10-11. oldal

Hálásak vagyunk Istennek az előttünk jártak hitéért, gyülekezetünkhöz való hűségükért, szolgálatukért. Három legidősebb tiszteletbeli presbiterünknek tettük fel a következő két kérdést:

Ősrégi komáromi vagyok. A szülők és dédszülők szekeresgazdák, hívő reformátusok voltak. Később édesapám is presbiter volt, diakónus és az énekkarnak is abban az időben tagja volt. Majd felnövekedtem, és amikor 1989-ben Fazekas László visszakerült Komáromba, akkor választottak presbiterré. Nagyon sok szép emléket őrzök ebből az időből. A fiataloknak üzenem, hogy maradjanak hűségesek Istenhez, és minél többet dolgozzanak a gyülekezetért és egyházunkért.

A presbiterségem alatt sok feladatot kezdtünk el és fejeztünk be, ami a beruházásokat illeti. Másik dolog, ami tetszett, az a püspök úr hozzáállása a gyülekezethez. Mindig nagy örömmel mentem templomba, hogy végighallgassam a tiszteletes asszony és a püspök úr prédikációját. Nagyon jónak tartom a fiatalok körében végzett gyülekezeti munkát: a vasárnapi iskola és a konfirmációra való felkészítés gondos szervező munkáját. Sajnos a Covid járvány idejét éljük, amikor is az istentiszteletek látogatottsága különböző módon korlátozva van. Félek attól, hogy a gyülekezetünk „feldarabolódik”, megosztás fog létrejönni, ami– gondolom – kárára lenne közösségünknek, amelyik a legnagyobb magyar református gyülekezet Szlovákiában. A fiatal presbitereknek azt üzenem és kérem őket, hogy legyenek türelmesek most, ebben a nehéz időszakban. Segítsék a gyülekezet tagjait, vegyenek részt a gyülekezeti munkában, mert más megoldás nincsen, mint összefogni és ezeket a nehézségeket együtt leküzdeni.

Mindig is örültem annak, hogy a Jóisten akaratából a Révkomáromi Református Egyházközség presbitere lehettem viszonylag hosszú ideig: negyed évszázadon, 25 éven keresztül. 1995-ben lettem pótpresbiter, 1999-ben presbiter, és a legutóbbi választásoknál már nem fogadtam el a jelölést koromra való tekintettel. Számomra ez a negyed évszázad nagyon nagy megtiszteltetés volt. Nagyon sok presbiter testvérrel találkozhattam, együtt dolgozhattam, és számomra megtisztelő volt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökével való együttmunkálkodás is. Olyan munkálatokat végeztem, amik közel álltak hozzám. Itt az építkezésekre gondolok. A kollégium tetőszerkezetével kezdtük a 90-es évek elején, majd folytatódott a templomtető, a Timóteus ház, az izsai templom felújításának a munkálataival. Ami nem adatott meg, az a templom felújítása. Ezzel kapcsolatban tettem a püspök úrnak egy pesszimista kijelentést, hogy hát én ezt talán meg sem érem, de buzdított, bízzak benne, hogy megérem. Itt szeretném kérni a fiatalokat, hogy ennek érdekében is tegyenek meg mindent, hogy a templomunkat mihamarabb rendbe tegyük. Az említett tettek nem az érdemeim, hálát és köszönetet mondok az Úristennek, hogy erőt és egészséget adott, hogy mindezeket elvégezhettük. Megtiszteltetés volt együtt dolgozni a testvérekkel, presbiterekkel és az építkezéseken dolgozó munkásokkal. Nagyon nagy megtiszteltetés és öröm volt, hogy ennyi éven keresztül szolgálhattam a komáromi református egyházat. Köszönöm a mindenható Istennek, hogy ebben a felelősségteljes munkában részt vehettem és segíthettem az egyházat.

Az utánunk következő generációnak erőt, egészséget és főleg kitartást kívánok. Bizonyos szemszögből ez az időszak a fiatalok számára nehezebb lesz, mint a mi időszakunk volt, tekintve a minket körülvevő világot és problémákat. Sajnos az a tapasztalatom, hogy régebben az egyháznak kevesebb problémája volt, nem volt az a világ olyan állapotban, mint most van. Az istentelenség nagyon kezd eluralkodni, és ez az erős liberalizáció, globalizáció, ezek a káros hatások befolyásolják hitéletünket is. Nem mondhatok mást az utánunk következő fiatal presbitereknek, mint hogy nagyon erős hit, kitartás kell, reménység és az Isten által adott sugallat ehhez a munkához. Mindent be kell vetniük, ha meg akarják állni a helyüket. Törekedjenek, hogy az egyházunk, gyülekezeteink, beleértve a Komáromi Református Egyházközséget is, ne zsugorodjanak, hanem bővüljenek! Bízok az Úr Istenben, hogy megérem azt, hogy lesz ez még jobb is, eltűnik ez a helyzet, és jó irányban változnak majd a dolgok.

Isten kegyelméből presbitériumunk fiatal szolgatársakkal, elhívottakkal is bővült. Közülük a három legfiatalabb válaszolt a szerkesztőségünk által feltett kérdéseinkre:

A választásokat megelőző időszakban egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogy jobban bekapcsolódjak, ill. nagyobb szerepet vállaljak a gyülekezet életében. A jelölés ugyan nem lepett meg, viszont az, hogy a gyülekezet Isten jóvoltából presbiternek választott, az nagy megtiszteltetés volt számomra, és nagy örömmel töltött el. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a belém vetett bizalmat. Viszont meglepetésként ért, amikor a presbitérium is bizalmat szavazott nekem, és egyházmegyei képviselőnek választott. Úgy gondolom, hogy végzettségemnél fogva a gazdasági, számvevői területen tudnám a gyülekezetet a legjobban szolgálni. Isten segítségét kérem, hogy adjon bölcsességet, erőt és tiszta látást ahhoz, hogy a lehető legjobban meg tudjak felelni a rám bízott feladatoknak, hogy méltón tudjam képviselni gyülekezetünket.

Az, hogy presbiternek jelöltek, azon nem lepődtem meg, viszont azon igen, hogy milyen sok szavazatot kaptam a választáskor. Ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat, és igyekezni fogok a tőlem telhető legtöbbet megtenni a gyülekezetben. Személy szerint az a típus vagyok, ahol tudok, segítek. A presbitérium munkáján belül a médiabizottság és a szervezési bizottság munkájában vállaltam szolgálatot. De pakolok, bevásárolok, sofőrködöm, szívesen zenélek a gyülekezetben, ha kell. Hiszem, hogy Isten mindannyiunknak adott valamilyen ajándékot, amivel Istennek és egymásnak is örömöt szerezhetünk. Tudom, hogy Isten ebben is vezetni fog, a kedves igém szerint: „Mindenre van erőm a Krisztusban...”

Nagyon hálás vagyok Istennek és a gyülekezetnek, hogy méltónak tartottak a presbiteri tisztségre. Ez a tisztség nagyon nagy felelősséggel jár, ezért igyekezni fogok, hogy minden feladatot, amelyhez az Isten erőt ad, azt nagy örömmel és az ő nagy neve dicsőségére felelősségteljesen el tudjam végezni. A presbitériumban az építési, a szervezési és a médiabizottság tagjaként szolgálok. Mindháromban nagyon sok tennivaló van, azonban úgy gondolom, hogy az utóbbiban sokkal több feladat vár ránk. Mivel az emberek, a fiatalabbak „online” élik életüket, ezért fontos, hogy a világhálón keresztül is megszólítsuk, hívogassuk őket templomba, alkalmainkra. A munkákat a háttérben már elkezdtük, és nagyon örülök, hogy presbiter társaim is lelkesek és munkára készek. Hiszem, hogy Isten megáld minket és erőt ad minden eltervezett feladat elvégzéséhez. A legfontosabb, hogy soha ne feledjük, hogy a jól elvégzett munkáért csakis Istené a dicsőség!