Globális készpénz-alternatívák és hatásuk a monetáris politikai implementációra

Horváth Balázs István – Horváth Gábor

A tanulmányban azt mutatjuk be, milyen következményei vannak, ha egy ország nemzeti és nemzetközi fizetéseinél használt elszámolási eszköze nem hazai kibocsátásúvá válik. Ehhez röviden segítségül hívjuk a jegybankok létrejöttének történeti körülményeit, amiből többé-kevésbé letisztultan látszanak azok a szempontok, amelyek meghatározóak egy gazdaság monetáris értelemben vett szuverenitásának és stabilitásának megteremtésénél. Bemutatunk néhány példát arra nézve, amikor egyegy ország saját konvencionális valutája fokozatosan eljelentéktelenedett, átvette annak helyét egy meghatározóbb külföldi deviza (dollarizáció).3 Ezt követően felvázoljuk a BigTechként emlegetett – mai társadalmi és gazdasági viszonyainkba érzékenyen beleérő – cégek lehetséges globális pénzalternatíváinak felvehető formáit és ezek jelentőségét a jelenlegi pénzügyi rendszer átalakulását illetően. A BigTech cégek már ismert platformjaira, digitális ökoszisztémáira építhető elszámolási rendszerek elterjedési lehetőségeiből, valamint egyes országok klasszikus dollarizációs tapasztalataiból kiindulva körülírunk egy újszerű fogalmat, a digitális dollarizációt. Ennek egyik fontos következménye lehet, hogy az egyes nemzetállamok monetáris politikai szuverenitása sérül, mivel a domináns pénz szerepét egyre inkább egy vagy több globális digitális alternatíva (pl. Libra) veszi át. A tanulmány fő hipotézise, hogy a megjelenő globális pénzalternatívákra egy potenciális válasz a digitális jegybankpénz létrehozása és elfogadtatása a társadalom minél szélesebb rétegeivel, tranzakciószámot és volument tekintve egyaránt.

3 Elsősorban nem a tudatosan választott, valutaövezethez történő csatlakozásról beszélünk a fogalom használatakor.

kapcsolódik a történelemben. Egy jellemző félreértés a jegybankolás kezdetével kapcsolatban, hogy az a svéd vagy angol jegybankokkal kezdődött. Bindseil (2020) megmutatja, hogy a konvencionális kamatpolitikától ugyan eltérő, de közcélú jegybanki funkciókat már a 16. században elláttak intézmények Velencében, Amszterdamban és Hamburgban. Potter (1650) definíciói alapján a jegybankok egyik legfontosabb funkciója, hogy a legmagasabb minőségű pénzügyi kötelezettséget legyenek képesek kibocsátani, amelyet széles körben használnak elszámolásra az adott birodalom gazdasági szereplői.4 Sok esetben ezt törvénnyel is megerősítették, ahogy ezt Knapp (1905) is kifejtette a pénz állami elméletéről szóló írásában. Knapp kiinduló állítása, hogy a pénz az állam által jött létre, ezért a lényege és valós elmélete nem a gazdaság, hanem a jog körébe tartozik (Bánfi, 2015). Ezzel összhangban áll, hogy a pénz születése nem a barterből indult, hanem sokkal inkább egyidejű lehet az első államformák, birodalmak, civilizációk szervezéséhez szükséges központi hatalmak megszilárdulásával (lásd Hart, 2005, Graeber, 2011).

Az ún. belső pénzek megjelenésével a végső elszámolási eszköz, a külső pénz jelentősége is megnövekedett. Amikor a tranzakciókban az érintett felek egymás tartozásait pénzként kezdik el használni, akkor beszélhetünk belső pénzről. Ezt természetes folyamatként is láthatjuk a pénz fejlődése során (Kiyotaki–Moore, 2002), amit a reálgazdasági tranzakciók számának növekedésével járó likviditási igény hívott életre, és a középkor végén elterjedőben lévő kettős könyvelésű mérlegtechnika egyre inkább lehetővé tett. A belső pénzek stabilitása azonban a külső pénztől

4 Idézi Bindseil (2020) a jegybankolás rehabilitációjáról szóló könyvében.

nagyban függ, ahogy azt a mai pénzügyi rendszer is mutatja (Huber, 2017). A bankbetétek – amiket jelenleg pénzként használunk, és egyre nagyobb mértékben dominálják a monetáris aggregátumokat – a bankok tartozásai, belső pénznek tekinthetőek (1. táblázat). A bankok közötti elszámolások azonban jegybankpénzben történnek: korábban giro-betétek és készpénz, ma leginkább jegybanki számlapénz, likviditás formájában. Ennek stabilizáló hatását5 a pénzügyi és monetáris folyamatokra nézve már igen korán, 1401-ben Barcelonában, 1407-ben Genovában, 1580-ban Nápolyban vagy a 16. századi Velencében felismerték, például amikor a Banco di Rialtót alapították a maihoz hasonlatos jegybanki mandátumokkal (Roberds–Velde, 2014).

5 A belső pénzek – privát tartozások – a kibocsátó intézmények eszközoldalának minőségének függvényében tekinthetőek stabilnak önmagukban. A hitelezés túlzott felfutásával azonban a bankok mérlegei prociklikusan épülnek fel, a hitel és a – belső – pénzállomány növekedési dinamikája meghaladja a reálgazdaságét (boom időszakok). Ezeket jellemzően – akár drasztikus mértékű – visszaesés követi, amikor a hitelezés befagy, és a bankrendszer számtalan csőddel szembesülve likviditási és szolvenciazavarokkal küzd (bust időszak). Azonban elengedhetetlen a pénzügyi rendszer működéséhez, a pénzforgalom biztosításához egy közmegegyezés szerint bizalmat élvező, végső elszámolási eszköz jelenléte. A szabad bankolás időszakában a 19. század Amerikájában és Nagy-Britanniában számtalan bankpánikot követően – Ricardo közreműködésével – megszületett először az 1844-es Peel törvény, majd rá fél évszázadra az USA-ban is – ugyan magánintézmények, de – megalapították a Federal Reserve-t, amely egy időre stabilabbá tette a pénzt.

1. táblázat: A belső és külső pénz eltérő jellemzői

Privát szereplőhöz kapcsolódik Uralkodó, állam vagy jegybank legitimálja Pénzügyi kötelezettség, tartozás Nemesfémtartalma vagy törvényi kötelme van

Fedezete csupán részleges tartalékolású

Magas minőségű, végső elszámolási eszköz Hitelezésen keresztül teremthető Szuverén módon jöhet létre Forrás: EKB (2015) alapján a szerzők saját szerkesztése.

mandátummal, ami a szuveréntől eredeztethető. A jegybankok az elmúlt néhány száz évben jellemzően hatékonyabbá és biztonságosabbá tettek egy-egy területet pénzügyi tekintetben, elsősorban a privát belső hitelpénzek okozta instabilitást és kiszámíthatatlanságot csökkentve. Eleinte számlavezetésen keresztül, ún. giro betétekkel segítették az elszámolásokat, később anonim, bárki számára hozzáférhető bankók kibocsátásával segítették a gazdaság szereplőit. Hatékony és megbízható elszámolási rendszerek nélkül minden egyéb piac vagy intézmény felépülése is feltehetően nehézkesebb lett volna. Ezen felül a terület uralkodóját vagy az államot is segítették céljai elérésében, akár direktben pénzteremtésen keresztül,6 akár kamat- és árfolyampolitikájukon keresztül. A jegybankok mandátumainak kijelölése – annak közcélúsága – törvényben rögzül, privilégiumaikkal egyetemben. A kétszintű bankrendszerekben a központi bank a szuverenitás monetáris lába.

6 Pl. a Bank of England háborús időkre fenntartott Ways&Means overdraft eszköze, amit legutóbb 2020 áprilisában vetettek be, segítve a brit kincstár likviditását (OMFIF 2020). A kincstár átmeneti jelleggel ugyan, de hozzáférést kapott a jegybanki folyószámla-hiteleszközhöz, annak érdekében, hogy a hirtelen fellépő likviditásigény ne vezessen piaci zavarokhoz (Bank of England, 2020). A 2008-as krízis idején ez az elérhető összeg közel 20 milliárd font sterlingre is rúgott, míg jelenleg 0,4 milliárd alatti a megnyitott overdraft keret.

Monetáris függetlenség és társadalmi stabilitás

egymásnak. A britektől függetlenedni kívánó amerikai Kontinentális Kongresszus 1775-ben egy Continental nevű papírpénz nyomtatása mellett határozta el magát, ami a brit érmék mellett kezdett forgalomba jönni az egyes államok ratifikációját követően. A Függetlenségi Nyilatkozat kikiáltása után a Kongresszus kötelezővé tette annak elfogadását, Washington pedig börtönbe vethetett embereket, akik megtagadták azt. Ekkor a papírpénz még csak mintegy 5 százalékos diszkonttal forgott a nemesfém érmékkel szemben. Azonban a britek szinte azonnal a Continental hamisításába, annak nyomtatásába és elértéktelenítésébe kezdtek, hogy a függetlenedési folyamat monetáris lábát aláaknázzák, és 5-6 év alatt a Continental valóban névértékének csupán ezredét érte (Zarlenga, 2003). Azonban addigra a Kontinentális Hadsereg – francia segítséggel – megvívta döntő ütközetét Yorktownban, majd a függetlenné váló Egyesült Államok visszatért a nemesfémalapú pénzrendszerre, hogy helyreállítsa az addigra megtépázott gazdasági bizalmat.

kai szándéknak. Az assignatát a francia forradalom évében kezdték el nyomtatni, fedezete az egyháztól elkobzott földek voltak a Nemzetgyűlés elképzelése szerint. Az első két évben még vásárlóereje 80 százalékát képes volt tartani, azonban – adóbevételek nélkül – az elharapódzó forradalom képviselői egyre több európai országgal kerültek háborús konfliktusba, és assignatanyomtatásba kezdtek. Tempójuk azonban meg sem közelítette a Londonban 400 fővel operáló assignatahamisítókét, akik végül kétszer annyi hamis assignatával árasztották el a kontinenst, mint a hivatalosan forgalomban

lévő mennyiség. Napóleon egyeduralmának érkezésével létrejött a Banque de France, amely aranystandard rendszerrel stabilizálta a franc-t. A kínai fabi papírpénz 1935-ben került bevezetésre a nemrég alakult Kínai Köztársaságban. Japán mandzsúriai agresszióját követő teljes megszállás azonban felemésztette a fabiba vetett bizalmat, annak háborús költségvetést finanszírozó túlzó nyomtatása hiperinflációhoz, és végső soron pedig a taiwani kiűzetéshez és a Kínai Népköztársasághoz vezetett (Ku, 2014).

Már az 1800-as évek előtt létrejött jegybankok is folytattak bizonyos jellegű monetáris politikát. Elsősorban a magas minőségű külső pénz mint végső elszámolási eszköz társadalmi használatra történő megteremtése és stabilitásának megőrzése volt a mandátumuk, ami jellemzően az alapító chartáikban is megtalálható. Másodkörben ennek a pénznek, ha szükséges volt, nemesfém konvertibilitást biztosítottak, annak árfolyamát pedig egyértelműen meghatározták és stabilan tartották. Harmadrészt a mérlegük nagyságán keresztül kellően rugalmasan alkalmazkodtak az aktuális gazdasági körülményekhez, éven belüli szezonalitást vagy fizetési mérleg fluktuációkat kezelve. Negyedikként pedig megmutatható, hogy diszkrecionálisan expanzív vagy restriktív monetáris impulzusokat adtak a gazdaságnak vagy a pénzügyi rendszernek, leginkább az első két funkció biztosítása érdekében. Azonban a mai konvencionálisnak tekinthető kamatpolitikát ezek az intézmények nem gyakorolták, mivel legtöbbüknek az alaptörvényben rögzített kamatszinttel kellett működnie (Bindseil, 2020). A jegybankoknak korábban is univerzális kihívásokkal kellett küzdeniük az elmúlt századokban. Talán az egyik legfontosabb, adott szuverenitási egységen belülről érkező kihívás a jegybanki függetlenség gondolatához, valamint a nem demokratikus, technokrata működési módhoz kapcsolódik. A jegybanki függetlenség gondolata szintén a középkorba nyúlik vissza, és az állammal

mint „szponzorral/tulajdonossal” való ambivalens viszonyt fejezi ki. Ugyan az alapító okiratok mindenhol közcélú intézményként fektetik le a jegybankok alapjait, mégis állandóan visszatérő frontja a közpolitikai-filozófiai vitáknak, hogy meddig terjedhet az állam befolyása a jegybankokra.7 Az átláthatóság és elszámoltathatóság sem mindig adott a jegybankok esetében, így a demokratikus államformák alapértékeinek sem képesek feltétlenül megfelelni. A legerősebb kihívást azonban mégis az jelentette, amikor az általuk kibocsátott pénz fokozatosan elvesztette penetrációját és jelentőségét egy külföldi pénzzel szemben.

A monetáris szuverenitásra klasszikusan leginkább veszélyt jelentő jelenség a dollarizáció folyamata. A modern pénzrendszerek működésében az erősebb, több bizalmat élvező, széles körben elterjedt nemzetközi valuták kiszoríthatják a saját nemzeti valutákat, amit – a domináns amerikai dollárral kapcsolatos tapasztalatok nyomán – dollarizációnak nevez a szakirodalom. A dollarizáció során a nemzeti valuta szerepét egy általában gazdaságilag fejlettebb ország fizetőeszköze veszi át. A lokális pénznem szerepvesztésével a jegybank mozgástere is szűkül, elveszítheti a kontrollt a monetáris aggregátumok és a kamatszint felett is. Az adott ország elveszti ezzel monetáris értelemben vett szuverenitását: nem képes kamat- és árfolyampolitikájával befolyásolni a gazdasági szereplők döntéseit, de ezeken felül – talán legfontosabb szempontként – elveszíti a pénzteremtés képességét is.

7 John Law vagy Alexander Hamilton inkább a közérdek szem előtt tartása mellett tört lándzsát, míg Ricardo jellemzően a túlzott állami befolyásszerzés ellen kardoskodott a 19. században, ugyanakkor a privát banki készpénzteremtéssel szembehelyezkedett. Lásd ezzel kapcsolatban a Currency és Banking School vitáját pl. Laina és Goodhart között.

ben a huszadik század végén terjedt el. A dollarizáció folyamatának fő motivációit tekintve megkülönböztethető betétalapú és carry-trade alapú dollarizáció (Geng, Scutaru és Wiegand, 2018). A betétalapú dollarizáció során a lakosság a helyi valutában való bizalomvesztés hatására betéteit nagyrészt külföldi valutában tartja. A devizahelyettesítés ezen formája általában olyan országokban ért el nagy mértéket, ahol nagyfokú infláció vagy gazdasági instabilitás volt tapasztalható (Vígh-Mikle, Zsámboki, 1999). A lokális valuta ilyen helyzetben nem tudja betölteni a vagyoneszköz funkcióját, így nem alkalmas megtakarítási eszköznek, ennek következtében pedig a lakosság egy külföldi fizetőeszközben kezdi el képezni a megtakarításait, emellett a tranzakciók is fokozatosan átterelődnek arra a fizetőeszközre. Drasztikus esetben a helyi valuta elvesztheti elszámolási funkcióját is, az értéke annyira instabillá válhat, hogy a preferált fizetőeszközzé is a külföldi valuta válik, így a tranzakciók többségét is abban bonyolítják már le. Dollarizáció megtörténhet formálisan is, amennyiben az ország – akár egy már végbement informális dollarizációt követően – hivatalos fizetőeszközeként vezeti be egy másik állam valutáját. A carry-trade alapú dollarizáció során viszont a háztartási és a vállalati szektor elsősorban a külföldi valuta hazainál alacsonyabb kamatszintjének hatására devizában kezd eladósodni, ami a nyitott devizapozíció létrejötte miatt pénzügyi stabilitási kockázatot jelent (Geng, Scutaru és Wiegand, 2018). Fontos különbség, hogy míg a betétalapú dollarizációhoz általában a nemzeti fizetőeszközben való súlyos bizalomvesztés szükséges, a devizahitelezés elterjedése ennél kevésbé drasztikus gazdasági helyzetekben is előfordulhat a megfelelő prudenciális intézkedések hiányában. A dollarizáció mindkét formájáról elmondható, hogy a helyi fizetőeszköz szerepvesztésével a nemzeti monetáris politika transzmissziója is gyengül.

dollarizáció esetében. Hiperinflációs környezetben a valutaárfolyam folyamatos gyengülése mellett a nagymértékű vagy akár

teljes dollarizáció az elértéktelenedő hazai valuta szerepének csökkentésével támogathatja az infláció mérséklődését, és ezzel stabilizáló hatást fejthet ki. Hosszú távon a legjelentősebb gazdasági előnye a tranzakciós költségek csökkenése lehet (Alesina-Barro, 2001), amennyiben a kereskedelmi partnerek is az adott pénznemet használják az elszámolások lebonyolítására. További előny lehet a finanszírozási költségek csökkenése (Cohen, 2000) a fejlettebb ország alacsonyabb finanszírozási kamatainak átgyűrűző hatásán, valamint a kockázati prémium mérséklésén keresztül.

mond monetáris politikai szuverenitásáról. Az önálló monetáris politika hiánya, azaz a kamat- és árfolyampolitika elvesztése jelentősen csökkenti egy ország gazdasági sokkokra való válaszadási képességét. A jegybanki szerepkör csökkenése felerősíti a pénzügyi szektor sérülékenységét (Mecagni és társai, 2015), amely reálgazdasági következményekkel is járhat. A dollarizáció egy szignifikáns következménye, hogy a folyamat visszafordítása rendkívül nehéz, a közgazdászok sokáig szinte lehetetlennek gondolták a de-dollarizációt, azaz a monetáris értelemben vett függetlenség visszanyerését (Jameson, 2003). A következményeket és a lehetséges hatásokat mérlegelve több ország is a formális dollarizáció mellett döntött, azonban több esetben is jelentős mértékű dollarizáció tud végbe menni állami szándék nélkül, vagy annak ellenére. Vannak precedensek a de-dollarizációra is, a sikeres stratégiák legfőbb elemei általában a makrogazdasági stabilizáció mellett a nemzeti valutában való megtakarítás ösztönzése és az abban való bizalom helyreállítása, valamint prudenciális lépések, amelyekkel csökkenthető a külföldi devizában történő hitelezés (Mecagni és társai, 2015). Sikeres de-dollarizációt tudott végrehajtani például Lengyelország és Izrael8 a fenti metódusok használásával.

8 Izraelben az 1980-as évek elején zajlott a dollarizáció folyamata, ott is a magas infláció és a helyi valutában való bizalomvesztés párosa miatt.

val. Az 1980-as években a tervgazdaság piacorientált reformjai magas inflációval jártak, ami a pénzügyi korlátozások enyhülésével párhuzamosan érdemi dollarizációhoz vezetett (Sahay és Vegh, 1995). A korai reformerek közé tartozó Lengyelországban az 1980-as évek végén mind az infláció, mind a dollarizáció mértéke meghaladta a legtöbb tranzíciós gazdaságban jelentkező szintet. A nagyfokú bizonytalanság miatt az évtized végére a lengyel lakosság bankbetéteinek megközelítőleg csak 20 százalékát tartotta złotyban, a betétek nagy része pedig dollárban volt denominálva (Mecagni és társai, 2015). Lengyelország ugyanakkor gyors makrogazdasági konszolidációval, és az árfolyam stabilizálásával helyre tudta állítani a bizalmat a nemzeti valutában, így éveken belül drasztikus mértékben vissza tudta szorítani a dollárbetétek állományát. A de-dollarizációs stratégia részét képezte a kedvező kamatozású złoty kötvények kibocsátása is, amely növelte a pénznem vonzerejét megtakarítási eszközként. A pénzügyi liberalizáció folytatódása, valamint a fejlett országok valutájához képest jelentős kamatkülönbözet később – hazánkhoz hasonlóan – Lengyelországban is a devizahitelezés felfutásához vezetett, amely a dollarizáció carry-trade alapú formája. A devizahitelezés nagymértékű elterjedése egy nemzetgazdaság egészében minden érintett szereplő számára kockázatot jelent (Kolozsi, Banai és Vonnák, 2015). Lengyelországban jelenleg is több tízezer per zajlik a bíróságokon a frankhitelekről az adósok és a bankok között.

döntött. Például Ecuador esetében a lakosság a felerősödő inflációs folyamatok és az ecuadori sucre folyamatos gyengülése miatt az 1990-es évek végén elkezdte dollárban képezni a megtakarításait (White, 2014). Az ecuadori elnök 2000-ben az amerikai dollár egyedüli hivatalos fizetőeszközként való bevezetését jelentette be

a hiperinfláció megfékezése érdekében (Anderson, 2016). A döntés egyfajta végső megoldás volt, amelyre az IMF szakértői szerint sem állt készen az ecuadori gazdaság, azonban rövid távon mégis érdemi stabilizáló hatást fejtett ki (Fischer, 2000). A dollarizáció rövid távú infláció mérséklő hatása mellett azonban az azóta eltelt két évtized során több alkalommal is nehézséget okozott a monetáris politikai függetlenség hiánya Ecuador számára. Bár a dollár bevezetésének eddigi hatásait a közgazdászok többsége pozitívan ítéli meg, és a dollarizációra az ecuadori gazdaság megmentőjeként emlékeznek vissza (WSJ, 2018), a hosszú távú mérleg korántsem ilyen egyértelmű. A nagymértékű olajexportőr ország számára a dollár árfolyamának független elmozdulásai több esetben is nehézkessé tették a gazdaság alkalmazkodását (WSJ, 2015). Ameddig a külső sokkokra való ráutaltság jelensége a jövőben szinte bizonyosan fennmarad Ecuador számára, az már kétséges lehet, hogy az okok, amelyek szükségessé tették a dollarizációt, vajon örökké jellemzők lesznek-e az országra.

1. ábra: Európai példák a dollarizációra

Liechtensteinben 1920 óta a svájci frank a hivatalos fizetőeszköz, azt megelőzően az osztrák-magyar koronát használta a hercegség

Andorra és a Monacói Hercegség az EU-val kötött monetáris egyezménykeretében használhatja az eurót Az olasz fizetőeszközhöz kötött San Marinó-i lírát 2002-ben váltotta fel az euro, amelyet az állam az EU-val kötött monetáris egyezmény keretében használhat

Sem Montenegró, sem Koszovó nem az Eurozóna tagja, függetlenedésük után egyoldalúan vezették be az eurót mint a napjainkig érvényes fizetőeszközt

Az albán nemzetállam függetlenségének kikiáltását követően az albán lek 1926-os bevezetéséig nem rendelkezett önálló valutával A 19. században bevezetett ciprusi font sok évtizeden át stabilan egy font sterlingre volt átválható

Forrás: A szerzők saját szerkesztése Schuler (2005) gyűjtése nyomán.

Újszerű kihívással néznek szembe a nemzeti valuták a 21. században, amit legegyszerűbben digitális dollarizáció néven említhetünk. Az egyre globalizálódó és információtechnológiai forradalmon átesett fejlett világ lakossága egyre kevésbé érzékeli a nemzeti kontúrokat, amiben úttörő szerepe van a BigTech néven összefoglalható, felhasználói bázisukat és gazdasági erejüket tekintve országok méretével vetélkedő nagyvállalatoknak.9 Ezek a cégek olyan széles felhasználói bázissal, technológiai megoldásokkal és saját ökoszisztémákkal bírnak, amely alkalmassá teszi őket elszámolási eszköz fejlesztésére is. A lehetséges következmények között van a nemzetközi fizetések további fragmentációja, azonban egy monopol helyzetbe kerülő globális privátpénz kiszoríthatja a meglévő nemzeti valutákat is (ún. digitális dollarizáció). A technológiai cégek térnyerése a modern élet szinte minden területére kihatással van, átformálva ezzel a gazdaság szerkezetét és értékláncok sokaságát. Az elmúlt két évtizedben az online fizetési formák elterjedésével jelentősen átformálódott, hogyan fizetnek magánszemélyek és vállalatok a termékekért és szolgáltatásokért. A közelmúltban az okostelefonok és a mobilinternet elterjedésével az e-kereskedelem mellett a hagyományos fizetési szituációkra is egyre többféle elektronikus fizetési alternatíva áll rendelkezésre (EKB, 2019). Az új fizetési technológiákat sok esetben a pénzügyi szektor inkumbens szereplői hozták létre, azonban sok esetben technológiai hátterű, innovatív vállalatok törtek be segítségükkel a pénzügyi szegmensbe (EKB, 2019). Az elektronikus fizetési formák használatának további emelkedését vetíti elő, hogy az új fizetési metódusok elsősorban a technológiára fogékonyabb, fiatalabb generációk körében terjednek. Az elektronikus fizetési

9 Jellemzően ilyennek tekinthetjük a Facebookot, az Amazont, az Apple-t és a Google-t.

formák elterjedésével a készpénz világszerte egyre veszít a szerepéből. Az elektronikus fizetési forradalom leginkább Kínában változtatta meg a tranzakciók formáját, ahol az odáig szinte minden tranzakció során készpénzt használó társadalom 10 év alatt lecsökkentette a készpénzes fizetések részarányát 50 százalék alá.

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 2. ábra: A készpénz használatának részaránya az összes tranzakción belül

India Brazília Kína USA Svédország 2010 2020 (becslés) 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Forrás: McKinsey (2020) alapján a szerzők saját szerkesztése.

Az elektronikus fizetési formák és digitális valuták elterjedésével monetáris politikai értelemben vett szuverenitási kihívást jelenthet az úgynevezett digitális dollarizáció jelensége. Digitális dollarizációról akkor beszélhetünk, ha egy ország valutájának szerepét részben, vagy teljesen egy digitális platform fizetőeszköze veszi át (Brunnermeier és társai, 2019). A jelenség több tekintetben is hasonló a klasszikus dollarizációhoz, azonban előfeltételeit és következményeit tekintve is rengeteg az eltérés. A korábban megjelent, a klasszikus nemzetállami fizetőeszközöket elszámolási egységként használó elektronikus fizetési módok mellett a Bitcoin 2009-es megjelenésével olyan, nem jegybank által

kibocsátott pénzformák jelentek meg, amelyek elektronikus úton, és közvetlen peer-to-peer tranzakciókra használhatóak (BIS, 2017). A kriptodevizák elterjedésével a tech-hívők körében egyre elfogadottabb, bár feltehetően téves vélekedéssé vált, hogy a Bitcoin vagy más kriptodeviza képes lehet akár átvenni a hagyományos valuták szerepét, és készpénzhelyettesítő eszközzé válni (Berentsen és Schär, 2018).

igen korlátozott mértékben veszélyeztethetik. Bár napjainkban több ezer kriptodevizával kereskednek, ezek piaci értékének több mint kétharmadát a Bitcoin teszi ki (Assenmacher, 2020). A Bitcoin a 2008-as válság után, részben a hagyományos pénzügyi szereplőkben megrendült bizalom eredményeként terjedt el, mivel képes volt egy központi szereplő nélküli, hagyományos bankrendszertől független fizetési megoldást létrehozni (MNB, 2018). A Bitcoin azonban, jelentős piaci kapitalizációjának ellenére sem vált valódi kihívójává a nemzeti valutáknak. A Bitcoin tranzakciók száma egyrészről visszafogottnak mondható ahhoz képest, hogy kezdeti funkcióját tekintve fizetőeszköznek készült, másrészt a tranzakciók száma 2017 decemberében érte el a csúcsát (Assenmacher, 2020), azóta pedig nem mutat érdemi emelkedő trendet. A Bitcoin mint fizetőeszköz alacsony hatékonyságának fő oka az árfolyamának jelentős volatilitásában keresendő. A legismertebb kriptopénz árfolyama 2017 óta 1 000 és csaknem 60 000 dollár között mozgott, ekkora ingadozások mellett a pénzfunkciók betöltésére kevéssé volt alkalmas, szerepét tekintve inkább spekulatív technológiai befektetési eszközzé vált.

Bizonyos speciális tulajdonságokkal rendelkező kriptodevizák azonban alkalmasak lehetnek arra, hogy veszélyt jelentsenek a monetáris szuverenitásra. Évekkel a Bitcoint követően, a kriptodevizák egy új altípusát, az úgynevezett stablecoinokat azzal a céllal hozták létre, hogy a pénzfunkciók betöltésére alkalmasabb,

stabil árfolyamú kriptodevizákat alkossanak. A stablecoinok olyan nemzeti fizetőeszközöktől független digitális pénzek, amelyek valamilyen stabilizációs mechanizmussal törekszenek minimalizálni az értékük fluktuációját a klasszikus valutákhoz képest (EKB, 2020). A legnépszerűbb típusa a tokenizált alap, amelynek lényege, hogy a coinok értékét egy mögötte álló alap fedezete adja. Ilyen működési elvű a legnagyobb piaci kapitalizációjú stablecoin, a Tether is. A Tether egy, a dollár árfolyamához igazodó kriptovaluta, az árfolyama az elmúlt időszakban 0,99 és 1,01 dollár között mozgott. A stablecoinok pénzhelyettesítésre való nagyobb fokú alkalmasságát alátámasztja, hogy a kereskedési volumenük a kisebb piaci kapitalizáció ellenére megközelíti a többi kriptodevizáét (EKB, 2020). Ugyanakkor a jelenlegi kereskedési adatok alapján leginkább más kriptodevizákkal szemben nagy a forgalmuk, amely arra utal, hogy a volatilis kriptodevizák kereskedéséből szerzett jövedelmek biztonságos, a kriptouniverzum elhagyása nélküli tárolása a jelenlegi fő funkciójuk (EKB, 2020). Ez a fajta felhasználás is tekinthető azonban a felhalmozási eszköz funkció részleges átvételének, még akkor is, ha egyelőre alacsony nagyságrendről van szó.

2019-es bejelentésére. A Libra tulajdonságai sok szempontból modellt jelentenek egy olyan digitális pénzre, amely akár versenyre is kelhet a nemzeti valutákkal. A tervek szerint egy olyan kriptopénz kerül megalkotásra, amelynek az árfolyama egy több nemzeti valutából álló kosáréhoz fog igazodni (LibraAssociation, 2020). Az eredetileg 2019-ben megjelent Libra White Paper erős szabályozói kritikákat váltott ki, emellett pedig felerősítette a digitális jegybankpénz fejlesztésére irányuló törekvéseket (Auer, Cornelli és Frost, 2020). A heves szabályozói reakciókra megjelent a Libra White Paper második verziója, amelyben az egyik fő változtatás,

hogy a projektet már egy „fizetési rendszer”-ként aposztrofálja, amely a Libracoin mellett teret ad nemzeti valutákat reprezentáló stablecoinok használatára is (LibraAssociation, 2020).

tompítására szolgált. A nemzeti valuták értékéhez igazodó stablecoinok megjelenése a projektben ugyanis csökkentheti annak veszélyét, hogy a Libra elsődleges elszámolási egységgé váljon. Ugyanakkor a tervezett Libracoin továbbra is olyan jellegzetességekkel bír, amelyek miatt okkal tekinthetnek az államok rá monetáris politikai kihívásként. A Facebook segítségével a Libra egy óriási felhasználóbázissal bíró digitális ökoszisztémában jelenhet meg, melynek segítségével gyorsan juthat el a lakosság széles köréhez. Bár a projekt jelenlegi állása a második White Paper megjelenésével kétségtelenül kevésbé tekinthető szuverenitás szempontból veszélyesnek az eredeti tervekhez képest, rámutatott arra, hogy mekkora potenciális fenyegetést jelenthet a nemzeti valutákra egy nagyméretű technológiai cég által fejlesztett pénz. A technológiai cégek között kitüntetett figyelmet érdemelnek a saját ökoszisztémájukat létrehozó vállalatok. 2020-ra a 7 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalat közül 6 is rendelkezik saját digitális ökoszisztémával, amelyek a fő bevételi forrásukat jelentik (McKinsey, 2020). Az ilyen techóriások platformjai két irányban is terjeszkednek. Horizontálisan a felhasználói bázisuk növekszik egyre szélesebb kört elérve, míg vertikálisan egyre több fogyasztói igényt próbálnak kielégíteni a szolgáltatásaik bővülésével, ezzel növelve a felhasználók integráltságát a hálózatba. A Facebook esetében például az általa eddig kiépített ökoszisztéma több belső rendszerére építve már most is adásvételi tranzakciók színhelye, vagy termékek közvetítési felülete tud lenni, elég, ha a Facebook Marketplace-re vagy más, a közösségi oldalon elérhető hirdetési felületekre gondolunk. A szociális platform meglévő óriási felhasználóbázisa, és a felület peer-to-peer jellege

mellett a Libra projekt megvalósulása után okkal feltételezhető, hogy az ökoszisztémában a tranzakciók száma jelentős mértékű lehet. Bár a Libra hivatalos fő missziójának a pénzügyi szolgáltatások eljuttatását tekinti azok számára, akik a jelenlegi pénzügyi szolgáltatásokhoz nem tudnak hozzáférni (Disparte, 2020, Central Banking), a fentiek alapján feltételezhető, hogy egy ilyen jellegzetességekkel bíró digitális pénz a nemzeti pénzek riválisává is válhat. A Libra pedig bizonyos szempontból csak a kezdet lehet, a hasonlóan nagyméretű ökoszisztémákkal rendelkező vállalatok számára szintén adott a lehetőség saját pénz fejlesztésére.

inkumbens pénzügyi vállalatok számára. A fő profilját tekintve elektronikus kereskedelemmel foglalkozó vállalat az utóbbi évtizedben igen sokrétű pénzügyi szolgáltatáspalettát épített ki, különböző pénzügyi és technológiai partnerekkel együttműködve hitelezéssel és biztosításokkal is foglalkozik. Emellett a felhasználóknak digitális pénztárca használatára és készpénzbefizetésre is van lehetőségük, amelyek egyenlegét az Amazon ökoszisztémájában fel tudnak használni. A meglévő nagy felhasználóbázissal bíró platform mellett kiépülő pénzügyi szolgáltatásokat követően egy ilyen vállalatot már csak egy lépés választhatja el a saját digitális valuta kialakításától.

Emellett pedig a már meglévő széles körben elterjedt digitális platformra épülve könnyen be tudja tölteni az elszámolási egység funkciót is. Amennyiben a tranzakciók kritikus mértéket érnek el, onnantól nem lesz sokáig kérdés az értékmérő funkcióra való alkalmasság, és az adott digitális valuta függetlenedése vagy (f) elszabadulása sem.

A digitális platformokat még egy tulajdonság teheti alkalmassá pénzügyi funkciók ellátására, ez pedig a számukra elérhető, feldolgozható adatok mennyisége. Egy interaktivitásra épülő

ökoszisztéma, amelyen a felhasználók többféle tevékenységet is végeznek, fizetési funkcióval kiegészülve ideális lehet fogyasztói preferenciák feltérképezésére (Brunnermeier és társai, 2019). Egy ökoszisztéma saját pénzének bevezetésével akár tovább emelheti is a platformon végrehajtott műveletek számát, amely további adatmennyiséget generál a vállalat számára, aminek a segítségével még jobban ki tudja szolgálni a felhasználói igényeket. A növekvő adatmennyiség és a segítségével emelt ügyfélélmény-párosítás egymást erősítő hatása gyorsan öngerjesztő folyamattá tud alakulni.

Egy digitális ökoszisztéma szuveréntől független pénzének jelentős elterjedése egy országban, az úgynevezett digitális dollarizáció, az adott fizetőeszköz nemzetköziesedésével kezdődhet el. Historikusan kétféle módon terjedtek el nemzetközileg pénzek, azáltal, hogy nemzetközi megtakarítási eszközzé váltak, vagy pedig azáltal, hogy nemzetközileg elfogadott fizetési eszköz funkciót tudtak betölteni (Brunnermeier és társai, 2019). Egy digitális ökoszisztéma valutája kezdetben a tranzakciókban betöltött szerepével terjedhet el, azonban kellő árfolyamstabilitással párosulva a nemzetközi értékmegőrző funkció betöltésére is alkalmas lehet. Míg a klasszikus dollarizáció, főleg annak betétalapú változata általában olyan államokat veszélyeztet leginkább, ahol a helyi valuta nem tudja megfelelően betölteni a felhalmozási eszköz funkcióját, a digitális dollarizáció jelenségét tekintve azonban újszerű lehet, hogy fejlett, stabil megtakarítási eszköz funkciójú valutával rendelkező országokban is könnyen megjelenhet.10 A digitális valuta

10 Míg korábban a klasszikus dollarizációs példáknál jellemzően jelen volt egy általános fejlettségbeli különbség a deviza-donor és deviza-host ország között, a technológiai forradalomban született BigTech alternatívák akár fejlett országok digitális dollarizációjához is vezethetnek. Ennek egyik mozgatórugója a pénzügyi diverzifikációból származó előny is lehet, másrészt a meglévő intézményrendszerre könnyen építő infotechnológiai fejlesztések (pl.

Internet of Things). Ugyanakkor pl. a kenyai m-pesa mobilfizetési rendszer példájából kiindulva, az olcsó okostelefonok segítségével egy alacsonyabb fejlettségű ország akár több lépcsőt átugorva is elkezdhet használni egy globális digitális valutát.

a fejlett, stabil valutájú országokban a platformokon való tranzakciók bővülésén keresztül terjedhet el (Brunnermeier és társai, 2019).

van a monetáris politikára. Amennyiben egy elterjedt digitális valuta a megtakarítási eszköz funkciót tekintve dominánssá válik, az jelentősen átalakítja a bankrendszer mérlegét, a lakossági betétek csökkentésén keresztül. A lakossági betétek csökkenése egyrészt növelheti a bankok finanszírozási költségeit, így növelheti a hitelkamatokat is (Assenmacher, 2020), másrészt a betétekre fizetett kamatok kontrollját a monetáris hatóság kevésbé tudja majd megvalósítani. Egy határokon átívelő digitális pénz pénzügyi stabilitási kockázatot is hordozhat. A digitális fizetőeszközben megrendülhet a bizalom, amely a hagyományos bankrohamokhoz hasonló visszaváltási hullámot is elindíthat (Assenmacher, 2020). Különösképpen egy külföldi valuta vagy valuták által fedezett digitális pénz elterjedése esetén a nemzeti jegybank egyre inkább elveszítheti a kontrollt a monetáris aggregátumok felett, valamint egyre kevésbé tud hatni a gazdasági szereplők által érzékelt kamatszintekre.

A monetáris politikai transzmisszió több csatornájára is kihathatnak a fenti változások, ahogy a klasszikus dollarizáció esetében is. Egy nemzetállam három legfontosabb monetáris képességétől fosztható meg így: pénzteremtés és seigniorage bevételek, önálló árfolyampolitika, valamint önálló kamatpolitika. Ha minden újabban teremtett, marginális saját valutalikviditást techdevizára dollarizálnak a hazai gazdasági szereplők, akkor annak az árfolyamra nézve drasztikus devalvációs, az árstabilitásra nézve pedig inflatórikus hatása lehet. A mostanra már talán konvencionális gyakorlatnak is tekinthető eszközvásárlások (QE) saját valutában denominálva így nem képesek elérni hozamleszorító hatásukat sem. A kamatcsatorna banki hiteleken megjelenő hatása szintén csökken, hiszen a bankok marginális forrásköltsége nem saját devizában, hanem a techdevizában válik meghatározóvá.

A helyzet odáig is eszkalálódhat, hogy a nemzeti jegybankok már inkább nem teremtenek saját devizában likviditást, mert az több kárt okoz, mint amennyi hasznot vagy megmaradó kontrollt jelent.

lis techcégek pénzalternatíváival szemben. A klasszikus jegybankokat érintő belső, politikai természetű kritikák és kihívások a globális újpénzekkel kapcsolatban még relevánsabbnak tűnnek. A korábbi jegybanki függetlenség kérdéskör a globális cégekkel kapcsolatosan fordított irányban merülhet fel: a befolyásuk az egyes, digitálisan dollarizálódott államokra nézve túlzott mértékben megnőhet, mivel annak kamatkörnyezetére és monetáris aggregátumaira egyaránt kihatással bírnak. A demokratikus alapelvekhez kapcsolódó átláthatóság és elszámoltathatóság pedig voltaképpen fel sem vethető egy államok felett, informatikai felhőben lebegő cég(csoport) által kibocsátott pénzzel kapcsolatban. A nemzetállamok szuverenitásának, önállóságának monetáris oldalról történő biztosítása rendkívüli mértékben megnehezül, ha egészen el nem lehetetlenül. A jelenség ellen mind az egyes nemzetállamok alkotmányán keresztül,11 mind pedig egy potenciális alternatíva kiépítésével lehet védekezni.

11 A nemzetállamok törvényi úton jelenleg is alaptörvényeikben fektetik le az ország hivatalos elszámolási egységét (unit of account). Ez potenciálisan kiegészíthető explicit tiltással, tehát nem tekinthető alkotmányosnak pl. a Libra elterjedt használata. Alaptörvénybe foglalható egyébként egy köztes megoldás, ami tisztázza a nemzeti valuta elszámolási egység és értékmérő funkcióját, de ezzel együtt a szintetikus leképezhetőségét is globális techdevizában: így annyi techdeviza lehet használatban, amennyi forintlikviditás van a rendszerben – a kettő mennyisége pedig csak együtt nőhet.

ren keresztül. A készpénz egyre kisebb részét teszi ki a gazdaságban forgó monetáris aggregátumoknak, amelyeket ma a bankok által hitelezésen keresztül teremtett számlapénzek dominálnak. A jegybank – törvénybe iktatott mandátumainak megfelelően – úgy határozza meg a bankközi kamatkörnyezetet, hogy az előbbutóbb különböző csatornákon keresztül átgyűrűzzön a reálgazdasági szereplők által érzékelt kamatokba is. Amennyiben azonban a kereskedelmi bankok lemaradnak a digitalizációs versenyben akár megkerülhetővé is válhatnak (MNB, 2019). Ennek következtében a készpénz fokozatos marginalizálódása és a számlapénz alternatívájaként megjelenő BigTech pénzhelyettesítő-eszközök (továbbiakban techdevizák) széles körű elterjedése hierarchiaváltozáshoz vezethet (3. ábra és 4. ábra), ami a jegybank és az egész állam monetáris függetlenségét is veszélyeztetheti. Ezért

Ügyfél A 3. ábra: A dezintermediáció folyamata a mai hitelpénzrendszerekben

Bank (hitelezés, pénzteremtés, fizetési forgalom, vagyonkezelés, stb.)

BigTech Platform (Fizetési forgalom, e-kereskedelem, társadalmi hálózatok, stb.)

Ügyfél B Ügyfél A

Bank Ügyfél B

Vagyonkezelő Jegy-bank?Felügyelet?

Forrás: Brunnermeier és társai, 2019 alapján saját szerkesztés.

táris szuverenitás elvesztésének irányába. Ahogy a 2. ábra mutatja, a jelenlegi bankközpontú pénzügyi rendszerünk, amiben a pénzügyi szolgáltatások túlnyomó része előbb-utóbb egy-egy bankon keresztül valósul meg, fokozatosan veszíthet bankrendszeri origójából. Ahogy a BigTech-platformok egyre népszerűbb szolgáltatásokkal válnak széles körű kiszolgálókká, úgy válnak először csak hierarchiában alárendeltekké a korábban különálló entitások, mint a hitelezést ellátó kereskedelmi bankok, a vagyonkezelők és a felügyeletet ellátó jegybankok. Ennek a folyamatnak mérlegekben leképezhető formáját mutatja a 3. ábra. Kritikus mennyiségek átáramlása techdevizába a korábbi monetáris aggregátumok szerkezetében is tükröződni fog, a bankrendszert egyfajta tech-letétkezelői funkcióba kényszerítve, míg a jegybank mérlege fokozatosan szűkülhet. A 2. ábra pirossal jelölt entitásai így végül az alárendelt szerepből a vertikálisan integrálható funkcióik miatt idővel akár teljesen marginalizálódhatnak, vagy meg is szűnhetnek.

számára. A digitális jegybankpénz a hivatalos, jegybank által kibocsátott fizetőeszköz elektronikus formában, amely univerzálisan elérhető és a készpénzhez hasonlóan peer-to-peer tranzakciók lebonyolítására alkalmas (BIS, 2017). Az univerzálisan elérhető digitális jegybankpénz és annak kamatrátája segítségével a jegybank pedig képes lehet direkten hatni a gazdaságra (Assenmacher, 2020). Az 5. ábra látható, hogy a ma univerzálisan elérhető pénzek (készpénz és számlapénz) hogyan áramolhatnak át digitális jegybankpénzbe, amely egyben egy potenciálisan hegemón, globális stablecoinnal szemben is menekülési eszközzé válhat.

4. ábra: A mai kétszintű bank- és pénzrendszereken belül megjelenő techdeviza

Eszközoldal Forrásoldal Eszközoldal Forrásoldal

Devizatartalék

Jegybanki hitelek Készpénz Likviditás Készpénz* Likviditás Jegybanki hitelek és egyéb hosszú források

Hitelek, értékpapírok

Techdeviza

Lakossági és vállalati betétek (számlapénz)

Letétkezelt tech-tartozás

Forrás: saját szerkesztés. Megjegyzés: A készpénz kisebb részben a bankrendszer eszközoldalán, nagyobb részt a reálgazdasági szereplőknél található, ezért jelöltük kisebb mértékben a bankrendszer mérlegében a jegybank forrásoldalához képest. A készpénz és a számlapénz együtt alkotják a jelenleg legfontosabb M1 monetáris aggregátumot, ami a reálgazdaság rendelkezésére áll.

A digitális jegybankpénz bevezetésével a mai kétszintű pénzrendszerek is átalakulhatnak. Noha a kétszintű bankrendszereket és a decentralizált forrásallokáció (piaci alapú hitelezés) hatékony

rendszerét kisebb veszély fenyegeti, a digitális jegybankpénz a mai modern hitelpénzrendszerek nagyfokú átalakulását hozhatja magával. Mindazonáltal a digitális jegybankpénz bevezetése a közvetlenebb monetáris politikai implementáció mellett több kedvező hatással is járhat a gazdaságban jelen lévő súrlódások csökkentésével, mint például a partnerkockázatok mérséklése vagy a tranzakciós költségek csökkentése (Barrdear és Kumhof, 2016), és kevésbé prociklikus banki működés. Az átalakulás kalibere a bankrendszerre nézve, vagy annak pénzügyi stabilitási vonatkozásai azonban egy teljes tanulmányt kíván, ami a tanulmánykötetben később kerül tárgyalásra.

sziót képesek megvalósítani. Ha a digitális jegybankpénz kellően vonzóan van „árazva” a kamatkörnyezethez képest, az nem csupán a lakosság számára lehet kedvező, hanem az intézményi befektetők számára a pénzpiaci kamatfolyosó alját is kijelölheti. Ezen felül a reálgazdasági szereplők által érzékelt kamatok jóval élesebb kontúrt kapnak, amelyeket a banki kamatok is le kell kövessenek előbb betéti, majd hiteloldalon, rövid idő alatt. A mai fejlett jegybankok 0 körüli kamatainál hatékonyságát vesztő konvencionális monetáris politika12 pedig új eszközt kap a kezébe: ha szükséges, enyhén negatív kamatrátát vezethet be új eszközére, ezzel stimulálva a gazdasági interakciókat (BIS, 2018). A további kifejtést a tanulmánykötet egy másik fejezete tárgyalja részletesen.

12 Ez az úgynevezett ZLB, vagy zero lower bound probléma, amit egy likviditási csapdahelyzettel azonosítanak. Mivel a készpénz nem kamatozik, implicit kamatpadlót jelent a 0 szintnél – a jegybankok erőteljesebb próbálkozásai a kamatszint 0 alá csökkentésével nagymértékű készpénz-felhalmozáshoz vezethetnek. A probléma megoldását egyes közgazdászok a digitális jegybankpénzben, mások a „helikopterpénz” bevezetésében látják, ami direkt pénznyomtatás lenne.

5. ábra: A DJBP bevezetése mellett megjelenő techdeviza

Eszközoldal Forrásoldal Eszközoldal Forrásoldal

Devizatartalék

Jegybanki hitelek Készpénz Likviditás

CBDC Készpénz* Likviditás

Hitelek, értékpapírok

Techdeviza Jegybanki hitelek és egyéb hosszú források

Lakossági és vállalati betétek (számlapénz)

Forrás: saját szerkesztés. Megjegyzés: A készpénz kisebb részben a bankrendszer eszközoldalán, nagyobb részt a reálgazdasági szereplőknél található, ezért jelöltük kisebb mértékben a bankrendszer mérlegében a jegybank forrásoldalához képest. A készpénz és a számlapénz együtt alkotják a jelenleg legfontosabb M1 monetáris aggregátumot, ami a reálgazdaság rendelkezésére áll.

Mindazonáltal a digitális jegybankpénz melletti fő motiváció a jegybankok számára a nemzetállami monetáris szuverenitás megőrzése lehet. A hivatalos fizetőeszköz univerzálisan elérhető elektronikus formája lehetővé teheti, hogy a nemzeti pénznem akár egy teljesen készpénzmentes társadalomban is a fő elszámolási egység maradjon, akár új digitális fizetőeszközök elterjedése mellett is (Brunnermeier és társai, 2019). Ezzel a legfontosabb monetáris szuverenitást tükröző képesség elméleti lehetősége megmaradhatna egy állam kezében: a pénzteremtés privilégiuma. Mivel a nemzetállamok alaptörvényeiben, alkotmányában kijelölésre kerül a nemzeti valuta – hazánk esetében a forint -, elektronikus formába történő átváltásáról a szuverén monetáris hatóság és a globális pénzkibocsátó BigTech közötti megállapodás gondoskodhat. Amennyiben a digitális jegybankpénz tervezésénél figyelembe veszik a lehetséges együttműködést a leendő techdevizákkal, úgy az alkotmány módosításával konvertibilitási feltételeket lehet szabni az adott ország techdeviza használata

számára. Ennek elősegítésére a platform is befogadná adott ország állampolgárai által vagy földrajzi határain belül használva az ország digitális formájú valutáját. Ez a lakosság által kikényszerített digitális dollarizáció esélyeit nagyban csökkenthetné, miközben a platformok számára is előnyösnek bizonyulhat a konvertibilitáson keresztüli igénybevétel-növekedés (Brunnermeier és társai, 2019).

A nemzetközi és nemzeti elszámoló eszközök fragmentáltságának növekedését megakadályozni feltehetően nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai érdek is egyben. Ha a nagy techdevizák (Facebook, Apple, Amazon, Google) önálló, piaci alapú versenye elkezdődik – hayeki értelemben –, az nem feltétlenül segíti elő az interoperabilitás fejlődését. Ez további fragmentációt és versenyképességi hátrányt jelenthet globálisan gazdasági tekintetben, amely megkérdőjelezi e platformok hatékonyságjavító hatását is. Ezen túlmutatóan azonban még geopolitikai konfliktusokhoz is vezethet, annak analógiájára, ahogy ma a kereskedelmi és valutaháborút nyomon követhetjük Kína és az Egyesült Államok esetében. A digitális jegybankpénzek fejlesztésével a nemzetállami jegybankok facilitátorként szállhatnak be ebbe a folyamatba, megőrizve nem csupán saját önállóságukat, de a technológia fejlődéséből származó, eddig látható közgazdasági előnyöket is.

Alesina A.–Barro R. J. (2001): Dollarization. American Economic Review, American Economic Association, Vol. 91(2), pp. 381–385, May. Anderson A. (2016): Dollarization: A Case Study of Ecuador. Journal of Economics and Development Studies June 2016, Vol. 4, No. 2, pp. 56–60. Assenmacher K. (2020): Monetary policy implications of digital currencies. SUERF Policy Note Issue No 165, May 2020, SUERF –The European Money and Finance Forum Auer R.–Cornelli G.–Frost J. (2020): Covid-19, cash, and the future of payments. BIS Bulletins 3, Bank for International Settlements. Bánfi Tamás (2015): Pénzügypolitika és pénzelmélet. Cenzus, Budapest, 2015

Bank of International Settlements (2018): Central bank digital currencies, Committeeon Payments and Market Infrastructures,https://www.bis.org/cpmi/publ/d174.pdf Bech M.–Garratt R. (2017): Central bank cryptocurrencies. BIS Quarterly Review September 2017 pp. 55–67. Berentsen A.–Schär F. (2018): The Casefor Central Bank Electronic Money and the Non-case for Central Bank Cryptocurrencies. Federal Reserve Bank of St. Louis Review 100 (2), pp. 97–106. Bindseil, Ulrich (2020): Central banking before 1800 – A Rehabilitation, Oxford University Press, 2019 Brunnermeier M., K.–James H.–Landau J.-P. (2019): The Digitalization of Money. NBERWorkingPaper No. 26300, National Bureau of Economic Research Central Banking (2020): Libra’s Disparte on bigtech’s move into digitalcurrency. Central Banking, 2020. 04. 28. Disparte D. által adott interjú,https://www. centralbanking.com/fintech/cbdc/7533891/libras-disparte-on-big-techs-move-intodigital-currency Cohen B. J. (2000): Dollarization: Pros and Cons. Kézirat, a Dollars, Democracy and Trade: External Influences on Economic Integration in the Americas workshopra Los Angeles, CA May 18, 2000 Európai Központi Bank (2019): Implications of digitalisation in retail payments for the Eurosystem’s catalystrole Európai Központi Bank (2020): Stablecoins: Implications for monetary policy, financial stability, market infrastructure and payments, and banking supervision in the euro area. ECB Occasional PaperSeries No 247 / September 2020 Európai Központi Bank (2015): What is money?, https://www.ecb.europa.eu/ explainers/tell-me-more/html/what_is_money.en.html Fischer S. (2000): Ecuador and the IMF – Addressby Stanley Fischer. A Hoover Institution konferenciáján elhangzott beszéd szerkesztett verziója,https://www.imf. org/en/News/Articles/2015/09/28/04/53/sp051900 Geng N.–Scutaru T.–Wiegand J. (2018): Carry Trade vs. Deposit-Driven Euroization. IMF Working Paper No. 18/58, International Monetary Fund Graeber, David (2011): Debt: the first 5000 years, Melville House Publishing, 2011 Hart, Keith (2005): Money – one antropologist’s view, in J. G. Carrier (ed) A Handbook of Economic Anthropology (Cheltenham: Edward Elgar Publishing, 2005), pp. 160–175., https://thememorybank.co.uk/papers/money-one-anthropologists-view/ Huber, Joseph (2017): Split-circuitreserve banking – functioning, dysfunctions and future perspective, real-world economic review, 80.,http://www.paecon.net/ PAEReview/issue80/Huber80.pdf Jameson K., P. (2003): Is It Possibleto De-Dollarize?: The Case of Ecuador. International Journal of Political Economy, Vol. 33(1), pp. 42–60. Knapp, Georg (1905): The statetheory of money, Simon Publications Inc., 2003

Kolozsi P.–Banai Á.–Vonnák B. (2015): A lakossági deviza-jelzáloghitelek kivezetése: időzítés és keretrendszer. Hitelintézeti Szemle, 14. évf. 3. szám, 2015. szept. pp. 60–87 Ku, Stanley (2014): Helicopter Money – History and suggestions about the Power to Print Money, Just& Open Publishing, Hong Kong, 2014 Magyar Nemzeti Bank (2019): A Jövő Fenntartható Közgazdaságtana. A Magyar Nemzeti Bank szakkönyvsorozata, Budapest, 2019. Elérhető: https://www.mnb.hu/ kiadvanyok/mnb-szakkonyvsorozat/a-jovo-fenntarthato-kozgazdasagtana Magyar Nemzeti Bank (2018): Bankok a történelemben: innovációk és válságok. A Magyar Nemzeti Bank szakkönyvsorozata, Budapest, 2018. Elérhető: https://www. mnb.hu/kiadvanyok/mnb-szakkonyvsorozat/bankok-a-tortenelemben-innovaciok-esvalsagok McKinsey&Company (2020): Accelerating winds of change in global payments. Elérhető: https://www.mckinsey.com/industries/financial-services/our-insights/ accelerating-winds-of-change-in-global-payments McKinsey&Company (2020): Ecosystem 2.0: Climbing to the next level.,https://www. mckinsey.com/business-functions/mckinsey-digital/our-insights/ecosystem-2-point0-climbing-to-the-next-level# Mecagni M–Corrales J.–Dridi J.–Garcia-Verdu R.–Imam P.–Matz J.–Macario C.–Maino R.–Mu Y.–Moheeput A.–Narita F.–Pani M.–Torres M. R.–Weber S.–Yehoue E. (2015): Effective De-Dollarization Strategies. In: Dollarization in Sub-Saharan Africa Experience and Lessons, International Monetary Fund, pp. 42-58. Potter, William (1650): The Key of Wealth, Kessinger Publishing, 2010 Ratna S.–Végh C. (1995): Dollarization in Transition Economies: Evidence and Policy Implications (September 1995). IMF WorkingPaper No. 95/96, International Monetary Fund Roberds, William-Velde, Francois R.: Early Public Banks (February 11, 2014). FRB of Chicago WorkingPaper No. 2014-03, https://ssrn.com/abstract=2399046 The Libra Association (2020): Libra White Paper v2.0,https://libra.org/en-US/whitepaper/ The Wall Street Journal (2015): Cheap Oil and Strong Dollar: Ecuador’s Twin Troubles. The Wall Street Journal, 2015. 11. 23.,https://www.wsj.com/articles/cheap-oil-andstrong-dollar-ecuadors-twin-troubles-1448320496 The Wall Street Journal (2018): The Dollar Rescued Ecuador. Can It Save Venezuela? The Wall Street Journal, 2018. 03. 27.,https://www.wsj.com/articles/the-dollar-rescuedecuador-can-it-save-venezuela-1522152001

Vígh-Mikle Sz.–Zsámboki B. (1999): A bankrendszer mérlegének denominációs összetétele 1991-1998 között. MNB Füzetek, 1999/9, Magyar Nemzeti Bank White L., H. (2014): Dollarization and Free Choice in Currency. GMU Working Paper in Economics No. 14-44, George Mason University Zarlenga, Stephen A. (2002): The Lost Science of Money: The Mythology of Money – The Story of Power. American Monetary Institute.