BORÁSZ Heimann Zoltán

Évente 150 ezer palack bort értékesítő Heimann család újra tervezte a munkáját! Heimann Zoltán

Szándékosan lépett vissza minden más kötelezettségvállalástól az egyik legismertebb szekszárdi családi borászat vezetője, hogy kizárólag a maga kezdeményezte generációváltásra fókuszáljon. A 25 hektárról évente 150 ezer palack bort értékesítő Heimann család 2020 márciusban új korszak kezdetére és jól előkészített ünneplésre készült, amikor a koronavírus miatt mindent újra kellett tervezni a térképen. A napi.hu készített interjút a borásszal, ebből közlünk részleteket.

Ahhoz, hogy a birtok jelen helyzetét érteni, érzékeltetni lehessen, egy kis időre tegyünk úgy, mintha most nem 2020 nyarának, hanem 2019 decemberének volna vége. Mi jellemezte ekkor Heimannékat? – Éppen életünk eddigi legnagyobb beruházásának befejezésénél voltunk, egy energetikai korszerűsítés sel összekapcsolt, teljes épület-kényelmi és arculati felülírás ért a végéhez. Mindent leszigeteltünk, új nyílászárók bent, napelemek fent.... Ezzel együtt a teljes borászati technológiát is lecseréltük: új palackozó, új prés, új fejtőgépek kerültek a korábbi, 15 éves gépeink helyére, amitől azt vártuk, hogy 2020-ban váltani tudunk egy magasabb és jobb minőségre. Ahol szükség volt rá, a gépek duplicitására is felkészültünk, de a fejlesztések nem a mennyiségi, hanem a minőségi ugrást készítették elő. – Mekkora és milyen forrásból biztosított beruházások voltak ezek? – Nem titok: 200 milliós beruházásról beszélünk, ami egy évnyi árbevételünknek felel meg. Nagyon komoly hitellel és 50 százalékos pályázati támogatással dolgoztunk. Tudtuk, hogy kockázatos lépés volt, de azt is, hogy hosszabb távon ez feltétlenül a minőséget szolgálja. Mi pedig azt már 2018-ban eldöntöttük, hogy nem a men - nyiségben szeretnénk tovább növekedni, hanem az értékben, a minőségben szeretnénk tovább lépni. – De térjünk vissza az eredeti kérdéshez… – Tavaly év végén itt Magyarországon minket kifelé az jellemezett, hogy már 25 éve a Bortársasággal, mint kizárólagos kereskedővel dolgozunk, és ott vagyunk minden étteremben, ahol kell – és ott vagyunk presztízsben is, szakmai értelemben és elismertségben is a helyünkön. Tehát: elégedettek voltunk mindennel. A mélyáramban eközben nálunk továbbra is zajlik a generációváltás, aminek során a fiam egyre inkább átveszi tőlem a stafétát. 2018 óta gyakorlatilag minden más pozíciótól visszaléptem; voltam korábban a szekszárdi borvidék elnöke, voltam elnökségi tagja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának, de ma már csak a saját birtokunkon dolgozok. Mindenhol elmondtam, így is gondolom: 60 évesen az ember ne akarja már megváltani a világot! Jöjjenek a fiatalok, jöjjenek az új arcok - és ez nálunk, belül is így kell, hogy menjen.

– A döntéshozatal egésze már másként működik, mint korábban? – Igen. Ami nem azt jelenti, hogy én nem dolgozok minden nap. A fiam áll a kormánykeréknél, ő határozza meg az irányt. Még akkor is így van ez, ha ahhoz azért ragaszkodom továbbra is, hogy a vétójoggal rendelkező hármas vezetés nálunk megmaradjon. Vagyis: a legfőbb kérdésekben továbbra is mindaddig vitatkozunk egy mással – a fiam, a feleségem és jómagam – amíg el nem döntjük közösen, hogy merre kell mennünk tovább. Ez egy nagyon nehéz folyamat, de az eredménye borzasztóan erős menedzsment-hatalmat jelent, mert így mind a hárman, huszonnégyből legalább huszonhárom órában ugyanazért a célért dolgozunk. Így megyünk előre. De a generációváltásnak idénre beértek az első gyümölcsei is... – Januárban biztosak tűnt, hogy jó lesz a szezon, pláne, hogy elkészültek a nemzetközi piacon megmé rettetésre szánt új Heimann-borok. Az új márkanéven új irányt mutató Kékfrankosokról és Kadarkákról anynyit lehetett előzetesen tudni, hogy teljes mértékben a fia elképzelései szerint készültek, aki a külföldi tanulmányainak esszenciáját adta hozzá a családi tradícióhoz. Ünnepre készültek, de aztán nem így lett. – A magunk részéről mindent megtettünk azért, hogy jó időben, jó tempóban lépjünk egyet előre. Alaposan előkészültünk a 2020 március 14-én nyíló düsseldorfi ProWein rendezvényre, ahol a szükséges kampánnyal, először a nemzetközi piaci szereplőknek mutattuk volna meg az új korszakunk kezdetét, az első borokat, melyek a Heimann & Fiai márkanév alatt kerülnek a piacra. Aznap van a születésnapom is, így azt terveztük, hogy ott,

együtt ünnepel majd a család. Aztán az ünneplés helyett ránk robbant az egész Covid-történet. – De nem volt értelme siránkozni… – Ilyenkor szerintem az a legfontosabb, hogy a problémát érzékeljük, és amilyen gyorsan lehet, kezdünk el arra reagálni. Idehaza leültünk, és döntésekig vittük a dolgot: elfogadtuk, hogy itt most megállt az élet. De azt gondoljuk a helyzetről most is, hogy gazdasági értelem ben ez egy normál válságot generál a birtok életében, amilyen már volt eddig - és lesz ezután is. A kifutását én legalább fél évre saccoltam, és erre a helyzetre az lett a válaszunk, hogy anyagi értelemben ezt a fél évet mi kibírjuk, de nem engedünk el senkit, nem csökkentünk béreket, nem csökkentünk munkaidőt, dolgozzunk tovább, mert munka, feladat a helyzettől függetlenül van. Nem is volt kérdés, hogy menjünk-e tovább a bio-szőlőtermelésre való átállással, és az sem, hogy a kereskedelem meg egyelőre tartozzon más lapra. A birtokon tizenhárman vagyunk összesen. Csak a mi hármunk fizetését csökkentettük, elfogadva azt is, hogy nincs idén külföldi nyaralás, nincsenek újonnan kezdett beruházások, és mindenben meghúzzuk magunkon a nadrágszíjat. Arról viszont szó sem lehetett, hogy az embereket megbánt sunk. – Sok borászat úgy gondolta, hogy a közösségi médiás kereskedelmi felhívások nyújthatnak némi menedéket vagy gyógyírt, és rengetegen kétségbeesetten próbálták átszabni a forgalmukat a webes kereskedelemre. Azzal együtt is, hogy csodát legfeljebb reméltek, de azért, hogy „történjen már valami”. Mire használták az elmúlt hónapokban az internetet? – Gőzerővel elindult nálunk is egy új honlap, és a korábbiakhoz képest a webáruházi értékesítés is felpörgött. De - már ha szabad ilyet mondani: - igazából ezen a területen a legnagyobb áttörés annyiban merült ki, hogy üzentem a haveri körnek, hogy szóljanak a haveroknak is, ha tényleg segíteni akarnak, akkor most vegyenek bort tőlünk. És ez gyakorlatilag meg is húzta nálunk az internetes kereskedelem felfutásába képzelt határt. Sok ismerősünk segített azzal, hogy online rendelte meg a borainkat, de azzal előre számoltuk, hogy a gasztronómián és a turizmuson kieső forgalomnak jó, ha nagyon kis részét ezzel orvosolni tudjuk. Az áprilist így a tavalyi forgalomnak a 66 százalékán hoztuk, májusban pedig a 60 százalékán. A június és a július is ebben a sávban maradt. – A webes borkóstolóink eredményesek voltak? – Főként az export piacokon sikerült ezt igazán jól megoldani, ahol a fiam rendszeresen, tételesen, profi módon kóstoltatott kereskedőket, borszakírókat, hozzáértőket, gyakorlatilag ugyanúgy, ahogyan arra egyébként az interneten kívüli világban is sor került volna. De ezek az alkalmak nem az azonnal eladott tételekről szól nak, és most is azt tekintem a legfontosabb jellemzőjének, hogy általa a kapcsolatrendszerünk aktív maradt. – Hogyan változott meg a viszonyuk a Bortársasággal? – A kialakult helyzet, amiről ezen a piacon sen ki sem tehet, mindenki számára nagy nehézsé geket hozott. Korábban mi ahhoz szoktunk hozzá, hogy minden tételünk el fogy a kereskedőnél, és minden különösebb gond nélkül olajozottan műkö dik a rendszer. Az elmúlt hónapban kétszer ültünk

le a Bortársasággal, hogy a lehetséges kereskedelmi finomhangolásokat elvégezzük, és heti szinten elemez zük a forgalmi számainkat, mire lenne jobban, mire kevésbé szükségük. Azzal, hogy elindultak lassan az éttermek, elindultunk kifelé ebből a gödörből, de beval lom: én inkább arra számítok, hogy nyögvenyelős lesz ez a folyamat. Azért is, mert a mi borainkat alapvetően csúcsgasztronómia szívja fel ami zömmel a Budapesten dolgozó, a magasabb vállalkozói szférában dolgozó külföldiek igényeit szolgálja ki. Azzal számolok, hogy a mérlegünk valamikor őszre fog a helyére visszabillenni. – Mennyire fájdalmas azt a több ezer palackot a pincében látni, amelyeknek normál esetben már egy általán nem kellene itt lenniük? – Nagyon fájdalmas látvány akkor is, ha mi nem ké szítünk ultrafriss bort, és nincs gyors értékesítési kényszer alatti tételünk sem. A boraink annál értékesebbek, hogy az első ijedtség a kétségbeesés felé fordítson, de az is segít, hogy most jó évjáratokban vagyunk. Míg a 2014-es, a 2015-ös és részben a 2016-os évjárat nekünk egy valódi Canossa-járás volt, most jó évjáratokon ülünk, így az itt maradt tételek értéke nem inflálódik. – Meglepte-e a magyar borászatok reakciója, az, hogy a gasztronómia és a turizmus lenullázódása mi att beragadt tételektől akár 50-60 százalékos árengedménnyel is, de szabadulni akartak? – Vannak olyan árkategóriáink, ahol lehetett volna áreséseket csinálni. Az olcsóbb árfekvésű boroknál ezt könnyebb is kimozogni, de mi nem léptünk bele ebbe a csapdába. Az árakat felfelé vinni is borzasztóan nehéz, de ha valaki áresésekkel dolgozik, csak azt éri el, hogy a fogyasztója legközelebb is megvárja az „olcsósított” időszakot. Mi ezt az eszközt nem akartuk használni. Van egy-két könnyebben futó tételünk, de azt mondtam, hogy a kereskedelmi szempontból hangsúlyos alapbo raink, illetve a presztízsboraink esetében sem lehet az árhoz hozzányúlni, mert az nagyon veszélyes pálya. In kább más utakon próbáltuk meg, amit lehet, kimozogni. Az exportunk, ami felkúszott mára 20 százalék fölé, például ad némi mozgásteret. Az, hogy a bioborok felé haladunk, és az, hogy Zoli új borai más piaci szereplőknek készülnek, nem csak óriási kihívás, de lehetőség is. Ez Lengyelországban, Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban - ahol már ott vagyunk -, mozgás teret adhat. A Covid-karantén utáni első rendelésünk Tajvanról érkezett; velük is ezeken kell tudni dolgozni. Szabó M. István