Vitorlázórepülés a Hármashatár-hegyen

A vitorlázó repülőgép a levegőben rejlő természeti energiákat hasznosítja. Ezek a légkör törvényei szerint a mindenkori időjárási helyzettel adottak, a motor nélküli repülőgép vezetőjének tehát meg kell keresnie azokat a helyeket, ahol azok fellelhetők. Úgy kell vezetnie gépét, hogy az energiákat minél teljesebben használja ki. A lejtőrepülés során a vitorlázórepülő a hegyvonulatok előtt meghatározott sebességű és irányú szél esetén kialakuló lejtőszél emelőterét a lejtő előtt ide-oda repülve, „nyolcasozva” használja ki. Termikus vitorlázórepülés során ezzel szemben a feláramló levegőben a vitorlázórepülő spirálozva halad felfelé.

A hármashatár-hegyi repülés kezdetén Vöröskővár és a hegycsúcs környékén a korai gumiköteles, csúzlizásos indítást alkalmazták. A gép kezdetben néhány lépést csúszott a földön, ezután néhány másodperces „ugrások” következtek, s csak utána emelkedett el a földtől. Később elterjedt a csörlővontatásos indítás, mely lehetővé tette a síkvidéki felszállásokat is. Ettől kezdve a terület egy új szintjén is megjelent a forgalom: megépültek a hangárak a Hársakalja szélén is.

A Hármashatár-hegyen később, az 1980-as évektől gyakran látható volt a vontatásos felszállás is, legröbbször a HA-SBN lajstromú, lengyel gyártmányú Gawron segítette a vitorlázókat a magasba.