács épülete elé, egy kézigránátot dobott a főutcára a tömeg közé (…). A kézigránát eldobása után szólaltak meg a fegyverek 1956. december 8-án. Ferencz István a bűncselekmény elkövetését beismerte, melyet tanúk is bizonyítanak. – A rádióban való közlést engedélyezem. Megyei Kapitányság Vezetője: Szabó István r. őrnagy.

– Jó néhány gépelt lapnyi üzenetet mutatunk be. Ezekben salgótarjáni lakosok adnak hírt magukról Csehszlovákiában, Romániában, Kanadában, vagy a megye más településein élő rokonaiknak december 8-a után.

A szovjet parancsnokság még aznap kijárási tilalmat rendelt el. Ahogy fokozatosan beindult a termelés az üzemekben, szűkítették a tilalmat, de egészen december végéig tartott, akkorra már minden ellenállási gócot szétvertek. A karácsonyi éjféli misére, arra az egy napra engedélyezték a kijárást hajnali kettőig. A kijárási tilalom gyülekezési tilalommal is párosult az első időben.

Gyűléseket nem lehetett tartani, azt sem engedték meg, hogy a sortűz áldozatai közül akár kettőt is egyszerre temessenek el, és csak a szűk rokonság vehetett részt a temetésen. Olyan nem volt, hogy az utcán hárman-négyen összegyűltek, és megálltak beszélgetni.

Drasztikus változás állt be a politikai légkörben. December 8-a után már csak az MSZMP röplapjai, közleményei jelentek meg. A hatalom súlya és a bizonytalanság nyomta rá a bélyegét december második felében a város hangulatára. És a döbbenet. Az, hogy a pufajkások hol jelennek meg, hol tartanak házkutatást, kit tartóztatnak le, kiszámíthatatlan volt. A rádióban december közepén jelent meg új műsorként a „Tudósítások Salgótarján üzemeiből”. A helyi riportok termelési jelentések voltak arról, hogy hányan dolgoztak, mennyit termeltek már, a közlések azt akarják láttatni, hogy normalizálódik az élet.

1956. december 13-án a rádió arról számol be, hogy a megyében elegendő az 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

élelmiszerkészlet, az iparcikkek területén vannak még kisebb nehézségek. „Az elmúlt hetek folyamán Nógrád megyében a kereskedelmi dolgozók hősiesen álltak helyt a munkájuk területén. Fáradságot nem kímélve dolgoztak, hogy megyénk dolgozóit a lehetőségekhez képest ellássák áruval.”

D. I.

NE ÁLMODJ, NÉP!

1956. december 8-án tartóztatták le Jecsmenik Andort (1926– 2013), a nagybátonyi gépüzemi munkástanács alelnökét is, aki politikai elítéltként 14 évet töltött börtönben.

E sorok írójának így  Jecsmenik Andor emlékezett az eseményekre: – Az orosz és magyar vezetésben is voltak józanabbak, akik hajlottak a köznyugalmat szolgáló megegyezésre. Így jött létre a december 6-i megbeszélés a nagybátonyi bányaigazgatóságon. A feszült légkörű tárgyalás azonban megszakadt, és a folytatást december 8-ra tűzték ki a megyei tanácsra. Szabó Ervin, a megyei munkástanács elnöke közölte, hogy aznap választhatok: vagy elmegyek a salgótarjáni ülésre, vagy felutazom az Országos Munkástanács értekezletére. A fővárosi utat választottam.

A SZOT-székházban tanácskoztunk, amikor belépett Rácz Sándor elnök, és elmondta: most jött a Parlamentből, ahol Marosán György közölte, hogy mától fogva nem tárgyalnak, hanem lőnek. Nem sokkal később berohant Szekeres titkár azzal, hogy Salgótarjánban baj van! Ott szereztünk tudomást a véres sortűzről. Mondták: ne menjünk haza, átdobnak minket a határon, de Steigerwald Ottó, a megyei munkástanács elnökhelyettese hazacsalt, és este letartóztattak.

– Mi történt a lefogása után?

– Bevittek a megyei rendőrkapitányságra, ahol Salupin orosz parancsnok, Ladvánszky Károly rendőr altábornagy és Házi Sándor

vezérőrnagy megkérdezték, hajlandó vagyok-e tízperces beszédet mondani a salgótarjáni rádióban a nép megnyugtatására.

Azt feleltem, csak akkor, ha én fogalmazom meg a beszédet. Erre Házi ordítani kezdett, hogy akkor majd másként beszélünk. A fogdában Ferencz István mellé tettek, a pufajkások agyon akartak verni bennünket, de a rendőrök nem hagyták. A kihallgatáson az oroszok is megjelentek. Azt mondták, ránk vigyáznak, mert az acélgyári Hadady Rudolfot és Hargitai Lajost a pufajkások kivégezték. Végül lezajlott a per, 12 évi börtönre ítéltek. Az 1963-as közkegyelemből kizártak, csak háromszori éhségsztrájk után helyeztek szabadlábra. 1966-ban írt versem, a Ne álmodj, nép! miatt újabb két évre ítéltek, s az előző büntetésből hátra lévő öt év öt hónapot is le kellett töltenem. Összesen 14 évet és egy hónapot „ültem” börtönben.

„RETTENETES LÁTVÁNY VOLT

Az acélgyári nemzetőrök egyike volt a 78 éves Ponyi József is, akit a forradalom után fegyverrejtegetésért 10 év börtönbüntetésre ítélték, amelyből ötöt le is töltött.

– Hogyan emlékszik  Ponyi József 1956. december 8-ára, a tragikus sortűzre? – kérdeztük.

– Már reggel híre ment, hogy a munkástanács két vezetőjét letartóztattak, ezért a kiszabadításukra tüntetést hirdettek a megyei rendőrkapitányság előtt. Trezsnyik Ferenc, az acélgyári munkástanács elnöke indította volna a menetet, de Mándoki Andor főmérnök kapott egy telefonüzenetet. Ismeretlen helyről, ismeretlen hang hívta, hogy tartsák vissza a gyáriakat, mert borzasztó dolog készül a városban. Trezsnyik tartott egy eligazítást: kért mindenkit, hogy fegyelmezetten viselkedjen. Ezért a tervezettnél félórával később indultunk el, ami végül sorsdöntőnek bizonyult. Elöl Mede Lajos és Szlovacsek Gyula vitte a lyukas zászlót, míg mi Márton Imrével a sor végén jöttünk. Útközben elhaladt mellettünk egy szovjet tank is, de nem történt összetűzés. Még nem értünk el az Állami Áruház sarkához, amikor hallottuk az első lövéseket. Aztán csend lett, majd utána megint lőttek. Megtorpant a sor, volt, aki kilépett, volt, aki továbbment.

Mondták, hogy sok a halott, én is láttam messziről, ahogy szedik össze és viszik őket autón, lovas fogatokon. Láttam, ahogy a kis Kakuk Józsika hátán ki van lyukadva a ruha, az anyja szaladt vele felfelé, mögöttük egy idősebb asszony a haját tépve rohant, s az ég felé fohászkodott. Csak a jajgatás hallatszott, a nép megtorpant, én sem mentem tovább, hazatértem. Egy óra felé szóltak, hogy nagyon sok halott van a kórházban.

Elmentem megnézni, beléptem a kapun, s balra, a két hosszú épület közötti résen feküdtek a halottak. Rettenetes látvány volt…

B. R.

VÁROSPOLITIKA

DOLGOS ÉV VÉGÉN, MUNKÁS ÉV ELŐTT

FEKETE ZSOLT: NEHÉZ DÖNTÉSEKET KELLETT MEGHOZNI Sok nehéz döntést kellett meghozni 2016-ban, és mivel a fejlesztési programok nem a várt ütemben haladnak, az év végén is azon kell gondolkodni, milyen lépésekkel lehet csökkenteni a kiadásokat és növelni a bevételeket – fogalmazta meg interjúnkban Fekete Zsolt. Salgótarján polgármestere az évértékelő beszélgetésben arra is kitért, hogy a visszafogott gazdálkodás mellett is sikerült szép rendezvényeket szervezni a kultúra, a művészetek kedvelőinek, és visszatért a városba a rali is. A polgármester türelmet kért a salgótarjániaktól, és arról biztosította a fiatalokat, hogy néhány év múlva megtalálják itt a számításukat.

– Az év számomra az időközi választással kezdődött, és márciustól álltam még keményebb feladatok elé. Minden társadalmi csoporttal, politikai szervezettel a párbeszédet, a közös gondolkodást, együttműködést kerestem. Ez a választások után konszolidálta a kampány során kissé elvadult helyzetet, és teremtett lehetőséget a kormányzati támogatásra is.

Kellett hoznunk kemény döntéseket. Át kellett gondolnunk, hogy kinyissuk-e nyáron a strandot, majd később az uszodát, hisz mindkettő veszteséges. El kellett dönteni, hogy anyagi támogatással életben tartsuk-e a Zenthe Ferenc Színházat. Nehéz tárgyalásokon vagyunk túl a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központtal arról, milyen szintű tömegközlekedés legyen a városban.

Szintén nehéz feladat volt több mint 1200 munkanélküli közfoglalkoztatása úgy, hogy az a városlakókban is elégedettséget szüljön.

Ugyanakkor elindult új utak keresése is.

Visszahoztuk Salgótarjánba a ralit, mint turisztikai attrakciót, és dolgozunk a jövő évi programokon, mert 2017-ben lesz Salgótarján várossá nyilvánításának 95. évfordulója. A visszafogott gazdálkodás mellett is több szép rendezvényt sikerült megvalósítanunk a kultúra, a művészetek kedvelőinek a művelődési központban, a múzeumban, vagy a könyvtárban. Összességében 2016 számomra nagyon dolgos, munkás év volt. Nem számítottam másra, és nem számítok másra a jövőben

sem. Szeretném, ha a tervezett fejlesztések 2017-ben felgyorsulnának, hogy ezáltal meg tudjon valósulni a város stabil működése az öngondoskodás keretében.

– Intézmények és utak felújítása kezdődött meg Salgótarjánban. Olyan intézményeket újítanak fel, amelyeknél eddig rengeteg pénz úszott el a rezsire az elavult fűtési rendszer, a nem megfelelő szigetelés, a tönkrement csövek miatt. Az elmúlt évekbeli elhanyagoltságuk után oda akarnak figyelni a peremkerületekre is.

– Elkezdtük a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklus támogatásainak a felhasználását. A peremkerületektől a belváros felé haladva valósul meg az óvodák, kulturális intézmények korszerűsítése, megkezdődött a Csokonai út felújítása is. A Karancs utca felújítására más forrásokat keresünk, mert ezt a munkát az irányító hatóság nem hagyta jóvá a Településfejlesztési Operatív Program keretében.

A Modern Városok Programra tett javaslatainkat úgy dolgoztuk ki, hogy csökkentsük a kiadásokat, növeljük a bevételeket, és mind a munkahelyteremtést, mind az idetelepülni kívánó befektetőket támogassuk, emellett komfortosabbá tegyük a várost.

A programot majd a miniszterelnök úr javaslata, látogatása fogja megpecsételni.

A 2016-os év sajnos úgy telik el, hogy a miniszterelnöki látogatásra nem került sor, így a fejlesztési csomaggal nem tudtunk továbblépni.

 A LAKOSSÁG TÁMOGATÁSÁT KÉRI A VÁROS VEZETÉSE

 FEKETE ZSOLT

– A város anyagi helyzete továbbra is nehéz, a költségvetést pedig úgy kell összeállítaniuk, hogy legalább nullás legyen. Mit éreznek majd ebből az itt élők?

– A város még nem képes önfenntartásra, erről csak a fejlesztési programok lezárása után beszélhetünk. Ezért támogatást kértünk a kormánytól a szociális területre és – önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatként – működőképességünk megőrzésére. Mindkét esetben kaptunk támogatást, de sajnos ez az évtizedek óta görgetett rendszerszintű hiányt még nem képes fedezni. Ezért év végére ismételten azon kellett gondolkodunk, hogy milyen lépéseket tudunk megtenni önerőből a megtakarítás érdekében.

A város vezetése megszüntette a polgármesteri kabinetet, csökkentette a hivatal dolgozóinak létszámát. Salgótarján megyei jogú város korábban nem vezetett be lakosságot érintő adót, ezt szerettük volna elkerülni mi is. De látva a fejlesztések ütemének lassúságát, a következő évek túlélése végett szükségessé vált az építményadó kiterjesztése a tehetősebb lakosokat megcélozva, akiknek megélhetését nem veszélyezteti sem az adó, sem a mértéke. Baloldali városvezetőként azt gondolom, a jobb módúakat kellett megkérni, hogy segítsék a város költségvetését a működőképesség megtartásához, semmiképp sem szerettük volna ezzel terhelni a kispénzű, szegényebb embereket.

Kérek minden salgótarjáni lakost, hogy legyen türelmes a város vezetésével. A vezetésnek és nekem is minden tettemet, igyekezetemet a városom szépítése, fejlődése irányítja és motiválja.

Ezúton is szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni! Biztosítom a fiatalokat, hogy öt–tíz év múlva, amikor már ők is munkaképesek lesznek, jó pályaválasztás után megtalálják Salgótarjánban a számításukat, hiszen már most is sok jól kvalifikált munkaerőre lenne szükség mind az egészségügyben, mind a vasiparban, a kereskedelemben vagy a turisztikában.

D. I. 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

5

FESTÉSZET Ha Földi Péter képeinek megértéséhez nekem kellene kulcsot adnom azok számára, akik először találkoznak velük, egy szót ismételnék újra és újra: esendőség. A primitív, archaikus művészet, a népművészet és a gyerekrajzok kozmikus világának ötvözése, a nem szűnő alázat a kiszolgáltatottak iránt, a festmények méretei, az anyag lüktetése, az eltorzult arcok aprólékos kidolgozottsága, az ősiség és mai a létállapotok egyidejű láttatása, a tudatosan alakított egyéni jelképrendszer olvashatósága, mind egy irányba hatnak, hogy a ránk kövesedett fájdalmakat le tudjuk hántani magunkról. „A művészet az igazság formája. Képben nem szabad hazudni. Sehol sem szabad hazudni, aztán mégis rákényszerülünk, hogy életben tudjunk maradni.” (Földi Péter, 1994.)  A képeiden jól látható, hogy a gyerekkorod meghatározó élmény volt.

– A gyerekkor elevenen és mélyen él az emlékezetemben. Napközben a nagymamámra voltam bízva, akivel jártuk darabka földjeit, amit művelt, műveltünk. Jártuk a határt, megvoltak még a kocsi- és gyalogutak, láttuk, kinek milyen a termése; ha valaki nem kapált, kaszált időben, azt megszólták a faluban, mert az vétek volt a természet, a föld ellen. Ott volt ebben az életmódban a mindennapok fárasztó mechanizmusa, mert mindennek megvolt a maga rendje, ideje, ami nem tűrt halasztást, és ott volt az a tisztesség, amit akkor egy faluközösség elvárt, megkövetelt, de a lelkiismeret sem bocsátott volna meg, ha parlagon marad egy darab föld. Ezek a földek a falu élelmiszer-szükségleltének nagy részét akkor meg is teremték.

Talán a téeszesítéssel kezdődött ennek a világnak az elmúlása, amikor elidegenítették a tulajdontól, a földektől az embereket.

Hogy mára már újra magánkézben vannak földek? De a cseplye már elfoglalta, elborítja a határt. Az új típusú tulajdonlás mámora elkerítette a gyalog- és kocsiutakat, már az erdők is nehezen megközelíthetőek.

Azok az elhivatott földművelők pedig, akik minden növényt úgy kapáltak meg, mint egy igazi élőlényt, éltetni, gondozni tudták azt a munkájukkal, a lelkükkel, mára már 6

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

nincsenek köztünk, ez a fajta életforma megszűnt.  Most hallottam először, hogy 1956. december 8-ról is van fájó emléked.

– A félelem és a féltés még mindig bennem van, ha arra a napra gondolok. Hét­ éves voltam, álltunk a hídon, mikor jött a hír, hogy Tarjánban az emberek közé lőttek, és somosiak is meghaltak. Gyalog jöttek az emberek, nem jártak a vonatok. Nagy-

 A KERTI MŰTEREM ELŐTT

mamámmal néztük, hogy hazaér-e apám, nagyapám. Mind a ketten az Acélgyárban dolgoztak. Én az apámra mindig nagy, erős emberként gondoltam, és az megmagyarázhatatlan volt számomra, hogy amikor hazaért, hangosan zokogott. Néhány nap múlva anyámmal mennünk kellett a tüzépre, mert akkoriban építkeztünk. Apám mondta, kísérjem el, úgysincs iskola, nála meg viszonylag sok pénz volt, mert az építőanyagokért előre kellett fizetni. A Vásártéren mentünk keresztül kézen fogva. Friss hó esett a városra, és egyszer csak megláttam a vörösesbarna foltokat a téren, és tudtam, hogy az vér, mert a hó felszívta a földből, és azt is tudtam, hogy ez most azoknak az embereknek a vére, akiket a sortűzben lelőttek. Máig iszonyodom a Vásártértől hóesésben.

 FOTÓ: JÓZSA VIKTÓRIA

BESZÉLGETÉS FÖLDI PÉTER FESTŐMŰVÉSSZEL

 FOTÓK: KBS

„A MŰVÉSZET MEGÉRTÉSÉHEZ LEGALÁBB ANNYI ALÁZAT KELL, MINT A TEREMTÉSHEZ”

FESTÉSZET

 A legfontosabb fiatalkori hatásokról szeretnélek kérdezni.

– Nemzedékem a hetvenes évek elején kezdett önmagára találni. Én az irodalmi élményeimből jöttem rá, hogy annak az életérzésnek, amit mi megéltünk, van érvényes mítosztartalma, ami olyan egyetemes értékeket és szabadságlehetőségeket hordoz, aminek a viszonylatában azt a valóságot is tudom mérni, amiben létezünk. Márquez, Ajtmatov, Bodor Ádám és Gion Nándor regényeiben az emberi minőségek viszonylatrendszere, a társadalmi meghatározottság azon a fokán karakterizálódott (az igazság feltárásának „technológiájában”), amilyet addig még nem láttam, és ez felbátorított.

Ezen tanulságok tették aztán Somoskőújfalut, szülőfalumat etalonná, a valóságélmény forrásává, úgy, hogy én tényleg az embert és életlehetőségeit akartam láttatni. Mindehhez formai szempontból társultak művészettörténeti és népművészeti tanulságok, minták. Nem volt ez direkt szembenállás a hivatalos politikai elvárásokkal, de már nagyon messze volt a szocreáltól. Önbecsülést, öntudatot adott a kívülállás lehetősége és egy belső önkontrollt, ami racionalizálta az ideálokat. A történelem és az idő ledöntötte a falakat, az ideál megpróbálta valósággá lenni, ami sajnos nem igazán sikerült „neki”. Valami elkeserítően újrakezdődött, a valóságot felváltotta a látszat a festészetben is, a valóság meg lappang ugyan, de azért időről időre felüti a fejét, kérlelhetetlenül, brutálisan, szembesítő erővel, megkerülhetetlenül. Én mindig azt gondoltam, az embernek kell, hogy legyen küldetéstudata,

 CSÓNAK A BÁRKÁHOZ (RÉSZLET)

végezze el a dolgát, de az arányok és a lehetőségek mentén, a valóság mértékében.

A képek üzenetének tükrében kell majd elszámolni magammal: „Tudod, hogy nincs bocsánat…”  Egy húsz évvel ezelőtti interjúdnak a végén azt mondtad, hogy az a jó kép, amelyikről át tudod menteni a hitedet a következőre. Most, így szétnézve nálad a munkáid között, számomra úgy tűnik, rengeteg kép van benned, csak az a kérdés,

 A HALÁSZ FELESÉGE ÉS A HAL FIA (RÉSZLET)

lesz-e elegendő idő megfesteni ezeket, hiszen évi 2-3 képnél többel nem tudsz elkészülni, az óriási méretek és a többszörös festékréteg felhordása miatt.

– Amikor az ember fiatalabb volt és lendületesebb meg dinamikusabb, akkor viszonylag gyorsabban elkészültek a képek.

Persze, akkor is volt, hogy egy képet kilenc éven keresztül festettem. Azért, mert egy kép lassan készül, még nem lesz jobb. Ha most magamat mentegetném, akkor azt mondanám, hogy ezek a képek kicsit bölcsebbek lettek, de lehet, csak arról van szó, hogy túlgondolkodom őket. Remélem, hogy azokat a vizuális részüzeneteket, amit a kép hordoz, majd más is fogja értelmezni, értékelni. Ebből kívülről az látszik, hogy sokkal lassabban, nehézkesebben és talán megfontoltabban festek. Nem jár olyan jól az agyam, mint régebben. Nehézkesebben jutok előre, de közben meg azt merem remélni, hogy ezek legalább annyira fontos üzenetek, mint azok a vitálisabb tartalommal bíró, energikusabb letéttel megoldott dolgok, amiket ezelőtt festettem. Muszáj szembenézni az életkori sajátosságokkal, ami engem egyáltalán nem boldogít. A művész felelőssége, hogy tisztességesen és pontosan reagálja le azt, amit láthatóvá akar tenni. Ennek van egy következetes folyamata, amit végig kell csinálni, aztán, ha közben elfárad a kép, akkor lehet, hogy unalmas lesz, de ha mégis eljutsz odáig, hogy az az üzenettartalom van benne, amit szerettél volna viszontlátni, akkor egy kicsit örülsz, de máris jön a következő kép, és kezdődik minden elölről.  Néha küzdelem is az alkotás.

– Kis túlzással: van, amikor akármilyen áldozat vállalható azért, hogy az üzenet abban a formában váljon láthatóvá, ahogy ezt a képi szükségszerűség diktálja. Így előfordul, hogy csak festesz, festesz, vastagszik a festék, de a kép helyben jár. Ha szerencséd van, és jön egy tiszta pilla2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

7

FESTÉSZET  ASSZONY NAP BÉLYEGGEL

nat, ami föltárja, mi fölösleges a képen, akkor azt levakarod, és megszabadul attól a tehertételtől, ami gúzsba kötötte. A képen pedig a már jelenlévő részüzenetek válnak főszereplővé. A pusztítás így ugyanolyan része a festés folyamatának (magamat pusztítom), mint a cizelláló formaértelmezés. Azért ez mindig indulati jellegű dühből táplálkozó gesztus. Ehhez az is hozzátartozik, amikor az egészet levakarod, lesmirglized, és ott van lehullva, a kerítésszélen összecsomósodva, megkövesedve a tehetetlenség bizonyítékaként a festék. Ez is benne van. De lehet megkön�nyebbülés is, amikor levakarsz egy képet, és azt mondod, ennyi volt. Küszködtél, hogy életben maradjon, de nem volt érvényes az üzenete annyira, hogy túlélje, hogy formát találjon.  Most nyílt egy kiállításod Egerben.

– A kiállítás teljes anyaga az enyém. Ezek mind 2000 után készült képek, többségükben nagyméretűek. Mintegy tizenöt 2,5-ször 2,75 méteres festmény, a többi kisebb. De visszatérve az előző kérdéshez, hogy mi van még az ember fejében tartalék, azt mindig az élet hozza, az adott pillanat, hogy mire csodálkozol rá, mit érzel fontosnak pillanatnyilag láthatóvá tenni, és ez néha fölülírja a régebbi képtervek fontosságát. Tulajdonképpen én mindig festek, akkor is, amikor nem jár a kezem, vagy ha unokázom. Ezt a valóságot élem, ami körülvesz, és ebből születik a kép.  Mennyire lehet erős a festészet hatása?

– Az ember azt gondolta, hogy Picasso Guernicája után nem fognak többé civileket bombázni. Aztán Jugoszláviában, itt, a közvetlen közelünkben is hullottak a bombák, napjainkban meg Szíriában. Akkor most hol tartunk? Miért festünk, miért csináljuk ezt az egészet? Mert a lelkiismeretünk nem bírja ki, hogy ne reagáljunk a saját eszközeinkkel. Nem fog tőle megváltozni a világ, attól félek, de néha azt gon-

dolom, mégis egy kicsit. József Attila látta és hitte az igazságot, a világ tele van jó emberekkel, és mégsem jutunk békességre, de azért mégis próbálkozni kell! A művészet embersége kötelez, legalább a szembesítésre.  Hogyan változott körülötted a művészeti világ?

– Hittem a népi kultúra átmentésének lehetőségében, de mára sajnos nagyon sok esetben csak dekoráció, külsőségekben megnyilvánuló motívumcsillogtatás lett belőle, a jelentős tartalmi üzenetek nélkül.

Devalválódott, talán a túlhasználtság és a meg nem értés okán, az, ami nemzetmentő erő lehetett volna. A Bibliában megfogalmazott szeretetalapú hit az acsarkodó világpolitika célpontjává vált, a művészet belső lényegét, feladatát vonva kétségbe.

Eljutsz odáig, hogy kezded elveszíteni azokat az identitásbeli fogódzókat, amik útmutatók voltak eddig. Ha régebben kimondtuk, hogy Nép, Haza, akkor ezt Petőfitől tanultuk, most politikai szlogenek részeként koptatják ezeket a fogalmakat. Megalázva, kiszorítva érzem magam, mert a valamikori közösségek nagy része gazdasági érdekszövetséggé züllött. Az új kifejezési formákhoz (perfomance, installáció, számítógép stb.) nem értek, a rajtuk érkező üzeneteket nem tudom dekódolni. Tőlem idegen ez az eszközhasználat, néha brutálisnak érzem a direkt szembesítéseket, de lehet, sőt talán bizonyos, hogy ezt a kort így lehet csak megszólítani, tehát drukkolok nekik, de én már csak festő maradok.  És hogyan viseled a szakmai féltékenységet?

FÖLDI PÉTER (1949, Somoskőújfalu) az Egri Tanárképző Főiskola matematika–rajz szakán végzett Blaskó János, Seres János és Nagy Ernő tanítványaként, majd tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán fejezte be. Tanított általános iskolában és az Eszterházy Károly Főiskola do8

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

– A szakmai önbecsülés megkövetel egy mértéket. Aki fontosabb üzenetre, igazságra, hitelesebb formára talált, azt talán irigyeltem, még talán bosszantott is, de egészen biztosan inspirált. Ha viszont valaki a kollégák közül díjat, elismerést kapott, annak őszintén tudtam örülni. Mostanra, ha úgy tetszik, egy sor tanítványom már, hála Istennek, meghaladt engem, és erre azért igazán büszke vagyok. Ezért is volt fontos a tanítás, mert a fiatalok sokkal előbb észlelik a kor valóságát, mint a felnőttek, volt és van mit tanulni tőlük!  Mit gondolsz az előtted lévő időről, mint művész?

– Nem tudom. Az unokáimat szoktam nézni, és az jó. Levente tegnap mondta, hogy „papa, ma még nem is festettünk!” Látom, ahogy rajzolnak, festenek, számukra ez a kifejezési forma ugyanúgy üzenetközvetítés, mint ahogy én ezt az egész festői életet megéltem. Ha az ember visszaigazolást keres, bennük talál, mert miközben folyamatosan kérdeznek a képekről, aközben olvassák az üzenetét. Mindennek oka van a képen, és ezeket az okokat értelmezik. Ne felejtsük el, a művészet megértéséhez legalább annyi alázat kell, mint a teremtéséhez. Kedvenc példám, hogy amikor egyszer Snétberger Ferenc Somoskőben adott szabadtéri koncertet, néhány lenyűgöző futam után az addig a fűben bogarászó feketerigó felszállt a közeli fenyőfa csúcsára, és trillázni kezdett, így fejezve ki azt, hogy ez a hangzásvilág megszólította, és reagált is a „kihívásra”. A művészetben nagyon fontos az empátia, a rezonancia, a kapcsolatteremtő képesség.

Kovács Bodor Sándor

 AZ EGRI KIÁLLÍTÁSON censeként. Rendszeres és kitüntetett szereplője hazai és külföldi tárlatoknak. Műveivel találkozhatott a svájci, a holland, a párizsi, a moszkvai és a berlini közönség is.

Számtalan szakmai elismerés és díj birtokosa; többek között Madáchés Derkovits-ösztöndíjakat, országos tárlatok nagydíjait, Magyar Művészetért-díjat, Érdemes Művész kitüntetést, a Magyar Köztársaság arany

BALÁZS JÁNOS: LEGNAGYOBB KÉPZŐMŰVÉSZÜNK

Ő volt Salgótarján legnagyobb képzőművésze, aki Salgótarjánt be tudná kapcsolni az egyetemes képzőművészeti kultúrába. A többiek, velem együtt, helyi értékűek, esetleg a magyar képzőművészetben vagyunk jelen. De akit a világ képzőművészeti rendszerében egy kivételes etnikum tudástartalmának tükrében és az egyetemes emberi igazságnak a függvényében lehet mérni itt, a környékünkön, az egyedül Balázs János.

Az ő képei a Louvre-ban, vagy a New York-i Modern Művészetek Múzeumában nyugodtan ott lehetnek Picasso, Modigliani és Giacometti munkái mellett.

Balázs János eszközhasználatában sem volt naiv, gondolkodásmódjában meg végképp nem. Az a fajta kívülállás, amivel megteremtette a saját függetlenségét, fölbátoríthatta és fölemelte arra a szintre, hogy meg tudta ítélni a világ folyását. Volt egy olyan biztos pontja, ahonnan ki tudta volna mozdítani a világot. De közben semmi mást nem akart, csak láttatni azt a valóságot, ami körülveszi.

Megítélte magát önironikusan, de megítélte saját fajtáját és az emberiség egészét is.

Ha ezt a tudástartalmat be tudnánk építeni a gondolkodó emberiség tudatába, sokat jelentene a világnak és Salgótarjánnak is.

Rettenetesen mérges vagyok, amikor Balázs Jánosról csak mint cigányművészről beszélnek.

Cigánynak született, és egy jelzők nélküli, meghatározó életművet hagyott ránk.

Oláh Jolán a maga módján, az ösztönösség szintjén élte meg a világot, minden csodájával együtt. Ez a rácsodálkozás fölragyogtatta az emberi és a hovatartozás társadalmi minőségét, de a kiszolgáltatottságot is. Balázs János ezt megítélte, és olyan képi rendszerbe fogalmazta, amiben olvashatóvá is tette az üzenetét. Oláh Jolán képeinek üzenete az, hogy szeretem a világot, és együtt érzek a rászorulókkal. Balázs János helyére tudta tenni a dolgokat. Bölcsen, a saját fajtáját is, meg a mi fajtánkat is. Hihetetlenül izgalmas, hogy Szepesi József ugyanezt a gondolatmenetet vitte végig a költészetében és a prózájában.

OLÁH JOLÁN: LÉTSZÜKSÉGLETE VOLT AZ ALKOTÁS

Valójában ő az igazi naiv művész, benne volt meg az a mindent meghatározó alkotói vágy, ami nagyon keveseket jellemez. Lélekből

festett belső képeket, létszükségletként élte meg az alkotást. Emlékszem, egyszer láttam őt egy művésztelepen dolgozni. Éppen elfogyott a festéke, és a szervezők késlekedtek az újabb készlettel, úgyhogy várnia kellett.

Szegény a rosszullét határán volt, valójában elvonási tünetei voltak. Aztán mikor megérkeztek a tubusok, és újra munkához láthatott, szó szerint kivirágzott, tobzódott.

SOMOSKŐI ÖDÖN: ROBBANT A KIFEJEZÉSI VÁGY

Ő volt az első mesterem; az, hogy festő lettem, neki köszönhető. Sokáig egymás mellett laktunk a pedagóguslakás-soron. Érdekes volt látni az alkotói módszerét. Sokszor hónapokig, akár félévig sem nyúlt az ecsethez, viszont amikor fölgyűlt benne a feszültség, akkor robbant a kifejezési vágy. Volt, hogy napi három képet is megfestett, és ez a lendület utána eltartott hetekig. A pályája elején érzékeny színkultúrával festett táji szerkezeteket, kicsit konstruktív szellemben, és azzal a szociális érzékenységgel, amivel a kolóniák világát is megidézte. Az épített környezet társadalmi viszonyrendszere is látható lett a munkáiban. Később feszesebb lett, gesztusainak dinamizmusa fokozódott, színvilága leszűkült szinte csak a barnákra. Képein megjelenik az ember, egy múlófélben lévő mezőgazdasági kultúra földműves öregjeinek magányos, melankolikus kivonulása az életből, így állítva emléket szüleinek, nagyszüleinek.

LÓRÁNT JÁNOS: LÁTTATTA A DOLGOZÓ EMBERT

Festészete áttörte a szocialista realizmus falát, ami országosan is feltűnő, de Salgótarjánban különösen nagy hatású volt.

Kivételes érzékenységgel láttatta a dolgozó embert, nem a pártpropaganda üdvözült mosolyától kifényesedve, hanem valós élethelyzetekben, viszonylatokban. (Fivérek, Porta, Új lakás…) Szürkésbarna színvilága minden motívumot átemelt a képi történés drámájának feszülésébe. Gondolatiságának összetettségével Madách-portréján szembesülhetünk legérzékletesebben. Szociális érzékenysége az évek múlásával csak fokozódott, formanyelve oldódott, színesedett, lényegében azonban Salgótarjánban talált magára. Szellemi épülésemhez képeinek üzenete éppen úgy hozzátartozott, mint emberi példája.

érdemkeresztjét nyerte el. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben Kossuth-díjjal, 2009-ben Prima Primissima-díjjal ismerték el munkásságát. Salgótarján és Nógrád megye díszpolgára.

Ihletének fő forrása saját szülőfaluja, Somoskőújfalu, jellemző nála a népművészeti hagyományok újraértelmezése. A gyermekrajzok és a „neoprimitív festészet” mesterkéletlen, kozmikus világlátását követi.

HEGEDŰS MORGAN: FÁJDALMAS ÜVÖLTÉS

Azt a társadalmi kiszolgáltatottságot, amit ők hárman, Hibó Tamás, Szujó Zoltán és Morgan átéltek, Hibó tudatosan, Szujó és Morgan ösztönösen élték meg. Hibó látta, értette és látatta a társadalmi ellentmondásokat, amit akkoriban mindannyian érzékeltünk. Morganék reakciója szürrealizmusba torkolló fájdalmas üvöltés volt. Viharos előéletével kapcsolatban egyszer elmesélte, hogy a börtönben, ahová garázdaságért került, a fal felé fordulva állítatták órákig, és akkor döntötte el, hogy festő lesz. Morganban az volt a döbbenetes, hogy úgy robbant ki belőle az ösztönös kifejezési vágy, ahogy nagyon kevesekből. Olyan erővel, olyan hőfokkal, olyan drámaisággal és olyanfajta szélsőségekkel, amit ösztönös intelligenciával tudott aztán kordában tartani. Mindenhonnan szívott magába motívumokat a kortárs festészetből, de ezt olyan egységgé tudta gyúrni, ami teljesen egyedivé tette.

Mondták nekem, hogy tőlem vette a madarakat, ef Zámbótól a piros-fehér útelzáró léceket, Szabó Tamástól a bekötött fejű figurákat, de ez nem másolás. Ezek a motívumok mindig morgani viszonylatrendszerben fogalmazódtak újra. Hogy ezeket a motívumokat átvette, csak igazolták azt a megbecsülést, amit a kollégái iránt érzett, de ez a motívumrendszer őt építette, és azok egyéni gondolkodásmódjának a részévé lettek.

Szuverén egyéniség volt, megkérdőjelezhetetlen kifejezőerővel.

FESTÉSZET

FÖLDI PÉTER A KORTÁRSAIRÓL

HIBÓ TAMÁS: DACOS SZEMBENÁLLÁS

Olyan fájdalmasan tisztán fogalmazta meg a kiszolgáltatottságot, ahogyan akkor, a hetvenes években, senki. Művészete átütött, át fog ütni a látszatkeltő, hatalmat szolgáló rutinon, felületességen. Dacos kívül- és szembenállása mindenkor minta marad. Elhivatott művész volt, kivételes valóságlátással, minden vonala, minden szava számonkérés: „Te miért nem látod, mondod, fested, miért viseled?” A megbékélést, a vágyott belső és külső békét a természet jelentette számára. Konkrét társadalomkritikai műveket hozott létre, az egyéni megéltség hitelességével, egyes szám első személyben. Elszántsága gyötrő kényszer volt, a gúzsba kötött test padlón vergődése nem szimbolikus: „ez én vagyok, én pusztulok bele!” Önsors-felmutatása egyben példázat is. Feszes grafikáit, tépetten zaklatott pasztelljeit olajfestmények követték. A festészet legklasszikusabb eszközrendszerét használva, morális engedmények nélküli üzenettel.

(KBS)

Alkotásai mögött ott lüktet az egész XX. századi avantgárd és neoavantgárd, Jackson Pollock, Hans Hartung expresszivitása, lírai absztrakciói, a szentendrei szürrealisták (Vajda Lajos, Ámos Imre) szuggesztiója.

Sokáig a növényeket, majd az állatokat foglalta képekbe. A látványperspektíva mellőzése az egyiptomi művészetre emlékeztet.

(Wikipédia) 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

9

MŰVÉSZET

BALÁZS JÁNOS Lebeg – irónt és ecsetet fogva – egy lélek a Pécskő-domb felett.

Nem vágyik fénylő csillagokra – távolabb juttatta a képzelet.

Talált magának egy örök hazát.

Megkönnyült szívével onnan áld. Ördögnek hívták, angyallá vált, szelleme legyőzte az elmúlást.

2016. november 20.

VERSRE KÉP A FELELET BOTOS ZOLTÁN ÉS HANDÓ PÉTER KÜLÖNLEGES KIÁLLÍTÁSA Beszélgetéseink címmel különleges kiállítás nyílt a József Attila Művelődési Központ belső klubjában. Botos Zoltán festményeihez Handó Péter írt verseket, s így a két ismert helyi alkotó sajátos, a művészet nyelvén folytatott párbeszédét ismerheti meg a közönség.

– A kiállítás képek és versek párbeszédéből áll, a festmények 1991 és 2016 között készültek, a versek túlnyomó része idén novemberben született, vagyis a verseket Botos Zoli munkái inspirálták – említi Handó Péter költő.

A tárlatot dr. Kovács Anna irodalomtörténész nyitotta meg, aki Botos Zoltán képi

világáról, színhasználatáról beszélt, illetve a festményekhez kapcsolódó verseket elemezte, rendkívül szerencsés találkozásnak nevezte a két művész közös munkálkodását.

A megnyitón Frideczky Katalin zongoraművész játékát is élvezhette a közönség. A kiállítás 2017 januárjáig tekinthető meg.

A keletkezési körülményekről Handó Péter elmondta: – Az ötlet Botos Zoltántól származik, de előzményének tekinthető a Balassi Bálint Asztaltársaság kiadásában megjelenő kötet is, amelynek harmadik darabját december 13-án mutatjuk be. Ebben szintén kép és vers párbeszéde valósul meg, de több festő és költő

együttműködésével. A munka nem volt nehéz, hiszen Zoli művei inspirálóan hatottak rám korábban is. A festmények többsége tájkép, a versek ezekhez kapcsolódó asszociációk.

A társszerzők elárulták: a közös munka közben fölmerült bennük, hogy műveiket kötetben is megjelentessék, és a megnyitó után többen is jelezték, hogy örömmel vennék, ha a tárlat anyaga megőrződne.

– Erre szólóan már felajánlás is elhangzott, de én jobban szeretném, ha nem Budapesten, hanem Salgótarjánban menedzselnék az album megjelenését – folytatja Handó Péter. – Januárig mindenesetre helyi megoldást keresek, csak azt követően adom át az anyagot egy budapesti kiadónak.

A két szerző először a Botos Zoltán által írt Beszélgetéseim Balázs Jánossal című könyv kapcsán került munkakapcsolatba, amikor Handó Péter szöveggondozója, szerkesztője, tervezője és nyomdai előkészítője volt a kötetnek, és bíznak benne, hogy lesz folytatása a mostani kiállításnak.

A két alkotó egyébként olykor át-átkóborol egymás vadászterületére.

– Zoli elsősorban a képzőművészet területén tevékenykedik, de ír is. Én elsősorban írok, de az idei Nógrád Megyei Őszi Tárlaton aranydiplomát kaptam egy rajzomra – árulja el Handó Péter, hogy csakugyan nem idegen számukra egymás művészete.

(B. R.)

SZELÍD ERŐ Átszalad a víz a parkon, bukfencezik a zuhogón.

Maradjon? Partra csapjon?

Körbejárja Clonmelt magát?

Szikrázik a fény a fodron, látszik a sás hallgatása.

A víz szelíden csobogjon – erre bókol egyre-másra.

Közelebb nyújtja ágait a fűz. Párát szimatolgat.

A mindenség elvakít, és rádöbbent, mily parány vagy.

2016. november 20.

10

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

AJÁNDÉK

HAZATÉR A HAGYATÉK BÓNA KOVÁCS KÁROLY MŰVEI SZÜLŐVÁROSÁBA KERÜLNEK

Szülővárosába tér vissza Bóna Kovács Károly festő- és szobrászművész képzőművészeti hagyatékának tekintélyes része. Az örökösök ugyanis a neves alkotó munkái közöl 251 darab grafikáját és festményét, valamint 10 darab szobrot Salgótarján önkormányzatának ajándékoznak. nyásztémájú szénrajzok, kisplasztikák, szobrok készítése. 1942-ben Budapestre, Rákoshegyre költözött. Ugyanebben az évben ismét besorozták, előbb az erdélyi fronton, majd a budai várban szolgált.

A II. világháború után rajz- és festőiskolát indított, majd visszatért szülővárosába, ahol rajztanári állást kapott. 1946-ban megalakította a Munkás Művelődési Főiskolát, s ettől fogva főleg a tanításnak élt. Utolsó korszakában a Karancs és Medves tájait, illetve a várost festette meg késő nagybányai stílusban, s művészeti, néprajzi, műemléki publikációkat is megjelentetett. Híres tanítványa volt Czinke Ferenc, Erdei Sándor, Radics István és id. Szabó István. 1959ben visszaköltözött Rákoshegyre, és itt élt 1970. június 26-án bekövetkezett haláláig.

Mint a salgótarjáni önkormányzat októberi ülésén Fekete Zsolt polgármester is hangsúlyozta, Bóna Kovács Károly az 1930-as években Nógrád megyében több egyházművészeti feladatot, 1942-ig pedig szülővárosától számos köztéri szobormegbízást kapott. A köztereinken látható alkotásai máig meghatározzák a város arculatát.

Az elmúlt bő két évtizedben Salgótarján is sokat tett a művész emlékének megőrzéséért és alkotásainak gondozásáért. Nevét viseli a Balassi Bálint Megyei Könyvtár galériája és a baglyasaljai általános iskola. Születése centenáriumán emléktáblát avattak a tiszteletére szülővárosában.

 BÓNA KOVÁCS KÁROLY

 FOTÓ: KBS

Bóna Kovács Károly (1897–1970) festő- és szobrászművész munkásságának meghatározó része Salgótarjánhoz és Nógrád megyéhez kötődik. A művész Salgótarjánban született 1897. október 15-én. Az elemi és polgári iskola elvégzése után, 1911-ben nővéréhez, Nyíregyházára költözött, ahol kovácsnak tanult. 1915-től a budapesti MÁV Gépgyárban dolgozott, amellett rajztanulmányait magánúton végezte.

Első tanára Koeris Lajos volt, szorgalmasan látogatta a múzeumokat, főleg Madarász Viktor és Gyárfás Jenő volt rá nagy hatással.

Az I. világháború alatt, 1918-ban festőként sorozták be a hadseregbe, a 25. gyalogezred losonci pótzászlóaljával az olasz frontra vezényelték, ahol portrékat és tájrajzokat készített a hadimúzeumnak.

1920-ban felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Réti Istvántól és Kisfaludy Stróbl Zsigmondtól festészetet és szobrászatot tanult. Festőszakon végzett, de Lyka Károlynál művészettörténetet is hallgatott, és Ligeti Miklós szobrász műtermét is látogatta, hogy elmélyítse tudását.

1923-ban Lyka ajánlására ösztöndíjjal Párizsba került a Julian Akadémiára festészetet tanulni. Henri Bouchard és Paul Landowski voltak a mesterei. Közben J. Gay szobrászművész bronzminta-készítő műhelyében is tanult, dolgozott két éven át kiemelt szobrászművészként. Legnagyobb hatással Antoine Bourdelle szobrászata volt rá, akinek feltehetően a tanítványa is volt.

A művész 1926-ban hazatért Salgótarjánba, mivel megbízták a római katolikus templom Szent József-oltárának elkészítésével.

Az öt és fél méter magas fa oltárszekrényt Bátki József üvegművésszel, Leo Miller osztrák szobrásszal és Makrai István asztalossal közösen készítették. 1928-ban visszatért Párizsba, de hamar hazahívták, mert megbízták a Meszes-hegyre vezető Kálvária megépítésével. Az alkotás 12 reliefet és egy szoborcsoportot, Szent István korona-felajánlását tartalmazta. A mű 1943-ra készült el, de 1945 után megsemmisítették.

A művész a hazai tanulmányait 1930-ban fejezte be, majd megnősült. Feleségével, Mánczos Irén (1902–2002) iparművésszel Salgótarjánban telepedett le.

Szobrászművészként 1932–42 között volt a legtermékenyebb. Főképp városi megbízások alapján dolgozott, a korszakból kiemelkedik a bányászemlékmű (1937), a losonci gyalogezred emléktáblája (1932) és a Báthori-szobor (1933). Számos egyházi megbízást is teljesített, művészetének külön ágává vált a magánportré (sírkövek, mellszobrok), a bá-

 BÁTHORI ISTVÁN SZOBRA

Salgótarján kiállítások, művészeti konferenciák és megemlékezések szervezésével, emlékkönyv kiadásával, köztéri alkotásai restaurálásával ápolta híres szülötte emlékét.

A művész gyermekei, Biczó Gézáné (szül.

Kovács Ildikó) és Kovács Balázs, példaértékűnek tartva a szülőváros ilyen irányú tevékenységét, azzal a szándékkal keresték meg Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy mindkét fél érdekét szolgálná, ha a művész hagyatékát képező műtárgyak, képzőművészeti alkotások nagy része – ajándékozás formájában – a város tulajdonába kerülhetne, mely garantálná azok megőrzését és közkinccsé tételét – hangsúlyozta a polgármester.

Az örökösök a grafikákból, festményekből és szobrokból álló válogatást az önkormányzatnak ajándékoznák azzal a feltétellel, hogy a hagyatékrész a Dornyay Béla Múzeumba kerüljön letétbe. Az örökösök a hagyatékrész ajándékozásával elő kívánják segíteni azt, hogy létrejöjjön a művész életművének szentelt állandó kiállítás.

Az ajándékozók kifejezték, hogy a későbbiekben további műtárgyakat, a művész személyéhez kötődő festő és szobrászati eszközökből, relikviákból és az alkotómunkával kapcsolatos dokumentumokból álló válogatást kívánnak ajándékozni az önkormányzatnak.

A közgyűlésen az önkormányzat részére szóló ajándékozási szerződés megkötését hagyták jóvá a képviselők. Az ülésen jelen volt a művész két gyermeke, akiknek Fekete Zsolt a város nevében megköszönte, hogy a páratlan hagyatékból ilyen jelentős válogatást ajándékoznak a városnak.

Ezután Kovács Balázs közölte a jelenlévőkkel: apja hagyatékának nagyobb részét átadják az önkormányzatnak. Ennek célja az is, hogy egy életművet szeretnének továbbvinni, részleteket bemutatni Bóna Kovács Károly múltjából. A közgyűlés Bóna Kovács Károly műveinek átvételét egybehangzóan elfogadta, így immár semmi akadálya, hogy a nagy művész alkotásai hazatérjenek szülővárosába.

(B.) 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

11

VALENTYIN PETROVICS KATAJEV: A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSE

1928-at írunk. Katajev túl van első sikeres regényén (Sikkasztók) és sikertelen színpadi adaptációján, amelyre Sztanyiszlavszkij, a korszak egyik legjelesebb (iskolaalapító) rendezője kérte fel. A bizalom – a bukás ellenére is – megmarad, így elkészülhet A kör négyszögesítése. Ez már fergeteges sikert arat mind a szovjet, mind a kapitalista teátrumokban. Hogy Nyugaton éltetik, az szinte természetes, hisz rendszerkritikaként is fölfogható a lakáshiányra – mint korproblémára – rávilágító mű. A Szovjetunióban viszont akár szibériai száműzetés is járhatna érte, ha a PÁRTon belül akkor éppen nem a belső hatalmi harcokkal lennének elfoglalva. Lenin már nem él, Sztálin meg – riválisai aktívak és virulnak – még nem elég erős. Az ideológia sem – ki lehet karikírozni.

 FOTÓK: KBS

SZÍNHÁZ

AHOL AZ IDEOLÓGIA NEM MŰKÖDIK

 KOLBÁSZÉRT SÓVÁROGVA (K. MÜLLER ZSÓFIA, BORBÍRÓ ANDRÁS)

2016-ot írunk. 88 év több mint egy átlagember élethossza. Ráadásul 90 fokban elforgatva két végtelenjel egymáson.

Van-e ebben misztika? Van. És végtelen? Az is. Maga a szerelem. De – in medias res – ne siessünk. Ha van misztika, akkor egy kicsit időzzünk el bűvkörében (négyszögesítést mellőzve).

A Dabóczi Noémi tervezte játéktér látványa egy olyan átlóira szerkesztett rombuszt, azaz négyszöget formáz, amely mélységében egyre szűkül, majd ajtóban végződik. A lépcsősre kialakított padlója és mennyezete befelé tartó sávjai óhatatlanul a „mindent látó szemre” asszociáltatnak. (Ajtó=szembogár, be- és kijárat, be- és kitekintés a világra.) Ezt az érzést fokozza az oldalankénti öt-öt fénycsősáv, különösen azon a ponton, amikor Ludmilla világítást olt, hogy Vászján behajtsa férji kötelességét: a nézői tekintetben ott maradnak az egy pontba tartó (vagy onnan kiáradó?) fényvonalak. Ráadásul ahol a négy és az öt, mint számosság, jelen van, ott elkerülhetetlenül megtalálhatók a négy őselemre és az ezt egyesítő (helyrerakó, hatalmat birtokló) ötödikre vonatkozó utalások. (Gondolkodjanak el azon, a szereplők közül ki a tűz, a víz, a föld, a levegő, s ki az éter! Mi mivel illik össze! S ezt miképp erősíti föl a Dabóczi Noémi által „megálmodott” tér! Ez milyen összhangban van Tarnóczi Jakab rendezésével!) Ez az az egység, amelynek révén a kamaraelőadás több mint magával ragadó.

Jemeljan (Baksa Imre) a darab kezdetén a nézők közül, a második sorból lép elő, frakkban, kék szobapapucsban. Benyúl a játéktérbe, de mindvégig azon kívül marad. Kissé reszelős orgánuma, s az a széles skála, amelyen belül 12

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

ezzel játszani képes, fanyar vásári komédiázásnak tetszik. Groteszk maga az ember és groteszk az, ahogyan bemutatja a rádió „tudományát”, korban betájolja az elkövetkező eseményeket. Fölülről és kívülről beszél. Megvan a szükséges távolsága ahhoz, hogy lássa és láttassa a dolgokat. Utána sötét.

Vászja (Krausz Gergő) és Ludmilla (Mikecz Estilla) érkezik az anyakönyvvezetőtől. Már azelőtt halljuk a hangjukat, mielőtt lámpát gyújtanának, de nem zavaró a sötét. Viszont a konfliktushelyzet – ami egy jó darabhoz nélkülözhetetlen – azonnal előáll: Vászja bevallja, nem egyedül birtokolja a szobát. Elegánsan lépnek a színre; tükrözik a kor divatját, de elsősorban nem a szovjet mintát követve. Míg Vászja ruházata semleges, Ludmilláé polgárira hajaz, oroszosan prémes. Ez egy párton kívüli számára megengedhető. Ő az, akit leginkább nyilvánvalóan érdekek mozgatnak: testvére túlzsúfolt lakása helyett egy meghitt sajátot akar a férjhezmenetele révén. Ugyanakkor társáról gondoskodni igyekvő romantikus lélek, tele tűzzel, szenvedéllyel. Lobogni akar, Vászja viszont távolságtartó, kikövetelhető tőle a szeretet, de a szerelem nem. Adni önzetlenül képes, de sohasem magától. Jellegzetesen zárkózott, anyagszerű, s ezt a testtartásával is jól kifejezi: lábfejei befelé állnak, térdei rogyasztottak és összeszorulók, karjai funkciótlanul lógnak… Mintha hegyeket ostromolna Ludmilla, az egész ember kényszeredett. Ludmilla otthont akar, belakott teret, Vászja egy helyet, ahol a munkája

után megpihenhet. Ludmilla a berendezés nélküli legénylakásba igyekszik a kényelmet beköltöztetni, s amikor úgy tűnik, kudarcot vallott (elmarad a nászéjszaka, kátyúba kerül a házassága), előhúz a zsebéből egy csemegeuborkát, azzal kárpótolja magát.

Miután Ludmilla távozik, hogy néhány dologgal földobja a szobát és Vászja kísérletet tesz arra, hogy kérését teljesítse, lekopog a szomszédhoz seprűért, megérkezik Abram (Borbíró András) és Tonya (K. Müller Zsófia). Tonya elöl, könyvekkel felpakolva, mögötte Abram, laticellel beszorulva az ajtórésbe. Tonya az eszmei lény, aki mindenben a pártideológiának megfelelő életet valósítana meg. Ő a „szocialista embertípus”, az az emancipált nő, aki férjétől egyenlő jogokat, egyenlő bánásmódot és egyenlő munkamegosztást vár el, aki határozott, ideológiai elhajlást nem tűr, mindennél előbbre való módon képzi magát, s ezt a normát követeli meg a párjától is. Ruházata puritán; akár komszomolistának is tekinthető, de nem az; inkább a ’70-es évek ildomos diákviselete. Abram gondolkodását és cselekvését alapvetően az gátolja vagy viszi előre, hogy a szándékait kívülről miképpen erősítik meg vagy gyengítik el: etikus-e az, amit tenni készül vagy sem. Bizonytalan abban, hogy mibe folyjon, mibe folyhat bele.

Még egy kolbász elfogyasztásából is etikai kérdést csinál, holott a kolbász „gazdája”, ha észre is venné, hogy a kajája eltűnt, nem verné a palávert, egyszerűen tudomásul venné, akár később a hiányzó fasírtot. Képlékeny és sodródó. Boka fölé érő nadrágja, annak szétfeslő varrása, félregombolt kardigánja inkább egy kényelmet, babusgatást vágyó figurára utal, mint a politika élharcosára. Kell mellé valaki, aki alakot ad neki.

Erre Tonya személyisége nem alkalmas.

Miután a négy fiatal szembesül azzal, hogy az addigi legénylakás egyszerre két család otthonává vált, kiderül, ki a tűzről pattant menyecske: praktikus megoldást Ludmilla indítványoz, krétavonallal kettéosztatja Vászjával a szobát. Az azonban látszik, hogy ebben az osztott térben senki sincs a helyén. Vászja és Tonya ismerősként tekintenek egymásra, s ahogy a tekintetük találkozik, abban az

 „ÉDES OTTHON” (K. MÜLLER ZSÓFIA, BORBÍRÓ ANDRÁS, MIKECZ ESTILLA, KRAUSZ GERGŐ, BAKSA IMRE)

SZÍNHÁZ

„SZÜNETBEN HAZAMEGYÜNK” PETER SHAFFER: BLACK COMMEDY

 FOTÓK: KOMKA PÉTER

ellentétek vonzalmának szikrája megcsillan már az első pillanatban. Ludmilla és Abram összeboronálódása viszont azonnal nincs a levegőben, ahhoz az kell, hogy Ludmilla igyekezete ellen kifakadjon férje, aki nem akar nagyszülői fotókat, orrpuszit meg enyelgést, sőt, tejet inni, meghízni sem, csupán rádiót szerelne, hasznos szeretne lenni, másfelől fültanúja lesz Tonya és Abram összezördülésének. Tőle Vászja rohan el, Abramtól Tonya. Azzal, hogy egy térben maradnak, és a mindig éhes Abram örömmel fal fel mindent, amit Ludmilla felkínál neki, elindulnak a lejtőn, a köszönetnyilvánító kézcsóktól a szájcsók felé, egészen az összeölelkezésig.

Hogy etikus-e ez? Abram látszólag vívódik,

 SZŰCS PÉTER PÁL, BOZÓ ANDREA, CSERNÁK JÁNOS, MARJAI VIRÁG, ALBERT PÉTER

 HOVÁ FEKSZÜNK? (MIKECZ ESTILLA, KRAUSZ GERGŐ) de mégis örömmel szolgáltatja ki magát a női szeszély csapongásának. Az akkor dekadensnek számító ifjúság, amely a sikeres házasság alapelveire építkezett – úgymint jellemek hasonlósága, osztály- és politikai álláspont-azonosság stb. –, kénytelen a lefektetettek ellenében megadni magát, azaz a tiszta boldogság felé elmozdulni. Ahhoz viszont, hogy ez az elmozdulás révbe érést eredményezzen, kell egy külső személy, barát, a költő Jemeljan, aki felnyitja a szemeket és rendbe rakja a kapcsolatokat. Általa, az „ötödik elem” által valósul meg végül a csoda, a szerelem misztériuma.

A szövegcentrikus darab egészéről elmondható, hogy amit Katajev nyelvi szinten és szituációkban kitűnően megírt, azt a Zenthe Ferenc Színház ifjú művészei remekül jelenítették meg. A könnyed dialógusvezetés, dinamikus helyzetteremtés, a fordulatos cselekmény felhőtlen 110 percet nyújt. Ezúttal kiemelkedő és egységesen magas színvonalú teljesítménnyel rukkoltak elő az előadók Tarnóczi Jakab rendezésében. Érdemes volt leporolni A kör négyszögesítése szövegkönyvét.

(Zenthe Ferenc Színház, Salgótarján, 2016. november 29. Rendező: Tarnóczi Jakab) Kiss Barna Pál

„Sötét volt, akár egy fasírtban” – írhatnám (ha Hajnóczy Péter ebben nem előz meg) a Zenthe Ferenc Színház Black Comedy című előadása kezdő pillanataira, ugyanis a fénytelen színházteremben elinduló „hangjátékból” meglehetősen hosszúnak tűnő időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ügyelői fény derengése legalább az alakok körvonalát kirajzolja a szem számára.

Nem ehhez szokott a közönség. Bárki bármilyen előismeretekkel ült is be a nézőtérre és bármennyire is mérhetetlenül emberpróbálóbb lett volna az a rész, ahol a történet szerint valóban sötétség a mérvadó, kezdetnek kissé sok(k) volt. A mellettem ülő férfi meg is jegyezte a feleségének: „Szünetben hazamegyünk.”

S mivel bennem is motoszkált egy csipetnyi hasonló hangütés, az első felvonást követően a darabnál jobban izgatott, hogy a szünet után könyököl-e még valaki a jobbomon a karfára.

Könyökölt. Vagyis a kezdeti hatást a színészi játék vagy a feleség akarata ellensúlyozta valahogy. Körülnézve viszont nem mindenkinél – keletkeztek foghíjak a sorokban.

A kritikusnak független szemlélőnek illenék maradnia, de ő is csak emberből van, s bár-

mennyire is része a színházi produkciónak a meghökkentés, a sötétség önmagában inkább megrökönyödést okoz. Az pedig, hogy a fény és a sötétség a másik inverzeként van jelen, hogy lámpafénynél mozogjanak úgy a színészek, mintha sötétben tennék, önmagában nem elégséges a sikerhez, különösen egy átlagos komédiaelemeket felvonultató darab esetén, mint amilyen a Black Comedy. Ráadásul két felvonáson át nehezen tartható az a mozgás, amit az ember vaksötétben, gyufa- vagy öngyújtófényben végez – esendően. Ki gyakrabban, ki csak néha esett ki a szerepének efféle járulékából, ami nagyban korlátozta a színészt. Sorra lehetne venni az egyéni teljesítményeket, az olcsó – például szexre utaló – megoldásokat, de nem érdemes, mert egy alapvetően halvány műből maradandó színházi élményt nehéz kovácsolni. Mondhatnánk: lehetetlen. Csizmadia Tibornak sem sikerült.

(Zenthe Ferenc Színház, 2016. október 11. Rendező: Csizmadia Tibor) K. B. P.

 ALBERT PÉTER, BOZÓ ANDREA, MARJAI VIRÁG, KOVÁCS VANDA 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

13

IRODALOM  FOTÓ: CZINKE FERENC

 PARÓCZAI GERGELY ÉS KOLYNOK NÁNDOR 1965-BEN

ELMONDATLAN SZAVAK

50 ÉVE HUNYT EL PARÓCZAI GERGELY KÖLTŐ Szép nyári nap volt az idén június 14-e: Paróczai Gergely halálának félévszázados évfordulója. Sírját a salgótarjáni régi köztemetőben fia, menye, egyik unokája és mi ketten Handó Péterrel – aki szervezte a megemlékezést – álltuk körül. Az életkorunknak megfelelően csak nekem lehetnek, vannak személyes emlékeim róla. Letettük a virágot, és róla beszélgettünk, ki másról. Elmondtam, hogy betegágyán láttam utoljára az egykori bányakórházban. Újra és újra – ki tudja már hányadszor az ötven év során – azon elmélkedtünk, amit a két évszám sugallt: nagyon fiatalon, harmincévesen kényszerült távozni.

Arról senki nem szólt, de magukban bizonyára a többiek is elgondolkodtak azon, amin én: elfelejtették Paróczai Gergelyt, nem tudják, hogy kit takar ez a név, ha csak két – úgymond „kívülálló”, azaz nem családtag – jött el a meghirdetett főhajtásra.

Sokan nem is tudják, hogy Paróczai Csaba – akit tanárként, művészeti iskola igazgatóként, komoly beosztású hivatalnokként, de mindenekelőtt szintén költőként sokan ismernek és kedvelnek – édesapjáról van szó.

Lelkünk mélyén persze vigasztalódásra is volt okunk, hiszen akkor már tudtuk, hogy október végén lesz egy konferencia, amelyen Paróczai Gergelyről is eshet majd szó jelen sorok írójának előadásában. Tehát mégsem felejtették, felejtettük el! Másnap egyedül is kisétáltam a temetőbe, hogy lemásoljam azt a szöveget, amely Czinke Ferenc tűzzománcán, a „Szárnyaló pegazus”-on olvasható éppen Paróczai Gergely tollából. Egy részlet az általa nagyon tisztelt „Szabó Lőrinchez” címmel írott verséből, amely a jeles költő 1957-ben bekövetkezett halála ihletett, s amely 1957-ben és 1959-ben Szegeden, majd 1962-ben a Nógrádi Népújságban s a Palócföld 1965 /2 -es számában jelent meg: „…És viszed magaddal elmondatlanul a szavakat, s hány meg nem írt dalod.”

Azt is odaíratott a fejfára, hogy Paróczai Gergely tanár, költő. Így, ebben a sorrendben: az első szó a végzettségre, a másik a tehetségre, a küldetésre utal.

Apai ágon pedagógusi vénát örökölt, szintén Gergely nevű felmenője tanyasi tanító volt, majd magyar-történelem szakos képesítést szerzett. A fiú Endrődön született, 14

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

általános és gimnáziumi tanulmányait követően – csakúgy, mint édesapja – magyar-történelem szakon végezte el a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát Szegeden, 1958-ban. Három évvel később orvos feleségével, Karács Ilonával – akivel 1959-ben házasodtak össze – és az akkor már megvolt Csilla nevű kislányukkal lakásgondjaik megoldása céljából költöztek Salgótarjánba. Párja Baglyasalján kapott állást, ő a Rákóczi úti általános iskolában kezdett tanítani, 1963-tól ’65-ig viszont a megyei tanács művelődési osztályán a művészeti főelőadói beosztást töltötte be. Ez a munkakör nem volt idegen és előzmények nélküli számára, mert egyrészt az érettségi után dolgozott az endrődi tanácsnál, másrészt diplomája megszerzését követően a Tisza-parti (nagy) városban az orvostudományi egyetem mű-

velődési otthonának az igazgatója volt. Én a salgótarjáni városi tanács népművelési felügyelőjeként, munkába állásomkor, 1964 októberében ismerkedtem meg vele, mint a Madách-centenáriumi ünnepségek egyik felelősével, a nógrádi művészeti élet egyik fő organizátorával. Akkori főnököm, az osztályvezető Kojnok Nándor – a későbbi jeles könyvtárigazgató és irodalomkutató – mutatott be bennünket egymásnak…

Paróczai Gergely a megyei tanácsi beosztásban sokat kényszerült úgymond jönni-menni, szervezni, s nem maradt elegendő ideje az írásra s az olvasásra sem. Pedig – mint felesége is megjegyzi visszaemlékezéseiben – mindkettőt nagyon szerette. Igyekezett lépést tartani a kortárs literatúrával, de tájékozott volt a világirodalomban is. Azért ment el tanítani a halála előtti évben először a Május 1. úti általános iskolába, majd a Madách gimnáziumba – órakedvezménnyel –, hogy több ideje legyen töltekezni, alkotni, sőt tanulni is, minthogy 1965-ben felvételt nyert az ELTE Bölcsészettudományi Kara levelező tagozatára.

Paróczai Gergelyt mint jó tanárt mutatja be Papp Lajos – a legbensőségesebb, legbizalmasabb szegedi költőbarátok egyike – a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola honismereti köre által kiadott, „Irodalmi emlékek nyomán Nógrád megyében” című, Leblancz Zsoltné tanárnő által szerkesztett sorozat IV. kötetében 1971ben a „Rekviem egy ki nem bontakozott költőért” összeállításban. Papp Lajos – aki nem mellesleg egy gyönyörű siratót is papírra vetett költőtársa halálakor – a Madách Imre Gimnázium diákjainak címezte sorait.

Liptay Katalin, a későbbi jeles rádióriporter – aki tanítványa volt – úgy emlékezett, hogy sokukkal szerettette meg az irodalmat, a művészetet.

Csík Pál gimnáziumi tanár, későbbi igazgató, bő két évig dolgozott együtt Paróczai Gergellyel a megyei tanácson. Emlékeiben nyíltszívű, művelt, puritán, kitűnő humor­ érzékű emberként élt tovább, amíg ő is el nem távozott az elízeumi mezőkre. 2000 óta nincs már közöttünk a 90 éve született Czinke Ferenc sem, akinek mozaikját Paróczai Gergely verssel köszöntötte. A fes-

megjelentetett antológiában, illetve három verse – A dúdoló, a Szerettem mindig és az Óvj, szeress! – a Találkozás (Vsztrecsa) című kétnyelvű, a Corvina és egy kemerovói, Nógrád testvérmegyéjét képviselő kiadó gondozásában 1974-ben kiadott kötetben. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár 1981-es dátumú bibliográfiai kiadványába öt meg nem jelent versét – a Tücsökszerenádot, a Hiú vágyat, a Csillagokat, az Ajándékot és a Mindig idejárok címűt – is beválogatta Kojnok Nándor.

Az első már itteni vers, az Együgyű ének – amely egy szerelmi vallomás – a Nógrádi Népújság 1962. január 31-én számában látott napvilágot. „Gyöngyvirág-harangok. / hajladozó hangok / összekondulnának, ha egyetlen egyszer, / csak egyetlen egyszer /

megcsókolhatnálak.” – írta az első vers­ szakban. Ezt követte még ugyanabban az évben október 20-án az Ember vagyok és a Szabó Lőrinchez című verse, illetve egy cikk Gondolatok a megye képzőművészeinek tavaszi tárlata ürügyén című cikke 1963. július 17-én. Az 1964-ben napilappá lett és Nógrád elnevezéssel megjelent újság kulturális mellékletében június 7-én a Benned örül a föld, a fű, a fa, június 14-én a Juhász Gyulához című verse jelent meg.

A Palócföldben 1962-ben, amikor még „csak” antológia volt, Csendes kiáltás címmel tette le a névjegyét. E versben felesége új élethelyzetére, sok munkájára „panaszkodik”. Teljesen más, mondhatni kedves, idillisztikus hangulatú az ugyanezen számban a következő oldalon olvasható Április. Nagy ívű, jelentős verse a Palócföld 1964-es, egyébiránt Madách-számában megjelent Vasárnap délután. Ebben a pacifizmus érhető tetten: „Láttam a pusztulást, amint romokban állt: Budapest, Párizs, Berlin, Moszkva, Róma. / S mit ezredévek munkája emelt / – az arcodat feldúlva – Európa…

Szólaljatok meg létünk rendezői, / rendünknek léte: szigor és öntudat! / Emberek! A tetteink s a mi szavunk / világformáló roppant akarat… / S higgyétek el, ha karjaink,

e biztos mentőkötelék / összefonódnak végre, / zengő gépeink szerszámot gyártanak, / s a házak ablakán, mint nagy fehér virág / kinyílik majd a béke.”

Ugyanabban a Palócföld-számban kapott helyet a Rügybontó című verse is. Az 1965-ös évfolyamban itt is megjelent a Szabó Lőrinchez, az 1966/2-es számban Az én kedveseim és a Szerettem mindig, az 1967/1-es számban az Albérlet és A bárány látott napvilágot, amelyeket értelemszerűen már nem olvashatott. Az utolsó, önvallomásszerű rövid verse Dúdoló címmel az 1967-es évfolyam 2. számában jelent meg. Érdemes – kifejezőkészséget beszédes képi világát is illusztrálandó – teljes terjedelmében ideidézni: „Szelek marta / vén, kopott kabátban, / –ó. mert többre nem tellett. / Zord fagy fogát / dideregve fáztam, / átvészelve / jó néhány telet. / Szelek marta / vén, kopott kabátban / – hadd dúdolom el mindenkinek – / melengettem / álmodozva, lázban / emberségért / égő szívemet.”

Mennyiségileg nem nagy tehát ez a lírai örökség, de, hogy talentumot mutat, az egész biztos. Bár tervezgette, sajnos az önálló kötet örömét nem érhette meg. A Palócföld 1966/1-es számában gyászkeretben jelent meg a neve az impresszumban.

Az 56. oldalon Czinke Ferenc P. G. halálára című grafikája, a 57. oldalon pedig aláírás nélkül Kojnok Nándor köszönt el tőle Paróczai Gergely (1936–1966) címmel. Más orgánumok, más szerzők is búcsúztak nyilvánosan. Leggyorsabban – értelemszerűen – a Nógrád reagált és elhunyta után két nappal, június 16-án már meg is jelent rá Barna Tibor tollából nekrológ „Egy röpke ocsudás az ég alatt” címmel, amely a már többször emlegetett Szabó Lőrinchez intézett emblematikus versének újabb szép sora.

A nem sokáig létezett Nógrád Ifjúsága című lap 1966/3-as számában Liptay Katalin emlékezett rá. Mi sem természetesebb, hogy a Tiszatáj is elköszönt tőle az 1966/7es számában. Öt évvel később jelent meg a honismereti kör fentebb idézett összeállítása, hét év múltán pedig a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola 1973-as évkönyvében Kelemen Erzsébet tanárnő írt róla méltatást. A legigazabb, legmeghatóbb nekrológot azonban – amely költői munkássága összefoglalásának is tekinthető – akarva-akaratlanul Paróczai Gergely maga írta, ki tudja pontosan mikor, mert a meg nem jelent versek közül válogatta Kojnok Nándor. Hiú vágy a címe és így hangzik: „Milyen hiú a gyalogút álma: / Völgy öléből csillagokra vágyva / fák között a zöld hegyoldalon / botladozva fölfelé oson. / Mint a kígyó, zajtalanul kúszik / tekergőzve, egészen a csúcsig. / És fölérve, álma veszve van, / a hegygerincről mélységbe zuhan. ” Csongrády Béla

IRODALOM

tőművész felidézte szép közös élményeiket – például a keszthelyi nyaralás, az endrődi látogatás emlékeit –, de kendőzetlenül szólt a betegség stációiról, a budakeszi szanatóriumról, a budapesti Szabolcs utcai kórházról, sőt a temetés megrázó pillanatairól is. Így tett a már szintén régen Charon ladikján hajózó Kojnok Nándor is, aki egyike volt a koporsóvivőknek. Azt sem hallgatta azonban el, hogy Paróczai Gergely – bár büszke volt a fejlődő Salgótarjánra – mindig nosztalgiával gondolt a szegedi évekre, a barátság, a szerelem, a költészet harmóniája után vágyódott. Herold László – aki igazgatója volt a Madáchban, s akit a minap kísértünk utolsó útjára – véleménye szerint Paróczai Gergely költő volt az iskolában is.

Nagyhitű költő. Nem értette, hogy az egyik szakközépiskolai osztályban miért nem szeretik a gyerekek az irodalmat. De hitt abban, hogy ő megismerteti velük a kortárs költészetet, a társadalom gondjait-bajait. „Egyszer egy tantestületi értekezleten ezt mondta: »„…az ember egész nap a földön van. S ha egyszer ebből a mindennapi rohanásból – egy centire csak – a föld fölé tudunk emelkedni, akkor az életnek értelme van. »” S az ő életének – a családja mellett – a költészet adott értelmet.

Versírással már szeghalmi gimnazista korában foglalkozott, de aktívabbá e téren is Szegeden vált, nem kis mértékben annak a pezsgő irodalmi életnek a hatására, amivel ott találkozott. 1958 őszén bekapcsolódott a József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán Király István professzor irányításával működött irodalmi alkotókör munkájába. Itt találkozott és kötött „fegyverbarátságot” Papp Lajossal is. Közös termésük 1959-ben jelent meg a „Szegedi fiatalok antológiája” címmel.

Ebben a gyűjteményben Paróczai Gergelynek kilenc verse – Amikor megszületem, Ébredés, Parasztgyerek, Lovacskák álma, Tűnődés, Akkor, Az én kedveseim, Szabó Lőrinchez, Szépség árvácskái – látott napvilágot.

Jól érzékelhető, hogy nagyon beszédesek, helyenként önéletrajzi jellegűek a verscímek. A biblográfiákat tüzetesen tanulmányozva viszont az állapítható meg, hogy a legelső versei – Az vagy nekem és a Szabó Lőrinchez címmel – huszonegy éves korában a Tiszatájban láttak napvilágot a folyóirat 1957/3-as számának 6. oldalán. Tehát ez a megjelenés tekinthető debütálásának.

A lap 1961/8-as számában Hazafelé című verse volt a harmadik, ami a Tiszatáj hasábjain jelent meg. A Délmagyarország című Csongrád megyei napilapban 1958. május 11-étől 1960. augusztus 14-ig publikált ugyancsak kilenc verset. A szegedi időszakban a Borsodi Szemlében is feltűnt a neve.

Salgótarjáni időszakának publikációi a Nógrádi Népújsághoz, majd a Nógrád című napilaphoz, illetve a Palócföldhöz – amelynek szerkesztőbizottsági tagja is volt – köthetők 1962 és 1967 – tehát még halála utáni évben is – közötti időszakban. Még később is olvasható volt nyomtatásban írása – Tavasz vers címmel – az 1969-es „Napsütésben” című, a Nógrád Megyei Tanács által

1.: A teljes szöveg a Lélekpendítők Társasága által rendezett II. Pál József Konferencián hangzott el október 21-én. 2.: A Lélekpendítők Társasága által 2016. október 21-én rendezett II. Pál József Konferencián elhangzott előadás rövidített változata.

2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

15

MUZSIKA

VADVIRÁGTÓL A SINUS-GÖRBÉIG BESZÉLGETÉS BALOGH BÉLA ZENÉSSZEL

Folytatjuk a hatvanas években működő salgótarjáni beatzenekarok bemutatását. Legutóbb Szorcsik Béla emlékezett a régi szép időkre, most a Sinus együttes népszerű dobosa, Balogh Béla teszi ugyanezt.  Hogyan kezdődött a zenei pályafutásod?

– Ismersz engem, fegyelmezett ember vagyok, amellett, hogy bohém. De sohasem léha. A dob bohém hangszer. Komolyra fordítva a szót, Taron születtem 1941-ben, 14 évesen színész akartam lenni, de szüleim nem engedték, így kerültem a tarjáni gépipari technikumba. Ekkor már énekeltem és doboltam a tari Vadvirág tánczenekarban, Sulyovszky Endre szaxofonos barátommal, akivel később a Sinus együttesben is együtt játszottunk, egészen 1971-ig. De visszatérve a kezdetekhez, megyei énekversenyt is nyertem a Hazám, hazám… című népszerű operarészlettel. Hetente kétszer próbáltunk, hétvégente pedig jártuk a környék szórakozóhelyeit, kultúrházait, és zenéltünk a táncmulatságokban. Buják, Szirák, Pásztó és így tovább. Kézben vittük a fölszerelést, busszal, vonattal mentünk muzsikálni, de vittek minket lovas kocsival földúton. Hóban, esőben takargattuk a hangszereinket, ki, ahogy tudta... Az ötvenes évek végén még nem voltak erősítők, teljesen natúrban szóltunk, akusztikusan játszottunk.

 SINUS 1966.

16

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

 Az énekest lehetett hallani?

– Helyesbítek, a gitár egy rádióhoz volt kötve, az énekest egy nagyon kicsi, maszek gyártmányú erősítő segítette. Annyi pénzünk nem volt, hogy ilyesmit vásároljunk. Később csatlakozott hozzánk Salgótarjánból Lopatovszki Ottó trombitás, aki szintén a gépipariba járt.

Ez 1961-ig tartott, közben elvégeztük a technikumot, és akkor bevonultunk katonának.  Milyen számokat játszott ekkoriban a zenekar?

– Alapvetően magyar tánczenét játszottunk, tangó, keringő, fox, de Elvis Presley és Louis Armstrong számait is felvettük a repertoárunkba, mert megérintett minket a zenéjük. Ottónak már volt magnója, fölvette a rádióból a külföldi számokat és ez alapján tanultuk be. Nagyon korán játszottunk rock ’n’ rollt, Elvis mellett Chuck Berryt és Bill Haleyt is, de amikor tánc közben a fiúk elkezdték kiforgatni a lányokat, a rendőrök közbeléptek, hogy ez tilos, és nekünk is szóltak, hogy óvatosabban a zenével, mellőzzük a „kidobós” számokat.  A hadseregben is zenéltél?

– Persze. Hét hónapig Pesten voltam kiképzésen, együtt szolgáltam Sulyovszky Bandi-

 BALOGH BÉLA 1965-BEN

val, Ottót egy másik pesti laktanyába sorozták, ő onnan csatlakozott, összejöttünk egy gyarmati zongoristával, és már játszottunk is egy sor budapesti KISZ-rendezvényen. Óriási igény volt akkoriban az élőzenére. Aztán Hódmezővásárhelyre kerültem, ahol tagja lettem a tiszti klubban működő zenekarnak, heti háromszor játszottunk civil ruhában, állandó kimenőm volt, ott ismerkedtem meg a feleségemmel. A kubai rakétaválság miatt három hónapot rá kellett húzni a két évre, de 1963 novemberében leszereltem, és visszakerültem Tarra, a szüleimhez. Közbevetőleg mondom, hogy 1968-ban a csehszlovákiai bevonulás miatt újra besoroztak, mint tartalékost, 104 napot töltöttem kint.

Az nagyon kemény dolog volt.  Hol dolgoztál ekkor?

– Az Acélgyárban voltam tervező, többek között a tarjáni tévétorony szerkesztése is az én nevemhez fűződik. Lopatovszki Ottóval és Tarjáni Karcsi bácsival közösen dolgoztunk rajta. Imádtam a műszaki pályát is, nem igazán tudtam eldönteni, zenész legyek vagy műszaki ember.  Mikortól indul a Sinus zenekar története?

– 1963 telétől. Mindhárman leszereltünk, Bandi, Ottó és én. Kellett egy zongorista és egy gitáros. Az acélgyári kultúrházban hoztuk össze a zenekart. Az intézmény nevén szerepeltünk sokáig, később a Nógrád megyei KISZ-bizottság együttese lettünk, csak azután jött a Sinus elnevezés. A kultúrháztól kaptunk egyszerű hangszereket és felszerelést, ekkor már megjelentek a Regent erősítők, azokon játszottunk. Kovács Józsi bácsi volt az igazgató, szeretett minket, amiben tudott, támogatott.  Tőlünk nyugatra ekkor kezdődött a beatzene forradalma.

– Így van, egyre több külföldi szám szólt a rádióban, ezeket fölvettük magnóra, és hallás után betanultuk. Az 1964-es Ki Mit Tud? megyei döntőjét megnyertük, de a televíziós műsorba nem jutottunk be. Rengeteget próbáltunk, egyre jobban szóltunk. Így jutottunk el Szombathelyre 1965-ben az I. Országos Amatőr Jazz- és Tánczenekarok Fesztiváljára, ahol az Illés és az Express együttes mögött ezüstdiplomát nyertünk. De ott tűnt fel Harangozó Teréz is,

legalább 14 zenekar játszott Tarjánban. De ők más közönséget vonzottak, mi megmaradtunk a kulturált tánczenénél, megtaláltuk azt a stílust, azt az ízlésvilágot, ami sokaknak tetszett, fiataloktól az idősebbekig.

A Sinusban többségében tanult zenészek játszottak, a városban nekünk volt először névre szóló működési engedélyünk. Több száz számunk volt a repertoárban, nemigen tudtak olyat kérni, amit ne ismertünk volna.  Az 1966 és 1971 között Salgótarjánban rendezett Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztiválon is sikerrel szerepeltetek.

– Igen, ezüst- és aranydiplomát nyertünk, és volt egy olyan pillanat 1967-ben, amikor felcsillant a lehetősége, hogy profi zenészekké váljunk. Szentkuti Pál, a Magyar Rádió osztályvezetője, aki a fesztivál zsűrijének elnöke volt, féléves szerződés ajánlott egy balatoni turnéra, ahol többek között ismert táncdalénekeseket kellett volna kísérnünk, aztán, ha működik a dolog, további zenekari munkákat kaptunk volna. Igen ám, de ekkor már családos emberek voltunk, biztos egzisztenciával rendelkeztünk a polgári életben. Ezt kellett volna feladnunk, és ezt végül a zenekar tagjai nem vállalták. Én mentem

 SULYOVSZKY ENDRE, LOPATOVSZKI OTTÓ, TÓTH LÁSZLÓ

ERESZTVÉNY: CSEPP A TENGERBEN TÖBBET KELL ÁLDOZNI A TURIZMUSRA

Áprilisban kinyitottuk az eresztvényi geoparkos látogatóközpont ajtaját, és azóta folyamatosan nyitva vagyunk, minden nap, most, télen 16 óráig. A számok eddig minket igazoltak. Havonta 800 és ezer között van azok száma, akikkel személyes kapcsolatba kerültünk, akiknek túrát vezettünk, előadást tartottunk, információt nyújtottunk.

Számoljunk csak! Jövőre legalább 12 ezer emberrel fogjuk személyesen megismertetni vidékünk szépségeit. Úgy becsüljük, hogy – a Medvesi Fotós Maratonnak is köszönhetően – az utóbbi években növekedett a salgói térség látogatottsága. Nyári időszakban szinte naponta érkeztek Szlovákiából is látogatók.

Jövőre szeretnénk fejlődni, erősítjük a programszervezést, belevágunk – a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft.-vel együttműködve – a salgói térség turista infrastruktúrájának minimális karbantartásába (szemétszedés, apróbb javítások stb.).

Középtávon ez az épület lehet a karancs– medvesi térség legfontosabb látogatóközpontja, programszervező és turisztikai információs pontja. Nem elérhetetlen cél, hogy belátható időn belül érezhető hatása legyen az idegenforgalom növekedésében ennek a helynek.

Az épület valójában a Novohrad–Nógrád Geopark Oktató, Kutató és Irányító Központja. A geoparkhálózat ma már UNESCO-felügyelet alatt működik, tehát egyenértékű a világörökségi hálózattal. A nógrádi geopark egy világméretű hálózat része, és nemzetközi figyelemre érdemes terület. A geopar-

MUZSIKA – IDEGENFORGALOM

aki akkor egy nagyon aranyos kislány volt.

Hármunkon kívül Tóth László orgonista és Danyi József bőgős játszott akkor a zenekarban, míg Halmosi Ferenc volt az énekes.

Szvinges, dzsesszes, szólisztikus tánczenét játszottunk, kicsit olyat, mint az előbb említett Express zenekar. A Magyar Televízióban 1966-ban rendezték meg az I. Táncdalfesztivált. Ha a versenyben valamelyik szám slágergyanúsnak tűnt, mi már másnap játszottuk a közönségnek, és ezért hálásak voltak. Maximalisták voltunk a zenélésben.

Mi avattuk a Karancs Szállót 1964-ben, mi játszottunk először a József Attila Művelődési Központban, 1966-ban. A Salgó étteremben minden héten rendeztek Ötórai teát, ott is zenéltünk, rengeteg fellépésünk volt és mindenütt teltház. Országos hírű énekeseket kísértünk, többek között Szécsi Pált, Korda Györgyöt, Máté Pétert. Gyakran próba nélkül, megbeszéltük a hangnemet, és már kezdődött is a műsor.  Ekkor már megjelentek az első beat­ zenekarok a városban, milyen volt a viszonyotok?

– Megjelentek és hirtelen nagyon sokan lettek, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján

 LOPATOVSZKI OTTÓ, TÓTH LÁSZLÓ

volna… A könnyűzenei fesztiválokon nem az ezüst- vagy aranydiploma volt a legfontosabb, hanem a szakmai zsűrizés. A visszajelzés, amikor a produkciónkat ízekre szedték, és elmondták, hol volt jó és hol volt rossz, amit játszottunk. Ebből tanultuk a legtöbbet.  Meddig működött a Sinus zenekar?

– 1971-ben szűnt meg. Különösebb oka nem volt, egyik tagunk megbetegedett, a másik abbahagyta a zenélést, a harmadik saját zenekart alakított. Végül Ottó is a saját útját kezdte járni, én néhány év múlva a BTB trióban folytattam a zenélést és az éneklést. Még közel 30 évig játszottam hetente több alkalommal. 1957-től 2001ig muzsikáltam. Zenéltem akkor is, amikor a két lányom született, a dobok mögül rohantam a kórházba, de ez már egy másik történet, amit, ha lesz erőm és energiám, egyszer meg fogok írni.

Kovács Bodor Sándor kok elsősorban a földtani értékek megóvását és bemutatását, vagyis a geoturizmust próbálják tevékenységükbe vonni.

A Novohrad–Nógrád Geopark viszonylag nagy területet ölel fel, Fülektől Vanyarcig terjed. Nehéz a dolgunk! A nyáron egy hölgyet útbaigazítottunk, hogy miként jut el autóval a salgói várhoz. Pár perc múlva visszatért, mert – látva a lepusztult kolónialakásokat – nem mert bemenni Salgóbányára, nem érezte magát biztonságban.

A tájtól egyébként mindenki el van ragadtatva. Nemrég azért lelkendezett egy túrázó csoport, hogy kis területen milyen változatosságot találtak, sziklákat, patakvölgyeket, erdőket, fennsíkot, várakat. Figyelem! Ezt az élményt szinte egyetlen magyarországi táj sem nyújtja! Fél napig túráztak, és biztosra ígérték: visszajönnek.

Pár napja egy utazási iroda kért tőlünk programajánlatot, mondván, hogy szerveznének ide egy kétnapos utat. Miután elküldtük nekik a javaslatot, a kétnapos útból háromnapos tavaszi és háromnapos őszi ajánlat lett.

2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

17

IDEGENFORGALOM  FOTÓ: DREXLER SZILÁRD

 TURISTÁK A GEOPARK ERESZTVÉNYI LÁTOGATÓKÖZPONTJÁNÁL

Ugye-ugye? Még a ma is hallom innen-onnan, hogy itt nem lehet programmal megtölteni egy hétvégét sem… És tényleg nem! Sajnos, nem. Színvonalasan nem. Nincs megfelelő étterem, alig vannak szolgáltatások, Salgóbánya rendezési tervét már rég meg kellett volna valósítani, nincs elég megfelelő színvonalú szállás, nincsenek innovatív turisztikai vállalkozások, nincsenek… nincsenek szakemberek, nincs pénz.

Vagy lenne rá pénz? Lehet, hogy van rá egy kevés, de azt is rosszul osztják el? Ki tudja?

Mi Eresztvényben nem csupán a turizmust, de a környezeti nevelést, a térség kutatását is szorgalmazzuk és erősítjük. Nem szedünk belépőt, mert azt egy turisztikai információs pont, látogatóközpont esetében nem illik.

Fontosnak tartjuk a szemléletformálást, ezért bátran jöhetnek hozzánk a helyi iskolák, de fontosnak tartjuk azt is, hogy a helyben élők is büszkék legyenek a lakóhelyükre, ezért programokat, túrákat szervezünk a részükre.

Meggyőződésem, hogy a küldetésünk fontos és előremutató, hogy a térség épülését szolgálja.

A fenntartásunk lehetőségei azonban nagyon korlátozottak. Sokszor felmerül bennem a kérdés: vajon van-e olyan döntéshozó a térségünkben, akit igazán érdekel, hogy mivel foglalkozunk; aki látja az erőfeszítéseinkben a lehetőségeket, aki bátran meghozná azokat a döntéseket, amelyek a 18

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

turizmus fejlődését szolgálnák? Szerintem van, csak idő kérdése, hogy a megfelelő döntések megszülessenek.

Vajon szüksége van-e ennek a térségnek látogatóközpontra? (Egyre biztosan, de kettőre? Háromra? Négyre? Mert lassan már ott tartunk.) Vajon elérünk-e valaha oda, hogy olyan rendszereket hozunk létre, amelyeknek nem a saját maguk fenntartása lesz a legnagyobb erőfeszítésük, hanem a hatékony, célvezérelt működés?

Emlékeznek? Nógrád megyében mindenki, aki be akar vágódni a kedves választóknál, a turizmusról beszél.

Nos, 2015-ben Nógrád megye az északi régióban 6%-os részesedést ért el a vendégéjszakák számában (Heves: 56%, Borsod–Abaúj–Zemplén: 38%). Ez 130 852 vendégéjszakát jelent az egész megyében.

Csak Gyöngyösön több vendégéjszakát (146 630) töltöttek, mint Nógrádban. Egerről már ne is beszéljünk! De igen: 448 095!

Salgótarjánban 30 792 volt a vendégéjszakák száma. Nézzük még Szilvásváradot is: 64 246. Van hová fejlődnünk!

Mi Eresztvényben csepp vagyunk a tengerben. Kinek kellene fenntartani egy ilyen jellegű fogadóközpontot? Ez ugyanis nem pénztermelő attrakció, de azok a feladatok, amelyeket ellát, s el kellene látnia, fontosak azért, hogy a turizmus rendszere működjön a térségben.

Talán nem mindenki tudja, de a geopark címmel nem jár pénz, sőt inkább tagdíjat kell

fizetni az Európai Geopark Hálózat számára.

Az is illúzió, hogy a geoparkhálózati tagságunk hatására ide majd özönlenek a külföldi turisták. 2015-ben, Nógrád megyében 5369 külföldi turista szállt meg kereskedelmi szálláshelyeken. Annak érdekében tehát, hogy növeljük a külföldi turisták számát, rendkívül nagy erőfeszítéséket kell tenni.

Mivel – tájesztétikai szempontból nézve – nem ez a legattraktívabb európai táj, különösen nagy szükség van jól összerakott ajánlatokra. Valószínűleg a különböző, akár speciális célcsoportok kiválasztása a kulcs, hogy a külföldi turisták érdeklődését felkeltsük a geoparkunk iránt.

Ez sok munkát, elkötelezettséget, a táj ismeretét és nem kevés szakértelmet igényel.

Ki kellene használnunk azokat az előnyöket, amelyek a nemzetközi hálózatban rejlenek.

Előnyként tekintek arra is, hogy talán jobban hozzáférünk pályázati lehetőségekhez, erősödhetnek a hazai és külföldi partneri kapcsolataink. Nagyobb lehetőségek rejlenek a belföldi turizmusban.

Ma már egyértelmű, hogy ez a táj hazai viszonylatban kiemelkedő tájesztétikai és turisztikai élményt tud nyújtani szinte minden korosztálynak. Ez az az alap, amire építkezni lehetne. Úgy vélem, hogy Eresztvényben előremutató folyamat részesei vagyunk. Nehéz azonban megmondani, hogy mi lesz egy év múlva. Előrelépés csak akkor várható, ha áldozunk rá!

Drexler Szilárd

MI VÁR A KÖZMUNKÁSOK GYERMEKEIRE, UNOKÁIRA? Közepes méretű város, ahol komoly hagyománya van a magyar–cigány együttélésnek. Jelentős ipari központ volt, sok roma dolgozott a város üzemeiben, gyáraiban, bányáiban, építőipari vállalatainál. A salgótarjáni acélt, tűzhelyet, öblös- és síküveget a nemzetközi piacokon is mindig jegyezték. Poharai, vázái, kancsói, tálcái messze földön ismertek, államelnökök, uralkodók rendelték készleteiket. Barnaszén-bányászata, építőipara is tömegeket foglalkoztatott. Jószerével a fél megyének adott munkát és életlehetőséget ez a város. Vendéglőiben, éttermeiben cigánybandák szolgáltatták a zenét jó színvonalon.

A város szélén, de a sajátos városszerkezet révén a városközponthoz közel lévő cigánytelepen nyitott és rejtett csatornákon áramlott, zajlott a szellemi élet. Jó időben szólt a zene reggeltől napestig. Egy-két emberöltővel később láthattuk ennek produktumait, amikor a tarjáni muzsikusok is kiléptek a nemzetközi porondra. A fiatalon elhunyt Gabora József nívódíjas prímás neve gyorsan ismertté vált Európa- és Amerika-szerte.

De említhetem a világ élvonalához tartozó Botos nevű ökölvívókat, Andrást és Tibort, Hranek Sándort. Balázs János, Balogh Balázs András, Oláh Jolán festőművészeket, Szomora Kálmán fafaragót, akinek a munkás, de legfőképpen a bányász volt a kedvenc témája. A rendszerváltás roma költőnemzedékének legjobbját, akit nem késztetett imitációra a kortárs magyar költészet, a fiatalon elhunyt Szepesi Józsefet, a muzsikuspalántákat oktató, nemzetközi hírű Snétberger Ferenc gitárművészt vagy Hollai Kálmán színművészt.

Sok helyen jártam, sok közösséget megismertem: magyar cigányt, oláh cigányt, beást, sőt, olyanokat is, akik egyik kategóriába sem sorolhatók, de egyiket sem olyant, amely ehhez hasonló vagy akár megközelítően hasonló produktumot tudott volna felmutatni.

 ZÖLDFA ÚTI ÉLETKÉP

Pedig a szocialista rendszer átformálta ezt a szellemileg rendkívül termékeny közösséget. A cigánytelepet elsöpörte a városrekonstrukció, a megmaradt népességet szétköltöztették a város különböző pontjaira. Egy részük asszimilációs pályára került, a másik, nagyobbik rész a leszakadókhoz sodródott.

A környék kistelepüléseit is érintette az a változás, amely a közösségek szerkezetében, illetve az egész társadalom szövetében a teljes foglalkoztatás révén a XX. század közepétől bekövetkezett. Ebben az időben épült fel az a hozzávetőleg háromezer lakást számláló munkáskolónia, amely később, a rendszerváltást követően a munkanélkülivé és otthontalanná vált tömegek számára a menedéket jelentette. Ez lett a mára országosan ismertté vált Zöldfa utcai telep, amelynek történetét célszerű lenne feldolgozni. Ebből kiderülhetne, miként aktiválódnak nehéz helyzetekben a roma közösségek önvédelmi mechanizmusai.

A rendszerváltást követő években aggódva figyeltem – gondolom, mások is –, miként ölti magára a gettósodás ismérveit a volt munkáskolónia, majd egynéhány év múltán örömmel konstatálhattam, hogy itt más irányt vett az események alakulása. Úgy tűnt – és ez mára be is bizonyosodott –,

hogy Tarjánban nem lesz gettó, miközben az ország más városaiban, de legfőképpen a budapesti Józsefvárosban ekkor már visszavonhatatlannak tűnt ez a negatív tendencia.

Azt hiszem, itt a spontánul kibontakozó szolidaritás állta útját a nyomor térnyerésének, aminek hátterében a viszonylag egységes szociokulturális státusz ismerhető fel. Itt mindenki bányász vagy gyári munkás volt a múltban.

Nekem is innen indult a pályám. A Tűzhelygyár tmk-jában betanított munkásként ismerkedtem a munkásléttel. Ma is mindig vetek egy emlékező pillantást a busz ablakából a még álló csarnokra, valahányszor arra visz az utam. Majd cikkcakkos élettörténetem végén, nyugdíjasként, mindenféle tudásokkal felvértezve visszatértem ide, a forráshoz.

A Gorkij-telep nyugdíjasházában időnként előjönnek a régmúlt – a múlt század – emlékei. Nekem is szembesülnöm kell azzal a ténnyel, hogy az még egy másik világ volt.

Nem a politikai-gazdasági rendszerváltás – persze az is fontos volt, hiszen teljesen átformálta a társadalmat, a gazdaságot, a gondolatokat, s el kellett telnie egy emberöltőnek, hogy megszokjuk: vége az elvtársi világnak, itt van a demokrácia és a piacgazdaság (az más kérdés, hogy ez utóbbitól nem azt kaptuk, amit vártunk). Hanem valami más, ennél fontosabb, mélyebb dolog történt, amit Marx György fizikus fogalmazott meg plasztikusan már 1969-ben a Kimeríthetetlen anyag című tanulmányában: „A mi nemzedékünk éli át az emberiség történelmének azt a gyönyörűen félelmetes pillanatát, amikor a gyorsuló ipari fejlődés át akar törni egy falat: a duplázódási idő a nemzedékváltás periódusideje alá készül zsugorodni. Az ókorban a nagyapák fejében még ugyanaz volt, mint az unokákéban. A technika olyan észrevehetetlen lassúsággal kúszott előre, hogy a termelés simán követni tudta. Az ipari forradalom eredményezte, hogy az unoka fejében egész más világ tükröződött, mint a nagyapáéban. Ma a jövőre gondoló apák már úgy nevelik fiaikat, hogy azok feje más legyen, azok keze más munkára álljon, mint amire az övék van beidegződve (...). Vállalni tudják-e a fiúk, hogy többször is kijárják majd azt az iskolát, amelyet apáiknak csak egyszer, gyermekfővel kellett elvégezniük?”

Nem kezdem el sorolni, mit hozott és hoz számunkra az éppen napjainkban zajló tudományos-technikai forradalom. Mindan�nyian tudjuk, látjuk. Naponta szembesülünk a modernkor vívmányaival, amelyeket már nem is próbálunk megérteni. Gyermekeink, unokáink kezében ott az okostelefon, napirenden van a mesterséges intelligenciák fejlesztése, ami valószínűleg át fogja strukturálni az egész gazdaságot és munkaerőpiacot, de talán még a kultúrát is. Mi vár a mai közmunkások gyermekeire, unokáira?

Tudja-e követni az oktatás, a szakképzés ezt a szédítő tempót? Tudja-e abszolválni ezt a sosemvolt átalakulást az „etnikum” közismerten jó túlélőképessége?

Romano Rácz Sándor 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

KISEBBSÉG

„SZÉP, ÚJ VILÁGUNK” KIHÍVÁSAI

19

A ROSSZ KÖRNYEZETET A GYEREKEK SÍNYLIK MEG LEGINKÁBB Van Salgótarjánban egy Menedék, amely 24 éve nyújt segítséget az átmenetileg otthontalanná vált, halmozottan hátrányos helyzetű családoknak, anyáknak, apáknak, akik szociális, pszichés és más okból segítségre szorulnak. Az országos ellátási területű intézményben tavaly év végéig 649 szülő és 1568 gyerek talált otthonra. Olyanok fordulnak itt meg, akik menekülnek, akiket bántalmaznak, jellemzően nincs támogató hátterük.

 FOTÓK: KBS

TÁRSADALOM

MENEDÉK A ZŰRÖS CSALÁDOKNAK

Szabóné Balázs Beáta, a Menedék Családok Átmeneti Otthona vezetője azt mondja, itt a család az egyszülős családot jelenti.

Előfordul, hogy az anyuka végül visszaköltözik ahhoz a férfihoz, akitől elmenekült. Mert tartozni akar valahova. Karácsony közeledtével arról is beszélgettünk, hogyan telik az ünnep az otthonban.

– A Menedék Családok Átmeneti Otthonát 1992-ben nyitotta meg Salgótarjánban a Magyar Vöröskereszt. Kezdetben szerényebb körülmények között, tíz férőhellyel működött Zagyvapálfalván. A gyermekvédelmi törvény elfogadása után, 1997 márciusában nyílt meg jelenlegi helyén a Menedék, már 30 hellyel. Rövid időn belül ez is kevésnek bizonyult, és 2002-ben átadták a már 40 férőhelyesre bővült Menedék új, korszerű épületét. Három szinten végezzük a gyermekek átmeneti gondozását: négy férőhelyen krízisellátást végzünk bántalmazott anyák és gyermekeik számára az NRSZH pályázatán elnyert támogatással. Negyven férőhelyen átmeneti ellátást adunk gyermekek, szülők és várandós anyák részére, szükség szerinti teljes ellátással. A Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete lehetőséget biztosít arra, hogy Salgótar20

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

jánban két család az intézményi idő letelte után önállóan, de szoros kapcsolattartással megkezdje életét.  Mi a fő cél? Hogyan élnek itt a rászorulók?

– Átmeneti otthonunk alapelve, hogy megakadályozzuk a gyermekek elszakadását a családjuktól. A lakók egy évig tartózkodhatnak itt, ez indokolt esetben fél évvel, vagy a második iskolai tanév végéig meghosszabbítható.

Amikor egy ideérkező család nem tudja magát ellátni, mindenben támogatjuk, ellátjuk ruhával, élelemmel, tisztálkodási szerekkel, tanszerrel, ha szükséges. A későbbiekben a szülő ugyanúgy ellátja itt a családját, mintha otthon tenné. Minden család külön szobát kap teljes berendezéssel, a közösségi helyiségeket pedig közösen használják.

Konyha, étkező, fürdőszobák, mosókonyhák állnak rendelkezésükre. Meghatározott napirend van. Arra fektetjük a hangsúlyt, hogy ez gyermekvédelmi intézmény. Itt az anyák a gyermekeik jogán lakhatnak. Minden feltételt biztosítunk ahhoz, hogy a szülő biztonságban, jó körülmények között tudja nevelni a gyermekét.

Az intézmény szakképzett munkatársai a nap 24 órájában vannak jelen. A családok-

nak egy-egy családgondozó a segítője, akivel megállapodást kötnek. Rögzítik, hogy az intézményben való tartózkodásuk alatt milyen célokért dolgoznak, mit vállalnak ezek elérése érdekében. Minden gyerek jár óvodába, iskolába. Jól felszerelt játszószobánk, agyagégető kemencénk van, a szabadidős tevékenységekben is sok önkéntes segíti a munkánkat.  Hogyan telnek itt az ünnepek?

– Minden ünnepet megtartunk. A születés- és névnapi köszöntés az egymás iránti szeretet és tisztelet kimutatását tanítja meg a gyermekeknek. Volt olyan kamasz, aki itt ünnepelte meg először a születésnapját.

Megtanulják az ünnepek helyét a család életében, az előkészületekben virágkötő segíti őket. December 6-án érkezik a Mikulás, édességet és gyümölcsöt hoz minden gyermeknek, akik ezt versekkel, dalokkal köszönik meg. Ezután kezdődik a lázas készülődés a karácsonyra. Önkéntesek és a kollégák segítségével készítik el a családok az asztali díszeket és a ház dekorációját, díszeket a fára és ajándékokat a családtagoknak. A gyerekekkel közösen mézeskalácsot sütünk, amiből kerül a fára és az asztalra is. A karácsonyi ünnepség mindig nagyon meghitt. Lakók, dolgozók, vendégek együtt állnak az ünnepi ruhába öltöztetett fenyő körül, a gyerekek műsorral, dalokkal készülnek. Ünnepi ebéddel kedveskedünk mindenkinek. A legnagyobb öröm az ajándékozás, minden gyermek személyesen kap játékot, könyvet, édességet és ruhaneműt, s a család együttesen is kap egy nagy dobozt mindenféle jóval. A legnagyobb boldogság számunkra a csillogó szemű gyermekek mosolya!  Folyamatosan a „család” szót használja.

Ez alatt anyát és gyereket, gyerekeket ért?

– Nálunk a család az egyszülős családot jelenti, anyát és gyermekeit, vagy apát és gyermekeit. A leggyakoribb az, amikor anya érkezik, de több ízben fogadtunk már apát is.  Mondhatjuk, hogy a krízisellátást kérők vannak a legbonyolultabb helyzetben?

– Lehet ugyanolyan bonyolult és nehéz a helyzete annak is, aki az anyaotthonba jön.

Az a különbség, hogy a krízisellátásunk kifejezetten a bántalmazottakért van. De krízishelyzetben van az a család is, akinek összedőlt a háza, vagy menekülniük kell valami miatt otthonról. Itt csak olyanok laknak, akiknek valós problémáik vannak.  Milyen körülmények közül, milyen okokból jönnek ide az ellátást kérők?

– Egyre gyakoribb a családon belüli erőszak. Éveken keresztül tűrik, halogatják, és akkor jönnek, amikor megelégelik. Jellemző a szenvedélybetegség, az ital mellett egyéb kábulatot, bódulatot okozó szerek használata, ami miatt otthon agresszió lép fel, és menekülnie kell a családnak.

A szociálisan hátrányos helyzetűek olyan kevés jövedelemből élnek, hogy közüzemi díjakat sem tudnak fizetni, emiatt kerülnek ide. A harmadik csoportba sorolhatjuk azokat az állami gondoskodásból kikerült fiatal leányanyákat, akiknek nincs hová menniük.

TÁRSADALOM

 Azokon a gyerekeken, akik feszült, problémás, esetleg veszekedős, verekedős családba születtek, érződik, hogy agres�szívak, nehezen illeszkednek be?

– A család élethelyzetének bizonytalansága, a megszokott környezetből való kilépés minden gyermek fejlődésére és viselkedésére hatással van. A rossz családi körülményeket a gyerekek sínylik meg leginkább, mert csak szemlélői lehetnek az életüknek, annak, ami otthon zajlik. Valóban agresszívak, kötözködők, hiperaktívak, bizalmatlanok ezek a gyerekek, ezért fektetünk nagy energiát abba, hogy foglalkozzunk velük, feloldjuk bennük a feszültséget, ebben sokat segít a pszichológus és a szabadidős foglalkozások. Sokfelé visszük őket kirándulni.

Sok éve rendszeresen szervezzük a nyári táborozást. Kivonulunk egy hétre az erdőbe, ahol lehet tombolni, szaladgálni. Az a cél, hogy felszabaduljanak. Erre jó a kézműveskedés is, bármilyen technikával, ronggyal, agyaggal, papírral. A gyerekek, mint a szivacs, szívják magukba az ismereteket, ezek az elfoglaltságok sokat segítenek nekik.  Milyen korúak a gyerekek?

– Van újszülöttünk is, van olyan baba, aki nálunk nő fel. A törvény szerint 24 éves korig jöhet az a fiatal felnőtt, aki kiskorú testvéreivel együtt a családhoz tartozik és tanulói, hallgatói jogviszonyban áll. Jelenleg 13 éves a legidősebb gyerekünk, most nagyon sok kicsink van.  Milyen bevételeik vannak az itt élőknek, és a kiléptető lakásokon túl mi a kimenet?

Hová mennek ki?

– Jellemzően gyest, családi pótlékot kapnak, illetve rendelkezésre állási támogatást a munkaügyi központtól. A munkába állás egyre ritkább. Tavaly és tavalyelőtt még négy anyánk is dolgozott a közmunkaprogramban. Albérletbe, rokonokhoz mennek, vagy vissza a családba. Sokszor visszaköltöznek az apához, akitől elmenekülnek, és volt rá

példa, hogy utána újra visszajöttek. De ha nincs más kiút, valahová menni kell, és visszamennek, mert tartozni akarnak valahová.

NEM ÍGY GONDOLTAM AZ EGÉSZET

Sz. Gáborné a két és féléves Amandával és a tízéves Gábor fiával él a Menedékben.

– Ötnapos volt Amanda, amikor be kellett jönnünk, mert elvették volna a gyerekeket. Ők ketten nem egy apától születtek. Az első apukával öt évig voltunk együtt. Összeházasodtunk, de összejött egy 14 éves lánnyal, ezért mentünk külön. A kicsi fiam akkor négyéves volt. Elváltunk hivatalosan is. Hét­ éves volt a fiam, amikor megismerkedtünk Amanda apjával, próbálkoztam, de ez se jött össze. Szereti az italt. Amikor a kislány megszületett, már nem voltunk együtt.

 A szülei?

– Anyám van, ő hajléktalanszállón lakik. Rokonokhoz nem akarok menni, hiába, hogy mindegyiknél van üres szoba. Hétvégén el szoktam menni nagybátyámhoz meg keresztanyámhoz, anyám testvéréhez. Furcsa volt itt először, nehéz is, igaz, hogy ha kell, 24 órában segítenek. Takarítgatunk, főzünk, mosunk. Annyi mindent láttam már, mióta itt vagyok.  Két karácsonyt már eltöltött a Menedékben. Milyen itt a karácsony?

– Kicsit korábban tartjuk, huszadika körül.

Nagyon szépen megrendezik nekünk. Vagyis a gyerekeknek. Földtől plafonig van karácsonyfa az ebédlőben, nagy dobozban kapnak ajándékot a gyerekek. Mindegyikünknél vegyesen vannak a gyerekek, ajándékot is vegyesen tesznek be, ruhákat, játékokat.

Olyan aranyosak a gyerekek, mikor bontják ki a dobozt! Karácsonyi dalokat is énekelünk.  Korábban, amíg nem itt éltek, hogyan telt az ünnep?

– Majdnem ugyanúgy, mint idebent, de itt jobb. Lehet, hogy azért, mert sokan vagyunk, olyan, mint egy nagy család. A legjobb akkor volt, amikor a nagyszülők is éltek, amikor én voltam gyerek. Hiába karácsony, én is megcsináltam a gyerekeknek, de mióta ők nincsenek, azóta olyan hétköznapibb. Akkoriban más volt. Most 32 éves vagyok. Egyedül soha nem voltam karácsonykor, volt, hogy a fiammal mentünk rokonokhoz. A fiam most DVD-lejátszót szeretne a tévé mellé, USBset, csak nem tudom, mennyibe kerül.  A fia hogy érzi itt magát?

– Fogjuk rá. Vannak itt hasonló korú fiúk. Lehet, hogy neki a legnehezebb hármunk közül, de ha azt akarom, hogy velem legyenek, akkor muszáj. Nem akarom őket úgy látni, hogy nevelőszülőknél vagy intézetben vannak.

Inkább maradok, ameddig lehet, aztán…

Beadtam a pályázatot a kiléptető házra. Ráírtam, hogy jó lenne már kicsit nyugisabban lenni. Jó itt, csak önállóan jobb lenne. Egy év múlva el tudnék menni dolgozni, ha regisztrálva vagyok, kaphatnék közmunkát.

2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

21

TÁRSADALOM

anyámtól? Hát azt, amit sajnos nem kaptam meg. Bizalmat, kedvességet, szeretet, vagy ehhez hasonlót. Be kell látnom most már 30 évesen: hiába akarom, hogy legyen egy normális anyám, hogy így leüljünk beszélgetni, már nem lesz az életben sem.  Szíve szerint hogyan töltené az ünnepet?

– Ó, sok mindent megvenni a gyerekeknek, amit csak kívánnak. Sürgés-forgást, főzést, meg hogy apuka együtt legyen velünk, és az ajándékozást a fa alatt.  És maga mit szeretne kapni?

– Én? Boldogságot. Egy kis megnyugvást.

EGYRE TÖBB A RÁSZORULÓ

 Összességében milyennek tartja az életét?

– Fura. Olyan összevissza. Úgy gondoltam, hogy férjhez megyek, szerettem volna egy fiút meg egy kislányt. Odáig el is jutottam, de nem úgy gondoltam, hogy külön apától, meg ide bekeveredni. Nem így gondoltam az egészet. Régóta itt vagyok, szeretném megpróbálni, hogy hárman élünk. Már nem nagyon merek tervezgetni. Férjhez se akarok már menni.

REMÉLEM, HOGY KIKÁSZÁLÓDOM INNEN

Az esztergomi születésű B. N. Szilvia négy gyerekkel él az otthonban, a legidősebb fia nyolcéves, a legkisebb, az egyetlen lány egyéves. Ő pedig 29.

– Hogy jöttem ide? Menekülve. Édesanyáméktól. Január 24-én. Probléma probléma hátán volt, nem is akarok oda visszamenni. Édesapámnak csak a nevét tudtam, de nem találkoztam vele soha. A nevelőapám nem sokkal azután meghalt, hogy beköltöztem ide a gyerekekkel, nem sok jót köszönhetek neki. Anyámtól meg jobb inkább távol lenni.

Sokszor próbálkoztam vele, hátha jobb lesz, de mindig én jöttem ki rosszul belőle. A húgom 23 éves, az öcsém gimnazista. Nem mondhatnám, hogy nagyon tartom bárkivel is a családban a kapcsolatot. A férjemmel viszont igen. Nyüstölni kell, hogy elvállalja az életet, a felelősséget, de alapvetően vele nincs probléma. Jön a gyerekekhez.

Ismerősnél voltunk albérletben, de amikor eladta a lakást, nem tudtunk máshova költözni, mert nem volt pénzünk kaucióra. Bemehettünk volna együtt egy anyaotthonba, de édesanyámhoz költöztem a gyerekekkel.

Ez rossz döntés volt. A férjem jelenleg nem dolgozik. Szakmája nincs, betanított munkákat tudna elvállalni. Próbálom őt „rugdosni”, hogy kezdjen valamit, mert én próbálok takarékoskodni, meg itt kell is, de egymagam nagyon kevés vagyok, hogy lépjek.  Ha jól értem, az lenne a férje feladata, hogy teremtsen olyan körülményeket, hogy maguk öten kimehessenek, és mind együtt élhessenek.

– Igen. Reménykedem benne, hogy kikászálódom innen. Nem úgy jöttem ide, hogy 22

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

évekig itt leszek. Az első karácsonyom lesz most itt, nem tudom, hogy ez hogy megy.

Kint – fura ilyet mondani, hogy kint – azért másabb, készülődik a család, a gyerekekkel díszítjük a fát, meggyújtjuk a gyertyát, süteményt sütünk, csomagokat készítünk.

Voltak azért szép élmények, most lehet, hogy kicsit rossz lesz így. Meghittek voltak a karácsonyok. Igaz, hogy kicsit szegényesek, de mindig akadt valami a gyerekeknek a fa alatt.  És a gyerekkori karácsonyok?

– Az én gyerekkorom… Arra emlékszem szívesen, ameddig az anyai nagymamám élt, mert ő nevelt, majdnem annyi idős koromig, mint most a nagyobbik fiam. Ott semmiben nem szenvedtem hiányt, mindenem megvolt, még fényképek is vannak róla, sajnos, nem nálam. Nyolcévesen kerültem vissza édesanyámhoz. Ha dönthettem volna, biztos nem odamegyek, mert éreztem, hogy anyámnak nem kellek. Ezt a mai napig is kimutatja. Megkérdezheti, hogy ennek ellenére mi a francot akartam

– A karitatív szervezeteknél, így nálunk is nagyobb számban jelentkeznek novemberben és decemberben azok a rászorulók, akik nem tudnak máshonnan segítséget kérni – tudtuk meg Szilágyi Leonórától, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete igazgatójától. – Megvan bennük a jó szándék, szeretnének a családnak kicsivel többet adni karácsonyra, de nincs miből.

Meleg ruhát, élelmiszert is kérnek, hogy átvészeljék a nehéz hónapokat. Pénz- és természetbeni adományt is gyűjtünk, hogy felkészüljünk erre az időszakra. Új igazgatóként örömmel tapasztalom, hogy nagy respektje van a Vöröskeresztnek.

Az igazgató azt is elmondta, adománykészletük nagysága hasonló, mint az előző években, de egyre több rászoruló között kellene szétosztani.

A nógrádi Vöröskereszt intézményi szinten is több száz emberről gondoskodik a Menedék Családok Átmeneti Otthona, a balassagyarmati hajléktalanszálló és nappali melegedő fenntartójaként. Kapcsolatot tartanak az önkormányzatokkal, hogy segíthessenek azoknak is, akiknek szükségük lenne rá, de nem merik kérni.

Dudellai I.

IPAR  FOTÓK: KBS

ELSŐ A VEVŐ!

JAPÁN VÁLLALATI KULTÚRA SALGÓTARJÁNBAN Közvetlenül a II. világháború után Japán – sok más államhoz hasonlóan – az ország újjáépítésével volt elfoglalva. Ezekben a nehéz időkben, amikor az ország még a háború sebeit hordozta, három fiatalember gondolt egy merészet, és már a jövőre gondolva, dinamót, s hozzá lámpát kezdett gyártani kerékpárokhoz a hátsó udvarban, amit aztán a helyi kereskedésben értékesített. Ezek voltak a cég első termékei.

Az 1946 márciusában alapított Mitsuba ma 35 ezer embernek ad megélhetést a világ 19 országában, 53 cégnél, a legmagasabb minőséget gyártva, és azzal az alapelvvel, hogy a vevő mindenekfelett. Tevékenységünk egészét áthatja az a szándék, hogy vevőink igényeit messzemenően szem előtt tartva készítsük el kiemelkedő minőségű termékeinket – mondja László Miklósné, a Mitsuba salgótarjáni gyárának pénzügyi és adminisztrációs igazgatója, akit arról is kérdeztünk, milyen a tapasztalatuk a munkaerőről, és mit jelent mindennapjaikban a magyarok számára szokatlan japán vállalati munkakultúra.

– Talán néhány szó a kezdetekről. A Mitsuba döntéshozói több helyszínt néztek meg Európában, mielőtt az anyavállalat 2001-ben megalapította Salgótarjánban a Mitsuba Automotive System of Europe Autóalkatrész Gyártó Kft.-t. Több közép-kelet-európai jelölt közül, stratégai elhelyezkedésén kívül, Salgótarján felé billentette a mérleg nyelvét, hogy hasonló földrajzi adottságokkal rendelkezik, mint a japán Kiryu városa, ahol a Mitsuba központja működik.

Ami a profilt illeti, a salgótarjáni gyár döntően az európai piacra gyárt ablaktörlő és -mosó berendezéseket, értékesít autó-kényelmi berendezéseket, így elektromos

ablakemelőt, kormány szervo-motorokat, elektromos kürtöket. Az export aránya meghaladja a 90 százalékot. Ezen kívül partnereink között van a Magyar Suzuki és az Audi győri gyára is, beszállítóink között egyre nagyobb arányt képviselnek a magyar cégek.

Az első gyártósoron 2002 augusztusában kezdődött a termelés, akkor 53 volt a dolgozói létszám. 2003-tól, a nemzetközi minőségi tanúsítványok megszerzése után megnyílt a lehetőség további piacok szerzésére, és 2006-ban már a szélesedő piac indokolta az első bővítést, ekkor az alapterületet közel tízezer négyzetméterre növeltük.

Komoly fegyvertény volt, hogy a cégcsoportban, világszerte elsőként a salgótarjáni gyár szállított egy német autógyárnak, a Volkswagennek, ennek az úttörő tevékenységnek az eredményeként nyert újabb piacokat a Mitsuba-csoport az amerikai kontinensen is.

Ekkor az európai autógyártás még erőteljesebben védte hazai piacait a külföldi beszállítóktól: a német autógyárak főként a Boschtól, a franciák a Valeótól vásároltak.

Ebbe a körbe egy japán autóalkatrészgyárnak bekerülni nagyon nagy dolog, és csakis kiváló minőségű termékekkel lehetséges.

Természetesen itt, Salgótarjánban ugyanazt a minőséget kell produkálnunk, mintha az

Japánban, Made in Japan felirattal kerülne le a gyártósorról. Végső vevőink az autótulajdonosok, akiknek kényelme, biztonsága múlik az autók alkatrészein, így azoknak tökéletesen kell működniük hosszú-hosszú évekig.

A 2006-os év így tehát mérföldkő volt az életünkben. Aztán jött a „Lehman shock”, ami 2008 novemberében drámai hatással volt a világ autóiparára. Az „életben maradás” volt a tét a legtöbb autó- és autóalkatrészgyárnak.  Hogy élték meg ezt az időszakot?

– 2008 októberében még kiválóan teljesítettünk a terveknek megfelelően, de november közepén szinte leállt minden.

Annyira kevés volt a megrendelés, hogy félhavi munkával teljesíteni tudtuk. Azonban ott volt még a hónap másik fele, amikor az embereket le kellett foglalnunk, lehetőleg hasznos tevékenységekkel. Tréningeket szerveztünk, még rendezettebbé, tisztábbá igyekeztük tenni környezetünket. Az első évben senkit nem küldtünk el, drasztikus költségcsökkentéssel próbáltunk takarékoskodni, s megtartani az embereket, ameddig csak lehetett. 2010 tavaszán viszont rendkívül nehéz döntést kellett hoznunk azzal, hogy leállítottuk a legkevésbé hatékony termelősort. Ekkor 28 embert nekünk is el kellett küldenünk.

Szerencsére azonban ez már a múlt, s mostanra a dolgozóink száma az akkori többszörösére emelkedett, s messze túlszárnyaljuk a válság előtti értékesítési adatokat. Újabb piacokat hódítottunk meg, francia, további német, valamint angol autógyárak prémium kategóriás járműveikhez szállítjuk kiváló minőségű termékeinket.

Idén szeptemberben újra bővítettük a gyártó- és tárolókapacitásokat, megépült az új 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

23

IPAR 24

üzemrész. A teljes beruházás 2017 végére készül el, akkorra várhatóan 450–500-an dolgozunk majd a cégnél.  A Mitsuba Kft. 2014-ben stratégiai együttműködési megállapodást kötött Salgótarján önkormányzatával. Mennyire van jelen a cég a város életében?

– Jelen vagyunk. Ha hasznos és értelmes célokat látunk, segítünk. Támogattuk például vérnyomásmérők vásárlását csecsemők számára a kórházban, adtunk pénzt berendezésekhez a mentőknek és a kórházi koraszülött osztályra, hosszú évekig segítettük a katasztrófavédelmi igazgatóság ifjúsági versenyét, vagy például néhány hónappal ezelőtt japán könyveket ajándékoztunk a megyei könyvtárnak.

Azonban számunkra a legfontosabb, hogy dolgozóinknak és családtagjaiknak, így azoknak is, akik Salgótarjánban vagy a város vonzáskörzetében élnek, biztos megélhetést teremtsünk. Dolgozóink számára évente három ingyenes rendezvényt is szervezünk: bográcspartit, céges kirándulást és persze karácsonyi partit. Nem tudom, hány olyan cég van Salgótarjánban – remélem, azért akad néhány –, amelyik minden évben, önkéntes alapon és teljesen ingyen, autóbuszos kirándulásra viszi a dolgozóit?

Nálunk ez már 14 éves hagyomány, s az elmúlt években bejártuk az egész országot, sőt két éve a határon túlra is kimerészkedtünk. 2014-ben a horvát tengerpartot céloztuk meg, a múlt évben pedig Bécsbe kirándultunk.

Az anyavállalat alapításának 70. és a salgótarjáni Mitsuba létrejöttének 15. évfordulója tiszteletére az idén a kirándulás helyett családi napot rendeztünk, csaknem 800 fővel. Ennek keretében végre nemcsak a dolgozókat, hanem családtagjaikat is vendégül láthattuk, s megmutathattuk hozzátartozóinknak cégünket, munkakörülményeinket, s bemutathattuk kollégáinkat.

A rendezvényre számos fellépőt is hívtunk, jórészt a városból, illetve a megyéből. Nagyon édesek voltak például a kis tarjáni tornászlányok, de itt voltak, és nagyszerű műsort adtak a Salgótarjáni Karate Klub és a Medalion tánccsoport tagjai; a Nógrád táncegyüttes fergeteges előadása a végére japán–magyar táncházzá alakult, imádtuk

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

Oláh Gergő fantasztikus hangját és egyéniségét. Roppant büszkék voltunk tehetséges, nagyszerű fiataljainkra a japán munkatársaink előtt.  Az új beruházást tavaly októberben kezdték meg, azóta már 90 új munkahely létesült a Mitsubánál. Amikor hirdetik az állásokat, mit tapasztalnak, milyenek a jelentkezők?

– Egyre nehezebb az igényeinknek megfelelő munkaerőt találni. A betanított munkások közül azokkal vannak nehézségek, akik már sok éve nem dolgoznak. Sok közmunkás fordult meg nálunk, akiket próbálunk vis�szavezetni a munkaerőpiacra, kisebb-nagyobb sikerrel.

A magasabb képzettséget igénylő munkakörökre professzionális munkaerő-közvetítő cégek segítségével próbálunk találni munkatársakat. Azonban nem túl rózsás a helyzet, nehéz idecsábítani a fiatalokat. Gyakran kapok kérdéseket Japánból, hogy mikor nyitják már újra a főiskolát, mikor indul a mérnökképzés. Sajnos, nem nagyon tudok mit válaszolni, nem szeretném folyamatosan hitegetni a kintieket. Nagyon szomorú, hogy bezárták a főiskolát, szerintem óriási hiba volt. Kétlem, hogy a helyzethez méltó alapossággal elemezték a körülményeket, illetve számoltak a következményekkel az akkori döntéshozók. Ha így lett volna, bezárás helyett mindent megtettek volna azért,

hogy megmentsék, s a jelenleg itt működő cégek igényéhez igazítsák a képzést. Biztos vagyok benne, hogy a Salgótarjánban, sőt a megyében jelenlévő többi nagy cég is mellé állt volna egy konkrét, megvalósítható elképzeléscsomagnak, akár még anyagi támogatás szintjén is. Azóta is folyamatosan, nagyon nagy kárát szenvedik a városban tevékenykedő cégek és a lakosok is a főiskola hiányának. A mi időnkben szinte természetes volt, hogy a számviteli főiskolán folytatták a „közgések”, s ezt lehetett volna kiegészíteni talán a „gépiparira” építő műszaki képzéssel. Egy város arculatát nagyban meghatározza, hogy van-e felsőoktatási intézmény vagy sem. Arról nem is beszélve, hogy az a fiatal, aki egyszer elmegy a városból, már nagyon nehezen jön vissza.

Mi továbbra is nagyon várjuk a Mitsubához az ambiciózus fiatalokat, hiszen nálunk rengeteg lehetőségük van fejlődni. Idén ősszel öt fiatal kollégánk tanult egy hónapig Japánban, s ez az esély szinte folyamatosan nyitva áll. Kint csúcstechnológiát tanulhatnak, első kézből. Azonban nemcsak a mérnököknek adódik ilyen lehetőség. Pár éve például egy fiatal értékesítő hölgy egy évig a német Mitsubánál tanult, s ismerkedett a német autógyárak vevői elvárásaival. Aki kiváló, az a Mitsubánál rövid idő alatt is sikeres karriert építhet fel. Talán bérezésben elmaradunk a vezető nemzetközi óriáscégektől, de

IPAR

a lehetőségek terén, azt gondolom, jobbak vagyunk.

Az új beruházás kapcsán persze nemcsak a létszám növelése a cél. Igyekszünk olyan stabil közösséget kialakítani, amelyre hos�szú évekig, évtizedekig számíthatunk.  Legendás a japán munkamorál, a japán vállalati kultúra. Azt olvastam, hogy magának a cégnek a létezését tartják elsődlegesnek (a vállalat önálló entitás), az ellátandó feladat mindig előbbre való, mint az azt ellátó személy. Egy e témával foglalkozó cikk így fogalmaz: „a magyar munkavállaló sok esetben megtalálhatja számítását, biztonságos, hosszú távú, a hibákat elnéző munkahelyre lelhet egy japán vállalatban, amennyiben képes csapatban gondolkodni és dolgozni, és van benne elegendő tolerancia a némelykor meglepő, de a megszokottól mindenképpen nagyon különböző szabályok elfogadására, és türelem ezek betartására”.

– Igen, ez sok tekintetben igaz, a közösség, a csapat a lényeg. Az anyacég filozófiájának egyik fontos eleme az, hogy csak a munkájával elégedett, boldog ember tud kiváló minőségű terméket előállítani. Persze szó sincs arról, hogy Japánban önmagukkal meghasonlott emberek dolgoznának, ellenkezőleg: boldogan végzik a rájuk osztott feladatot. Tudják, hiszik, hogy az ő munkájuk fontos. Fontos a saját, szűkebb közösségüknek, a vállalatnak, a vállalat fontos a városnak, a cégcsoport az országnak, s kiváló termékei által az egész világnak. Szeretnénk, ha a salgótarjáni Mitsubában is ennek tudatával, felelősségével dolgoznának az emberek.  És mik a megszokottól mindenképpen nagyon különböző szabályok?

– Én is dolgoztam külföldön, s tudom, milyen a magyartól eltérő munkakultúra, tehát számomra annyira nem különlegesek ezek a szabályok, de például a vezetők példamutatásának követelménye talán nem minden magyar cégnél hangsúlyos ennyire. Mondjuk munkaidő tekintetében a felső vezetők-

nek éppúgy, mint az irodában mindenkinek, a reggel hét órai csengetésre (de inkább előbb) bent kell lennie, még akkor is, ha előzőleg éjszaka sokáig dolgozott, vagy az éjszaka közepén ért haza az üzleti útról.

Viszonylag szigorú rend szerint vannak például a szünetek. Kilenc órakor és 12 órakor megszólal a csengő, az irodában ekkor van a 15, illetve 30 perces étkezési szünet.

Ezeken kívül nem szabad mondjuk kávézgatni, eszegetni vagy hosszasan magántémában beszélgetni.

Nincsenek külön irodák, mindenki egy légtérben dolgozik, közöttünk ül a japán ügyvezető igazgató is. Az a cél, hogy minél hatékonyabban dolgozzunk, együtt, egy csapatként. Ez a fajta irodai felépítés elég elterjedt mindenhol a világon, a célja pedig a részlegek közötti jobb kommunikáció és a közvetlen kontroll.  A japánokra jellemző takarékosság hogyan jelenik itt meg a mindennapokban?

– Nagyon takarékosak vagyunk, és ezzel összhangban igyekszünk környezettuda-

tosak is lenni. Mint a háztartásokban általában, mi is odafigyelünk arra, hogy ne maradjon égve a villany vagy bekapcsolva a légkondicionáló, amikor már nem használjuk. Vagy például használunk úgynevezett „napcsöveket” az iroda világítására az elektromos világítótestek kiegészítéseként.

Külön gyűjtjük és értékesítjük az újrahasznosítható hulladékot a papírtól a műanyagig és a fémig. Azt gondolom, vagy talán inkább remélem, hogy ez azért nem japán különlegesség. Ami talán egy kicsit eltér a magyar gyakorlattól az, hogy van egy megtakarításokkal foglalkozó menedzsmentünk, amit, akárcsak Japánban, itt is nagyon komolyan veszünk, s havonta a felelősök részvételével ellenőrizzük, hogyan sikerült a kitűzött célt elérni.

A japán vállalati kultúra jellemzői közül már szó volt a csapatmunka hangsúlyosságáról, azaz az egyéni érdek feltétel nélkül alárendeléséről a közösség javára; a szorgalom, a pontosság, a kötelességtudat, a fegyelmezettség, azt hiszem, sokak által ismert kifejezések, ha a japán munkakultúrát emlegetjük. Persze, vannak olyanok is, akik számára ezek szokatlan, vagy túl szigorú elvárások, nekik ezek nem várt nehézséget jelenthetnek. A kezdetektől itt dolgozók cseppet sem érzik teljesíthetetlen vagy irreális követelményeknek az itteni szabályokat, s nyilván vannak olyanok is, akik újként is könnyen tudnak alkalmazkodni az itteni körülményekhez. Tudjuk, hogy néhány embernek a mi szabályaink túl szigorúak, azonban a fegyelmezettség és a szorgalom a feltétele annak, hogy cégünk olyan biztonságot nyújtó munkáltató maradhasson, amire a dolgozók hosszú távon, folyamatosan számíthatnak éveken, évtizedeken keresztül, s ami munkát adhat a jövő generációinak is. Mert ezt a vállalatot is csakúgy, mint a többit világszerte, a Mitsuba-csoport a jövőnek szánta, és nekünk, akik most itt dolgozunk, úgy kell dolgoznunk, hogy legyen majd mit továbbadnunk.

D. I. 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

25

KETTŐS JUBILEUMOT ÜNNEPEL A NÓGRÁDKER ZRT.

A múlt évi egyik – jelesül a 2015/2. – lapszámunkban már kirakatba tettük Salgótarján kiskereskedelmét, jobbára az élelmiszer-kínálatra és -boltokra irányítva a figyelmet.

Megerősítést nyert: a kereskedelemhez mindenki ért, hiszen csaknem minden felnőtt rendszeresen vásárol. Különösen így van ez a karácsonyi ünnepeket megelőző időszakban. Ezért – már az ajándékozásra is gondolva – jelen írásukban az iparcikk-kínálatra összpontosítunk. Utóbbi legfőbb letéteményese a Nógrádker Zrt., amely idén kettős jubileumát ünnepli. Volt miről – kiváltképp olvasóinkat érdeklő témákról – beszélgetnünk Mihály Zoltánnal, a társaság igazgatójával.

 FOTÓK: KBS

GAZDASÁG

NÉPBOLTTÓL A DIGITÁLIS ÜZLETIG

 MIHÁLY ZOLTÁN

– Ma reggel hidegre fordult az idő – mondom a kölcsönös üdvözlés után a cég mindig jól öltözött igazgatójának, aki egy reggeli órában, az irodájában fogad. Miközben a fázós, „nemszeretem” állapotomról nyavaly­ gok, Mihály Zoltán azonnal megcsillantja asszociációs készségét, így aztán – a felmelegedésemet szolgáló kávé elfogyasztása után – nem csupán angol mintára, udvarias gesztusként váltunk szót az időjárásról, de összefüggésben a változó klímával, egyenest fejest ugrunk a kereskedelembe.

FONTOS SZEMPONT A SZEZONALITÁS

– Szeptemberben még nagyban a vénas�szonyok nyarára készültünk, jó idő is volt, de most, hogy egyik napról a másikra, vis�szaesett a hőmérséklet, az átmeneti ruhák jó része valószínűleg az áruházak polcain marad. Ugyanis a hidegebb idő beálltával azonnal a melegebb ruhákat, vagy már a télikabátot is keresik a vásárlók – mondja az igazgató. – Az iparcikk-kereskedelem – cégünk profilja – forgalmának alakulása az időjárástól is függ, hiszen a szezonális termékek domináns részei az árukínálatunknak.  Vagyis a ruházati cikkek a szezonális termékek.

26

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

– Igen, de korántsem kizárólagosan. Például, ahogy megjött a hideg – hirtelen ugyan, de számunkra nem váratlanul, mert mi erre is felkészültünk –, de még nem indult be a távfűtés, rengeteg olajradiátor és elektromos hősugárzó fogyott el a Lakberendezési Áruházunk műszaki osztályán. Ezekből a műszaki árucikkekből ilyenkor jelentős mennyiséget el lehet adni. Mondok egy másik példát: ha a télen nem esne hó, akkor a hólapátok itt maradnának a nyakunkon. Ha viszont a vártnál sokkal korábban érkezne a tél, és nem lenne a raktárainkban ves�szőseprő, hólapát, csúszásgátló só, hólánc stb., az is gond lenne, és felháborodást is kiváltana. Másnap már itt lennének az önkormányzatok és a cégek, intézmények képviselői és reklamálnának.  Tehát a szezonális jelleg – a kereslet időbeni ingadozása – és a szezonális termékek különös figyelmet érdemelnek a vállalat szakemberei részéről is?

Hogyne, hiszen mindaz, amiről eddig beszélgettünk, a kereskedő kockázata. Csak, hogy értsék az olvasók: előfordul, hogy megmarad egy télen 600 hólapát az üzleteinkben, azzal nem tudunk mit kezdeni a következő szezonig, ez a szakma ilyen. Ugyanilyen kockázati tényező, hogy egy Adidas-elővásárláson fél évvel előre találjuk ki a vevő várható igényeit. Ezt hajszálpontosan nem lehet

előre látni. Ez rizikó és kihívás is a kereskedelemben.

AMIVEL PIACVEZETŐ A NÓGRÁDKER

Ráadásul vannak olyan termékeink, amivel országos terítésben vagyunk. Ilyen többek között a kegyeleti mécses és mécses betét.

Várj csak, mutatok néhányat.

Az igazgató több különböző nagyságú, színű, anyagú, hagyományos és formatervezett mécsest tesz le a tárgyalóasztalra, majd így folytatja: – Ez nem jelenti azt, hogy egyedül vagyunk ezzel a termékkel a magyar piacon. Manapság nincs egyetlen termék sem, amelynek ne lenne konkurenciája a kereskedelemben. Az országos terítés leegyszerűsítve azt jelenti, hogy elsősorban a nagykereskedőket szolgáljuk ki. A mécseseket 20 éve forgalmazzuk a magyar piacon, és Lengyelországból kamiontételekben importáljuk.  Talán a mécsesek gyártásában a lengyelek a piacvezetők? A behozatalban pedig preferáljátok a mécsesek valamelyik változatát?

– Igen, így van. A lengyelek a nagy gyártók.

Mi pedig elmentünk a különleges, egyedi kegyeleti mécsesek irányába, és amint látod – mutatja az igazgató, én meg nézegetem a mécseseket –, ezek szebbek, tetszetősebbek az átlagosnál. A lengyelek nemcsak halottak napja alkalmából, de karácsonykor és húsvétkor is mécsest gyújtanak. Minden alkalomra más és más dekorációval, változatos formavilággal. Ezekből mi egyedi kínálatot nyújtunk, bizonyos típusokat egyedül mi forgalmazunk Magyarországon. Az ország több pontján vannak viszonteladó partnereink, akik főként Reál- vagy COOP-hálózathoz tartoznak, illetve virág-nagykereskedők.  Huszonöt, illetve, ha úgy tetszik, 65 évesek vagytok, az idén kettős jubileumot ünnepeltek. Ennek okán bemutatnád a mai cégvezetést és a részvénytársaság jogelőd szervezeteit?

– Napjainkban a Nógrádker Zrt.-t a tulajdonosok közül választott négyfős igazgatóság irányítja. Közülük dr. Institórisz András a nyugdíjba vonulása és elköltözése után az igazgatóság elnökeként tartja a kapcsolatot a céggel, én a társaság igazgatója vagyok.

Büszkén mondhatjuk, vannak olyan relikviáink, amilyenekkel kevés megyei cég bír.

Hatvanöt évesek vagyunk! Van olyan kereskedelmi vállalat Magyarországon, amely ilyen múltat tudhat maga mögött? Érdemes lesz utánanézni. Cégünk jogelődjét, a Nyugat-Nógrád Megyei Népbolt Vállalatot a Nógrád Megyei Tanács alapította 1951-ben, majd a szakmai profil módosításával együtt 1959 decemberében a cég nevét megváltoztatja Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatra. Aztán Nógrád Kereskedelmi Vállalat leszünk 1985-ben, s 1991-ben állami vállalatból részvénytársasággá alakulunk. Innen a kettős jubileum: 1951-től számítva 65 éves a cég, 1991-től számítva 25 éves a részvénytársaság. Fejlődéstörténetünk lényeges eleme az 1993. évi privati-

IKONIKUS, VÁROSARCFORMÁLÓ ÁRUHÁZAK

– 1968-ban épült, hamarosan óriási népszerűségre tett szert a Pécskő Áruház.

1973-ban adtuk át a nagyközönségnek az ugyancsak kedvelt, széles – műszaki, bútor- és egyéb lakásberendezési – profillal rendelkező Lakberendezési Áruházat. 1976tól az élelmiszer, vegyi áru, iparcikk profilja után találóan ÉVI névre keresztelt, alapvető szükségleteket kielégítő komplexumot állítottuk a lakosság szolgálatába. E mutatós épületek a régi szanálások helyére kerültek beépítésre, a városarcot formáló funkcióval is. Ezek az áruházak – még ha némelyek már más tulajdonossal vagy üzemeltetővel – ma is működnek, és szolgálják Salgótarján lakóit és az ide látogató vendégeket is. Természetes az is, hogy időközben mindegyik áruház markáns metamorfózison ment át, változott, megújult, a lakosság és korszak igényeinek megfelelően modernizálódott. Az innováció – amely elsősorban a bevásárlási körülmények javítását eredményezte – érintette áruházainkat, miközben alapvető funkciójuk – lakossági szükségletek kielégítése, egyes alapvető szolgáltatások biztosítása – nem változott.  Nem tévedek ugye, ha azt mondom, a Nógrádker Zrt. legismertebb áruházai je-

lenleg is a salgótarjáni Pécskő és Lakberendezési Áruház.

– Igen, ez így van. De ne feledkezzünk meg jelentős szaküzleteinkről, a salgótarjáni Adidas-márkaboltról és a két Let’s Do It barkácsáruházról, az egyik Balassagyarmaton, a másik itt van Salgótarjánban. A kiskereskedelmi üzlethálózatunk döntően saját tulajdonú áruházakból és szaküzletekből áll, az összes alapterület megközelíti a 17 ezer négyzetmétert.

Ha már üzletek – gondoltam –, jó „üzlet” lesz az is, ha közvetlenül egy-egy áruházból informálom olvasóimat, a vezetőikkel történő beszélgetés alapján. Átmenetileg elköszönök az igazgatótól azzal, hogy majd folytatjuk a beszélgetést áruházi ismereteim és tapasztalataim birtokában is.

Az 53 éves Pál Tamás kvalifikált szakember, kereskedelmi pályáját 1987-ben a Nógrádkernél kezdte. Végigjárta az egyik elektronikai cikkeket forgalmazó cég áruházait a megyében, 2010-ben tért vissza a vállalathoz, 2012-től a Lakberendezési Áruház vezetője. Kérdésemre, hogy alakult az áruház forgalma ez időben, így válaszol: – Az öt évvel ezelőtti átmeneti visszaesés óta az áruház forgalma folyamatosan nő.

Várhatóan jó évet zárunk az idén is, 80– 100 millió forinttal nagyobb árbevételre számítunk a tavalyinál, miközben hátra van a karácsony előtti vásárlási időszak.  Mi lehet az oka a lakossági kereslet növekedésének? – kérdezem kissé hitetlenkedve, de aztán kapom a „megnyugtató” választ: – Nem azt mondtam, hogy ennyivel nőtt a lakossági kereslet. A forgalmunk, az árbevételünk nőtt, melynek egyik fő okaként valószínűsíthető, hogy városunk másik nagy műszaki cikkeket árusító áruháza forgalmának egy része ránk tolódott. Hogy ennek mi lehet az oka? A mi szélesebb kínálatunk, a hozzáértésünk, vevőink bizalma.  Ez kissé szerénytelenül hangzik.

– Lehet, de attól még igaz. Mi nem diszkont-, hanem „áru-ház” jelleggel működünk. 6500 árucikkük van, ami nagy szám.

Szerencsére viszonylag alacsony készletszinttel, jó forgási sebességgel dolgozunk, főleg a műszaki cikkeknél, ami az áruház forgalmának 70 százalékát teszi ki. Megszüntettem még az irodámat is, az üzleti térben tartózkodom, így mindent látok, hallok, élő kapcsolatom van a munkatársakkal

és a vásárlókkal, akikkel magam is szívesen foglalkozom, látom el őket információkkal, tanácsokkal. Itt fel sem tudnám sorolni a kurrens termékeinket, de kiemelhetem a lakásvilágítási és háztartási fehéráru (mosógép, hűtőgép stb.) termékeinket.

Az áruház vezetője elmondta még – többek között –, hogy nagy hangsúlyt helyeznek az oktatásra, a képzésre. Több tanulójuk van, közülük már két kiképzett, fiatal munkatárs áll a vásárlók rendelkezésére. Büszkén említi, hogy kitűnő az áruház kollektívája, jó a munkahelyi légkör, nyugdíjasaik is szívesen jönnek vissza.  Akkor nemcsak lifttel „emelkedik” a „Lakber” imázsa?

– Az új liftet – korszerűsítő beruházásaink egyikeként – elsősorban az idősebb vásárlóink kényelmét szolgálandó szereltettük be, de „emelkedésünk”, fejlődésünk elsősorban a cég jó üzletpolitikájának köszönhető.

GAZDASÁG

záció is, amely óta a részvények többségével a társaság dolgozói rendelkeznek.  Obligát a kérdés: 65 év tradícióiból mit kötelező megőrizni, mit érdemes átörökíteni és tovább vinni? Melyek a múlt értékei, amelyekre támaszkodni lehet és kell is? Gondolhatunk tárgyi és szellemi értékekre is.

– A cég múltjából 40 év a rendszerváltás előtti időkre, 25 év pedig már a magánszektor részeként a liberalizált kereskedelem időszakára esik. Az értékeinket, amelyekre igazán büszkék lehetünk, persze így nem választhatjuk szét, de itt, ebben a beszélgetésben mindet felsorolni sem tudnám. Nagyon fontos értéke a cégnek a rugalmas alkalmazkodás és a változó keretfeltételekre való gyors reagálás. Ám, ha a vásárlóközönség szempontjából közelítjük a kérdést, akkor az ikonikus áruházainkra hívnám fel itt is a figyelmet, amelyek az előző korszakban épültek, de ma is nagy értékei és formálói a városképnek.

BARKÁCSBOLT: CÉL A LEGSZÉLESEBB KÍNÁLAT

Géczy Gyula műszaki-kereskedelmi szakember 1980-tól dolgozik a cégnél, 1982 óta boltvezető, 10 éve a Let’s Do It barkácsáruház – ami az egykori vasboltból a kor új kihívásainak megfelelő átalakuláson ment keresztül – útját egyengeti. Kérdéseimre válaszolva elmondja: az üzletmenet a szakma sajátjának is köszönhetően elég stabil, az öt-hat évvel ezelőtti válságból is jól jöttek ki. Folyamatosan keresik az új megoldásokat, hozzá az új partnereket. Az esetleges lakossági kereslet visszaesését a közületi a forgalom növelésével tudják kompenzálni, sőt növelni is. Most éppen ilyen stádiumban vannak.

– Az árufajták forgalma változó, egyesek kereslete kiegyensúlyozott, másoké – így a szezonális cikkeké – periódusszerűen változó. Tavasszal a mezőgazdasági gépek, a kaszák, a fűnyírók keresettek, ősszel és majd télen a tüzeléstechnikai áruk, a hősugárzók, a kazánok, a kandallók a keresett cikkek.

A vásárlói igényekhez való alkalmazkodást tartja fontosnak, és azt mondja: a legszélesebb kínálattal igyekeznek kielégíteni a keresletet, a szezonnak megfelelő termékkel kívánnak a vásárlók rendelkezésére állni. Úgy gondolja – és tapasztalja –, hogy ez a siker titka.  Visszatérve Mihály Zoltánhoz, adott a kérdés: miként működik a Let’s Do It? Mert nyilván még azt sem tudja mindenki,

2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

27

GAZDASÁG hogy a magyar megfelelője: „Csináljuk”.

De miért nem ez áll a cégtáblán? A márkanév kötelező?

– Igen, ez így van – tájékoztat az igazgató. – Cégünk 18 éve partnere az osztrák vas- és szerszámáru kereskedők által alapított „3e” beszerzési- és értékesítési társaságnak, 11 éve csatlakozott a Let’s Do It rendszerhez, melynek évenkénti minőségbiztosítási értékelési rendszerében a balassagyarmati és salgótarjáni egységünk is rendszeresen „kiváló üzlet” minősítést kap. A rendszer tagjai az üzletek egyforma külső és belső megjelenése, az egységes reklámstratégia és a közös beszerzés előnyeit élvezik.  Ez a franchise-nak is nevezett rendszer?

– Igen. Főleg azt jelenti, hogy egységes arculattal találkozik a vásárló: berendezés, a külső elemek, a megállító tábla, a dolgozók öltözete is egyforma. A boltban ugyanaz az árukészlet elhelyezése Gyöngyösön, mint Salgótarjánban. Ugyanúgy néz ki egy kalapács- vagy egy csavarhúzó-bemutató fal, ugyanaz a kisgépek elhelyezése és így tovább. Ugyanaz az az akciós ár is. Az LDI hálózat mögött áll az ausztriai központ és a raktár, aki a Távol-Keleten gyártatja le a tömegszerszámokat. Nagy tételben importálja a termékeket, és Ausztriából teríti szét. A rendszer tagjainak erőssége az eladók szakértelmében, a tanácsadásban, az áttekinthető választékban és az elérhető árakban rejlik. A Nógrádker partnerei között több önkormányzatot találunk. Szakembereink figyelik az önkormányzati és közbeszerzési pályázatokban rejlő lehetőségeket, kínálják a közmunkaprogramban dolgozók számára szükséges ruházati anyagokat, védőeszközöket, szerszámokat. Az üzletek széles kínálatába többek között a barkácsszínvonaltól a professzionális minőségig elektromos és kéziszerszámok, motoros és kézi kertészeti eszközök, munkaruhák, festékek tartoznak. A Let’s Do It mottója: „A jó tanács aranyat ér!”  Megtudhatunk még közelebbit a Nógrádker Zrt.-ről, néhány jellemző adatot, profilra és egyebekre vonatkozó ismérvek alapján?

– A Nógrádker Zrt. a közepes vállalkozások közé sorolható. A társaság 2015. évi értékesítésének nettó árbevétele 1,2 milliárd 28

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

forint volt, az előző évhez képest kismértékben nőtt. Beruházásokra, felújításokra az elmúlt két évben 75 millió forintot fordított a társaság. A beruházások közül jelentősebbek a fentebb említett áruházi lift létesítése, a Lakberendezési Áruház és a barkácsáruház külső hőszigetelésének befejezése. Az átlagos állományi létszám 67 fő. Valamen�nyi alkalmazott szakképzett, nagy tapasztalattal és szakmai felkészültséggel rendelkezik. A részvénytársaság fő tevékenysége az iparcikk jellegű bolti kiskereskedelem, ezen belül a festék-, bútor-, műszaki-, vasés szerszámtermékek, valamint az Adidas sportruházat értékesítése a meghatározó.

MÁR ITT A DIGITÁLIS KERESKEDELEM

 A hagyományos vásárlási formák – bemegy az ember az üzletbe, megnézi, megfogdossa az árut, érdeklődik, hezitál, hazamegy, gondolkodik, visszamegy, megveszi – lassan kimennek a divatból. Sőt, már sokan esküsznek az e-kereskedelemre. Te hogy gondolkodsz erről?

– Mi úgy látjuk, hogy noha a világ és benne a kereskedelem is alapvető változásokon megy keresztül, egyelőre a hagyományos vásárlás és a legkorszerűbb formája is megfér egymás mellett. Úgy gondoljuk – különös figyelemmel megyénk lakosságának a vásárlás szempontjából fontos ismérveire –, a két forma jó kombinációjára, a digitális kereskedelemre van, lesz szükség. Ami más és több is, mint a tisztán elektronikus kereskedelem, több mint egy webáruház, mely utóbbi esetében sok cégnek nincs is üzlete, bemutatóterme. Vagyis éppen a vásárlás élményét nem biztosítja a vevő számára. Napjainkban – a korszerű vásárlási formák esetében is – fontos, hogy a vásárlás élmény maradjon. Lényeges, hogy az üzlet – a kézzelfoghatóságával, a látványával, a komfortjával – egyfajta biztonságérzetet is jelent a vevőnek. Bármikor visszamehet, személyesen érdeklődhet, beszélgethet. Nem egy címről tájékozódik, nem egy megfoghatatlan termékről informálódik.

Az internetes kereskedelem részaránya nő, ezzel együtt kell élni, meg is kell tanulni.

De ez az e-kereskedelem már önmagában kevés, tovább kell lépni a digitális kereskedelem irányába, amely feltételezi, hogy kereskedőnek a webáruház mellett saját szaküzlete is van, ahol a vásárló meg tudja tekinteni a kínálatot, és abból rendelhet, vagy lefoglalhatja a terméket, és eldöntheti, hogy kiszállíttatja, vagy maga megy érte az üzletbe. Ez utóbbi a „Click&Collect” rendszer, tőlünk nyugatra rohamosan terjed. Magában az üzletben is rengeteg kapcsolatot lehet kiépíteni a digitális világgal, ilyen pl. a meghosszabbított polc. Hogy példával illusztráljam, ez azt jelenti, hogy ott az üzletben egy tableten a vevő kívánságának megfelelően részegységeiből összerakjuk a kívánt laptopot. Vagy a ruházati kereskedelemben működik a virtuális öltözőfülke. Első lépésként 2017-ben a Let’s Do It üzletekben vezetjük be mi is a digitális kereskedelmet.  A Nógrádker Zrt. és elődjei mindig ügyeltek a környezeti kultúrára, a tisztaságra, a rendre, a higiénére, az udvarias kiszolgálásra. Emlékszem néhai Baráthy Pista bátyámra, aki mintegy két évtizedig volt a Pécskő Áruház igazgatója, már-már mániákusan pedáns és vásárlóbarát volt. De ha már környezet, kérdezlek a külső gazdasági környezethez való viszonyulásról is.

– Mi is így emlékszünk Pista bácsira, tanultunk is tőle. Mindig nagy hangsúlyt fektettünk a környezeti kultúrára, a vásárlási körülmények javítására. Ma már az eladóterek többsége légkondicionált, az üzletberendezések, burkolatok, világítás, egyéb technikai feltételek, az árukínálat széles választéka korszerű bevásárlási feltételeket biztosít a térség vásárlóinak. Fejlesztenünk kell a vállalati kultúrát, bővíteni a szolgáltatásainkat és még többet kell foglalkozni a vásárlóinkkal és dolgozóink képzésével. A fejlesztésekhez a társaság az elmúlt években több alkalommal EU-s pályázati támogatással bővítette forrásait.

A külső környezethez való alkalmazkodás pedig talán soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban. De ebben is vannak nagyon jó tradícióink. Ismereteim szerint a cég 65 éves fennállása alatt – szinte stratégiai alapvetésként – rugalmasan alkalmazkodott a működési környezet változásaihoz. Az elmúlt években a konkurencia bővülésének negatív hatásait a társaság üzlethálózatának korszerűsítésével, minőségi termékek kínálatának bővítésével, versenyképesebb árakkal, változatos akciókkal és igényes kereskedelmi munkával igyekezett kivédeni. Versenyképességünk megtartása céljából több beszerzési társulás szervezését is kezdeményeztük. Nagy előny az erők egyesítésével egy hasonló nézeteket valló csoport tagjának lenni. Végül hadd említsem meg üzleti filozófiánkat, ez pedig nem más, mint a „Minőség, megbízhatóság, kedvező ár”. Amit mi nem szlogennek, netán frázisnak szánunk, de a mindennapok kihívásának, aminek mi nagyon következetesen kívánunk megfelelni.

Baráthi Ottó

CSAKNEM FÉL ÉVSZÁZADA TALPON A TARJÁN VENDÉGLŐ

 FOTÓK: KBS

Úgy harminc–negyven évvel ezelőtt családi programként – de barátokkal, kollégákkal is – szívesen vacsoráztunk Salgótarján egy-egy éttermében, vendéglőjében. Emlékeim szerint előnyben részesítettük a Karancs Szálló, a Salgó Étterem és a Tarján Vendéglő konyháját. Időnként benéztünk a Dornyay Turistaházba, a Napsugár Étterembe és a Hotel Salgóba, ínyenckedtünk az Urpin Sörözőben és a Beszterce Étteremben is. Amikor mindez eszembe jutott, megdöbbentem, hiszen közülük ma már csak a Hotel Salgó és a Tarján Vendéglő működik. Gondoltam, benézek hozzájuk. Először a Tarján Vendéglő tulajdonosát, Manusek Bélát hívtam fel, aki szívesen vállalkozott egy jóízű – beszélgetésre.

 MANUSEK BÉLA

A Tarján Vendéglő 1968. évi átadása szinte szimbolikus volt: egybeesett a gazdaságirányítás reformjának kezdetével. Az indulás is hasonló: egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Csak a vendéglőnél maradva: a Volszky Géza tarjáni tervezőmérnök által a városszéli, szép természeti környezetbe álmodott, külsőre is tetszetős, hívogató-hangulatos vendéglő az első két évében nem várt módon veszteséges volt.

Vakarták is a fejüket a tulajdonosok, a Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ vezetőségének tagjai. Eleinte védték a mundér becsületét, magyarázták a bizonyítványt, többek között imígyen: a vendéglő a városon kívül esik, rossz a buszközlekedés, nem vonzó a város sem, nincs intenzív idegenforgalom – és így tovább.

Egy kis idő után azonban belátták, hogy az említett körülmények, még ha igazak is, nem elfogadható magyarázatok a vastagon veszteséges működésre. Úgy döntöttek – a csaknem csődhelyzet előtt –, új alapokra helyezik a Tarján Vendéglő üzletpolitikáját, és intézkedéseket tesznek a forgalom növelésére.

Több javaslatot is megfogalmaztak a hatékony működés érdekében, de ennek végrehajtását már nem a régi gárdával képzelték el, a gyeplőt új vezető kezébe adták. Aki szorosan fogta is azt, a lovak közé csapott,

programot készített, és azt következetesen végig is vitte. Néhány év alatt nemcsak működőképessé, de jövedelmezővé is tette, felvirágoztatta, és Salgótarján egyik legnépszerűbb vendéglátóegységévé varázsolta – és a történetben ez a csoda – a ma is működő Tarján Vendéglőt.

KOCSMÁBA HOZTA A GÓLYA?

Néhány perc késéssel érkezem a megbeszélt találkozónkra, de Manusek Béla nem neheztel, a kisebb étterembe tessékel, hellyel kínál, s kérdezi, mit fogyasztok. Vajon hányszor kérdezte ezt vendégeitől? Mindjárt felrémlik az is, hányszor megfordultam én itt vendégként is.  Téged – mondom Bélának – aligha kell bemutatni olvasóinknak, de a vendéglátós vénád eredetéről kevesebbet tudnak az emberek. Igaz, hogy a gólya egy kocsmában rakott le?

– Ez városi legenda lehet, de az igaz, hogy édesapám igazi vendéglátós szakember volt.

Amikor én 1948. február 28-án megszülettem Zagyvarónán, a bányatelepen, édesapám a Vízválasztón volt kocsmáros, édesanyám ugyanott fodrász. Ott jártam iskolába is egy ideig, majd elkerültünk Hasznosra, ahol a nagymamám élt. Az általános iskola

befejezése után a tarjáni szakmunkásképző intézetbe mentem, világos volt, hogy én is vendéglátós leszek. Édesapám az egri székhelyű, Felső-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat szakembereként több vendéglátóegységben is megfordult, így Galyatetőn a Nagyszállóban, vezette a Vidróczki Csárdát, de dolgozott Sirokon és Nagybátonyban is. Az 1960-as évek közepén megbízták a hatvani Búzavirág Vendéglő vezetésével.

Ott dolgoztunk egy évig, már én is mellette, mert időközben elvégeztem a szakmunkásképzőt, megkaptam felszolgálói oklevelemet. Később beiratkoztam a vendéglátóipari technikumba, ahol érettségiztem is. A hatvani Búzavirágban gyakran megfordultak a tarjániak, köztük Pilinyi Laci bácsi, a tarjáni ÁFÉSZ elnöke is, aki aztán elcsábított bennünket az akkoriban megnyílt mátraverebélyi zenés bisztróba. 1967-ben megnősültem, a feleségem, a szintén mátraverebélyi Editke egy év múlva megszülte kislányunkat. Édesapám nyugdíjba került, de még elvállata az üzemi konyhák vezetését is, így dolgoztam én is a Salgó Étteremben és az egyik vállalat üzemi konyháján, innen hívtak és kerültünk a Tarján Vendéglőbe 1969-ben – feleségemmel együtt.  Ahol csodát műveltetek: a veszteséges vendéglő néhány év alatt a jól menő Karancs Szálló népszerűségével vetekedett.

Tudom, gyakran megfordultam itt nálatok.

Mit csináltatok, volt valami varázspálcátok?

– A vendéglőt az akkori szabályok szerint ún. szoros elszámolású egységként működtettük, később az ún. szabadkasszás rendszerre tértünk át, közkeletű néven gebinesek voltunk. Nem volt varázspálcánk, és azt is tudtuk, hogy a város peremén nem lesz könnyű a forgalmat felpörgetni. A felesleges kiadásokat lefaragtuk, a bevételeinket pedig minden létező eszközzel, főleg fáradhatatlan szervezőmunkával növeltük. Egyik rendezvény követte a másikat, egy héten akár két műsoros esténk is volt, a legnépszerűbb vendégművészekkel: Korda Györgytől Cserháti Zsuzsán át Koós Jánosig, neves együttesekig, művészekig megfordult itt sok híresség. A közönség meg tódult.

A konyhát is megújítottuk, a házias ízesítésű ételek jelentették az egyik vonzerőt, a hagyományos magyar konyha zamataira helyeztem a hangsúlyt. A konyhában szigorúan ügyeltünk a higiénére, az étteremben a kulturált felszolgálásra. A bevétel csaknem egyharmada az ételforgalomból származott. Mind többen ebédeltek, vacsoráznak rendszeresen nálunk, sok készítményt pedig elvittek, elszállítottak. Szombatonként tovább tartottunk nyitva, hogy mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást. Voltak ötleteink, új kezdeményezéseink. Ilyen volt a megyében egyedülálló Mopresszó és a különféle programok, szórakoztató estek.

Nőtt az idegenforgalom is, a Volán, a Cooptourist, az Express Utazási Iroda – kitűnő kapcsolatainknak köszönhetően – gyakran szervezett hozzánk vendégeket. Órákig sorolhatnám a híres-neves vendégeinket is, de az lesz a legjobb, ha hozok egy korabeli vendégkönyvet.

2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

VENDÉGLÁTÁS

JÓ BOR(ÁSZ)NAK IS KELL CÉGÉR

29

VENDÉGLÁTÁS 30

SZOJKA FERIÉK A VENDÉGKÖNYVBEN

A tulajdonos elmegy, két perc múlva hozza a vendégkönyvet, kinyitja, belelapoz, a bejegyzéseket kérésemre kommentálja is.

– Itt van mindjárt egy bejegyzés, 1968. IX. 21-ei dátummal: „Kellemes estét szereztek számunkra, a jó kiszolgálással, nagyon köszönjük a finom, ízletes ételeket...” Aláírás: az FMSZ dolgozói.

– Na, ez igazán érdekes volt: „A zenészek problémáját a zongorára vonatkozólag szíveskedjenek mielőbb orvosolni…, ha ez a probléma nem kerül orvoslásra, úgy a szövetkezeti üzlet vendégeinek száma nagyon le fog csökkenni.” – Vettünk is egy új zongorát!

– Másik beírás: „Amióta bevezették a hangulatvilágítást, sokkal többen vagyunk…” – így egy fiatalember.

– Újabb bejegyzés: „Én viszont azt szeretném megdicsérni, hogy az épület mind külső, mind belső megjelenésében nagyon korszerű…” – Volszky Gézának, az épület tervezőjének szól a köszönet.

– Itt vendégeskedett az 1976-ban, Salgótarjánban megrendezett öregfiúk-futballtorna alkalmából az SBTC csapata: Aláírók: Szojka Ferenc, Oláh Dezső és mások.

– Megfordultak itt az FTC futballistái is, az ő elismerő soraik is olvashatók, alattuk Albert Flóri szignója is.

– Csupán az aláírások is érdekesek: Tatabányai Szénbányászati Tröszt dolgozói; Kohászati Üzemek November 7. Brigádja; a társaság józanabb tagjai nevében: X.Y. – Na, ezt akartam még mutatni! Nagyon gyakran jártak a környékre kirándulni az egykori budapesti Gamma Művek nyugdíjas dolgozói, akik mindig betértek hozzánk, jól érezték magukat. Elismerésüket és köszönetüket versbe szedték, úgy, hogy a sorok nagy kezdőbetűi föntről lefelé kiadják a TARJÁN VENDÉGLŐ nevét.

Szóval rengetegen jöttek hozzánk, az ország minden részérből megfordultak itt rendre az IBUSZ-csoportok, külföldi turisták, leg­ gyakrabban lengyelek, oroszok, németek – mondja végül Manusek Béla, és miközben becsukja a vendégkönyvet, észre sem veszi, szeretettel simogatja a borítólapját.  A vendégkönyv rózsaszínű, szinte idilli, csupa jó hangulatban lévő vendég írt bele. Ám tudjuk: az emberek a ’70-es években, a ’80-as évek elején még eljártak a vendéglőkbe, éttermekbe. Aztán ez megváltozott, a jó tendencia megtört. Te mikortól vetted észre vendégköröd fogyatkozását, és utólag (is) miben látod az okát? Országos jelenség ez az „étlapon”, vagy salgótarjáni „specialitás”?

– A vendégkör emlékezetem szerint – nem csak itt, nálam – a ’80-as évek elejétől-közepétől fokozatosan fogyatkozott, a vendéglátás iránti érdeklődés országszerte (is) mérséklődött. A rendszerváltás után pedig a látogatottság drasztikusan visszaesett.

Ennek sok összetevője lehet, de városunkban, Salgótarjánban elsősorban gazdasági okai vannak. Az a baj, hogy az acélgyár, TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

a két üveggyár – és több más üzem is – bezárta a kapuit. Sok ezren, városunkban talán tízezren is, munkanélküliek lettek, családjaik fokozatosan elszegényedtek. A tehetősebbek elköltöztek, a fiatalok főiskolára, egyetemre mentek. Akik itt maradtak, főleg az idősebbek, azok az állandó költségek – áram-, gáz-, vízdíjak stb. – növekedése miatt megélhetési gondokkal küzdenek. A még dolgozni tudók, állásban lévők keresete a minimálbér szintjére csökkent.

Hogy ez városunkban talán még az országos átlagnál is nehezebb helyzetbe hozta a helyi vendéglátást, az kétségtelen. S hogy nem kellett volna ennek ilyen tragikus módon bekövetkeznie, az is valószínű. Ám az okok elemzése itt nem a mi feladatunk.

Tény: a kialakult helyzetben az itt élőknek nehéz lenne – sőt, sajnos szinte lehetetlen – rendszeresen vendéglőbe, étterembe járni. Az emberek a nehezebb körülmények között igyekeznek a költségeiket csökkenteni, nyilvánvaló, hogy elsősorban és talán elsőként is, jóléti kiadásaikról, a saját szórakoztatásukról – étteremről, vendéglőről – mondanak le.

TÖBB LÁBON ÁLLVA, SEGÍTVE A KÖZÖSSÉGET

 Mindez csendesen csődbe vitte a tarjáni vendéglátást. Te és a vendéglőd azonban szinte fehér hollóként vagytok jelen városunkban. Újra megkérdezhetem: hogy csináltad, elővetted a nem létező varázspálcádat?

– Újra azt csináltam és csinálom, mint a ’70-es években és egész életemben: nagyon keményen dolgozom, minden eddiginél nehezebb körülmények között. A privatizáció a szövetkezeti szektorban megkésett, másként működött, mint például az állami kiskereskedelemben, ahol már a ’80-as évek végén lezajlott. Hosszú ideig az ÁFÉSZ tulajdonában lévő vendéglőt működtettem, különböző vállalkozási formákban, ahogy már beszéltünk is róla. Csak 2012-ben ajánlották ki és hirdették meg, a Salgó Vagyon felértékelte, én pedig kivásároltam a vendéglőt. Azóta felújítottam, korszerűsítettem, átálltam rendezvényszervezésre is.

Egy-egy családi ünnepség, baráti összejövetel, egyéb rendezvények nálunk történő megtartására van még igény, ezeket jó színvonalon megrendezzük, mindent megteszünk, hogy vendégeink jól érezzék magukat. Nekem talán az volt a szerencsém,

hogy soha nem akartam mást csinálni, illetve mintegy kiegészítő tevékenységként még időben elkezdtem szőlészkedni és borászkodni. Azt mondtam, ha úgy adódik, még a földjeimet is eladom, és ebbe az üzletbe fektetem, mert nekem itt van a házam, itt kelek fel és fekszem le minden nap, nekem ez a hazám, a mindenem.  Jó, hogy mondod, akartalak is faggatni, mint borászt. Hol vannak a földjeid, szőlőid?

– Pásztón és Hasznoson, ott dolgozom a mai napig is, és a mai napon is, már Pásztón kellene lennem.  Csak nem a hegyközségbe sietsz, mert úgy tudom, hogy a Mátraaljai Hegyközség pásztói szervezetének elnökhelyettese vagy. Ám, ha már itt tartunk: mi a feladata a hegyközségnek?

– Egy jó ideig egyik vezetője voltam a hegyközségnek, de amióta összevontuk (és Gyöngyöspatán van a székhelye), tagja vagyok a vezetőségének, de csak társadalmi szerepet töltök be. A hegyközség legfontosabb feladata a terület arculatának kialakítása, az eredet- és a minőségvédelem.

Szabályozza a szőlőtelepítés terméshelyeit, a fajtákat és egyéb előírásokat alkot, nyilvántartásokat vezet. A hegyközség adja ki a származási igazolást a megtermelt bormennyiségekről, amelynek alapján a bor eredete ellenőrizhető. És így tovább.  Elnöke voltál, ma is tagja vagy a Támogatás Alapítványnak. Mit kell tudni erről a szervezetről?

– Megvan még, a Salgótarjáni ÁFÉSZ keretében működik. Évente egy alkalommal, karácsony táján, a tarjáni ÁFÉSZ dolgozói, szövetkezeti tagjai közül a nyugdíjba ment szegényebb embereket, vagy például a betegeket stb. segíti. A kuratóriumon keresztül támogatja a rászorulókat az alapítványi törzstőke kamataiból. Tavaly átadtam az elnökséget az utódomnak, Tóth Erikának, akinél jó kezekben lesz. Az alapítványnak tagja maradtam, ahol, amikor tudom, segítem a munkájukat. Egyébként a különböző jótékonysági rendezvényeink – ahol neves előadóművészek is felléptek – bevételekből is patronáltunk több rászoruló intézményt, iskolát is.

Beszélgetés közben én egészen otthon érzem magam, mondom is vendéglátómnak.  Nézd csak, annál az asztalnál szilvesztereztünk nem egyszer. Igaz, a kandalló akkor még nem duruzsolt. Rólad már sok minden tudunk, bemutatnád a vendéglőt a mai fogadókapacitásával, szolgáltatásaival?

PROFÁN FILOZÓFIA: ELSŐ A VENDÉG

 Jó szinten, jövedelmezően tudod működtetni a vállalkozást?

– Nézd, a mostanában keletkező jövedelemből cserepes várat nem lehetne építeni.

Ma már nem lehet úgy dolgozni, működni, mint korábban. Ez az egység valamikor 20 fős létszámmal működött, minden tagja nem volt igazán termelékeny. Ma szigorúan be kell tartani a termelékenységi mutató szerinti létszámot. Nekem is be kell állni még takarítani is, ha leesik a hó. Itt a tulajdonosnak, a házigazdának a családtagjaival és a nélkülözhetetlen szakembereivel kell megoldani a feladatokat, a vendéglátást, hogy meg tudjunk élni.

Sorolja a példákat, hogyan takarékoskodnak a fűtéssel, a világítással, az árammal stb., hogy ne legyenek veszteségesek. Ma már nem lehet nyereségre törekedni a vendéglátásban. A vendég igényeit kell kielégíteni.

Jót, olcsón, még ha kisebb haszonnal is.  Ez úgy hangzik, mint egy profán, pofonegyszerű filozófia.

– Nagy bölcsességek mentén ma már nem lehet működni. Vendéglősi filozófiám, hogy minden nap nyissuk ki a vendéglőt, várjuk a vendéget, köszönjünk neki nagyot, és mi csak azt együk meg, amit a vendég meghagyott. Reggeltől estig álljunk a vendég rendelkezésére, szolgálatára, s a vendég kívánságának megfelelően alakítsuk a vendéglátásunkat. Nézd, a mi vendégeink többsége salgótarjáni lakos. Hozzájuk kell

alkalmazkodnunk. Elsősorban a családi rendezvényekre számíthatunk, családi szokásokhoz is kell alkalmazkodnunk. Miközben persze közétkeztetéssel, kiszállítással is foglalkozunk. Házhozszállítással is.  Beszélgetésünk vége felé egy obligát kérdés: milyen terveid vannak?

– Ha süt még ránk a nap, és egészségem engedi, akkor szeretnék mindent úgy csinálni, ahogy eddig – egész életemben – tettem.

Az egészségemre igyekszem vigyázni, a vérnyomásomat karbantartom, de például diétázni nem vagyok képes. Viszont a tenisszel ellensúlyozom, rendszeresen játszom a barátaimmal és az unokáimmal.  Elég hosszú volt az út, amíg a Tarján Vendéglő a saját tulajdonodba került, te igazán elmondhatod, hogy megdolgoztál érte, és még az árát is megfizetted. Csaknem félévszázada vagy szolgálatban.

– Igen, megdolgoztam mindenért, egy időre egy kicsit bele is betegedtem, túlhajszoltam magam. Kaptam egy szívinfarktust, újra kellett éleszteni. Az előbbiekben említett kivásárlás sem volt egyszerű, nem volt együtt annyi pénzem, hitelért kellett szaladgálni, hála Istennek, kaptunk rá hitelt. Társam nem volt, kollégáim voltak az üzletben, akik ma is itt dolgoznak. Amikor beteg lettem, a lányom jött ide, besegíteni mindenbe. Ő Karolin, aki a szülések után otthon a gyereket nevelte, de amikor én beteg lettem, kénytelen volt átvenni az üzletet, gyakorlatilag aztán itt is maradt, és most így vezetjük, működtetjük a vendéglőt. Ő fogja átvenni a stafétabotot. Egyelőre, amíg bírom magam, viszem az ületet, még én vagyok a vezetője, de Karolin szépen bontogatja a szárnyait, hiszen már jó néhány éve itt van mellettem, és jól is végzi a munkáját, örömmel látom, hogy jó kezekbe kerül, vagy inkább most már mondhatom, marad is az üzlet.  Erre mondják, hogy az alma nem esik messze a fájától. Amit már rólad is el lehetett

mondani. De most a lényeg, hogy akkor büszke vagy a lányodra, tudsz rá támaszkodni.

– Hogyne, természetesen. És azt még nem is mondtam el róla, hogy Karolka 48 éves, 1997-ig volt stewardess a Malévnél, világnyelveket beszél, németet, angolt, franciát. Az unokáimra is büszke vagyok, a lányunokám, Panni 18 éves lesz, ő harmadikos gimnazista, és már két felsőfokú nyelvvizsgát tett. A fiúunokám, Benedek 14 éves, még általános iskolába jár, de ő is jó tanuló. Én itt lakom a Sebajon, azaz a Beszterce-lakótelepen, ahol mindig is laktam, a lányom pedig kinn él a vár alatt, Somoskőben.  A beszélgetés zárásaként kérdezem: elégedett ember vagy?

– Nézd, egész életemben megadatott, hogy azt a munkát végezzem, amit szeretek, amihez értek. Ráadásul éreztem, mert éreztették is velem, hogy szükség van rám és a munkámra. Igaz, hogy nem voltam se politikus, se városvezető, de nagyravágyó ember sem. Egyszerűen szerettem a munkámat, a szakmámat. Nemcsak a fizetésért végeztem azt. Tudom, a fizetésért is kell dolgozni, persze, az a megélhetés alapja: De a jól végzett munkához, a minőségi produkcióhoz több kell: valami elhivatottság. Bennem ez megvolt, a mai napig is megvan. Ugyanakkor a munkám során sokat kaptam is, talán jutalomként.

Többek között azt, hogy rengeteg kitűnő szakemberrel találkoztam, remek kollégákkal dolgozhattam – dolgozom a mai napig is – együtt. Közülük és más területekről – például sport; a futball, vagy a tenisz révén – jó barátokra találtam, akik ma is itt vannak körülöttem. Ahogy a szeretteim is, akikről fentebb már említést tettem. Ma is – egész nap, reggeltől estig – azt csinálom, amit szeretek. Mondd: lehetnék-e más, mint elégedett ember?

Baráthi Ottó

2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

VENDÉGLÁTÁS

– Ahol most beszélgetünk, ez a kisebbik étterem, valóban a kezdetektől a vendégek rendelkezésre áll, a’la carte rendszerben, itt étlapról lehet választani. Mindjárt hozok egyet, nézz bele! Jól érzékelted, a fatüzelésű kandallót nemrégen építettem be. Ennek a kisteremnek a befogadóképessége 25–30 fő, a nagyteremé 120–150 fő. 2012-ben, mint már említettem, az 1000 négyzetméteres épület teljes felújítására került sor, melynek – és egy profilbővítést eredményező döntésem – eredményeképp új szolgáltatással egészült ki, rendezvényházként is üzemel. Úgy gondolom – sőt meggyőződéssel állítom –, hogy a viszonylag kedvező árainknak, a házias konyhánknak, vendégbarát kiszolgálásunknak köszönhetően ideális esküvői-rendezvényhelyszín vagyunk a salgótarjáni, a környékbeli, de az ország más tájairól érkező vendégek számára is. Elsősorban a rendezvényeink azok, amelyek bevételéből a fenntartásunk, fennmaradásunk szerényen biztosítható. Ami a működésünket illeti, minden nap nyitva vagyunk, úgymond részlegesen, de szükség esetén, igény szerint állunk vendégeink rendelkezésre. Te ismered, hogy az épületünk melletti hatalmas parkoló és az épületet körülölelő – jó időben különösen kellemes – terasz lehetővé teszi, hogy a buszokkal érkező csoportok is igénybe vegyék a szolgáltatásainkat. Itt is örömmel ajánlom a lap olvasóinak figyelmébe a honlapunkat, és szívesen tájékoztatjuk őket itt a helyszínen is minden részletről.

31

SPORT – ÜZLET

A MÉRCE: AMIT TELJESÍTESZ!

JÓ KÁVÉT FŐZ ANGYAL JÁNOS, AZ UGRÓGÁLÁK ATYJA Az atlétikából hoztam magammal, hogy az a mérce, amit teljesítesz; nem az álom, hanem amit meg tudsz valósítani – mondja Angyal János, az AJW-altius Kft. ügyvezetője, a korábbi Salgótarjáni Ugrógálák versenyigazgatója. Nem csodálkozhatunk, hogy cége nevét az olimpia hármas jelszavából választotta (Citius, Altius, Fortius, azaz gyorsabban, magasabbra, erősebben).

A világon egyedülálló cipőmúzeum létrehozója, Salgótarján Pro Urbe-díjasa, a Somosért Kitüntető Emlékérem birtokosa, Somoskőújfalu, Somoskő és Salgóbánya volt önkormányzati képviselője 26 éve azért fogott vállalkozásba, mert munkanélküli lett.

Az AJW-altius termékei, ugrólécei és trolibusz-áramszedői számos elismerést kaptak, de a cégvezető úgy érzi, hogy azon túl, amit önerőből el tudnak érni, az innovatív magyar kisvállalkozások sem hazai, sem uniós oldalról nem kapják meg a kellő támogatást. A Somoskői vár alatt, a Bazalt Panzióban beszélgettünk.

– 1989 végén az elsők között váltam munkanélkülivé Salgótarjánban. Jelentkeztem a Báthori-szobor mögött levő munkaügyi központnál, és kiváló feltalálóként ott ültem öt másik emberrel. Azt mondtam, hogy ez így nem jövő, és 1990. február elsején feleségemmel megalakítottuk a cégünket, az AJW-altius Kft.-t, újrakezdési kölcsönből.

Fogalmam nem volt, miből fogjuk visszafizetni a 400 ezer forintot.

Addig a sportban éltem, 1990-ig a salgótarjáni atléták vezetőedzője voltam, akkor már elindítottam az ugrógálát, de a Testnevelési Főiskolán nem az inkasszóról vagy a köny-

 1993. BUBKA A KARANCS SZÁLLÓ EMELET-MAGASSÁGÁBAN, SALGÓTARJÁN ELŐSZÖR AZ EUROSPORTON 32

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

 ANGYAL JÁNOS

velésről tanultunk, úgyhogy autodidakta módon bele kellett ásnom magam, hogyan kell működtetni egy vállalkozást, és a lehető leggazdaságosabban kellett élnünk.

Somoskőújfalun, családi házunk garázsában a saját szabadalmunk alapján kezdtük gyártani a magasugrólécet és a – szintén szabadalommal védett – trolibusz-áramszedőt.

Lépésről lépésre fejlődtünk. Az ugrólécekkel bekerültünk az egyik legnagyobb kereskedő, a német Erhard cég katalógusába, a trolibusz-áramszedőkkel a magyarországi piacok mellett eljutottunk külföldre is.

Somoskőújfalun születtem, és nagyon szeretem ezt a helyet. Nem tudtam innen elszakadni akkor sem, amikor Budapestre és külföldre hívtak edzőnek. Amikor már volt megtakarított pénzünk, és úgy döntöttünk, hogy belevágunk a turizmusba, 2003-ban Somoskőn építettük meg a Bazalt Panziót, és elvégeztem a vendéglátóipari képzést.

Talán ez volt a legjobb döntésünk, mert a 2008-as válság már kezdte fojtogatni az ugrógálát, megéreztük a visszaesést az ugrólécek és az áramszedők eladásában is.

– A cégüket 2008-ban, az Országházban kitüntették a trolibusz-áramszedőrúd innovációjáért a Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton. Budapesten, Debrecenben, a svéd Landskronában és Pekingben is az önök áramszedőjét szerelték fel a trolikra.

A magas- és rúdugrólécük 2016 szeptemberében újabb négy évre a legmagasabb minősítést kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF), ami azt jelenti, hogy a legrangosabb nemzetközi atlétikai versenyeken és az IAAF 212 tagországában használhatók a sportszereik, honosítás nélkül. Ehhez képest mégis a panzió volt a legjobb döntés?

– Úgy gondoltam, ha belépünk az Európai Unióba, a kisvállalkozások majd jó helyzetbe kerülnek, de ez a jó helyzet nekünk a mai napig nem jött el. A sportra soha nem volt annyi pénz, mint ezekben az években, de az ugrógálára nem jutott. A beszűkült piaci lehetőségek miatt veszteséges lett a

SPORT – ÜZLET

cégünk, így nem juthattunk uniós támogatáshoz. Nehéz megmagyarázni, hogy van találmányom, innovációs termékem, és csak akkor kapok pénzt, ha nincs rá szükségem.

A világ legjobb ugrói – Javier Sotomayor, Szergej Bubka, Sztefka Kosztadinova, Jelena Iszinbajeva – a legnagyobb elismeréssel szólnak az ugróléceinkről. Az áramszedő rudunkról azt mondják, hogy egy csoda.

Konkrét termékeink vannak, nem elméletről beszélünk, de a piacszerzéshez tőke kellene és komoly segítség.

Ha reálisan nézem a jelenlegi mozgásteret, és a pozitívumot keresem benne, azt most a Bazalt Panzióban találom meg. Abban, hogy itt vagyok, jönnek a vendégek, kiváló feltalálóként jó pultos vagyok, finom kávét főzök, elmesélem nekik a történelmünket, de úgy érzem, hogy nem a családom, a cégünk a nagy vesztese ennek a helyzetnek, hanem az ország, mert szerintem nagyon sokan vagyunk így.

– „A sportban éltem”, mondta korábban, de az ön sportmúltjáról még nem is beszéltünk.

– 1960-ban, a római olimpiai idején 13 éves voltam, tévénk nem volt, rádión hallgattam a közvetítést, és azt már tudtam, kik az ugrók. Egy John Thomas nevű magasugró abban az évben 217-ről 222 centire vitte fel a világcsúcsot, ő volt az abszolút esélyes, de harmadik lett, mert jött a Szovjetunióból Robert Savlakadze és egy fiatal titán, Valerij Brumel. Akkor kimentem a kertbe, leszúrtam két napraforgószárat, tízcentinként átnyomtam egy szöget, a harmadik napraforgót meg keresztbe tettem, és átugrottam 122-őt. Már csak egy méterre volt a

 2001. SOTOMAYOR BÚCSÚUGRÁSA SOMOSKŐN

 2006. FOTÓ, MELY BEJÁRTA A VILÁGOT: BLANKA VLASICS, 203, A VILÁG AZ ÉVI LEGJOBB EREDMÉNYE

világcsúcs! Ez vitt el az atlétikához, az Öblösüveggyár, az Újpest, az SKSE klubjaiba.

Magasugrónak alacsony voltam, hármasugrásban lettem vidékbajnok, de kellő időben abbahagytam, mert olyan világklasszis atlétáink voltak ebben a versenyszámban, mint Kalocsai Henrik, Cziffra Zoltán, Ivanov Dragan. 1973-tól főállású vezetőedző lettem az SKSE-nél, nagyon szép korszak volt 1990-ig.

– 2010. szeptember 18-án volt a 23. Salgótarjáni Ugrógála. Amikor szervezte és zajlott, tudta, hogy ez az utolsó?

– Igen. Nem kaptam olyan támogatást, amivel továbbra is világszínvonalon tudtam volna megrendezni, a középszerűségbe pedig nem akartam lecsúszni. 1998-ban is volt egy kritikus év, az volt az utolsó Fő téri ugrógála, ebben a csodaszép környezetben 1999-ben építettük meg a pályát.

1986-ban zajlott az első gála, magyar ugrókkal és rengeteg nézővel. Szivacsokat raktunk le a Fő térre, még kerítés sem volt, csak körbehúztunk egy szalagot. Salgótarjánban akkor összesen két VHS-felvevő volt, az egyik a tűzhelygyáré, Csikós Ervint

kértem meg, hogy vegye fel. A kazettával elmentem Budapestre Gyulai Istvánhoz, a Telesport akkori főszerkesztőjéhez, aki adásba tette, és azt mondta, ez nagyon jó ötlet, folytatni kellene. Nagyon nagy dolog volt, hogy 1993-ban már az Eurosport közvetítette az ugrógálát.

Gyulai István a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára lett, közvetlen kapcsolata volt a menedzserekkel, és rengeteget segített az ugrógálák szervezésében. A világcsúcstartó, olimpiai bajnok Javier Sotomayor és az 1996-os olimpiai bajnok Charles Austin csúcstalálkozóját egyedül Salgótarjánban tudtuk összehozni 1997-ben.

Az ugrógálának köszönhető, hogy az európai uniós csatlakozás előtt Magyarországról is lehetett látogatni a Somoskői várat.

Történt ez Sotomayornak az Eurosport által is közvetített 2001. augusztus 26-i búcsúugrása után három nappal. Büszke vagyok rá, hogy az ugrógála Salgótarján kiemelt sport- és turisztikai látványossága volt. Nem nekem kell szégyenkeznem azért, hogy nem sikerült megrendezni a huszonnegyediket.

A Bazalt Panzióból nem lehet úgy elmenni, 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

33

SPORT – ÜZLET  GYULAI ISTVÁN (BALRÓL) ÉS ANGYAL JÁNOS

hogy ne nézzük meg az ugrógála cipőmúzeumát. 2007 decemberében nyitották meg a sportereklyék gyűjteményét, az itt látható

cipők gazdái valamennyien szerepeltek a salgótarjáni versenyeken. Itt van Szergej Bubka 35-szörös világcsúcstartó sportcipője, Javier

„JACKO” ÉS A TARJÁNI UGRÓGÁLA 1996. szeptember 10-én érkezett Budapestre Charles Austin, aki Atlanta friss olimpiai bajnokaként, a 10. Salgótarjáni Ugrógálára igyekezett. Már a repülőn olvasta, hogy aznap este Michael Jackson koncertezik a Népstadionban, és mivel rajongója volt a pop­ sztárnak, némi segítséget remélve, felhívta a verseny igazgatóját.

– Azonnal telefonáltam Molnár Zoltánnak, a Népstadion akkori főigazgatójának – veszi át a szót Angyal János. Ő rögtön beszélt Michael Jackson menedzserével, aki 2 db VIP-jegyet biztosított Austin részére, aki közben megérkezett Tarjánba. Én sajnos nem tudtam elmenni a koncertre, de a kezébe nyomtam az ugrógála hivatalos pólóját, rögtön 3 darabot, és azt mondtam neki: „Ha találkozol Jacksonnal, dedikáltasd ezeket légy szíves, és miután te is aláírtad, osztozunk rajta hárman”. Így is történt. Austin egyébként itt látta először élőben Michael Jacksont, de nem csak látta, hanem a koncert utáni fogadásra is meghívást kapott. Ennek a fogadásnak a kellős közepén Jackson odalépett Austin elé, letérdelt előtte, és azt mondta: „Barátom, lehet, hogy én világsztár vagyok, de te sokkal nagyobb sztár vagy, mert te olimpiai bajnok vagy, ami én soha nem lehetek!”

Másnap Austin 230 cm-es ugrással nyerte a versenyt, talán emlékszel rá, ekkor járt itt Kareem Abdul-Jabbar, az NBA legendás kosárlabdázója. A rúdugrást Makszim Taraszov, a női magasugrást Sztefka Kosztadinova nyerte, akik szintén olimpiai bajnokként érkeztek a gálára.

Nos, az előbb említett ugrógálás pólót ők is aláírták, így már öt világsztár neve fémjelezte ezt a számomra felejthetetlen napot.

Austin másnap hajnalban indult a következő versenyére, Japánba. A Karancs Szálló előtt búcsúztunk el egymástól. Megölelt, és azt mondta: „János, fantasztikus élmény volt itt lenni, szeretném ezt neked megköszönni.” Ezzel kinyitotta a sporttáskáját, és átnyújtotta azt a magasugrócipőjét, amit az olimpiai döntőben viselt. Tulajdonképpen innen ered a későbbi Cipőmúzeum ötlete.

34

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

Sotomayor világ- és olimpiai bajnok lábbelije, aki 2001-ben Somoskőben búcsúzott pályafutásától. A múzeumnak ajándékozta cipőjét Jelena Iszinbajeva, a női rúdugrás, és, Stefka Kosztadinova, a női magasugrás világcsúcstartója, Blanka Vlasic világbajnok magasugró, Stefan Holm, Athén, Charles Austin, Atlanta olimpiai bajnok magasugrója.

A világbajnoki ezüstérmes kubai Victor Moya cipője mellett a rúdugró Makszim Taraszov és a magasugró Ivan Uhov, a magyarok közül Győrffy Dóra és Mátay Andrea cipői láthatók. A vitrinek fölött pedig a világon egyedüli dedikált póló, amelyet Charles Austin íratott alá egy másik műfaj világsztárjával, a sztárénekes Michael Jacksonnal, valamint az NBA-kosaras Kareem Abdul-Jabbarral, Kosztadinovával és Barcelona rúdugró olimpiai bajnokával, Makszim Taraszovval.

Kosztadinova ugrócipője Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke közreműködésével került a gyűjteménybe. Az ő gratulációja is olvasható a vendégkönyvben.

A volt köztársasági elnök is járt a Gyulai István nevét viselő cipőmúzeumban, és ajándékként elhozta Hajós Alfréd első magyar olimpiai bajnok érmének hiteles másolatát.

Gyulai István egy újévi üdvözletében azt írta: „Sikeres ugrógálát kívánok és még néhány Angyal Jánost a magyar atlétikának!” Angyal János azt mondja, számára ez a legnagyobb elismerés.

Dudellai Ildikó

De visszatérve a dedikált póló történetéhez, az év karácsonyán a Telesport szervezett egy adománygyűjtő műsort a rászorultak gyermekeinek megsegítésére. Akkor gondoltam egyet, és felajánlottam ezt a világon egyedülálló pólót, licitálásra. Végül négyszázezer forintért kelt el, ami akkoriban még sokkal többet ért, mint manapság. Hogy aztán most mégis itt látható az eredeti példánya, az egy szomorú és számomra ma  A DEDIKÁLT PÓLÓ is felkavaró esemény következménye. Az Ugrógála fővédnöke és főtámogatója Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára volt, 2006-ban bekövetkezett haláláig. Mivel az évek során a gálán részt vett olimpiai és világbajnok sportolók dedikált cipőiket nekünk ajándékozták, arra gondoltam, hogy az lenne a legméltóbb, ha ezt a kiállításnak helyt adó múzeumot róla neveznénk el.

Az avatásra meghívtuk a feleségét, és a médiában elég nagy nyilvánosságot kapott maga az esemény. Másnap felhívott Császári Attila, az Adidas Magyarország marketing-igazgatója, akinek a vállalata az 1996-os licitáláson megvette a dedikált pólót, és azt mondta nekem: „János, ennek az ereklyének ott van a helye, nálatok!” És azóta itt van a gyűjteményünkben, minden látogatónk megtekintheti, aki erre jár.

Kovács Bodor Sándor

ÉLETMÓD

KITARTÁSSAL, ODAADÁSSAL CÉLBA ÉRSZ!

EDDZENIWAY: AKIK HASONLÓAN, DE NEM EGYFORMÁN GONDOLKODNAK A kemény edzés megtanít a küzdésre, a testünk pedig figyelmeztet a határainkra – nőként, anyaként mindkettőre szükség van, edzettek leszünk testileg és mentálisan is. A sport lehet mentsvár a mókuskerékből, kiút a depresszióból, az önsajnálatból, és lehet a napunk fénypontja, amely feltölt, ragyogtat, és boldoggá tesz – vallja Kovácsné Szeles Enikő, és erre is alapozza Eddzeniway nevű sportos életmódprogramját, amely divatos, hasznos, egészséges, és – ezért – gyorsan népszerűvé vált Salgótarjánban. Az egyre növekvő létszámú – és korántsem csak hölgyekből álló – csapat a remek hangulatú edzések mellett jótékony célú programokat is szervez a városban. Hogy mi a titkuk? – erről is beszélgettünk a közkedvelt, fiatal fitneszedzővel.  Hallhatnánk a sportos – és egyéb – előéletedről? – faggattuk Kovácsné Szeles Enikőt.

– Sportfüggőként kezdtem, majd háromgyerekes anyukaként edző lettem… Bár a mozgás mindig fontos szerepet töltött be az életemben, versenyszerűen sohasem űztem.

Nagylóci lányként kerültem Salgótarjánba 1994-ben, amikor beiratkoztam a Madách Imre Gimnáziumba. Onnantól sok szállal kötődöm a megyeszékhelyhez, ahol jelenleg élem a nagycsaládosok életét hét­éves vegyes páros ikreimmel, kilencéves nagy fiammal és a mindenben támogató férjemmel. A végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, a sport mellett a másik nagy szerelmem az írás, és boldog vagyok, hogy hat évig ennek a szenvedélyemnek is hódolhattam a megyei napilap újságírójaként. Ma már a saját weblapomon publikálom a sporttal, motivációval, az Eddzeniway csapat híreivel kapcsolatos írásaimat (http://eddzeniway.hu/).  Hogyan, mikor jött a gondolat, hogy létrehozd az Eddzeniwayt?

– A terhességeim alatt és a három pici gyermekem mellett is folyamatosan sportoltam, de akkoriban kétféle lehetőség volt Salgótarjánban: a „csajos” aerobik és a „pasis” edzésnek titulált edzőtermi kondizás. Nem

volt köztes út. Mindkettőt hosszú időn át kipróbáltam, külön-külön és egyszerre is, de hiányérzetem volt. Ez idő tájt teljesen átformálódott a mozgás iránti igényem; már nem csak olyan edzésre vágytam, ami karbantart, kikapcsol, felvidít, hanem, ami kihívás elé állít, ami erőnlétet követel. Meg hát úgy gondoltam, hogy lehetne ezt az edzősdit teljesen máshogy is csinálni… Így belevágtam!  Honnan, hová jutottatok?

– 2013-ban a hazai fitneszpiac akkori és egyik legnépszerűbb funkcionális eszközével, a gflexszel kezdtem edzéseket tartani. Öt főt vállaltam egy-egy órán, mivel ennyi eszközöm volt, ma meg már ott tartunk, hogy a funkcionális eszközök arzenálja fogadja a hozzám érkező férfiakat, nőket, gyerekeket – mert a klubban tényleg nincs korhatár!

Jelenleg a legfiatalabb tagunk tízéves, a legszebb korú vendégek pedig hatvan fölöttiek.  Sokakat meglep, hogy férfiak is szépszámmal járnak az edzéseidre!

– Aki kevésbé jártas a fitnesz világában, úgy gondolhatja, hogy csoportos edzésekre csakis nők járnak. Nos, nem, mint ahogyan az edzőtermet sem csak férfiak látogatják. Tény, az én csoportos edzéseim voltak az elsők a városban, amelyekre szépszámmal vevők a fiúk,

 KOVÁCSNÉ SZELES ENIKŐ

férfiak is, dehát azelőtt sem gflex, sem girja, sem sparrowbag, sem stroops nem volt sehol, még a környéken sem, nemhogy spartan

 „A SZÜLINAPI FOTÓ AZ EDDIGI LEGNAGYOBB LÉTSZÁMÚ EDZÉSEMEN KÉSZÜLT TÖBB, MINT 110-EN VOLTAK!” 2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

35

ÉLETMÓD  PILLANATKÉPEK A 2016-OS VELENCEI TÁBORBÓL

training vagy cross fit. Egy hűséges férfi vendégem fogalmazta meg a következőt: „amit minden edzésen megkapok, az az egészséges versengés, a motiváló társak, ezért fejlődünk, és amitől fejlődünk, azt szívesen csináljuk.”  Miért ilyen népszerűek ezek a mozgásformák?

– Harang- és rúdsúlyok, homokzsákok, gumis ellenállású kötelek, felfüggesztéses rendszerek, medicinek, bordásfal és több mint egy éve már rúdfitnesz is, plusz az én határtalan fantáziám az, ami az edzéseinket jellemzi. De itt nem csupán a funkcionális edzés népszerűségéről van szó, itt a légkör, az elmúlt évek alatt összeverbuválódott társaság, és gondolom, egy picit a személyiségem is hozzájárul az Eddzeniway hódításának.

A klubban megfordulók köre egyébként igen széles: vannak ülő- és fizikai munkát végzők, diákok, hobbisportolók és eredményes sportversenyzők is: kézilabdázók, focisták, atletizálók, karatézók, futók, motorsportosok, girja versenyzők, sőt hivatásos edzők is rendszeres vendégeim, de még sorolhatnám. Vannak, akik kiegészítő edzésnek használják az én óráimat, s azt szokták mondani: „ez adja meg azt a bizonyos pluszt, ami kell nekem”. Az a húzóerő pedig, amit minden ide járó emleget, pontosan ebből adódik, hogy a „profi” együtt edz az „amatőrrel”, a lustácskával, aki így, az irányításom, felügyeletem alatt, megtanul rendesen, fegyelmezetten edzeni.  Világdivat a fitnesz. Mennyire tudsz aktuális, naprakész lenni?

– Hiszem és vallom, hogy minőségi munkát csak minőségi tudással a háttérben, illetve minőségi eszközökkel lehet végezni. Nagyon fontosnak tartom, hogy én magam is a leg36

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

profibbaktól tanuljak, és erre bizony időt és energiát kell szánni folyamatosan. Példaként kiemelném törzsvendégeim esetét, akik rendszeres látogatói az Olaszországban megrendezett nemzetközi fitneszfesztiváloknak. Ezeken a rendezvényeken a legújabb fitnesztrendeket vonultatják föl. Amikor idén tavasszal hazajöttek, azt mondták: „ez évben az egyedüli újdonság a stroops volt, de hát ez már nálad is van fél éve.” Szóval az utóbbi 5–8 évben a fitnesz valóságos iparággá vált, amiben nagyon topon kell lennie annak az edzőnek, aki ezt választja hivatásának.  Végül is mi az Eddzeniway?

– Van, aki szerint egy márka… Egy fogalom... A rossznyelvek szerint egy szekta…

Valójában pedig olyan emberek közössége, akik hasonlóan, de nem egyformán gondolkodnak. Az Eddzeniwayt azok a salgótarjáni emberek hívták életre, akiknek igényük van a tartalmas testedzésre; akik vevők a fitnesz újításaira, akik a munkán, a napi mókuskeréken túl egy jó közösséghez akarnak tartozni, ahol hónapról hónapra újabb programok várják. Az Eddzeniway égisze alatt ugyanis fantasztikus barátságok kötődtek, amit mi sem mutat jobban, minthogy az edzéseken túl is szeretünk együtt lenni. Ezek mind-mind olyan programok, amelyeket a csapattagok családostól vesznek igénybe. A gyerekeink együtt játszanak, amíg mi edzünk, legyen az a Salgói várnál, a Madách gimiben tartott köredzéseken, vagy a Velencei-tó partján, esetleg a görögországi Sztavroszban.  Mi mindenben nyilvánul meg a közösség ereje, az erős összetartás, összefogás?

– Jelenleg már az ötödik Campeniwayt szervezem, mert igény van rá. Sőt idén, már

nem egy, hanem két edzőtáborom volt, amelyeken 55 és 80 fő volt a létszám, a tavalyi évbúcsúztatónkon pedig 115-en voltunk.

Egyébként azt mondják, elég szabad szájú és néha nyers is vagyok… Ebből adódóan megosztó a személyiségem is, de érdekes mód, minden hívószavam meghallgatásra talál, legyen az hóban, fagyban való jótékonysági edzés, vagy tengerparti táborozás. Amit eltervezek, azt véghezvisszük, mert az emberek mellém állnak. Ezért tudunk rendszeresen jótékonysági akciókat szervezni. Például az autizmussal élő helyi családokat az Abigél Közhasznú Egyesületen keresztül, évről évre támogatjuk, de előfordult már, hogy egy-egy konkrét személy számára gyűjtöttünk támogatást.

Az első Tarján Acél Futam sem jött volna létre idén, ha nem tudunk összefogni, s itt már városi szintű összefogásról beszélünk, hiszen a csapattagok és Salgótarján polgármestere mellett egyéb egyesületek, valamint helyi vállalkozók is a rendezvény mellé álltak.  A sikereknek titka és záloga is van. Itt micsoda ez?

– Azok, akik látják a csapatunk aktív sport­ életét pl. a közösségi oldalon, kíváncsian tudakolják, hogy mi a titok, amiért egy ilyen pici vidéki városban, egy szegénynek számító megyében ennyi embert összehozott a sport… Hogyan lehet egy több száz fős csapatot építeni…? Amire csak annyit szoktam mondani, hogy szívvel-lélekkel.

Persze mindez rengeteg munkával és fáradsággal jár. Nem fogok hazudni! A napi pörgés, a mókuskerék van, hogy felemészt, fásulttá tesz. De pont ezért keresek mindig

A TEJÚTRÓL „LESZÁLLT” A MEDVESRE

BABUS PATRIK NYERTE EL A TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN KÜLÖNDÍJÁT Babus Patrik mint a 3. Medvesi Fotósmaraton legsikeresebb fiatal salgótarjáni kiállítója, elnyerte a Tarjáni Városlakó Magazin különdíját, ami egy bemutatkozási lehetőséget jelent az újság hasábjain.

 BABUS PATRIK

 Mikor készítette az első felvételeit?

– Három évvel ezelőtt, 15 éves koromban.

Akkor vettük az első tükörreflexes fényképezőgépet, azzal kezdtem el komolyabban fotózni. Hát, az első képek eléggé „bénák” voltak…  Mindenkinek el kell kezdenie valahogy. És mi inspirálta leginkább?

– Igazából kiskorom óta érdekel a csillagászat, nagyon sok képet láttam a Tejútról. Ez volt a fő indíték, emiatt akartam én is a csillagos égről fotókat készíteni.  És ha a Tejútról már elég sok képet készített, milyen irányban szeretne tovább lépni?

– A tájfotózás érdekel még, de egyelőre a kedvenceim az éjszakai képek. Nagyon érdekes kompozíciókat lehet összehozni a csillagos égbolt alatt. Szeretem még a nap-

ÉLETMÓD – TERMÉSZET

újabb és újabb kihívást, hogy fenntartsam a saját motivációm.  Most éppen….?

– Most mindezt a rúdsportban találtam meg.

Augusztusban múlt egy éve, hogy a klubon belül elindultak a rúdfitnesz edzések, mára pedig eljutottunk oda, hogy két salgótarjáni csapattagunk is éremmel érkezett haza egy nemrégiben megrendezett, fővárosi rúdsport-versenyről. Az ilyen eredmények óriási büszkeséggel töltenek el, és hatalmas löketet adnak. Számomra ez az igazi visszaigazolás, vagy az országos szinten eredményes girja versenyzőink, illetve a Magas-Tátrát is meghódító akadályfutóink…  A test mellett a lelket is erősítheti az Eddzeniway által hirdetett edzésmunka, életmód!

– Szintén az Eddzeniway eredményei közé sorolhatunk egypár kigyógyult pánikbeteget, jó néhány lelkileg helyrebillent tinédzsert, azt a rengeteg önbizalomhiányos édesanyát, akik ma már magabiztos nőként élik mindennapjaikat… Kihívást kereső élet­erős férfiak, akik itt találják meg edzésről edzésre a számukra megdöntendő fizikai és mentális akadályokat. Persze, kilogrammokban, centikben, vállszélességben is mérhető változások tömkelegéről is beszámolhatnék, de mindennek jelentősége eltörpül a fentiek mellett. Érdekességként megemlíteném az egyik év végi életmódváltó programunkat, amelynek hetven résztvevője volt: a csapattagok itt vállalták, hogy együtt követnek egy általam megszabott „diétát”, amely inkább egy életmódváltó étrendnek felelt meg… A programot látványos és minden szempontból emlékezetes csapatfotózással zártuk.  Hogy bírod mindezeket energiával?

– Az Eddzeniway „működtetése” három pici gyerek mellett nem egyszerű, de itt is igaz, hogy amennyit adok, annyit kapok. Hiszek benne ugyanis: ahhoz, hogy teljes értékű nőként, anyaként éljük a mindennapjainkat, elengedhetetlen, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő mozgásformát, azt, ami feltölt pluszenergiákkal; ami látható eredményt hoz, ami ezzel vonzóvá, magabiztossá és elégedetté tesz. Mert egy elégedett nő nem frusztrált, így százszázalékosan arra tud koncentrálni, amire akar, nem másokkal foglalkozik, hanem teszi a dolgát, így lesz sikeres a kapcsolataiban, a szakmájában, és így tud harmóniát teremteni a családjában.  S mit adsz még a sport révén a többieknek?

– A kemény edzés megtanít a küzdésre, a testünk pedig figyelmeztet a határainkra – nőként, anyaként mindkettőre szükség van, edzettek leszünk testileg és mentálisan is.

A sport lehet mentsvár a mókuskerékből, kiút a depresszióból, az önsajnálatból, és lehet a napunk fénypontja, amely feltölt, ragyogtat, és boldoggá tesz.

Célom, hogy megmutassam: mindegy, honnan jöttél, hány éves vagy, mit csináltál eddig, hány gyereket szültél, vagy milyen betegségen estél át, ha igazán akarod, kitartással, odaadással és sok munkával eléred a célod.

B. R.

felkeltéket, a naplementéket és a viharokat lefényképezni. A Kistarján úton lakunk, onnan jól rá lehet látni a városra és a környező tájra. A szüleim nagyon segítőkészek, ők visznek el a fotózások helyszíneire. Szerencsés vagyok, mert a környékünkön sok olyan táj van, ahol alacsony a fényszen�nyezettség, ugyanakkor szép képeket lehet összehozni a csillagos égbolttal.  Középiskolás még, ha jól gondolom. Ha eljön a pályaválasztás ideje, milyen irányban orientálódik?

– Igen, tizenkettedikes vagyok a Bolyai János Gimnáziumban. Bár sokan kérdezik, hogy milyen irányban fogok továbbtanulni, de még nem tudom.  Mikor kell beadni a jelentkezési lapot?

– Februárban, addig még van egy kis idő. A fotózás nyilván megmarad a hobbi szintjén, de még sokat kell tanulnom. Szívesen kipróbálnám a portréfotózást is, de még nincs hozzá objektívem.  Eddig hogyan fejlesztette az ismereteit a fotózás terén?

– Alapvetően az internetről. Sokat olvasgattam a szakirodalmat, meg más fotós emberektől is kaptam segítséget különböző csoportokban. Vannak olyan amerikai fotósok, akiknek a munkái nagyon tetszenek, ők szoktak oktató videókat kitenni az oldalukra, ezekből is sokat lehet tanulni. Egyébként a csillagos égbolt fotózásáról már én is írtam egy dolgozatot, ami elsősorban kezdőknek szól.  Mit gondol, a fotózás milyen szerepet fog játszani az életében?

– Remélem, fontos szerepet. De ehhez még nagyon sokat kell tanulnom, gyakorolnom és utaznom.

K. B. S.

2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

37

KÉPZŐMŰVÉSZET  A KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA

ÉL ÉS VIRUL A RÉGI MŰFAJ MEGNYÍLT A III. ORSZÁGOS RAJZTRIENNÁLÉ

Salgótarjánban 1982 óta rendezik meg a rajzművészet országos seregszemléjét, amely korábban biennálé volt, de 2008 óta már triennáléként tartják meg a népszerű kiállítást, ahol a helyi művészek alkotásai is helyet kapnak.

A minap nyílt meg a III. Országos Rajztriennálé a Dornyay Béla Múzeumban, ahol Dániel Zoltán alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta: a rajz a legrégibb képzőművészeti műfaj, mindenütt jelen van, ahol ember él, és minden gyermekben újjászületik. Kiemelte: a rajztriennálé a város fejlesztendő művészeti értékei közé tartozik.

Stefanovits Péter, a Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti tagozatának vezetője – aki saját művével is szerepel a kiállításon – elismerte Salgótarján szerepét a műfaj országos bemutatásában.

A triennálé katalógusa szerint a 168 kiállító művészből jelenleg 12-en élnek megyénkben: a salgótarjáni Balázs Alfréd, Birkás Babett, Földi Gergely, Gedeon Hajnalka, Gelencsér János, Kun Péter, Losonczy Ildikó, Prakfalvi Anna, a szécsényi Bakos Ferenc, Bakos Tamara, a berkenyei Bardócz Lajos és a varsányi Somogyi Bálint. Az egykori nógrádiak közül Fürjesi Csaba és Lóránt János Demeter képei láthatók.

Krucsainé Herter Anikó, az Emmi helyettes államtitkára a fődíjat Mátyási Péternek nyújtotta át. A Magyar Művészeti Akadémia díját Rácmolnár Sándor, Salgótarján nagydíját Sáros András Miklós kapta. A Magyar Grafikáért Alapítvány díját Babinszky Csilla, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díját Zakariás István, a Magyar Grafikusművészek Szövetsége díját M. Nagy Szilvia nyerte el. A Dornyay Béla Múzeum díját Jagicza Patrícia Linda vehette át.

38

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 4

Lapunknak K. Peák Ildikó művészettörténész elmondta: a kiállítás szervezői a kezdetektől törekednek arra, hogy összehasonlítási alkalmat teremtsenek valamennyi rajzi irányzatnak, tendenciának, bemutatva e művészeti ág sokoldalúságát, fejlődését.

A triennálé iránt növekszik az alkotóművészek körében az érdeklődés, idén már több, mint ötszáz alkotás közül kellett a bemutatásra javasolt műveket kiválasztani a zsűrinek.

K. Peák Ildikó a kiállító salgótarjáni művészek munkáiról szólva elmondta: Kun Péter grafikusművész az előző triennálén a Dornyay Béla Múzeum díját nyerte el, mely a rendezvény hagyományainak megfelelően lehetőséget biztosított arra a fiatal alkotónak, hogy a kiállításon belül – az előző nagydíjas, Salgótarján kitüntetettje, Butak András grafikusművész mellett – önálló kamarakiállításon mutatkozzon be.

E kis válogatás jól reprezentálja Kun Péter játékos részletekben, ugyanakkor gondolatokban is gazdag képi világát. Mellette a – többségében fiatal – helyi alkotók művei között egyaránt jelen van a hagyományos, érzékeny, míves rajz, melyet Gedeon Hajnalka és Losonczy Ildikó grafikái képviselnek, illetve a napjainkra jellemző, új, a hagyományostól eltérő technikák és eszközök felhasználása, melyet Földi Gergely mohával „befuttatott” betondomborművei jelenítenek meg, természet és ember együttélésének fontosságára figyelmeztetve bennünket.

Balázs Alfréd gótikus rajzán tovább folytatja egyetemes szakralitás és modernizmus össz­hangjának napjainkban is érvényes megfogalmazását. Birkás Babett „színezői” egy nagyon is aktuális témát, a migrációt dolgozzák fel, a téma kegyetlen komolyságának és az ábrázolásmód játékos könnyedségének kettősségére építkezve.

Gelencsér János rajza mindennapi emberi gyarlóságaink illusztrációja. A III. Országos Rajztriennálé egyik felfedezettje Prakfalvi Anna, akinek A legyek ura illusztrációja jól érzékelteti, hogyan szólal meg egy ma már klasszikusnak számító irodalmi mű a mai fiatalság nyelvén – emelte ki K. Peák Ildikó.

 BALÁZS ALFRÉD GÓTIKA 2016.

Kun Péter A parasztkirály 2016 tusrajz 70x50 cm

Gedeon Hajnalka Boldog új évet, Yang úr!

Birkás Babett Migráció I

Losonczy Ildikó Arcok, sorsok I

KÉPZŐMŰVÉSZET

Földi Gergely Tehergépkocsi

Prakfalvi Anna A legyek ura illusztráció Kifestett, ostoba vadat játszva 2016 tus 70x50 cm

Gelencsér János Kocsmarajz I

2016 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

39

ÁRA: 900 Ft