Fizetési rendszer jelentés 2014

Page 28

2.4. A magyar pénzforgalmat és pénzügyi infrastruktúrát érintő hazai és nemzetközi szabályozási fejlemények

A fizetési számlákra vonatkozó irányelv elfogadásával javulhat a fogyasztók tájékoztatása, és erősödhet a pénzforgalmi szolgáltatók közötti verseny, a szabályozás hatására pedig itthon is létrejöhetnek azok az alapszámla-konstrukciók, melyek hatékonyan támogatják a pénzügyi felzárkóztatást. Az Európai Bizottság 2013 májusában tette közzé a fizetési számlákra vonatkozó irányelv-javaslatát, melynek végső változatát 2014. április 15-én fogadta el az Európai Parlament. Az irányelv meghatározza azt, hogy az unió tagországaiban működő pénzforgalmi szolgáltatóknak milyen esetekben és feltételek mellett kell biztosítaniuk az alapszintű fizetési számlához való hozzáférést. Az alapszintű fizetési számlára vonatkozó szabályoknak köszönhetően széles körben elérhetővé válnak azok a szolgáltatáscsomagok, amelyekkel alacsony költségek mellett vehető majd igénybe egy fizetési számla és ahhoz kapcsolódóan meghatározott számú – a lakossági fizetési szokásokhoz igazodó – fizetési tranzakció. Az alapszámla segíti a pénzügyi felzárkóztatást azáltal, hogy a kiegészítő szolgáltatásoktól mentes, az elektronikus fizetések lebonyolításához minimálisan szükséges pénzforgalmi szolgáltatásokat alacsony költségek mellett elérhetővé teszi mindazoknak, akik a jelenlegi piaci feltételek mellett nem tudnak számlát nyitni, vagy nem érdekeltek abban. Az irányelv szabályokat határoz meg a fizetési számlához kötődő díjak összehasonlíthatóságára, a számlaváltás feltételeire és lebonyolításának folyamatára vonatkozóan. Az irányelv szabályainak köszönhetően a jövőben a pénzforgalmi szolgáltatók ügyfelei a korábbiaknál átláthatóbb módon és egységes szerkezetben kaphatnak tájékoztatást a pénzforgalmi szolgáltatások díjtételeiről és az általuk igénybe vett szolgáltatások költségeiről, valamint a szolgáltatóktól független honlapokon lehetőségük lesz a korábbiaknál jóval egyszerűbben összehasonlítani a pénzforgalmi szolgáltatások kondícióit. A számlaváltásra vonatkozó szabályok alapján egyszerűbbé válik a pénzforgalmi szolgáltatók közötti váltás is azáltal, hogy a váltásban részt vevő szolgáltatóknak számos ponton kötelező lesz együttműködniük egymással a számlaváltás eredményes lebonyolítása érdekében. Annak érdekében, hogy a szabályozás megfelelően támogassa a pénzforgalom hazai fejlődését, körültekintően kell eljárni az irányelv hazai átültetése során. A bankközi jutalékok 2014-ben hatályba lépett szabályozásának köszönhetően a bankkártyás vásárlások során alkalmazott

26

Fizetési rendszer jelentés • 2014. JÚnIUS

jutalékok szintje jelentős mértékben csökkent Magyarországon. Az MNB és a Gazdasági Versenyhivatal által kezdeményezett szabályozás megvalósításának okait és előzményeinek ismertetését részletesen a 2013-as Jelentés a fizetési rendszerről című kiadvány tartalmazza. A szabályozás alapján a belföldi fizetési kártyás vásárlások során alkalmazott bankközi jutalékok mértéke betéti kártyáknál nem haladhatja meg a 0,2 százalékot, hitelkártyáknál pedig a 0,3 százalékot. Ezek a mértékek összhangban vannak az Európai Bizottság versenyhatósági eljárásaihoz kapcsolódóan a két legnagyobb, Magyarországon jelenlévő kártyatársaság által vállalt, a határon átnyúló tranzakciók során alkalmazandó jutalékok szintjével. A szabályozásnak köszönhetően csökkennek a kártyát elfogadó kereskedők által fizetendő, kártyaelfogadással kapcsolatos költségek, az egyértelmű szabályoknak köszönhetően pedig a szabályozás hosszabb távon is kiszámíthatóvá teszi és így támogathatja a hazai kártyapiac fejlődését. Emellett a szabályozás a két legnagyobb kártyatársaság esetén egyenlő versenyfeltételeket teremt a hazai kártyapiacon, aminek köszönhetően erősödhet a közöttük lévő verseny. A bankközi jutalékok európai szintű szabályozásával és a kártyapiac üzleti szabályainak átalakításával az Európai Bizottság tervezett szabályozása tovább javíthatja a fizetésikártya-rendszerek hatékonyságát, és így pozitív hatásai lehetnek a hazai fizetési piacra is. Az Európai Bizottság 2013 júliusában közzétett szabályozási javaslatának köszönhetően európai szinten egységes szabályok jöhetnek létre a bankközi jutalékokra vonatkozóan, melyek a tervek szerint megegyeznek majd az itthon jelenleg is alkalmazott jutalékszintekkel. Emellett várhatóan a bankkártyarendszerek működésére vonatkozó üzleti szabályok is több területen megváltoznak majd a jövőben. Ennek köszönhetően a kártyapiac számos szereplője átlátható szabályok és egyenlő feltételek mellett versenyezhet egymással. A tervezett szabályozás ösztönzi a versenyt a szolgáltatók és a kártyatermékek szintjén egyaránt, valamint elősegíti az egységes, uniós kártyapiac létrejöttét. A pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó európai szabályozás felülvizsgálatával az elmúlt évek technikai fejlődéséhez és piaci változásaihoz alkalmazkodó, az európai fizetési piac fejlődését támogató irányelv jöhet létre. 2013. július 24-én az Európai Bizottság közzétette honlapján a módosított belső piaci


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Fogalomtár

12min
pages 58-66

5.4. A mobiltelefonon keresztüli fizetéshez kapcsolódó fejlesztések

3min
pages 56-57

5.3. A fizetésre használható virtuális eszközök szabályozatlanságából fakadó kockázatok

5min
pages 54-55

5.2. A forint bevezetése a folyamatosan kapcsolt elszámolási és kiegyenlítési modellbe

5min
pages 52-53

4.6. A fizetési rendszerekhez történő csatlakozás módjában bekövetkező változások hatásai

2min
page 49

5.1. A kis értékű fizetések elszámolását érintő fejlesztések

5min
pages 50-51

4.4. Az értékpapír-elszámolási és -kiegyenlítési rendszerben tapasztalható nemteljesítések

2min
page 46

4.5. A bankrendszer piaciszerkezet-változásának hatása a fizetési rendszerekre

5min
pages 47-48

4.1. A napközbeni elszámolás hatása a rendszerek likviditására

5min
pages 42-43

4. A fizetési, valamint értékpapír-elszámolási és -kiegyenlítési rendszerek likviditására ható tényezők

1min
page 41

4.3. A kéthetes MNB-kötvény átalakításának lehetséges hatásai a fizetési rendszerek likviditására

2min
page 45

2.5. A KELER Csoport szervezeti és szerkezeti átalakítása

3min
pages 30-31

2.1. A fizetési módok és eszközök fejlődése

11min
pages 15-18

3.2. A kis értékű fizetéseket elszámoló rendszer árazásának átalakítási lehetőségei

1min
page 40

2.6. Nemzeti tulajdonba került a fizetési és elszámolási infrastruktúra utolsó jelentős szereplője is

3min
page 32

2.4. A magyar pénzforgalmat és pénzügyi infrastruktúrát érintő hazai és nemzetközi szabályozási fejlemények

5min
pages 28-29
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Fizetési rendszer jelentés 2014 by MNB | Magyar Nemzeti Bank | The Central Bank of Hungary - Issuu