6-7. oldal

Ez az ige akkor hangzik el a honfoglalás történetében, amikor Józsué összehívja a választott nép törzseit Síkembe az első „országgyűlésre”. Józsué, a vezető tudja, idáig is az Isten hozta őket, de nem struccpolitikus, így tisztában van a környezet lehúzó, kísértő erejével és tudja, szükséges az egyértelmű döntés, a kiállás, az egység. Nem diktátor, de példát ad, amikor azt mondja a népnek: ti döntsetek, ahogy akartok, …. Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. Sorsfordító, elpecsételő, életet, családi életet irányító isteni szó. Fekete Vince 1992-es évi vezérigéje.

Régen volt, épp harminc éve. Pöstyénben élt a család már 32 éve. Igazi menedékhely volt mindannyiunk számára, hiszen családunk az 1945 áprilisában kihirdetett kassai kormányprogram alapján háborús bűnös kulák kategóriába tartozott. Akkor Soókon élt a család, innen vitték el Édesapámat 3 hónapi börtönbüntetésre mint az államhatalom szemében megbízhatatlan, államellenes, reszlovakizációt elutasító magyar református gazdát, miután a család vagyonát elkobozták. Ezután költözött a család Pöstyénbe, ide költöztem én is később a feleségemmel, ott született meg két lányunk, Tímea és Ildikó, de 1992-ben az évi ige is arra biztatott, hogy hagyjuk magunk mögött a pöstyéni menedékhelyet, számunkra a zene, a kultúra fellegvárát, és költözzünk magyar vidékre. Így vágtunk bele a mi „honfoglalásunkba” 8 hónapos áldott állapotban lévő feleségemmel, és 150 banánosládányi ingó vagyonunkkal leköltöztünk Komáromba. Hiszem, azért, mert hitből mertem választani a pöstyéni kedvenc zenekultúra fellegvára és az egyértelmű élet és a szolgálat között. A Teremtő Isten kinyitotta a komáromi kapukat: lakást, zeneiskolát, gyülekezetet, egyházat, anyanyelvi oktatást adott, megnyitva a magyar kultúra kapuit, és bezárta a pöstyéni ajtókat. Mindezért vagyok hálás a Teremtő Istennek!

Meghatározó volt Soók, a gyermekkor. Édesapám már említett egyértelmű életpéldája, Édesanyám zeneszeretete indított el a zenei pályára. Legszebb gyermekkori emlékeim is szinte mind a muzsikához, zenéléshez kötődnek. Édesanyám szerető nevelgetése, terelgetése mellett meghatározó volt nt. Rácz László soóki lelkipásztor és felesége, Ilike néni szolgálata. Ő tanított meg a kedves énekre: Itt azeste, ránk borul árnya… Évekkel később, amikor a lelkészcsaládot a kommunista államvezetés elhelyezte Madarra, egy családi látogatás alkalmával együtt énekeltük és muzsikáltuk el ezt az éneket: Ilike néni zongorán, ifj. Rácz László csellón, jómagam pedig hegedűn kísértük a két család együtténeklését. Aztán Pöstyénbe költöztünk, ott lettem a pöstyéni zeneiskola hegedűs növendéke. Innen indultam Kassára, konzervatóriumba. Sok kulturális élmény, tapasztalat mellett, hiszem, Isten azért vezérelt engem magyarságunk keleti fellegvárába, hogy kassai magyar lányt hozzak el feleségnek a nyugati végekre. Két év jegyesség után kötöttünk házasságot és így költöztünk 1978-ban Pöstyénbe. A város zeneiskolájában helyezkedtünk el a feleségemmel együtt, itt lehettem igazgatója az intézménynek, bábáskodhattam a pöstyéni kamarazenekar megalakulásánál, amelynek vezetője lettem. Szakmailag is szép, termékeny évek voltak ezek.

Igen, itt Komáromban is a művészeti alapiskola zenepedagógusai lehettünk a feleségemmel együtt. Majd 15 éven keresztül az intézmény igazgatói feladatait is elláttam. Az igazgatói tisztség betöltésének feltétele volt a munkatörvénykönyv, a munkabiztonság, a baleset-megelőzés, a tűzvédelem, személyi adatvédelem, az iratkezelés, a szolgálati titoktartás ismerete, ezért mindig nagy felelősséggel álltam hozzá a törvény és a biztonsági rendszerek előírásos működtetéséhez. Most, hivatalosan is nyugdíjas éveim alatt azonban még hetente három nap oktatom a muzsikát, az életharmóniát a zeneiskolában, és a fennmaradó négy napban a nyugdíjas programomat szervezem: a testem-lelkem karbantartását. Emellett békességben és örömmel megyek a szeretett gyülekezeti közösségembe, mert több évtizedes közösségi szolgálatom egy láncszeme a Református Egyház életének. A feleségem az egyházzenében, a kántori szolgálatban hasznosítja a zenei szaktudását.

Közösségeinknek és a mi gyülekezetünknek továbbra is a legfontosabb küldetése tovább vinni itt, Szlovákiában, a szűkebb pátriában: a Felvidéki Református Egyházban és a Magyar Református Egyházban, a Kárpát-medencében és ahol Isten kegyelme engedi: Krisztus egyházát. Szükség van a Semper reformanda elvére, a folyamatos reformációra és az Ora et labora – az imádkozz és dolgozz tanítására az egyház intézményesített szolgálataiban. Szükség van a gyermek és ifjúsági munkára, a középkorúak lelkigondozására, bíztatására bátorítására, a hitükben való megerősítésre és az idősekről, a betegekről, az elesettekről való gondoskodásra. Amelyik közösség ezt felvállalja és végzi, az tudja, hogy ez nemcsak egy jól hangzó felsorolás, hanem egyedüli „fegyver”, hogy a mammonnak a világra gyakorolt hatásával meg tudjunk küzdeni, és Krisztus egyháza gazdagodhasson.

A gyülekezetünkben nagyon sokrétű szolgálati lehetőség van. Ideális lenne az, ha mindegyik presbiter megtalálná a saját kedvenc szolgálatát és a nem kedvencet is. Hisz otthon, a családban is el kell végezni minden feladatot, és a WC pucolást sem szabad kihagyni. (Katonáskodásom idején két évig takarítottam becsületesen, tisztára a WC-helyiségeket.) Ezért minden presbiter testvérnek ajánlom, hogy vállaljon fel egy kedvenc és egy nemszeretem jellegű szolgálatot, a megbízatás sikeres betöltéséért pedig imádkozzon, kérjen bölcsességet és türelmet a tanuláshoz, és adjon hálát azért, hogy megbízatást kapott Istentől a komáromi gyülekezetben. Hálát adok a Teremtő Istennek, hogy egy fiatalabb korosztálynak adott lehetőséget a szolgálatra, és imádkozom, hogy áldja meg Őket bölcsességgel, türelemmel, szakértelemmel, hogy a rájuk bízott szolgálatot híven viseljék és szorgalommal betöltsék.

Mindenkor hálát adva énekelem a Nemzeti imánkat, mialatt a templomunkban a padommal szemben a magyar lobogóra tekintek fel imára kulcsolt kézzel, és megrendülve éneklem a református himnuszunkat, a 90. zsoltárt, a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetűt, amikor a másik zászlóra, egyházunk zászlajára nézek. Gondnok úr, köszönöm a beszélgetést, hálát adva Istennek a ránk szánt időért, ami nemcsak ez a mostani, riportnyi, hanem az a negyedévszázad, amelyet jó helyen hont foglalva közöttünk éltél, te és a te házad népe, szolgálva. gyülekezetünket, egyházunkat, Istendicsőségét, te és a te házad népe.

Fazekas Zsuzsa